A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 
A bárpult és asztalok


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
• • nodoby
† Tartózkodási hely :
• • maybe behind your back
† Hobbi & foglalkozás :
• • i'm looking for an ancient bitch
† Humor :
• • miss zooey deschanel



Devonne Cole ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 11:21 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next
tatia & devonne
i'm your worst nightmare, believe me
[You must be registered and logged in to see this image.]
Fogalmam sincs, hogy miért, de biztos voltam abban, hogy a lehető legjobb helyen járok Mystic Falls esetében. Én magam... talán nem jutottam volna el idáig, ha nem kapok elég ösztönzést. És James élettelen szemei eléggé... nyomatékosan követelték, hogy találjam meg a gyilkosát. Bár nyilván én képzeltem oda, hogy ezt kéri tőlem, hiszen már nem élt. De az, hogy egy nő a huszas évei közepén teljesen meghibban, nos... miért is lenne olyan meglepő?
James volt az egyetlen férfi az életemben, akit igazán... múlhatatlanul szerettem, és elvették tőlem... azóta minden férfi csak egy játékszer az életemben, és nem tudom őket komolyan venni. Kivéve Charlie-t... de ő egészen más tészta. Jó, ha bármikor készenlétben van egy vadász, és lehetőleg nekem nyújt segítséget, nem pedig másnak. Bár ha tudná,m hogy vámpír vagyok, talán én lennék az első, akinek fejét az ereklyéi közé tenné, de... mindenesetre meg kell próbálkoznom azzal, hogy titokban tartom mivoltomat. Egy ideje már megy, miért ne tarthatna kicsivel tovább?
Már egy ideje a Grillben ücsörögtem, és a koktékomat szürcsölgettem, amit valami csoda folytán egy férfitól kaptam. A pasit elhajtottam, a koktélt pedig megtartottam. Senki nem mondta, hogy egy ilyen dögös külsővel könnyű élni az életet, nem?
Éppen a szívószál által kortyolgattam az italomat, amikor becsapódott mellém egy nő. Barna hajfürtjei eltakarták az arcát, így csak azt láttam, ahogy egy pillanatra körülnéz, hogy lát-e itt valakit. Nyilván ismerőst keresett, de a szemét nem sikerült látnom. Fogalmam sincs, hogy miért mindig mellettem kötnek ki az idegbetegek, de valószínűleg oka van. Ha mellettem is van egy zakkant, én már nem tűnök annyira klinikai esetnek.
- Nehéz nap? - kérdeztem végül, és felsóhajtottam, majd vártam, hogy rám nézzen. A parfümje ismerős volt... és remek a memóriám, de az, akire emlékeztetett... nem, az nem lehet... annak a nőnek csak a szemei maradtak meg nyomatékosan a fejemben... fordulj ide...

LINGER • not my best post • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ösi vámpír •• Egy vagyok a legidősebbek közül, add meg a tiszteletet
† Chatkép :

† Kedvenc dal :
mind is in DISTURBIA
† Tartózkodási hely :
mystic falls ❞
† Hobbi & foglalkozás :
killing is my speciality ❞
† Humor :
raw ❞



Tatia Petrova ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Dec. 27, 2014 7:37 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next
devonne & tatia
It's bad but i don't remember you
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem voltam benne teljesen biztos, hogy akárhová máshová kellett volna mennem, mint a Grillbe. A parkolóból már egyébként is egyenes út vezetett a helyiségbe és azokkal az információkkal a birtokomban, amiket Naomi átadott... ez most komoly? Tényleg azt akarja, hogy elhiggyem a meséjét? Hogy rosszul emlékszem a saját halálomra? Hogy ezer évig tévhitben élek és nem csak nekem, hanem mindenki másnak teljesen más gondolatokat ültettek a fejébe, hogy senki sem emlékezzen arra, hogy... Elijah gyilkolt meg? Még a gondolat is abszurd. Elijah nem tett volna ilyet, még újszülött vámpírként is ő volt az önmegtartóztatás és a példabeszédek mintaképe. Ha valaki, hát ő... nem, nem, nem. És maga a gondolat, hogy egyáltalán akármi hazugság is lehet az életem úgymond kezdetében... szintén fejfájásra sarkallt.Bár jobban belegondolva semmi csodálkozni való nem lenne azon, ha minden egy nagy füllentés lenne, hiszen a Mikaelson-ok anyja és mindenki más a családban mindig is értett a hazudozáshoz. Könnyű volt tanulni tőlük.
Leültem a pulthoz és rögtön kértem magamnak egy italt. Whiskyt, természetesen, de biztos voltam benne, hogy nem lesz elég. Szerencse, hogy a szervezetem emberfeletti sebességgel dolgozza fel az alkoholt és az idők folyamán egyre jobb és jobb lesz az anyagcserém. Ennek általában örülni szoktam, de most, hogy az agyam tompulását szeretném előidézni, nem nekem kedvez a helyzet. Annak viszont hálát adtam, hogy egyetlen ismerőst sem láttam a szórakozóhelyen belül, mert egyáltalán nem hiányzott hogy akárki egy szót is hozzám szóljon. Inkább az azonnali halál.

warriors • bocsi, hogy ilyen rövid lett  27  • [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 28, 2014 10:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

do & eziopapa



[You must be registered and logged in to see this image.]
Nincs kedvem sajnáltatni magam. Oké, már az a tény, hogy itt vagyok és iszogatok sajnáltatásnak minősül, de akkor sem ezt választottam az életcélomnak most, hogy végre úgymond egy kicsit szabad vagyok. Ebben az elcseszett világban nem támaszkodhatok senkire csak Ezio-ra. Nekem csak ő van.. Azt hiszem. Ryan-nel a történek után nem szívesen találkoznék. Furcsa lenne és amúgy is hagyom hadd élje a maga kis életét, mert nem akarok belerondítani a tökéletes szerelmi idilljébe. Mondjuk az, hogy ő megtalálta a szerelmet egy kicsit reménnyel tölt el engem is, mert ha egy olyan pasi, mint Ryan képes egy nő mellett megállni és azt ténylegesen komolyan is gondolja, akkor nagyon különleges lányról lehet szó, mert nem hiszem, hogy csak úgy bárki mellett megállna. Ha így lenne, akkor még mindig mellettem lenne. Talán soha el sem ment volna, de mindketten tudjuk most már, hogy köztünk az egész csak időszaki fellángolás volt és semmi több. Szomorú, de ez van. Még soha nem voltam igazán szerelmes csak vonzalmat éreztem férfiak iránt. Valahogy nem akartam belefolyni ilyen komoly érzésekbe úgy vagyok vele, hogy ez nem nekem való. Meg igazából nem is engedhettem meg magamnak ilyesmit, amíg apám élt. Most pedig nem érzem, hogy lenne bármi esélyem a boldogságra.
Vigyen oda a papa, ahová csak akar. – Mondom vigyorogva, miközben a kezeimmel nyújtózkodok felé, mint a kisgyerekek, akik azt akarják, hogy felvegyék őket. Természetesen nem várom el tőle, hogy felvegyen egyszerűen csak jó érzés kicsit szórakozni vele. Tényleg kíváncsi vagyok arra, amit mesélni fog. Mégis miért? Mert neki legalább van családja, akivel boldog. Nekem ez soha nem adatott meg bármennyire is szerettem volna. Talán az anyám szeretet volna, ha egy kicsivel tovább élt volna. De így soha nem tudhattam meg igazán, hogy milyen is az a családon belüli szeretet.



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Ezio Hoechlin ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 28, 2014 10:04 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

dorothea & ezio

[You must be registered and logged in to see this image.]

Elég érdekes, hogy amikor találkozunk akkor én nekem jó hangulatom van a velem történt dolgok miatt, nála pedig pont ennek az ellenkezője érvényesül. Bár elég merész többszöri találkozásokról beszélni, hisz most találkozunk az életben másodszor. Az első találkozásunk valóban emlékezetes marad, és örültem is neki, hogy segíthettem. Ha valami, hát annyi biztos, hogy az egyetlen BIZTOS pont amiben osztozunk az az alkohol iránti idézőjeles „szeretet.” Csak a módszerek különböznek, hogy mikor, milyen alkalomból, miért iszunk. Én nekem ez egyfajta időtöltés mikor nem tudok mást csinálni, ő viszont látszólag csak a problémái elől próbál menekülni. Mondhatnám neki, hogy ha iszik attól még nem fognak elmúlni a problémái, csak összehoz magának egy kellemes másnapot. Bár átmeneti megoldásnak tökéletes, de… mindegy, ő élete. Úgy sem hallgatna rám.
- Ezio bácsi… Na jó, nem… Ez majdnem rosszabb… Fuhh…. Jól van, megfogtál… - Mélyen szívtam be a levegőt, miközben gondolkoztam, hogyan is hívhat engem a kis Chloe. A nagyapja vagyok, ezen nincs mit szépíteni, de csak hívhat máshogyan is, mint így… De úgy látszik, hogy nem igazán volt más. Az EZIO meg túl hivatalos, hogy így hívjon a saját unokám.
- Mesélek én mindenről, csak ahhoz kéne egy ennél sokkal…nyugodtabb hely. Bár ha inkább maradsz a hányás- és alkoholszag környezetében, valamint szeretnéd ebben a hangzavarban kivenni, hogy mégis mit akarok mondani, akkor maradhatunk.- Úgy érzem nagy hibát követtem el azzal, hogy elmondtam ezt az egészet, mert ezt a „papa” jelzőt soha nem fogom lemosni magamról, legalábbis ha róla beszélünk. Persze egyébként nem gondolom ezt komolyan, nem tartom hibának ezt az egészet. Talán… talán még az én történetem által is kedvet kap az élethez. Bár erre sok esélyt nem látok, csak reménykedek benne.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 28, 2014 9:39 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to ezio
[You must be registered and logged in to see this image.]
Annyira szerencsétlen vagyok mostanában. Még a pozitív dolgokkal kapcsolatban sem tudom megtalálni a jó lehetőségeket. Végre nem kell az apám árnyékában élnem erre most túlságosan sok időm akad gondolkodni és a pesszimizmus teljes mértékben átitat. Nem akarom ezt az egészet érezni nem akarok negatívan gondolkodni ezért a gondolataim elől az alkoholhoz menekülök. Csak azaz egyetlen probléma, hogy a negatív gondolkodásmódom igen jól képviseli magát még az alkohol tengerben is. Mondhatni könnyedén lubickol benne, mintha semmi nem történt volna. Talán így még könnyebben jut el egyik helyről a másikra és fertőzi meg az elmémet. Nem, hogy nehezítenék a helyzetén, hanem inkább könnyítek. Mennyire nevetséges ez az egész helyzet már! – Ó, miért szerinted a kis lurkó nem azt fogja neked mondani, hogy papa? – Nem rossz szándékkal csipkelődöm egyszerűen csak a keserűségem kívánta azt, hogy terjesszem. Csak egy icipicit. Ez vagyok én még azt az ember is el akarom üldözni magam mellől, akit tulajdonképpen kedvellek.
Nem szokásom csak úgy megnyílni az embereknek, de Ezio már a kezdetektől kivételt képez. Mintha lenne közöttünk egy igen furcsa kapocs, amit nem igazán tudok hova tenni. Mondjuk nem sokat gondolkoztam rajta, mert apám halála óta nem is gondolkoztam rajta. Eszembe jutott ő, hiszen az életem végéig hálás leszek neki, de eszem ágában sem volt elemezgetni a kettőnk kapcsolatát. Jól esett, ahogy magához ölelt készséggel bújtam a karjaiba. Jó, ha az embernek van egy támasza, mert az ilyen támaszok nélkül teljes mértékben elveszettnek nyilváníthatnánk magunkat. – Köszönöm. Ezt jól a fejembe fogom vésni, papa. – Mondom immár mosollyal az arcomon. Hát igen. Ezt most már sehogyan sem fogja lemosni magáról. – Inkább mesélj egy kicsit az unokádról. Meg a családodról. – Na, igen.. Szívesebben hallgatok boldog családi háttereket. Az enyém túlságosan is elcseszett ezekhez képest.



Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Ezio Hoechlin ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 26, 2014 3:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

dorothea & ezio

[You must be registered and logged in to see this image.]

Egyben volt vicces látni, hogy valaki ennyire szét van csúszva, és egyben volt kissé lelombozó. Pontosan nem tudtam, hogy mi történt vele ami miatt megint ennyire leitta magát de ha akarja majd elmondja, én viszont nem fogom erőltetni. Vagyis, fogom ha azt mondja csak, hogy „nem történt semmi, jól vagyok” és társai. Múltkor az apja elnyomása miatt volt nap mint nap teljesen lelkileg meggyötört, viszont látszólag nem sokat változtak a dolgok túl sokat mióta elintézte őt. Talán csak még rosszabb lett, hiszen más célja nem volt már az élettől, csak az apja elintézése. De ezek olyan kérdések amikre jómagam nem tudok válaszolni.
Elmosolyodtam a torna gyakorlatain, de közben én beszéltem.
- Köszönöm, de mégis… Emiatt a „nagypapa” szó miatt olyan öregnek érzem magam, szóval túl sokszor ne hangoztasd. Bár úgy gondolom csak a falnak beszélek megint. - Mondtam mosolyogva, aztán még egy felest lehúztam és úgy éreztem, elég is lesz ennyi az estére. Kissé fájdalmas grimasz ült ki az arcomra miközben a pohár alját nézve hallgattam amit mond. Azt hittem, hogy a segítségem révén csak lehetősége nyílik egy új, jobb életre… Ehelyett minden történt vele csak jó dolgok nem. Hangjában akármekkora hangzavar is volt érezhető volt a fájdalom, és az, hogy már a sírás kerülgeti. Végül rápillantottam, és magamhoz öleltem őt vigasztalásképp.
- Dorothea, nem vagy egyedül… Hozzám bármikor fordulhatsz, amikor csak akarsz. Nem tervezek ebből a városból elmenni, szóval tényleg nem gond. - Mondtam neki mosolyogva, hátha sikerül ezzel nyugtatnom őt.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 26, 2014 12:14 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to ezio
[You must be registered and logged in to see this image.]
Várok, hogy megszűnjön a zsongás a fejemben, miközben egy pillanatra sem nyitom ki a szemeimet vagy mozdulok meg. Ergo semmi jelet nem mutatok arról, hogy igen én most ébren vagyok és csak pihentetem a szemeimet és semmi más nem történik. Miközben hallgatom, amit mond Ezio a zsibbadás szépen lassan elhagyja a testemet és megkönnyebbülök, hogy a gondolataim is sokkal tisztábbak lesznek ugyanakkor elragad magával egyfajta keserűség, amit nem tudok hova tenni jelen pillanatban. De minden egyes pillanat elteltével világos is lesz számomra, hogy miért érzem magam annyira nyomorultan. Nem azért, mert Ryan azt mondta, hogy ne próbálkozzunk ezzel az egésszel, mert felesleges. Még csak nem is azért, mert hirtelen elkapott egy olyan ostoba érzés, hogy hiányzik az apám. Bár bizonyos módon ez is lehet a probléma forrása. Mivel ő nincs ezért túl sok időm akad gondolkozni.
Nagy nehezen felemelem, miután Ezio megbökött. – Öö, nagypapa lettél? Gratulálok. – Nyöszörgöm, majd nyújtózkodok egyet, mint aki hosszú álomból ébredt fel pedig szó sincs ilyesmiről egyszerűen csak újra érezni kezdtem a testrészeimet és szükségesnek éreztem, hogy egy kicsit megmozgassam őket. Ez amolyan ellenőrzés volt, hogy még mindig megvan mindenem és senki nem vágta le a karomat, amíg kicsit ki voltam ütve. – Szóval.. Rettenetesen hálás vagyok, amiért segítettél eltenni láb alól az apámat, hogy lehetőségem nyíljon egy jobb életre. De sajnos a paranoiám nem múlt el ezzel egy időben. Még mindig összerezzenek, ha valaki túlságosan közel van hozzám. Aztán találkoztam az exemmel, akivel úgy volt, hogy megpróbáljuk ismét, de aztán lepattintott. A legrosszabb az egészben, hogy nem is bántam, mert már nem éreztem úgy iránta, ahogy egykoron.. Nem az bánt, hogy nem kellek neki, hanem, hogy így most.. Nem maradt senkim. Az apám elől menekültem addig megvolt a magam baja, de most itt a lehetőség, hogy új életet kezdjek és nem tudok vele mit kezdeni, mert totálisan egyedül vagyok ebben az elcseszett világban és ez teljesen lerohasztja a kedvemet. – Mire befejezem a mondanom a sírás kapargatja a torkomat. Nem akarok visszatérni a valóságba. Túlságosan reális és fájdalmas.



Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 23, 2014 2:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next


Caitlyn & Barry



A mondatra csak szimplán mosolyogtam. Még mit szólhatnék rá? Örülök neki, ha úgy tekint rám, mint egy barátra, aki megmentette az összeroppanástól. Annak meg még jobban örülnék, ha nem csak barátként látna, hanem észrevenné, hogy a lopott pillantások mögött komoly szándékok lapulnak. Az a gáz, hogy ezzel kétlem, hogy bármikor is oda tudnék állítani elé. Nincs meg bennem az a bátorság és sosem volt meg. Persze nem várnám el, hogy ő lépjen, még azt sem tudom, hogy egyáltalán szeretné-e ezt az egészet megpróbálni. Mert például én képtelen lennék rá szimplán barátként nézni miután mondjuk nyíltan közölte, hogy ő nem akar semmit. Bár ki tudja, lehet, hogy szimplán ő is ettől fél és azért vagyunk még mindig ezen a szinten leragadva. És az a gond, hogy mostanában egyre többet gondolkozok ezen ahelyett, hogy összeszedném magam és valamit tennék is az ügy érdekében.
-És tényleg -vigyorogtam a mondatára, amint meghallottam a gyomorkorgást. Amúgy is elég hangos volt, az éles hallásom még csak rádobott erre egy lapáttal. -Mióta nem ettél te? -kérdeztem enyhén csodálkozva. -Mert az egy dolog, hogy én tartalékoltam erre az estére és kevesebbet ettem a szokásosnál, de te úgy nézel ki mint akit kiéheztettek -persze én is szenvedtem, mert már rengeteg étel  volt körülöttünk, csak a mi pizzánkat nem akarták elénk rakni. Ráadásul eleve ha koncentráltam, akkor  még több illatot, szagot éreztem, mint amennyit átlag emberként érezhettem volna. Odaégett tészta, frissen sült pizza, fűszerek...
-Caitlyn, ne szórakozz velem. Ezért minek kérsz bocsánatot? -néztem rá kérdő tekintettel mosolyogva. -Nem tehetsz róla -nekem mondjuk még nem korgott a gyomrom, de én sem kértem volna tőle bocsánatot. Azt akkor kell, amikor eleresztesz egy sunyi galambot, mert arról te tehetsz. De azt senki sem tudja szabályozni, hogy milyen hangok törjenek elő a hasa legmélyéről. Legalábbis nekem még nem jött össze és valószínűleg nem is fog. Bár azok után, amit láttam, hogy mennyiféle faj létezik az embereken kívül, már azon sem lepődnék meg, ha szabályozni tudnám az emésztésemet és nem csak úgy automatikusan működne.
Az érdekes téma után azonban előkerült a pizza is, hogy menni kéne szólni a személyzetnek, úgyhogy felemeltem a hátsó felemet és betájoltam magam a pult felé. Út közben a szokásosnál jobban éreztem magamon a mustráló tekintet, amiről még őszintén szólva nem tudtam dönteni, hogy kihez tartozik.... ahhoz a lány csapathoz, akik nem sokkal mögöttünk ültek, vagy Caitlyn bámult ennyire? Mindenesetre ezzel visszafelé már nem volt időm foglalkozni, ugyanis megint sikeresen felfordulást okoztam. Nekimentem az asztalnak, hogy kikerüljem a kisgyereket, erre kiborult a kávém, egyenesen rá a lányra. Hát, mondanom sem kell mennyire égett a pofám. Először befelé jövet majdnem pofára estem, most meg az italt borítottam rá. Gratulálok Barry! Csak így tovább, előbb-utóbb elnyered Caitlyn-től az őrült lúzer címet.
-Mindent kapsz, csak nézd el az ügyetlenségem -igyekeztem szalvétával letörölni róla a kávét, amivel még inkább csak elmaszatoltam az egészet. Akárhogy próbálkoztam, nem tudtam javítani a helyzeten. Ráadásul enyhén kezdett kínossá válni, hogy letérdelve törölgetem Caitlyn pólóját. -Bocs, ezt elcsesztem -vetettem rá néhány meghunyászkodó pillantást, miközben felálltam a földről. Elég kellemetlenül éreztem magam megint, mert szerintem sikerült túlreagálnom az egészet. De nem tehetek róla, már attól féltem, hogy annyira felhúzza a lányt a sok balfaszság, hogy rám önti a maradék kávét és itt hagy. Hogyan kezelhettem volna lazán az ügyet? Azon voltam, hogy segítsek a helyzeten, ehelyett csak rontottam rajta. Éppen ezért lepődtem meg amikor Caitlyn egy puszival jutalmazott. Ezt mivel érdemeltem ki?
Pár percig csendben álltam a helyemen, mintha lefagyott volna a rendszer. Egyszerűen sehogy sem tudtam hova tenni ezt a nyugalmat, ami most hirtelen löketként jött a lányból. A kérdésre viszont azonnal megindultam. -Persze! -léptem mellé, majd odamentem vele a pulthoz. Elvettem a pizzát, hogy ne  Caitlynnek kelljen itt cipekednie, aztán a kijárat felé vettem az irányt. Szerencsére ez idő alatt már nem értek újabb balesetek és azt a pár szalvétát is sikerült kidobnom, amit még a kezemben tartogattam. Kiérve a helyiségből a távirányítóval kinyitottam a Grill előtt parkoló szürke Hondát és legelőször is bedobtam a hátsó ülésre a pizzát.


▲ music ▲ 670 ▲ made by

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 22, 2014 1:07 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to Barry
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]


