Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Ugrás egy másik oldalra


Hello, Brother




Hiába mondott bármit, nem az ő hangját hallottam a fejemben, hanem mindig valaki másét. Visszajött? Ki? Az apám, aki hátbalőtt, csak azért, mert olyan lénnyé váltam, amitől szerinte rettegnie kellett? A szemeit fürkésztem, szinte vérszomjasan és készen álltam rá, hogy kioltsam az életét. A szíve felé lendült a kezem, de ekkor hallottam meg a „sajnálom” szócskát a szájából. Mit sajnál? Azt, hogy megölt? Pislogtam néhányat, mire az agyam némiképp kitisztult és Stefant láttam, apám helyett. Nos, ez már sokkal realisztikusabb volt, mint a halott apámat látni… a fenébe is. Hirtelen engedtem el, majd suhantam a szoba másik végébe, egyenesen neki az ajtónak. Nekidőltem, levegőért kapkodva. Az öcsémre támadtam… nem vagyok többé beszámítható, csak ez járt a fejemben.
- Tűnj el innen, Stefan! – Emeltem meg a hangomat, miközben rápillantottam. Féltem, hogy bántani fogom. Nem akartam ezt… vége van, nem? Meghalok és mindenki boldogan tovább élheti a Damon Salvatore mentes életét. Mindig mindenki erre vágyott. Ne akarják megakadályozni… és ne akarják azt sem, hogy még egyszer utoljára valami olyat tegyek, amiért mindenki gyűlölhet. Nem akartam bántani az öcsémet. Körülbelül ekkor mondhatta ki, hogy elhozta a gyógyírt. Meglepődtem.
- Mit…? – Értetlenül bámultam rá, egyre inkább az ajtónak simulva, lapulva, míg végül nekidöntöttem a fejemet. – Elmentél Klaushoz, te ostoba?! Mit kell fizetned ezért? Mit? Senki sem kérte, hogy segíts! Senki sem akarja, hogy feláldozd magad érte! – Vágtam hozzá sorban a szavakat, majd félrefordítottam a fejemet. Ziháltam. Az izzadás sem maradt abban, sőt, rázott a hideg. A földre kuporodtam, ott, az ajtónál.
- Nem kell mindig mindent helyrehoznod, Stefan… főként nem az én hibáimat. Hisz úgysem tudod kijavítani mindazt, amit tettem. Ez… teljességgel lehetetlen, tudod? – Csak bámultam magam elé, majd hosszan lehunytam a szemeimet. A vérfarkas méreg ott lüktetett lassan minden porcikámban és fájt, égetett. A hallucinációkat viszont próbáltam kizárni addig, amíg Stefan itt volt.
- Nem akarok újra rád támadni, tehát tűnj el… - Néztem végül rá, miközben nagyot nyeltem. Sosem voltam az a fajta, aki csak úgy elfogadta a segítséget másoktól. S most, ebben a helyzetben végképp nem akartam, hiszen én már döntöttem: az életem nem ér semmit úgy, ha a szeretett nő nincs velem. S bár Elena hozta vissza az érzéseimet, az ő emlékeit továbbra is homály fedi és nem… úgysem tudjuk már ezt az akadályt legyőzni. Oh, igen, hello, én vagyok a pesszimista Damon Salvatore, aki feladta.

386 words ❖ we might fall ❖ note: sorry, bro' 38

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Vas. Szept. 09, 2018 10:38 am
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

