Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 10:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Nem tudtam semmit sem válaszolni. Erre ugyan mit reagálhattam volna? Inkább tényleg csak annyit tettem, hogy élveztem azt, amit csinált velem és amit nagyon jól csinált. Ez volt az egyik oka annak, hogy hiányzott. A többi pedig... nos... mindegy.
- Ez... ez így nem fair. - Mégsem tudtam megállni, hogy ne motyogjak közbe valamit, de persze még mindig nem volt ellenemre a tevékenysége, csak viccesen jegyeztem meg ezeket a szavakat. Még nagyobbat sóhajtottam, amikor nyelvét is bevetette arra a célra, hogy édesem kínozzon. Erre már szavak sem voltak, inkább hagytam, hogy az agyamat ellepje valami megnevezhetetlen érzés, ami pár perccel később a testemet is elérte, hiszen neki hála egy nagy nyögés kíséretében átléptem a gyönyör kapuját.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 10:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Bíztatásnak vettem, hogy megmarkolta a vállamat. Ha nem tetszett volna neki, nyilván már felpattant volna és kidobott volna a francba, de be kell vallania mindkettőnknek, hogy az ágyban tökéletes az összhang közöttünk. Ahogy akkor is, ha munkáról van szó.
- Nincs egyéb dolgod, csak... élvezni, amit teszek veled... ez a vígasz ajándékom, amiért... szó nélkül hagytalak, mielőtt kinyírtak... - vigyorodtam el, felemelve a fejemet, majd egy csókot nyomtam még köldökére, ezek után kanyarodtam ennél is lejjebb, és lábát ezúttal a vállamra emeltem, hogy ujjaim tevékenységét ezúttal már nyelvemmel is segítsem. Ujjam ki-be mozgott testében, de mást sem akartam, csak így... eljuttatni őt a fullasztó gyönyörbe... először.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 10:25 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Nem is kellett hozzá sok idő, szinte rögtön fordult a kocka és én feküdtem alatta. Még jó, hogy most nem éreztem elnyomva magam, pedig eléggé kontrollmániás tudtam lenni, ami azt illeti. Ez a helyzet viszont más volt, nem is akartam szabadulni a "fogságból", amikor megéreztem Curtis ajkait a melleimen. Jóleső sóhaj hagyta el az ajkaimat, lehunytam a szemeimet és hátravetettem a fejem. Kezeim a vállára siklottak és enyhén megmarkoltam azokat, ahogy egyik ujja a testembe csúszott. Sóhaj tört fel a torkomból, az ajkaimat összepréseltem és sokkalta szaporábban vettem a levegőt. Be kellett valljam, hogy ahhoz képest, hogy egy ideig halott volt, még mindig jól értett ehhez.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 10:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Nem mondom, kettős érzelmek keletkeztek bennem. Az egyik énem akarta, hogy folytassa... de tudtam, hogy abban az esetben vészesen közel jönne el a vég. A másik én bennem tombolt, hogy most nekem kell kényeztetnem őt. Elvarázsolni egy másik világba, ahol ketten vagyunk... csak mi ketten. És kizárhatjuk azokat, akik őt bántják. És akiket ő bántani akar.
- A kérésed számomra parancs. - fogtam le kezeit halvány, kéjes mosolygással, majd egy pillanat alatt magam alá gyűrtem, és máris melleire tapadtam ajkaimmal, hogy mellbimbói körül kezdjek körözni.
Egyik kezemmel benyúltam kettőnk közé, hogy egyik lábát csípőjére emeljem, de nem elégedtem meg ennyivel... ujjaim gyengéden betaláltak két lába közé, és simogatni kezdtem őt finoman, érzékien, majd egyik ujjamat testébe csúsztattam, ajkaimmal viszont egy pillanatra sem álltam le, felváltva cirógattam nyelvemmel a melleit.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 10:09 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
A megfelelő tempóban folytattam a kényeztetését és mosolyognom kellet, ahogy meghallottam és éreztem is a reakcióját. Szinte doppingolt az, ahogy ő reagált, így nem álltam meg, csak akkor engedtem el őt, amikor meghallottam a szavait. Hmm... jól van, akkor legyen így.