Szerintem jelen pillanatban is azt teszed. - mondtam neki komolyan arra, hogy ha szükségem lenne rá, akkor mindig képes lenne megmenteni. Gondolhatunk tolvajra vagy hasonló dolgokra, de talán a legnagyobb megmentés az, amikor számíthatunk valakire, még akkor is, ha nem érdemeljük meg. Sok alkalma lett volna már arra, hogy inkább lelépjen, de ő mégis maradt. Mellettem van most is és próbál segíteni nekem abban, hogy végre kikerüljek a pokol kénköves bugyraiból. Talán nem tudom pontosan, hogy miért teszi vagy mit miért mond, de azt hiszem sokkal fontosabb az, hogy itt van és segít. Ma is egész nap pontosan annyira zombi voltam, mint az elmúlt napokban, hónapokban. Nem volt túl nagy kedvem semmihez se. Egyszerűen csak tettem azt, amit tennem kell. Segítettem másokon és próbáltam mellé kedves és barátságos lenni, de általában minden mosoly csak álarc volt egészen mostanáig. Hálás vagyok azért Barry-nek, hogy szép lassan sikerül neki megmutatnia az élet napos oldalát, illetve azért is, mert előtte nem kell megjátszanom magamat. Egyszerűen csak önmagam lehetek és minden erőlködés nélkül tudok boldog lenni, nevetni, kuncogni és mosolyogni. Ezt mind egy személy érte el csak nálam azóta a tragikus este után, Ő.
Azt hiszem valaki nagyon éhes. - mondtam neki viccelődve, de alig, hogy kimondtam egy kisebb korgás hagyta el a gyomromat. Szinte nem ettem egész nap semmit se, mert nem bírtam. Túl feszült, levert voltam, de most hirtelen ahogyan kezdek boldog lenni és kicsit élvezni az életet máris érzem azt, hogy az egész napi koplalás nem volt valami jó ötlet. Egyre inkább kezdek éhes lenni és emiatt is iszok ilyen cukros löttyit, mert nem szeretnék rosszul lenni és elrontani ezzel az estét. Természetesen az se segített igazán, hogy a helységet egyre inkább kezdte belengeni a pizzák illata, mert egyre több rendelés érkezett meg a megfelelő helyre. Próbáltam nem odanézni amerről az illat jön, de egyre nehezebben ment. Főleg most, hogy már a gyomrom is kezdte magát megadni és még jelét is adta ennek. - Bocsánat, csak nem ettem ma még szinte semmit se. - mondtam neki gyorsan miután a hasam nem csak egyet, hanem már kettőt korgott. Nagyon reménykedek abban, hogy hamarosan már mehetünk is. És közben kicsit bűnbánó arccal néztem Barry-re, amiért a fültanúja kellett, hogy legyen ennek az egész korgásos dolognak.
Rendben. - mondtam sietve, majd figyeltem ahogyan elindul a pult felé. A tekintetemmel végig őt néztem, a mozgását és nem értettem egyre inkább, hogy mi van velem. Soha nem szoktam senkit se megbámulni ennyire, főleg nem őt. Miért kezdek fura dolgokat művelni most mellette, a közelében? Magam sem tudom és ez egyre inkább megrémisztett, pedig egy másik fele az énemnek arra biztatott, hogy minden rendben lesz és csak élvezzem az este további részit és igyekeztem eszerint cselekedni. Már éppen szólni akartam Barry-nek, hogy vigyázzon, amikor megláttam, hogy a kisfiú csak úgy felpattan, de már elkéstem. A "baleset" bekövetkezett. Amint megéreztem a rám csorgó forró kávét egy picit hátrébb ugrottam a széken, mert tényleg égette a bőrömet pár másodpercig, majd örömmel konstatáltam, hogy a gyermeknek semmi baja nem lett, illetve Barry-nek se. Egyedül a fölsőm nem úszta meg szárazon, de ez legyen a legnagyobb baj. Mosolyogva ráztam meg a fejemet, majd egy kisebb habozás után megszólaltam.
Egy kicsi rám is ment. - mondtam neki lassan, de valójában egy hatalmas nagy paca díszítette a felsőmet. - De talán ha kapok majd egy pólót, akkor minden megvan bocsájtva. - mondtam neki viccelődve, hiszen ilyen miatt tényleg nem lennék rá képes haragudni. Mosolyogva figyeltem őt és az utolsó dologban egyet kellett vele értenem. Én se így terveztem, legalábbis nem úgy, hogy ilyen fura érzések fognak egyik pillanatról a másikra hatalmukba keríteni. Lassan felálltam, mert láttam, hogy nekünk intenek, hogy kész a pizza. Lassan belebújtam a kabátomba és Barry mellé léptem.
Sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan tervezzük, de néha talán még jobban is, mint valaha gondoltuk volna. - mondom neki mosolyogva, majd egy apró puszit lehelek az arcára, hogy ne eméssze magát a fölsőm miatt, mert tényleg nem haragszom. Elindulok a pult felé, de pár lépés után végül megállok. - Jössz? Kész a pizzánk és vár a kanapéd minket. - mondtam neki egy kisebb kuncogás kíséretében és végül elindultam vele együtt a pizzáért. Fogalmam nem volt, hogy mit miért teszek vagy mondok, még mindig... és ez egyre inkább kezdet zavarni, vagyis inkább zavarnia kellett volna, de még se. Egyszerűen úgy éreztem, hogy végre nem csak külső szemlélő vagyok, hanem én irányítom a testemet, még ha ez nem is teljesen így volt.


Ƹ̵̡  40 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám: 741 Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Nov. 21, 2014 6:41 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next


Caitlyn & Barry



-Ha lenne rá lehetőségem, mindenképp -bólogattam a mondata után laza mosollyal. Semmiképp sem hagynám szarban, ha meg tudnám menteni. Ha meg túl messze lenne, még akkor is számos módja van annak, hogy segítsek rajta. Például rendőrséggel. De szerintem egyébként ez alap dolog. Mármint annak kéne lennie minden egyes közeli ismerősnél. Én sok mindent megtennék értük, hogy legalább ezzel ellensúlyozzam a sötét múltamat, ami már így is vérrel van belevésve az életrajzomba. Mindig is szerettem volna másokon segíteni ahelyett, hogy hátráltatnám őket. Ha kapnék valami fasza képességet a már meglévők mellé, például a leggyorsabb lehetnék a Földön, akkor biztos, hogy nemes célokra használnám. És nem érdekel mi lenne az ára a hősködésnek. Ennyivel mindenkinek tartozok azután, hogy évekig rabolnom kellett azért, hogy életben maradhassak.
A válaszra már inkább nem szóltam semmit, csak bólogattam. Kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam, miután sikeresen elfüstöltem. Tudom, hogy Caitlyn ismer engem már nagyon régóta, de éppen ezért nem szerettem volna eljátszania  bizalmát. Szörnyen félreérthetően tudok beszélni, még akkor is, amikor amúgy egyáltalán nem akarok... nem hagyhattam csak úgy a levegőben a dolgot, muszáj volt valahogyan kimagyaráznom magam, még mielőtt bármi olyan megfordult volna a fejében, ami beárnyékolhatja a későbbi „hozzámállását”.
-Duplán pipa -imitáltam én is a pipázást egy vigyorral. Nem szerettem volna, ha csak őt nézik hülyének. Ennyi áldozatot bevállalok miatta. Mellesleg nem is gond, ha az ember néha kicsit bolondkodik. Belefér, úgy is már untam a hosszas várakozást a pizzára... nézni, ahogy a többiek jóízűen isznak és esznek, előttem meg még nincs semmi. Ha a lány nem tereli el a figyelmet, akkor a nyálamat kellett volna szalvétával felitatni.
Szerencsére azonban körülbelül fél perc múlva az én latte-m is megérkezett jó sok habbal a tetején. Úgyhogy azonnal rá is buktam. Már vagy négy órája nem ittam kávét, ez a macchiato megmentett az elvonási tünetektől. Még Caitlyn mondata közben is alig tudtam elszakadni tőle.
-Hát, remélem most már sietnek vele... -mert  a rendelésünk óta legalább három pizzát már kihoztak a vendégek közé és rettenetesen kínzó látvány volt őket enni látni. Nagyjából mindegyik beleesett a látószögembe, képtelenség volt nem oda-odanézni pár pillantás erejéig.
Majdnem az egész macchiatot lehúztam, mire a lány felhozta, hogy szólni kellene a személyzetnek, hogy inkább elvitelre kérjük a pizzát. Letettem a poharat és miután eltüntettem a habos pornóbajszot, felálltam a helyemről. -Egy perc, odamegyek -böktem a fejemmel a pult felé és már el is húztam a csíkot. Odaszóltam, hogy lehetőleg felszelve, de hagyják a dobozba a pizzát, mert közbejött egy apróság és el szeretnénk vinni. Megértették, azt mondták pár perc és kész. Tehát akkor még 15 perc.
Visszafele úton azonban történt egy kis malőr. Ugyan nem siettem, de szomszéd asztalnál ülő kisfiú ismeretlen okokból elém futott (lehet, hogy rosszul lett), én meg ahhoz, hogy ne ütközzünk félreléptem. Ezzel viszont a mi asztalunknak mentem neki, a kávém pedig kiborult, egyenesen Caitlyn felé. Azonnal tettem egy 180 fokos fordulatot és felállítva a poharat már kaptam is fel egy szalvétát. -Ne haragudj! Ezt nem akartam! -kezdtem el feltörölgetni az asztalt kapkodva, majd a ruháját néztem. -Ugye nem ment rád? -teljesen nem láttam rá, úgyhogy inkább rákérdeztem, mert ha kávés lett, akkor nem menekülhetett a törölgetéstől. -Fogalmam sincs mi van velem, nem így terveztem ezt az estét -magyarázkodtam már megint, szokásomhoz híven, miközben próbáltam eltüntetni a kávét onnan, ahova kiborult.


music  ▲ 544 ▲ made by

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Nov. 20, 2014 10:17 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to Barry
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]


Egy aprót hirtelen ugrottam, amikor meghallottam a heves válaszát. Nem értettem, hogy mivel sikerült ezt elérnem, hogy ilyen erővel azt mondja, hogy nem. Egy pillanat erejéig kicsit rosszul is éreztem magamat, mert nem akartam semmit se elrontani, de talán még is csak sikerült. Lassan bólintottam a fejemmel, de közben végig őt figyeltem. Úgy gondoltam, hogy ha tényleg léteznének, akkor tudnék róla. Mindig is nyitott voltam az ilyen dolgok felé, már amennyire egy ember az lehet. Illetve ha egy volnék közülük, akkor azt is tudnám. De semmiben se lehetek biztos és minden egyes alkalomkor, amikor felhozza ezt a dolgot egyre inkább úgy kezdem érezni, hogy igaza lehet, de soha nem láttam még egy ilyen "mesebeli" lényt se, így talán annyira nem csoda, hogy nem tudok hinni ezekben dolgokban.
Lehet nem vagy mindig mellettem, - kezdek bele lassan és óvatosan rápillantok és egy pillanatra még el is merülök a gondolataimban. Hirtelen az jut eszembe, hogy vajon milyen érzés lehetne az, amikor tényleg szinte egész nap mellettem lenne. Végül hirtelen megrázom a fejemet és lassan folytatom tovább a mondatomat. - de pontosan tudom azt, hogy ha bajba kerülnék, akkor mindig számíthatnék rád. Egyszerűen elég lenne csak hívni vagy üzenni neked, s mint valami hős jönnél és megmentenél. - mondom neki egy őszinte mosoly kíséretében és lassan egy újabb kósza tincset a fülem mögé tűrök. Fogalmam sincs arról, hogy vajon ebből mire fog gondolni és talán emiatt kicsit fészkelődni is kezdek. Mert egyre inkább fura az, hogy képes vagyok egy-egy pillantása után, mondata vagy akár egy-egy gondolatom után elmerülni és róla ábrándozni. Régen soha nem tettem ilyet és pontosan emiatt rémiszt meg ez a dolog, mert nem akarom őt elveszíteni.
Csendesen ültem és vártam, hogy mit fog mondani, mert láttam rajta, hogy kicsikét bántja vagy nem is tudom i lenne ide a megfelelő szó arra, ahogyan érezhette magát azok után, ahogyan fogalmazott. Újra bólintottam arra, amit mondott és komolyan megszólaltam utána. - Ismerlek már annyira, hogy tudjam milyen vagy és miként értheted a dolgokat. Tényleg nem kell aggódnod. Minden rendben van. - mondtam neki kedvesen és barátságosan, majd a közben megérkező innivalómba belekortyoltam.
Akkor egy dolog pipa. - mondtam neki boldogan és még imitáltam is az ujjaimmal, ahogyan egy képzeletbeli pipát rakok a levegőbe. Biztosan én velem sem volt minden rendben, de azt kell mondanom, hogy régóta nem éreztem már ilyen boldognak magamat, mint az elmúlt percekben. Nem igen gondolkodtam azon, hogy mit mondjak vagy mit tegyek. Egyszerűen csak ösztönösen cselekedtem, aminek következtében néha zavarba jöttem, de ilyen az élet. Nem tudnám megmondani, hogy Barry miként volt képes ezt elérni, de azt hiszem mindig is hálás lehetek neki, azért, hogy a pokol bugyraiból szép lassan kezdett visszahozni az életbe és megmutattam nekem, hogy az életnek van szép és napos oldala is.
Akkor már csak a pizzának kellene készen lennie, hogy barátságosabb légkörbe lehessünk. - mondom neki mosolyogva és talán picit zavarba is jövök, hiszen korábban még soha se jártam nála. Nem is értem, hogy miként jött ez az egész dolog. Fogalmam nincs arról, hogy mi fog ma még történni, de azt is pontosan tudom, ha kettesben maradok, akkor nehezebb lesz eltitkolni azt, hogy gondolataimban messze járok és nem mindig itt. Itt legalább sokan vannak és talán nem csak én kötöm le az ő tekintetét, hanem néha mások is. Türelmesen várok és közben néha óvatosan rápillantok, miközben az ujjam végig siklik a pohár szélén. Nem tudom mit kellene mondanom vagy tennem. Sokkal inkább arra koncentrálok, hogy sikerüljön összekapnom magamat és ne áruljam el azt, hogy milyen gondolataim is támadnak néha.
Lehet szólni kellene nekik, hogy elvitelre kérjük inkább, nem? - kérdeztem érdeklődve, hiszen idejét se tudom annak, hogy mikor tettem be a lábamat egy ilyen helyre, mert általában, ha be is tettem Barry meghívására, akkor is idő előtt távoztam. Azt hiszem eddig ez a leghosszabb ilyen kettesben töltött pillanatunk és az estének még korán sincsen végen.
Ƹ̵̡  Bocsi, ez most nem lett a legjobb. 27 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám: 643 Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Szer. Nov. 19, 2014 6:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next


