Szavai hallatán jóízűen felnevettem. -Ugyan már édesem! Az én lelkem már régen kirohadt. Ha anyucit akarod, menj keresd meg, teljes mértékben hidegen hagy a nyomorod. -vigyorgok a dühtől csillogó szemeibe. Ha ölni tudna a szemeivel, én lehet már rég alulról piszkálnám a szép kis virágokat. Ergo ehhez képest én maga voltam a nyugalom megtestesítője. Nem zaklatott fel a jelenléte, nem lehet annyira erős, hogy ne bánnék el vele, szóval szinte elengedtem a füle mellett, amiket mondott. -Annak mondd, akit érdekel. -mordulok rá, szintén megőrizve a hidegvéremet. "De most ennek vége.." Hangzik el a szájából. Hirtelen nem esik le, mit is tervez csinálni, csak amikor kiszakítja Emilyt a kezemből. Azonnal felpattanok, és utánanyúlok, csakhogy későn, hiszen ő is vámpír, gyors, jó reflexekkel. A falnak nyom, majd a csizmájából egy karót ránt elő. Nem esek kétségbe, tudom, hogy nem fog megölni, ahhoz túl értékes vagyok a számára is, de ha meg is tenné, holtam nem tartana sokáig. -Csak nem féltékeny vagy? -röhögök a képébe. -Eszem a szívedet, tudod mi a különbség közted és köztem? Az, hogy engem hiába hagynak hidegen a Petrovák, engem keresnek, engem akarnak, velem vannak. Míg te hiába hajkurászod a családod, senki nem érdeklődik, érdeklődött feléd. -rántom meg a vállam, majd miközben ő habozik, én újra megszólalok. -Persze a testvérem vagy, összeborulni nem akarsz? Tudod mivel ölsz meg? Azzal ha folyamatosan jártatod a csinos kis szádat.-mordulok rá, mielőtt eltalálna az az átkozott karó. Halkan felnyögök. Kiszedem a karót a vállamból, majd pár másodperc pihegés után töröm el a kezét, amivel belém döfött. -Valóban játszani akarsz? Nem éppen a legjobb ellenfelet választottad magadnak.. -suttogom megfordítva őt, így már most ő szorul a falnak. Átszakítva a pólóját és a bőrét, nyúlok a mellkasába, megmarkolva a szívét, ami nélkül csak egy kiszáradt senki lenne. Nem mintha még így szívvel sem lenne az... -1: A lányomhoz nem nyúlhatsz hozzá.. -amint ezt kimondtam a dobogó szívbe mélyesztem a körmeimet. -..2: Nem vagyok most abban a hangulatban, hogy az önsajnáltatásodat legyek képes végighallgatni. -szorítom meg, és végül elengedem. Simán megölhettem volna, de nem volt rá szükségem. Ha igazat mond, elég nagy fájdalom neki a tudat..
Szívem lüktetett ahogyan végig hallgattam a mondani valóit, hogy lehet iylen szívtelen és ilyen visszataszító. - Neked rohad a lelked! - Szorítottam össze a fogamat és igyekeztem nem letépni a fejét. - Én is anya vagyok, miért akarnám bántani. Egy szánalom vagy, de ennek vége.. - Suttogtam, majd hirtelen elkaptam e kezéből a lányát óvatosan le helyeztem és húgomat a falnak szorítottam, miközben egy karóval hadonásztam amit a csizmámból vettem ki. - Engem a vándorok neveltek, gondolom nem tudod kik azok, nem tudsz semmit a Petrova vérvonalról, nem vagy más, mint egy elkényeztetett kis söpredék... De a testvérem vagy ezt tartsd észben. De mosollyal az arcommal ölek meg. - Mondtam, majd a karóval a vállába szúrtam egy kicsit, hogy fájjon neki, bár ez a fájdalom nem éppen mulasztotta el az enyémet, hogy anyám nem keresett engem.
Néha fel-fellestem rá, miközben beszélt. Szemeiből szinte pattogtak a szikrák, azokat szórta felém, hátha fel tud velük gyújtani. Soha nem láttam, nem tudom, hogy ki ő, tulajdonképpen nem is érdekel. Megadom neki azt az örömöt, hogy nem rúgom ki páros lábbal az ablakon, hanem végighallgatom. Vagy, tulajdonképpen nem is figyelek rá, szóval csak hagyom, hogy végigmondja. " Tudod, anyám nem tarthatott soha így a kezében." Mintha ez engem érintene. Felvonom a szemöldököm. -Nem érdekel, hogy anyád mit csinált és mit nem csinált, nem rám tartozik. Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy ki vagy, de őszintén szólva nem is foglalkoztat. Ha nem látnád éppen a lányommal játszom, habár veled senki sem játszott, ne akard, hogy én játszadozzak el veled, mert Emilyvel nem hagysz. Magadnak sem kívánod.-felpillantottam rá, parancsolóan. Újra beszélni kezd, én pedig nagyívből teszek rá. Csak akkor fagyok le egy pillanatra, mikor olyan szó hagyja el a száját, amire felkapom a tekintetem. Tehát Petrova. Nadia Petrova. Nem cseng ismerősen, de úgy tűnik, akkor biztosan a rokonom. Méghozzá azt állítja, hogy az ikertestvérem. Gúnyos vigyorral nézek rá, majd megszólalok. -Ne haragudj szívem, de én voltam az első, akit az a nő megszült, és utánam nem jött senki. -lengetem meg előtte a mutatóujjamat, majd gúnyos nevetés hagyja el a számat. Még hogy a testvérem! Én meg szűz vagyok. Nem tudom mire készül, de a tekintetem újra leveszem róla, nem érzem magam veszélyben, senkivel szemben nem érzem magam veszélyben. Bármi történne velem, Emma, Sarah és Kol megkeresnének, vagy megbosszulnák a halálomat, aztán feltámasztanának. Nem mellesleg erősebbnek érzem magam, mint valaha, ha arra kerül a sor, szívesen megölöm. Ugyan kérlek, egy rokont megölni számomra a megtestesült álom! Főleg ha a testvéremről van szó, aki ugyebár nem létezik. Én legalábbis nem hiszek benne. -Felvázolom a helyzetet... -egyetlen megremegett hang sem hagyja el a torkom. Nyugodt vagyok, és magabiztos. Nem érdekel a fenyegetése. -Először is, egy gyerek van a kezemben. Ha Emilyhez hozzáérsz egyenként töröm szét a csontjaidat. Másodszor, semmi közünk nincsen egymáshoz. Nézz már magadra.. -megforgatom a szemem. -Tegyük fel, hogy úgy is van, a nővérem biztosan nem lehetsz. Maximum a húgom, mivel biztos forrásból tudom, hogy én voltam az első, és eddig úgy hittem, hogy az utolsó, akit Katherine megszült. De ez igazán lényegtelen. -Em nyöszörögni kezd, én pedig "jó anyához" méltóan megvigasztalom. Amúgy ahhoz képest egészen jól csinálom, hogy még sohasem volt így gyerekem. Ha megnő, elmesélem neki, hogy volt egy bátyja, aki teljes életet élt, és szörnyű balesetben meghalt. Majd, ha tudni fog a természetfelettiről, rólam és Emmáról, akkor elmondom neki az igazat. Kezd idegesíteni ez a nő, arra gondolok, hogy aláteszem a lovat még egy picit. -Ha valóban igaz, amit mondasz... Végül is, én tényleg megkaptam mindent. Anyám, Katherine, akről a nevemet kaptam, ha nem tudnád Katerina Petrova vagyok én is, 500 éven át kutatott, amíg te őt kerested reményvesztve, az apám folyamatosan őrizett, és figyelt, a nagynéném szintén. Gazdag voltam, mindent megkaptam, amit kiejtettem a számon. Van egy lányom, egy családom. Jobban belegondolva tökéletem életem volt/van. Neked milyen volt az életed? Ki tudom találni. -gonosz kacaj hagyja el a számat. -A helyedben saját magamat akarnám megölni. -összeszorítja az ajkát és az ökleit, felállok, vele szembe, Emily a kezemben, mint egy pajzsként szolgál. Nem tűnik olyan elvetemültnek, aki bántan itudna egy ilyen kislányt. -Ha valóban a testvérem vagy, sem érdekel. -rántom meg a vállam, miközben megveregetem az övéit.
Felnevettem és a szemeimből csak úgy lángra gyúlt a harag. Egy idős volt velem, de talán a nomád életemnek köszönhetem azt, hogy erős vagyok. Rá pillantok a karjában nyugvó kislányra. Édes volt, eszembe jutott, ahogy Aylee-t először a karomban tartottam. - Tudod, anyám nem tarhatott soha így a kezében. – mondtam neki, de nem hiszem, hogy nagyon érdekelné a történetem. - A nevem Nadia – suttogtam a nevemet. Majd járkálni kezdtem a házban, fel s alá. - Nadia Petrova. – ejtettem ki ajkaim lágyszorításából azt a nevet, ami minket összeköt a Petrova vérvonal. Lányra pillantottam ismét, hogy szülhetett, hiszen ő vámpír. Értetlenül megrázta a fejemet és nagy levegőt vettem. - Katerina Petrova, ismerős? – kérdeztem, majd válaszra nem vártam és egyből ki nyögtem, amiért ide jöttem. - Én vagyok a nővéred, Katerina az én anyám. – mondtam és ismét szúrós, vad pillantásokkal sújtottam a lányt. - És most… - kezdtem bele, majd rá pillantottam a körmeimre, mint egy úri nőszemély. - Meghalsz, mert mindent te kaptál, meg amit én érdemeltem volna, anyát, családot. 500 éve keresem Katerinát. – szorítottam össze idegesen ajkaimat, és az öklömet is.
Belép az ajtón, odasétál hozzánk, közvetlenül előttünk áll meg. Nem nézek rá, Emilyvel játszva reagálok arra, hogy ott toporog előttem. Nemtörődöm módon kezdem csikizni Emilyt, akinek a halk nevetése is elnyomja a fülemben az ismeretlen nő dunnyogását. Második hozzám intézett szavaira viszont lassan felnézek rá, kis megvetéssel az arcomon. -Keresel valakit? -jegyzem meg hidegen, nem túlzottan törődve azzal, hogy tulajdonképpen a vendégem. Nem hívtam. "Helló húgom.", na biztos, hogy ez a csaj nem épelméjű, de az ilyen eseteket már megszoktam. -Szerintem rossz helyen kopogtatsz drágám. Most pedig, ha nem haragszol. A lányommal szeretném tölteni az időt, nem pedig téged figyelve, ahogyan felettem ácsorogsz. -jelentem ki szárazon, utalva, hogy húzza el a csíkot. -Nem tudom ki vagy, de valószínű te sem vagy tisztában azzal, hogy kinek a házába sétáltál be hívatlanul. -teljes mértékben nyugodtan beszélek, az arcomra mosoly ül ki, miközben Emilynek gügyögök valamit. Tényleg, mint egy igazi anya, ami mondjuk messze nem vagyok. Arcát látva csak a rettenthetetlen dühöt tudtam leolvasni, semmi mást. Tényleg nem tudom, hogy kit vagy mit keres, de felettébb nem is érdekel, ne rajtam meg a lányomon keresztül tegye azt.
Szívem hevesen vert és a méreg ami bennem gyülemlett erősebben lüktetett végi az ereimben. Nagyon felhúztam magam és tudtam, hogy itt az ideje annak, hogy a nővérem meg fizessen mind azért ami nekem nem sikerült ebben az életben. Azért megfizessen, hogy él és minden jót megkapott. Elég volt ebből. Ajtót kinyitottam, pontosabban rúgtam és nagy szemekkel meredek rá és végre pillantom meg ezt a lányt. Ha nem tudnám észre sem venném a hasonlóságot közte és köztem. - Ding dang. - Mondtam elbiccentettem a fejemet. - Helló húgom. - Sújtom le egyből a szavaimmal, de tudtam számára semmit sem fognak jelenteni. Megtorpantam és végig mértem őt először mértem végig a szinte gyilkosomat, számomra az volt, hiszen gondoljuk csak végig engem el akartak temetni őt meg szinte az égbe emelték istenítve, lehet, hogy nem tarthatta meg anyám őt se, de még is megkereste és vele volt az év ezredek alatt.
Azt hiszem, minden sikerült amit elterveztem, de még az is bejött, ami nem esett a számításaim közé. A terasz előtti előtérben ülök, aminek a falait átlátszó üvegeg töltik ki, így rálátok az egész kertre. Tökéletes házat vettem, majdnem olyan tökéletes, mint én, na és ez a csöppség. Emily meg én az utóbbi időben nagyon megkedveltük egymást. Senkinek sem hagyom, hogy bántsa, nem érhet hozzá senki más, ő az enyém. Kész, vége. Megteszem azt, amit már régen kellett volna, régen, az elsőszülött fiamnál. Bármekkora kockázatot is jelent a sok ellengségem mellett, a lányomat soha nem fogom magára hagyni. Rájöttem arra is, többek között, hogy mennyire hasonlítunk. Most éppen a karomban fekszik, kezeivel az arcom felé kalimpálva, szájával csalfán mosolyog. Az ilyen pillanatok hagynak rájönni, hogy meg kell védenem, szeretnem kell őt, még ha folytatom a további, kicsapongó, gyilkoló életmódomat, mint eddig. Mert azzal senki kedvéért nem hagynék fel. Uralok mindent, majd persze, azt fogom feladni! Emilyenek ebből nem származhat semmi rossz, egyszer úgyis átváltoztatom, hogy megörökölje, amit felépítettem neki. Hirtelen belekap a kezeivel a hajamba, jól meghúzva azt. Erős csaj lesz, előre látom. A kezeit kibogozom a fürtjeim közül, majd puszit nyomok rá. Bárki látná, azt hinné, hogy manipuláltak, átmosták az agyamat, kifordultam önmagamból, hát körülbelül az utolsó meg is történt, de csak Em közelében. Különben, talán rosszabb vagyok, mint voltam. Ez Emma szent meggyőződése. Hihetetlen, hogy pár hónappal ezelőtt még ennek a csecsemőnek az elpusztításán ügyködtem, most meg itt játszok vele, mint egy idióta. Sarah a kis Willel rengetegszer átjön, hogy a pici fiú játsszon a jövendőbelijével. A nagy Emilyvel azóta nem találkoztam. Emma már szabadabb, mint eddig, már nem kötött, hogy figyeljen, teljesítette, amit akart. Liam, az öcsém egyszerűen megbolondul Emilyért, bár még csak egyszer találkoztak. Egy ideje őt sem láttam, de Ed mindig is ilyen volt. Kis időre eltűnt, aztán felbukkant. Kollal mondhatni rendszeresen találkozunk, vadászgatunk. Katherine.. Róla nem hallottam a látogatása óta, de tervezem neki pökkhendin bemutatni az unokáját. Briant sem láttam, talán őt a legrégebb ideje, úgy, ahogyan Emily apját sem. De őszintén szólva Alechez fűzött semmi hiányérzetem sincs. Azt sem tudja, hogy van egy gyereke, de valószínű nem is fogja, talán szerencsére nem is érdekelné. Nash pereputtyával sem találkoztam a nagy lakodalom óta. Ők sem hiányoznak az életembe különösebben.
Mielőtt még jobban elmerengenék a gondolataimban lépteket hallok kintről. A szemem előtt áll meg, az üvegen kívül egy fiatalnak tűnő nő. Első ránézésre nem tudnám eldönteni, hogy vámpír-e vagy sem. Felvonom a szemöldököm, biztosan nem hozzám jött, soha az életben nem láttam még. Nem érdekel, hogy kint ácsorog, tudomást sem véve róla kezdek újra játszani a lányommal. Ha nagyon fontosat akar, ráadásul tőlem, majd betalál, addig hidegen hagy. Nem várok vendéget.
Kezdőlap
