Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 10:51 pm
Ugrás egy másik oldalra
Szerettem, ahogy a zavarát tettekkel igyekezett leküzdeni, mint ahogyan most is, amikor szavak nélkül bár, de jelezte, hogy ő szándékozik megmosdatni engem. Az érintései túlságosan is heves érzéseket váltottak ki belőlem, de igyekeztem tartani magamat, részben a menyasszonyra tett, viccesnek ható megjegyzése miatt. A gond az, hogy Selenából ki is nézek effajta viselkedést, ha netalántán cserben hagynám, amit képtelen lennék megtenni.
- Ezt még folytatni fogjuk, ha lesz rá időnk, ezt megígérem neked - villantottam felé egy százezer wattos mosolyt, majd csalódottan ugyan, de elzártam a vizet, és kiléptem a frissítő zuhany alól. - Ideje felöltöznöd, aztán indulnunk - dobtam oda neki egy törülközött, hátha úgy kevésbé érzi feszélyezve magát. Nekem ez nem számít, mutogattam már magam nagyobb közönség előtt is, meg a fürdőm a szobámból nyílik, így nemes egyszerűséggel csak úgy pucéran visszamasíroztam a szobámba.
/Folyt ott/
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 10:14 pm
Ugrás egy másik oldalra
Nem válaszoltam mentegetőzésére, csak egy szemforgatást intéztem felé. Nem is akartam azon agyalni, vajon most igazat mond-e, vagy csak a veszekedést akarja megúszni vele... Minden esetre inkább nyugtáztam magamban, hogy még tudok rá hatni. Vagyis azt még nem pontosan tudom, hogy jelenleg mit takar nála a "jófiúság", mivel régen alapból is az volt.. Nem voltak számára ilyesféle kötöttségek. Sokminden változott.
Figyeltem, miként folytatja a vetkőzést, és mikor elém lépett, kénytelen voltam felnézni rá, ha nem a remekbe szabott mellkasával akartam szemezni. Bár semmi kétség, mindenképpen figyelemreméltó volt.
Ha létezik olyan opció, bókja hallatán még inkább zavarba jöttem és egészen esetlennek éreztem magam. Sajnáltam kihagyni a lehetőséget, hogy vele legyek, de azt hiszem elmakacskodtam az időt... Ha nem vitatkozom annyit a vérét illetően.. De már késő bánat..
- Csak neked akarok szép lenni... - suttogtam bevallva, mit érzek és elmosolyodtam.
Majd követtem őt a meleg zuhany alá, és elhatároztam, ha már nem időzhetünk sokat, akkor is én mosom végig a testét. Ennyi csak kijár nekem a jóból. - Ha téged választott tanúnak, biztos oka van rá... - rántottam vállat. - .. ami azt jelenti, hogy nem fog lemondani rólad.. És nincs kedvem megvárni, amíg félőrülten beállik a menyasszonyi ruhájában, hogy elrángasson mellőlem.. - nevettem jóízűen, felszabadultan. Ez a zuhany kifejezetten jól esett, minden porcikámnak.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 9:13 pm
Ugrás egy másik oldalra
Upsz... na jó, igazából teljesen véletlenül mondtam azt, hogy nők. Nem akartam többes számot használni, hiszen lényegében egyik sem volt hozzá hasonló... Akinek a személyisége hasonlított, abból is kiábrándultam.
- Bocsáss meg, véletlen volt... - jegyeztem meg egy halvány mosollyal az arcomon, hiszen attól függetlenül nem vette annyira magára, bár kérdéses, hogy ha később lesznek vitáink, a meghittségünket egy másodpercre megszakító pillanatként fel fogja-e emlegetni ezt a dolgot. - Egye fene, jófiú leszek - vigyorogtam, miközben a nemrég még mellkasomon megpihentetett kezét figyeltem, ahogyan az övemmel bajlódik. Talán hagyom, hogy egy kicsit próbálkozzon, mert miért ne? Bár nyilván még gyakorolni kell, mert akkoriban nem igazán volt rá lehetősége. A prűd emberek számára meg még ma is elég illetlen a dolog, de szívből remélem, hogy sikerül meggyőznöm, ő ne azok közé tartozzon. Persze van egy olyan sejtésem, hogy nem akar majd... Inkább foglalkoztam a további vetkőztetésével, minek köszönhetően hamarosan teljes meztelen valójában állt ott előttem, és mintha... egy kissé zavarban lett volna. Sőt... nagyon zavarban volt, amit nem igazán tudtam mire vélni. Láttam már meztelenül, igaz, nem olyan nagyon sűrűn, de hát akkor is! Gyorsan kibújtam a maradék ruháimból, majd odaléptem elé, ujjaimmal felemelve az állát, úgy néztem a szemeibe. - Te vagy a leggyönyörűbb lány a világon... Elhiheted nekem. - Ezúttal rajtam volt a sor, hogy az ajkamba harapjak. Nem folytathattam a bókot, mert akkor az nem esett volna valami jól neki, viszont azt sem akartam, hogy szégyellős legyen előttem. Áucs. - Na de ha most nem igyekszünk, valóban lekéssük az esküvőt, és akkor ki lesz Selena tanúja? - érdeklődtem, miközben a zuhanyzó felé vettem a lépteimet.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 8:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Ezt vehetem ígéretnek, Mr. Mikaelson? - biccentettem oldalra a fejemet és angyali mosolyt villantottam. Tudom, hogy szereti, ha így mosolygok, ilyen ártatlan arckifejezés mögé bújva, hisz régen is ezt szerette. Nem úgy tűnik, mint akinek változott volna az ízlése. Bár, minden megeshet...