Damon tökéletesen értett ahhoz, hogyan jelenjem meg úgy, hogy az embernek egyszerre facsarodjon össze a szíve és akarjon egy igazán erőset behúzni neki. Akiben van egy cseppnyi jó érzés, képtelen végignézni a testvére haldoklását, sőt, kár egy kisebb megfázás miatt is megsajnálja a véréből valót: az én bátyám jelenleg a haláltusáját vívta, tehát hatványozottan igaz volt, hogy legszívesebben csak odaléptem volna hozzá, hogy megöleljem és megnyugtassam, hogy nem lesz semmi baj, mindent rendbe hozunk. Ám már az ajtóban sikerült inkább a meglepődöttséget előhoznia belőlem, hiszen hangokat hallottam, pedig a szobában csak ő tartózkodott: biztossá vált számomra, hogy hallucinál és csak akkor hagyta abba a veszekedést a képzeletbeli ellenségével, amikor én beléptem az ajtón. Az elborult tekintetét látva nyelnem kellett egyet, rögtön rádöbbentem, hogy nem lesz egyszerű dolgom. A vérfarkasharapásban nem csak az volt rossz, hogy halálos, hanem az addig vezető út is felettébb kegyetlen és sosem lehetett előre tudni, milyen szenvedést tartogat. Akár a legrosszabb rémálmaink is megelevenedhetnek előttünk és ha Damon éppen az egyikkel harcolt, akkor nehéz lesz lenyomnom a torkán a gyógyírt.
- Mondtam, hogy visszajövök. – Ejtettem ki a számon a szavakat, mintha mi sem lenne természetesebb. És így is volt, semmiért nem szegtem volna meg az ígéretemet, egyáltalán nem érdekelt, hogy ő az elmondása szerint a háta közepére kíván. Ez a legszebb a testvéri szeretetben, hát még a kikapcsoltban! Önkéntelenül szorult össze a mellkasom, amikor ismét felhozta, hogy az emberi élete miattam ért véget, de nem szerettem volna felvenni a kesztyűt, inkább azon próbáltam gondolkozni, miképpen nyugtathatnám le annyira, hogy legalább egyetlen másodperc erejéig be akarja venni a gyógyírt. Utána már mindegy, mit csinál, de már nem fog haldokolni, amit sikerként könyvelnék el.
- Damon… - Az őt figyelésből a torkomra kulcsolódó kezei zökkentettek ki. A hátam és a fejem a falnak koppant, a látómezőmbe sokkal inkább csillagok kerültek, mint a testvérem arca, amelyek csak némi idő után kezdtek elhalványodni. Ahhoz képest, hogy haldoklott, egészen jó erőben volt. – Sajnálom. – Nyögtem ki őszintén. Számtalanszor mondtam már el neki, mennyire önzőnek tartom magam azért, amiért nem akartam egyedül végigcsinálni az átváltozást és úgy éreztem, hogy a bátyám nélkül egyedül lennék a világban, de sosem leszek képes megbocsájtani magamnak, hogy őt is örök kárhozatra ítélem, nem csak magamat. – Sajnálom, de egyikünknek sem kell meghalnia. – A kezeim szabadok voltak, azokat a vállára helyeztem. Nem kapálóztam, reméltem, hogy kifogy belőle a szusz és ha kiadta magából, ami benne tombolt, akkor kicsit le fog nyugodni. – Elhoztam a gyógyírt. Hallod? Nem fogsz meghalni. – Tagoltam a szemeibe nézve. A tekintete zavaros volt, kételkedtem abban, hogy egyáltalán felfogja, miről beszélek.


41
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
●● bonbon and ric ●●
Kedvenc dal :
●● runnin ●●
●● behind blue eyes ●●
●● he's the better man ●●
●● slow down ●●
●● this is who i am ●●
●● monster ●●
Tartózkodási hely :
●● mystic falls ●●
Humor :
●● bloody ●●



A poszt írója Damon Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 01, 2018 6:54 pm
Ugrás egy másik oldalra