Caitlyn & Barry



Tényleg jó érzés tudni, hogy valaki melletted van ebben a kiszámíthatatlan világban, ahol kezdenek teljesen átértékelődni az értékek. Naponta több gyilkosság egy városon belül is, teliholdkor meg még több vér. Egyre több agresszió ahelyett, hogy a békés együttélést helyezné előtérbe mindenki. Ha utólag választhatnék, én sem lennék vérfarkas. Mert ez nem ajándék... hanem átok. Minden egyes teliholdas éjszakámat a barátom pincéjében töltöm, lábnál, kéznél, nyaknál kiláncolva hihetetlen fájdalmak közepette és olyan szinten nem vagyok ura saját magamnak, hogy a barátomat megölném. Párszor már volt olyan, hogy elszakítottam a láncokat és majdnem kitörtem a vasajtót is. Pontosan ezért féltettem anno a családomat is. Mert ha az éhínség, a vámpírok vagy a többi vérfarkas nem ölné meg őket, akkor én megtenném... és azt tényleg nem tudnám magamnak megbocsájtani. Még a barátaimat is féltem saját magamtól. Teliholdkor mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül szétkapnám őket... én, aki helyettük ugrana tűzbe.
-Nem!  -vágtam rá, amikor megint felhozta, hogy nem hisz nekem. -Úgy értve nem léteznek... -sütöttem le a tekintetem. És megint kezdődnek az ismerős körök. Szerinte nem léteznek ilyen lények. Ezek szerint én is csak egy fiktív személy vagyok. Legalábbis ha az ő szemszögéből nézzük a dolgokat. Amikor kérdezte hogyan haltak meg a szüleim, azt mondta azok valószínűleg sima veszett farkasok voltak és hogy jó lenne ha meg tudnám különböztetni a valóságot a kitalációtól. Ez pedig őszintén szólva nagyon zavar. Nem tudom mit kéne tennem annak érdekében, hogy kiszakadjon az elképzelt békés világából. Anélkül nem tudnám saját magammal sem bizonyítani a természetfelettit, hogy nem változok át. Ha pedig farkas lennék, akkor kétlem, hogy azzal foglalkoznék mennyire hitt-e a szemének... mi a megoldás? Megvárom, hogy egyszer majd csak leesik neki a tantusz. Vagy befogok egy vámpírt. Muszáj tudnia mi folyik körülötte, miért veszélyes éjszaka egyedül mászkálnia az utcán és miért nem éri meg teliholdkor kimenni az erdőbe. Három dolog nem maradhat rejtve: a Nap, a Hold, az igazság. Az utolsóval az a gond, hogy az én életemet is megkeseríti. -Az a gond, hogy nem tudok mindig melletted lenni -mert nem vagyok az őrangyala, csak egy bűnöző, aki saját magától menekült egész eddig. Az asztallapot néztem meglepően nagy érdeklődéssel, a közelemben lévő barázdák körülbelül harminc százalékát sikerült is feltérképeznem.
A témaváltás ebben a helyzetben kifejezetten jól jött. Örültem neki, hogy rátértünk a pizzákra és a rendelésre. Amikor ideért a pincér, egy Latte Macchiatot kértem, mert kávéfüggő vagyok. Átlagban egy nap olyan négyet szoktam meginni. Az alkoholt annyira nem szeretem. Persze buliban szoktam inni, ha már úgy háromhavonta elmegyek egyre. Illetve utoljára azért részegedtem le otthon, mert már nem bírtam tovább... úgy éreztem szétesek, így inkább lementem a boltba whisky-ért és azt iszogattam az este folyamán. Egyedül. Persze másnap már megbántam a tettemet, mert alig tudtam a munkára koncentrálni a fejfájás mellett. De összességben jól bírom a piát, csak nem tartozik a kedvenc italaim közé. Nagyon ritkán engedek magamnak egy-egy pohárral.
Az a helyzet azonban már kevésbé tetszett, amikor megint sikeresen beégettem magam Caitlyn előtt. Legalább úgy fogalmaztam, mintha a lakásomba azonnal belé akarnám vágni a farkamat.  Persze, hogy elkezdtem mentegetőzni... még a végén teljesen félreérti itt a szándékaimat és megint rám csapja az ajtót. -Biztos? Én nem akarom, hogy rosszat feltételezz rólam -jelentettem ki már egy fokkal nyugodtabban, miután sikerült kellően felpörögnöm. A kezére néztem, ami az enyémen pihent... ő meg pont akkor kapta el, mintha legalább leprás lennék és erre utólag jött volna rá.
-Van otthon pop-cornom. Csak betesszük a mikróba és kész -én mindenre fel vagyok készülve. Kivéve, amire nem. De pop-cornom kivételesen volt otthon, ugyanis előszeretettel ropogtatom bokszmeccsek közben. Az az egyetlen sport, amit megnézek. Na jó, talán még a F1. De a foci valamiért hidegen hagy... de hát mindenki nem szeretheti. Játszani sem igazán tudom. Illetve de, csak iskolában sem kellettem egyik csapatnak sem, annyira balfék vagyok.
-Igazad van! Úgy is autóval jöttem, hátul elférne -lelkesedtem az ötletért. Legalább nem kell szenvedni itt a késsel meg a villával. Otthon ehetem úgy, ahogy akarom. Caitlynt valószínűleg nem zavarná, elég régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy ilyesmit megengedjünk a másik közelében.
Az ajakharapdálás és hajigazgatás viszont kellően elvonta a figyelmemet. Kikészülök ezektől a női „fegyverektől”. Egy darabig inkább meg sem szólaltam, csak őt néztem laza mosollyal. Szívesen szóvá tettem volna, hogy bejön és mennyire szexinek tartom az ilyen húzásait... de még nem érkezett el az az idő, amikor nagy bátorságomban őszinteségi rohamot kapok.


music ▲715 ▲ made by

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 18, 2014 11:06 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to Barry
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]


Mindig melletted leszek. - mondom neki egy apró mosollyal az arcomon és azt kívánom csak ne kérdeztem volna meg, hogy milyen a napja. Nem azért, mert nem szerettem volna tudni, hanem azért, mert nem gondoltam volna, hogy rossz emlékeket idéz fel. Amit meg mondtam azt komolyan is gondoltam, bár ha megkérdezné, hogy miként értettem, akkor azt hiszem nem tudnék rá pontos választ adni. Vajon csak barátként vagy esetleg többről lenne szó? De az is lehet, hogy mind a kettő értelemben gondoltam. Nem értem, hogy miért kell mindennek ennyire zavarosnak lennie. Miért nem lehet az élet egy kicsit egyszerűbb? Miért kell káoszosnak lennie, illetve miért kell hirtelen ilyen fura érzéseket éreznem. Az is lehet, hogy az lenne a legjobb, ha megint felállnék s inkább eltűnnék. De amilyen hamar jön ez a kósza gondolat, olyan hamar is hessegetem el, mert megfogadtam, hogy ma maradni fogok. Történjen bármi.
Vámpír? - kérdezek vissza nevetve, majd megrázom a fejemet. - Vámpírok a mesékben és a filmekben élnek. A valóságban nincsenek ilyen misztikus lények. - mondom neki komolyan, hiszen tényleg nem értem, hogy hirtelen miként jött ide az, hogy Stefan vámpír lenne. Egyszerűen mindig is sejtettem, hogy nem csak emberek élnek, de ez akkor is teljesen hihetetlennek tűnik. Az is lehet, hogy azért nem tudom elhinni azt, amit mond, mert talán fogalmam sincs arról, hogy milyen valójában a világ és csak egy egyszerű halandó vagyok. Semmi több. De akár azt is mondhatnánk, hogy farkasok és boszorkányok is léteznek, de ez még inkább hihetetlennek tűnt, így el is "üldözőm" ezeket a gondolatokat. Próbáltam úgy felfogni, hogy azért hozta a vámpír példát, mert ők általában mindig negatív karakter jelenítenek meg a könyvekben és a filmekben is és ő is mondhatni annak látja a dokimat. Bár ez nem csoda, hiszen senki se szereti az orvosokat. Barátságosan pillantok rá, amikor újra megszólal és bólintok. -Rendben, megígérem, hogy vigyázni fogok magamra. Miféle baj érhetne engem addig, amíg te mellettem vagy? - kérdezem tőle mosolyogva, hiszen tényleg úgy gondolom, hogy sokat köszönhetek neki. És részben csakis miatta maradtam életben és kezdek újra megnyílni a világ felé.
És én pedig örömmel elfogadom az ajánlatot. - mondom neki nevetve, majd amikor megáll mellettem a pincér, akkor gyors megrendelem a pizzát, meg valami innivalót, majd Barry-re pillantok, mert tényleg nem tudom, hogy egy ilyen nap után mit szeretne inni. Akkor se fogok semmi rosszat se gondolni, ha esetleg az alkohol mellett dönt, hiszen mindenkinek ki kell kicsit eresztenie a gőzt.  
Már éppen megszólalnék, amikor tovább folytatja a gondolat menetét, mire egy apró kuncogás hagyja el az ajkaimat. Figyelem őt egyre szélesebb mosollyal az arcomon. Nem tudom, hogy mivel sikerült zavarba hoznom vagy neki saját magát, de nem bántam, mert ezt az énjét pontosan annyira kedveltem, mint a többit. Lassan a kezemet a kezére teszem, ami az asztalon pihent. - Barry, minden rendben van. Nyugi. - mondom neki még mindig mosolyogva és barátságosan, majd ekkor rájövök, hogy a kezem még mindig a kezén pihen mire hirtelen elkapom. - A filmezés remekül hangzik, de akkor esetleg szerezhetnénk pop-cornt útközben, nem? - mondom neki kicsit talán túl lelkesen, de nem érdekel, hiszen úgy gondolom, hogy ez remek ötlet és ebből semmi baj nem lehet. Illetve úgy érzem, hogy erre most nagy szükségem van, hiszen el kell terelnem a gondolataimat arról, ami velem történt körülbelül egy éve és ha hazamennék, akkor tuti, hogy egy pillanat alatt a jó kedvem is elszállna. - Mi lenne, ha a pizzát is inkább elvinnék? Egyre többen kezdenek lenni és ott legalább csak magunk lennénk. - mondom neki sietve, majd amikor rájövök, hogy részben mit mondtam, akkor zavartan a hajamba túrok és egy aprót az ajkamba harapok. Igazán, remek. Megint sikerült kicsit félreérthetően fogalmaznom. Elkezdhetnék mentegetőzni, de inkább nem teszem, mert pontosan tudom, hogy csak még inkább belezavarodnék a dolgokba. Szinte majdnem egy perc is eltelik mire újra rápillantok.

Ƹ̵̡  40 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám: 638 Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 18, 2014 9:12 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next


Caitlyn & Barry



-Kösz, hogy legalább te mellettem vagy -mosolyogtam. Oké, tényleg néha már tűrhetetlenül balfék vagyok, de nem szoktam rendszeresen zárlatot csinálni a rendszerbe, főleg nem akkor, amikor sietni kell. Csak hát ugye mindenki hibázhat, nekem meg extra hajlamom van az ilyesmire. De attól még értem a szakmámat, még talán jó is vagyok benne, csak hát a főnököm egy öntelt dög, aki azt hiszi mindenkit elküldhet a halálba csak azért, mert rangban a dolgozói felett áll. Néha szívesen megkérdőjelezném, hogy egyáltalán embernek tekint-e minket vagy munkás robotoknak, akiket ott rúghat szét, ahol akar.
-Egy vámpír? -kerekedtek ki a szemeim. -Nem tudod mire képesek... -ráztam meg a fejemet, majd sóhajtva hátradőltem a székben. Hogyan tudná? Ezek szerint még titokban sem került közelebbi kapcsolatban egyikkel sem. Én azonban igen és nagyon jól tudom, hogy milyen hatalom van a kezükben. Könnyen rávehetné még arra is, hogy belém mártsa a nagy kést Caitlyn anélkül, hogy bármi ellenvetése lenne a dologgal kapcsolatban. Engem úgy vettek rá a gyilkosságra, hogy miközben lekéseltem a nőt, a lelkiismeret-furdalásnak még csak szikráját sem éreztem. Pillanatnyilag fogalmam sem volt róla, hogy pontosan mit is teszek, csak azt éreztem, hogy meg kell tennem. Mint egy robot, akinek átírták a rendszerét. Arról meg ne is beszéljünk, hogy előtte a vámpír meg akart ölni. Ezek után hogy bízhatnék Stefanban? Akinek meg van a hatalma ahhoz, hogy valami rosszat tegyen, abban nem tudok csak úgy vakon bízni. Főleg nem úgy, hogy nem ismerem a személyiségét. Lehet, hogy ez az egész pszichológusos dolog csak egy álca. -Mindegy, párszor már megígértem, hogy nem szólok bele. Csak... légy résen -viseljen verbénát vagy valami... még az is jobb a semminél.
A félénk mondatra egy halvány mosoly ül ki az arcomra. Néha már volt lehetőségem megfigyelni hogyan viselkedik, mikor valami miatt zavarban van és mindig levesz a lábamról... az a kislányos báj, amit ilyenkor magára erőltet. Csak tudnám mivel sikerült megint kiváltanom belőle ezt a hatást... vagy éppen miért érezte kínosnak a mondatot.
-De nem szeretnélek lebeszélni a különbözőről -emeltem fel a kezeimet mentegetőzve. -Csak egy ajánlat volt -amivel úgy látszik mégis élni akart. Igaziból mint mondtam, nekem a sonkás-kukoricás a kedvencem, de mivel nem vagyok önző és hajlandó vagyok kompromisszumokra, ezért a gombásat is ugyanolyan jóízűen eltüntetném, ha máshogy állapodnánk meg. A pizza az mindenhogy pizza. Csak görög salátás ne legyen.
-Nem igazán -ingattam a fejem. -Viszont feljöhetnél kaja után filmezni -jelentettem ki ezt úgy mosolyogva. Aztán mikor tudatosult bennem ennek a mondatnak a második jelentése, halál komoly arccal azonnal elkezdtem mentegetőzni. -Mármint igaziból filmezni. A kanapén -itt már éreztem, hogy forrósodik körülöttem a levegő. -A tévét nézni. Mint a moziban a filmet -magyaráztam, miközben egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem minden egyes kimondott szóval. A végére már ide-oda kapkodtam a tekintetem, mint akinek valami gond van az elméjével.


music ▲ 458 ▲ made by

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 18, 2014 7:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to Barry
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]


Egy kicsit talán ideges is voltam, vagyis jobban mondva eléggé izgultam. De ez mindig is így volt, amikor vele találkoztam. Nem tudom, hogy miért éreztem ezt a dolgot, de talán amiatt volt, mert féltem attól, hogy egy szép napon talán ő fog elsétálni, kisétálni az életemből, amiatt amiket tettem vagy mondtam. Tudom, hogy az élet nem könnyű és mindig is lesznek olyan személyek, akik a rosszban mindig melletted maradnak és azt hiszem Barry pontosan ilyen személy volt. Mindig velem volt, még akkor is, amikor egyáltalán nem érdemeltem meg.
Csendesen ültem a helyemen és közben hallgattam a történetet, hogy mi is történhetett vele, mert tényleg annyira hihetetlen tűnt számomra azt, hogy esetleg elveszítheti az állását. Néha kicsit bólintottam, hogy értem, amit mond, illetve hogy figyelek rá. Még akkor is, ha esetleg egy pillanatra máshova nézek. Nem bírtam végig őt nézi, mert furábbnál furább gondolatok jelentek meg a fejemben. Olyan gondolatok, amiket nem lett volna szabad. Egy barát soha nem gondolna ilyenre, de egyre inkább éreztem, hogy itt már többről van szó, mint barátság. Mintha az az ölés még inkább felnyitotta volna a szemeimet.
Sajnálom. - mondtam neki sietve, amikor hirtelen csönd lett, majd próbáltam visszatérni a valóságban és mondani még valamit, de előbb még át kellett gondolnom azt is, hogy pontosan mi az amiket mondott és közben igyekeztem az oda nem illő gondolataimat elhessegetni.-  De ez nem a te hibád. Egyszerűen a főnök egy idióta és nem tudja megbecsülni a jó embereit. - mondtam neki komolyan, mert így gondoltam. Úgy éreztem, hogy a főnökével gondok vannak. Emberek dolgoznak neki és nem robotok, így érthető, ha néha hibáznak. Meg Barry nem olyan volt, aki sokat hibázott volna, legalábbis én nem tudtam róla, így még inkább nem értettem az egészet.
Igen, muszáj. - mondom neki komolyan, hiszen tényleg mondhatni muszáj, mert talán neki köszönhetően végre sikerül szembe néznem a múltammal. Végülis erre való egy ilyen doktor, nem? Egy apró mosoly jelenik meg az arcomon, amikor meghallom azt, hogy félt. - Barry, nem fog bántani. Szerintem még egy légynek se tudna ártani. - mondom neki kedvesen, majd egy kisebb habozás után hozzá teszem. - Köszönöm. Mármint jó tudni, hogy legalább valaki félt. - mondom neki egy kicsit talán féléken és zavarodottan. Végül pedig hirtelen el kapom a tekintetemet, mert ennél jobban már azt hiszem, hogy nem tudnék beégni. Mindig is tudtam a szavakkal bánni, de most még se megy. Mintha képes lenne egyetlen szóval vagy pillantással zavarba hozni.
Gondolkozva hallgatom amit mond és talán igaza van. Amúgy se vagyok annyira éhes, így szerintem tényleg ő fogja megenni főként a dolgokat. Bár  éhes voltam, de most a gyomrom szinte minden egyes pillanatban görcsbe rándul valami megfoghatatlan érzés miatt, amit Barry miatt kerített hatalmába. - Szerintem a sonkás-kukoricás remek lesz és akkor legyen egy extra nagy. Biztosan el fog fogyni. - mondom neki mosolyogva és intek is a pincérnek, hogy rendelnék. De ezt is inkább csak azért teszem, hogy ne merüljek el újra a mosolyában, illetve ne tudjon megbabonázni az a bizonyos szem pár, ami ma már megtette. Tényleg nem értem, hogy mi van velem. Talán bevertem volna a fejemet? Nem emlékszem ilyenre. Miközben várunk a pincérre újra óvatosan ránézek, majd megszólalok.
És van valami terved az este hátralevő részére? - kérdezem tőle kíváncsian. Nem mindig jó egy-egy meglepetés és most úgy éreztem, hogy szinte bármiről beszélhetnénk, csak ne tűnjön el, illetve legyen olyan dolog, ami segít abban, hogy a zűrzavaros elmémből most kirángasson.  


Ƹ̵̡  40 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám: 573 Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 17, 2014 7:35 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next


Caitlyn & Barry



Nagyjából át tudom érezni, milyen lehet az összes családtagodat hirtelen elveszteni és csak bolyongani a világban úgy, hogy még magad sem tudod pontosan mit keresel. Talán egy olyan személyt, aki pótolhatja őket? Vagyis inkább azt, aki mellett elfelejtheted őket. De pontosan nyilván nem tudhatom ez milyen. Megszakítani a szeretteiddel a kapcsolatot teljesen más. Persze az is ugyanúgy fáj, hónapokig üresnek és letörtnek éreztem magam miatta. De legalább tudtam, hogy egy darabig biztos biztonságban vannak. Magamtól megvédtem őket. Azóta viszont fogalmam sincs mi van velük. Nem tudom, hogy kerestettek-e a rendőrséggel, de az biztos, hogy évek óta nem hallottam róluk. A másik, amit amiben bizonytalan vagyok, hogy egyáltalán miért lettem vérfarkas? Oké, rávettek, hogy embert öljek, de az egyedül még nem változtat át. Nyilván volt bennem már akkor is vérfarkas-gén, ezek szerint valakinek fekete báránynak kellett lennie... viszont sem apán, sem anyán soha nem láttam, hogy különösen viselkedett volna. Vagy nagyon jól titkolták, vagy szimplán „hordozók” voltak. Szívesen utánajárnék ennek az egésznek, megkeresném őket, de ennyi idő után már nincs képem beállítani a házukba. Több mint valószínű, hogy halottnak hisznek, talán ki is tagadnának, ha megtudnák, hogy mit tettem és mivé lettem... nincs bátorságom ehhez az egészhez. Inkább hagyom, hogy homályosan maradjon az egész, ahogy még sok minden körülöttem. Caitlyn sem tud rólam nagyon sok mindent... vagyis de, csak annak a nagy része hazugság. El szeretném neki mondani, akarom, hogy tudja min mentem keresztül, hogy miért lettem ilyen, amilyen, de... lehetetlen.
-Siettettek, nem tudtam eléggé koncentrálni és rosszul javítottam meg az egyik áramkört, ami sikeresen zárlatot okozott -magyaráztam el röviden a történteket, majd még azért hozzátettem egy mondatot lezárásnak. -A főnök meg kiakadt... -ami nála elég brutális szokott lenni, már tapasztaltam is párszor. -... elküldött melegebb éghajlatra és megfenyegetett, hogyha még egyszer ilyen alapvető hibát elkövetek, akkor már szedhetem is a cuccaimat -egyszer olyan szívesen visszaszólnék neki, de mint mindig, most is én töltöm be az alárendelt fél szerepét. Ha munkát akarok, amit így is nehezen sikerült megszereznem, akkor tűröm a gyökérségeit. Nincs más választásom. Viszont ha egyszer még galamb leszek, akkor az biztos, hogy az ő fejére fogok szarni elsőként. Mert az, hogy nem vagyok kifejezetten társasági ember, az még nem azt jelenti, hogy nem merek ilyeneket kijelenteni. Jogom van utálni azt, aki állandó jelleggel feszegeti a határaimat.
-Muszáj még mindig hozzá járnod? -tettem fel a kérdést, ami állandó jelleggel bökte az oldalamat. -Tudod, hogy féltelek tőle -az a fickó egy vámpír és én tudom, hogy mi mindenre képesek a vérszívók. Engem is rávett az egyik arra, hogy embert öljek... pusztán a tekintetével. Mintha az elmém felett átvette volna az irányítást. Tudom, hogy Stefan csak a pszichológusa, amit egész addig el is tudtam fogadni, ameddig össze nem futottam vele... bűzlött a vámpírszagtól. Persze, hogy féltem tőle a lányt. Ki tudja milyen tervei vannak vele.
-Mindenkivel megesik, hogy rossz napja van -vontam vállat. Oké, rosszul esik az, ahogy néha viselkedik velem. Meg, hogy állandóan ugyanazokat a köröket futjuk le, örökösen kerülgetjük egymást. De mégis mit tudnék tenni azon kívül, hogy elviselem? Nem akarom elveszíteni, mert fontos, akárhogy is nézzük...
A válaszra egy széles mosolyon kívül máshogy nem tudtam reagálni. Nem akartam elkezdeni ezt a „de te jobban nekem” dolgot. Abszolút nem vagyunk azon a szinten. Plusz szerintem még idegesítő is. Hiányoztam neki, kész, örülök neki.
-Mármint? Milyen különböző feltétekkel? Egy nagy, mindenhol ugyanolyant nem akarsz? -direkt nem zabáltam tele magam otthon, hogy itt tudjak jó sokat enni. Tényleg jó ötlet volt az extra nagy pizza. Kettőnknek kétlem, hogy elég lenne egy darab. Főleg úgy, ha esetleg ő sem evett túl sokat hasonló okokból. -Mert én beérném egy sima sonkás-kukoricással -az a legegyszerűbb és a legjobb.Hiába kóstoltam meg a Hawaii pizzát, olaszkolbászos, szuprém, gombás pizzát és még sok mást, az átlagosnál nem találtam finomabbat. -De ha te szeretnél különbözőt, legyen. Csak ne görög salátásat -vigyorogtam a végén. De azt még nem akartam részletezni pontosan miért is nem szeretem a salátásat. Az a helyzet, hogy múltkor kipróbáltam és beköszönt miatta a róka... ezt a témát pedig kétlem, hogy itt kéne feszegetni.


