Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 22, 2015 5:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Gwen + Scar + Jared

My first player and my second doll, welcome.




Nem vagyok hülye. Sem süket. A padlódeszka megnyekkent a fordulattól, s csak a pillanatba telt, hogy habteste nekem feszüljön, és fogait belém nyesse. - Ostoba - szisszentem zabosan, ahogy nyakamba hasított a fájdalom, arcom eltorzult. Első lépésként megkíséreltem lesöpörni magamról a barnaságot, de bár a lány erőhiányban állt, a fogak mint az elefántcsont, kitartottak. Hosszas erőlködéssel, bosszús lendületvétellel cibáltam le végül magamról az erőtlen húshalmazt, de azt, hogy a nyakam épp maradjon, nem biztosíthatta semmiféle Istenség. Úgy megcsorbított, mint annak a rendje. - Hülye kurva! - üvöltöm eszeveszetten, torokszaggatóan, majd az indulattól mozdulva estem rá, nyomtam kezem mellkasába, és rántottam ki teste motorját, véres dobbantóját, szívét. Gyors csókot nyomtam az elhaló szervre és levágtam a sorvadó test mellé. - Ostoba.. kurva..kurva... - szitkozódom elhalóan, majd idegesen felnevetek. - Most takaríthatom fel az egészet! - Viszem végig tekintetem azon a mocskon, amit a dulakodásban okoztunk, majd megállapodok a vörös mellemen, és az ömlő véren a nyakamon. Néhány húscafat is kilibben a sűrű folyadék alól, de nem tulajdonítok neki különösebb figyelmet. Maj' begyógyul. - Megmondtam, ugye? Nem hittél nekem, Kincsem - kisimítok egy hajszálat üveges szeméből, majd nyomok egy csókot szájára. - Azért jól szórakoztunk együtt, nem?
Kifújom magam, vállamra kapom a testet, a szívet markomba zárom, néha-néha felküldöm a levegőbe, majd földet érés előtt el is kapom. Játéknak hívják.
Az ajtót gondosan bezárom mögöttem, mielőtt felcaplatnék a nappaliba.
ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note  
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 22, 2015 2:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scar & gwen & jared
Rengeteg gondolat cikázik a fejemben, miközben a kiszabadulásomat tervezem. Leginkább az, hogy a vámpírvér ugyanolyan hatásos lehet-e, mint egy emberé. Hát, ha nem is ugyanolyan biztos vagyok benne, hogy hatással lesz a szervezetemre. Az egyszer biztos, hogy a verbénánál minden jobb. Plusz ő legalább normálisan táplálkozott és nem is olyan régen. Szóval ez is a szervezetében van. Nekem pedig pont erre van szükségem ahhoz, hogy erőt nyerjek. Mindig is sokkal előrébb tartottam mások biztonságát. Ostobán mindig kiálltam másokért a saját testi épségemet kockáztatva. Most sem saját magamért csináltam. Felőlem nyársa is húzhatna. A plafon rám szakadhatna. Könnyebben elviselem a saját szenvedésem, minthogy mást szenvedni lássak. Jelen pillanatban pedig az adott erőt, hogy segítenem kell rajta. Lehet, hogy ő két játékszernek tekintet minket, de számomra a másik lány volt az erőforrás. Lehet, hogy régebb óta tartózkodom itt, de neki a rövidebb idő alatt is sokkal több szenvedést kellett kiállnia, mint nekem. Nem is tudom, hogy ezek után, hogy lesz képes tovább haladni az életével. Mert, hogy tovább fog. Én nem hagyom, hogy itt meghaljon. Vagy, hogy én meghaljak. Nem engedem, hogy akkora hatalma legyen felettünk. Kiszabadítva magamat a láncok rabságából a földre rogyok és kapkodom a levegőért, hogy egy kis erőt gyűjtsek magamba, de csak a verbéna és a vér keveredő savanyú gőze száguldozik a tüdőmbe.
Lehunyom a szemem és elképzelem magam előtt a lány arcát, mikor segíteni próbált rajtam. Nem is ismert, de felém nyújtotta a tasakját. Ryan biztonságot jelentő közelségét. Egy kislány mosolyát. Mindent próbálok magamba szippantani ahhoz, hogy erőt gyűjtsek. Elkezdem magam kivonszolni a kijárat felé, mintha az lenne az egyetlen célom, hogy én magam élve megússzam és mit sem törődök azzal, hogy mégis miképpen végzi a farkas fejet viselő leányzó. Amíg ő azzal szórakozik, hogy megigazítsa azt rajta én lassan, de biztosan melléérek. Az utolsó löketemet pedig arra használom, hogy hirtelen talpra pattanjak, majd pedig szemfogaimat erőteljesen a vállába mélyesztem és mohón kortyolni kezdem a vérét. Szükségem van erre. Erőre kell kapnom.. Hogy aztán megkaphassa a rohadék, amit érdemel.



Ƹ̵̡   :hug:  Ƹ̵̡ take control Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Márc. 22, 2015 1:21 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Gwen + Scar + Jared

My first player and my second doll, welcome.




Hallottam a dúvad, zajos tevékenységeket balomon, a kéztőcsontok ropogását, a légszomjas nyeléseket, az árulkodó nyögéseket, majd immáron mögülem a szenvtelen, éles szavakat és a kelletlen szidalmat. Elöntött a büszkeség, dagadt a mellem,s eközben olyan jóízű hahota fogott el, hogy jobbnak láttam rövidre zárni az aktust. Két határozott, célirányos lökettel értem el a kívánt hatást, gyönyöröm terméke megült benne, engem meg elkapott a jóleső hidegrázás. Mennyei. Zilálva, fáradtan húzódtam ki testnedves valójából, és egy finom hörgéssel adtam alá az utóhullámoknak. - Most miért kell így belerondítanod, nyuszifül? - csattanok fel, szemeim csalódottan akadnak az ég felé, ahogy felfigyelek a nyakamon császkáló, bénult ujjakra. Dacosan csapok rájuk, mint gyermek ujjaira, aki rossz fát tett a tűzre, majd egy finom mozdulattal töröm a csuklót az ellenkező irányba. - Szégyent hozol a tisztségedre. De legalább jó szolgálatot tettél - paskolom meg ülepét, és hamvas bőrébe csókolok. Roppant a nyak, hanyatlott a fej. - Csendes pihenőt vesz,... Hogy is becéztem eddig? - Veszek hátraarcot, miközben visszacsomagolom magam a nadrágba. Miután végeztem a tevékenységgel, arcára emeltem tekintetem, és ragyogó mosollyal üdvözöltem ezért a lebilincselő küzdelméért. - Lám, lám, lám... Le vagyok nyűgözve! Ámulok és bámulok. A verbéna már-már olyannyira bőrödbe ivódhatott, hogy a puszta létezésed is sajoghat, mint golyó a halántékban. Talán már az állástól is rögvest megindulna a vizeleted, úgy szenvedhetsz. És ahogy elnézem azt a kocogó álladat, talán nem is vagy messze a dologtól... Micsoda küzdőszellem! Látod, ezt szeretem! El vagyok ragadtatva. Figyelj ide, galambom. Nem sokszor mondok ilyet, de ezért... ezért kijár egy esély. Még neked is. Még tőlem is. Mentesítelek a feladatod alól, távozhatsz. Az ajtó nyitva áll. Neked, kincsem. Annyi csupán a dolgod, hogy kivonszold magam ebből a porfészekből, megszívd magad némi életadó nedűvel, és sose... sose nézz vissza. Ja, és még valami. Ne hozz fejemre egy csapat idegent, hogy hősködj. Őt nem tudod megmenteni, bogaram. Ne legyél ostoba! - teszek egy lépést felé. - Te nem vagy ostoba, Kincsem. Válassz helyesen. Mert ha itt maradsz, Kincsem, ha itt maradsz,.... - húzom el ujjamat torkom vonalán, majd visszatérek előző páciensemhez, és megigazgatom rajta a farkasfejet. Kicsit félrebillent az akció során.
ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note  
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 28, 2015 10:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scar & gwen & jared
A sötétségben békében voltam. Ryan karjai között voltam, miközben a kislányát figyeltük. Azon emberek öleltek körbe a sötétség nyugalmában, akiket lehet, hogy már nem fogok újra látni. Nem tudom mennyi ideje lehetek itt, vagy kinek fog feltűnni, hogy egyáltalán eltűntem. Talán azt gondolja Ryan, hogy félek, vagy az egész helyzet túl sok nekem ezért fordítottam nekik hátat, de soha nem fordítanék nekik hátat. Soha nem hagynám magára. Nem egy ilyen helyzetben. A lelkem megnyugodott az elmémben kreált képnek köszönhetően. Biztonságban voltam és a béke szinte simogatta a bőrömet, de ahogy a világosság beszökött az elmémbe az egész álvalóság foltonként szívódott fel tört szúrva a lelkembe és szívembe. Szükségem volt erre a békés pillanatra, de túlságosan hamar véget ért. Kapaszkodtam a sötétség utolsó foltjaiba nem akartam visszatérni a kegyetlen valóságba, ahonnan talán már csak a halálom jelent szabadulási lehetőséget. Érzem, hogy rettenetesen nehéz a testem. Mondhatni az egész testem a karomon függött, így a bilincs teljességgel a húsomba vájt. A sebeim továbbra is ott éktelenkedtek a testemen. Éreztem, hiszen rettenetesen fájt mindegyik egytől-egyig. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is úgy fogom még érezni magam, mint egy embert, de jelen pillanatban pontosan olyan törékenynek és tehetetlennek éreztem magam, mint egy ember. Ki gondolta volna, hogy pár lánc és egy kis verbéna kell ahhoz, hogy tökéletesen lebénítsanak. Bár már nem érzem, hogy marna a verbéna, mintha a szervezetem kezdene hozzászokni. Hát legalább lesz valami öröme ennek az őrültnek. Bár fogalmam nincs, hogy mi lesz a következő lépése, vagy egyáltalán lesz-e következő lépése.
Az eszméletemmel együtt térnek vissza az érzékeim. A hangok, az illatok. Minden nagyon lassan. Végül pedig kinyitom a szemem és a látvány, ami elém tárul egyszerre megbotránkoztat, ugyanakkor egyfajta tettvágyat is ébresztenek bennem. Ha eddig volt az őrültségének határa, hát most határozottan átlépte azt. Segíteni akarok neki. Egy nő sem érdemli meg, hogy ilyen módon kihasználják. Nem sok erőm van, de talán éppen elég ahhoz, hogy egy kicsit inkább magamra hívjam fel a figyelmet. Annyi erő nincs bennem, hogy a láncokat lerángassam. Az már az erőm maximális állapotában sem sikerült. A kezeimet kell kiszabadítanom. Plusz a számból is ki kell játszanom az anyagot, amivel elnémított. Ha kiszabadulok rám figyel. – Engedd őt el te nyomorult. – Kiáltom, majd összeszorítva a fogaimat szabadítom ki a kezeimet. Az pedig, hogy szinte úgy hallom a csontjaim roppanását, mintha a fülemben történne egyáltalán nem segít a helyzetemen. A karom rettenetesen gyenge, ahogyan én magam is, de nem adhatom fel. Nem most. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire elcseszett vagy, hogy még azt sem tudod, hogyan kell udvarolni egy nőnek. Bár az anyád sem lehetett túlságosan értelmes. Meg, ha úgy vesszük gyenge is volt. Mert egy olyan nyomorult férget, mint te vagy a földhöz kellett volna vágnia. Ja, igen.. Mielőtt még azzal jössz, hogy csak a számat jártatom.. Mi mást tehetnék, amikor olyan gyáva vagy, hogy másképpen nem engeded nekünk, hogy megvédjük magunkat? – Nem tudom, hogy mennyit segítek az egész akciómmal a bajba jutott társamon, de bármit is teszek.. Azt hiszem már elkéstem. Mert ez az első pillanattól kezdve a lelkébe éget és határozottan olyan helyet foglalt el az elméjében, ami garantálja, hogy soha el nem felejti.


