Ha tehetné ő lenne mindenki anyukája, az óvó, féltő, őrző nő, aki soha senkinek nem engedi el a kezét és ügyel arra, hogy akiket a szárnya alá vett gyönyörű életet éljenek. Ő a jó tündérkeresztanya, akire az összes embernek szüksége lenne. Nem ítélkezik, próbálja meglátni a jót a társaiban, úgy alakítja a dolgait, hogy az ne csak neki, hanem másoknak is jó legyen, az önzőséget hírből sem ismeri. Nem csak kívül, hanem belül is csodálatos, ettől függetlenül éppen annyi, ha nem több ellensége van, mint a többieknek, hiszen hajlamos az állandó variálásra, a rágódásra, aggodalomra, ami mindig megnehezítette a csoportdöntések meghozatalát, a heves vérmérséklettel rendelkezők egyenesen el akarták tenni láb alól, hogy nehogy akadálya legyen egy-egy drasztikusabb megoldásnak. A szíve mellett viszont azt esze is helyén van, annak ellenére, hogy nehezen tud nemet mondani észreveszi, amikor ki akarják használni és ugyan ekkor sem támad, mégis érzékelhető, hogy nincsen jó passzban. Képes zavarba hozni az embereket a bájos természetével, okos mivoltával és segítőkészségével, ám azt még nem tapasztalta meg senki, milyen, ha elszakad nála a cérna. Ki tudja, akkor mire lehet képes és mit tudnak előhozni belőle rosszakarói.