Sophie + Marcel

Csalódott voltam. Ezek szerint nem volt olyan fontos számára, hogy megbosszulja a szülei halálát hiszen nem merte bevallani, mit is akar, igazából. Nem tudom miért lepett meg a dolog… hiszen Sophie csupán egy egyszerű ember, egy végtelenül egyszerű élettel amit igazán meg is könnyítettem a számára. Elhúzva a számat fordultam el tőle de most már nem fogok visszanézni, kétszer nem kapja meg a kegyeimet. Én figyelmeztettem.
- Meglehetősen egyszerű dolgot kértem – hangom maró cinizmus, testtartásom sem ad okot jót feltételezni – tévedtem veled kapcsolatban. – léptem tőle még távolabb, továbbra is háttal fordulva a kisasszonynak. - Tudod, hol találod az ajtót. – a pohár amiből kortyoltam majd ismét az asztalra tettem, hangosan koppant abban a csendben ami beállt. Éreztem a feszültségét és tudtam mire vágyik a gyilkoláson kívül. Ó, szeretem én betörni a vad lovakat, nem erről van szó. Egyszerűen végtelenül untam volna a játékot mit már több mint száz éve játszok és mindig győzedelmesen kerülök ki a partiból. Nem volt kedvem egy újabb tangóhoz, amiben a végén, úgyis meghajol a karjaimban a partner.
- Viszlát Sophie. – mielőtt ráébredt volna mi történik már eltűntem a szobából. Hagytam had menjen és gondolkozzon el azon mit is kellett volna mondani vagy tennie.

I WANT MY PARENTS TO FIND THE KILLER.I WANT TO SETTLE THE SCORE. I WANT TO SEE YOU SLEEPING IN THE FIRE IN THEIR EYES.  I WILL DO EVERYTHING POSSIBLE TO SUFFER. MARCELL SHOW ME HOW YOU KILL OTHERS TEACH ME EVERYTHING. I DO NOT KNOW WHAT I'LL DO ANYTHING POSSIBLE ONLY BECAUSE I AM A TITANIUM. THERE'S JUST ME AND MY SISTER LEFT HER WHEN I LOSE I DO NOT HAVE ANYONE LEFT. MAYBE YOU FEEL SOMETHING TOWARDS MARCELL OR MAYBE I DO NOT EVEN KNOW WHAT'S WRONG WITH ME?

-Mire vagy kíváncsi?- Kérdeztem tőle mélyen a szemeibe nézve. Mikor azt mondta nincs a városban teljesen össze törtem és ökölbe szorítottam a kezem és a fogaim.
-Akor hol van-Suttogtam már remegve a dühtől. Majd ki adta a számomra inkább még kérésnek hangzodó parancsot. Oda sétáltam hozzá és ő felnézett csak úgy csillogott a szeme. Imádtam a néger férfiakat a lazaságukat mindent.
-Bármire hajlandó vagyok, megölöm, megkínzom őt!- A szememben izott a tűz.
-Ha kiürül a verbéna kérdezd meg megint ugyan ez lesz a válasz...Ha kell és nem ölsz meg érte még varázsolok is.-Mondtam neki még idegesen. Hogy mit tegyen velem, lenne egy pár ötletem, de tudtam nem adhatom ki magam én szerelemre vágyom és nem egy olyan pasira aki gerincre fektet.
-Segíts ölni!-Mondtam kicsit megrázva a fejemet hiszen a gondolatok megrohamoztak ahogy gyöngyöző testünk egymásnak feszül, de tartanom kell magam.

Sophie + Marcel

Valószínűleg önmagát sokkal inkább meglepte, hogy nem is ellenkezett mint engem. Élvezettel figyeltem ahogyan a véremet kortyolta, sőt, ujjaim el is játszottak derekán majd gerincére is felfutottak. Amint végzett, eleresztettem, elléptem tőle és hátat fordítva nyúltam poharam után. Még csak rá sem pillantottam amikor válaszoltam a kérdésére.
- Ó, az én kívánságaim végtelenek veled kapcsolatban. – vigyorodtam el és kortyolva az italomból sétáltam a kanapéhoz, ahol aztán le is telepedtem. Sakkban tartottam de mennyire… eszem ágában sem volt kiengedni a kezeim közül.
- Sajnos rossz hírem van számodra, kicsi Sophie. A szüleid gyilkosa nincs a városban. A jó hír viszont, hogy él és virul. Beteljesítheted majd a bosszúdat, ígérem. – a vigyorom eltűnt. Tudom nagyon jól, hogy milyen éhezni a bosszúra. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne élveztem volna, hogy akármit megtehetek vele. Plusz egy gonddal kevesebb, amíg elfoglalja magát.
- Gyere ide! – adtam ki a parancsom, ellentmondást nem tűrő hangon majd ha Sophie nem ellenkezett és elém járult, felpillantottam rá.
- Azt akarom, hogy válaszolj, őszintén! Ha nem teszed meg, az alkunknak lőttek kicsilány.  – nem vicceltem. Tudtam, hogy jelen állapotában nem tudom megigézni. - Tudni akarom, hogy készen állsz-e a bosszúdra mert ha nem, akkor ne pocsékold az időmet. – felemelkedtem és közel léptem. – Mit akarsz, mit tegyek veled? – kérdeztem közel hajolva, csöndesen szinte már búgva, mert én tudtam mit akar. A kérdés, hogy magának be meri-e vallani, készen áll-e mindarra ami még rá vár.

I WANT MY PARENTS TO FIND THE KILLER.I WANT TO SETTLE THE SCORE. I WANT TO SEE YOU SLEEPING IN THE FIRE IN THEIR EYES.  I WILL DO EVERYTHING POSSIBLE TO SUFFER. MARCELL SHOW ME HOW YOU KILL OTHERS TEACH ME EVERYTHING. I DO NOT KNOW WHAT I'LL DO ANYTHING POSSIBLE ONLY BECAUSE I AM A TITANIUM. THERE'S JUST ME AND MY SISTER LEFT HER WHEN I LOSE I DO NOT HAVE ANYONE LEFT. MAYBE YOU FEEL SOMETHING TOWARDS MARCELL OR MAYBE I DO NOT EVEN KNOW WHAT'S WRONG WITH ME?

A hideg is kirázott ahogy lenyalta rólam a vért. Mint egy engedelmes kislány bólogattam, hogy nincs több vasfű és ellenállok annak, hogy bárki megöljön. Az igézés ellen úgy is van egy csomó ékszerem.   
-Akarsz még tólem valamit? Vagy végre te is elárulsz nekem egy s mást?- KÉrdeztem mélyen a szemébe nézve. Egyre jobban le vett a lábamról ez a férfi és azt se értettem, hogy miért itatott meg a vérével.
-Köszönöm...- Halkan préseltem ki ezeket a szavakat. Nem tudom mi lelt engem mikor a Marcel a szemembe nézett és én mint akit kicseréltek néztem rá vissza. Persze ugyan azzal az arogáns tekintettel, mint ahogy eddig tettem az össze vámpírral.

Sophie + Marcel

- Na és? – vontam fel a szemöldököm kérdőn, miközben átvettem a poharat tőle. Sok boszorkány képes maga alá gyűrni. Egy, túl kevés hozzá, főleg ha olyan gyönge mint ez a törékeny virágszál itt előttem. Beleszagoltam a pohárba; a bensőm nyugtalankodva ágaskodott fel és undorodva dobta volna el a francba a vért. A förtelem azonban nem volt olyan erős mint amennyire kellett volna; már régóta tápláltam magam vasfűvel, épp azért, hogy megerősödjek vele szemben és a korty amit magamhoz vettem, ezt bizonyította. Még csak el sem fintorodtam. Elégedetten tettem az üvegasztalra a poharat.
- Mostantól nincs vasfű. – léptem a nőhöz és dereka köré fonva karomat húztam magamhoz. Felemelje karját nyaltam le vérét, hogy egy csepp se vesszen kárba és bár éreztem, ahogy a vasfű harcol a természetem ellen, mégis legyőztem a kényszert, hogy bármiféle reakciót mutassak.
- Hmm... – mormoltam csendesen és hagytam had ugorjanak elő szemfogaim. Saját csuklómba haraptam és karom a szája elé tartottam.
- Ügyetlen, kicsi Sophie, a vágás túl mélyre ment. – szóltam őszintén ahogy a karját figyeltem – Igyál. – persze, hogy mocskosul élveztem de tudtam, hogy tudja; én nem fogom ellátni a sebét és képes vagyok így kiengedni a városomba, gyermekeim és vámpírjaim közé.

Sophie csak akkor juthatott be a házba ha azt én úgy akartam. Már előre tudták a gyermekeim, hogy egy látogatót várok. Egy nem is olyan csúnya látogatót. Elégedetten vigyorogtam még formás hátsóját néztem amint épp bemászik az ablakon aztán azt a durcás kis pofiját amikor épp számon kér. Vigyorogva emelkedtem fel és ő azonnal élt a lehetőséggel, hogy közelebb kerüljön.
- Nocsak, milyen kellemes meglepetés Deveraux kisasszony. – az asztalhoz sétáltam és egy pohár vörös bort kínáltam a hölgynek majd magamnak valami erősebbet töltöttem.  
- Mi az ajánlatom? Ha még nem vetted észre már feltettem az ajánlatom. Olykor-olykor megteszel nekem pár szívességet én pedig minden alkalommal adok neked egy nyomot. Kezdetnek megteszi szívességként, hogy feltűröd az inged ujját és megkóstollak. – igen, határozott és komoly voltam. Hangom magabiztosan és erőteljesen csengett. Kortyoltam egyet a whiskyből és felpillantottam a kicsilányra. Ha valóban annyira bosszút akar, annak ára van. A kérdés, hogy megfizeti-e vagy sem?