Kissé összevontam a szemöldökömet szavai hallatán, de megpróbáltam úgy tenni, mint aki nem hallotta, mit mondott. Talán csak úgy kicsúszott a száján vagy viccelt. Mindenesetre... lehet, hogy ő is jobban örülne annak, ha nem vettem volna észre.
- Szóval nem vagy kedves? Még velem sem? - mosolyogtam rá aprót pislantva, aztán tartottam a tekintetét.

- Én már csak ilyen vagyok. Nem bírom elviselni az unalmas életet. Kivéve ha az melletted lenne... - bukott ki belőlem még mielőtt járt volna az agyam, és nyeltem egy nagyot. Azt hiszem, nem ártana gondolkodnom, mielőtt beszélek. De már kijött... nos, talán nem veszi észre.

- Ezt a szót rám ne használd! Nem vagyok kedves - ráztam a fejemet hevesen tiltakozva, a szemeibe mélyedve. - Sok minden vagyok, de kedves nem - mosolyodtam el.

- Hát persze, hogy te is belekeveredtél ebbe az ügybe. Nem is te lettél volna - sóhajtottam. Ha valami veszélyes vagy éppen nem jó, Ben tuti ott van. Talán ezért is bírtam őt annyira... mert nem volt jófiú és mert sohasem lehetett tudni, hogy mi volt a következő lépése. Csak abban lehettem biztos, hogy nem marad nyugton.
- Azért eléggé normális dolog volt tőled, hogy megpróbáltad megvédeni Elenáékat. Tudod... kedves - szépen rámosolyogtam, aztán kacsintottam egyet.

- Hát... van ez az ősi muff... Tatia - suttogtam eléggé megvetően, és gunyorosan a nevét. - Kitalálta, hogy vissza akarja hozni Olivert az életbe. Gondolom tudod, ki az az Oliver. Segítettem neki egy ideig, aztán meggondoltam magamat, Elena meg a gyerekei miatt, miszerint csak nem kellene egy ilyen katasztrófát rájuk sózni. Kicsit szabutáltam a hozzávalókat, de Tatia rájötte, és... nyiff.... kinyírt - fejeztem be röviden a mesét.

(Ház)

- Tényleg nagyon érdekelne, hogy mit csináltál és mibe keveredtél már megint. Te nem tudsz nyugton ülni és csak élni? - kérdeztem, de már nem gúnyolódva vagy kérőre vonva. Csak úgy egyszerűen, de a választ én is tudtam: Bennek valahogy nem ment a nyugodt élet.

Több, mint egy hónap telt el, ennyi ideje voltam távol. A távozásomról senkinek sem szóltam, senkinek nem hiányzott egy búcsúzkodás. Most mégis visszajöttem, mint ahogy már jó pár alkalommal tettem, mert valami mindig visszahúz ide. Mi tagadás, New York-ban is jól éreztem magam, mégsem volt ugyanolyan. Szinte már hozzám nőtt ez a légkör.
Lepakoltam a cuccaimat a kanapéra, most nem vesződtem a kicsomagolással. Írnom kellene Elenának, vagy valami életjelet adnom magamról. Azt sem tudom, mi van velük, hogy vannak és mit csinálnak. Majd meglátogatom őket, ha ismét normálisan visszaköltöztem a házba.
Addig is nem volt más dolgom, mint hogy a még ide bedobott leveleket nézegessem. Volt belőlük egy-kettő, de a legtöbbet átirányították New Yorkba és most újra el kell intéznem, hogy ide küldjék. Mozgalmas napoknak nézek elébe.
A levelek nézegetése közben azonban a csengőre lettem figyelmes, ezért elindultam ajtót nyitni.

(Ház)

Nappali