Ƹ̵̡ bééna 27 Ƹ̵̡ take control Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 23, 2015 9:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to Scar & Jared


Indokolatlanul sokáig bírtam egyetlen nyekkenés nélkül, de az én tűréshatárom is véges. Ez csakhamar be is bizonyosodott, mikor a penge ezúttal minden kímélet nélkül vágott csontig a húsomba. A gyógyulási folyamat a vérveszteségem miatt vészesen lelassult, így már megvolt a kockázata annak, hogy kivéreztet. Őszintén nem lepne meg, mindent el tudok képzelni róla. Egy utolsó görény. Még ahhoz sincs mersze, hogy elengedjen.. Fél attól, hogy árthatnék neki, egyszóval gyáva. A fair játék nem kenyere, de percek kérdése, hogy kitaláljak valamit, ami kihúz a szorult helyzetemből…
Torkomból immár fájdalmas sikoly szakad fel, csak a számba tömködött rongy akadályozza útját, és ezzel csillapítja élét is. Éreztem, ahogy testemben egyre kevesebb vér kering, s levegőhöz is csak új jutottam, hogy felületesen lélegezve, alkalmanként néhány kortyot juttattam a tüdőmbe. Egyre inkább éreztem, ahogy fejem kótyagos lesz, és szédülni kezdek, a gyomrom forgott, már a puszta gondolattól is, hogy mennyire kiszolgáltatott a helyzetem, ráadásul a fogolytársam jelenleg épp nem elérhető. Már csak az tartott eszemnél, hogy biztos voltam benne, kijutok innen. Valahogy biztosan megoldom. Benedict karmai közül is sikerült…
A következő szúrásnál viszont feladtam mindent, ami eddig a reményt táplálta bennem a szabadulás iránt. Nem tudtam eléggé tiltakozni, akaratom ellenére férkőzött lábaim közé és a kés még könnyebben hatolt a lágyszövetek közé, mint ahogy korábban a bőrömet metszette. A láncomat olyan erősen rántottam meg, hogy azt hittem, a bilincs tőből letépi a csuklómat, annyi legalábbis biztos, hogy sikerült eret szakítanom magamon – ha mindez eddig még nem lett volna elég. Lábamat automatikusan húztam fel és próbáltam elrúgni magamtól, de erő híján aligha sikerült, a következő pillanatban, pedig csak még nagyobb fájdalmat okozott. keserű nyögést hallattam és már nem foglalkoztam azzal sem, mennyire tűnök gyengének, könnyeim patakokban folytak végig arcomon, a só feloldotta a farkasmaszkról arcomra száradt vért is és azzal együtt festette vörösre a bőröm nagy részét. A többin a saját vérem ragadt.
Legszívesebben a szívét téptem volna ki, de erre nem volt lehetőségem. Kezem megrántottam, majd addig próbálkoztam, míg hüvelykujjam halk reccsenéssel meg nem adta magát az acél szorításának és tenyerem belseje felé fordult. Eltört. A szabadulásnak ugyan nem láttam esélyét, de így már egyik kezemet kiráncigálhattam a béklyóból. Nem a kívánt hatást értem el.. Ernyedten, fáradtan hullott a testem mellé.. Az alatt az idő alatt pedig volt időm megállapítani, hogy hatalmas nagy hülyeség az, hogy egyik fájdalom eltereli a másikról a figyelmet. Egy frászt. Arra mindenesetre jó volt, hogy szinte használhatatlanná tegyem egyébként is vérző kezemet, amivel a lehetetlent megpróbálva próbálok ennek a féregnek a nyakáig nyújtózni, hogy a fulladásával nyerhessek magamnak néhány percet. Sikerülhetne..

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 18, 2015 8:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Gwen + Scar + Jared

My first player and my second doll, welcome.




Egyes számú alanyom csendesen fújtatott, a levegőért dulakodó tüdeje egyre finomabban merített az állottságból, majd szervezete a végső kimerülésbe kóstolt, és a verbéna újfent kiütötte a lányt. - Gyenge jellem - sziszegtem csalódottan, és újabb csapást mértem a konokság királynőjére, másodszámú kegyeltemre, aki ismételten úgy állta a fájdalmat, mint a harcba küldött veterán vagy a medvétől feszélyezett méh a kas szájában. Állt, szája papírélre szűkült, tekintete ostorként csattant hátamon. Áu. A kés ezúttal vállát találta meg, s egy jókora hasábot szelt a szövetekből, az eredmény látványosan csillogott a lámpabúra alatt. A vérben úszó mellkas úgy tetszelgett, olyan ékesen, mint réges-régen a hatalmas krizantémfejek édesanyám sírjára borulva. Valami eleven kimértséget mutatnak, valamit, amitől tartod magad, de csodálod. Finom intelem, ami magába fogad. A kés combjába szorult, majd újabb ötlet folytán mozdulatom égbeszökő irányt vett, és a penge megindult benne, lábát szétfeszítetten, és megforgattam hüvelyében metsző fegyvert. A vér ömlött. - Felizgatsz - szólok társalgóan, és a kést kirántom testéből, majd egy magasröptű, gondatlan pillanatban összetalálkoztatom a padlóval. A kisajtolt vértasakot küldöm utána, s már mit sem törődve a percek hányadával, kezemet övemre akasztom, s bontom ki magam belőle. Tekintetem izzik, kezem sürgető. Az előjátékot néhány pillanatnyi kézjátékkal letudom, s gerjedelmemmel utat találok a lány testében - combjait szorosan szétfeszítve. - Ne dacolj velem, Szépségem - szólok rekedten, és határozottan, követelően nyúlok el szűk és száraz, tiltakozó valójában. Ahogy döféseim gyarapodtak, vigyorom úgy teljesedett.
ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note  
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 08, 2015 11:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to Scar & Jared


Le sem veszem a szemeimet erről az elmeháborodottról, de nem azért, amiért egy nő megnéz egy férfit. Sokkal inkább azért, mert minél távolabb van tőlem, annál jobb nekem. Jelenleg. Közben elmémben kutakodok, de hiába minden sosem voltam még ennyire szorult helyzetben. Azt viszont legalább már tudom, hogy nem Benedict egyik emberével van dolgom. Ilyen beteg alakokkal még ő sem paktál le, mert a kiszámíthatatlanság nem tesz jót az üzletének. De más magyarázatot nem tudok arra, amit művel. Nem ismerjük egymást, sosem láttam, keresztbe sem tettem neki. Arra emlékeznék. Így viszont nem marad más, csak az, hogy ez a férfi egy élő, két lábon járó pszichopata. Nekem pedig nincs kedvem sem a vendégszeretetét élvezni, sem közelebbről megismerni.
Szerencsémre - és a másik lány kárára - felváltva foglalkozik velünk. Van időm, hogy alaposan megvizsgáljam a mozdulatait, hátha valami gyengeséget látok rajta, habár sérülésnek nyoma sincs. Egyelőre azt sem látom, hol találhatnék rajta fogást, ha a láncom engedné.
Megrökönyödve, nagyra meresztett szemekkel figyelem, ahogy szemrebbenés nélkül vágja át a szomszédom torkát és egy nagyot nyelek. Nem félek tőle, igazán nagy kárt azzal a pengével nem tud okozni bennem, de abban biztos vagyok, hogy a lányt én tüzeltem fel ellene - legalábbis részben -, tehát az én vétkem az, hogy még több vért veszít és még gyengébb lesz. Abban a pillanatban pedig, hogy látom testét ideiglenesen meghalni, akár mérget is vehetnék rá, hogy nem fog tudni segíteni.
Mielőtt még újabb válogatott szitkokat vághatnék a nyomorult fejéhez, az én számba is beletöm valamit, így előbb fulladozni kezdek, majd belátom, hogy nem tudom kilökni a nyelvemmel, hiába próbálom kiköpni. Legalábbis első nekifutásra nem megy. Nem tudom, milyen módszer ez. Talán ismételten meg akar félemlíteni azzal, hogy elmondja milyen sorsot szán nekem, de én még mindig tartom magam. Aligha törhet meg egy hozzá hasonló féreg, hiába tart láncon és hiába... Nos, hiába vagdossa le rólam egyenként a ruhadarabokat. Alig néhány órával ezelőtt még a pokolra kívántam a múltamat és el akartam felejteni, most viszont kapóra jött, hogy a Benedictnél töltött éveim alatt nem egyszer nézett meg meztelenül néhány üzlettársa. Nem érdekel, kit tart szebbnek, fel sem merült bennem semmiféle összehasonlítási alap.. Most kapóra jött, hogy semlegesen tudjam kezelni az érzést, habár undorodtam tőle. Hát még attól, ahogy a lány vérétől nedves szájjal a nyakamba csókolt. Automatikusan húzódtam félre, már amennyire a láncom engedett, és nagyon reméltem, hogy ennyiben is maradunk. Arra viszont először nem számítottam, hogy a kezében tartott késsel felmetszi a hasamat, így összerándultam és gyötrelmesen felnyögtem az érzéstől. Csupán néhány másodpercem volt összeszedni magam, míg felkészültem arra, hogy újra lesújt és így is lett. Mikor emelte a kezét, egész testemet megfeszítettem és fogaimat összeszorítva vártam, hogy újra belém mártsa a kését, de ezúttal igyekeztem úrrá lenni a hirtelen jött fájdalmon és szilárdan tartani magam, hogy szembenézhessek vele.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 07, 2015 4:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scar & gwen & jared
Őszintén nem tudtam, hogyan fogunk innen elmenekülni. Most már ketten voltunk mégsem volt egyikünknek sem akkora ereje, hogy legyőzzük a láncokat. Még láncok nélkül is nehéz lenne, de az, hogy folyamatosan ki vagyunk kötözve, mint az állatok egyáltalán nem segít rajtunk. Tudhattam volna, hogy feleslegesen jártatom a számat, de pusztán az, hogy őt idegesítette boldogsággal töltött el. Talán a szavaimmal a sírba tudnám küldeni, vagy legalább addig untatni, míg el nem küld, de azelőtt még el kellene érnem, hogy kivegye a koszos rongyot a számból. De mielőtt megpróbálkozhatnék azzal, hogy valahogyan kituszkoljam a számból elmetszi a torkomat én pedig kapkodni kezdem a levegőt, aminek semmi értelme. A véremmel együtt a megszerezett erőm is távozik a testemből. Ismételten úgy érzem, hogy teljesen lebénulok. Már nem is mondhatnám, hogy állok a lábamon egyszerűen csak lógok a láncokon.
Túlságosan közel lógok a sötétséghez és az eszméletvesztéshez. Az pedig egy cseppet sem segít, hogy újra verbéna mardossa a bensőmet, de már közel sem olyan fájdalmas, mint az előbb. Talán azért, mert egyszerűen már kezdek hozzászokni, de az is lehet, hogy azért, mert már alig érzek bármit is. Az öntudatlanság határán ácsorgom és a legegyszerűbb lenne átlépni, hogy búcsút intsek ennek az egész fájdalomnak, de ha kitartok talán elege lesz ebből az egész kísérletből, vagy hamarabb abbahagyja. Bár feltűnne valakinek az, hogy egy elmebeteg pincéjébe vagyok bezárva. Ryan.. Vajon hol lehet? Észrevette egyáltalán, hogy nem vagyok ott? Keres-e? Mert, ha még ő sem keres, akkor magamra vagyok utalva, mint az esetek többségében. Talán azt gondolja, hogy besokalltam és időre van szükségem. Jobb időt nem is találhatott volna ez a pszichopata arra, hogy felvegyen a tökéletes kísérleti alany listájára.
Sírni akarok, hogy valamilyen szinten kiüríthessem a szervezetemből azt a sok mocskot, ami belekerült, hogy egy kicsit felszabadulhassak. Azonban egyetlen egy könnycsepp sem gördül végig az arcomon, hogy folyékony állapotban megszabadulhassak a fájdalmam egy kis töredékétől. A szemhéjam pedig egyre nehezedni kezd, ahogy a bensőmet még több verbéna fertőzi meg, majd egyszerűen már képtelen vagyok eszméletemnél maradni és ismételten magával ragad a sötétség.

Ƹ̵̡   egy kört kihagyok.  27   Ƹ̵̡ take control Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 06, 2015 1:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Gwen + Scar + Jared

My first player and my second doll, welcome.




Némán pöfékeltem el a szál cigarettámat, nem volt szóra szükség, alapzajként szitkuk szolgált. A hamu potyogott a frissen vásárolt szőnyegre, felizzva az ütközet nyomán, majd elhalva egy életre. Bevégeztével elnyomtam a csikket a cipőm talpán, és a lányokhoz bicegtem. - Kincsem, unalmas vagy - szólok fásultan arra a sok kígyóra és békára, amit felém kiáltott az imént. Kiáltottak. Lázadóm is köszörülte felém nyelvét, de egyszerre csak eggyel foglalkozok. Előkerítettem a kiköpött rongyot, és visszatömtem szájába. - Így ni. Jobb is - fogom kezembe arcát, magasba húzom állát, majd egy határozott, feszes mozdulattal elmetszem torkát. A vágásból spriccel a vörösség, beterít mindent, Kincsem pedig fuldoklásba kezd. Nyakához hajolok, és beleiszok vérébe. Meg-megízlelgetem, majd elégedetten bólintok. - Halványan már érződik a verbéna. De emelni fogom az adagod - A pengét először vállába, majd mellébe, s végül combjába fúrom. A tűket visszacsatolom, hogy a verbéna ismét megakassza lábát bőrében. Lázadó habitusa figyelmemért kiállt. Az ő száját is textillel töltöm ki. - Sokáig agyaltam, hogy neked milyen feladatot is szánjak, de azt hiszem, megtaláltam a tökéletest. A gyógyulási folyamat percre való bontásának a statisztája leszel. Lefordítva... Tudod te, mit magyarázzam.. - vonok vállat, és lenyisszantom ruhájának szegélyét. - Ha a társad fedetlen melle megmutatkozhat, neked sem kell szégyellned. Sőt, ahogy elnézem, gömbölydedebb idomokkal bírsz. Arcra viszont ő a szebb - biccentek a másik felé, s végül megszabadítom az összes ruhadarabtól. Szemrevételeztem meztelen valóját, majd finoman nyakába csókoltam. - Jól fogunk szórakozni... - dörmögöm lágyan, és kikapom telefonomat zsebemből, izzítom a stoppert, majd mélyen húsába vágok. A másodpercek peregnek, a seb megtelítődik vérrel, a szövetek összefutnak, majd hegmentesen összeforrnak. Ötven másodpercet vett igénybe. Feljegyzem, majd kezembe véve a megkezdett vacsorát, újabb csapást mérek bőrére. Ezúttal mélyebb sebet ejtve. Majd mélyebbet.

ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note  
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 03, 2015 11:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to Scar & Jared


