Felhúzott szemöldökkel, szkeptikus pillantással hallgattam, ahogy felhánytorgatja az összes rosszabb tettem, amit a múltban tettem. Persze, a legjobb védekezés a támadás és ezt Elena is tudja. Azért egy tyúklépést hátráltam, amikor odalépett elém, fő az elővigyázatosság. Hiába vagyok ember, gyengébb, lassabb, nyomorult szükségletekkel, most egy eredetivel az oldalamon állok vele szemben. Nevezhet, aminek akar, vághat hozzám bármit - ami nem nehezebb és szilárdabb egy kanapénál - és sopánkodhat itt, amiatt, hogy Caroline-t átváltoztattam, levagdostam John ujjait vagy okoztam pár kellemetlen pillanatot az exének és a jelenlegi pasijának. A kis szöszi köszönetet mondhat nekem, véleményem szerint soha nem történt jobb dolog az életében, mint az átváltozása. John pedig megérdemelte. Nagyon is, és egyébként meg mindegy, mert visszakapta az ujjait, nem?
- Kösz a tanácsot! - mondtam elmosolyodva. - De akkor fogadj meg egyet te is. Használd ki az időd, töltsd együtt az utolsó napokat a szeretteiddel, mert ha legközelebb találkozunk már nem ebben a nyomorult ember testben leszek. - mondtam a tőlem megszokott határozottsággal és elszántsággal, mintha már pontosan tudnám a gyógymódot a bajomra. Őszintén fogalmam sincs, de minden lehetőséget meg fogok próbálni. Visszaváltozásom után a legelső dolgom pedig az lesz, hogy szépen csendben levadászom Elenát.
- Én a helyedben azt tenném, amit mond. - javasoltam Elijah-ra mutatva és tekintetem is rajta hagytam.
Félrebillentett fejjel figyeltem, ahogy mérgét elbújtatva igyekszik kimérten szólni a hasonmásomhoz, úgy, hogy az így is elrettenjen. Mindig is csodáltam, hogy képes így beszélni, nem kiabál, tajtékzik, de mégis eléri, amit szeretne. És most engem véd. Önkéntelenül is mosoly került az arcomra, mikor láttam, hogy milyen erővel igyekszik óvni és próbálja megtartani a belé vetett hitem. Éreztetni szeretné, hogy van valaki, akiben bízhatok, hogy nem vagyok egyedül. Ezt mindenképpen meg kell köszönnöm neki

Szkeptikus tekintetem Elenára emeltem és fintorogva mértem végig. - Ez jellemző rád. Azt hiszed mindenki olyan életre vágyik, mint a tiéd? Azt hiszed mindenki olyan akar lenni, mint te? - higgadtságot erőltettem magamra és igyekeztem nem letépni a fejét. Nem, mintha egyébként sikerülne, de jó érzés volt belegondolni. Mennyivel könnyebb lenne elviselni a fejvesztett Elenát és most szó sincs képletességről. Szó szerint kívánom neki, hogy vesszen el valamerre a feje. Mennyi probléma, mennyi rávesztegetett energia és düh szabadulna fel egy pillanat alatt. - De hidd el, a legutolsó ember vagy, akire én irigy vagyok. - bizonygattam a hazugságomat. Jelen pillanatban rettentően vágytam a vámpírlétre, ami neki megvolt, nekem pedig nem. Igazságtalanság.
- Sejtettem, hogy ez fog következni. - ingattam a fejem jobbra-balra. - Hiszen ezzel a legegyszerűbb előrukkolnod ilyen helyzetekben, nem igaz?! A csúnya, gonosz Katherine csak kihasználja a férfiakat. Azért egy pillanatig te is elhitted, hogy képes leszel bemesélni ezt neki, hogy aztán megint elveszítse a belém vetett bizalmát, igaz? - vontam fel kérdőn szépen ívelt szemöldököm. Gyengéden megszorítottam Elijah tenyerét és felpillantottam rá. Nagyon féltem tőle, hogy ennek a nyomorultnak sikerül ellenem fordítani csupán néhány szavával, mert tény, előfordult, hogy a férfiak érzéseit a saját jólétemre fordítottam. Most azonban nem. Ez teljesen más. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor láttam, hogy Elijah-t egyáltalán nem hatják meg a sértő szavak, majd újra Elenára emeltem tekintetem. - Egyre ravaszabb vagy, Elena. - nyugtáztam, de hangomban egy csipet elismerés sem volt.
- Mi az? - kérdeztem Elijah-tól, miután egy szúrós pillantást intézett irányomba. - Beadta nekem a gyógyírt. Teljesen kiszolgáltatott voltam miatta az elmúlt napokban, amiket teljesen egyedül kellett átvészelnem. Elraboltak, megvertek, leütöttek, minden miatta történt. - motyogtam az orrom alá durcásan. - Érthető, hogy egy kicsit örülök, amiért most a fagyi visszanyal... - és annak is, hogy egyáltalán van valaki, aki itt van velem, átsegít ezen az időszakon és védelmez. De annak még jobban, hogy ez te vagy, Elijah. Mondták ezt már csak a szemeim. Nem akartam Elena előtt ilyen mély érzésekkel teli mondatokba bocsátkozni.
Nem mondom, tetszett Elijah büntetésmódja. Én mondjuk valami drasztikusabbat találtam volna ki, de talán ezért is jobb, hogy az, aki mellettem van. Szónoklatom ellenére azonban igyekeztem egy vonallá összepréselt ajkaim közül eltüntetni a vidámság minden jelét és várakozón néztem Elenára.

Úgy vigyorogtam, mint a tejbetök, mialatt Elijah kezét szorongatva haladtam végig az egyetemen. Nem tehettem róla, nem tudtam lehervasztani a vidám mosolyt, még akkor sem, amikor láttam, hogy Elijah milyen dühösen megy mellettem. Túl jó érzés kerített hatalmába, ahhoz, hogy tovább búslakodjak, amiért emberré váltam. Valaki törődött velem, érdekelte élek-e vagy halok és valamilyen érthetetlen szerencse folytán Elenát készültünk elintézni. Ez bőven elég ok a boldogságomra.
A remény egyre kevésbé mozgott bennem, amikor az alagsor felé közeledtünk. Átkutattuk az egész egyetemet és már csak ez az egy hely lehet. Ha itt nincs, akkor elsiklottunk valami felett, mert lehetetlen, hogy az a kis nyomorult nem jött el.
- Oh, nicsak ki van itt?! Csak nem a Whitmore ház legmélyebb titkait készülsz épp felfedezni? Nem vagyok biztos benne, hogy neked való lenne a látvány. - szólaltam meg boldog hangom, melyben erősen cinikus él bújt meg. Széles, kárörvendő vigyor terült zét az arcomon és csillogó szemekkel pillantottam rá Elijah-ra, miután megszólalt. Tényleg csak ennyi lett volna? Minden megoldódik az elcseszett életemben, felkapaszkodom a mély árokból, amibe estem, ha Elijah megjelenik? Ő a kulcsa mindennek? Velem kell lennie, különben még az ilyen nyikhaj utánzatok is képesek tönkretenni? - Elena... rég láttalak. - na, nem mintha ez akkora bánat lett volna számomra. Örültem, hogy egyedül találtunk rá, bár nem mintha több esélye lett volna, ha a hű pincsikutyája, Damon is vele tartózkodik, de tény, hogy így némiképp megkönnyítette a dolgunk. Szemem dühösen villant rá. Tönkretettél, te ribanc. Beadtad nekem a gyógyírt. Mégis mit képzeltél, hogy nem fogod ezt még egyszer megbánni? - Remélem élvezted az elmúlt pár napot, mert most vége. Azt kapod, amit te adtál nekem. Tönkretettél és nem érdemelsz jobbat. - jelentettem ki immár mosolytalanul. Dühösen és elkeseredetten álltam előtte. Eddigi kárörvendő hangulatom szertefoszlott. Erőt vett rajtam a düh, a kétségbeesés és a bosszúvágy. Látni akartam, ahogy úgy szenved, ahogy én.