- Tégy, amit szeretnél. - Hajoltam teljesen közel az arcához, viszont az ujjaim finoman még mindig simogatták őt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 10:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Persze, hogy nem volt már kislány. De én meg nem voltam durva, és erőszakos férfi az ágyban. A vadságot szerettem, és különböző halványabb árnyalatait, de az erőszakot nem. Az a "munkámba" tartozott, nem ebbe a szférába. És soha nem akartam rákényszeríteni őt semmi olyasmire, amire nem szívesen adná a fejét.
Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, a hatalmas lila köd mellett, amikor szavait követték tettei is... és testem váratlanul megfeszült, ahogyan ajkai között éreztem meg magamat. Jó ideje halott voltam, tehát nem tegnap éreztem ilyet utoljára... és férfiasan be kellett vallanom, hogy azt hittem, szinte rögtön elszáll tőle a testem és az agyam... a fürge nyelve, kezeinek mozgása, és az ajkai... már mindezt képesek lettekl volna kiváltani belőlem.
Lehunyt szemekkel hátrahajtottam fejemet, és néhány jóleső hörgéssel és nyögéssel adtam tudtára, mennyire kedvemre van az, amit éppen csinál velem... de nem így akartam befejezni.
- Csak ne... túlozd... el... - nyögtem szaggatottan.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 9:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Elégedetten nyugtáztam, hogy a reakcióiból ítélve jól csináltam a dolgom. Jelenleg tényleg nagyon örültem, hogy tetszett neki ez a helyzet, mert nekem sem volt ellenemre, sőt... ennyi év után komolyan mondom, hogy üdítő volt Curtis társasága.
- Már nagyon régóta nem vagyok kislány. - Néztem fel egy pillanatra az arcára, aztán rákacsintottam és pár másodperccel később az őt kényeztető ujjaim helyét átvették az ajkaim, hogy először kínzó lassúsággal kezdjem el azokat mozgatni, aztán pedig az ujjaim ismét csatlakoztak a már szám által végzett kényeztetéshez.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 9:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Meg nem tudtam volna nevezni, hogy mi itatja át a vigyorát és kislányos mosolygását. Talán a csibészség? Igen, határozottan... a csibész kislány. Huncut, csibész... és ezen csak vigyorogni tudtam.
Mindaddig, míg kezei lejjebb nem vándoroltak... mert azon nyomban rám fagyott a vigyor... sóhajtozni kezdtem, még a szemeimet is lehunytam, és kezem reflexszerűen túrt újra hajába, hogy így ösztökéljem a folytatásra, de ezzel bizonyíthattam, hogy mennyire piszok jó az, amit így csinál velem...
Hátrahajtottam fejemet a lepedőre, testemen néha végigfutott valami jóleső borzongás, de aztán lassan, nagy nyeléssel felemeltem a fejemet. - Többet nem kell tenned, ha... nem akarod. - néztem teljesen őszintén a tekintetébe. Azt akartam, hogy csak olyat tegyen meg, amiben ő is örömét leli. Semmit nem erőltettem volna rá.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 9:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
A mosolyom szinte beterítette az arcomat, az alsó ajkamba harapva néztem a szemeibe, tekintetemben pedig valamiféle huncut csillogás ragyoghatott. Tényleg örültem annak, hogy itt volt és teljesen elterelte a gondolataimat. Sokkal jobb volt így, mint egyre mélyebbre süllyedni az önsajnálatban. Az nem méltó hozzám.
