A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
A bárpult és asztalok


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Ezio Hoechlin ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Okt. 13, 2014 3:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next

dorothea & ezio

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nehezen felfogható öröm számomra, hogy már majdnem egy egész év eltelt mióta már öregnek érzem magam… Elvégre már nagyapa lettem, 11 hónapja, hogy itt élek már ebben a városban. Van egy kisebb lakásom is már, nem akartam túlkomplikálni a dolgokat, ezért csak egy szimpla egy emeletes családi házban tengetem mindennapjaimat. Hol a kicsi Chloe-val, hol pedig egyedül, néha pedig ők maguk, Shan-ék is meglátogatnak engem. A múltkori eset óta viszont Shan állandóan vörösen jön hozzám, én meg csak a poénjaimmal ezt fokozni tudom. Nem éppen számított arra, és én sem, hogy végig fogom hallgatni, amint éppen beteljesítik a szerelmüket... Férj és feleség, ez rendben van, én is megmondtam nekik, hogy 24 óra múlva visszaviszem nekik Chloe-t, az idő letelt, ők nekik nem kellett volna többet aludniuk, vagy máskor kellett volna csinálniuk.
Nap mint nap beszoktam járni ebbe a kis kocsmába, vagy bárba, nézőpont kérdése, hogy mi. Általában egy-két feles és indulok is haza. De néha jól esik, hogyha ki tudom kapcsolni magam, közben mégis az emberek közt lehetek. Az elmúlt időben rendesen megváltoztam külsőre. Nem próbáltam még ilyen stílust, de amint egyre inkább átváltottam fokozatosan erre, annál inkább megtetszett. Növesztettem egy szakállat, a hajam is rendesen megnőtt, és szinte egy egészen új ruhatárat választottam magamnak. Mégsem lettem más ember. Ugyanúgy nem kerülik el a figyelmem a veszélyes dolgok, egy-egy drogbáró lekapcsolása, vagy hasonlók. Közel jártam ahhoz is , hogy jelentkezzek rendőrségre, de rájöttem, hogy azzal csak korlátoznák a lehetőségeim, és egy hülye uniformist kéne felvennem nap mint nap. Az meg nagyon nem hiányzott nekem.
Be is tértem tehát a Grill nevezetű helyiségbe, és a csaposhoz fordultam…. vagy pultos… Őszintén sosem tudtam a két fogalom között különbséget tenni.
- Egy whisky-t! - Mutattam az ujjammal is, aztán szokásos helyemen a bárpult előtt helyet foglaltam, és már öntötte is ki nekem az apró pohárba. Ma különösen finom volt, ezért leraktam még egy kevés papírpénzt az asztalra, hogy az üveget is megkaphassam. Nem biztos, hogy meg is fogom inni, de egyszer biztos. Talán harmadik feles pohárnál jártam, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet, amint két székkel távolabb megszólalt mellettem. Kicsit meglepődve fordultam felé, majd meg is szólaltam.
- Lám, lám… Dorothea, rég láttuk egymást. - Mondtam egy mosoly kíséretében, aztán az üveget, és a poharat magammal húzva ültem át közvetlen mellé.
- Mi jó történt veled az elmúlt… Mennyi is…. egy évben? - Kérdeztem tőle kedvesen, majd kértem egy poharat neki is, és mindkettőnknek öntöttem a jófajta whisky-ből.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 14, 2014 1:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next
Scarlett & Ryan
I wanna be so drunk.

Most valószínűleg az volna a legegyszerűbb, ha elkezdeném áltatni magam és olyan valótlan dolgokat bemesélni a spicces eszemnek, hogy abszolút semmit nem érzek iránta, amikor hozzám ér, megfogja a térdem, belenéz a szemembe. Azonban nem teszem, mert nem vagyok hülye, bár mint mindenki, én is sokkal jobban kedvelem az egyszerűbb megoldásokat. Ez számtalan ok miatt volna sokkal egyszerűbb, mert akkor most csak simán leitathatnám, hazavihetném és megfektethetném mindenféle összekavaró mellékérzés és ostoba lelkiismeret-furdalás nélkül. Azonban abban az esetben még mindig ott lett volna Dorothea, akiről lassan, a tekintélyes mennyiségű alkohol hatására, amit magamba öntöttem megfeledkeztem. Nem szép dolog, pontosan tudom és érdekelne is, ha nem vette volna el az eszem a whiskey. Ezért is nem gondolkozom azokon az okokon és merem olyan tekintettel bámulni Scarlettet, úgy beszélni hozzá és úgy megérinteni, ahogy valószínűleg egy órája nem tettem volna, mert abban a hitben voltam, hogy ő a húgom.
Furcsa fordulat és azon kívül, hogy legszívesebben kitépném a szívét az összes embernek, aki csak egy kicsit is szerepet játszhatott ebben a krízisben, egy kis öröm is van bennem. Bár már rég nem gondolkozom az alkoholnak köszönhetően, azért mégiscsak be vallom magamnak, hogy azért vagyok boldog, mert Scar nem a testvérem. Gyűlölöm azt az embert, aki azt állította az imént az erdőben, hogy az apám, attól még némiképp hálás lehetek neki ezért az örömért. Természetesen sosem fogok hálálkodni neki. Ugyan már, hiszen abban reménykedem, hogy többé nem hozza a közelembe a fene, de ha mégis megkörnyékezne, akkor is az lenne az első, hogy megszorongatom egy kicsit valamelyik létfontosságú szervét.
Így egyértelműen akkor sem gondolkodtam, amikor odaültem mellé, helyezkedtem a lehető legközelebb hozzá és motyogtam pár meglehetősen nyálas és kapcsolatokat, helyzeteket bezavaró mondatot. Fogalmam sincs, hogyan fogok elszámolni mindezzel már józanul – már ha emlékezni fogok rá –, de az alkohol, mint valami vadul ostromló, erős oroszlán nem engedte, hogy bármi ilyesmi megforduljon a fejembe. Ravaszul bekebelezett a mosolya, mint a félelem, amikor egy kifejlett példány áll előtted és nem tudsz szabadulni. Én se tudtam, de korántsem zavart annyira, mintha egy oroszlán lett volna.
- Meg vagyok tisztelve. - vigyorogtam, mint a vadalma és újra számhoz emeltem az üveget.
Egyre közelebb és közelebb húzódtam hozzá. Az alkohol bátorrá és szörnyen erkölcstelenné tett. Meg sem fordult a fejemben, hogy nagyjából ugyanazt teszem, mint a szüleim és az a tahó ember, aki úgymond felnevelt. Bár fogalmam sincs, Doe-val hányadán állunk, azért mégsem volt szép minden tisztázás és megbeszélés nélkül valami mást képzelni abba a csókba. Ugyanakkor Scarlettet sem bölcs dolog a tudatlanság veszélyes, de riasztóan álomszerű, selymes anyagába burkolni. Nem bölcs dolog. Valóban nem. De én most elértem a célom és magamba öntöttem majdnem egy üveg alkoholt. Még ugyan tudok magamról és tisztában vagyok vele, hol vagyok, de a tetteimet már kevésbé vagyok képes kontroll alatt tartani, de elégedettség töltött el, amikor láttam, hogy rá is hasonló hatással van a közelségem.
Mintha egy ősrégi vágyam vált volna valóra, úgy liftezett a hasam, amikor ajkai végre megérinthették az enyémet. Egyik kezem továbbra is az arcát simogatta, míg a másik automatikusan tekeredett a hátára, hogy még közelebb húzhassam magamhoz. Levegőt sem véve, kóstolgattam mézédes ajkait és úgy éreztem, apró darabjaimra hullanék, ha most el kellene engednem.
A következő mozdulatsor azonban annyira meglepett, hogy hirtelen azt sem tudtam hova kapjak. Scarlett és az üveg vodka egyszerre döntött úgy, hogy a gravitáció törvényeire hallgatva indulnak meg a kemény padló felé. Én pedig hiába vagyok vámpír, részegen képtelen vagyok gyorsan kezelni az ilyen váratlan eseményeket. Egyetlen szerencséje, hogy az ösztönösség még nem hagyott cserben, így még azelőtt elkaptam Scar karját, mielőtt feje is koppant volna a padlón. Az üveg vodkán szívem legnagyobb bánatára már nem tudtam megmenteni. A Grill-ben tartózkodó összes ember arca egyszerre fordult felénk. Némán felszedtem az ájult Scarlettet a földről és a karjaimban tartva ballagtam ki belőle a kocsmából.



Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 14, 2014 12:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next

scarlett & ryan
let's get drunk tonight
[You must be registered and logged in to see this image.]

Úgy öntöttem magamba az alkoholt, mint még soha. Nem értettem, hogy mások miért ezzel akarják megoldani a problémájukat. Mert nem igazán segít csak egy kicsit elhalasztják. Ez olyan, mint amikor én folyamatosan tologatom a táplálkozást. Ezután is ott lesz azaz égető érzés a torkomban. Lehet, hogy most erre az estére egy kicsit figyelmen kívül hagyom, de soha nem fog teljes mértékben megszűnni. Most az alkohol az, ami égeti a torkom és a nyelőcsövem. De ez egyáltalán nem zavar. Legalább eltereli a figyelmemet arról, hogy éhes is vagyok. Na, meg persze ezt is ki kell próbálni egyszer. Vicces, hogy az elmúlt kétszáz évben soha nem vittem túlzásba az ivászatot. Mindig visszafogtam magam és csak annyit ittam, amennyit a szervezetem elbírt és utána még haza tudtam vánszorogni. Ez körülbelül két-három felesben ki is merült. Éreztem a hatását, de nem annyira, hogy elveszítsem az uralmat az elmém és a testem felett. Most pedig tényleg nem érdekel semmi. A határom elég alacsony, amit már azzal átléptem, hogy meghúztam az üveget. Azonban az egy kicsit megnyugtat, hogy nem vagyok egyedül. Nem számít, hogy Ryan a társaságom, akire most már teljesen más szemekkel nézek, mint pár órája. Lehet, hogy az alkohol hatása? Nem.. Az erdőben átöleltem mindenféle tudatmódosító nélkül. Egek, annyira hiányzik az érintése.
Azt tettem, amit soha nem tettem volna. Megigéztem egy embert. Játszadoztam a tudatával. Pedig, hogy én mennyire megvetem ezt az egészet. Vámpír vagyok ennek természetesnek kellene lennie mégsem tudok úgy gondolni erre az egészre, mint a világ legtermészetesebb dolgára. Azonban az alkohol hatására nem érdekelt. Igazából, már azelőtt, hogy inni kezdtem volna sem érdekeltek engem semmi. Mennyire ki tudok fordulni magamból. Ha most tükörbe néznék egy idegen pillantásával találkozna a tekintetem. Én soha nem ittam le magam még ennyire. Soha nem igéztem meg embert azért, hogy piát adjon nekem. Másképpen nem adta volna a kezeim közé az üveget, hiszen túlságosan is fiatal voltam. Legalábbis a külső értékek alapján az. Belül pedig egy már bölcsnek mondható 200 éves lélek lakozik, aki még így is képes úgy viselkedni, mint egy neveletlen hercegnő.
Hátranéztem Ryan-re és rámosolyogtam, majd mikor visszafordultam ott is volt előttem a következő üveg. Csillogó szemekkel pillantottam végig rajta, majd egyszerűen kibontottam és ezt is ugyanakkora hevességgel kezdtem el kortyolni. Miután letettem automatikusan grimaszoltam. Itt már nem tudtam elrejteni, hogy milyen hatással is van rám az alkohol. Nem iszom minden áldott nap meg egy felest csak azért, hogy hozzászoktassam a szervezetem. Akkor az egészre egy idő után immunis lennék. Akkor pedig nem érezhetném jól magam ilyen alkalmakkor, amikor nem vágyok semmi másra jobban, minthogy egy kicsit kikapcsoljak. Csak egy kis időre akarok megfeledkezni a problémákról, amik körülölelnek az érzéseimről, amit most már egyáltalán nem próbálok meg tudatosan irányítani, hiszen a tudatom szabadságot vett ki. Vagyis inkább az alkohol rugdosta ki a helyéről és elküldte a Bahamákra nyaralni. Határozatlan ideig. Szóval ki tudja, hogy mikor tér vissza, de azért remélem holnap reggelre, már visszaköszön és érkezése egy erős fejfájással együtt várható.
Egyszer mindent ki kell próbálni, de.. Érzed magad megtisztelve, hogy pont a te társaságodban teszem meg ezt először.  – Mondtam kuncogva, hiszen az alkohol hatása már a tetőfokára hágott. Annyira jóképű. Sokkal felszabadultabbnak éreztem magam, hogy megszűnt közöttünk az a távolság, amit az asztal okozott. Érezhettem őt. A térde hozzáért az enyémhez, ahogy az egymás melletti bárszéken foglaltunk helyet. Ez az apró érintés is annyi jelentőséggel bírt, hogy azt egyszerűen nem tudom megmagyarázni.
Gyönyörű szemeit és arcvonásait figyeltem. Nem is nagyon figyeltem oda, hogy mit mond, mert már elveszítettem a józan eszemet. Keze az arcomon pihent meg és én már nem tudtam tisztán gondolkozni. Előre hajoltam és ajkaimat az övére tapasztottam, majd beletúrtam szőkés hajtincseibe. Elektromos bizsergés futott végig a testemen és nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen. Úgy csókoltam, mint még soha senkit. Aztán nem emlékszem, hogy mi történt. Már nem éreztem édes ajkait csak egy puffanást hallottam, majd elnyelt magával a sötétség.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 14, 2014 10:00 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next
Scarlett & Ryan
I wanna be so drunk.