Hello, Brother




Visszatértem. A kapcsoló valahogyan benyomódott és az érzések visszaszivárogtak belém. Nem, inkább elöntöttek, méghozzá kíméletlenül. Elena majdnem meghalt. Kockázatott, úgy, hogy nem tudta, van-e remény a számomra. Annyira ostoba. De épp ezért szeretem őt annyira. Nem csak emiatt, minden miatt. A lénye minden részét szeretem. De hiába. A vérfarkas méreg már elterjedt a testemben. A nyakamon a seb ékes bizonyítékként szolgál, hogy elvesztem. Méghozzá végleg. Ez volt az az ok, amiért magam mögött hagytam Elenát. Ezúttal én őt. Muszáj volt. Nem kötheti magát egy haldoklóhoz, akinek már semmi reménye sem maradt. Még ha elindultam volna felkutatni Klaust, nem értem volna oda időben. Segítséget kérni pedig ebben a helyzetben nem voltam képes. S fogalmazzunk úgy, nem is hagytam volna, hogy azok után, amit műveltem, segítsen bármelyikőjük. A szánalmukra nem volt szükségem. Makacs voltam. Szörnyen makacs. S önző. Már réges-rég feladtam mindent. Az, hogy visszakapcsoltam, nem jelentett egyet azzal, hogy újra felveszem a kesztyűt és harcba szállok az elérhetetlenért. Elena kedves volt ugyan, hogy még így is utánam jött… pedig továbbra sem emlékszik rám. Nem jelentek számára semmit, csak egy homályos foltot az életében, amit majd… idővel elfelejt teljesen. És ez így van jól.
Bezárkóztam. Megigéztem a recepcióst, hogy adjon ki egy szobát. Ezúttal elfelejtettem megigézni olyan szempontból, hogy ne árulja el senkinek: itt vagyok. Sőt, ki kellett volna törölnöm mindent a fejéből, de nem tettem. Már csak az érdekelt, hogy legyen egy hely, ahol befejezhetek mindent. Még akkor is, ha roppant szánalmas. A Nagy Damon Salvatore feladja. Sok ellenségem röhögne a markában, ha tudná, hogyan is végzem. A plafonra pillantottam. Verejtékeztem, rázott a hideg, s a múltamról kezdtem hallucinálni. Megjelent anyám. Egyből elfogott valami fura érzés. Nem bocsátottam meg neki, mielőtt elment. S nem is akartam. Most sem.
- Menj el. Tűnj el innen! – Sziszegtem a fogaim közt a délibábnak, aki ott sem volt. De az nem tágított. Egyre csak azt hajtogatta, hogy eljött hozzám, ahogyan annak idején is kellett volna. Meg akart érinteni. Az arcomhoz emelte a kezét, de én elfordultam tőle. – Nincs szükségem rád. Menj el. – Halk voltam. – Sőt, nem is vagy itt. Halott vagy. – Tettem hozzá, lehunyt szemekkel, ahogy teljesen elfordultam, a takaróba markolva. Fájt. Égett a nyakam, a sérülés, avagy maga a harapás nyoma. Levegőért kapkodtam. – Azt mondtam, menj el! – Emeltem meg a hangom, ahogy hallottam a zár kattanását. Nem néztem fel. Azt hittem, még mindig az elmém szórakozik. A délibáb. Az anyám. – Sosem bocsátok meg neked… és nem kellene itt lenned. – Magyaráztam tovább, a párnát magamhoz húzva. Aztán megütötte a fülemet Stefan hangja. A képzelgésem varázsütésre tűnt el, mikor felemeltem a fejem és rápillantottam. Tekintetem ködös volt, ahogy az agyam is, mégis… tudtam, hogy ő az, aki itt van. Nem más. Ám nem tudtam, mit mondhatnék neki. Megráztam a fejemet. Felültem lassan, kétkedve méregetve őt magát.
- Mit keresel itt? – Ahogy közelebb lépett, elhúzódtam tőle automatikusan. Az agyam ismét szórakozni kezdett velem. Nem Stefant láttam, hanem ezúttal az apámat. – Miért jöttél ide? Hogy végignézd a halálomat? Egyszer már megtetted. – Nevettem fel idegesen. – Biztos szórakoztatónak találod, hogy az életem másodjára is a végéhez ért. – Tettem hozzá elgondolkodva, aztán megjelentek az erek a szemeim körül. Hirtelen suhantam oda hozzá, s vágtam a falhoz, miközben a torkára szorítottam. – De mi lenne, ha magammal vinnélek a pokolba? – Sziszegtem dühösen, ahogy jobban a torka köré fonódtak az ujjaim.

