Az idő komor volt, és bús, szinte már szomorú, amikor Lenore és a szülei kocsiba ültek. Senki nem gondolta, hogy ilyen hamar be fog következni, amitől mindenki titokban rettegett. A hozomány. Az öröklés. A kocsi belsejében szinte vágni lehetett a feszültséget. Mindenki magába zuhant, meg sem szólaltak, csak kerülték egymás tekintetét. Eleanore remegő kezére nézett. Nem tudta megállítani. Akárhogyan próbálkozott, akár mennyire koncentrált, nem tudta rávenni a végtagjait, hogy abbahagyják a remegést. Csak rázkódtak, neki pedig könny szökött a szemébe. Az orvos azt mondta, hogy ezt sajnos nem lehet meggyógyítani. Örökletes. A gyógyszerek amiket írt csillapítják majd a tüneteket, de az évek előrehaladtával csak súlyosbodni fog a dolog.
Az egész autóút a kórháztól a házukig némaságban telt el. A szülők egymásra haragudtak, amiért nem vizsgáltatták ki a lányukat hamarabb, Eleanor pedig önmagára, mert nem értette, hogyan lehet valaki ennyire elcseszett, mint ő. Ahogy belépett a bejárati ajtó, az emeletre vezető lépcső fokokat futva tette meg, és bezárkózott a szobájába. Próbált nem kétségbe esni, és belezuhanni a depresszió és a bánat mély szakadékába. Leült a laptopja elé, és bekapcsolta.
- Találnom kell valami megoldást! Lennie kell valaminek… - motyogta maga elé, miközben próbálta stabilan tartani az egeret, de ujjai és kézfeje nem akart engedelmeskedni az akaratának. Legszívesebben levágta volna rakoncátlan végtagjait.
Éjszakába nyúlóan keresgélt az interneten. Hírek, gyógymódok és különleges esetek iránt, de nem talált semmit, egészen addig, míg rá nem talált egy csomó-csomó furcsa halálesetről szóló cikkre a dark weben.
- Állattámadások. Két nyom a nyakon. Vérvesztés… - olvasta bele a sötétbe, miközben csak bámult rá a monitorra. Annyira kísérteties volt. Annyira életszerűnek tűntek a dolgok, és volt egy-két kép is, amin az áldozatok megcsapolt holtteste szerepelt. A cikk leírta, hogy az írója szerint ezek nem állattámadások voltak, hanem vámpír támadások voltak. - ez mekkora hülyeség, vámpírok csak a mesékben léteznek - morogta, de közben már kereste is be a kulcsszót. “Vámpír”. És jöttek is a cikkek. Az egészen nevetségestől, mint a “Vámpírt találtak! Ez az új hangyafaj különleges szájszervével…. “, az egészen furáig, “Vámpír sírt találtak Barcelonában (...) téglát tettek az elhunyt szájába, hogy ne egye le a halotti leplet.” egészen a vámpírok leírásáig, a könyvekig és sorozatokig amik róluk szólnak.
- Emberfeletti erő, gyorsaság, gyors gyógyulás… és örök élet - Lenny az ajkába harapott. A keze úgy járt össze-vissza, mintha rángatta volna valaki. Elgondolkodott, hogy mégis mit kellene tennie. Higyjen-e a Dark Weben talált teóriáknak, vagy szépen lassan őrüljön bele a betegségébe.
Hirtelen ötlettől vezérelve kapta ki a telefonját pulóverje zsebéből azzal a kezével, amelyikkel még viszonylag stabilan tudott fogni, kiválasztotta benne a bátyja telefonszámát és hívta. Három csöngés után vette fel.
- Igen tessék?
- Szia… Dustin.. én vagyok az, Eleanore…
- Szia Lenny - a testvére hangja felderült a másik oldalon - ne haragudj, de nem jelzi ki a hívó számodat, és azt hittem megint porszívót akarnak eladni nekem New Orleansból…
- Örülök, hogy jól érzed magad… figyelj csak. Szükségem lenne a segítségedre…
- Mi a baj, virágszál? - mindig így hívta.
- Szeretnék odaköltözni hozzád… Mistyc Fallsba. Nem jó itthon lenni…
- Anya megint iszik? - kérdezte a bátyja megütközve. Tény, hogy az anyjuk egy időben - amikor a nővérét a rendőrök halottnak nyilvánították - az alkoholba menekül, és volt példa rá hogy ekkor a szüleik veszekedésétől zengett az egész ház, de ez már olyan egy évvel ezelőtt helyre jött.
- Olyasmi.. kérlek, hagy menjek. Te vagy az utolsó, akire számíthatok.
- Rendben virágszál! Küldök neked pénzt jegyre, és holnap várlak majd a reptéren. Tudod, hogy rám mindig számíthatsz, hisz csak…
- Csak mi vagyunk egymásnak, igen tudom. Köszi Dust, egyszer meg fogom hálálni - azzal letette a telefont, és visszaült a laptop elé, hogy még több mindent tudjon meg a vámpírokról és Mistyc Fallsról, ahol elméleti szinten a vámpírok születnek. Élni akart, és nem csak annyi ideig, amennyit a természet felajánlott neki. Örökkön örökké akart élni, és nem érdekelte, hogy mi az ára.