- Hát legyen. - Játszi nemtörődömséggel meghúztam a vállamat és a szájához hajoltam, hogy szenvedélyes csókot adjak neki. Azt hiszem, hogy csak percekkel később váltam el tőle, akkor is csak azért, hogy a mellkasát kezdjem el beborítani a csókjaimmal, ezzel egy időben pedig a kezeimmel elkezdtem lefelé tolni a nadrágját. Amikor ezzel készen voltam, akkor a saját felsőmet is lekaptam magamról - így kissé kényelmesebb volt - és letoltam Curtis-ről az alsóját is. Ujjaim a férfiasságára vándoroltak és finoman kényeztetni kezdtem őt, ajkaimmal pedig visszahajoltam a hasára, hogy ott csókolgassam.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 9:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Nem volt már túl sok hangulatom ahhoz, hogy szavakkal rontsam el a hangulatot. Elvégre... ebben a helyzetben ki a fene akarna beszélgetni? Ugyan már... most még legyintettem is volna, de helyette kényelmesen elnyúltam Tatia alatt, és tenyereimet combjaira fektettem, finoman beléjük markolva.
- Incselkedsz velem? - néztem le a szemeibe somolyogva, kis ravaszkás csillogással. - Rád bízom magamat. - súgtam a válaszát, már szinte zihálva. Felizgatott a helyzet. De még mennyire...!
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 6:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Mosolyra húzódott a szám, amikor a hajamba túrt és meghallottam az egyre gyorsuló légzését. Vámpírként ez nem esett nehezemre, ahogy az sem, hogy tovább folytassam azt, amit elkezdtem. Örültem annak, hogy tetszik neki, amit csinálok, így elégedett is voltam. Nem mintha amúgy nem lennék az magammal.
Kibújt az ingéből, én pedig egy pillanatra feltekintettem rá és rávigyorogtam. Arrébb sepertem a ruhadarabot, a hajamat a hátamra dobtam, aztán ismét a vállgödrébe hajoltam, hogy ott csókoljam végig a bőrét. Kezem ekkor már egészen a hasáig vándorolt, majd a csípőjére siklott, aztán kigomboltam a nadrágját is, de még semmi mást nem tettem. Inkább incselkedtem vele egy kicsit.
- Mit szeretnél? - Suttogtam a fülébe a kérdésemet lehelethalkan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 28, 2012 5:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Egy ideig tűrte engedelmesen, amit csináltam vele, de ez magában már eléggé furcsa volt. Mert Tatia, mint kiszolgálatott szereplő... egy boszorkánynak... tudtam én, hogy nem fogja ezt sokáig hagyni.
És sejtésem be is igazolódott. A hajába túrtam széles vigyorgással, hogy így ösztönözzem őt a folytatásra, miközben apró sóhajtásokat hallattam, ahogy haladt végig a nyakamon.
- Nem mondom... értesz ahhoz, hogy hogyan végy le még midnig a lábamról... - sóhajtoztam. Szerettem ezt a szerepet. Én - vele ellentétben - imádtam kiszolgáltatott lenni. Ebben a helyzetben persze.
- Folytasd... - vált gyorsabbá légzésem, miközben önkéntesen kibújtam ingemből.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Kedd Nov. 27, 2012 10:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Felnevettem, amikor a hátamra döntött és a fejem mellé szorította a kezeimet. Hú, annak is jó ideje már, hogy valaki ezt csinálta velem, sőt... de tetszett és ezt tudtára is adtam egy apró hümmögéssel, amit kiváltott belőlem a nyakamra adott csókokkal. Még a szemeimet is lehunytam, közben pedig a mosolyom még véletlenül sem fagyott le az arcomról.
- Azt hiszem arról volt szó, hogy nekem kell kiengesztelni téged. - Suttogtam és lefejtettem a csuklóimról a kezeit és egy laza mozdulattal magam alá gyűrtem. Isten áldja a vámpírerőt, enélkül ez nem biztos, hogy ilyen gyorsan sikerülne. - Szóval... ugye nem haragszol rám? - Kacsintottam rá már a csípőjén ülve. Az ajkaihoz hajolva egy csókot adtam neki, közben ujjaimmal elkezdtem kigombolni a nemrégen magára szedett ingét. Szám lejjebb csúszott a nyakára, amit az ütőere mentén csókoltam végig, egy helyen pedig óvatosan meg is haraptam. Nem sértettem fel a bőrét, nem akartam megharapni, egyszerűen csak megszívtam egy kicsit.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 27, 2012 9:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Elnevettem magamat. - Teljes mértékben megnyugodtam. Nem is te lennél, ha valami jót csinálnál. - nevettem még mindig, de aztán ártatlan arcát látva nem bírtam tovább, fölé kerekedtem és a feje fölé szorítottam mindkét kezét. Nem durván, hiszen akármikor képes lett volna elszabadulni.
A képébe nevettem, miközben megcsókoltam az állát. - Ez már... elég kiindulási pont? Vagy mutassak többet? - csúsztam le a nyakára, gyengéden csókolva nyaka illatos bőrét. Mindig is imádtam ezt a virágillatot. Utánozhatatlan volt, szinte páratlan.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Kedd Nov. 27, 2012 9:43 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
- Tudom. Nyugodj meg, nem készülök semmi jóra, emiatt ne aggódj. - Mosolyogtam rá továbbra is. Kezdett visszatérni az életkedvem, most legalább tényleg nem kellett semmi másra gondolnom. Vagyis nem tudtam másra gondolni. Csak... élveztem Curtis társaságát.
- Igen? Pontosan mire gondolsz? - Vigyor csúszott az arcomra, közben pedig értetlenséget tettettem. Jaj de jó érzés volt játszani ilyenkor.


A hozzászólást Tatia Petrova összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 27, 2012 10:44 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 27, 2012 9:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
- Nagyon titokzatos vagy. - sóhajtottam fel, és beletúrtam a hajamba, mintha kissé feszült lennék. Nem az voltam. Inkább kíváncsi, mint az állat. De a jó ég tudja, hogy miért nem akart beavatni... én ugyan mit tudnék ellene tenni? Beszélek a lányával? Ugyan-ugyan... hülye lennék. Az anyja sokkal jobban tetszik, nem is fecsérelek időt a kisebbik Petrovára.
- Egy módon kiengesztelhetsz az elutasított ajánlat miatt. - jelent meg egy huncut és pajzán vigyor a képemen, a szemöldököm pedig már szinte az egekig magaslott.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Kedd Nov. 27, 2012 9:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Nem nagyon akartam beszélni egy olyan dologról, ami még előttem is kiforratlan volt. Viszont egyre jobban és jobban beleéltem magam, mert ha tudnék beszélni a bizonyos illetővel ez ügyben, akkor valami miatt úgy érzem, hogy neki sem lenne ellenére meglepni a lányomat. Az előbbi könnyes összeborulást figyelmen kívül hagyva még tartozik neki egy olyasfajta hátbadöféssel, mint amit ő követett el velem szemben. Ebből nem engedek, csak azután lehet szó olyasmiről, hogy esetleg ápoljuk a jelenleg még nem is létező anya-lánya kapcsolatunkat.
- A lényeg, hogyha a lányom elsápad és azt se tudja majd, hogy pontosan hol van, akkor sikerrel jártam. Szükségem van arra, hogy úgy érezze, becsapták. És ha ez az illető beleegyezik, hogy a partnerem legyen, akkor... minden bizonnyal ez sikerülni fog. - Na ez tényleg titokzatosra sikeredett, de idővel úgyis be fogom avatni. Ettől nem kell félnie. - Pedig szívesen mennék veled. - Mosolyogtam rá kedvesen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 27, 2012 9:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Érdeklődve vontam fel a szemöldökömet. Na jó, ez gyors pólusváltás. Az előbb még könnyezett a lánya miatt, most meg meg akarja lepni. Érdekes dolgok vannak a háttérben, ez nem lehet vitás. De volt egy olyan érzésem, hogy én ezt soha nem fogom megérteni, és ezt nem is bánom.
- Mit tervezel? És kivel? - érintettem meg a kezét, és megfogtam azt. Valami különös vibrálás szaladt végig a testemen, de ezt igyekeztem nem kimutatni.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Kedd Nov. 27, 2012 9:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Még mindig kissé zavartan meghúztam a vállamat, viszont örültem annak, hogy most mellettem marad. Szükségem volt valakire, ha egyedül lennék, akkor záros határidőn belül (ami körülbelül három percet jelent) megőrülnék. Az pedig nem jó, főleg akkor nem, ha rólam van szó. Mindenki tudja, hogy borzalmas dolgokat művelek, ha bekattanok, sőt, még anélkül is. Bár szerintem ezzel nincs semmi baj.
Ám kérdésére csak nyeltem egyet, így néztem rá. - Hallottam már erről a buliról és... kitaláltam valamit annak érdekében, hogy... meglepjem a lányomat. - Motyogtam és sejthette, hogy nem éppen jófajta meglepetésről beszélek. - Ehhez viszont egy másik partnerre van szükségem. Olyasvalakire, aki miatt Erint elkapja az infarktus. - Igen, már napok óta körvonalazódik a fejemben ez a gondolat és nemsokára neki is állok a szervezésnek. Vissza kell térnem, ez az este pedig megfelelőnek ígérkezik erre a célra. - Viszont ha ettől függetlenül te is ott leszel, akkor szívesen találkoznék veled. - Kacsintottam rá már kissé jókedvűbben.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Nov. 27, 2012 8:54 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Viszonozta a csókomat, ezért közben gyengéden hajába túrtam és belemosolyogtam az egészbe. Ritkán éreztem ilyen finom ajkakat a saját számon, és ami még biztosabb... ebben a pillanatban ez az egész nő egyedül az enyém. És ebbe ne merjen belekötni senki se.
Meglepetten kaptam fel ezek után a fejemet, és meglehetősen bambán nézhettem rá a kérdése hallatán.
- Tatia, drágám... ezt most jól hallottam? - lepődtem meg, és egy nagyot nyeltem. Ennyit az érzelemmentességről. Ha Tatia az, én is az vagyok. A környezetem kihozza belőlem is. De reszkess világ, Curtis még nem állt bosszút...viszont erre még holnap visszatérek.
- Veled maradok. Nincs is ennél nagyobb vágyam. - cirógattam meg az arcát már egy meleg mosollyal, és visszahúztam az ágyra, egy nagyon apró sóhajtással. - Arra gondoltam, hogy... van kedved velem jönni erre a horror-bulira, amit a városban rendeznek? - emeltem rá a tekintetemet.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 26, 2012 9:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Nagyokat pislogva néztem rá, de mondani nem tudtam semmit. Ezzel aztán tényleg meglepett, mert...egyáltalán nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy valaki a boldogságomat akarja. Az én boldogságomat? Létezik egyáltalán ilyen ebben a világegyetemben? Ezt erősen kétlem... ennek ellenére mégis apró mosolyra húzódtak az ajkaim szavait hallva.
Amikor pedig elém lépett és megcsókolt, én ugyanolyan készségesen csókoltam vissza. Lehunytam a szemeimet, a tarkójára csúsztattam a kezeimet és azt hiszem, hogy kissé megnyugodtam. Nem kellett arra gondolnom, hogy mi történt velem a közelmúltban.
- Lehetne... lehetne egy kérdésem? - Suttogtam halkan, miután elváltam az ajkaitól. Ha valami, ez tényleg fura lesz. - Itt... itt maradnál velem? - Néztem a szemeibe és én magam sem tudtam megnevezni, hogy vajon mi lehet a tekintetemben. És rájöttem arra, amire igazából már néhány perce...hogy eléggé hülyén jönnek ki ezek a szavak ha én mondom őket. Most mégsem bántam... valami miatt nem. - Persze ez csak egy ötlet volt... - Tettem hozzá gyorsan, kissé már zavarban.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 26, 2012 7:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Én se tudom, hogy mi uralkodott az agyamon. Meglehetősen furcsa volt ez, nem? De még mennyire... merthogy nem sztokam én így beszélni. Boldogságot meg főleg nem kívántam senkinek. Kivéve... Tatiának. Most... mi ez az érzés bennem? Hátborzongató...