547 words ❖ we might fall ❖ note: sorry, bro' 38

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 01, 2018 4:06 pm
Ugrás egy másik oldalra

to my brother

Úgy vigyáztam a kabátzsebemben fityegő kis fiolára, mintha az életemet őriztem volna a szívem fölött. Igazából, sokkal fontosabbat: a bátyám további létezésének kulcsával nyomtam a gázpedált. Nem volt más esélyem, mint ott keresni Damon-t, ahol a legtöbbször megszállt már Chicago-ban... ezt a helyet még én mutattam neki, mivel jóval utánam kapott rá a város ízére és reméltem, hogy legalább ezt az egy tanácsomat megfogadja, ha többet nem is. Kerestem már Gloria bárjában, jó pár kocsmát és utcát bejártam, de nem emlékeztek rá vagy akinek nem törölte ki az emlékeit, az közölte, hogy jó ideje nem láttam, talán van két napja is. Aggodalom járt át, féltem, hogy elkéstem. Tettem egy kitérőt Caroline-hoz a főiskolára, hogy adjak neki némi helyzetjelentést, aztán rögtön visszaültem a kocsiba és New Orleans felé vettem az irányt. Az se érdekelt, ha a fejemet kell otthagynom a hibridnek, hogyha megígérte volna, hogy elpostázza a testvéremnek a vérét, akkor nyugodtam kitűzhette volna az üstökömet a kapujára. Erre ugyan nem volt szükség, de kis túlzással minden szolgálatomat felajánlottam neki. Nem érdekelt más, mint azt, hogy Damon minél hamarabb le tudja nyelni a pár csepp vöröslő folyadékot, begyógyuljon a sebe és egészségesen irthassa tovább a népet. Utóbbival szívesebben megküzdöttem, viszont ehhez mindenképp szükség volt a testvérem életben tartása.
Sietős léptekkel csörtettem be a motel ajtaján. A recepcióstól messze állt a készségesség, álmából felkeltve, unalmából kirángatva azt se tudta melyik földrészen van, viszont amikor megragadtam a gallérjánál fogva, hirtelen kinyílt a szeme és motyogni kezdett valamit arról, hogy milyen szarul néz ki az illető, akit keresek és hogy a folyosó legvégén van a szobája. Otthagyva őt meg sem álltam a legutolsó szobáig, benyitva pedig tényleg nem a legszebb látvány fogadott: messziről is látszott, hogy Damon sebe hatalmassá vált, rondábbat még keveset láttam és verejtékezve létezgetett az ágyon. Éppen időben futottam be.
- Nem érdekel, hogy nem akarod, ezt most azonnal megiszod. - Kihúztam a zsebemből a fiolát és közelebb léptem hozzá. óvatosan közelítettem meg, mert azt nem tudtam, milyen állapotban van. Ha hallucinál és másnak néz, akár meg is támadhat, verekedni pedig most nem volt vele kedvem.

41  
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :

the story of my life i take her home, i drive all night to keep her warm and time is frozen

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
▼ mystic falls ▽
Hobbi & foglalkozás :
▼ i am a super busy guy ▽
Humor :
▼ dry like the sahara ▽



A poszt írója Stefan Salvatore
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 01, 2018 3:27 pm
Ugrás egy másik oldalra

***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Motel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: A határokon túl :: Chicago
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Hétf. Dec. 10, 2018 12:09 pm
Pént. Nov. 30, 2018 1:01 pm
Pént. Nov. 30, 2018 12:45 pm




Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3