Kis híján elnevettem magam, amikor megragadta az üveget és jó nagyokat kortyolt belőle, de meglepettségemben megnyikkanni sem tudtam. A hatása azonban várható volt. Arckifejezése mindent elárult és gyakorlatilag mindent ki tudtam olvasni a szemeiből, azt is, amit eltitkolni szeretett volna. Nem ellenkeztem, hiszen ki vagyok én, hogy egy ilyen jó hangulatban lévő nőt leállítsak, és be kell, valljam, nagyon tetszett ez a hirtelen támadt hevesség. Egészen biztosan ő is olyan hangulatba került, mint én és személyes tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor nincs mit tenni, engedni kell a kísértésnek és jól be kell rúgni. A számomra érthetetlen és kissé bizarr kedvességét pedig a hasonló, szerencsétlen helyzetünknek tudtam be. Valószínűleg csakis azért képes az én társaságomba megmaradni, mert nem akad olyan ember az ő társaságában, aki hajlandó lenne egy ilyen görbe estét lebonyolítani. Velem kicsesztek, vele kicsesztek, a bökkenő az már csak az, hogy vele pontosabban én csesztem ki, de úgy tűnik ez már számára is csak részletkérdés. Sőt, ahogy elnézem, számára nincs is már kérdés.
Fogtam az üveget, majd nagyokat kortyoltam belőle és elégedetten konstantáltam, hogy egyre nehezebben tudom feleleveníteni lelki szemeim előtt az újonnan megismert apám kisfiús arcvonásait. Kész röhej. Valószínűleg bizonyos értelem kifejezhetjük magunkat úgy, hogy a biológiai apám pár évvel fiatalabb, mint én. Isten se tudja, mikor változtatták át, de nagyon úgy tűnik, hogy sokkal előbb, mint engem. Remélem, azaz ember nem várja el, hogy apámként tekintsek rá.
Az előttem iszogató tüneménynek azonban sikerült csupán pár mozdulatával, akaratlanul és minden tudatos elgondolás nélkül kiverni a fejemből azt az embert. Nem tudom, mi lelt. Most már nem is azon agyalok, hogy ő miért ilyen kedves velem a történtek után, hanem, hogy én miért viselkedek így. Miért kíséri tekintetem testének minden moccanását? Miért érdekel jobban formás ajkainak mozgása, mint az amit mond? Miért zavar annyira a köztünk elhúzódó asztal?
Az este beköszöntével egyenesen arányosan a zene is hangosabban kezdett el dübörögni a Grillben és a pia is kezdett egyre jobban a fejembe szállni. Én is ismerem a határaimat, ahogy feltehetőleg mindenki más is és akarva, akaratlanul, tudatosan vagy tudat alatt próbálunk kitörni ezekből. Én viszonylag jól bírom az alkoholt és kicsivel több kell pár pohárnál, hogy emlékezőképességem is elveszítsem, úgyhogy kifejezettem örültem, amikor Scarlett rendelt egy üveg vodkát.
Amikor felállt egy csöppet megijedtem és már tettem volna fel kétségbeesetten a „Te meg hová mész?” kérdést, de szerencsére csak a pár lépésre innen elhelyezkedő bárpulthoz ment. Abszurd, hogy egészen az apám megérkezéséig egymás minden egyes szavába bele kötöttünk, most azért remeg meg a lelkem, mert attól félek itt hagy. Leláncolhatnának, megkínozhatnának, vasfűvel simogathatnának, jelenleg azt sem éreznem olyan nagy szenvedésnek, mint annak a gondolatát, hogy magamra hagy. Szinte sóvárogtam minden kedves pillantásáért és érintéséért, talán jobban, mint az alkoholra.
Néztem, ahogy könnyedén felállt és felpattant a két méterrel odébb lévő bárszékre. Fényes, vörös tincsei meglibbentek a mozgás közben. Előre hajolt és megigézte a pultost, majd káprázatos mosolyt villantott rám. Szélesen elvigyorodtam, majd megragadtam a whiskey-s üveget és odaültem a mellette lévő székre.
- Ilyen könnyű téged megrontani? – csipkelődtem játékosan, nevetgélve. Ahogy észrevettem, Scar határai viszonylag közel vannak meghúzva és nagyon rugalmatlanok, ő pedig szemmel láthatóan élvezettel feszegette azokat.
Most, hogy végre nem helyezkedett el egy asztal kettőnk között, sokkal kényelmesebben éreztem magam. Fogalmam sincs, miért, de a tudat, hogy nem csak mosolyában és arcvonásaiban gyönyörködöm, hanem meg is érinthetem, nagyot lendített a hangulatomon. Belenéztem csillogó szemeibe, amelyeknek folyékony, zöldes íriszében megmagyarázhatatlan dolgokat véltem felfedezni. Láttam a lelkét, mely ragyogott és kissé bódult hangulatba került az alkohol hatására. Majd finom vonalú arcvonalát fürkésztem, aminek két oldala már kissé kipirosodott. Tekintetem végül a halovány rózsaszín és cseresznye enyhébb árnyalatában játszó ajkaira tévedt. Most először éreztem ismeretlen eredetű, megmagyarázhatatlan vágyat arra, hogy megérintsem, megkóstoljam azokat az ajkakat. – Olyan gyönyörű vagy. – bukott ki belőlem a mai este ma már másodszor valami meggondolatlan, hozzám képes túlságosan kedves mondat, de ismételten nem jöttem tőle zavarba. Ellenben felemeltem a kezem és megérintettem az arcát. Testem minden apró szikrája táncot járt és rettenetesen elégedett volt magával, nekem valahogy mégsem volt elég. Többet akartam.



Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 14, 2014 12:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next

scarlett & ryan
let's get drunk tonight
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem akartam túlságosan csacsogni vagy ezt az egész témát feszegetni, mert mégis mi értelme lett volna? Neki épp elég trauma, hogy megtudja az egész élete egy hazugság. Az enyém is volt. Na, most lelki társak vagyunk vagyis olyasmi. Mindkettőnk ugyanazon a szarságon ment keresztül. Mondjuk én legalább csak tizenhat évig éltem sötétségben. Nem is tudom milyen érzés lehetett neki most szembesülni azzal a ténnyel, hogy semmi nem igaz az életéből. A férfi, akire a mai napig úgy gondol, mint egy hűtlen, tapló parasztra nem is volt igazán az apja és semmi joga nem volt ahhoz, hogy kérdőre vonja. Ahhoz pedig, hogy megölje még annyi sem. Gondolom ez is plusz súlyt nyom a vállain. Nem tudom, hogy érezheti magát. Legalábbis pontosan nem. Én is átéltem azt, hogy az apám nem az apám, de legalább én nem öltem meg saját kezűleg és nem kétszáz év múlva bukkant fel az életemben egy kölyökképű pasi, aki azt állította, hogy az apám. Anélkül, hogy a hangja megremegett volna vagy az arcára kiült volna bármi változás. Most vágjam a fejéhez azt, hogy elcseszte az életemet a semmiért? Mégis mire mennék vele? Így is eléggé mélyen benne van a szarban nem kell nekem még erre pluszt rátennem. Meg amúgy is nem akartam elhagyni. Azaz ölelés határozottan megváltoztatott bennem valamit. Nem is tudom, hogy miért tettem meg, de ez már egyáltalán nem számít csak az, hogy mennyire jó érzés volt őt megölelni. Megmagyarázhatatlan a számomra, hogy miért tettem. Az együttérzés. Ez lehetett az oka. Anélkül vezérelte a tetteimet, hogy én magam felfogtam volna mit is csinálok.  
Tagadhatnám magamban amennyire csak akarom, de felesleges. Hiányzott az érintése. Az is már jó érzéssel töltött el, hogy a derekamra tette a kezét. Most pedig, hogy itt van közöttünk egy asztal úgy érzem, hogy helyben felrobbanok. AZ érzelmeim egy csettintésre változtak át negatívból pozitívvá. Nem akarok rajtuk agyalni. Ma nem is akarok agyalni ezért is döntöttem úgy, hogy eljövök vele inni annak ellenére, hogy nem igazán bírom az alkoholt. Nem fogom vissza magam. Ma feszegetni fogom a határaimat. Nem vagyok egy alkoholista és többnyire az összes piát utálom, de most ez sem tántorít meg engem, hogy leigyam magam a sárga földig. Nem akartam, mert uralkodnom kell magamon, ami a vérszomjamat illeti, de most teszek az egészre magasról. Megtudtam, hogy Ryan a testvérem. Aztán kiderült, hogy mégsem az. Sőt semmi közünk nincs egymáshoz. Valahol mélyen rendkívül örülök ennek az információnak és ez ünneplésért kiált. Neki pedig meg kell feledkeznie arról az alakról, aki ma felbukkant a veszekedésünk közepette és bejelentette, hogy márpedig ő az apja. A mai estét kikiálthatjuk a felejtés éjszakájának. Talán ezek után nem is látjuk egymást. Mi értelme lenne? Magunk mögött kell hagynunk a múltat és a gyűlölet, amit iránta érzek nem szűnt meg teljesen meg amúgy is, ha fogalmazhatok így egyáltalán nem egészséges a számomra.
Örültem annak, hogy nem száll vitába velem az egész táplálkozásról. Meg nem teríti ki elém az íratlan vámpírkódexet, mert akkor esküszöm, hogy széttörtem volna a fején ezt a nyamvadt üveget. Nem voltam hangulatban a kioktatáshoz. Mosollyal nyugtáztam, hogy elfogadta a döntésemet. Hevesen kortyoltam az üvegből az italt és az egész nyelőcsövemet mardosta, mikor pedig elemeltem az ajkaimtól próbáltam visszatartani a köhögésemet, ami most sikerült is. Nem akartam nyápicnak tűnni, aki nem bírja az alkoholt. Pedig pontosan ilyen voltam. De most ez nem számított. – Én köszönöm, hogy elhívtál.   – Mondtam mosolyogva, majd felé toltam az üveget és talpra küzdöttem magamat egy pillanatra megszédültem, hiszen mivel régen táplálkoztam a pia is gyorsabban hatott, mintha megfogadtam volna a tanácsát és lecsapoltam volna valakit. Felküzdöttem magam az egyik bárszékre, majd a csapos szemébe néztem. – Egy üveg vodkát, most.   – Igéztem meg, majd hátrapillantottam Ryan-re és rámosolyogtam. Egek. Most még jobban néz ki.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 13, 2014 10:54 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next
Scarlett & Ryan
I wanna be so drunk.

Hogy változhat meg minden egyik napról a másikra? Nem, itt nem is napokról kell beszélnem, hanem sokkal kisebb mértékekben gondolkoznom. Hiszen az igazság csupán pár pillanat alatt tudatosult bennem. Nem kellettek évek, napok vagy órák, hogy rájöjjek, nem azaz apám, akinek hittem, sőt még az anyám sem. Csupán borzalmasan hosszú másodpercekbe telt, mire felfogom. Nem azonnal, amikor az igazi apám végre benyögte. Ki hitt volna neki azonnal?! Csak egy balhét kereső fickónak tűnt, aki megkeseredettségében nem talált magának jobb tevékenységet, minthogy az erdő közepén veszekedő párosokat nézegessen és füleljen le a bokor mögül. Nekem ennek tűnt csupán. Könnyen lehet, hogy sosem fogom az apámnak tekinteni. Sokkal fiatalabb, mint amennyi általánosságban megengedett lenne egy ilyen kapcsolatban és a viselkedése alapján arra tudok következtetni, hogy az a kicsapongó, lázadó tinedzser korát élő többszázéves vámpír lehet. Nem jönnek be az ilyen fazonok, apának meg főleg nem való, bár nem is tudom, hogy valójában mi volt azzal a célja, hogy megjelent.
Alaposan felkavarta az amúgy sem állóport, így csak annyit tudok levonni ebből, hogy élvezte és élvezi a felhajtást, a rombolást és az érzelmek szítását. Nem tudhatom, hogy miért tette, amit tett és miért pont most érezte szükségét annak, hogy megkeressen, de jelenleg nem is keresek válaszokat. Talán egyszer majd érdekelni fog, de most magasról tojok az egészre és még ha kíváncsi is lennék a miértekre, akkor sem keresném fel az öregem, mert már a gondolatától is ökölbe szorul a kezem. Nagyon jól tette, hogy hamar lelépett, ugyanis már ott tartottam, hogy szerencsétlen fa helyett az ő fejére sújtok le egy hatalmasat.
Kérdések természetesen felmerülnek bennem. Idegesítő, már-már fájdalmas kérdések és éppen ezeket akarom elfelejteni a most rendelt alkohol és a velem szemben ülő, vörös hajú tünemény segítségével. Miközben félrebillent fejjel, elgondolkozva, pislogás nélkül bámultam az arcát, azon gondolkoztam, hogy vajon mi lelte ezt a kis zsémbes, utálkozó nőszemélyt. Nem mondom, sokkal jobban tetszik ez a higgadtabb, kedvesebb énje, de mindenképpen furcsa, hogy most bontakozott ki igazán, amikor megtudta, a semmiért romboltam le királynői karrierjét annak idején. Vajon mi járhat a fejében? Mit rejthetnek azok a smaragdzölden csillogó szemek? Mit érez a komoly arcvonások és megértő tekintetek mögött? Mindent megtettem volna, hogy megtudjam.
- Te tudod. - vontam vállat. Biztosan meglepő számára, hogy nem kezdek el veszekedni és osztani az észt, de jelenleg se erőm, se kedvem kioktatni a vámpírság legalapvetőbb szabályairól. Ezt már megtettem az imént, semmi értelme újra megpróbálnom. Túl makacs ahhoz, hogy hallgasson rám. Én pedig itt vagyok és, hiába nem vallom azokat az elveket, amiket ő, úgy döntöttem, a tetteim után megérdemli, hogy ha esetleg szükség lenne rá, megvédjem attól, hogy ártson valakinek. Erős és kitartó nőnek ismertem meg, de azt is tudom, hogy nem élne túl még egy halottat.
- Nahát, lehet, hogy szükségünk lesz még néhány üvegre? - vontam fel a szemöldököm, de mindeközben szélesen vigyorogtam. Ha nem mondott volna igent a meghívásomra, akkor is eljöttem volna jól leinni magam, de kétségtelen, hogy sokkal jobban érzem magam, így, hogy itt van mellettem. Legbelül pedig valahogy tudtam, hogy el fog jönni, különben meg sem kérdeztem volna. Nem őrültem meg. Ha előre tudom, hogy a válasz nemleges, akkor nyilván nem szólalok meg, azonban teljesen biztos voltam benne, hogy ilyentől nem kell félnem.
- Köszönöm, hogy elkísértél. - bukott ki belőlem váratlanul, de nem törődtem vele. Nem jöttem zavarba ettől az apró hálálkodástól, de valószínűleg többször nem fog csakúgy kikívánkozni belőlem. Nem vagyok köszöngetős típus, túl büszke vagyok hozzá, ez azonban már nagyon érett. - Szabad? - Laza vigyorral húztam ki a kezéből az üveget és húztam meg én is.


Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Chatkép :

† Keresem :
to love is to destroy, and to be loved is to be destroyed.


† Kedvenc dal :
ԅ F I G H T songG A S oline
† Tartózkodási hely :
ԅ mystic falls ♡
† Humor :
ԅ lame ♡



Scarlett Joy Kournikova ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 12, 2014 11:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next

scarlett & ryan
let's get drunk tonight
[You must be registered and logged in to see this image.]

Fizikai fájdalommal járt, hogy eleresztettem őt. Nem tudom, miért de annyira jó érzéssel töltött el engem az, hogy a karjaiban lehettem. Amennyire idegesített az, hogy csak egy lépés választott el minket annyira jól esett, mikor emlékezetembe véshettem az illatát és a karjait érezhettem magam körül. Egyszerűen megmagyarázhatatlan a számomra, hogy mégis miért éreztem magam így. Olyan volt, mintha otthon lennék. Mikor még csak tizenhat éves voltam és nem kellett a körmömet rágcsálnom az elvárások miatt pontosan ilyen jól éreztem magam, mint ahogy az előbb a karjaiban. Mégis mi a fene ütött belém? Tudom az érzelmeimen nem uralkodhatok és nem is irányíthatom őket, de akkor sem értem, hogyan fordulhatott az egész a feje tetejére. Mert ez határozottan teljesen az ellentéte annak, amit egy fél órával ezelőtt vagy egy órával ezelőtt éreztem. Nem tudom megmagyarázni, hogy mégis mi lehet az oka ennek az egésznek. Talán tényleg egy nagyon vékony határ választja el a szeretet és a gyűlöletet? Ha ez igaz is nem lehet, hogy ilyen hamar átbillentem volna a másik oldalra.
Nem szóltam egy szót sem egész úton. Nem volt mit mondanom. A gondolataimba temetkeztem. Tönkretette az életemet körülbelül kétszáz éve. Talán, már több is, mint kétszáz éve, hogy megtörtént ez az incidens. Igazából nem is rá vagyok mérges, hanem a helyzetre. Nem volt lehetőségem, hogy kiderítsem mégis mi történt velem. Vagy ki az apám. Semmit nem tudtam igazából az életemről és ez az, ami dühít. Nem az, hogy ő porig rombolta az életemet. Nem is így kellene erre az egészre gondolnom. Inkább úgy, hogy ő volt az, aki felnyitotta a szememet, hogy mekkora hazugságban éltem. Mindenképpen fáj. Nem is ismertem az igazi apámat és az, akit apámnak hittem egyszerűen hátat fordított nekem, mintha előtte nem is szeretett volna. Talán az egész színjáték lett volna? Mindvégig tudta, hogy anyám hűtlen volt hozzá és a megfelelő alkalmat várta ahhoz, hogy elküldhessen minket? Megannyi kérdésem lenne, de nem tudom kinek tehetném fel. Eddig azt hittem, hogy ő mindent tud. Legalábbis éppen eleget ahhoz, hogy egy bosszúhadjáratot végrehajtson, de most az erdőben történtek után azt hiszem ő is pontosan olyan kétségbeesett, mint én voltam. Végtére is minden, amiben hitt az nem több egyszerű – vagyis most már inkább rendkívül komplikált – hazugságnál. Az a férfi az apja, aki egyszerű fiúnak tűnik. A vámpírlét egyik előnye elég furcsa helyzetet szült. A világa romokban. Én pedig az előbb arról tartottam kiselőadást, hogy mennyivel könnyebb lett volna, ha valaki ott van mellettem, mikor életem legnehezebb időszakát éltem át. Pontosan ezért is nem fordítottam neki hátat. Ezért sétálok ilyen könnyedén mellette, hogy leigyuk magunkat. Bármikor eltűnhettem volna, de én nem akartam. Vele akartam tartani annak ellenére, hogy nem igazán bírom az alkoholt, szóval oda kell figyelnem, hogy mégis mit teszek. Nem ihatok túl sokat főleg most nem, hogy vér is alig van a szervezetemben. Mármint nagyon régen táplálkoztam. Igazából nem is emlékszik, hogy mikor volt az utolsó alkalom, hogy valakiből kortyoltam párat. Nem is számít. Az alkohol, majd eltolja a szomjúságomat. Vagyis remélem. Nem akarok egy ilyen nyilvános helyen senkit sem megcsapolni. Ha kiderül, hogy verbénát fogyaszt vagy éppenséggel pont egy vadász nem sok esélyem van arra, hogy élve kijussak egy nyilvános helyről. Szóval elhalasztom a táplálkozást. Ismét.
Testem belebizsergett Ryan érintésébe. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért. Nem is akartam magyarázatot keresni rá, mert akkor még jobban összezavarodnék. Így is a mai információtengertől, már megfájdult a fejem és csak túl akarok lenni a mai napon, hogy holnap úgy ébredhessek fel, hogy ez az egész nem volt több, mint egy rossz álom. Ugyanakkor jelen pillanatban nem akarok felébredni. Mikor a keze eltűnt a derekamról olyan volt, mintha a világom újra darabokra hullott volna. Miért nyugtat meg ennyire az érintése? Talán azért, mert most végre van egy lelki társam, aki pontosan ugyanazon ment keresztül, mint én? Nem tudom. Ez az egész annyira zavaros. Az elmúlt órákban egymás fejét ordítottuk le a helyéről most pedig együtt készülünk leinni magunkat a sárga földig bánatunkban. Hogy én mi miatt bánkódom? Már magam sem tudom. Talán az alkohol segít egy kicsit kibogozni az érzéseimet és a gondolataimat, de ahhoz nem elég pár pohár.
Nem volt kedvem reagálni arra, hogy megigézte a szerencsétlen csapost. Én ilyet soha nem tennék. Nem szeretek túlságosan a vámpírlét előnyeire támaszkodni. Egyszerű emberi életet akarok újra és újra. De ez soha nem jön össze. Vagy egyszerűen csak nem akarom, hogy összejöjjön a folyamatos vándorlásommal. De innen nem mozdulok. Nem érdekel, hogy mi történt Kendra-val.. Vagy, hogy belefutottam abba a személybe, akit a világon a legjobban gyűlölök most mégis itt iszogatok vele. Semmi nem érdekel jelen pillanatban. Még mindig cikáznak a gondolatok a fejemben, de azért vagyok itt, hogy elfelejtsem még a saját nevemet is. Nem akartam sokat inni, de most már senki nem tarthat vissza attól, hogy leigyam magam a sárga földig.
Nem akarok. – Ráztam meg a fejemet. – Kibírok még egy napot. Nem tudsz semmi olyat mondani, amitől meggondolnám magam. – Határozott voltam. Nem akarok senkiből táplálkozni. Gondolatban, már végig vetítettem, hogy miért nem. Plusz még józanon is képes vagyok elveszíteni a fejemet.. Azt pedig bárki könnyedén észrevehetné. Jobb lesz, ha visszafogom magam. Igaz az alkohollal a véremben talán az egész Grill-ben tartózkodó embereket megnegyedelem, de abban reménykedem, hogy az emberségem még alkoholban sem oldódik. Nem tudnék szándékosan senkinek sem ártani. Elveszíthetem a fejem, persze. De ez nem fog megtörténni, mert bízom magamban. – Meglátjuk.  – Rákacsintottam, majd felhajtottam a poharam tartalmát. Tudtam jól, hogy nem bírom az italt és az, hogy végigmarta a nyelőcsövemet a whisky.. Egy segélykiáltás volt, hogy itt és most fejezzem be. Ehelyett én, miután Ryan töltött magának a kezembe vettem az üveget és nagyokat kortyoltam belőle.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 12, 2014 6:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next
Scarlett & Ryan
I wanna be so drunk.

A sötétedő, kopott fényű napkorong sunyin, észrevétlenül süllyedt el a horizontunkon és gyér fényével kikevert rózsaszín és a kék színek egyvelegével festette be az ég alján nyújtózkodó felhőket. A városközpontból magasodó épületek robusztus falainak nyugati oldalát világította be a lemenő nap és a kiülős kávézók teraszait takaró ernyők szélét enyhén megremegtette az enyhe, langyos szellő. Olyan nyugodt volt az idő, az utcák olyan üresek, mintha valami fensőbb rendű erő parancsolt volna lassúságot és sivárságot a világra, mert azt hitte, nekem jobb lesz, ha úgy látom, hogy a világ is velem együtt gyászol. Gyászolja a hazug embereket, hazugságban töltött éveket, egy csalfa élet emlékét.
Némán, gondolataiba mélyedve haladtam Mystic Falls utcáinak késő délutáni homályában, de szinte minden második lépésnél magam mellé pillantottam, hogy leellenőrizzem, Scarlett ott van-e még. Fogalmam sincs miért, de szükségem volt a tudatra, hogy ott jön mellettem. Hogy dacára annak, amit vele tettem a semmiért, itt van velem és nem azért, hogy az arcomba köpjön. Pedig megérdemelném. Annyira megérdemelném.
Ő mégsem tett ilyet. Csendesen tartotta velem a lépést és tapintatos, beszédes némaságba süllyedt, jelenléte mégsem hagyta, hogy teljesen belemerüljek az önsajnálatba. Pedig lett volna rá okom. Alapvetően nem vagyok egy önsanyargató, mazoista típus, de a helyzet elegendő drámával és kiborító részlettel járt, ami már szinte megkövetelte a búskomorságot és az önsajnálatot. Külső szemlélőként talán nem is érezném olyan fájdalmasnak ezt a tortúrát, hisz ez már a múlt. Soha nem ismétlődik meg újra, az emberek többsége már rég meghalt, így ők sem árthatnak nekem. Nincs is bennem félelem. Csupán csalódottságot érzek és zavartságot, hisz mégiscsak a múltamba vetett hitem omlott össze. Nem, mintha egyébként stabil lábakon állt volna. Olyan volt, mint egy rugalmatlan és képlékeny torony, melyek tégláit puha szivacsokkal helyettesítették és ragasztóanyagot is kispórolták belőle. Bármelyik pillanatban, bármelyik erősebb széllökés hatására darabjaira hullhatott volna. És most meg is tette. Apró szivacsdarabkák hevertek mindenhol és én túl lusta voltam hozzá, hogy összeszedegessem és megint felépítsem a tornyot. Helyette azt is el akartam felejteni, hogy a szivacsépület létezik.
Így össze tud dőlni egy élet is, ha rájön a múlt hazugságaira. A pedig, hiába nem ér már utol, nem képes ostorozni, mindig is ott fog csüngni agyam emlékező központjában felkészülve arra, hogy bármilyek pillanatban megpiszkálhassa egy kicsit érzelem központom. Nem fog sírásra ösztönözni, attól és sokkal büszkébb vagyok, de talán akkor van a nagyobb baj, ha valaki nem könnyezik. Tudományosan bizonyított tény, hogy egy kiadós bőgés könnyíthet a lelkünkön. Nekem azonban csontszáraz volt a könnycsatornám.
Az édesanyám volt a legszilárdabb pont az életemben. Bár csúnyán váltunk el és többé nem is találkoztunk, tudtam, hogy ki ő, mit tett és az én értékrendemnek tökéletesen megfelelt. Erre most az ő személye is romokban hever. Egy ócska, hűtlen szülő még elviselhető, de ott egy másik, aki nem is volt igazi, a félrelépése és gorombasága mégis megérintett és egy harmadik, aki alapvetően képtelen az apaságra.
A Grill elé érve az eddigi nyugodt hangulat és sivár helyek némileg elfogytak, ugyanis még a lakkozott fa bejárati ajtón keresztül is szűrődött ki valamennyi a dallamos zenéből. Kinyitottam az ajtót és betereltem magam előtt Scarlettet. Komoly arcán nem láttam gúnyt vagy szánakozást, ami határozottan jól esett, ugyanakkor össze is zavart. Nem értettem, miért kapom ezt a megértést és miért nem szid le, esik nekem, próbál megölni, amiért hasonlóan tönkretettem az életét. Bőre illata megcsapta az orrom, ahogy elhaladt mellettem szótlanul. Lazán érintve a derekát vezettem oda az egyik asztalhoz. Nem akartam, hogy lekeverjen egyet, amiért megérintettem, így csak finoman, szinte észrevétlenül közeledtem felé. Nem tudom, miért. Talán, mert jólesett az ölelése és lányem egy része még mindig azután sóvárog. Útközben közel kerültünk a bárpulthoz, így alkalmam nyílt megbabonázni egy pultost, hogy hozzon ki egy üveg minőségi whiskey-t az asztalunkhoz két pohárral. Gyakran teszek ilyet. Minek fizessek és viselkedjek itt is normálisan, mint az átlagos emberek, amikor nem vagyok az? Scarlett ezt biztosan másképp gondolja.
- Nem akarsz még most lecsapolni valakit? - kérdeztem halkan, miközben körbenéztem egy finom egyed után a kocsmában. Már az egyik asztalnál ültünk és vártuk a pincért. Kénytelen voltam valami másról beszélni. Egyszerűen nem bírtam az imént történteken átrágni magam újra, pedig lehet, hogy jót tett volna. - Inkább most, mint részegen. Úgy nehezebb kontrollálni magad. - vontam vállat. Nem az észt osztom, most csak egy apró javaslatit tettem, amit vagy megtesz vagy nem. Kivételesen nem éreztem úgy, hogy elfut a méreg, ha nem úgy alakul valami, ahogy én akarom.
A megidézett pincér elénk rakta a poharat, az üveg italt és még pár kocka jeget is, majd elment. Amint elment, ki is öntöttem magunknak az első pohárral. Az enyémet rögtön fel is hajtottam, majd újat töltöttem. Ennyi erővel akár az üvegből is vedelhetném. Az alkohol égető érzést hagyva bennem folyt végig a torkomon, majd lassan elkezdtem érezni a kellemes bizsergést.
- Bírod az alkoholt, drágaságom? - vigyorodtam el szélesen. Nagyon nem úgy nézett ki, mint aki minden hétvégén a sárga földig issza le magát. Én se teszem ezt minden esetben, de viszonylag gyakran legurul pár korty.




Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 30, 2014 9:00 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Riley & Eli


Vicces volt ez az egész szituáció, és áldottam az eszem azért, hogy nem firtattam nála a múltban annyira ezt az emberekkel kötendő barátság kérdést. Hisz pontosan tudtam, hogy ő azt is elfelejtette, mi is volt, én pedig bár el akartam felejteni ki is voltam, a mihez tartás végett annyira foglalkoztam az emberekkel, hogy nem akartam eltüntetni őket a földről. Hisz ha mindenkinek letépnénk a fejét, senkiből sem maradna, így azokból sem, akik lényegében eltartanak minket vérükkel. Már így is túl sokan tudtak rólunk, és szedtek verbénát, vagy hordtak még mellé ékszereket, vagy épp egy kézhez eső karót, csak a hecc kedvéből.
Szem forgatva nyugtázom amit mond, bár továbbra is kételkedem ebben az egész nem csinálok vele semmit dologban. Miért is tartaná be a szavát? Nem ez lenne az első, hogy szembe megy azzal, amit ígér nekem. És ezt mindig szem előtt is tartottam. Soha nem bíztam meg benne teljes mértékkel.
-Csak ne okozz újra csalódást...-préselem ki fogaim között a mondatot, jelezve, ha túl feszíti a húrt, nem fogok jót állni magamért, mint ahogy eddig tettem. Egy pillanatra néztem el az előbb említett helység felé, és fújtam ki a levegőt egyenletesen, hogy lenyugodjak, de ekkor megéreztem a levegőben a vér szagát, és tekintetem automatikusan kereste meg a "baj" forrását.
-Normális vagy?-kerekedik el szemem, mintha csak egy ember lennék én is, aki nem tud semmiről. Felelőtlen és meggondolatlan, bár én is az tudok lenni, ezzel most megugrotta ezt a lécet. -Legalább életben hagytad.-mormogom, és teljesen elment a kedvem a kis szőke barátnőmtől. El is felejtettem, hogy bár mellette ha kicsit felöntöttem a garatra, teljes mértékben elengedtem magam, most a legkevésbé sem éreztem, hogy a közelében akarnék maradni ezek után. Kérdéseire eleinte nem akarok válaszolni, inkább az előttem "árválkodó" pohárhoz nyúlok és lehúzom, s talán épp ez az, ami olyan igazi energialöketet ad, hogy felfedjem azon lapokat, amik valódi gondolataim rejtik.
-Nem felejtettem el azt, ami történt. Hidd el nekem, soha nem ismertél igazán. Lehet, hogy azt hiszed, érted nem tenném meg ugyan ezt, de már ez sem érdekelne. Kezd elegem lenni abból, hogy mindenki azt hiszi ismer, de közben semmit nem tudnak rólam igazából. Mellesleg kirúgtak abból a falkából, amiért a te segged mentettem. De ugyan már, nem kell megköszönni, szívesen tettem ki magam az öregek haragjának.-pattan el a cérna, hangom ingerült, vádló és cseppet sem barátságos, arcom pedig egyenesen eltorzul az idegtől, ami átjárja testem. Ahogy eddig ácsorogtam, most más lesz, testhelyzetem egyenesen támadó, mintha csak vadászaton lennék.
-A többiekről pedig épp ezért semmit. Mert kitagadtak onnan, elüldöztek és ha újra szemük elé kerülnék, élve megnyúznának. De egyébként minden nap csevegek velük telefonon.-érem el kiakadásom tetőpontját, és egy újabb pohárt töltve azt is lehúztam, ami most már marva szaladt végig torkomon, és a legkevésbé sem esett jól. -Érdekel még valami, vagy itt is tönkre szeretnéd tenni az életem, hogy miattad kelljen tovább állnom?-teszek fel egy kérdést, tekintetem szemébe mered, és ha ölni lehetne ezzel meg a hangomba kevert undorral, már nem élne sokáig. Ideges lettem, felálltam és egy szó nélkül távoztam, az utcára érve pedig felültem motoromra, és távoztam az éjszakába. Jelen pillanatban nem érdekelt sem a válasza, sem ő maga. Azt hittem ismerem, tévedtem...

music:Blood on my name|words: 491[You must be registered and logged in to see this link.]


ZÁRÓ! KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT! 40 
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 28, 2014 1:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





Liza & Riley


Elizának volt egy olyan énje amit mindenki elől elzárt, na persze nekem is, hiszen sose beszéltem arról, hogy is törtem meg az átkomat. De nem is fogok, ő viszont azt titkolja, miért ragaszkodik az emberi lányhoz. Ami frusztráló lehet, főleg, hogy tök fölösleges, ha már itt vagyok, nem? Eddig is elment tőle, akkor meg… Nem értem, meg hát a kislány nem aprózta el, ha már egy farkas hapsija van. Még, hogy nem fenékig tejfel az élete, annyi misztikus ember veszi körül, hogy az már bosszantó.
- Ugyan már, Eli lazíts, nem ölném meg. – forgattam meg a szemeimet, mikor felpattant és elég erélyesen megkért, hogy tegyem le a seggem oda ahol eddig volt. Eddig sem kedveltem a lányt, de most már egyenesen gyűlölöm, sosem emelte fel a hangját velem szembe Eli, de egy szerencsétlen lány miatt pattogni kezdett. Leültem és a pultosra néztem, most nem mondhatok Elinek semmit, de mivel eléggé felbosszantott, így hát meg kell, nyugodjak, megragadtam a karját és a pulton áthajolva mélyesztettem a fogaimat a csuklójába és nagyokat kortyoltam belőle, az sem érdekel, ha épp meglátnak, nem mintha olyan sokan lennének, mindenki el volt foglalva az előttük lévő italos poharakkal. Aztán ellöktem és megtöröltem a számat.
[color=#483636]- Elfelejted a történteket. – mormoltam unottan, hogy ne akarjon már felháborodva visítozni nekem, hogy mit tettem, meg micsoda szörnyszülött vagyok. Nem tudom, mit kellet volna még tennem, vagy mondanom, de eléggé frusztrált lettem, hogy micsoda erő lakozik benne, ha csak megfenyegetem a kis barátosnőjét.
- Miattam is ennyire heves lennél? – oldalra fordítottam a fejem és kíváncsian fürkésztem a szemeit. Nem hittem volna, hogy tényleg ilyen Eli, ennyire.. sebezhető. Hiszen micsoda véletlen lenne, ha valaki, mondjuk, az egyik ellensége megjelenne, és lecsapna a kis emberre? Nem gondolkodik logikusan. Saját magát teszi sebezhetővé. Mert én még megvédem magam, már ahogy, de az a csaj? Attól sírva fakad, ha letörik a körme.
Na, de mit érdekel ez az egész? Nem lehetek féltékeny, ezerszer jobb vagyok ennél a csitrinél. Aztán hangos nevetésben törtem ki és inkább belekortyoltam az italomba. Nem is érdekelt, hogy miért érzem ezt, de meg akarok szabadulni tőle. De viszont nem úgy, hogy a csajnak lesz baja, mert akkor Eli nem állna velem többet szóba. Amit nem akarok, hiszen nem azért jöttem ide, hogy egy órával később elbaltázzam.
- A többiekről mit tudsz? – váltottam témát, hiszen emlékszem a srácra, aki mindig velünk lógott, de a neve az istenért sem jutott eszembe. Sokan nem voltunk jóba, talán így hárman voltunk, akik kitartottak egymás mellet. Még, hogy összetartozó család, mi? Ez is csak a nagy duma volt. Ezért szóródtunk szét, Eli távozása után, amit nem is bánok, az volt életem legszörnyűbb két hete, amit még ott töltöttem. Egyedül, annyi farkassal és hibriddel. Még is magányos voltam. De ez a múlt, most szabad vagyok és megtaláltam Elizát. ez a lényeg, semmi más.

music:Zeneszám címe|words: 466
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szer. Jún. 25, 2014 8:39 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Riley & Eli

Egy részem soha nem akart igazi kapcsolatot senkivel. Barátokat meg egyebeket. De Alex valamiért az a típusú lány volt, aki olyan kis ártatlan és törhető volt, hogy becsapása mellett sem tudtam rá soha igazán haragudni. Noha jó néhány dolgot feledtettem el vele, vagy épp hazudtam neki igézés nélkül. Ami legkevésbé sem tetszett, hogy míg én felismertem, hogy valahol igazán törődtem azzal a lánnyal, addig Riley ebben szöges ellentétem volt. az embereket néha úgy kezelte, mintha ő nem is annak született volna. Na ez így hazugság, mert farkasnak született, de amíg nem törte meg az átkot, addig ő is csak egy földönfutó senki volt. Kijelentésére pedig inkább nem is reagáltam. Jobb volt neki a reakcióm nélkül, mert akkor még őt is magam ellen fordítanám.
-Már meg ne sértődj, de nem az esetem az ötvenes korosztály. Talán még harmincig oké lenne, de feljebb nem igazán érdeklődöm egyenlőre, míg van a földön fiatalabb bizonyos kérdések megvitatásához.-mosolyodom el végül, az előbbi fagyos hangulatot kissé melegítve. Az viszont nem hagyott nyugodni, hogy mégis miért tereli a témát annyira arról a táborról, az ottani farkasokról. Oké, sok volt a szabály, és azt is aláírom, hogy java részt idősebb és tapasztaltabb farkasokból állt, de azt a helyet ha megszoktad, méltán nevezhetted a családodnak. Ez persze nekem nehezen ment, hisz soha nem volt igazi családom, s nem mellékesen nem tudtam túl lépni azon a tényen sem, hogy bármi történt, mindig az én hibám volt. Mintha csak egyedül én lettem volna az általutak "zöldfülűnek" csúfolt csoportban.
-Borzalmas? Mi történt velük?-csillan fel tekintetem a hirtelen jött fogalmazásmódja hallatán. Persze értem én, valamiért ő sem akar róla beszélnem, de tudnom kell, hisz nem mindenki állt ott olyan távol tőlem,. mint sokan azt hihették. Volt aki igazán törődött velem, és neki ezt nem tudtam elfelejteni.
De mintha a falnak beszélnék, és érzem, hogy arcom nem csapja már be többé. Pontosan tudja, hogy gondolataim még az előző témánál leragadtak, és ahogy a poharat elém tolja a gusztust, mely eddig megvolt, és amivel eddig sikerült a poharakat felemelnem, mintha elszállt volna. Ujjaimmal körbe fogtam a kis poharat, de nem emeltem meg, csak forgattam az asztalon, melynek súrlódó hangja minden fajnak kellemetlen lett volna.
--Már meg se sértődj...-kezdek neki, mikor feláll, végül magamba tolom az újabb pohárt, ezzel visszafojtva egy kiadós vélemény nyilvánítást, így elérve, hogy ennél jobban már ne húzzam ki másoknál és nála a gyufát.
-Figyelj a múltam egy részéről még te se tudsz. Soha nem is gondoltam, hogy tudatni akarom veled, de nekem szükségem van néhány olyan emberre is, akik elgondolkodtatnak. Még ha azok idegesítő földönfutók is.-nézek a lány szemébe, érzékeltetve, mennyire komolyan beszélek most.-Neki sem volt jobb élete, mint azt gondolod, megvan a maga baja, és azzal, ha a nyakának esel, neki sem és nekem sem segítesz. Tehát örülnék, ha visszavennél az én vagyok a fiatal hibrid szőke viselkedésből, mert kezdesz saját magad karikatúrája lenni.-teszek csípős, s cseppet sem baráti megjegyzést irányába, aminek hatására vagy itt hagy, vagy nekem esik. De talán annyira messze még ő se menne, hogy ennyi ember és ki tudja még milyen faj előtt egyszerűen csak nekem esik. az előbbi cikkekből ítélve errefelé tisztában vannak azzal, hogy vámpírok és vérfarkasok igen is léteznek, bár a hibrid faj konkrét létére nem hiszem, hogy bármi is utalt volna az emberek világában. Kifordultam magamból, most úgy éreztem, úgy védem magam, ha védem Alex-et is, s bűntudatom ébredt, amiért annyiszor elfeledtem, ő egyszer még a barátom lehetne. Most viszont Riley láttán egyszerre gondoltam abszurdnak a helyzetet és kissé nevetségesnek. Egy embert védek, pedig vámpír vagyok, és egy olyan hibrid ellen beszélek, aki ugyancsak a barátom volt, bár megigézni soha nem igéztem, hogy elfeledtessek vele valamit, és több őrültségben volt mellette részem, mint a másik lány mellett. De ráeszméltem, hogy egyikőjüknek sem akarnék ártani soha.
music:Hell Is For Children|words: 624[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 20, 2014 6:40 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





Liza & Riley


Sosem értettem Eliben, mi ez a nagy ember tisztelet, hiszen kit érdekel, hogy van a kis barátnője? Ember, megöregszik, meghal.. semmi értelme nincs, hogy sírjunk utána. Az meg már másik kérdés, hogy van egy kis kölyök, aki lohol utána. Amolyan mágnes a csaj, ha minden misztikumot magához vonz, kezdve Elivel.
- Ugyan már, te hibrid vagy, ő farkas, a csajnak nem lesz semmi baja. - rántottam meg a vállam, és úgy tettem, mintha nem is beszéltünk volna semmiről csak az italomba temetkeztem, ahogy végig csorgott elmosolyodtam. Szerettem, ahogy az éhségem csillapodik, a testem pedig ellazul ettől az egésztől.
Talán az a baj Elizával, hogy nagyon ragaszkodó típus ebből a szemszögből, úgy érzem, neki még kell valami kapocs az emberi múltjába, amit ez a lány tudna megadni, de az én feladatom kiverni a fejéből. Nem akarom, hogy gyenge legyen és érzelgős, Ő nem ember!
- Nem szereted a tapasztalt férfiakat? – vigyorodtam el a mondandója végén, ő pedig ha nem épp egy zsíros bödön, akkor igen csak mulatságos a szex egy idősebb emberrel. Ebben is különbözünk, hiszen engem legkevésbé sem érdekel a másik fél kora, ha jól érezzük magunkat. Tapasztaltabb és jobban tudja mit vár egy nő, mint a mai fiatalok, akik csak a saját kielégülésüket hajszolják, és ez nagyon nem helyes, hiszen ketten vagytok az ágyban.
Hát igen, az a tábor nem egy sétagalopp az fix, hiszen amennyi balhé volt, azt csodálom, hogy addig egyben maradt a csapat, nem, hogy tovább. Igaz, Eliza minden balhéban felmerült, pedig volt pár alkalom mikor kivételesen a közelében nem volt, mert épp az ember barátnőjével lófrált. Néha frusztrált a csaj, most is elég a nagy a kísértés, hogy véget vessek ennek a vívódásnak, és betipegjek hozzá és eltörjem a nyakát. Csak az a baj, hogy nem hiszem, hogy Eli ennek nagyon örülne.
- Hm, vagy neked jobb nélkülük, hidd el, nem egy leány állom, ami az után ment, valami borzalom, ami utána történt, szerinted miért vagyok most itt, mint ott? – pillantottam Eli szemébe és úgy tettem, mint aki tényleg sajnálja, hogy eljött. De a nagy fenéket, őrülök, hogy végre szabad lehetek, és azt csinálok, amit akarok. Mert ki a franc akarna, egy szabályokkal tel szektában élni továbbra is? Jobb nekem egyedül a nagyvilágban.
- Figyi, ez nem normális, hogy ennyire évődsz egy ember miatt. – forgattam meg a szemeimet és töltöttem a poharunkba még egy kört, majd elé toltam. – Egy szavadba kerül és volt, nincs lányka. – ó, hogy ezt már mióta ki akartam neki mondani, a táborba is felhozta, nem sűrűn, mert tényleg nem mondhatom, hogy állandóan őt siratta volna, de sok közös emlékük van, ami engem nagyon idegesít személy szerint, hiszen azért jött el, mert nem érezte jól magát, és most? Most kiderül, hogy egy városban vannak és most sem épp virágos a helyzet. Mivel teljesen komolyan gondoltam, felemeltem a fenekem a székről és tettem pár lépést a mosdó felé, hogy lássa, mennyire komolyan is gondolom ezt az egészet.

music:Zeneszám címe|words: 539
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jún. 07, 2014 9:57 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Riley & Eli


Tudtam, hogy bár sokban hasonlítunk, azért egy-két dologban különbözünk. Belém még szorult annyi emberség, hogy magammal úgy törődjek, hogy azért mások életével, akik talán közel állhatnak hozzám, annyira ne játszadozzak, csak épp amennyire szükséges. Alex-el is ez volt a helyzet. Amikor otthagytam őt is a múltamban, egy részem tökéletesen tisztában volt vele, hogy hiányozni fog a vele eltöltött idő, de erősebb volt az a gondolat, hogy ne keressem többet, hisz eddig is becsaptam és nem egyszer kockára tettem az életét. És mi van, ha egyszer csak el kezd emlékezni? Emlékezni mindarra, amit neki mondtam. Előbb szúrna le egy karóval, és találná meg a módját, hogy ezt hogyan érheti el, minthogy kérdezzen. Plusz Riley emlékeztetett még egy fontos dologra.
-De, neki volt vagy van farkas pasija.-a lényeget megragadta megint. Egyszer meséltem neki erről, bár ezt most utóbb meg is bántam. fogalmam sem volt az a fazon valójában annyi idős e, mint amennyit Alex hitt, vagy idősebb, de valahogy úgy éreztem, a társaságát én mellőzném. Valószínű, hogy a lány védelmét kicsit máshogy szemléljük, s ha tud rólam bármit is, azt biztos megemlítette neki a lány, hogy nem épp a hidegvérű természetemről vagyok híres.  
A másik kissé kényes kérdéskör a tanulás volt. Bár nem gondoltam vér komolyan, hogy visszaülök a padba, de mikor eljöttem a táborból már akkor megfordult a fejemben, és akkor sikerült is két nyugodt évet magaménak tudnom. Persze az kicsit más volt, hisz akkor sem töltöttem minden órát a termek árnyékában, inkább az udvarról hallgatóztam, vagy szimplán elhitettem a tanárral, hogy megírtam a vizsgát, és átcsúsztam rajta, csak, hogy ne legyen túl feltűnő a jó átlagom. Csak megforgatom a szemem, mert az okoskodás... na az az, ami távol áll tőlem. Szabad véleménynyilvánító vagyok, de nem okoskodós üzemmódban. Inkább csak az a típus, aki szereti, ha figyelnek rá, és átgondolják amit mond.
-Persze, aztán majd az egész műhely utánam csorgatja majd a nyálát. Amit nem bánnék, ha nem valami vén fószerekből álló csoport tenne.-nevetem el magam, de a pultos a kijelentésétől így is elejtette a kezében lévő poharakat. -Ugyan már, hallhattál már ennél durvábbat is. Vagy szent szamaritánus vagy, aki papneveldében lakik?-teszek a fiú irányába csípős megjegyzést, mire bár rám néz, azzal a lendülettel le is hajol összetakarítani a törött poharak csilingelő szilánkjait.
Nem teketóriáztam azon, hogy rákérdezzek arra, ami érdekelt, felesleges felvezetés nélkül megtettem, amin valószínű nem lepődött meg, de egy pillanatra láttam rajta valamiféle zavart, vagy futó gondolatot, aminek nem akar hangot adni.
-Nem hiszem, hogy pont téged nem hiányolnának. Mindig is én voltam a fekete bárány, ha valamit valakire rá kellett kenni, soha nem úsztam meg, hogy a nevem felmerüljön.-részben ezért is pattantam le. Részben meg azért, mert szabadságra vágytam. Szabadságra tőlük távol, a figyelő szemektől, akik sokszor nem vették figyelembe mások, csak saját elvárásaik, s mivel nem sok mindent tudtak rólam, valahogy én maradtam alul, még ha hangoztattam is a gondolataim. Emlékszem, mikor az egyik vezéregyéniség faggatni kezdett, míg a vége az lett, hogy kitörtem a nyakát. Ez volt az az éjszaka, mikor kénytelen voltam elmenni, mert tudtam ezért így is úgy is elküldenének, s nem mellesleg még elégtételt is akarnának.
-Jobb nekik nélkülem.-hagyom annyiban, bár az igazat megvallva egy személy nekem is nagyon hiányzik. Az egyetlen személy, aki tudta rólam ki vagyok, mit tettem, aki ismerte a szüleim, mégsem firtatta soha, csak védeni akarat. Még a saját múltamtól is. Azok voltak a legjobb napjaim, mikor vele közösen vadászhattam, mikor a tűz körül ülve csak beszélgettünk, amikor még Riley-el úgy igazán közel álltunk egymáshoz, mikor megfordult a fejemben, hogy színt vallok magamról, amikor úgy éreztem, végre valakinek megtehetem. De nem tettem, ahogy azóta sem.
-Na és te összeszedtél valami épkézláb pasit? Vagy csak a szokásos?-kérdezem, hogy a letört, fagyos hangulatot magasabb hőmérsékletre vigyem. Bár lehet ezzel is rossz vizekre eveztem.
music:Hell Is For Children|words: 625[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Jún. 06, 2014 10:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





Liza & Riley


Olyan az életem, mint egy tündérmese. Ami rémálomból váltott olyanná. Most kérlek ne a habosbabos, rózsaszín felhős tündérmeséről ábrándozz. Hanem arról, ami erőssé tesz egy nőt, akire minden férfi felfigyel. Minden osztályban van egy szemüveges dagi kislány, akit csúfolnak, aki minden nap sírva megy haza, a szünetekbe bezárkózik a wc-be, hogy ne lássák, ne legyen okuk csúfolni. Na, én is pont így voltam, egészen addig, míg nem kezdtem el nővé válni. Kerekedő cicik és laposodó has. Minden, ami felkeltheti a férfiak figyelmét. Betettem annak, hogy ez a kamaszkorral jár, a szemüvegre sem volt már szükségem, a pattanások egyik napról a másikra eltűntek. A hajam olyan lett, mint a filmsztároké. Aztán jött a baj, és kiderült, miért is ez a hatalmas változás, mert nem vagyok ember.
A gének miatt, ilyen lettem.
- Te tényleg semmit nem változtál. – vigyorodtam el, ugyan az az Eliza, mint aki eltűnt a táborból és ott hagyott a francba. Dühös voltam rá, hogy lelépett, és még egy nyamvadt cetlit nem hagyott nekem. Bár az ő helybe én se tettem volna meg.
- Ó.. – hirtelen nem tudtam mit mondani, nem mintha rajongtam volna, azért, hogy emberrel barátkozik. Hatalmas kockázattal jár, a lebukás, az, ha fény derül rá és veszélybe sodorja az életét.
- Nem neki van a farkas pasija? – hunyorogtam rá. Derengenek a mesék, amit róla mondott. Nem tudom ki az a csaj, de ezek szerint vonzza a misztikusokat. Előre sajnálom szerencsétlent. Nem lehet könnyű velünk.
Eliza, tényleg fingom sincs, miért akar tanulni, egyszerűbb megigézni valakit, aki kiállt egy papírt, meg hát minek? Van ennyi minden, amivel le tudod kötni magad, nem unalmas órákon ücsörögni. Meg hát, Eliza inkább a robbanómotorok között tudom elképzelni, és nem pedig az akta kupacok között. Mindig olajos, vagy benzin szagúan került elő, most meg a könyveket akarja bújni? Totál elment az esze.
- De, miért ne. Ha te okosodni vágysz, menjél. – rántom meg a vállam. Nem fogok most beleszólni az életébe, eddig sem tettem, nem most fogok neki látni. Van elég baja, nem hiszem, hogy arra van szűksége, hogy belepofázzak az életébe. De egy biztos, én nem fogok tanulni, nincs szűkségem az álbarátokra, meg semmi hasonlóra.
- Kidobod a ciciket és megmutatod a motorod, nem kell ehhez igézés szivi. – játékosan megráztam a vállaimat és felnevettem, ahogy a pultos elejtette a poharakat, amiket épp törölgetett. Ja, hogy nem egyedül vagyunk? Hoppá, el is felejtettem.
Na, itt már inkább el tudom képzelni, mint tényleg egy egyetemen. Megropogtattam a csuklómat és körbe néztem. Érzékeny pontra tévedtünk. Eliza mindig is értett, a felvezetések nélküli témára téréshez.
- Mikor elmentél, még pár hónapig együtt voltunk, aztán meg szétszéledt a csapat. – vontam meg a vállam is köhintettem. Nem akartam erről beszélni, egészen határozottan léptem le tőlük és nem hiszem, hogy szeretnének ismét látni. Főleg, hogy mekkora hűhót csaptam, hogy nem találom a barátnőmet.
- De lehet ismét összeálltak, én nem hiányzok onnan, és nekem sem hiányzott senki, csak te. – húztam le a pohár itókát, ami végig karcolta a nyelőcsövemet. Ez hazugság, Eliza nagy haverja, az egyetlen férfi haverja, akivel jóban volt, na, ő még hiányzik, nem tudtam mi van köztük, így nem léptem, de még bennem él a mosolya, ahogy ránk nevetett. De erről neki sosem beszéltem, hiszen nem akartam tönkre vágni a barátságunkat, holmi nyamvadt érzelemmel.

music:Zeneszám címe|words: 539
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 05, 2014 7:42 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Riley & Eli


Bevallom, a legkevésbé sem bántam, hogy összefutottam vele, bár hozzá képest is furcsa volt ez a kisváros dolog. Ahogy még magamnak sem feküdt ez az egész úgy igazán. Persze nem találtam kivetnivalót, hogy miért ne maradnék, de természetem mindig hajt az ismeretlenbe, így ha megunom ezt, távozom. Aztán lehet, hogy visszatérek. Soha nem lehet tudni.
Nem volt korán, így nem befolyásolt az az elvem, hogy reggel nem iszunk. Mégis milyen lenne már, úgy kezdeni a napot? Kicsit ferdébb jellemre vallana, mint amilyen valójában vagyok. Bár azt sem hiszem, hogy bárkit elítélnék, ha már reggel részegre vedelte magát. Kinek mi, na meg persze mit enged meg az élete.
Elmosolyodva nyugtázom válaszát, hisz tudtam jól, a körülöttem lévők közül nem sokan olyan mániásak mint én és a motorom. Vagy a kocsik. Egyetem helyett lehet, hogy inkább szerelőnek való vagyok. Még a végén ilyesmin is fogok gondolkodni. Soha nem voltam az a típus, akit elriaszt egy kis mocsok, ami a kezéhez tapad. Legyen az bármi féle mocsok.
-Ismerős érzés.-mosolyodom el, egyikünk sem volt az a fajta, aki leül és várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Inkább üldöztük azt a galambot. És eddig egész jól bejött. Legalábbis nekem. Bár ahogy nézem, ő sem panaszkodhat.
-Épp a vécében sírja rongyosra a kispárnáját.-jegyzem meg gúnyosan, s arcomról is egyfajta megvetés süt le.-Maradjunk annyiban, hogy ő megvan a maga világában, én meg a sajátomban. Soha nem volt őszinte barátság, és ezt ő is érezte.-vonok vállat kitöltve a következő kört. Igazság szerint tudtam, hogy ez az a kérdés, amit csakis azért tesz föl, hogy bizonyítsa a saját igazát, vagyis, hogy mindig is elítélte ezt az emberekkel való vegyülés dolgot. Persze én sem voltam híve, de már-már sajnáltam Alex-et, amiért úgy bántam vele, mint egy darab hússal. Sajnos nem egyszer volt olyan érzésem, hogy számomra ő mindig is csak egy lesz azok közül, akiket jobb ha hátrahagyok az életemben, mint járulékos veszteséget. Nem ő volt az egyetlen. Riley is ilyen volt, bár rá az életemet is rá mertem volna bízni, mert tudtam, hogy mindennek ellenére nem hagyna szarban.
Ebben a kérdésben elég ellentétes nézeteket vallottunk, hisz az agyam mindig is jól fogott, amit ki tudtam volna használni. De ő nem az a típus volt, aki ezt megértette volna. Nekem pedig egyszerűbb volt kimondani, hogy nem érdekel az egész, mint beismerni, hogy tudat alatt igenis vágyok rá, hogy tanulhassak. Valahogy ez bennem volt anyám óta. Bennem volt, hogy nem akarok olyan lenni, mint ő, holott mindig is olyan züllött teremtés voltam, mint ő. Sőt, már rég elhagytam az általa felállított szintet. -Tök, mindegy. Úgy se vennének fel, meg az a kampusz olyan már volt. Mintha kiöregedtem volna.-hagyom annyiban végül, egy meggyőző mosoly kíséretében, arcom pedig annyira érzékeket mellőző maszkot vesz fel, hogy egy szobornak is elmehetnék. Így legalább gondolataim palástoltak, s maximum én vívódok, őt pedig nem idegelem vele, nem mintha annyira adnék ebben a kérdésben az ő szavára.
-Már azon is gondolkodtam, hogy meggyőzök egy autószerelőt, hogy vegyen be a műhelyébe.-vetem fel a nemrég megfogant ötletem, majd felemelem a kis poharat a magasba.-Soha nem volt piszkos a munka, bár tény, hogy könnyen megkaphatunk bármit.-kacsintok, lehúzva a harmadik pohárral is, minek hatására egy másodpercre lehunyom szemem, ahogy a maró szesz lecsurog torkomon. Ő nem tudhatta, miért akarok máshogy élni, még ha nem is valósítottam meg a gondolatokat, melyek megfogantak bennem. Hajlottam arra, hogy jobbá tegyem életem, mégis valahogy mindig jött valami, ami épp az ellenkezőjére ösztönzött, és mindentől eltaszított, ami a jó emberek csoportjába tehetett volna. Persze ez már ott meghalt létezni, hogy nem voltam ember, vámpír voltam, farkas génekkel. Egy hibrid, aki igyekszik megtalálni magát a nagyvilágban.
-Mi lett a falkával, miután leléptem?-tévedek érzékenyebb témára, hisz végül is én voltam az, aki otthagyta őket egy szó nélkül, s ezt a múltamban a mai napig sajnálom, hogy megtettem. De ilyen a természetem. Vágyom a szabadságra, még ha ahhoz sokszor magány is társul.  
music:Hell Is For Children|words: 645[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 03, 2014 9:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





Liza & Riley


Hogy mit szeretek abban, hogy félig vámpír vagyok? Azt, hogy bármit, amit akarok, megszerzek, akár ingyen is. Sőt, az igazat megvallva, rühellek pénzt kiadni dolgokra, bár azért van, mikor kifizetem, mert azért van lelkiismeretem. Így vettem azt a gyönyörű kis autót, oda kint. De az nem jelenti azt, hogy a pasik mindig emlékeznek, hogy kivel töltötték a csodálatos estéjüket. Gonosz vagyok ilyen szempontból.
Amikor Eliza rám csimpaszkodott jól eső érzés futott végig a gerincemen. Szerettem mindig is, olyan kis bohókás én. Mindenkinek van egy ismerőse, aki már rohadtul idegesítően hasonlít rá és kiidegeli, na, a kiidegelésen kívül minden stimmel.
Aztán már a pultnál is voltunk, Felültem a székre és kiszolgáltam magunkat, hát ő sem tétlenkedett, de mit is vártam tőle? Elégedett mosolyt eresztettem meg, hiányzott ez a fajta baromság.
- Poros kisvároshoz képest, tényleg nem rossz. – mérem végig a pultos gyereket. Oldalra biccentve a fejem húzom le az italt, amit hamarosan követet a második is. Jó ez, és szinte tök jól éreztem magam. Kicsit olyan volt a hangulatom, hogy elegem volt a világból, de Eli megtette a hatását, éreztem, ahogy az erőm és a jó kedv megszállja a testem és szinte fel tudnék robbanni.
- Én se különben, csak én kocsival szeltem az országot, keresztül kasul. Ami épp megtetszett, vagy épp aki. Nem szeretem a kötöttségeket. – válaszoltam egyszerűen. Ó, dehogy nem, még elmondom nem, hogy miket műveltem. Nem vagyok hülye. És nem mellesleg a nagy haverja miatt kellet távoznom. Kíváncsi vagyok, mi lehet vele.
- Mi újság a nagy ember barátnőddel? – biccentettem oldalra a fejem. Emlékszem beszélt valami csajról, de most még is egyedül ücsörög és az én nyakamba ugrott mikor meglátott. Eleve nem tartom jó ötletnek, ha egy misztikuslénynek, emberi kapcsolatai vannak, nagy a rizikó, hogy megsérülsz, hogy ő megsérül. Hogy elveszel, mert bántják. Borzalmas érzés látni, megöregedni, vagy épp meghalni. Én ezért ölök, és nem foglalkozom semmivel. Azon agyaltam közben, hogy mikor is kacsolhattam ki az érzelmeimet.
- Ó, Minek neked, igéz meg valakit aztán meg is van, elpocsékolnál négy évet arra, hogy hülye órákra járj? Menj már. Nem vagy te az a lány, aki végig ül egy órát az egyetemen. – vigyorogtam rá. Nem tudom elképzelni talárban, diplomával a kezében, miközben arról beszél, hogy ki mindenkinek köszöni meg, hogy eddig eljuthatott. Borzalmas micsoda áll barátságok vannak, ott mindenki kibeszéli a másikat, meg keresztbe tesz, de mikor ott áll előtted, akkora benyalna, hogy mekkora jó fej vagy, meg milyen ügyes, ötletes, és ő is szeretne az lenni. Csak azt felejti el hozzá tenni, hogy rohadjak meg. Fantasztikus embernek lenni, nem de?
Meg hát Elizával az a baj, ilyen téren, hogy hamar elszakad a cérna és netalántán lemészárolná az egész campust. Mondjuk, szép műsor lenne, de nem hiszem, hogy olyan jó ötlet lenne.
- Te tudod. – vontam meg egyszerűen a vállam és elvettem a pult alól egy tál sós mogyorót, amit ropogtatni kezdtem. Miért kerestem meg? Mert szűkségem van a társaságra és egyszerűen nem bírom a magányt, ő az egyetlen, akiben megbízom és el tudok viselni..

music:Zeneszám címe|words: 496
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 01, 2014 8:47 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Riley & Eli


Mindenkinek más volt az Éden. Van aki társaságra és barátokra vágyott, más pénzre, megint más jobb életkörülményre, kocsira, házra, esetleg egy álomférjre. Nekem egyik sem hiányzott. Megnevelt az élet, ugyanakkor kihasználtam, hogy a saját önfejű énem belevitt abba a bajba, amit úgy hívtak: hibrid. Vámpírnak lenni ebből a szempontból jó volt, de farkas énem akkor sem adtam volna fel, ha az életem múlt volna rajta. Néha jó volt rohanni a fák között, de ma már jobb szeretek játékszereket keresni, s így kihasználni erőfölényem. Na meg persze ellenségeket szerezni. az igazán jól ment szerény személyemnek, soha nem panaszkodhattam. Barátaim soha nem voltak annyian, hogy félteni kellett volna előttük azt, ki is vagyok, de teljesen őszinte még így sem tudtam senkivel lenni. Persze a titok akkor titok, ha csak egy ember tud róla, és az én vagyok. Rendszerint ahogy valami titokból előnyöm lett, így vagy úgy, de találtam rá módot, hogy az hosszú távon csak az enyém maradhasson.
A szőke lány úgy vonzotta a tekinteteket, ahogy meg is érdemelhette, de szinte magam láttam előtte, hisz még hajszíne ellenére is túl sok volt bennünk a közös. A titkaink is, na meg persze a külsőnk. Irigylésre méltó kék szemünk szinte bárkit bármire rávett. És persze az a rengeteg görbe este, mikor a másiknak a seggét kellett óvni. De ez volt benne a jó. Ez volt jó ebben az egészben.
-Hát igen.-emelem fel egyik szemöldököm, kezeim két oldalamon széttárva, a rám nem jellemző libás mozdulatsor után viszont már csak arra van időm, hogy tekintetem a zavarodott kiszolgálóra emeljem tekintetem. Elkapja kezem és a pult felé húz, miközben laptopom a táskámba csúsztatom, a sült krumplim pedig egy magányosan ücsörgő kislány elé tolom, rá kacsintva. Ne vesszen kárba, gondolom én, bár ahogy az anyja arcát meglátom velem szemben, kissé más gondolatokat ébreszthetne bennem. A pulthoz érve nem gondolkodom sokáig.
-Sokáig fogunk itt ülni, bár a felhozatal elég jó.-emelem meg én is a poharam, és húzom le az italt, mely marva torkom közel sem éri el a kellő hatását. Még. Tekintetem összeakad a továbbra is bankba képpel néző pultosra, mire közelebb hajolok felé, és mélyen szemébe nézek.
-Élvezd a látványt, amíg el nem megyünk. Aztán felejts el minket.-lököm végül el magamtól, és ülök vissza, kivéve barátnőm kezéből az üveget, újabb kört töltve. -Erre meg arra. Motoroztam, pasiztam, és szereztem egy két jó kapcsolatot. Bár kétlem, hogy nagy hasznát venném nekik, mert már jó rég nem mozgok azokban a körökben, ahol elvárnák.-vonok vállat lehúzva a második pohárral is. Ellenben sok emberrel, nem tartottam attól, hogy utol érne valamelyik ellenségem, és ha ez meg is történne, nem hiszem, hogy sokba tellene tovább állni. Nem ez lenne az első eset, hogy így oldanám meg a problémáim.-Elhiszed, ha azt mondom, délelőtt megfordult a fejemben hogy vissza iratkozok a főiskolára? Meredek mi? Igazból van ebben a helyben, meg abban a Whitmore-ban is. Tiszta hidegrázás a sok ömlengő, és lelkes diák között. Bár az a lány, akivel össze akadtam elég normálisnak tűnt...-tűnődöm, végül megrázva fejem. Azok után amiket olvastam, már semmi nem tűnik errefelé sem normálisnak. Maximum, ha valaki elhiszi, hogy az emberek tömegesen haláloznak el errefelé, és egy-egy név, több évtizeddel ezelőtti papíron is megtalálható. A fényképekről nem is beszélve. Agymosás, melynek hatalma van, ha valaki bedől neki. Kivéve persze azokat, akik ismerik a világot, amiben élnek. -Te merre rontottad a levegőt?-érdeklődöm, bár tudom, egyenes választ, ahogy én sem, úgy ő sem fog adni. De nem zavart, soha nem zavart, ha nem tudtam minden lépéséről. Pont ez volt ebben a barátságban a jó. Túl sok közös pont, túl sok titok, melyet soha nem mondnunk el a másiknak, azt mégsem sértjük ezzel vérig. Ez a mi világunk volt, ahogy mi akartuk élni, mások pedig talán ezt soha nem érthetik meg. És melyik normális ember dicsekedne egy olyan múlttal, mint az enyém? Egyik se...

music:Daughters of Darkness|words: 630[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 01, 2014 7:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





Liza & Riley


Aki ismer, az elkerül, aki nem is mer, az pedig nem akar megismerni. Nekem így a jó. Kettő az egyben járok. Erősebb, ügyesebb és önzőbb vagyok, mindenkinél, aki csak létezik. Ha valaki meg akarta nekem mutatni, hogy ő a fasza gyerek, nem sokáig húzta.
Ahogy léptem a magas sarkúm kopogott a betonon. Minden férfi megfordult utánam, még talán azok is, akik a saját neműkben tartozókat részesítik előnyben. De nem érdekelt, hozzá szoktam, hogy szőke hajam és kékszemeim vonzzák a tekintett.
Hello Mystic Falls. Vajon felkészült rám, eme kisvároska, hogy itt keverjek egy kis gondot? Megrántottam a vállam és kinyitottam az ajtót. Az olcsó sör bűze szinte feltódult az orromba és a füst szag sem kímélt. Még szerencse, hogy nem vagyok ember, bár, akkor nem biztos, hogy ennyire tökéletesen érezném az illatokat. Pár lusta pillantást vetek a jelenlévőkre. Előhalászom a bőrkabátom zsebéből a telefonomat, ez az a cím.
Alig, lépek két lépést és élesen hasít a dobhártyámba a nevem és hirtelen két kar fogja közre a nyakam és sötét haj zuhatag omlik az arcomba. Nem kellet sok, hogy rájöjjek ki is az aki oly’ bátorsággal vetődik rám, és nem végzi, két másodpercen belül holtan a padlón.
- Hello Eliza. –  kacsintok egyet. Régen látott  barátnőm itt is van. Egész jó a kis ügynököm. Túl jó, lehet meg kéne, szabaduljak tőle. Ma úgy is gyilkos hangulatban ébredtem. Bár melyik nap nem?
Hátra lépek és egyszerűen végig mérem, régen látott faj társamat. Nem panaszkodhat, olyan, mint régen.
- Te sem panaszkodhatsz. –  küldök felé egy állhatatos mosolyt, de nem bírom ki, annyira olyan, mint én, csak barnában, hogy az már büntetni kéne, és visszalépve jól megölelem.  Eliza olyan számomra, mint egy soha meg nem kapott húgocska. Párszor kihúztuk egymást a szarból.
Két titkom van össz-vissz előtte, amin soha, de soha nem fog megtudni. Egyik sem vetne rám jó fényt.
- Merre kószáltál? –  intettem a pincérnek könnyedén, aki azonnal jött is.
- Kérnék egy üveg tequilát, és te fizeted. – láttam, hogy ki akarja kérni magának, de lehet ellen állni, két ilyen bűbájos romlott nőszemélynek? Hát nem. Főleg, ha én akarom.
Belékaroltam, kedves barátnőmbe és elvezettem a pulthoz, ahol leültünk és a pincér méregetve nézett ránk. Bájosan pislogtam és elvettem tőle az üveget. Majd kiszolgáltam magam, átnyúlva a pulton vettem kér apró poharat.
- Ránk! – töltöttem meg, kicsit kilötykölve és összekoccintottam a poharakat, majd lehúztam, az ital szinte végig karcolta a nyelőcsövem és jólesően borzongtam meg. azt hiszem hiányzott a társaság, főleg, hogy akik farkasnak születtek azok a falkához vannak szokva, nem pedig úgy, mint a magányos vámpír söpredékek.

music:Zeneszám címe|words: 422
Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 01, 2014 6:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Riley & Eli


Kellemetlen találkozás, mely gyorsan meg is szakadt létezni az én nagy örömömre. Inkább a gépemet néztem, mintsem azzal törődni, hogy meggyötört lelkű "legjobb barátnőmmel" mi is van. Soha nem voltam őszinte hozzá, és bár elváltunkkor kissé elgondolkodtatott a dolog, annak már majd két éve, s most a legkevésbé sem érdekelt, hogy mennyire volt sértő számára magatartásom. Két külön világ vagyunk, bár őt sem kényeztették el gyerekkorában, nem is igen érthette meg soha az én helyzetem, hisz soha nem tudhatta meg az én sorsomban milyen bökkenők voltak.
A legfelüdítőbb korszak az a táborban volt, amelyikben hibriddé válásom után kerültem egy két nappal. Egyszerű emberek voltak, akik szabadon éltek, s közülük csak pár volt hibrid. Mégis elviselték egymást, s akár egy nagy család éltek. Persze akkor is voltak kivételek, a lázadó típusok, mint Riley volt, aki már-már zavaróan hasonlított rám, már ami viselkedését illette. Persze onnan is megpattantam, ahogy első lehetőségem adta, és szép remény lett volna, bárkivel is újra beszélni onnan. Bár csak egy részem hiányolta azt, amit ott kaphattam, amit soha máskor nem érezhettem.
Intek a pincérnek, mire mellém lép, és mosolyogva próbál jó fejnek tűnni, nekem viszont alább hagy a kedvem és már fele annyira sem vagyok kedves vele, mint amilyen először voltam.
-Még egy adag sült krumplit. És egyet szárazan, jég nélkül.-jelentem ki, mindenféle kérem vagy köszönöm kötőszó hozzácsapása nélkül. ahogy megérkezik, kezébe nyomom a pénz, a laptopom becsukva, vagy inkább lecsapva nyúlok a pohárért, és húzom le tartalmának jelentős részét. Aztán ahogy kinyitom a mai nap folyamán a második "mellbevágást" kapom az élettől, vagyis az elém táruló látványól.
-Riley!-tör elő belőlem a név a kelleténél hangosabban, s felpattanva, mintha energialöketet és jókedvet egyszerre adagolt volna belém italom, ölelem át, hisz már jó ideje nem láthattam.-Jól nézel ki, mint mindig.-jelentem ki egyértelműen jelezve, hogy stílusa most sem romlott, sőt. Pont ez volt az, amit kevés emberről állíthattam mostanság.

music:Daughters of Darkness|words: 312[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
† Keresem :

† Kedvenc dal :
epiphany
† Tartózkodási hely :
◯ it's a great question
† Hobbi & foglalkozás :
◯ i love playing in the sand
† Humor :
◯ grotesque



Matthias St. James ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 26, 2014 8:55 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next



alaric && matthias
alaric saltzman! how surprising

[You must be registered and logged in to see this image.]
 

Egész szép napra virradtunk ma. Hát igen, errefelé megesik, hogy néha egész nap szakad az eső, aztán kisüt a nap, de a lényeg, hogy mindig változik. Ezért is imádom Mystic Falls, vagyis inkább Virginia minden egyes szegletét. Bár néhol egészen hideg. Máshol túl forró... hát, ez Amerika. Európát már körbejártam. Ami azt illeti, ha valami középkori hódító lennék, biztosan Olaszország lett volna az első hely, amit az uralmam alá vontam volna. De hát... erről bizony jócskán lekéstem. Majd legközelebb. Egy következő életben. Hiszen egyszer az is eljön. Na jó, nem hiszek én az indiaiak hülyeségeinek. A lélekvándorlás nagy hülyeség.
Visszatérve Európára... a többi ország olyan... semmilyen. Mindegyik küzd a hatalomért, ami nem lenne szabad, hogy egy emberé legyen. Ha igen, akkor egyértelmű, hogy az én kezembe való lenne. De inkább nem terjesztem ki egoizmusomat, hiszen az vétek ebben a világban. Ha a középkorban élnék, már-már megégetnének eretnekség vétkével, amiért nem hiszek istenben, és megtagadom őt, valamint nem tisztelem a hazámat sem. Hazaáruló... mi vagyok én, he?! Egyáltalán hol a haza? Ebbe még mindig nem akarok belemenni.
Ez a nap tökéletesnek bizonyult a vadászathoz. Nemrégiben sikeresen halálra kínoztam a kis kedvenc lánykát, akit egy sötét sikátorban kaptam el. Pedig nem állt szándékomban megölni... még. Mindenesetre, kell egy új díszpéldány, és most meg is találom. Le kell vezetnem a feszültségemet, méghozzá sürgősen! A szadizmus szinte elvakítja az elmémet. Nem késlekedhetem, ez olyan, mint másoknak a napi kávé. Nekem erre van szükségem, és itt a pont a mondat végén. Ja igen, kávé... nem ártana még a nap elején behörpinteni egyet.
Beléptem a Grillbe, és ahogy egyre beljebb haladtam, lesve minden nyom, nesz és hang után, amit a fiatal lányok adtak ki, végre megláttam valamit, nem olyan messze tőlem, és ez rögtön ravasz vigyort varázsolt az arcomra.
Az, hogy eddig mi mindenen gondolkodtam, hirtelen semmissé vált. Már nem volt kedvem tovább keresni. Mert ahogy végignéztem ezen a férfin, múltam egy nyomatékos részének szimbólumán, már tudtam, hogy megtaláltam a tökéletest... és innentől kezdve az lesz a célom, hogy levadásszam, befogjam, ketrecbe zárjam, és... hmm... mennyi gondolat a fejemben, ó de még mennyi! És mindet meg kell valósítanom, mert egyszerűen... NEM TUDOK ÉLNI a hajlamok nélkül... egy átkozott szadista vagyok, kegyetlen, mint amilyen talán maga Vlad Tepes sem volt, pedig ő aztán tudott valamit, mikor karóba húzta az embereket. De azért vámpír nem volt.
Alaric Saltzman nevét ismerte mindenki a városban. Történelem tanár... de szemtől szemben csupán egyszer találkoztunk. Akkor még szellem voltam. És két másodperccel azelőtt történt, hogy megszálltam a testét. Ő viszont tökéletesen kiismert, míg a fejében lakoztam. Vigyáznom kell vele. Bármit tudhat rólam.
- Micsoda meglepetés, Alaric Saltzman... nem gondoltam volna, hogy látlak még... s mi több, pont itt... - sóhajtottam fel elégedetten. Ez a nap már jól kezdődik. Ki tudja, hogyan végződik.
Felrémlett az, mikor ez a senkiházi csak úgy meglógott előlem. A játszma akkor tisztességesen (vagy nem?! ) elkezdődött, de nem fejeződött be, mert nem bírtam vele... nem bírtam vele, és sikerült megszöknie!!! De azóta már megedződtem.

[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 24, 2014 4:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next

Eliza & Alex
Oh shit!
Elveszett vagyok! Persze Chicago sem volt egy leányálom, de ott voltak a barátaim, ott volt Eliza, még, ha nem is olyan barát akivel ottalvós bulikat lehet tervezni, de akkor is, ott volt. Néha hiányzik pár ökörködés. Bár itt van Zach, attól még kicsit reszket a szívem. Nem is olyan rossz, mint gondoltam, de nem a legkönnyebb, számomra nem. Egyiknapról a másikra hagyott el, most meg itt bukkant fel.
Amikor a főnököm elsietett, én leültem, megkönnyebbülve küldtem ismét egy üzenetet Roxinak, hogy illő lenne találkoznunk, nem akarom, hogy örök életünkben utáljon.
Aztán elindultam és hamar megbotlottam, de hamar összeszedtem büszkeségeim darabkáit, nem beszélve a táskám tartalmáról.
Kidobom és veszek újat, az első fizetésemből. Szerintem, amikor az ember megkapja az első fizetését, olyan, mintha a mennyekben van. Ott a számláján a pénz, amiért ő dolgozott meg, és arra költ, amire akar.
Aztán hirtelen ismerős hang csendült bennem, hirtelen nem kaptam levegőt és lassan fordultam felé. Ott állt Eliza, akit oly’ annyira kedveltem, mert amilyen nyers volt, olyan őszinte. Egyszerűen csontig hatolt minden egyes szava, de még is szerettem.
Lassan elvettem tőle a tollat és bedobtam a táskámba.
- Köszönöm. – motyogtam és láttam, hogy különösebben nem érdekli, hogy itt vagyok. Inkább csak az, hogy mi van a Laptop kijelzőjén.
Mondjuk egészen csúnya „szakításunk” volt. Ezért a mosdóba mentem és alig vártam, hogy becsukhassam az ajtót. Nem, nem sírhatok! De amint az elmém hangosan kiabált velem, a könnyeim patakokban kezdtek el folyni. Szerettem Elizát, ő volt a egyetlen barátnőm és ő most itt van, pont mint Zach és nekem ez sok. A tükörbe néztem, ahogy a szemfestékem szétfolyik az arcomon, majd inkább megtöröltem az arcom, és vízzel kicsit átmostam. Mit sem segített. Olyan voltam, mint akinek bevertek egyet.
Pár mély sóhajt préseltem ki magamból, hogy ne bőgjek tovább, akár egy gyerek. De nem akartam ki menni, nincs az, az isten, hogy kitegyem a lábam innen.
Előkerestem a telefonom és pötyögtem egy sms-t, Roxinak, hogy válaszoljon, mert már aggódom. Ennyire ő sem utálhat. A világom darabjaira hullik, ha a testvérem sem akar már velem beszélni, a barátnőm egyszerűen levegőnek néz. És felbukkant az exem. Azt hiszem rossz városba érkeztem.

Δ zene Δ megjegyzés Δ ©


Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 14, 2014 11:44 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Alex & Eli


Kezdett elegem lenni ezekből a véletlenekből, amik csak úgy kisértettek. A laptop mögé bújva merültem bele a cikkekbe, tudomást sem véve arról, akit pár évig, mint legjobb barátnő tartottam számon. De már az se ma volt, s bár a cikkekbe merülve sikerült elterelni a gondolataim, a hamburger pedig igen ízletes volt, mégis a lelkiismeretem vagy valami ahhoz hasonlóm nem akart engedni a kísértésből, és folyton folyvást arra ösztökélt, hogy az asztal felé pillantsak, ahol valami öltönyös fószerrel beszélt. Elhúztam a szám, és még a hideg is kirázott, aztán csak úgy a félreértések elkerülése végett belehallgattam abba, amiről beszéltek. A másik hapsija után nem gondoltam, hogy ennyire bukik az idősebb korosztályra. De szerencsére nem tette, legalábbis ezzel nem, tekintve, hogy holmi álláról meg könyvesboltról révén szó.
A hamburger szépen lassan elfogyott, a sült krumpliból még marad egy-két szál, s ahogy azzal is végeztem leöblítettem a narancslének nevezett förtelmes ízű löttyel. A kaja jó, a pia pocsék...talán egy pohárka mást kellett volna kérni. Aztán akadtam pár érdekes cikkre, amiken jókat mosolyogtam, mígnem a magassarkú kopogása közepette fel nem tűnt, hogy valaki végignyalja a földet, a cuccai pedig valósággal fülsértő hangon nyekkennek meg, ahogy földet érnek. Egy toll a lábamnak gurult, mire lehajoltam, de ahogy megláttam a szőke hajzuhatagot és az asztal felé pillantottam, ahol nemrég ült, szemeim valósággal vérben kezdtek forogni.
-Ezt ne hagy itt Alex.-szólalok meg egykedvűen tekintetemmel magam elé bámulva, a tollat kezembe emelve, s várva, hogy végre két lábra álljon. Bennem volt az indíték, hogy szóvá tegyem földön csúszó hajlongását előttem, és viccet csináljak ügyetlenségéből, de inkább lenyeltem a csípős humoromra utaló mondatot, és igyekeztem jó képet vágni jelenlétéhez.-Bár ahogy látom van még ott, ahonnan ez jött.-emelem rá tekintetem, mikor már két lábon van, s tekintetemmel arcon nem csapom. Tudtam, hogy váltunk és, s jelen pillanatban sem magyarázkodáshoz sem a rám nem túl jellemző faggatózáshoz nem volt ingerem, így a tolat a kezébe nyomtam és számhoz emelve a megmaradt narancsot megittam, tekintetem pedig a laptop képernyőjére szegeztem, amin egy halott lány szétmarcangolt teste ütött engem szemen. Összevontam szemöldököm, és olvasni kezdtem, mintha mi sem történt volna. Ennyit az én magatartásnormámról, mely arra terjed ki, hogyan nézzünk keresztül a másikon szemrebbenés nélkül. Hát így, ez a helyzet tökéletes példa volt rá, és egyik jellemzőm megismerésére is.

music:Beating Heart|words: 375[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 14, 2014 6:38 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next

Eliza & Alex
Oh shit!
Kicsit felzaklatott, hogy Roxi eltűnt, na jó, nem eltűnt, csak nem hajlandó felvenni a telefont, ami felér egy eltűnéssel. De hát ez a kisebb testvérek dolga, nem? Hogy elkerüljék a nagy tesókat.
Egy állásinterjúra jöttem, az előző könyvesbolti eladót holtan találtak, és nem akartak egyből oda cibálni, így inkább egy helyi, szórakozóhely szerűségbe hívtak. Fantasztikus, pont ide illek.
Nem nagyon öltöztem ki, egy magas sarkú, farmer és egy fehér inge féleségbe bújva léptem be az ajtón.
Nem voltak sokan, de attól még a szívem hevesen kalapált, munkát kell, szerezzek, nem volt örökségem, amiből élhessek. És, ha tényleg egyetemre akarok menni az nem kevésbe fog fájni. Így talpra kell álljak. Nem beszélve arról, hogy Zach is felbukkant. Olyan az életem, mint egy rossz állom, amiből nem bírok felébredni.
Megpillantottam egy férfit, aki egy asztalnál ült, sok papírral meg drága öltönybe. Biztos ő lesz az én leendő „főnököm”. Ahogy lépdeltem a cipőm kopogása csak csengett a fülembe. A gyomrom összeszorult és nem figyeltem senkire, hogy még kik vannak bent.
Egy kellemes beszélgetést lefolytattunk, azt mondta, hogy mivel nem vagyok helybeli és még csak nem rég érkeztem, így próbaidőre felvesz.
Mondjuk, egy eladónak nem értem miért kell ide valósínak, lenni, hiszen előbb vagy utóbb én is ide valósi leszek és megismerek embereket. Persze most is ismerek párat, de akkor sem értem ezt a felfogást.
Megköszöntem az idejét amit egy nem idevalósira költött. Aztán a pulthoz lépve egy adag sült krumplit kértem majonézzel. A gyomrom korgása kikészített, egyszerűen annyira ideges voltam reggel, hogy mi fog ebből kisülni, hogy nem bírtam enni. De, hát kisebb nagyobb sikerrel az enyém a munka. Szóval boldogan és nyugodtan ehetek. Egy pohár kólát is kaptam, így elkezdtem majszolni. Aztán valahogy megéreztem, hogy nekem ki kell, menjek a mosdóba. Fel akarok frissülni, így lecsúszva a bárszékről ragadtam meg az ezeréves táskám és lépdeltem határozottan felé.
Mikor az egyik asztal mellett sétáltam el, a táskám pántja elszakadt és minden apró dolog kiesett. Azt hittem frászt kapok. A szemceruza, a parfüm, tollak, cetlik. és pár kép, még Chicago-ból, amin Zach és én vagyunk, meg Eliza.. Nehéz megválni az emlékektől. Letérdelve elkezdtem összekaparászni a széthullott táskám darabjait.
- A francba! - morogtam halkan

Δ zene Δ megjegyzés Δ ©


Vissza az elejére Go down


Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
Is this the World We Created...?
† Tartózkodási hely :
Mystic "not a little bit scary" Falls
† Hobbi & foglalkozás :
✖ survive and killing
† Humor :
szeretnéd megismerni



Laura C. Doyle ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 12, 2014 8:08 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next





[You must be registered and logged in to see this image.]
Alex & Eli

A campusról visszatérve egyszerre jutott eszembe, hogy mégis mit hagytam ki, s kezdett el a legkevésbé érdekelni és lázba hozni a tanulás tudata. Én magam sem tudtam eldönteni, mihez akarok kezdeni, a tanárok unalmas pampogása gondolataimban már most kiborított. Nem is beszélve arról, hogy az egész olyan furán nyugodt volt nekem. Jó, jó...Az a városi típus vagyok, ahol pezsegni lehet minden nap, így már Mystic Falls is nyugisnak számított, holott elég sok dolgot hallottam már róla, ami nem feltétlen erről árulkodott.
Beültem hát a Grill nevű helyre, amiről nem tudtam eldönteni, hogy egy falusi country klubhoz vagy egy útszéli pubhoz hasonlít e jobban. Az asztalok között sétálva leültem az első adandó üres helyre, táskámból elővettem a laptopom, ami már a campuszra is jó útitárs volt, s elkezdtem keresgélni a városról, ahol épp lakok, vagyis inkább vagyok. Mintha legalább turistáknak való hely lenne ez. Körbe nézve zsigerből éreztem a vámpírok és vérfarkasok jelenlétét, a gondtalan és védtelen embereket, akik szabad délutánjuk egy ilyen helyen töltik, és a túlzott nyugalommal ülő boszorkányokat. Válogatott társaság, már csak egy vadász hiányzott a helyről, és jóformán kész a teljes arzenál fajok terén.
A keresőbe beírtam hát a város nevét, és régebbi cikkeket keresve elmosolyodtam azon a sok baromságon, amiket mások lazán benyaltak. Vámpír és vérfarkas támadások álcázott vadtámadásoknak, öngyilkosságoknak. Kész röhej, hogy ilyen egyszerűen át lehet várni embereket. A pincér tálcával kezében lépett elém, és mivel éhes voltam az egész napos utazástól, hát nem fogtam magam vissza. De tudtam errefelé már nem oldom meg a dolgokat holmi igézéssel. Túl sokan tudnak túl sok mindenről, így rólunk is.
-Egy közepes sült krumplit kérnék egy egy hamburgert. Ja és egy üveg narancsot.-semmi kedvem nem volt most a nagy ivászathoz, túl korán volt és túl világos. Nyakamból gyűrűm ujjamra húztam, mert már zavart, hogy elrejtve hordtam, de a láncot csuklómra tekertem, és hagytam, hogy ujjam összekösse azzal. Így amolyan gyűrű-karkötő kombo lett, és örültem, hogy ilyen becses kis darabot hordhatok formás kezemen. A kikért kaja nem sokkal később megérkezett, kicsit odébb tolva a laptopot, beleharaptam hát "szendvicsbe", majd két szál sült krumplit a kifolyt ketchupba mártottam. Aztán tekintetemmel végig mértem a helyet, s ahogy kinyílt az ajtó, a kaja konkrétan a torkomon akadt, fulladozással nem akartam felkelteni a nagyérdemű figyelmét, így jobbnak láttam a csendes szenvedést és az öblítést a naranccsal. Hogy az a magasságos...Nem elég nagy a világmindenség, hogy elkerüljem azokat, akik "ismernek"? Szem forgatva hajtottam le fejem, és olvastam tovább, mintha mi sem történt volna. Jobbnak látom mellőzni ezt a helyzetet, mintsem szembe nézni vele. Vajon mit kereshet itt?

music:The Monster|words: 425[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Inactive
Long time no see me
† Hobbi & foglalkozás :
Ripperkedés, Kettyingetés :D,
† Humor :
Van há :D



Eyal Lestwick ÍRTA A POSZTOT
Pént. Máj. 02, 2014 11:13 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next
Serena, és Eyal


-Akkor menjünk oda.-mosolyogtam, és felálltam, majd összekulcsoltam a kezét, a kezemmel, és elindultunk.

/folyt hotel, Serena szobája/
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 9:09 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next
Vissza az elejére Go down
 

A bárpult és asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 27 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6 ... 16 ... 27  Next

 Similar topics

-
» Bárpult az első helyiségben

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Grill-