Kicsit talán meglepett, hogy felkapott karjaiba, és egészen a kollégiumig cipelt, de jelen pillanatban az volt az utolsó gondolatom, hogy megmakacsoljam magam, és megpróbáljak a saját lábamon elkecmeregni idáig. Normális helyzetben ezt tettem volna, de most inkább csak arra a halott srácra tudtam gondolni nem másra. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből a történteket… és egy ideig nem is fogom elfelejteni, sőt mondhatni életem végéig emlékezni fogok erre. Pedig milyen egyszerű lenne csak úgy elfelejteni. Hiába próbált meggyőzni arról Nate, hogy nem én tehetek róla. Én is ugyanúgy hibás vagyok a dologban, mint ő. Talán én jobban hozzá is járultam ahhoz, hogy ez történjen! Hiába próbálja magára vállalni ezt, és ezzel meggyőzni engem… mondhatni felesleges. Egész idő alatt egy szót sem szóltam, csak egyszer-egyszer felnéztem Nate arcára, de még mielőtt észrevehette volna elfordítottam tekintetem. Furcsa, hogy ilyen kedves most. Simán megtehette volna, hogy csak úgy otthagy engem, erre most a karjaiba hozott el idáig. Mondjuk hiába volt bunkó a legtöbb esetben, most mégse tudnám elképzelni, hogy mit csinálnék nélküle… ha nem lenne mellettem ezek után. Próbáltam összeszedni magamat, hogy legalább 3 értelmes mondatot kitudjak nyögni, mikor a szobám ajtajához érünk. Nem akartam, hogy itt hagyjon egyedül… Ahogy a szobámhoz értünk, felnéztem rá, és lassan el is kezdtem fészkelődni karjaiba. – Itt is volnánk, most már letehetsz, jól vagyok… azt hiszem. – Erőltettem egy halványka mosolyt arcomra, hátha ezzel megtudom győzni. Amint letett, elkezdtem keresgélni kis táskámban a kulcsom után, amit hamar meg is találtam, és már ki is nyitottam az ajtót. Vártam pár másodpercet, még mielőtt megfordultam volna. Nem tudtam, hogyan is kérhetném, hogy maradjon velem az éjszakára, de végül nem bonyolítottam túl a dolgot, csak kimondtam mit is akarok, még ha ez eléggé bizonytalanra is sikeredett. – Nem jönnél be egy kicsit? Nem szeretnék egyedül maradni.. – Mondtam elhalkulva a végén, miközben megkapaszkodtam az ajtóban, mert bár most már sokkal nyugodtabb voltam, mégse éreztem biztosnak magam. Látszott rajtam, hogy megtörtem lelkileg, pedig már elég sok mindent átéltem az életben, de az valahogy kimaradt, hogy miattam haljon meg valaki, méghozzá a szemem láttára. Ez valahogy túl nagy sokk volt így erre a napra.
Egy normális embert talán megterhelt volna az, hogy végig a karjaiban kell cipelnie egy lányt a kollégiumig. Mondjuk nem volt olyan nehéz. Sőt, ha mondhatom, akkor ezentúl oda kell figyelnem arra, hogy mit eszik, mert szépen lassan, de el fog fogyni a karjaim közül. Olyan kis törékeny. El kell feledtetnem vele ezt az egészet, mert ez egy örökös nyomot fog hagyni rajta és annak nagyon nem lenne jó vége. Az egész az én hibám én akadtam ki annyira azon, hogy valaki hozzá ér. Most pedig azt hiszi, hogy az ő hibája. Most mit tehet arról, hogy egyszerűen gyönyörű? Akár csak egy pillantásával az ujjai köré csavarja férfiak ezreit. Csak úgy, mint engem. Mert most én sem lennék itt, ha ez nem így lenne. Lehet, hogy bunkó vagyok vele az esetek többségében, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy gyűlölném őt. Egyszerűen csak jobb neki, ha nem kerül túl közel hozzám és nekem is. Egyikünk sem csalódhat a másikban. Miközben cipeltem le-le pillantottam rá, hogy olvassak az arcából és néhányszor éreztem is a tekintetét magamon, de most még sem mosolyodtam el egyszerűen csak komoly tekintettel cipeltem egészen az ajtajáig. Ahol kérésére letettem, majd pedig rápillantottam, hogy meggyőződjek, ha most itt hagyom nem süpped teljesen magába. Mert, ha így van. Akkor kénytelen leszek elfeledtetni vele. Vagy legalább meggyőzni arról, hogy az egész az én hibám és ne okolja magát. Nem szokásom az emberek fejével játszadozni, de most lehet, hogy kénytelen leszek.. Nem akarom, hogy emiatt egy érzelmi roncs legyen vagy valami.. A legjobbat akarom neki.. Bár nem lehetek biztos abban, hogy nem fogyaszt verbénát vagy az iskolában nem jutott hozzá valahogy.. Vámpírkísérletek, szóval nem lepődnék meg túlságosan, ha valahogy verbénát csempésznének a diákokba. Kicsit meglepődtem, mikor megkért, hogy maradjak vele egy kicsit. Elgondolkoztam azon, hogy ez mennyire jó ötlet aztán ránéztem az arcára és tudtam, hogy szüksége van rám jobban, mint eddig talán bárki másra. – Ha tényleg ezt szeretnéd maradok. – Nem akartam, hogy csak azért vágyjon a társaságomra, mert éppen át kell vészelni egy traumát, de mi mást tehettem volna? Nem hagyhatom ilyen állapotban magára és valahogy ki kell derítenem, hogy fogyaszt-e verbénát vagy valamit, mert ha nem akkor könnyen és egyszerűen megszabadíthatom ettől a tehertől, ami a kicsi lelkét nyomja.
Teljesen más volt ahhoz képest, mint amilyen szokott lenni. Amúgy egy bunkó, seggfej de most… lassan kezdem azt hinni, hogy nem is gyűlöl annyira. Nem kell ebbe sokkal többet beleképzelnem, mint ami van, ez csak egy „pillanatnyi” dolog. Csak nem akkor barom, hogy éppen most, egy ilyen után még nekiálljon bunkó lenni. Holnap már minden vissza fog térni a régi kerékvágásba, hisz azért Nate se fog változni, most csak tekintettel van arra, hogy magamba zuhantam kissé. Pedig azért nem lenne rossz, ha sűrűbben lenne ilyen… mintha nem is önmaga lenne. Jobb is volt, hogy nem mondtam semmit egész út alatt. Nem is tudtam volna mit mondani azon kívül, hogy csak is én vagyok a hibás ebben az egészben. Már csak azért sem akartam ezzel fárasztani, mert ebből csak az következne, hogy megint csak próbálna meggyőzni az igazáról, ami most annyira nem vezetne célra nálam. Inkább magamban tartom, és próbálom elhitetni vele, hogy elhiszem, hogy az ő hibája volt, és nem az enyém. Nem lesz egyszerű, de inkább higgye ezt, minthogy tudja, hogy ezen gondolkozok éjjel-nappal. Jól leszek… legalábbis kell hozzá valamennyi idő, de tényleg jól leszek. Most még friss az élmény, szóval annyira nem látom derűsen a dolgokat, de ez is elfog múlni valamikor. Nem válhatok egy két lábon járó érzelmi ronccsá hosszútávon. Ami történt, megtörtént, és ezen már nem lehet változtatni, szóval ebbe bele kell törődnöm, még ha most is ez nem megy. Láttam az arcán a meglepődöttséget, és ennek hatására meg is bántam, hogy megkértem erre. Lehet már menni is akar a saját dolgára, és nem is kéne itt marasztanom. Hiába mondta ki végül, hogy bejön. – De ha nem szeretnéd, akkor nem muszáj. – Vontam meg vállamat, biztosítva arról, hogy azért nem muszáj velem lennie. Csak reméltem, hogy nem kell egyedül maradnom legalább erre az egy éjszakára. Nincs nekem semmiféle hátsó szándékom, főleg hogy Nate-ről van szó, csak nincs itt túl sok mindenki, akiben megbíznék, és hát hogy mondanám el akárkinek is, hogy meghalt valaki miattam?
Ha még most nem is, de később megigézhetem, ha nagyon nem tudja túltenni magát a történteken. Azonban ezt csak tényleg akkor teszem meg, ha nagyon menthetetlen a helyzet, mert nem akarom senki fejét összekuszálni. Főleg, mivel elég nagy a valószínűsége, hogy benne lesz az újságban meg a hírekben, hogy meghalt egy gyerek egy bulin, szóval egy jó darabig még ez az egész kísérteni fogja. Megtalálom a módját, hogy leellenőrizzem fogyaszt- e verbénát. Ha nem, akkor egyszerűen csak megigézem. Most viszont nem lehetek ebben biztos így inkább nem próbálom meg.. Mert ha verbéna van a szervezetében elég hülyének fog nézni. De az is lehet, hogy tud a vámpírokról. Arra pedig nem készültem még fel, hogy ebbe a titkomba beavassam. Meglepett a kérése.. Azt hittem, hogy látni sem akar vagy éppenséggel egyedül akarja, majd feldolgozni a történteket. Azonban valahol legbelül reménykedtem ebben mégis, hogy kimondta olyan valóságos lett ez az egész, hogy meglepődtem. Hülye lennék egy ilyen kérésre nemet mondani. Fontos a számomra, hiszen törődöm vele és eszem ágában nincs megbántani. Legalábbis elég terhet cipel jelen pillanatban nem kell erre még rásóznom a bunkó puttonyomat is. Sőt talán jobb lenne, ha pár napig kerülném, hiszen nem biztos, hogy újra olyan tudok lenni, mint ma. Nekem egy halott ember semmit sem jelent én nem gyászolom őket, már jó ideje.. Úgyhogy kétlem, hogy túlságosan is jó társaság lennék a számára az elkövetkezendő napokban. – Örömmel veled maradok, ha tényleg ezt szeretnéd. – Jelentettem ki, majd minden további nélkül elléptem mellette, hogy beléphessek a szobájába. Nem voltak elképzelésem azzal kapcsolatban, hogyan díszítette ki az unalmas átlagos kollégiumi szobát, de azt hiszem még nem nagyon volt erre lehetősége. A szoba pásztázása helyett inkább őt kezdtem el figyelni. Ugrásra készen voltam, ha esetleg a lábai nem bírnák el és összeroskadna. Mert egy ilyen teher.. Látni, ahogy egy ember meghal. Elég megrázó tud lenni. Legalábbis legelőször. Aztán hozzá lehet szokni.
Elég kicsi az esély, hogy ez nem fog elterjedni az egész főiskolán, hisz mégis csak egy diák halt meg, eléggé furcsa módon. Biztos jönni fognak a találgatások, hogy hogyan is történt, és halála helyszínén gyertyákat fognak gyújtani, ezzel megemlékezve erről a srácról. Nem hinném, hogy csak úgy elfelejtenék, és ne tennének róla említést a suli rádióban, vagy akár az újságokban. Nekem az lenne a legjobb, ha nem említenék többet, de tényleg esélytelen, főleg hogy eléggé ritkák itt a halálesetek. Nincs más lehetőségem, mint elkerülni ezeket, mert nem szeretném hallani a találgatásokat, hogy gyilkosság, vagy csak egy baleset volt e. Lehet talán a rendőrség is elkezd nyomozni, vagy valami ilyesmi, és lehet láttak is ezzel a sráccal. Bár nem hiszem, a társaság nagy része amúgy se arra figyelt, hogy kirángat a teraszra, ha akik látták is, azok annyit ittak, hogy nem is emlékeznek arra, hogy kivel látták. Meglepte, hogy megkértem arra, hogy jöjjön a szobámba, és ezért is bántam meg, hogy megkértem. Nem akarok egy teher lenni a hátán a történtek miatt. Lehet hagynom, kéne inkább elmenni, mert már elege is van abból, hogy én itt nyafogok ezen az egészen. Nem szoktam amúgy kiborulni, de ez most éppen elég volt ehhez. Még életemben nem láttam senkit se meghalni, kivéve persze amikor a tévébe látok ilyet, de össze sem hasonlítható a kettő, és azt hiszem nem is kell megmagyarázni, hogy miért. Senki se gondolta, hogy ez lesz az este vége, de egy ilyenre nem is lehet felkészülni. Nem ment el, hanem ellépve mellettem, belépett a szobámba. Valahol azért mégis megkönnyebbültem, hogy nem fog elmenni, és nem hagy itt. Becsuktam az ajtót, és Nate felé fordultam, aki figyelte, hogy mit csinálok, hátha talán újra összeomlanék, mint kint a teraszon. Annyira biztos, hogy nem fogok kibukni, viszont még mindig nem érzem magam olyan jól. – Gondolom te nem most először láttad, hogy egy ember meghal. – Mondtam ki végül, pedig először nem is akartam ezt kimondani neki hangosan. Volt egy kis kanapé a szobám sarkába, így arra vettem az irányt, de még mielőtt leülhettem volna, kivettem a szekrényből egy üveg vodkát. Nem szokásom inni, ez is csak amolyan vészhelyzetekre volt fent tartva. Ez már nevezhető annak, bár tényleg nem vagyok olyan aki sokat iszik. Ki tudja, ezt mennyire fogja jó ötletnek tartani Nate, de valahogy nem is érdekel. Egyelőre mondjuk nem bontottam fel az üveget, csak ledobtam magam mellé az üveget, és felnéztem Nate-re. - Hát nem lett unalmas az este végül. – Erőltettem egy kisebb mosolyt arcomra.
Talán vissza kellett volna mennem a helyszínre és minden nyomott elrejteni az egészről. Bár biztos vagyok benne, hogy volt aki látta, ahogy leesik, szóval ez az egész igazából egy értelmetlen próbálkozás lenne. Önmagam után el tudom rejteni a nyomokat nagyon is egyszerűen, hiszen amikor megölök valakit vagy csak táplálkozom belőle azt általában előre megtervezem így tehát a lebukás esélye is mondhatni egyenlő a nullával. De így, hogy egy buli kellős közepén történt az egész és tulajdonképpen tényleg egy baleset volt egy kicsit nehéz. Na, jó sokkal nehezebb az egész helyzet, de valahogy megoldom. Most nem tudok tisztán gondolkodni arról, hogy mennyire lenne jó ötlet elfeledtetni vele ezt az egészet. Nem akarom, hogy kusza gondolatai legyenek arról az estéről, amikor végre egyszer normális voltam vele.. Bár így viszont meg elég negatív véleménye van a mai estéről. Legalábbis a helyében nem túl sok pozitívumot tudnék meglátni a dolgokban. Még az is eltörpül a dolgok mellett, hogy kivételesen kedves voltam hozzá. Az, hogy behívott a szobájába kicsit meglepett és talán azt hihette, hogy nem örülök neki. Valamilyen szinten örülök, hiszen szívesen tölteném a társaságában a ma éjszakát. Még akkor is, ha az égvilágon semmi nem történne kettőnk között. Már pedig nem fog. Egyrészt nem használnám ki a helyzetet még, ha közeledne is felém. Nem látok erre túlságosan sok esélyt, de jelenleg nagyon is sérült lelkileg és szeretném úgy megnyerni, hogy tisztában van azzal, hogy mit tesz. Másrészt pedig nem vagyok erőszaktevő és nem is szeretnék az lenni. Ha egy nő velem akar lenni, akkor legyen a saját akaratából úgy, hogy tisztában van azzal, hogy mit tesz.. Másképpen semmi értelme az egésznek. – Jól gondolod. – Mondtam szárazon, miközben végig őt figyeltem. Nem akartam, hogy félreértelmezze ezért inkább csak az igazság egyik részébe avattam be. – Mielőtt még azt hinnéd, hogy titkon bérgyilkos vagyok el kell keserítselek, hogy nem. Csak a szüleim halálát kellett végignéznem, pár év különbséggel. – Nem akartam sajnáltatni magam, de ez az egyetlen dolog, amivel megmagyarázhatom neki, hogy miért nem hat meg engem már különösebben egy halott ember látványa vagy éppenséggel valakinek a halála. Főleg egy olyan beképzelt alaké, mint az a srác volt. – Hát nem lett az, de elhiheted, hogy egyáltalán nem így terveztem ezt az egészet. – Le akartam nyűgözni. El akartam kápráztatni, de nem így. Ez valahogy egyáltalán nem tartozik a pozitív tulajdonságok közé, amikkel dicsekedni akartam vagy ilyesmi. Hidegvérű gyilkos vagyok. Mondhatni egy szörnyeteg s erre nem éppen vagyok büszke. Bár kétlem, hogy erre bárki is büszke lenne. A vodkás üveget a kezében látva meg akartam szólalni, hogy valószínűleg az most nem a legjobb ötlet, de inkább hallgattam. Semmi jogom nincs hozzá, hogy beleszóljak az életébe.
Eddig nem is gondoltam, arra hogy mi van, ha nyomozni kezd a rendőrség, de most hogy ez eszembe jutott… már elképzeltem magam a börtönben szinte. Hülyén hangzik, de ennek is megvan a lehetősége, nem? Minden lehetséges dologra fel kell készülni, még ha azok eléggé furcsák is egyes esetekben. Élénk a fantáziám, bármi kisülhet ennek a végén. Nem elég hogy megöltem egy embert egy este alatt, lehet ennek nagyobb következményei is lehetnek. Ilyenkor bánom csak meg igazán, hogy idejöttem. Eddig csak is rosszul alakultak itt a dolgok, még nem vagyok itt olyan sok ideje, és már túlvagyok egy mondhatni emberölésen. Bele se merek gondolni, hogy mi fog jönni még ezután. Valahogy most nem tudok optimistán gondolkodni. Behívtam, de viszont nem akartam, hogy emiatt úgy gondolja, hogy bármiféle hátsó szándékom lenne. Csak nem akarok egyedül maradni, és mondhatni ő a tettestársam… miattunk történt, vagyis inkább nagyobb részben miattam, de mindegy, ezt ki kéne vernem a fejemből. A lényeg, hogy nem azért van itt, mert bármit is akartam volna tőle, csak jól esett a közelsége, még ha amúgy pedig legszívesebben kerülni próbálom mostanában. Bár most kedvesebb, mint általában, ezt mindennek ellenére észrevettem, mert eléggé komoly változás a részéről, még ha nem is hiszem, hogy ez sokáig fog tartani. Következő alkalommal minden ugyan olyan lesz, és folytatódni fog a szurkálódás, és a bunkózás. Talán így lesz a legjobb. Arra a válaszra számítottam, amit végül kaptam tőle, arra viszont nem számítottam, hogy a saját szülei halálát látta. Kellett nekem felhozni ezt… - Sajnálom… nem kellett volna megkérdeznem. – Nyeltem egy nagyot nem is nézve szemeibe. Bármit is mondok, abból mindig valami rossz sül ki a végén. Inkább csöndbe kéne maradnom, még ha nem is tudhattam, hogy kinek a halálánál is volt ott. - Miért, hogy tervezted? – Kérdeztem egy kis kíváncsisággal a hangomban. Érdekelt, hogy mik is lettek volna a tervei az estére. Addig is elvonom a gondolataim egy nagyon kicsit. Nem szólt semmit mikor elővettem a vodkás üveget, még ha talán titkon reméltem is, hogy ezzel kapcsolatban lesz valami megjegyzése. Nem érdekli, hát akkor engem se nagyon. Egy pohárba öntöttem valamennyit, és azzal a lendülettel is húztam az egész pohár vodkát. Utáltam az ízét is szinte, de legalább a hatása jó lesz. Ellazulok valamennyire.
Azért vagyok most itt, hogy megpróbáljam megnyugtatni. Ennyi az egész. A legjobb lesz, ha ezen a lehető leghamarabb túlesünk. Holnap mindenre úgy fogunk tekinteni, mintha meg sem történt volna. Legalábbis én. Két lábon járó emlékeztető leszek a számára. Hacsak nem tűnök el a föld felszínéről. Tudom, hogy én vagyok az egyetlen személy, akivel beszélhet erről az esetről, de ugyanakkor én is vagyok az egyetlen, aki emlékeztetheti erre az egészre. Lehet, hogy egy héten keresztül tele lesznek vele az újságok meg mindenki erről fog beszélni, de azután, már csak én maradok fenn neki, mint kellemetlen emlékeztető. Ezt a szerepet pedig nem szeretném magamra vállalni. Jobb lesz neki nélkülem. Egyrészt, mert fogalmam nincs, hogy Warrick mikor környékezi meg, másrészt pedig nem jelentek számára semmi mást csak fájdalmat. Kellemesen elszórakoztunk volna ma, ha nem bukkan fel az a srác, de azaz igazság, hogy kellemetlenül érzem magam a jó fiú bőrében. Sokkal inkább szeretek bunkó lenni, hogy távol tartsak mindenkit magam mellől. Mások és a saját érdekemben. Elég volt az életemben egyszer pofára esnem ahhoz, hogy ne akarjam, hogy ez az egész még egyszer megismételődjön. Nem voltam elég jó a saját feleségemnek, akiről azt hittem, hogy szeret, akkor miért lennék jó egy idegen számára? Főleg olyan sötét múlttal, mint az enyém. Megöltem még egy gyereket is. Ez azt hiszem minden elárulom rólam. S, ha Warrick igazán ártani akar nekem nem megöli Eleanor-t, mikor már éppen eléggé fontos lesz a számomra, hanem elmondja neki. Szóval a mi kapcsolatunk halálra van ítélve nem is értem, hogy miért próbálkoztam. Nem is értem mit képzeltem. Soha nem lesz normális életem a legkevesebb az, hogy legalább neki engedem, hogy meglegyen rá a lehetősége. Nem rángathatom bele az elcseszett világomba csak azért, mert most éppen ilyen kedvem van. – Semmiség. – Legyintettem. – Már régen volt. Bőven volt időm feldolgozni. – Ha tudná, hogy még mennyi. – Ha hiszed, ha sem kevésbé ilyen halálira.. Szóval.. – Kárpótolnálak, de nem lenne helyes.. Fel kell vennem a távolságot mindkettőnk érdekében. Mondogatom még párszor és el is hiszem. – Azt hiszem ennyi bőven elég lesz mára. – Elvettem tőle az üveget, mert még a végén alkoholmérgezést fog itt nekem kapni. Azt akarta, hogy itt legyek vele, szóval ne a piával próbálja megvigasztalni magát. Azt nélkülem is meg tudná tenni. Itt maradtam. De nevezhetjük ezt egyfajta búcsúestnek is. Talán jobb lesz, ha elhagyom egy időre a Whitmore-t.
Miért érzem úgy, hogy csak teher vagyok Nate hátán?! Ez az egész meg sem történik, ha jobban vigyázok, és még az elején véget vetek az estének, a bunkóságára hivatkozva. Miért kellett annyira erőltetnie ezt? Az lehet, hogy őt nem rázta meg annyira, de azért mégis megöltünk egy embert, és minden teljesen máshogy történt volna, ha én mondjuk, itthon maradok, és nem hagyom, hogy bárki is rávegyen erre a bulira. És most még arra is rávettem, hogy jöjjön be velem, miközben talán ez az utolsó dolog, amit akar. Hisz ki akarna az én megtört lelkemmel törődni? Ő biztos nem, tekintve, hogy amúgy milyen bunkó tud velem lenni, és amúgy talán még utál is. Most is csak azért törődik velem, mert tudja, hogy máskülönben rohannék valakinek elmondani. Igen, ez egy remek magyarázat az egészre. Nem képzelhetek bele többet, mint ami van. Kivette a kezemből az üveget, amiből azért mégis hiányzott már valami. Ez csak elősegítette, hogy megeredjen a nyelvem, és elkezdjek beszélni. Éreztem egy kis ellazultságot magamban, de ez nem azt jelentette, hogy le is nyugodtam. -Fogadjunk, hogy csak azért vagy velem ilyen kedves, hogy nehogy véletlen elmondjam valakinek ezt az egészet… - Mondtam ki végül, amin elkezdtem agyalni percekkel ezelőtt. Tudni akartam, hogy helyesek a feltételezéseim, vagy nem. Valami oknak kell lennie, hogy miért változott meg egy egész estére ilyen hirtelen. Mert az biztos, hogy nem kellek neki úgy… talán előbb fektetne meg 10 nőt, mint hogy bármi is történjen köztünk valami. Bunkó volt velem, egy szemétláda, egyértelműen megmutatta, hogy soha nem lennének ilyen szándékai velem. Érdekében áll, hogy kedves legyen velem, és utána szóba se állni velem többet. Láttam, hogy elkezdett egy kis távolságot tartani tőlem, így felálltam, és elé álltam. -Jól gondolom, nem? Máskülönben miért változott volna meg ennyire a viselkedésed!- Kérdeztem rá újra. Csak tudnom kellett, hogy emiatt volt ilyen kedves velem az elmúlt pár órában. Megértem én, nem gázol a lelkembe ezzel különös képpen… na jó talán mégse esne olyan jól, hogy csak emiatt csinálta volna ezt az egészet, de mindegy. Ha mégis kimondaná, ez már, csak hab lenne a tortán!
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 17, 2014 11:00 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
nathaniel & eleanor
Szavai egyszerűen a padlóhoz vágtak. Nem hittem a fülemnek. Komolyan ezt gondolja, hogy ez az egész azért van, mert az akarom, hogy hallgasson? Mintha nem tudnám elintézni azt, hogy hallgasson. Megölhetném őt is. Vagy akár megigézhetném. De ha esetleg verbéna lenne a szervezetében akkor sem tartana sokáig a dolog. Pár nap és könnyen megigézhetem, hogy elfelejtsen mindent. Tudtam, hogy nincs sok pozitív gondolata velem kapcsolatban, de azt nem hittem volna, hogy ennyire negatívan gondolkodik. Nem érdekel, hogy meghalt az szerencsétlen. Teszek az egészre magasról, de az, hogy azzal vádol, hogy csak azért vagyok vele kedves, mert védeni akarom a hátsómat.. Az már egy kicsit fájt. Bár nem adtam különösebben okot arra, hogy többet gondoljon rólam. Semmi oka arra, hogy bízzon bennem. Akár csak egy kicsit is. Sőt talán jobban is teszi, hogy bizalmatlan velem szemben, de ez még nem változtat a tényen, hogy igen szarul esik. – Igen.. Csak azért próbáltam egész kibaszott este normálisan viselkedni veled, mert terveztem, hogy megölök valakit. S csak azért vagyok itt most is, hogy mentsem a hátsómat. Végül is.. Ennél logikusabb magyarázat nem is lehet erre az egészre. De komolyan. Nem is értem, hogy miért lepődöm meg azon, hogy ezt gondolod. De tudod mit? Gondold csak ezt. Mit bánom én. Mi okom is lett volna arra, hogy normálisan viselkedjek veled ezen kívül.. Nem is értem. – A sértettség beszélt belőlem, aminek köszönhető volt az egy kicsit megemelkedett hangszínem is. Az ajtóhoz indultam s kezem a kilincsen volt. Nagyot sóhajtottam. Tudtam, hogy ezt meg fogom bánni, de nem érdekelt. Visszafordultam felé. Pár lépés választott el tőle nem több. Már majdnem természetfeletti volt az, ahogy áthidaltam a kettőnk közötti távolságot. Gondolkodás nélkül tapadtam édes ajkaira. Két kezem arcának két oldalára simult. Nem húztam túl sokáig. Ezután pedig, már egy szót sem szóltam. Hátráltam pár lépést, majd feltéptem az ajtót és elsétáltam. S tudtam, hogy talán soha nem térek ide vissza. Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Jobb, ha mi ketten itt és most befejezzük. Jobb előbb, mint később. Főleg, ha egy olyan elcseszett kapcsolatról van szó, mint a miénk. Jobb lesz neki nélkülem.
|| köszönöm a játékot ||
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Május 18, 2014 12:04 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Eleanor + Nathaniel
Bizalmatlan vagyok, és ez itt meg is mutatkozott. Az már kérdés, hogy erre Nate hogyan is reagált. De eddig nem is sok okot adott rá, hogy bízzak benne. Egy este kedvesség után, máris gondoljam azt, hogy nem volt semmiféle hátsó szándéka ezzel. Nem reagált jól… nagyon nem, és lassan el is kezdtem bánni, hogy ilyet feltételeztem róla. Mert azért volt igazság abban, amit mondott. Főleg abban, hogy már azelőtt kedves volt velem, még mielőtt megtörtént volna ez az egész. Előtte is kedves volt velem, és próbált a kedvemben járni, arról nem is beszélve, hogy milyen volt utána. Én pedig játszom itt a bizalmatlant, és anélkül mondtam neki ilyet, hogy előtte átgondoltam volna. A szavak csak jöttek, és jöttek, és már szinte vártam, hogy mikor hagyja abba, mert mind csak azt igazolta, hogy neki van igaza, és itt márpedig én vagyok a bizalmatlan hülye, aki a kedvesség mögött is csak a rosszat látja. Egyértelműen ki lehetett jelenteni, hogy megbántottam ezzel, és már nem is vonhattam vissza, de azért még lett volna valami, amit elmondtam volna. -Előtte akárhányszor találkoztunk egy bunkó barom voltál velem. Nem tudom mi okod lett volna a kedvességre éppen ma este. Hogy bízhatnék meg benned, ha azt sem tudom, hogy éppen mit akarsz?- Mondtam még el, de tudtam, hogy ez nem segít, inkább csak ront a helyzetemen, de azért nekem is volt igazság a szavaimban. Napról napra változik a hangulata, így hát nem is egyszerű megbízni benne. Már el is kezdett az ajtó felé igyekezni, de aztán megállt. Már majdnem megkérdeztem, hogy mi a baj, mikor megfordult, és megindult felém. Alig választott el minket pár lépés, és ezt a távot gyorsan meg is tette, és éreztem, ahogy kezei közrefogják arcomat, és ajkai az enyémre tapadtak. Nem tartott sokáig, és ahogy elvált ajkaimat, megfordult és kisétált az ajtón. A lélegzetem is elakadt szinte, a szívem hevesen vert, és kezeimmel ajkaimhoz kaptam. Olyan rövid ideig tartott… mintha meg sem történt volna. Legalábbis nehéz elhinni… Csak annyira volt erőm, hogy leüljek az ágyamra. Ezt egyelőre fel kellett fognom. Mi lesz, ha újra találkozunk? Sőt, fogunk mi még egyáltalán találkozni?! Félek, hogy nem..
Kezdőlap
|| 