- Akkor feszegesd a határaidat... - ajánlottam, majd tettetett felháborodással toltam el magamtól. - Nők? Milyen nők? - csaptam le a többesszámra azonnal. - Tudtommal egyedül vagyok... - morogtam, igazából viszont talán csak a féltékenység beszélt belőlem, hisz ez eszembe juttatta, hogy Kolnak mennyi szeretőe volt már, és hogy én is csak egy vagyok a sok közül... Nem most kellene ezzel foglalkoznom, hiszen itt állunk az esküvő küszöbén és valóban jó lenne készülni. - Alig tértem vissza, te máris a nyakamba sóznál egy vérengző mennyasszonyt, aki a tanúját követeli?! - csattantam fel aztán. - Ilyen hamar meguntál?! - ugrattam végül kissé megenyhüle, hisz egyikünknek sem tenne jót most egy veszekedés. - Tehát legalább most legyél jófiú... - szinte utasítottam, miközben levadásztam róla a felsőjét. Tenyeremet jó szokásomhoz híven először néhány pillanatig szíve fölött nyugtattam, majd a mellkasán és hasán végigvezetve a nadrágjáig jutottam. Az övvel kicsit bajlódtam, de nem hagytam, hogy segítsen. Most... Egyedül én akartam vetkőztetni. Persze őrültség volna azt gondolni, hogy megvárta, amíg lemeztelenítem... Fokozatosan engedte, hogy a ruha a bokámnál landoljon, én pedig figyelve arra, hogy kerüljem a pillantását, kiléptem belőle. Még mindig késztetést éreztem, hogy eltakarjam előle magam, főleg, hogy rajta még mindig volt ruha... De erőt vettem magamon és mintha ez lenne a legnagyobb félelmem, a számat rágcsálva nézten fel szemébe. Semmi kétség, zavarban voltam...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 5:52 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Most nem mutathatom meg, mit csinálnék. Majd az egész banzáj után - vigyorogtam. Közben az arcát figyeltem, amiről letagadhatatlanul tükröződött, hogy jelen pillanatban mennyire élvezi a kettőnk között kialakult helyzetet. erről biztosított a sóhaja is. Hm... azt hiszem az ilyen pillanatokat bármikor képes lennék elfogadni tőle. Vele. - Az bizony nehéz. Nem vagyok én jófiú, drága kisasszonyom, főleg nem ilyen csodálatos nők társaságában. Selenának meg talán van B terve arra az esetre, ha velem történik valami - húzódtam el tőle egy pillanatra, hagyva, hogy végleg letornássza rólam a felsőmet. Aztán újra visszahajoltam hozzá, ajkaimmal ismét lecsapva az övéire, falva, habzsolva azokat a bársonyosan puha dolgokat. Kezeim közben a ruha szegélyére tévedtek, és ha már ő is alapon én is elkezdtem lehámozni róla azt a viseletet, ami alatt pontosan tudom, hogy nincs semmi egyéb ruhadarab, mivel én öltöztettem fel, még néhány órája. - Idióta önuralom... - motyogtam magam elé. Ha tehettem volna, már régen letéptem volna róla mindent, hogy aztán nem törődve a sietős dolgunkkal, az enyém legyen. Így meg csak csodálhatom az ő meztelenségét, de nem érhetek hozzá. Szép kilátások, de igazán remélem, hogy többször nem fog ilyen előfordulni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Hát mit csinálnál? - vontam fel kérdőn a szemöldökömet. - Megmutatod? - incselkedtem továbbra is, de olyan jól esett... Tudom, hogy a tűzzel játszani veszélyes, de én sosem riadtam meg tőle... Na jó.. Talán kósza pillanatokra. De jelenleg nem félek Koltól, nem látok rá okot, amiért kellene és nem is akarok keresni. A finom kis csókunk után meglepetten tapasztaltam, hogy mennyire kíván engem, de felettébb örültem is neki, hogy magamon érezhettem a vágyát, habár jobb lett volna, ha nem választ el tőle ténylegesen az a néhány réteg ruha. Egy elnyújtott sóhaj bukott ki a számon és éreztem, hogy a szívem hevesebben ver. A nőiességem lüktetni kezdett, de ezt biztosan nem vallanám be neki... Pedig... Én. Ahw... - Csak akkor, ha nem leszel jófiú... - vigyorogta rá, és hagytam, hogy nyelveink szenvedélyesen űzni kezdjék egymást, miközben elkezdtem feljebb tornázni a pólóját. Habár ő akart vetkőztetni engem, de... Nem hiszem, hogy ezt bánni fogja. - Különben pedig, Selena számít rád.. Gondolom.. - súgtam a szájába, majd fogaim közé szívtam az alsó ajkát.