▲ music ▲ 668 ▲ made by

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 17, 2014 12:03 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to Barry
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]


Ismertük egymást, de még se teljesen. Mind a kettőknek volt múltja, amiről nem igen beszéltünk. Ő tudott annyit, hogy mi történt, de hogy pontosan miért vagy éppen mit éreztem akkoriban arról talán fogalma sincsen a mai napig. Egyszerűen csak a szemeimből tudott volna olvasni, de valószínűleg még akkor se jön arra rá, hogy úgy éreztem magamat, mint aki darabokra hullott. Azt is pontosan tudom, hogy soha senkit nem fogok elfelejteni, illetve azt se, hogy mit ünnepeltünk volna azon a balszerencsés éjszakán. Azt mondják minden okkal történik, de én még nem igen jöttem rá az okra. Egy dolgot viszont annál inkább tudtam, még pedig azt, hogy ha ez az egész nem történik meg felem, akkor nagy valószínűséggel nem ismertem volna meg őt se. Egyedül talán ez volt jelenleg az egyetlen jó, amit a jelenlegi helyzetben annak gondoltam. Hálás leszek mindig is azért, hogy magam mellett tudhatom és a kisebb távollétek ellenére is még mindig ugyanolyan velem. Azért se tudnám hibáztatni, ha elege lenne már belőlem, hiszen lassan több, mint egy éve ismerem és pontosan tudom, hogy ennyi idő alatt nem voltam vele se mindig kedves. Még akkor se, ha pontosan tudtam azt, hogy ő nem szeretne ártani nekem, hanem csak segíteni akarna, de utólag mindig bölcsebb az ember, mint azokban a pillanatokban, amikor az egész világra "haragszik" és nem találja a helyét eme zűrzavaros életnek nevezet dologban. Én legalábbis ilyen voltam, de valószínűleg sok ember osztozott már hasonló érzésekben.
Bíztam abban, hogy esetleg el fog jönni az a pillanat is Barry és az én kapcsolatomban, amikor bepillantást engedünk egymás múltjába. Abba a múltba, ami ilyenné változtatott minket és aminek köszönhetően a sors minket egymás útjába sodort. Mindig hálás leszek azért, hogy megismerhettem, a barátom lett és soha nem mondott le rólam. Mindig kitartott mellettem, még akkor is, amikor a legkevésbé érdemeltem meg.
Majdnem kirúgtak? Mi történt? - kérdeztem tőle csodálkozva, mert mindig is úgy gondoltam, hogy lelkiismeretesen végzi a munkáját és rendes személy magánéletben, így valószínűleg a munkában is az. Nem értem, hogy miért akarná bárki is kirúgni őt. - A városban voltam, meg elmentem a pszichológusomhoz, vagyis Stefan-hoz.  - mondtam neki könnyedén, mert előle nem titkoltam azt, hogy járok valakihez amiatt, hogy segítsen feldolgozni a tragédiát. Bár eddig még Barry-nek is többet mondtam el arról az estéről, mint a doktornak. Nem igazán volt valami esemény dús a napon, így nem igazán tudtam bármi érdekes dolgot mondani neki. Ennek köszönhetően pedig hamarosan újra elmerültem az étlap tanulmányozásában, majd amikor meghallottam a válaszát, akkor mosolyogva pillantottam rá az étlap mögül.
Azok utána ahogyan viselkedtem nem csodálkoztam volna azon, ha egy darabig látni se akarsz. Sajnálom, hogy akkor csak úgy leléptem és otthagytalak. - mondtam neki őszintén és bocsánat kéréssel az arcomon, mert nem akartam megbántani és örültem annak, hogy még mindig látni szeretne. - Te is hiányoztál... - még jobban is, mint valaha gondoltam volna; tettem hozzá magamban a dolgot, mert fogalmam nemvolt arról, hogy miként mondhatnám el ezt neki. Főleg úgy, hogy azt se tudom, hogy miként reagálna a dologra. Nem akarom őt elveszíteni amiatt, mert úgy érzem, hogy egyre jobban kedvelem. Inkább leszek a barátja, mert addig is magam mellett tudhatom és nagy szükségem van rá. Hosszú időbe telt mire rájöttem erre, de most már egyre tisztábban kezdtem látni a dolgokat.
A pizza remekül hangzik. - mondtam lelkesen, mert én is azzal kezdtem el szemezni. - Ahogy látom van extra nagy is belőle. Mi lenne, ha azt kérnénk különböző feltétekkel és osztoznánk rajta? - kérdeztem tőle mosolyogva és türelmesen vártam a válaszát. Nem tudom, hogy honnét jött hirtelen ez az ötletem, hogy mondhatni egy tányérból együnk, de most valahogy nem igen tudtam volna egy fajta normál méretű pizzát megenni. Szerettem volna több ízt is megkóstolni, illetve úgyis a nagy részét szerintem ő fogja megenni, de ezt egyáltalán nem bánom. Hátrébb csúsztam a székben miközben vártam a válaszát és folyamatosan őt figyeltem, nem engedtem el a tekintetemmel, mintha minden egyes mozdulatát, arcvonását és pillantását megszeretném jegyezni.


Ƹ̵̡  40 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám: 656 Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 16, 2014 8:59 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next


Caitlyn & Barry



Mindenképp segítettem volna neki, azok után, ami történt vele. Túl sötét a múltam ahhoz, hogy ne ragadjam meg a lehetőségeket, amikor másoknak segíthetek valamivel vagy valamiben. És ha ez éppenséggel az, hogy egy ilyen katasztrófa után mellette maradjak, akkor megteszem. Oké, bűnös voltam, mert sokáig nem kerestem, gondolkodási időre volt szükségem. Rágódtam, úgy voltam vele, hogy abba kéne hagynom az ábrándozást és ezt az egészet... csak akkor már tényleg nehéz volt nemet mondani, amikor ideköltöztem és megint összefutottam vele.
Mára már barátként is fontos, az meg megint más, hogy igaziból nem bánnám ha végre észrevenne másik értelemben is. Tudom, nekem kéne közelednem, de ez nem olyan egyszerű. Rendszeresen kínos helyzetekbe hozom magam, kések és külsőre sem tartom magamat tízből tizenkettesnek. Csajozós szövegeim nincsenek, ha mégis eszembe jut valami, akkor azzal megint magamat égetem. Ráadásul muszáj titkolnom azt, hogy valójában ki vagyok (egy piti bűnöző), hazudnom kell a családomról, a fél életemről, annak érdekében, hogy mentsem a helyzetet. Hazugságra meg nehezen lehet alapozni egy kapcsolatot, igaz? Még a legközelebbi barátaim sem tudnak róla, hogy milyen életem volt anno. Csak beadtam nekik egy „idilli” képet arról, hogy az egész családom meghalt, mikor ránk támadt két vérfarkas. Én pedig azért változtam át, mert sikerült megölnöm az egyiket, viszont mire kiért a mentő, senkit sem tudtak megmenteni. Mindenki így ismer. Egy fiatal vérfarkasként, aki elvesztette a szeretteit azon az estén, amikor átváltozott. A valóság viszont nagyon messze áll ettől. Igaziból már azt sem tudom, hogy mi van a szüleimmel és a tesómmal. Valószínűleg életben vannak, de még azt sem tudom pontosan. Amióta elvitt a falka New Orleans-ba, azóta csak keresem a helyemet és bolyongok mindenféle támasz nélkül. De már hozzászoktam, ebben a világban amúgy sem bízhatnék senkiben úgy, mint magamban... még Caitlynben sem. Fontos nekem, de fogalmam sincs mit szólna, ha kiderülne rólam az igazság. Valószínűleg megint rám csapná az ajtót. Lehet, hogy többé szóba sem állna velünk. Tehát pont azért kell neki hazudnom, hogy mentsem a menthetőt.
Mindenesetre legalább ezen az estén próbáltam nem ez miatt idegeskedni. Úgy is kellően elterelte a figyelmemet a rossz traffic. Másra nem koncentráltam, csak arra, hogy minél előbb odaérjek a találkozó helyszínére... aminek végül lett egy-két következménye. Például az, hogy a nagy sietés közben majdnem felborultam az egyik székben. Ha jobban figyeltem volna, lehet, hogy még azt is észrevettem volna miként reagált le ezt Caitlyn. Nem mintha gond lenne, én is lassan már ott tartok, hogy saját magamon röhögök... nagyon szerencsétlen tudok lenni, mint egy 16 éves, komolyan. Nem tudom mikor jön el az az időszak az életemben, mikor végre megkomolyodok, de már nagyon várom. Így egy csődtömeg vagyok.
Egyedül az a bizonyos ölelés nyugtatott meg. Tényleg éreztem rajta, hogy nem haragszik, ráadásul még jól is esett a gesztus. Utána szótlanul leültem vele szembe és elvettem az egyik étlapot. Szerettem volna tőle kérdezni, de sikerült beelőznie, így megkaptam a válaszadó szerepét.
-Azon kívül, hogy majdnem kirúgtak a munkahelyemről, átlagos napom volt -vontam vállat. Még nem akartam részletezni a miérteket, ha érdekli mi történt velem, akkor úgy is faggatózik. Ha meg nem kíváncsi rá, akkor nem szeretném untatni. -Veled mi történt? -dobtam vissza a labdát, ha már felhozta a témát. Időközben azonban hátralapoztam a pizzákhoz és néha vetettem az oldalra pár pillantást. Viszont attól még ugyanúgy figyelmesen hallgattam a lányt, elvégre azért ő mégis jobban érdekelt a pizzánál. Pedig a pizzát tényleg nagyon szeretem.
-Ugyan Caitlyn... egy hete futottunk össze utoljára, alap volt, hogy meghívlak – a péntek estére úgy sem volt kifejezetten programom. Annak ellenére, hogy szabad vagyok mint a madár, nem szoktam eljárni szórakozni. Egyrészt mert csak néha hívnak és egyedül nem mennék, másrészt mert... talán még mindig nem vagyok elég laza. Alkoholt is maximum kétszer ihattam egész eddigi életemben. -Hiányoztál -vallottam be egy halvány mosollyal. Ebben még nem volt semmi olyan, amit félnék kibökni... ezt még egy átlagos haveromnak is mondanám, ha úgy adódna. Igaz a lánynak nyilván más hangsúllyal mondtam. Még a tekintetét is sikerült tartanom egy rövid időre mindenképp.
-Mit együnk? -váltottam témát, lehet, hogy nem éppen a legalkalmasabb pillanatban. -Én a pizzára voksolok, de ha mást kérsz, akkor azt is állom.


music ▲ 576 ▲ made by

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 16, 2014 4:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to Barry
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]


Talán néha túl vakok vagyunk észrevenni azt, ami az orrunk előtt van. Valószínűleg velem is ez volt a baj. Túlzottan még mindig fájdalomban éltem és nem vettem észre eddig, hogy Barry milyen hatással is van rám, de az se kizárt, hogy egyszerűen csak nem akartam észrevenni, mert már így is sok okot adtam arra, hogy tényleg hátat fordítson nekem. Nem voltam mindig mosolygod és kedves teremtés, de annál inkább voltam egy emberi roncs, aki szinte úgy érzi, hogy a világ kitaszította őt, majd pedig hirtelen megjelent ő. Eleinte vele is ellenséges voltam és próbáltam távol tartani magamtól, de nála egyik módszerem se működött, ami a legtöbb embernél meg igen. Szép lassan elérte azt is, hogy mosolyt csaljon az arcomra, illetve hogy a barátom legyen. Tényleg csak az lenne? Azt hiszem nem, van valami megfoghatatlan dolog, ami vonz felé. Mintha csakis arra vágynék, hogy a közelében legyek és a karjaiba zárjon, mert ott minden sokkal jobb. Igen, azt hiszem több volt számomra, mint egy barát, de mégis próbáltam úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy nem jelent többet számomra egy barátnál.
Nem is értem, hogy miért siettem ennyire ide, hiszen pontosan tudtam, hogy valószínűleg késni fog, de benne még ez se zavart. Sőt, mindig is aranyosnak találtam azt, ahogyan próbálja utána menteni a helyzetet. Óvatosan körbepillantottam a helységben, majd észrevettem egy-két párt is, mire hirtelen elkaptam a tekintetemet és újra a gondolataimba merülök el. Folyamatosan azon gondolkozom, hogy mit kellene tennem, illetve helyes tettem e most azt, hogy itt vagyok. Félek attól, hogy egyszer csak megint el fogok tűnni napokra és ő se fog már többé keresni. Mindent meg kell próbálnom ahhoz, hogy tényleg esélyt adjak arra, amit a közelében érzek. Az se érdekel, ha nehéz lesz, de úgy érzem, ő megért engem és ott akar lenni mellettem, hogy segítsen. Remélem nem tévedek.
Mosolyogva figyelem őt ahogyan közeledik felém sietve. Mellette még ezt se kell erőltetnem. A mosoly szinte automatikusan jelenik meg az arcomon. Végül pedig egy kisebb kuncogás hagyja el az ajkaimat, amikor majdnem elesik, de közben a tekintetemben pedig ott ül a féltés. Nem is az csalt mosolyt az arcomra, ahogyan elesik, hanem ahogyan utána próbálta helyre hozni a dolgokat. Amikor közelebb lép, akkor én is teszek felé egy lépést, majd pedig megölelem őt. Lehetne rövid és gyors, de nem az. Egyszerűen, amikor megérzem a karjait körülöttem, akkor egy pillanatra úgy érzem, hogy a világ legjobb helyén vagyok, de végül mégis megszakítom ezt az "idilli" állapotot és automatikusan összefonom a karomat magam előtt.
Semmi baj. Azt hiszem én érkeztem túl korán, illetve az a fontos, hogy itt vagy. - mondom neki kedvesen, majd pedig újra visszaülök a helyemre és kíváncsian figyelem őt. Egy darabig talán mind a ketten csöndbe burkolódzunk és csak lopva pillantunk egymásra. Magam sem tudom igazán, mert próbálom magamat elrejteni az étlap adta fedezékbe és minden erőmet összeszedni, hogy végre valami jót is beengedjek az életembe a sok szenvedés mellé, amit a múlt emlékei adnak. - Milyen volt a napod? - kérdezem meg végül tőle, mert jó lenne kicsit beszélgetni, illetve mert tényleg érdekel, hogy milyen volt a napja és hogy van.Meg természetesen szeretem hallgatni a hangját. Azt is mondhatnám, hogy számomra olyan, mint valami érdekes dallam, ami képes megnyugtatni. Közben végig arra gondolok, hogy esetleg van e valami konkrét terve mára vagy egyszerűen csak találkozni szeretett volna. - Köszönöm, hogy elhívtál. Azt hiszem rám fért egy kis kikapcsolódás. - mondom neki még mindig halovány mosollyal az arcomon és közben a tekintetét fürkészem, mintha az képes lenne mesélni arról, hogy pontosan mit is érez vagy gondol.



Ƹ̵̡  40 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám: 588 Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 16, 2014 2:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next


Caitlyn & Barry



Éreztél már valaha úgy, hogy megtaláltad, amit kerestél, de mégsem kaphattad meg? Mert én pontosan így érzek. Az igaz, hogy már nem panaszkodok, elvégre elmúltak azok az idők, amikor bűnözőként kellett élnem, de mégis van egy valami illetve inkább valaki, aki nem hagy nyugodni. A barátomnak tekintem -mi másnak?-, de akkor is legbelül remélem, hogy egyszer még képes lesz rám másként tekinteni. Kevés volt az a nő eddigi életem során, akire úgy néztem, mint rá, ő mégsem vesz észre. Vagy talán csak egyszerűen nem akar észrevenni. De nem adom fel, ilyen indokból amúgy sem tudnám ellökni magamtól semelyik barátomat sem, főleg azért, mert így sincs valami sok belőlük. Régebben akármennyire akartam, nem tudtam senkivel sem szorosabb kapcsolatot kialakítani. Akárhányszor hívtak ki, nem mehettem mert vagy tanulnom kellett, vagy a boltokat jártam áldozatokat keresve. Ez pedig szépen lassan idegileg összeroppantott, egy idő után már akkor sem mentem el szórakozni, amikor megtehettem volna. Inkább elbújtam a külvilág elől és magamat emésztettem, így pedig képtelenség túl sok barátot szerezni. Azóta ráadásul nagyon sok helyen megfordultam már, többet költöztem 10 év alatt, mint bárki más, ezzel együtt kapcsolatok jöttek és mentek. Most már nagyon szeretnék itt  Mystic Falls-ban letelepedni, nem szeretnék többet futni semmi és senki elől. Itt érzem otthon magam a többi természetfelettivel körülvéve.
Még fél óra a találkozóig. Betettem egy ütemes zenét, az egyik kedvencemet, a Controlt, aztán elkezdtem készülődni. Caitlyn közelében mindig duplán adtam a külsőmre, most is szerettem volna frissen, jól öltözötten menni, úgyhogy beugrottam a fürdőbe. Lezuhanyoztam, rendbe tettem magam, majd a szekrényem előtt variáltam körülbelül fél percet két ing között. Végül random kivettem az egyiket, hozzá egy farmert és elkészültem. A lejátszási listát leállítottam és még gyorsan előszedtem az éjjeli szekrényemből a szemüvegemet, amit egyébként kéne hordanom, csak zavar. Inkább kontaktlencsét szoktam betenni, hogy lássak is valamit, mert azt még mindig jobban tűröm. Eleinte még azt is furcsálltam, de nem volt túl sok választásom. Olyan vak vagyok, mint a bányaló... szemüveg vagy kontaktlencse. Nincs harmadik megoldás.
Utoljára felvettem az előtérben a cipőmet és az egyik bőrkabátot, majd jó gyorsan lelépcsőztem. Bepattantam a szürke Honda Avancier-be, és már száguldottam is a Grill felé. Eddig valahányszor lebeszéltem egy találkozót a lánnyal, legalább öt percet sikerült késnem, így nagyon rajta voltam az ügyön, hogy végre egyszer odaérjek időben. De megint sikerült kifognom egy jó kis dugót, úgyhogy kénytelen voltam rádióval elnyomni a feszültséget, amit az idézett elő, hogy megint nem érhettem oda időben. A kormányon doboltam, néha direkt erősebben a kelleténél.
Végül „csupán” tíz perccel később megérkeztem az érintett helyhez. Szinte rohantam befelé, mikor pedig kinyitottam az ajtót, eszeveszett sebességgel kerestem a szememmel Caitlynt. Szerencsére azonban hamar észrevettem, mivel intett felém. Megkönnyebbülve mosolyogtam, mert már attól tartottam, hogy le fog lépni... az idők végezetéig nem játszhatom vele el ezeket a köröket. Előbb-utóbb biztos megunja, ha nem szedem össze magam.
Ütemes léptekkel indultam el a lány felé, azonban arra pont nem számoltam, hogy az egyik vendég kitolja elém a székét. Éppen akkor állt fel, én meg amennyire siettem, nekiszaladtam a széknek és majdnem átestem rajta. Egy hajszálon múlt az egész. Utána ráadásul egy gyors bocsánatkérést is be kellett szúrnom, ugyanis az a férfi elég szúrós szemekkel nézett rám. Úgy látszik nekem még a Grillen átgázolni is nehéz feladat.
-Szia Caitlyn! -üdvözöltem a lányt, miután végre sikerült megérkeznem hozzá. Nyilván odaléptem hozzá, hogy kapjak valami üdvözlő ölelést... vagy akármit. Nekem még az is sokat számít. Imádom az illatát... és a mosolyát is.
-Bocs, hogy megint késtem. Ez nem azért van mert... mert... -nem vagy fontos. Nagyon is az vagy. -Én nagyon igyekeztem -kezdtem végül új mondatot. Abszolút nem így terveztem, de mégsem mondhattam el azt, amit akartam. Nem ment.


clothes ▲ music ▲ 606 ▲ made by

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Chatkép :

† Keresem :
Mr Fairy
† Kedvenc dal :
Alicia Keys - Holy War
† Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
† Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



Suzanne Bishop ÍRTA A POSZTOT
Vas. Nov. 16, 2014 1:58 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to Barry
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]


Pontosan mit is keresek itt? Azt magam sem tudnám megmondani. Talán végre én magam is változni akarok, ki akarok abból kerülni, amiben vagyok. Esélyt akarok adni arra, hogy esetleg én is lehetek boldog és a múltamat végre tényleg magam mögött hagyhatom. Elfelejteni soha nem fogom, ami akkor történt, azon az estén, de talán végre kicsit kevésbé fájhat. Nem menekülhetek örökké az elől, amit Barry mellett érzek. Talán ő az egyetlen személy, aki az elmúlt időszakban néha mosolyt tudott csalni az arcomra és boldoggá tudott tenni. Ő még akkor is kitartott mellettem, amikor messzire elkerültem és az orrára csaptam az ajtót. Tudom, hogy egy bocsánat kérés nem hozhatja helyre ezeket a hibákat, illetve én magam sem vagyok abban biztos, hogy végre képes leszek magamat elengedni és jól érezni, illetve kicsit megszabadulni a démonaimtól, de meg kell próbálnom. Esélyt kell arra adnom, hogy én is lehetek esetleg újra boldog. Erre tökéletes lehetőséget adott az, hogy Barry újból elhívott kicsit kikapcsolódni.
Egy darabig ültem az üzenete fölött, de végül igent mondtam. Úgy éreztem, hogy baj ebből nem származhat, vagyis nagyon remélem. Mert azt hiszem ő az egyik állandó személy a jelenlegi életemben és ő mellette érzem magamat kicsit boldognak, úgy mint aki képes megszabadulni a múlt démonaitól, kísérteteitől. A másik személy Stefan, a pszichológusom. Bár ő neki se sokat mondtam. Általában csak ülök ott és próbálom megfejteni, hogy mit is keresek én ott. Tudom, hogy egy tragédia történt, de még se bírtam eddig beszélni róla. Talán egy szép napon sikerülni fog. Lassan kinyitom a Grill ajtaját, miközben próbálom az ehhez hasonló gondolataimat kikapcsolni, elhesegetni jó messzire. Egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat és közben egy üres asztalt keresek. Szerencsére akad egy üres hely, így gyorsan elindulok abba az irányba. Kicsit hamarabb érkeztem, de nem bánom. Muszáj kicsit összekapnom magamat és kitisztítanom a fejemet is, hogy teljes mértékben erre az estére tudjak koncentrálni. Nem akarok megint mindent elrontani, de annyira nehéz, amikor olyan, mintha az egész életem csak tegnap omlott volna össze, vált volna romokká. De menni fog, mennie kell... Ujjaimmal az asztalon dobolok és minden egyes ajtónyitáskor az ajtóra siklik a tekintetem, de még mindig nem ő jött meg. Hamarosan a várva várt pillanat is elérkezik és egy apró mosollyal arcomon intek felé, hogy itt vagyok, amikor látom, hogy a termet pásztázza végig a tekintete engem keresve.
- Szia Barry! - mondom neki kedvesen, amikor már hallótávolságba kerül és mire odaérne az asztalhoz fel is állok és egy kósza tincset tűrök a fülem mögé idegességemben.
Ƹ̵̡ Remélem kezdőnek jó lesz. 40 Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Ezio Hoechlin ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Nov. 15, 2014 9:49 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

dorothea & ezio

[You must be registered and logged in to see this image.]

Jó volt újra látni Dorothea-t. Nem csak azért mert szép emlékeim voltak róla, hanem mert egyébként sem gondoltam róla azt, hogy rossz ember. Egyszerűen mikor vele találkoztam akkor csak megtört volt, az apja miatt. De azáltal, hogy azt a szálat általam le tudta zárni, remélhetőleg az élete vett egy teljes fordulatot és úgy folytatódott. Ellenben nekem ugyanolyan az életem mint egy éve volt. Ha nem is jobb. Elvégre a lányomnak is megszületett a gyermeke, aki egy olyan tündéri kislány mint Shan volt gyermekkorában. Mégis bajkeverő, amiben meg valószínűleg Nathaniel-re ütött. Akármennyire is szemközti szomszédom volt, sosem fordítottam rájuk túl nagy figyelmet, nem tudtam, hogy később ő lesz majd a vejem.
- Mindenre találsz valami magyarázatot, mi? - Kérdeztem mosolyogva miközben fejemet is megráztam egy kicsit. Talán oldalba is böktem volna a csipkelődés végett, de biztos voltam benne, ha ezt megteszem, leborul a székről. Viszont kijózanítani sem akartam, mert vicces látvány volt, ahogy próbált szavakat, meg összefüggő mondatokat alkotni.
- Dorothea, addig egy szót sem szólok, míg te nem mondod el mi van veled. Látszik rajtad, hogy nagyon magad alatt vagy. - Tettem karba a kezemet, miközben már felé fordulva ültem. Vártam egy ideig, hogy válaszoljon, de kezdtem azt hinni, hogy elaludt. Vállat vontam, aztán visszafordultam a pulthoz, öntöttem a poharamba a finom nedűből, aztán lehúztam.
- Nos, a napjaim általában úgy telnek, hogy ülök otthon, olvasok, vagy pedig  nézem az agyzsibbasztó TV-t. Esetlegesen a lányomnak a gyermekével játszok, ha ők egy kis nyugalmat szeretnének. Nem mintha zavarna, mert imádom a kiscsajt… De ezen kívül? Nos, nem igazán eseménydús az életem. A tieddel ellentétben. - Majd végül vissza vándorolt rá a tekintetem, és kicsit meg is böktem, remélve hogy nem zúdul le a székről.
- Te jössz, Hercegnő! - Míg vártam, hogy elkezdjen beszélni újra öntöttem a poharamba. Ő már készen van, én még csak most kezdem…


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Szer. Okt. 29, 2014 1:07 am
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to ezio
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha ezt az egészet így folytatom alkoholista leszek. Pedig most kellene rendbe tennem az életemet nem pedig tönkretenni. Ehelyett nyalogatom a teljesen felszíni sérüléseimet, hiszen nem éltem bele túlságosan magam a dolgokba és a levegő sem szikrázott kettőnk között ugyanúgy, mint régen mégis jó lett volna, ha van kire támaszkodni, ha valami állandó kialakulna az életemben, de nem kell sietetni semmit sem. Épp elég nekem az is, hogy egy helyen lehetek és nem kell rohanom, hogy egy másik városba menjek. Nincs többé menekvés végre nyugodtan élhetem a hétköznapjaimat és még akár alkoholista is lehetek. Minden lehetőség adott, de valahogy nem így képzeltem el az életemet. Mindig álmodtam a szabadságról most pedig, hogy itt van a két kezem között egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni. Annyira nem vagyok hozzászokva, hogy ügyetlenkedem vele és már rögtön az első akadálynál megindulok a mély szakadékba, de felmászom! Csak okot kell találnom arra, hogy egy kicsit összeszedjem magam.
Ismerős hang, ismeretlen arc. Nem éppen a legjobb párosítás, hiszen még azt is képes vagyok elhinni, hogy ezek után csak úgy ideképzeltem. Tessék itt is van valami állandó. Mindig felbukkan, mikor éppen darabokra hullok, mintha ráérezne. Halványan elmosolyodom és próbálom a legstabilabban megtámasztani a fejemet. – Én mindig képes vagyok okot találni arra, hogy leigyam magam. Csak jó helyen kell keresni. – Igen.. Ihatok azért, mert esik az eső vagy éppen süt a nap. Éppen ahhoz illesztem a dolgokat, amik jelen pillanatban nem tetszenek. Ilyen egyszerű az egész. Könnyedék generálok én okokat. Pár másodperc alatt kapásból hármat. Nem olyan régen dobtak, aztán még meg is áztam és a kedvenc pólóm tönkrement a mosásban. Tökéletes indokok az ivásra. Legalábbis nekem azok. Leginkább az első a többi csak kiegészítő, de sorolhatnám naphosszat az indokokat azonban magamnak teljesen felesleges főleg, hogy az első nyomta rám leginkább a bélyegét. – Na, ennyire nem bízol bennem? Képes vagyok járni. Most még annyira nem ittam sokat.. Csak picit nehéz a fejem, de az hamarosan elmúlik. – Lefekszem a bárpultra és lehunyom a szemem, hogy pihentessem őket egy picit. – Mesélj addig, amíg kitisztul egy kicsit a fejem. – Motyogom még mindig csukott szemekkel. Nincs szükségem többre csak pár apró percre, ami segít észhez térni.


Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Tartózkodási hely :
Mystic Falls



Ezio Hoechlin ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Okt. 21, 2014 3:42 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

dorothea & ezio

[You must be registered and logged in to see this image.]

Általában azt vettem észre, hogy az emberek nagy része azért jön egyedül be egy bárba, mert valami probléma van az életükben, és azt hiszik, hogy a pia meg fog oldani mindent. Eleinte talán segít is valamit, de ez a problémákat nem fogja elűzni. Vagy csak én nem tudok olyanról, hogy az üveg alján fogja megtalálni a megoldást a problémáira. De lehet velem van a gond. Ott van még a másik fele, akik többen jönnek be, azokról lerí, hogy valami nagy buliba készülődnek, ahol még ennél is durvábban leisszák magukat. Én viszont melyik csoportba tartozom akkor? Egyikbe sem, én csak azért jövök ide, mert szeretem ezt a viszonylagos csendet, és… szeretem a whiskyt is. Meg őszintén szeretnem nézni, ahogy az emberek olyanokat tesznek, mondanak, esetleg énekelnek amit máskor, józanon sosem tennének. Bár amennyire gyakran járok ide… Utoljára is talán egy-két hónapja voltam.
Elmosolyodtam ahogy próbált felismerni engem, miközben a feje ide-oda dülöngélt. Ennyire nem vettem volna észre korábban, hogy itt ül? Az érthető, hogy ő nem ismert fel, mert szinte gyökeresen megváltoztam, ő viszont maradt ugyanolyan mint jó néhány hónapja. Az emberek nagyon rosszan hazudnak részegen, főleg amit a kérdésemre kaptam választ, azon is érezhető volt, hogy már TÚL sok minden. Őszintén azt hittem a legyintésénél, hogy az asztalra fog dőlni, és megint nekem kell „haza” cipelnem őt. Bár valószínűleg a végkimenetel ugyanez lesz, mert egyedül még a lábán sem tudna megállni.
- Ja… De ne próbáld meg bebeszélni nekem, hogy semmi nem történt, ok nélkül még te sem szoktál lerészegedni ennyire. - Mondtam neki komolyan, miközben egy újabb felest húztam le, aztán újra rápillantottam, és elmosolyodtam amint a feje ott dülöngél, még abban a „nagy” támasztásban is.
- Szerintem jobb lesz, ha megint én viszlek haza, mert az első lépéseknél a földre kerülnél… - Mondtam neki még mindig azzal a féloldalas mosollyal, aztán nem is tudtam többé mosolyogni. Épp azért, mert nem tudom mi történt vele, de az biztos, hogy nagy dolog…



[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
† Kedvenc dal :
we weren't born to follow
† Tartózkodási hely :
∬ mystic falls
† Humor :
∬ black



Dorothea Moreau ÍRTA A POSZTOT
Vas. Okt. 19, 2014 2:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

to ezio
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem éppen kellemes az, ha az embert lapátra teszik. Nem is igazán értem, hogy miért viselt meg ez az egész engem annyira. Nem kellett volna mégis lesújtott, mikor Ryan közölte velem, hogy a szíve már másé és kettőnk között soha nem lehet semmi. Egyszerűen összetört bennem valami, de mégsem annyira, mintha teljes szívemből szerettem volna. Az idő megkoptatta az érzéseimet az irányába és már közel sem volt olyan erős, mint a kezdetekkor, amikor mindent megadtam volna azért, hogy a karjaiban lehessek. Talán ez az egész azért esett annyira jól, mert tiltott volt. Az apám megtiltotta, hogy bárkivel komolyabb kapcsolatba kerüljek én pedig már csak azért is ezt tettem, mert úgy éreztem, hogy amit nem szabad az sokkal jobb, mint amit szabad. Ez pedig így is van. Egy könyvet sem jó elolvasni, ha rád erőszakolják. Csak akkor, ha mondjuk megtiltják, hogy elolvasd vagy nem egy kötelező olvasmányról van szó és megfog téged a borítója vagy a története. Mindig is imádtam olvasni, de sosem tudtam magamnak könyvet választani olvasás céljából. Egyszer próbáltam meg azóta sem forgattam tíz percnél tovább azt a könyvet a kezemben.
El akartam felejteni, hogy az egész tegnap este megtörtént Ryan-nel. Most, hogy nincs az apám a képben itt lenne az ideje annak, hogy egy kicsit éljem az életemet és átszervezzem a dolgaimat. Azt hittem, hogy Ryan mellett a helyem, de percről-perce egyre inkább kezd felszívódni bennem a csalódottság. Talán annak is köszönhető, hogy már nem kevés alkoholt ledöntöttem magamba. Egyszerűen semmi kedvem nincs innen kimozdulni. Mikor legutóbbi alkalommal itt voltam találkoztam Ezio-val és megöltük utána az apámat. Szóval a sikeresség remélhetőleg itt fog elkezdődni.
Már alig bírtam felemelni a kezemben a poharat, de nem azért, mert túl sokat ittam volna, hanem egyszerűen lefáradtam. Alig bírtam lehunyni a szemem éjszaka. Többnyire csak forgolódtam és most nagyon remélem, hogy az alkohol majd segít, hogy egy kicsit megnyugodjak és végre képes legyek egy kicsit pihenni. Még mindig nem értem, miért vagyok annyira magam alatt.. Jó érzés volt Ryan karjaiban lenni és megcsókolni, de közel sem volt olyan jó, mint először. Elmúlt a varázs. Mégis rendkívül rossz érzés, ha valakit visszautasítanak.
A nagy zaj között nehezen tudtam kérni még egy pohárral, de végül sikerült. Ezután pedig egy ismerős hang lopakodik a fülembe és lassan odafordulok az irányába. Azonban a hanghoz tartozó külsőt nem tudtam beazonosítani. Annyira ismeretlen volt és az alkohol hatására már rendkívül lassan forogtak az agytekervényeim. Egy pillanatra rossz érzés fogott el, de aztán halványan elmosolyodtam. – Ezio.. Húú.. Megváltoztál. – Nyögtem ki csak ennyit, hiszen ehhez is nagyon sok erőfeszítésre volt szükségem. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. – Semmi érdekes. – Legyintettem egyszerűen – bár ez közel sem volt annyira egyszerű a számomra, hiszen majd leszakadt a karom – majd pedig megtámasztottam a fejemet, aminek most hirtelen ólom súlya lett. – Furcsa, hogy megint itt találkozunk, nem? – Kérdeztem immár vigyorogva.

Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ zene Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next
Vissza az elejére Go down
 

A bárpult és asztalok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 27 oldalUgrás a köv. oldalra: : Previous  1, 2, 3, 4, 5 ... 15 ... 27  Next

 Similar topics

-
» Bárpult az első helyiségben

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros :: Grill-