Biztos voltam a dolgomban. Főleg abban, hogy ha a lány beszél, akkor egyetlen perccel sem kell többet eltöltenem ezen a nyomorúságos helyen. Jóllehet, hogy fogalmam sincs arról, mióta vagyok itt, mégsem veszem jó néven a láncra verést. Nem utolsó sorban a cellatársamra pillantva sem tűnik a hely egy Hiltonnak. Legjobban járnék, ha tényleg szóra tudnám bírni, ha már sorstársakká avanzsált minket ez a féreg, akárki legyen is. Az ötletem pedig úgy tűnik, be is válik, a bizalomra építek, és azt hiszem le is kenyereztem azzal, hogy odaadtam neki a tasakom tartalmának egy részét. Másfelől meg, a kettő több, mint az egy. Jobban járok, ha ő is jobban van.
Azzal viszont nem számoltam, hogy az alak újfent felbukkan – a kelleténél jóval hamarabb. Pedig aztán lett volna még néhány kérdésem a lány felé, csak hát a vér ugyebár nem csak az én eszemet képes elvenni. És bár nem tudtam meg sokat, épp elég ahhoz, hogy komplett idiótának nézzem a fickót, aki a saját fajtársaival kísérletezik, egy olyan méreggel, ami számára is veszélyes. Ezt még talán az előnyömre is fordíthatom.
- Te őrült vagy… - jegyzem meg szárazon, és érzem, hogy az éhségemet nem sikerült csillapítanom, így a torkom ég. De most valószínűleg ez a legkisebb problémám. Újra elhúzódom érintése elől és figyelem, ahogy a lányt nézi. Nem ideges, és nem borult ki. Túl nyugodt ahhoz, hogy ne futkosson a hátamon a hideg, mikor csak ránézek. Talán sikerül elhitetnem vele, hogy engem sem megtörni, sem megfélemlíteni nem fog tudni.
Elégedetten vigyorodok el, mikor látom, hogy a lány is eléggé észhez tért és már majdnem teljesen a tudatánál van. Egyelőre hiába fenyegetőzik a kivéreztetésével, tudom, hogy gyógyulni fog, így egy darabig eltart majd, mire ismét legyengül, főleg, hogy most ivott. A szavaiból pedig elég sok mindenre tudok következtetni, de a legfontosabb talán az, hogy ő már itt lehet egy ideje. Már az első pillanatban tudtam, hogy a fair küzdelem itt ki van csukva, benne pedig szövetségesre lelhetek. Már csak annyi kellene, hogy magunkra hagyjon minket… De ebben kár is reménykednem, így kell kitalálnom valamit.
Farkas fej? Egy farkas feje? Már az említésére is hatalmasat nyelek, és átjárja testemet a félelem. Egy pillanatra azt gondolom, hogy megtalálta Chriestet és ártott neki, erre a feltételezésre pedig a gyomrom golflabda nagyságúra zsugorodik. De uralkodok magamon, egyedül a légzésem változik meg, miközben várok a pillanatra, hogy meglássam… Aztán megkönnyebbülök. Elég látványosan, ami azt illeti. Nem Chriest, egy fehér farkas fejét fogja a kezében. Alighanem életerős, kifejlett példány lehetett, talán néhány perccel ezelőttig. A levegőben is érzem, hogy a vére még nem hűlt ki teljesen. Megnézni nem tudom, igazság szerint nincs is hozzá sok gusztusom eszelős vihogásából sok jóra nem következtetek. A következő pillanatban a koponya a fejemen landol, a gyomrom pedig bukfencet vet, annyira felfordul ettől. A szaga.. Szó szerint gyomorforgató, pedig én elég sok mindent megéltem már. Most mégis küszködnöm kell a hányingerrel, amit csak tovább fokoz, hogy rámerősíti, és meghúzza a láncaimat, így esélyem sincs lerázni magamról vagy levenni. A fél talpam is alig éri a földet.
Nagyon meg fogod bánni, ha nem engedsz el.. - Lázadó? Lázadást akar.. Rajtam ne múljon, meg is kapja, csak nem úgy, ahogy számít rá. – Félsz talán, ha nem vagyunk láncon, kárt teszünk benned? – fröcsögöm felé a szavakat. Minden vágyam, hogy lekerüljön rólam ez a béklyó és karmaim köré kaparinthassam a nyakát. A mondat élesen hasít a levegőbe, és próbálom is megtartani a keménységét, de elég nehéz úgy, hogy közben érzem, ahogy arcomba váj egy csont és rajtam csorog végig az állat kioltott életének nedve. A legrosszabb, hogy éhségemet csak tetézi, hiába nem forró és friss.
- Dögölj meg.. – sziszegem a levegőbe, amint érzem, hogy fenekemhez ér a keze, legalábbis nagyon remélem, hogy nem más, és rúgok hátrafelé egyet. Már amennyire a láncaim engedik a mozgást. Elég bizonytalan lábakon állok, a kezeim a levegőben és ez nem túl biztató kezdet. – Épp itt lenne az ideje.. A hozzád hasonló elmebetegek nem húzzák sokáig.. – főleg akkor nem, ha velem akarnak cseszekedni.. Persze ezt már csak gondolatban teszem hozzá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 03, 2015 1:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scar & gwen & jared
Amint a tűn keresztül a szervezetembe jut a nyamvadt verbénás vér úgy érzem, hogy az egész testem lángra lobban és szépen lassan belülről égek el. Már nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy mégis mi történik körülöttem. Túlságosan sok a verbéna. Kezdem elveszíteni az eszméletemet. Úgy érzem, mintha már csak egyszerűen lebegnénk, de bármennyire is szűnne meg a fájdalmam azzal, hogy elveszítem az emlékezetemet lehetőségekről maradnék le, hogy eltűnhessek, eltűnhessünk innen. Bármennyire is csökken bennem a remény minden egyes pillanattal még mindig van bennem elég, hogy higgyek abban képes leszek eltűnni innen. Az már kérdéses, hogy képes leszek-e túltenni magam az itt történteken. Mert ebben már közel sem vagyok annyira biztos.
Aztán, mintha egyik pillanatról a másikra kezdene megszűnni az égető érzés és az ezzel együtt járó kótyagosság. Még mindig nem vagyok a csúcsponton, de azt határozottan érzékelem, hogy a tű immár nem fúródik a karomba, hogy a verbénát erőteljesen a karomba táplálja. Ha így folytatja egy idő után hozzászokok, hogy verbénával töm és akkor, már a vér apró kis része is elég lesz ahhoz, hogy előre kapjak. Bár kétlem, hogy ezt az állapotot el tudnám érni. Persze maximum akkor, ha ez lenne az, amit ő akar, de ennyire még ő sem elvetemült. A kiegyenlített erőviszonyok nála nem játszanak. Megérzem, ahogy a tasak vér az ajkamat érinti az illata megbódít és nem bírok magammal. Hatalmas kortyokat nyelek le belőle, hogy egy kis erőhöz juthassak. – Kísérletezni akar.. A verbénával. – Motyogok csak ennyit, miközben kiélvezem a kortyokat, de szinte rögtön összerezzenek, amikor meghallom a hangját. Már a puszta jelenléte ilyen hatással van rám. De szerintem pontosan ezt akarta elérni. Hiányzik Ryan. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a vámpírsághoz az is hozzátartozna, hogy megéreznénk, ha a másik bajban van. Akkor már régen nem lennék ebben a helyzetben.
Az erőm egy része visszatért belém és a látásom is kitisztult. A gyomrom kavargott, mikor megpillantottam a farkas fejet. Aztán hamarosan rákerült a másik lánynak a fejére. – Mi köze ennek az egészhez a kísérletedhez, hm? Hiszen erről papoltál nem? – A kérdésem végén, már érzem, ahogy a kése könnyedén a hasamba váj utána pedig a vérem könnyedén folyik végig a testemen. – Hálásnak? Mégis miért? Nem emlékszem, hogy feliratkoztam volna bármilyen listára is, hogy az egyik játékszered lehessek. Miért szórakozol ennyit? Minek a farkas fej? – Azt hiszem a lehetetlenségre vállalkozom azzal, hogy megpróbálom megérteni mégis mi zajlik le jelen pillanatban a fejében. De ameddig van erőm szeretném kihasználni. Érzem, hogy lassan, de összeforr a sebem, ez szerencsére nem látszik, hiszen az egész testemet vér borítja. A tekintetem újra a láncokra kalandozik, de csak óvatosan, hogy ne vegye észre, hogy túlságosan szuggerálom. Most, hogy egy kis erőre kaptam kénytelen leszek kihasználni minden egyes alkalmat.


Ƹ̵̡   31  Ƹ̵̡ hanging tree Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 03, 2015 2:04 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Gwen + Scar + Jared

My first player and my second doll, welcome.




A csöngetés nem hagyott alább, s ezt is vártam, mert ez mutatott rá, így vált számomra nyilvánvalóvá, hogy a jó öreg Bill püföli a kapcsolót, mert hozta az árut. Ő ilyen. Az ideje véges, rengeteg munkát kap, révén, hogy az egyik legjobb, legprecízebb és legmegbízhatóbb beszerző az országban - akár nemzetközi viszonylatban is, s bár jár s kel, szerencsémre ezt a hónapot a város környékén húzza le, holmi küldetés alibijével. Teli vigyorral csapom össze tenyeremet, a tasakot a kanapéra ejtem, vetek még egy méltóságteljes pillantást a lányokra, és kiszaladok a csomagért. Rövid eszmecsere és financiális elszámolás után Bill továbbállt, én pedig egy langyossá melegedett, jókora kartondobozzal térek vissza az alagsorba, arcomon izgatottság játszott. Az alagsor azonban nem úgy fogadott, ahogy arra én számítottam. Újoncunk bevetette magát, s olyan fürgén tépte ki az apró tűket elődjéből, s kínálta fel tasakját, hogy azt öröm volt nézni. Büszkén bólogattam, s amint a földre tudtam a dobozt, megtapsoltam az attrakciót. - Micsoda kitartás! Látod, ez kedvemre van! - paskoltam meg a vállát, és a másik felé biccentettem. - Ezzel csak egy apócska probléma van, kicsi Batman. A lány duplán fog szenvedni miattad, ugyanis most kezdhetem előröl a kivéreztetést. Az előzőt sem élvezte túlzottan, ez sem lesz a kedvére. Szívem, ne engem okolj, ez a te műved. De lásd, nem vagyok én elégedetlen, szereztem neked valamit - hunyorogtam rá várakozóan, s előkapva bicskámat, feltéptem a doboz tetejét. Felkuncogtam. - El sem fogod hinni... - hahotázom egymagamban a nagyszerű ötleten, s ahogy meglátom a kivitelezést, rögtön azt hittem, káprázik szemem. Remekmű. - Te ihlettél. Bizony ám! - bököm oda halkan, de figyelmem végig a dobozra irányul. Kiemelem belőle tartalmát. Hatalmas, hófehér farkasfej tetszeleg benne, frissen fosztották meg nyakától, összefércelt szegélye még nedves a vértől. A koponya maga üreges, kivájták belőle a velőt, hátulja csonkított, és egy apró csatos szerkezettel maszkok maszkjává avanzsáltak. Ámulva, szájtátva gyönyörködtem benne, majd a lányok felé mutattam. - Na, milyen? - A dögszag belepett mindent, elnyomta a verbéna súlyos szagát, és a kiontott vért. Elégedetten rántottam a kis lázadóm nyakát ívbe, hogy ráerőltessem a farkasarcot. - Lázadó... így foglak hívni - könyveltem el, és figyelmesen mértem végig az eredményt - mialatt meghúztam láncait. - Na, milyen ott bent, lázadó? Gyönyörűen festesz kívülről! Meleg? A szeme és az orra kiművelése külön fáradalom volt, csak érted, hogy láss és érezz. Szükséged lesz rá...hamarosan - csaptam fenekére, és a másikhoz, a vértől enyhén gatyába rázott lányhoz léptem. Homlokom ráncba szaladt. - Szépen elbánt veled, Kincsem. Nem kellett volna hagynod - sóhajtok lemondóan, s az előbb használt pengét úgy tolom hasába, mintha vajat szelnék vele. - Köszönd neki - suttogom fülébe, s párszor megismétlem a műveletet, majd visszatérek a fotelemhez, előkapom a noteszem, és firkantok néhány újabb megjegyzést. A zsebembe mártom tenyerem egy szál cigarettáért, majd elszívok néhány slukkot. - Tudjátok - köhögöm szárazon -, hálásnak kellene lennetek nekem. Mert figyelek rátok. Mert úgy figyelek rátok, mint talán más még sosem.

ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note  
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 01, 2015 10:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
to Scar & Jared


Fejem kótyagos még és aligha értem, mit is keresek itt. A hely önmagában is nyomasztó és az, hogy az alak a vendéglátómnak titulálja magát, csak még inkább biztosíték afelől, hogy fogalmam sincs, hogy a nyavalyában kerültem ide. Mielőtt még jobban szemügyre vehetném a helyet és bármit megállapíthatnék a dohos szagon kívül, már talpra is rángat és hangos kattanással hozza tudtomra, hogy leginkább azt preferálná, ha a helyemen maradnék. Kényelmetlen az új helyzetem, ráadásul a nyakam is lüktet még, a csontjaimban is érzem a fájdalmat.
- Azonnal vedd le rólam.. - szinte köpöm felé a szavakat, meg sem próbálom titkolni ellenségességemet az irányába, de látszólag ez cseppet sem zavarja. Vagy nem vagyok túl meggyőző. Inkább utóbbi lehet, hisz még akkor sem veszi a lapot, mikor elhúzódom közelségéből. Épphogy a nyakam ívét meg tudja szagolni, én már arrébb állok - már amennyire a lánc engedi. Hiába cibálom a kezem, csak annyit érek el vele, hogy feltépi a húst a csuklómon és vérezni kezdek. Nagyszerű, más sem hiányzik. Arra persze már rájöttem, hogy a fickó hozzám hasonlóan vámpír, de az őrültebb fajtából. Kutyaszag? Farkas. Hát persze, Chriestet érzi rajtam, mostanában minden időmet vele töltöttem... De én egyáltalán nem érzem kellemetlennek, sőt a hangját és megvető kérdését hallva, még a fogaim is összecsikordulnak. Nem reagál rá. - Mit akarsz tőlem? - kérdezek rá, mikor telefonját veszi a kezébe, és csak ezután veszem észre, hogy nem vagyok egyedül. Persze a szemem sarkából eddig is láttam valami mozgást, de a saját helyzetem és az önfenntartó ösztönöm jobban lekötötte a figyelmemet. A lányt megpillantva viszont nemhogy megszólalni nem tudok, de már arra sem vagyok képes, hogy egy nagyot nyeljek. Első dolgom volt, miután magamhoz tértem az első sokkból, hogy meginduljak felé, de a láncom ezt aligha tette lehetővé. Két lépés után kénytelen voltam megállni, de így is jobban láttam már az arcát. Még nálam is fiatalabbnak néz ki, és nem csak a föld csupa vér, hanem ő maga is... Egy ember nem élné túl ezt a vérveszteséget.. Szólásra nyitom a számat, de hang nem szakad fel a torkomból. Felváltva keresem tekintetemmel a lányét és figyelem a fickót is. Főleg mikor megérzem a vér illatát, ahogy a dohos levegőben terjedni kezd. Nem tehetek róla, testem automatikusan reagál, szemfogaim megnyúlnak, és szinte már a számban érzem az ízét. Több, mint két napja nem ittam, eddig ez a leghosszabb időtartam, amíg még bírtam és a vadászatunk Chriesttel... Chriest. Biztos engem keres. Fogalmam sincs, mi van vele.. Azt sem tudom, lement-e már a hold..
- Ne merj a közelébe menni! - emelem fel a hangom, amint sikerül egy kicsit magamhoz térnem a vágyakozásból és a gondolataim sem zökkentenek ki ismét. Elindulok felé, de ismét nem érek sokat, a lány túl messze van, és hiába rántok nagyot a láncomon, csak én szisszenek fel ismét a fájdalomtól. Szinte tehetetlenül állok, és kénytelen vagyok végignézni, ahogy a lány arca fájdalomtól eltorzul, még a hangja is alig hallható. Hozzá képest, én minden bizonnyal kirobbanó formában vagyok. Szinte már elkínzottan figyelem, mit művel vele és felkészülök arra, hogy rám is ilyen sors vár... De előtte még egyszer körbenézek. A hely elég sötét, az ajtót nem látom, ablaktalan... Fogalmam sincs, hogy juthatnék ki innen.
Egy tasak vér landol a lábaimnál, kórházi címke van rajta, láthatólag ebbe semmit se kevert. Az ő kezében is ilyet látok, de csak akkor nyúlok a sajátom felé, mikor meglátom, hogy ő is inni kezd. Remélhetőleg nem olyan bolond, hogy saját magát is mérgezné.
Halk csilingelés hallatszódik valahonnét, én pedig tudom, hogy ez itt most ez én időm lesz. Készülök, de közben fogaimmal feltépem a tasakot, hogy inni tudjak. Megrészegít már az első csepp is és felnyögök a gondolatra, hogy mire készülök. De amint a fogva tartóm hátat fordít is kilép, feltárva ezzel a menekülési lehetőséget előttem, egyből mozdulok. A láncomat meglazította, így a lány közelébe férkőzöm. Teljesen még így sem férek hozzá, de a karjából ki tudom tépni az infúziós csövét, maga a zacskó pedig szétrobban a kezemben és végigmarja a bőrömet. Hangosan felszisszenek, de nem késlekedek, mert fogalmam sincs, mégis mennyi időm van még, mire visszatér az alak. Addig nyújtózom, míg az erőtlen lány szájához nem tudom érinteni a tasakomat. Beszédre akarom bírni, de ahhoz előbb az kell, hogy ne legyen félájult a fájdalmaitól.
- Gyerünk.. igyál.. Aztán mondd meg, ki ez az őrült, és mi a francot akar tőlünk.. Mióta vagy itt? Mit... Mit művelt veled? - záporoznak kérdéseim fajtársam felé. Igazság szerint nem értek semmit. Vámpír tart fogva vámpírt.. A vendéglátás pedig aligha szívélyes.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 30, 2015 10:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scar & gwen & jared
Összekuporodtam a matracon és csak sírtam. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el a távozása óta, de még mindig rettenetesen gyengének éreztem magam, amikor ébredezni kezdtem. De akkor már nem voltam egyedül. Egy másik nőnek a társaságában érkezett és egy kis reményt csalt belém a dolog, hiszen ketten talán többre megyünk ez az őrült ellen, de ő sem volt túlságosan jó állapotban így a reményem apró pillanat alatt szinte a felére csökkent. Úgy éreztem, hogy teljesen elhagy az erőm. Tartalékolni próbáltam azt a minimumot, amit ez a kis pihenő adott nekem, amíg távol volt, de kétlem, hogy túlságosan sokáig meg tudtam volna tartani. Mikor már szabadon beszélhettem volna a társammal, aki ugyanolyan rab, mint én magam, de valahogy nem tudtam mit mondhatnék. Szóra nyitottam a számat, de nem jött ki rajta hang. Azt hiszem ettől már sikeresen megfosztott. Mocskosnak éreztem magam. Tulajdonképpen az is voltam. Nem tudom, hogyan kerültem ide és azt sem tudom, hogyan fogok innen kiszabadulni, de az egyszer biztos, hogy meg fogom bosszulni. Muszáj lesz. Nem hagyhatom csak úgy ennyiben. Életemben másodszor érzem azt, hogy a düh elönti a testemet és még csak azt sem mondhatom, hogy később tudna erre magyarázatot, mert erre az őrült viselkedésre egyszerűen nincsen épeszű magyarázat. Ha valakinek elmentek otthonról és úgy gondolja, hogy szabadidejében vámpírokon kísérletezik az részemről nem megbocsájtható. Tudtommal nem töltöttem ki semmilyen papírt sem, hogy önként jelentkezek erre a procedúrára. Most már kétszer is meggondolom, hogy beülök valahová is. Mondjuk azaz egyetlen probléma, hogy ilyen őrültekbe bárhol belefuthatunk. Lehet, hogy befordulsz egy sarkon és bumm. Már ott is van. Kétségbeesett pillantásommal próbáltam mindent elmondani a mellettem lévő lánynak még akkor is, ha a szavakat valahogy nem tudtam megtalálni és a hangom sem segédkezett ebben az egészben.
Mikor kijelentette, hogy vacsoraidő tudtam, hogy ez semmi jót nem jelent a számunkra. Már tudtam, hogy semmit nem ad anélkül, hogy jó is származzon belőle. Esélyt sem adott arra, hogy esetleg úgy döntsek, hogy nem kérek a vérből. Nem volt választásom és amint elkezdett a testembe áramlani a tasakból a vér szinte rögtön felszisszentem, hiszen marni kezdte az egész testemet, ahogyan szépen lassan mindenhova eljutott. Az erőm rohamosan csökkenni kezdett. Volt már szerencsém ahhoz, hogy valaki úgy gondolta a verbéna jó partner lenne a számomra, de már elszoktam tőle. Nem tudom annyira elviselni, mint régebben, de legalább nem sikítok olyan intenzíven, mint mikor először találkoztam vele. – Ne.. – Ennyit suttogok magam elé. Igaz erőre sem kaphat, ha nem iszik a tasakból, de ha iszik, akkor talán még inkább legyengül, mintha nem inna egy kortyot sem. Az ő döntése az egész. Vagy iszik és hagyja a verbénát magába áramolni, vagy pedig szépen lassan halad a kiszáradás felé. Azt hiszem egyik sem éppenséggel a legjobb megoldás.


Ƹ̵̡   31  Ƹ̵̡ hanging tree Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 29, 2015 10:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Gwen + Scar + Jared

My first player and my second doll, welcome.




Az ujjlenyomatok tarkította antik óralap alatt ütemesen és délcegen baktatott a nyúlánk, szálkás mutató, testvére eltörpült mellette, s nem is igazán mozdult, lecövekelt, várt egy bölcs ember nyugalmával, míg társa minden másodpercet egy koccanással zárt, megpihent, majd egy újabbal indult neki a 24 órás melónak. Öt perc telt el, esetleg hat. Ujjaim malmozásra álltak. Nem értem. Pedig az emberek látnak benne potenciált, s görcsösen tördelik bőrkeményedéses ujjukat, amint néhány perc semmittevés köszön vissza rájuk. Nem használt, sőt. Ujjaim a szófa karfájára tértek, körmöm tépte a foszlásnak indult anyagot, s vizsgáltam a lányokat. Első számú vendégem zaklatottan nyöszörgött, tekintete élesen vájt gyomromba, teste erőtlenül hánykódott a saját vérétől mocskos matracon, száját még mindig pólóm tartotta sakkban, hang nem jött ki torkán. Tekintetem unottan időzött rajta, a gyenge tusáján, mialatt másodszámú alanyomat újra elkapta a gépszíj, pillája megremegett, homloka redőződött, orrcimpái erőltetetten tágultak csészealjnyira. Szavakra is gyorsan talált. - A házigazda lennék - biccentettem éberen, ahogy felocsúdtam a révedésből. Felnyomtam magam a párnákról, és  teátrálisan meghajoltam, majd tüsténkedve, hogy mindenféle komplikációtól elhatárolódjak, láncra vertem őt is, annak tudatában, hogy percek múlva erőre kaphat - az erőfitogtatás pedig ahogy nézem, sokat kivenne belőle. Fiatal, igen fiatal. Ismét megcsapott az a gyomorforgató bűz, amii az úton is kísérte. Egészen közel hajoltam a karperecek által talpra kényszerített hölgyhöz, bele nyakába. - Mi ez a kutyaszag? - szívtam fintorogva a zárt hely adta dohos, nehéz levegőbe. A szag önmagában csak a gyomromat forgatta a maga csatornaszerű, ételmaradékos és mosott szőr esszenciájával, de végigpörgetve ötleteimet, újabb lehetőséget kínált, amivel módomban állt élni. Elléptem a lánytól. Zakóm belső zsebéből előszedtem telefonomat, bepötyögtem néhány kulcsszót és elküldtem. Jól ismerve az ürgét, nem fog megváratni. A másikhoz léptem, és gyors mozdulattal kirántottam fogai közül az anyagot. - Ismerkedjetek - kacsintottam rá, majd öles léptekkel szabadultam íróasztalomhoz, előkaptam dossziémat, és hanyagul, hézagosan kitöltöttem a sorokat. Írtam a lányokról, benyomásokról, első tapasztalatokról. Írtam, hogy balgaság a hígítatlan verbénával kezdeni, hogy a türelem nagy úr, és az idegesség csúnya játékos. Az örökíró kapkodva karcolta, ívelte a betűket, míg végére nem ért a mai tapasztalatoknak, én pedig feltápászkodva éreztem késztetést újabbak szerzésének. - Vacsoraidő - jelentettem be ünnepélyes, kezeimet kicsattanó örömöm tárta szét. Matattam néhány segédeszköz után, egy-két vértasak, néhány formula, és egy infúzió. Előkaptam egy nagyobb űrtartalmú műanyagtálat, megtöltöttem vérrel, majd feloldottam másfél gramm verbénát benne. Jól összedolgoztam a kapott tételeket, és megtöltöttem a tasakot. Megragadtam a lány felkarját, egy újabb lánccal feszítettem vízszintesbe, hogy bekössem az infúziót. - Így ni - kacsintottam rá, megpaskoltam oldalát, és egy jó étvágyat kurjantottam mellé. Tettem néhány léptet az újonc irányába, meglazítottam láncait, hogy legyen lehetősége leülné a földre, s arra is, hogy elfogyassza a felkínált vörösséget. Mellé ejtetettem egy tasakot, és magam is ragadtam egyet, az ég felé emeltem. - Bon appetit, hölgyeim! - Csöngettek.


ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note  
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jan. 23, 2015 9:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Öntudatlan állapotom annyira nem hasonlít lebegésre, mint ahogy leírják a halált. Nem is annyira kellemes, hisz nem szállt el a testemből az élet, csak néhány órára vesztettem el úgy az emlékezetemet, hogy semmire sem emlékszem abból, ami körülöttem folyt. Arra például, hogy miért érzek fura szagot, vért és miért fáj annyira pokolian a nyakam, mintha minden csontomat átrendezték volna. Halkan nyekergek a... Földön?! Kényelmetlen és kemény, de közvetlenül az arcom alatt érzem, hogy valami kevésbé száraz anyag lepi a szilárd burkolatot. Vagy egykor kevésbé volt az, de a szaga ismerős. Vér. Rám pedig kontrollálatlan éhség tör.
Az emlékek is szépen lassan szivárognak vissza a tudatomba. Először Chriest, aztán a telihold, majd a közös vadászat, ami - a szomjamat is figyelembe véve -, egyértelműen kudarcba fulladt. A hangját viszont nem hallom. Erősen kell koncentrálnom arra, hogyha azonosítani akarom. Márpedig nagyon akarom. De az utolsó emlékem, hogy épp őt keresem, mert sehol sem látom. Aztán teljes a sötétség.
Nagy nehezen veszem rá magam, hogy egymás után felnyissam pilláimat, és a kevés fény még kapóra is jön. Először nem is látok semmit, csak azt tudom megállapítani, hogy valóban a földön vagyok. Méghozzá nem egyedül. Az első megérzésem, hogy amint sikerül feltápászkodnom, vagy legalább térdelő helyzetbe tornáznom magam, Benedict fog szembenézni velem. Akár el is könyvelhetem, hogy nekem itt végem. Egyszer már kiengedett a karmai közül, kétszer nem követi el ugyanazt a hibát...
- Ki a franc vagy te? - nézek rá értetlenül. Nem ismerem a fickót, akire a tekintetem irányul. Nyakamhoz kapok, a fájdalmamat nem tudom leplezni. De valami azt súgja, hogy most ez lesz a legkisebb bajom.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 03, 2015 9:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Gwen & Jared

My second doll, welcome.




Kilométerekre rá, hogy magam mögött tudtam a New Orleans-i városhatárt, fülemben megtört a forgatag zaja. Betonúton szedtem lépteimet, lélegzetem kivetült a zimankós hidegben, tüdőmet átjárta a csípős levegő. Körbeölelt valami feszengő nyugalom - a személyautók berregése az útszéli lombok árnyékában, a ritmust adó tücskök muzsikája és a távolodó ittasak féktelen botladozása két szemetesvödör távlatában harmóniát ébresztettek zúgó fejemben, merthogy zúgott. Az előbbi kis fiaskó az elmaszkírozott eseményen igencsak megtörte lelkesedésemet, és nem tudtam egyről a kettőre jutni, holott nem voltam egy önemésztő figura, mégis a botlásom... most kavart okozott bennem. Menj a biztosra! - búgta elmém, miután felülbírálta tetteimet. Nekiiramodtam. A késői homályban egy illanó alak hagyta lábnyomát, mely megtorpant, tétovázott, majd rövideket rúgott a levegőbe, végül ismét a városnak indult, panaszosan és céltudatosan. Végigtalpaltam egy utcahosszt, majd még egyet, a harmadik szájában gyökeret vertem: farkasbűz csapott meg. Egymás mellé szedtem bokáimat, galléromat orromra hajtottam. Egy ballonkabátos, sötét fürtös hölgy fordult be a sarkon, tekintetét végig az útpadkán hordozta. Még a városból kimenet egy bontott sörösüveg maradt markomban, magam sem tudom, miért. Már értetettem. Kezem megfeszült, az üveg kiperdült az ujjak tartásából, és halántékon találta a nőt. Mélyet sóhajtottam, biztosítottam a nyugodt hazautat egy nyakkitöréssel, mielőtt ölembe emeltem a lányt. - Css, nincs semmi baj- morrantam lágyan és önfeledten, vigyorom
hazáig kísért.
A zár kattant mögöttem, a zsákmányt egyből a padlóra vetettem, majd kisebb tesz-vesz után fotelembe süppedtem. Végighordoztam tekintetem első vendégemen, arcát elfolyt smink keresztezte, tekintete rémülten ragadott meg, a másodikra emeltem, aki némán elnyúlt a felszáradt vérfoltokon. Meggyűrtem képemet. Végre itthon.


ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 20, 2014 9:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scarlett & jared
A sötétség annyira békés. Törökülésben ülök a semmi közepén. Az orromig sem látok, de mégis boldogabb vagyok, mint az ébrenlétben voltam. Nem akarok visszatérni. Ha lehetséges örökre itt maradok az elmém fogságában kapaszkodva a sötétségbe. De nem tart sokáig ez az állapot. Meglátom a világosságot, ami vonz magához. Én pedig olyan erősen kapaszkodom a sötétségbe, ahogyan csak bírok, de végül visszatérek a valóságba. Csak, hogy most nem a hideg vér az, ami körülölel, hanem egy puha anyag simul a testemre. Félénken nyitogatni kezdem a szemeimet és észreveszem, hogy egy puha matracon fekszem. Apró takaró borítja meztelen testemet és körbepillantok a szobában, már amennyire az lehetséges és kicsit megnyugszom, hogy egyedül vagyok. Valahogy ki kell találnom egy kiutat innen, mert nem bírok ki még egy beteges ötletet. Mély levegőt veszek és észreveszem a mellettem lévő üvegcsét. Szükségem van az erőmre, de az egyszer biztos, hogy nem hagyna csak úgy itt nekem sima, egyszerű vért, amivel erőre kaphatok és talán ki is szabadulhatok. Óvatosan kinyitom, de semmit nem érzek. Az egész szobát a vér illata tömíti be ezért egy aprót kortyolok belőle, majd hosszasan köhögni kezdek és jó messzire hajítom az üvegcsét. Hát persze, hogy tett bele verbénát. Ahelyett, hogy erőre kaptam volna csak még jobban legyengültem. Próbáltam a láncokat feszegetni, de túlságosan is gyenge voltam. Utálom, hogy ennyire gyenge vagyok és törékeny. Ismételten könnyek marták a szemeimet. Összekuporodtam a matracon és átadtam magamat a mindent elsöprő zokogásnak.

Ƹ̵̡ várom. 31  Ƹ̵̡ hanging tree Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 20, 2014 8:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Scar & Jared

I don't trust words. I trust actions.



Az ecset gyorsan szaladt a vásznon, kellett is neki, hiszen a vér hamar alvadt a kéretlen kánikulában. Egy idő után modellem jelenléte vesztett hangsúlyából, az emlékezetemre hagyatkozva munkálkodtam, így a kis pacák hamar kiadták a bámulatos alakot. Apropó...a lány. A kezdeti mocorgások kisvártatva alábbhagytak, és én olyan mértékben belemerültem a művészet adta szenvedélybe, hogy meg is feledkeztem róla. Felnéztem hát, túl a művészeten, vértócsán, bele a kádba. A hölgy feje oldalra billenve, szemhéja csukott. Érdeklődve cammogtam oda, de résen voltam.. hasonló cselekkel hoztak már ki a sodromból. De az a rengeteg árulkodó jel...a tompa vérnyomás, az el-elhallgató pulzus súgta és búgta, hogy az alany, az én Kincsem nincs magánál. Nagyot sóhajtottam és megingattam a fejem. - Puhány - morogtam halkan, nemtetszően. Csettintettem néhányat arca előtt, de reakciótlan testbeszéde teljesen meggyőzött, túlbecsültem a teherbírását; az a rengeteg vérveszteség még a legkitartóbbat is lenyomja. Nyakamba vettem a lányt, és kitoltam alóla a kádat, egy matracot vettem elő, és arra fektettem. A láncokat szorosabbra vettem, biztos, ami biztos, majd... minimális szolidaritásom jeléül egy pokróccal terítettem be a lányt. Végezetül egy kis üvegcsét helyeztem mellé, nem várt meglepetéssel, fél adag vér és fél adag hígított verbéna. Egy kicsattanó egészségnek örvendő vámpír egyből kiszagolná, de a hely bűzölög tőle, így nehéz besorolni a forrását. Ha már az első teszt dugába dőlt, a diétának kezdődnie kell.
Megsimítottam az arcát - búcsúzásképpen, majd rázártam a lakatot az ajtóra.

ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note : Megyek bálba, és hozok neked társaságot, Kincsem, oké? Cool
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 20, 2014 9:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scarlett & jared
Azt akartam, hogy elveszítsem az emlékezetemet és ne kelljen ezt az egészet végigszenvednem, de ha meg is történne biztos vagyok benne, hogy gondoskodna arról, hogy felébredjek. Vagy egyszerűen megvárná míg felébredek. Soha nem voltak ilyen elmebeteg pillanataim, hogy tudjam mégis mire gondolhat vagy miket tervezhet. Ha megakarnám érteni úgy kellene gondolkodnom, mint ő és jelenleg lélegezni is nehéz, mert nem tudom egyszerre itatni az egereket és normálisan levegőt venni. Olyan vagyok, mint egy fuldokló, akit nem lehet megmenteni. El akarok innen menni. Gyerekes gondolat, de gyenge vagyok és nem tudok semmit sem tenni annak érdekében, hogy kiszabaduljak. Erről teljes mértékben gondoskodott. Az egész lényem teljesen kiszolgáltatott lett a számára. A vér illata pedig rögtön megcsapja az orromat. Ilyen gyenge pillanatomban jobban vágyom rá, mint valaha. Jobban, mint mikor napokat hagytam ki. Az az éhség sem marta ennyire a torkomat, mint jelen pillanatban. Úgy érzem, hogy mindjárt tűzet okádok annyira ég a torkom és vágyom egy kis vérre. Nem sokra csak egy picire. Az arcom hamar árulkodik erről, hiszen az erek megjelenek a szemem alatt és legszívesebben rávetném magam a kádra és mohón kortyolnám belőle a vért addig, míg a testem fel nem töltődik elég energiával, hogy elszökhessek innen. Megnyalom a kiszáradt számat és elképzelem, ahogy a vér a szervezetembe jut, de ez az egész kép összetörik, mikor kijelenti honnan is származik ez a vér. Hogy is nem gondolhattam erre? Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ha egy pillanatra is, de olyan szörnyeteg lettem, mint a többi vámpír.
Végül pedig a rohadék a kádba helyezett, mint valami bábút. Ajkam majdnem érinthette a vér felszínét. Nem bírom ezt az egészet. A zokogás egyre inkább rázta a testemet. De sokkal inkább a bensőmet, mert a testemben annyi erő sem volt, hogy egyetlen egy tagja is megmozduljon. Nem lebeghetek ezen a felszínen. Muszáj kiütnöm magam.. Még vért kell veszítenem és hagynom kell, hogy a könnyek az utolsó csepp energiát is kiszippantsák belőlem. Elharapom a nyelvemet, amiből szinte rögtön előbukkan a vér és hagyom, hogy egyszerűen a szám sarkában kifolyjon én pedig egyre közelítek az öntudatlanság felé és végül szerencsére találkozom a sötétséggel, ami megment ettől a szörnyűségtől.

Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ hanging tree Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 18, 2014 8:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Scar & Jared

I don't trust words. I trust actions.



Letéptem a tasakok szelepét - sietősen, de alaposan - és a márványteknőbe folyattam a tartalmat. Újabb és újabb zacskó feküdt meg tenyeremben, a vérszint pedig folyton-folyvást gyarapodott, majd kisvártatva a karmazsinos iszap elérte a kád száját, a hűtőszekrényem meg a fenekét. - Látod ezt, hm? - biccentettem a lány felé. - Csak rád vár, angyalom - adtam tudomására a következő lépéseket, míg a vértóba mártott kezemmel beletúrtam fénytelen hajkoronájába. - Szippantsd be, Kincsem... Járjon át, hatoljon a tüdődbe, terjedjen a szádban, érezd és tedd magadévá. Éhezel, Angyalom, mi? Ahogy szökik ki belőled az éltető tápanyag, úgy vágysz kárpótlásra. Lassan ölnél is érte, mi? Látom, hogy cserepesedik a szád, és élcelődik a nyelved, izzik a szemed és kapar a torkod. Abban a kádban - mutattam a delikvensre - egy kisbusznyi diák fekszik. Életek! És te mégis... lassan csak a táplálékot látod... erőt adó nedűt. Ironikus, nem? - horkantottam fel, elmerengve egy pillanatra, majd visszatérve kezemet hajába göngyöltem, rácsavartam, és hátrarántottam fejét. Csillogó szemeit figyeltem. - Különleges alkalom, kedvesem... Az első próbatétel, ne hozz csalódást! - Barázdáltam orrnyergem. Zsebemből egy vasperecet húztam elő, majd nyakára erősítettem. A kezem lustán engedte el a fonatot. A láncot a csillárra erősített darabhoz igazítottam, majd összehangoltam ezeket. A lány teste teljes egészében a falakhoz lett függesztve. Mozgatni esetleg a nyakát tudta, azt is csak vízszintesen. Még mielőtt a kádat alátoltam volna, gyorsan górcső alá vettem az alá ülepedő vértócsát, és ruhadarabjának szövetével felitattam a nagyját, melyet egy apró műanyagpohárkába facsartam. Ezt befejezve, helyére toltam a kádat, és beemeltem a lányt, akinek ajka immáron centikre volt a vértől, mégsem érhette el. És íme, a tápláléklánc csúcsa komor veszteségének lehetek most tanúja. Dramaturgia és tragikum. Csodás! Magam alá fogtam egy széket, felállítottam a vászontáblát, és a pohárba mostam az ecsetemet, majd felvittem az első vonást az anyagra. Már imádom. - Ne mocorogj...

ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note : Utállak, amiért lelőtted a festegetős részt, de már azért is megcsinálom! Very Happy
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 07, 2014 10:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scarlett & jared
Vagy túlságosan sokat beszéltem, vagy nem tetszett neki a hangszínem, de az is lehetséges, hogy úgy gondolta egyáltalán nem olyan dolgokról fecsegek, ami őt érdekelné és ezért tömte be a számat. Mindenesetre nem éppen volt kellemes egy nagy anyagdarabbal a számban kikötözve teljesen kiszolgáltatottá válni a számára. Senki nem tudja, hogy itt vagyok senki nem menthet meg az őrült ötletei elől és ez az, ami fáj nem pedig az, amit csinál. Nem érdekel, hogy mennyi vért veszítek el vagy hány sebet ejt rajtam. Könnyedén begyógyulnak, de az emléke ennek az egész helyzetnek soha nem fog eltűnni az elmémből és ettől rettegek a legjobban. Szinte minden ruhadarabomat immár a saját vérem borította. Teljesen vörösben pompázott a felsőm. A nadrágom és mindenem.. Nem is igazán én véreztem, hanem maga a lelkem. Ez a helyzet a lelkemet akarja megtörni. Az pedig talán a világon a legkönnyebb dolgaihoz tartozik.
Immúnissá akar tenni a verbénára? Mégis mit gondol, hogyan lenne ez már lehetséges? Meg, ha annyira jó dolgot próbál valósággá varázsolni, akkor mégis miért nem kísérletezik saját magán? Akkor legalább első kézből kaphatná meg az eredményeket nem kellene kérdeznie. Bár jelenleg bármit kérdez némaságom a válasz, ahogy az egész kincsem dologra is. Mintha számított volna, ha azt mondom, hogy igen is zavar, te barom. Egyre jobban növekszik bennem a düh. Akaratlanul is Ryan arca kúszik elém, hogy őt is mennyire gyűlöltem és, hogy a gyűlöletemmel mennyi mindenre képes voltam, hogy milyen erősnek éreztem magam miatta. Most is pontosan ezt kellene felhasználnom. De ez még közel sem elegendő és a megfelelő alkalmat kell megtalálnom arra, hogy kihasználhassam.
Eddig küzdöttem a könnyeimmel, de mikor megfoszt minden egyes ruhadarabomtól, akkor váltam igazán kiszolgáltatottá és ez jobban fájt bármi másnál. Mikor végigtapogat és megérint ott.. Úgy érzem, hogy megbecstelenítették a lelkem és a testem.. Most mindennél jobban vágyom arra, hogy Ryan itt legyen, hogy a karjaiba simulhassak egészen addig, míg meg nem nyugszom. Csak úgy, mint amikor majdnem megöltem valakit. De ha képes lennék ölni bűntudat nélkül biztosan ez a beteg vadállat lenne az áldozatom. Vagy amennyire beteg rosszabb dolgokat kellene mutatnom neki a halálnál.. Meg is fogom tenni.. Csak nem most.. Egyelőre ki akarok szabadulni innen. A gyomrom kavarog a szavaira és egyik könnycseppem követi a másikat. Nem bírom. El akarok szabadulni innen.

Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ hanging tree Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 07, 2014 4:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Scar & Jared

I don't trust words. I trust actions.



Szavai egy küzdő szellemé, ellenben irritálóan élesek. Ezt a problémát úgy oldottam meg, hogy levettem ingemet, megcsavartam, gombócot formáltam belőle, majd lerántottam állát, és kibéleltem szájüregét az anyaggal. - Így ni! Máris mennyivel csendesebb! - lélegeztem fel, majd nekiláttam a munkálatoknak, közben felvázoltam neki terveimet. A falhoz rögzítve voltak további bilincsek, melyek masszívabbak a megszokottnál, ezeket csatlakoztatom az övéihez. - Őrültnek nézel - állapítottam meg. - Pedig nem vagyok az. Sőt, jó ember vagyok. Kísérleteket végzek, amik előreviszik és szaporítják fajunkról szerzett eddigi tudásunkat. Ennek pedig kell, hogy legyenek elszenvedői. Ne haragudj, Kincsem, semmi személyes nincs benne. Rosszkor voltál rossz helyen - vonok vállat, a sarokba lépdelek, ahol már elő van készítve a következő kellék. - Nem a kivéreztetés a cél. El akarom érni, hogy a vértartalmad a minimumot verje, hogy utána saját magam állíthassam be az étrendedet. Hasznos feladatot kapsz, bizony ám! Te, mint ötmilliomodik versenyzőm fogod bebizonyítani, hogy igenis képes egy vámpír önerőből immúnissá válni a verbénára - megpaskoltam hátát. - Igen szép feladat! Örülhetsz neki, elődjeiden az anatómiát tanulmányoztam...a végére egészen szétestek - nyekkentem, majd elé toltam az üres, fényesre csiszolt kádat. Érintetlen. - Ezt a kivéreztetést mindjárt két másik elintéznivalóhoz is kötöm, hogy utána tudj egy kicsit pihenni, rendben, Kincsem? Zavar, ha Kincsemnek szólítalak, Kincsem? Nem mondasz semmit? Akkor maradsz Kincsemnek. Nos, hol is folytassam... A két tennivaló: először is ezekre nem lesz szükség - mellé léptem, haját elsodortam melléről, és egy könnyed mozdulattal letéptem ruháját, fehérneműjét, az összes szövetet. - Csinos vagy! - pöccintettem meg orrát, majd a kezemben szorított ruhadarabokra emeltem tekintetem. - Upsz. Ezzel is betömhettem volna a szádat, nemdebár? - Játszi meglepődésem hiteltelen volt. Csökkentettem közöttünk a távolságot. Végigsimítottam mellén, fenekén, majd combja közé markoltam. - Tudod, Kincsem, ha más körülmények között találkoztunk volna, talán... - leheltem bőrére, hallgattam szívdobogását, ritmikátlan pulzusát, majd zokszó nélkül elengedtem őt, és feltártam az egyik hűtőláda ajtaját, kiemeltem néhány zacskó vért, majd előkerítettem egy vászontáblát és néhány ecsetet. Jól fogunk szórakozni!


ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note : Utállak, amiért lelőtted a festegetős részt, de már azért is megcsinálom! Very Happy
ઈ Words



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 07, 2014 1:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

scarlett & jared
Azt hiszem hiányoztam arról az óráról, hogyan kellene kezelnünk az elmebeteg szadista állatokat. Most már értem, hogy mégis miért lett volna olyan fontos bepótolnom. Még ha létezne ilyesmi! Amennyi szadista állat van a világon, már simán taníthatnák az iskolákban, hogyan kezeljék ezt az emberek, hogyha ilyen helyzetbe kerülnek tudják, hogy mit kell mondani. Én nem tudom. De azt hiszem a sértegetéssel nem megyek sokra azonban megmutatom, hogy nem vagyok a játékszere. Legalábbis nem úgy, ahogy ő gondolja. Erősebb vagyok annál, hogy sírva könyörögjek a kegyelméért. Szerintem fogalma sincs arról, hogy mégis mi az. Nem tudná értelmezni a szót csak azt, hogy üss, vágj aztán kezd elölről. Okos robot, nagyon okos.
Menekülni szerettem volna, de nem volt rá elég erőm. Nem találtam a szabadulásomra módot és most már nem is fogok, mert minél több vért veszítek annál inkább veszítek az erőmből is. Nem volt menekvés. Mély sebeket ejtett rajtam, hogy a vérem hamarosan szép kis tócsát alkotott körülöttem. Gondolom számára ez most a műalkotás és mindjárt nekiáll a véremmel festeni valamit. Beteg állat. – Tényleg azt hiszed, hogy ez fáj? Mégis mit akarsz? Kivéreztetsz? Aztán mit teszel? Mert, hogy az ég világon semmit nem fogok érezni az egészből az is biztos. – Nem azért mondom el neki, hogy előnyhöz juttassam. Önmagamat akarom előnyhöz és erőhöz juttatni. Ez az egyetlen megoldás, hogy valahogy kijussak innen. Kétlem, hogy Superman, Batman vagy az IronMan véletlen betévedne ide és, ha már itt van, akkor megment. – Miért is mondanék én el neked bármit is? – Nem fogok illedelmesen, kedvesen viselkedni vele.. Vagy tudjam is én, hogy szoktam. Ez a rohadék azt élvezi, ha a másikat megkínozhatja. Nem érdemel semmit. Maximum halált, de még az is túlságosan kegyes lenne a számára. Megnézném, hogy milyen hatással lenne rá, ha megvonnák tőle a kínzást. Elvonási tüneteiről szívesen vezetnék jegyzeteket.
Ƹ̵̡ megjegyzés Ƹ̵̡ hanging tree Ƹ̵̡ szószám Ƹ̵̡ ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 07, 2014 12:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Scar & Jared

I don't trust words. I trust actions.




Mosolyom egyre feszesebbé vált szavainak hallatára. Megingattam fejem. - Tudod, kislány, ennél csúnyábbakat is kaptam már kevesebbért - vetettem oda foghegyről, majd előrántottam egy ötujjnyi pengéjű szikét farzsebemből. Foganatjába a következő volt vésve: Szolgálója a kenyérnek, társa a vérnek.
A cirill betűk makacsan állták az időt, nem mosta le őket csúnya szó, piszkos vér. Megforgattam kezemben az eszközt. A második lépés - rögtön a bebiztosítás után - az alany kivéreztetése. Épp annyira, hogy öntudatban legyen, ereje is maradjon, de a szükségtelen menekülési kísérletektől megóvjam magam - hosszú évek rutinja adja a kitapasztalást. Bár régóta űzöm az ipart, magam sem tudom már, s a technika számtalanszor újabb és újabb lehetőséget hozott arra, hogy ezt a fázist egyszerűbben és profitteljesebben kivitelezzem, az én módszerem nem mutat túl az ősemberi dogmákon. Megmártottam hát hasfalában a pengét, izgett és mozgott a lány, de nem okozott problémát, hogy csuklóját is felszegjem. - Css - csitítgattam buzgón, kezem végigsiklott arcán. - Ne gondolj a fájdalomra, könnyebb lesz - mosolyogtam bájosan, és a biztonság kedvéért újra belé döftem a kést, mélyítve a sebet. - Hogy hívnak, kedvesem? - érdeklődtem éberen, közben újra helyet foglaltam. Talpam alá kúszott nyers vére.
ઈ Zene :https://www.youtube.com/watch?v=qpgTC9MDx1o
ઈ Note
ઈ Words



Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Alagsor, Jared dolgozószobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Carol dolgozószobája
» Marcel dolgozószobája
» Jared szobája
» Jared Leto
» Jared Warsovsky

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Mystic Falls-i lakások :: Galbraith birtok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •