Hirtelen én sem voltam biztos abban, hogy két olyan veszélyes személlyel tartózkodom egy szobában, mint a Mikaelson család két tagja. Még Hayley sem aggasztott annyira, vele elég jól kijövök, és azt hiszem, eléggé bizalmi viszonyunk van egymással... - Hayley hívott engem, mert szüksége volt rám, de leginkább csak egy orvosra, és idejöttem - bátorkodtam Klaus felé nézni, és elmondani neki, miért is vagyok itt. Azt hiszem, nekem elég volt ennyit mondanom, és talán le kellene lépnem innen, mert a baba és Hayley tökéletesen vannak, és már semmi keresnivalóm itt. - Hayley... akkor egyél, ne felejtsd ezt el sosem, neked és a picinek is szüksége van táplálékra, hogy tökéletes kis apróság legyen belőle - Hayley-re néztem most már, miközben ezt elmondtam neki.
hayley felpattant, mikro a kaját emlegettem. -Mit szeretnél akkor?- Kérdeztem és próbáltam minden kedvességet kicsikarni magamból. Aztán Klaus leült és megfogta a lány kezét. Egy kicsit cuki volt, de inkább hánytam. Nem értem miért fogott el ez az érzés, talán azért, mert még soha nem láttam Nick-et ilyen helyzetben vagy vagy mi másért.. fogalmam sincs. Tényleg aggódik vagy csak megjátssza? Elijahnak lehet nem volt igaza és érett nagyon is, mondjuk Nicklausról mindent lehet mondatni, csak pont azt nem , hogy érett. Nekem szükségem van még egy italra. felálltam és töltöttem magamnak még egy pohárral, majd a Meredith felé néztem és kérdően pislantottam rá, hogy kér e valamit. Ha már jó kislányt játszom akkor jó kis házi gazda leszek, pedig engem ez az egész feszélyez. Bárcsak már meglenne a baba és bárcsak túl esnénk Elijah tervén.
Csak felvonom a szemöldököm, így reagálok Bekah és Meredith szavaira, bár utóbbi felé kinyögök valami udvariassági formulát is. - Üdv - morgom. Többet nem is foglalkozom a dologgal. Nyilván tudja mi folyik itt. Mindenesetre bátor nő, hogy az oroszlán barlangjába dugja a fejét. Méghozzá teljesen önszántából. Leültem Hayley másik oldalára, és finoman a kezembe fogtam az ujjait, néhányszor végigsimítottam keze fején. Nem mondtam neki semmit, de valami ébredt bennem. - Miért van itt az orvos? - kérdeztem csendesen a társaságot, remélve, hogy valaki válaszra is méltat.
- Most hogy mondod... tényleg nem ettem még ma - kapok észbe, amikor a Rebekah a kaját emlegeti. A mai nap izgalmai mellett ez valahogy kiment a fejemből. Így nézve már annál is inkább világos, miért lettem rosszul. Éhgyomorra veszekedni nyilván nem terhes nőknek való. De hát nem tehetek róla, a sétám előtt egy falat sem ment volna le a torkomon, tekintve, hogy percekig a vécékagyló felett kellett görnyednem. Riadtan kapom fel a fejem Klaus hangjára, mint akibe villám csapott. Nem tudom, miért ijedek meg tőle. Talán csak mert nem hallottam, hogy hazaért... és mert úgy váltunk el, ahogy. - Szia - ennél többet jelenleg nem is tudok kinyögni. A többiek egyébként is megválaszolják a kérdését, mire megszólalhatnék.
Hallgattam Hayley-t, ahogyan megvéd engem, s elmondja, hogy bennem megbízik teljesen. Ennek a mondatnak, még én is megörültem, mert a szőkeség eléggé harciasnak tűnik. - Nem, nem rángattál el sehonnan sem... Épp szabadnapom van, így nem zavartál meg semmiben sem - mosolyogtam rá Hayley-re. Nem sokkal később újabb személy rohant be a házba, akiről rögtön tudtam, hogy ki is lehet ő. A baba édesapja, Klaus... Aki először körülnézett, és megkérdezte, hogy mi folyik itt, majd végül a szemeink összeakadtak. Végül aztán Rebekah mondta, hogy eszébe se jusson engem bántani, hát meglepődtem ezen. - Örvendek, Klaus... Meredith vagyok, és én vagyok Hayley orvosa - mutatkoztam be, de talán már letisztázódott addigra minden a férfinak.
Örültem, hogy a nő tartja a száját és egyre jobban reménykedtem benne, hogy Hayley elfogadja a "bocsánat kérésemet." -Helyes most, hogy ezt tisztáztunk, kérsz valami kaját?- Mosolyogtam Hayleyre. Reméltem, hogy nem tart tőlem, hiszen az a baba mindennél fontosabb. -Ezt nem hiszem el!- Mondta, mielőtt Klaus belépett volna a házba. Micsoda véletlen, hogy ő is csatlakozni kíván. -Női csevej drága fivérem. -Mondtam bambán rá meredvén. Azóta nem láttam, hogy Silastől megvédtem és mit kaptam tőle? "Takarodj, egyedül akarok lenni..." szöveget. Megmondom igen jól esett. -Még csak eszedbe ne jusson bántani Meredith. Apropó, Meredith bemutatom a bátyám, ha még nem tagadott ki engem a múltkori találka után- Néztem rá felemelt szemöldökkel, komoly arccal. Most már nincs kedvem végezni Mer-el, hiszen még is csak megmenti azt a gyermeket ami a családom része. És Hayleyt aki már szintén azt képezi.
Már a villa előtt feltűnt, hogy egy ismeretlen autó parkol kinn, és még az előtérbe sem léptem be, mikor három hang ütötte meg a fülem. Ebből kettőt felismertem. A hugom, és Hayley hangja. A harmadik hang ismeretlen volt... nyilván a kocsi tulajának a hangja. Sietős léptekkel érkeztem a nappaliba, és kissé meghökkentem azon, amit láttam. Hayley - némileg sápadtan, de ül, egy ismeretlen nő előtte, a hugom pedig olyan bűbájos mosollyal néz Hayleyre, mintha kimosták volna az agyát. - Mi a fene folyik itt? - járattam a szemem fel-alá, végül megállapodtam az idegen nőn.
Enyhén gyanakodva figyelem a meglepően bizalmaskodóvá váló Rebekaht. Lehet, hogy ő már elfelejtette a múltkori találkozásunkat, de én nem. És ennél egyébként is bizalmatlanabb vagyok. Két dolgot hallok folyton ezen család minden tagjától: "majd én vigyázok rád" meg "ne bízz egyikünkben sem". Csak én érzem ebben az iróniát? Saját maguk ellen beszélnek, de valahol az ijesztő sokásaik alatt azért mégis érzékelek némi igyekezetet, amit valóban értékelek is. - Köszönöm - mondom kissé bizonytalanul Rebekahnak, mert hát mi mást mondhatnék? Az viszont, hogy megfenyegeti a dokit, engem érint kellemetlenül. - Nem, nem. Meredith senkinek nem fog semmit mondani. Ebben biztos vagyok. Én teljesen megbízom benne - intézem a szavaimat tulajdonképpen mindkettejüknek, és közben rájövök, hogy mennyire így is van. Meredith nem árulna el, tudom. - Remélem, nem kellett semmi fontosat félbeszakítanod, amiért ide hívtalak - jut eszembe végül, és egy bocsánatkérő kis mosollyal pillantok a doktornőre.
- Hayley... mint mondtam nemrégiben, bármikor hívhatsz engem - ezt újra megismételtem, ki tudja hányadszorra, de hát ez van. Ha épp nincs más dolgom, mindig ráérek... Nem is tudom, hogy hogyan is csöppenhettem bele ebbe, épp egy vérfarkassal és egy ősvámpírral beszélgetek, vagy olyasmi. Nagyon jó, Meredith. Figyeltem, ahogyan a szőkeség beszél, átkarolja Hayley-t, majd felém fordult... Nocsak egy kis fenyítést is kaptam, kár, hogy nem tud megigézni engem. - Épp ezért vagyok itt, hiszen Hayley keresett fel engem, személyesen... - teljesen tisztában vagyok mindennel, és sosem kotyognék ki ilyet. Nem szeretek senkit bajba keverni, magamat meg főleg nem.
Hogy lehet valaki ilyen nyugodt, mint meredith? Én már letéptem volna a saját fejem. De hát ilyen a stílusom, kövezzenek meg! -Természetesen, értek a gyerekekhez.- A kis csaj már be is illeszkedett, mint látom, de kedves leszek, mert az a baba a legfontosabb! -Bizony Hayley farkas kislány! Én leszek a bébicsőszöd. Szerintem hatalmas megtiszteltetésben van részed!- Nevettem fel, majd mellé huppantam és egyik kezemmel át karoltam. -Minden megteszek amit csak tudok, hogy te és a gyermeked biztonságban legyen. - Fordíttotam komolyra a szót és néztem mélyen a szemeibe. -Minden viccet félre téve. Nem hagyom, hogy bárki bántson. - Majd utána a dokinénire kaptam a pillantásom. -Remélem Miss Meredith neked se jár el a szád.. ha valaki megtudná, hogy Klausnak mi a gyenge pontja megölnék őket. Szóval, ha nem tartod a szád, had ne kelljen megmutatnom mi vár rád - Eresedett el a szemem és előre dőltem úgy néztem rá. Majd elkaptam a tekintettem.
- Már az is segítség, hogy eljöttél, ráadásul ilyen gyorsan. - Mosolyogok rá. Még arra sem volt alkalmam, hogy megkérdezzem, honnan rángattam ide. Remélem, nem zavartam meg valamit. De mindenképpen hálás voltam neki. Csak enyhén lendül feljebb a szemöldököm, amint Rebekah a maga módján bemutatkozik, és elfojtok egy gúnyos mosolyt. - Hát persze... - legyintek lemondóan, amikor Meredith közli, hogy mellőznöm kellene az izgalmakat. Mintha erre bármi esélyem is lenne ebben a családban. - Gondolom Elijah avatott be a fejleményekbe, hogy nagynéni leszel - intézem szavaimat aztán Rebekah-hoz, mielőtt kínos csend telepedhetne ránk. Nem nehéz ezt megtippelnem, hiszen Bekah másik bátyja túl elfoglalt volt ahhoz mostanában, hogy ilyen infókkal lássa el a lányt.
- Minden rendbe jön majd... csak idő kell ehhez is, mint sok mindenhez - mondtam Hayley-hez fordulva. - ... megpróbálok segíteni, amennyiben csak tudok - egy kicsit mosolyogtam, de közben belépett ez a kis szőke. Igazam volt a szőke hölgyeményt illetően. Ő is egy Mikaelson, aki az ősiek közé tartozik. - Örvendek, Rebekah - csak ennyit mondtam, miután Hayley bemutatott Rebekah-nak, akit csak névről ismertem, mert még sosem találkoztam vele, de most már ez is megtörtént. - Jól van, nagyon jól... De Hayley-nak nem szabadna túl sokat idegeskednie és hasonlók, és akkor minden rendben lesz - válaszoltam a feltett babával kapcsolatos kérdésére.
Flegmán elengedtem egy mosolyt és elindultam a wisky-s üveg felé, töltöttem magamnak egyet és rá néztem a nőre. -Nem is vagy igazán ide vallós, ha nem ismered Rebekah Mikaelsont kedvesem - Kacsintottam egyet, majd meghúztam a pohárban lévő "tüzes vizet". Nem érdekeltek a formalitások, sokkal jobban érdekelt az unoka húgom, öcsém állapota. -Nos, dokinéni hogy van a baba?- Kérdeztem rezzenéstelen arccal, majd közelebb lépdeltem. Leültem egy székre, keresztbe fontam a karom és érdeklődve néztem a két hölgyre.
- Igen, ebben igazad van - bólintok egyetértően. - Mindkettőnknek új ez a helyzet. Bár ettől nem lesz könnyebb elviselni, hogy... Mindegy csak... - mielőtt bármi egyebet mondhatnék, Rebekah toppan be a szobába. Riadtan pattanok fel a kanapéről, és nézek farkasszemet a lánnyal. Csak akkor lazulok el, és foglalok újra helyet, amikor elhagyja a száját a mondat, hogy kivételesen nem akar megölni. Mondhatjuk, hogy az első találkozásunk elég mély nyomot hagyott bennem. Ki tudja, az hogyan végződött volna, ha Klaus nem bukkan fel. Számíthattam volna már rá, hogy Rebekah is benéz hozzám ismét előbb-utóbb. És a jelek szerint értesült a legujjabb hírekről. Biztos Elijah újságolta el neki. - Nem... nem tervezem világgá kürtölni a dolgot. Dr. Fell az orvosom, és azért jött, hogy megvizsáljon. Meredith, ő Rebekah, Klaus húga - mutatom őket be egymásnak, ha már így alakult.
- Ezért vagyok itt... - mosolyogtam egyet, reméltem, hogy valamelyest lenyugodott már, és jobban érzi magát. - Ez elég nehéz helyzet... neked is, és Klausnak is, mert hát még egyikőtök sem volt ilyesmi helyzetben. Gondolom én... - fűztem a mondandómhoz még ezt is, viszont azt remélem, hogy nem lesz ennél nagyobb baj, gond itt. - Érthető, ha nem megy simán minden - folytattam az előzőt, majd próbáltam valami olyat mondani, ami talán segíthet abban, hogy ne idegeskedjen, az neki, és a picinek is árthat. A beszélgetésünk alatt bepottyant közénk egy szőkeség, aki biztosan egy Mikaelson... Hayley-hez beszélt, illetve kérdezett valamit tőle, mégpedig, hogy ugyebár nem tud erről az egész város.
Hangokat hallottam a szobából ezért miután Elijah eltűnt gyorsan le siettem. Megláttam hayley-t és egy nőt a kanapén ülve beszélgetni. -Furcsa, hogy most úgy találkozunk, hogy nem akarlak meg ölni. - Mondtam azzal a tipikus Rebekah mosollyal az arcomon. Becsuktam a szememet és hallottam ahogy a kis baba szíve verdes. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt. Hát itt van megismerhetem az unoka húgom öcsém, vagy akárkit is. Tátot szájjal mosolyogtam és közelebb léptem. -Fantasztikus! Remélem azért nem tudja egész Mystic Falls, hogy gyereket vársz kedvesem? - Kérdeztem aggodalommal a hangomban.
Kifújom a levegőt. Csak most jövök rá, milyen félve vártam a válaszát, de szerencsére a szavai megnyugtatóak voltak. Aztán felülök a kanapén, szembe fordulva Meredith-szel. - Köszönöm. Talán nem is sejted, milyen sokat jelent ez nekem... - vallom be, és a mosolyom most életteltelibb, mint eddig. Valamiért benne tényleg bízok, bár alapból nem könnyű elnyerni a bizalmamat, mostanában pedig még nehezebb. - Csak... elég komolyan összevesztünk Klausszal, bár nem ez lenne az első eset. Kezdek rájönni, hogy tényleg nagyon naiv vagyok. Hinni akarok benne... aztán mindig újra kiderül, hogy igazából egyedül vagyok ebben az egészben... - tárom szét a karomat. Van egy sejtésem, ami csak még ront a helyzeten, hogy ha egyszer megszültem ezt a gyereket, valószínűleg csak félre leszek állítva az útból, rám többé nem lesz szükség. Klaus talán már rég kinyírt volna, ha nem lenne a szívem alatt a gyereke. És még csak nem is menekülhetek el.
Miután lefeküdt a kanapéra, én rögtön nekikezdtem egy gyors vizsgálatnak, de minden rendben van. Nincs semmi probléma. - A babával semmi probléma... Minden oké vele - mondtam ki határozottan a lány felé nézve. - Az lesz a legjobb, ha pihensz egy kicsit, és teljesen lenyugodsz - szóltam hozzá, bár hirtelen nem tudtam mást mondani, mert meg szerettem volna kérdezni, hogy miért is húzta fel magát ennyire... De nem igazán tudtam, hogy is kérdezzek erre rá. - Nekem elmondhatsz bármit... - kezdtem bele, majd kisebb szünet után folytattam. - Nem csak az orvosi titoktartás miatt, hanem... mert megbízhatsz bennem - ültem le a kanapé mellett lévő székbe.
Úgy teszek, ahogy kéri. Lefekszem a kanapéra, és a felsőmet is felhúzom a hasamon, aztán lehunyom a szemeimet, arra koncentrálva, hogy tényleg megnyugodjak. - Nem rég óta. Talán negyed órája. Kicsit kezd már csillapodni. Csak... korábban kicsit felkaptam a vizet valamin - vallom be a végét halkan. Tényleg rendesen össze kellett volna szednem magam, mielőtt ideért. Klaus fojtogatása nyomai ha nem is látszanak rajtam, de a hajam hátul talán még mindig vöröslik a saját véremtől, annak ellenére, hogy a sérülésnek már nincs nyoma. Nálam az ilyesmi nem olyan vészes, tekintve hogy vérfarkas vagyok. Csak a helyzet a kellemetlen.
A bejárattól nem messze található a nappalirész, így hát odasétáltunk át. Közben Hayley kicsit gondolkodott, és rákérdezett, hogy kérek -e bármit. - Köszönöm, nem kérek semmit sem - bólogattam közben, tényleg nem kérek semmit sem. - Először is, vegyél egy mélyebb levegőt, és nyugodj meg - mondtam neki, hiszen most ezt kell tennie, mert nem szabad jobban felidegesítenie magát, az többet árthat. - Feküdj le a kanapéra, és kitapogatom a babát - most az éppen elég... Nincs jól, ez biztos, de szerintem a babával semmi baj nincs, hanem sokkal inkább lelki eredetű lesz a probléma. - Mióta érzel görcsöket? Mennyire intenzívek? - kérdezgettem tőle, míg ő a kanapéra feküdt le.
A nappali csupán pár lépés, szóval hamar itt vagyunk. Bizonytalanul nézek körbe, hogy hellyel vagy itannal kínáljam-e. Még én sem érzem magam ehhez eléggé otthon, de udvariatlan sem akarok lenni, főleg ha már iderángattam, szóval illedelmesen beljebb tessékelem, és hogy letehesse valahová magát, ha szeretné. - Hozhatok valamit inni? - mosolyodom el halványan, bár ezúttal legalább jobban megy, mint korábban.
I was lost in Paradise. I wish I never opened my eyes. ~
[You must be registered and logged in to see this image.]~ NEM NIKLAUS! NEM! ~kezdtem én is ujjal mutogatni. ~ Szóval Hayley életében... ~ejtettem meg egy félmosolyt. ~ Nem-Nem-nem Klaus... Most már nem a te lapjaid szerint fogunk játszani. Eddig hagytam, hogy azt tedd amit akarsz. Engedtem, hogy úgy rángass engem és a Húgunkat, ahogy csak te szeretnéd. Elkényeztettelek, amiért bűntudatom volt apánk miatt. Amit veled tettem. De itt pontot teszek ennek a végére. Túlságosan komoly fordulatot vettek a dolgok. Ehhez te nem vagy elég... ~kerestem arisztokratikus finomsággal a megfelelő, mégsem durva kifejezést. ~ ...felnőtt. ~nyögtem ki végül. ~ Ez többé nem játék. Egy Mikaelson életéről van szó. Komoly döntéseket kell hozni, ami majd kihat mindannyiunk jövőjére, főleg a gyermekére. Nem hagyom, hogy kényed-kedved szerint játszadozz tovább. ~közöltem a végére már lenyugodva. ~ Egyenlőre. ~ismételtem el egy kedves bátyós mosoly kíséretében, majd sejtelmesen és büszkén távoztam. // köszi a játékot //
- TE AZ ÉN GYEREKEMMEL NE TÖRŐDJ! - csattantam fel már hangosan. - Megértetted, Elijah? Semmi közöd hozzá! Fejezd be az atyáskodást, és a tanácsadást! Nincs szükségem rád, eddig sem volt, ezután sem lesz! És ha át akarod venni a helyem Hayley életében, visszafektetlek a koporsódba, erre esküszöm - pattantam fel, és megráztam az öklöm Elijah orra előtt. - Ami Tatiát illeti, a tiéd. Tudom, hogy ezer éve már, hogy odáig vagy érte. És ami azt illeti, egyelőre itt maradunk Mystic Fallsban. Az a gyerek itt fog megszületni. És most már tűnj el. Elegem volt belőled bátyám.
I was lost in Paradise. I wish I never opened my eyes. ~
[You must be registered and logged in to see this image.]~ Ott voltam... amíg te állítólagosan "felnevelted". Aztán pedig...~mondtam idegesen, fogalmam sem volt mi lett Marcellal, eltűnt miután elmenekültünk. Talán Mikael megölte. ~ Helyetted is törődni fogok vele... ~sóhajtottam. Hogy is gondolhattam hogy Klaus ki akarja venni a részét a gyereknevelésből. ~ Viszont most ideje távoznom... Tatiat pedig ne merészeld többé megkörnyékezni. Ha még egyszer meglátlak a közelében... ~inkább nem is fejeztem be a mondatot. Elindultam a konyha felé, de eszembe jutott valami. ~ A szüleinket és azt hogy érdemes e itt maradni én a helyedben erősen átgondolnám. Miért nem mész vissza New Orleansba? Talán még megvan ott a tiszteletünk és kétszer úgy sem keresne egymás után ott Apánk. ~ajánlottam.
Kezdőlap
//