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 1:08 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Azt nem mondanám, hogy mutogatnálak... - jegyeztem meg hasonlóan kacér hangnemben ahhoz, ahogy ő mondta. Ha meztelenül járkálna, egyszerűen nem lenne okom miért kimozdulni a szobámból... persze csak addig, amíg ott van, de remélhetőleg nem akar elmenni, legalábbis a szó egyik értelmében nem. Nem sokkal később szembefordult velem, azzal a megjegyzéssel, hogy tud vetkőzni. Igen, ezzel teljes mértékig tisztában vagyok, viszont a lehetőség, hogy minél többször szabadítsam meg a ruháitól, akár csak a fürdéshez is. Aztán erről a gondolatról egy pillanatra elterelődött a figyelmem, ahogyan az ajkaival egy gyengéd csókot lehelt az enyémekre. Lehetett volna persze akármilyen, a közelgő események tekintetében a testem automatikusan reagált a dolgokra. A legérzékenyebb, és nem tagadom, egyik legkedvesebb pontom irányába úgy száguldott a vér, mintha jelen pillanatban máshová nem is igazán akart volna szállítani, így pillanatok alatt keményre duzzadt. Szorosabban magamhoz vontam a csípőjét, hogy érezze, mit tesz velem a puszta közelsége. - Azt hiszem, ha együtt fürdőzünk, lehet, hogy nem fogunk eljutni az esküvőre - jegyeztem meg vigyorogva, majd ezúttal én hajoltam az ő ajkaihoz, hogy egy igazán szenvedélyes csókot kérjek tőle.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 12:13 pm
Ugrás egy másik oldalra
Óvatosan, megfontoltan léptem a fürdőbe, hisz ez a hely is pontosan annyira idegen nekem, mint Kol szobája. Lelkesen néztem körbe, szemügyre vettem mindent. Vagyis vettem volna, ha Kol nem gátol meg a mozgásban azzal, hogy a vállaimra teszi kezét. - Eddig azt hittem, féltékeny típus vagy.. - mosolyodtam el, fel is kacagtam talán. - Most meg meztelenül mutogatnál? - kacérkodtam, hisz biztos voltam a válaszában. Nem! Mégis jó volt vele évődni... Mintha sose lettünk volna távol egymástól, mintha mindig is együtt lettünk volna, úgy éreztem. És hihetetlenül boldog voltam. Pontosan éreztem a szerelmet iránta, mint régen.. Sőt, még többet. Csókjára halkan felsóhajtottam, és a szám szélét kezdtem rágcsálni, majd somolyogva hozzátettem: - Tudok vetkőzni, Kol... - fordultam vele szembe és nyakába kapaszkodva nyújtózkodtam fel hozzá, hogy lophassak egy csókot tőle.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Júl. 11, 2013 9:26 am
Ugrás egy másik oldalra
/Kol hálószobája/
Örömmel láttam, hogy még véletlenül sem szédült meg, ami... Nyilván a véremnek is köszönhető, nem? Nem igazán akartam erről további megjegyzéseket tenni, inkább követtem őt a fürdőszobámba, ami a stílusát tekintve meglehetősen nagy volt. Igaz, olyan sok berendezési tárgy nem volt benne, de a zuhany sem mondható éppen kicsinek.
- Tatiának muszáj volt ruhákat adnia, mert ha rajtam múlna, meztelenül mászkálnál - léptem mögé, kezeimet a vállaira helyezve. Hm... Ha rajtam múlik, akkor nemsokára tényleg meztelen lesz. Kár, hogy jelen pillanatban nem tehetek ezzel az égadta világon semmit, mert nincs rá időnk. Kár. - Szívesen levetkőztetlek - adtam egy csókot a nyakára. Finom volt, és furcsa... Minden furcsa vele, főleg ahogy érzem a vér vad lüktetését a bőre alatt, olyan vágyat ébresztve bennem, amiről tudtam, hogy nem engedhetek neki.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 10, 2013 9:36 pm
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Kol fürdőszobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» A ház fürdőszobája
» Klaus fürdőszobája
» Klaus fürdőszobája

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Mikaelson villa-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •