Na ja, számíthattam volna erre a kérdésre. Hiszen alap, hogy felteszi. Csak égnek emelgem a szemeimet, majd vállat vontam.
- Miért csodálkozol annyira? Törökországot is megunhatja az ember egy idő után - jelentem ki, mintha ez lenne a világ egyik legtermészetesen dolga. Aztán feltűnt, hogy az emberek mind eltűntek, és késztetést éreztem rá, hogy én is bevonuljak közéjük. Soha nem hagynék ki egy esküvői ceremóniát. Pláne azért, mert ez az első olyan, amit itt Amerikában láthatok.
- Most megyek. Majd beszélünk - kacsintok rá pajkosan, majd elsuhanok a széllel.
/Kert/

Alighogy végigjárattam a tekintetemet a termen, rögtön fel is tűnt egy ismerős.. hang. Valaki mintha beelőzött volna és hamarabb kiszúrt, minthogy nekem feltűnhetett volna  az ő jelenléte. Jóságos szent gatyamadzag!! Ez nem lehet igaz! Elijah?! Ő meg mi a fenét keres itt? Eszméletlen, hogy alig toppanok be erre a helyre, és máris belebotlom abba a személybe, akit az életben a legkevésbé akarnék látni. Érdeklődően emeltem fel a szemöldökeimet, mikor meghallottam, milyen hangnemben beszélt rólam. "Azt a lányt ott.." Annyira lekezelő, hogy az már majdhogynem fáj. Nem tudom miért, de ekkor gondoltam egyet és leemeltem egy italt a  felém tartó pincér táljáról, majd elindultam az ősi duó felé. Nem voltam benne száz százalékosan biztos, hogy az Elijah melletti nő kicsoda, csak sejtettem, hogy a húga. És az én sejtéseim általában jók. Már majdnem oda is értem hozzájuk, amikor érdekes jelenetnek lettem a szem-, illetve fültanúja. Mintha elküldte volna a saját húgát.. természetesen csakis burkolt kivitelben.
- Saygılarımla, Elijah! - jelentem meg teljesen váratlanul a háta mögött, hogy kellőképpen ráhozhassam a frászt azzal, hogy megszólítom. Vajon mi fog kisűlni ebből? Én mindenesetre készen állok a játszmára, persze csakis a saját szabályaim szerint.

Mystic Falls.. Kellemeset csalódtam benned, mikor átléptem ennek a háznak a küszöbét. Jó tudni, hogy a város lehangoltsága és unottsága ellenére, a lakóira eme tulajdonságok már nem jellemzőek. Sőt, úgy tűnik, ők is szeretnek beleadni mindent egy-egy ünnepség megrendezésére. Mintha csak Törökországban lennék.. csak ott jóval több a giccs. Nem is tudom, hogy voltam képes elviselni azt a sok giccset, egészen addig míg Európába, majd Amerikába nem látogattam. Dehát, ahány ország, annyi szokás..
Már a városba jövet észrevettem az autók tolongásából, hogy itt valamiféle ünnepségre készülnek.  Rögtön elhatároztam, hogy ide jövök! Nekem itt kell lennem! Ki nem hagyhatok egy ilyen lehetőséget..! Kitudja, lehet, hogy még a szüleimbe is belebotlok?? Mindenesetre megnézném a képüket, mikor közlöm velük, hogy ki vagyok. Vagyishogy az anyámmal. Az apámról ugyanis egyelőre még semmit sem tudok. Mintha a föld nyelte volna el. De én érzem, hogy ez nem így van. Hogy ő is él és anyámmal és velem együtt ő is vámpírként tengeti  a napjait. És éli a boldog kis életét anélkül, hogy bármi miatt is törné a fejecskéjét. Na de sebaj.. én majd gondoskodom mindkettőjükről. Akkor fogok eléjük állni, amikor ők a legkevésbé számítanak rám.
A bejárathoz érve átadtam a kabátomat a komornyiknak, közben elejtve egy mosolyféleséget, mikor elvette azt tőlem, majd pillantásomat kíváncsian járattam végig a termen, hátha feltűnik valaki ismerős.