- Akarom, hogy boldog légy. Nem tudom, hogy miért. De... szívem szerint megfojtanám azt, aki bánt téged. - mondtam őszintén. Két pillanat alatt termettem ott előtte, hogy újra szenvedélyesen csókolni kezdjem és átkaroljam testét.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 26, 2012 3:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Ellépett előlem, én pedig megráztam a fejem. Ez tényleg nagyon furcsa, lehet valami a levegőben, ami okozta ezt a hatalmas érzelmi kitörést és azt, hogy Curtis ilyen... más volt. És most ezt egyáltalán nem rossz értelemben értettem. Nem szerettem, ha valaki túl érzelgős vagy ha csak egyszerűen érzelem tükröződik az arcán, de mostanában kezdtem hozzászokni és... az utóbbi időben történtek után még jól is esett, hogy valaki meghallgatott, bár sohasem gondoltam volna, hogy pont Curtis lesz az. Az élet tele van meglepetésekkel.
- A boldogságomat? - Kérdeztem vissza. - Akárhány embert ismerek, egyik sem akarja a boldogságomat. Még az sem akarta, aki állítólag szeretett... - Motyogtam magam elé, aztán nagy levegőt vettem, mintha ezzel előrébb lennék. - Számomra már nagyon régóta nem létezik olyan, hogy boldogság. Nem csípjük egymás társaságát. - Nevettem fel keserűen.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Nov. 25, 2012 10:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Megforgattam a szemeimet. Nem szerettem én túlságosan érzéketlennek tűnni, de most nagyon úgy tűnt, hogy ez az ábra. Ezt kell csinálnom, hogy egy pici észt verjek abba a szépséges buksijába. De rohadt kevés sikerrel. Nyilván fel kellene adnom.
Az utolsó kérdésére azonban zsebre vágtam mindkét kezemet, és fel-alá kezdtem sétálgatni előtte, némi feszültséggel, és talán zavarral is.
- Csupán... azt akarom, hogy kijusson végre neked is a boldogságból. - sütöttem le teljes mértékben a szemeimet. - A boldogságodat akarom, Tatia. - pislogtam fel aztán rá újra, valami furcsa hangulattal magamban.
Vissza az elejére Go down

Ősi vámpír
Tatia Petrova
A hálószoba és a hozzátartozó fürdő - Page 7 Tumblr_otqo5bAuS71sasfc6o1_100
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
◆ boring falls ◆
Hobbi & foglalkozás :
◆ after killing, the "you're a joke" face is my speciality ◆



A poszt írója Tatia Petrova
Elküldésének ideje Vas. Nov. 25, 2012 10:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Szólásra nyitottam a számat, de Curtis annyira határozott volt, hogy egyszerűen még a szó is a torkomon akadt. Igaza volt, de mégis...igen, úgy gondoltam, hogyha Erin képes szeretni Klaust és képes volt őt elvenni tőlem, akkor megérdemli őt. Be kellett ismernem, hogy legyőzött engem. Történet vége.
- Nem akarok szembenézni vele. Vagy túlságosan fájna vagy annyira dühös lennék, mint még soha. - Vallottam be és lesütöttem a szemeimet, hogy ismét a szőnyeget kezdjem el fixírozni. Aztán...mégiscsak visszanéztem Curtisre. - Most... annyira más vagy. Még soha nem láttalak ilyennek. - Motyogtam egy apró mosollyal az ajkaimon. Bár én magam sem mutatkoztam előtte még soha ilyennek.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next
Vissza az elejére Go down
 

A hálószoba és a hozzátartozó fürdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
7 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

 Similar topics

-
» Hálószoba és a hozzátartozó fürdő
» Bella szobája és a hozzátartozó fürdő
» Hálószoba és fürdő
» Fürdő
» Fürdő

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakónegyed :: Tatia birtoka-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •