Dörömbölök az ajtaján nem érdekel, ha az emberek pszichopataként méregetnek. Szükségem van most rá. Tudni akarom, hogy miért fordított csak úgy hátat nekem azon éjszaka után.. Tudni akarok mindent. Egyszerűen nem vagyok hajlandó azt a választ elfogadni, hogy rám vágja az ajtót. Szükségem van rá, hiszen megöltem valakit és vérfarkas lettem, bár ez nem tudom, hogyan lehetséges. Boszorkány voltam. Az apám boszorkány volt ebben biztos vagyok. De akkor mégis, hogyan lehetek most vérfarkas.. Az anyám.. De az lehetetlen, hiszen ő vadász családból származott, hogyan jött volna a képbe a vérfarkasok? Talán az anyja volt az, hiszen ő nem tartozott ehhez az egészhez. Nem értek most már semmit sem. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mi történt velem és leginkább, hogy miért történt. Aaron-ra van szükségem, mert ő pontosan tudja, hogy min megyek most keresztül. Lehet, hogy nem uralja teljes mértékben az erejét, de szükségem van arra, hogy valaki támogasson.. Nekem rá van most szükségem.
– Aaron nyisd már ki ezt a nyamvadt ajtót, kérlek. -  A hangom fájdalommal teli és a szemeim megtelnek könnyel. Szükségem van rá. Nem fordíthat hátat nekem azok után, hogy annyi mindent tettem érte. Hogy segítettem, hogy elvettem a fájdalmát az átváltozáskor csakhogy ne kelljen neki túlságosan szenvednie. Azonban, akkor nem a teljes fájdalmat vettem el most pedig azt kell, majd megtapasztalnom. – Szükségem van rád. – Suttogom, miközben homlokomat az ajtónak támasztom. Segítségére van szükségem, ahogyan neki is szüksége volt az enyémre ahhoz, hogy senkinek se ártson.

A düh elterjedt az egész porcikámban. Ez olyasmi volt, amit egyszerűen nem tudok irányítani. Úgy éreztem, ha most azonnal nem nyitja ki ezt a nyamvadt ajtót én beviszem magammal együtt. Az erőm megvan hozzá és elég dühös vagyok ahhoz, hogy tökéletesen sikerüljön is. Már nincsenek képességeim. Azonban van helyette fizikai erőm, ami talán ebben a helyzetben ugyanolyan hatásos. Nem tudom, hogy Daisy mire gondolt, mikor azt mondta, hogy segíthet visszaszerezni az erőmet csak a türelmem kéri. Hát egy vérfarkas sosem arról volt híres, hogy türelmes lenne. Mit meg nem adnék most azért, hogy itt legyen mellettem az apám.. Nélküle minden helyzet olyan reménytelennek tűnik. Most pedig az egyetlen támaszomat keresem fel, hiszen már egy hónapja, hogy nem láttuk egymást, de nem tudok máshoz fordulni, aki segítene ezzel az egésszel. Főleg, mivel hamarosan telihold és én nem vagyok felkészülve az első átváltozásomra. Tudom, hogy ő sem egy mestere a dolognak, de többet tapasztalt, mint én az egyszer biztos.
– Végre, hogy… - Elakad a szavam, mikor meglátom, hogy nincs más rajta csak egy boxer. Hát ez remek. A tökéletes figyelemelterelés kipipálva. Mikor azt mondja, hogy menjek be egyszerűen elsétálok mellette és ledobom magam a még be nem vettet ágyra és hátradőlök. – Nem érzed? Én is olyan vagyok, mint te. – Suttogom, miközben a plafont bámulom. Remélem ennyi elég számára ahhoz, hogy rájöjjön a segítségére van szükségem a lehető leghamarabb.

Tudhattam volna, hogy nem veszi komolyan, amit mondok neki. Én egyáltalán nem törődök azzal, hogy a szobája úgy néz ki, mintha egy bomba robbant volna a közepén és minden megsérült a folyamat során az illatok sem éppenséggel kellemesek. Főleg, hogy egyáltalán nincs semmilyen friss levegő sem ebben a nyamvadt szobában, amitől a fejem egy kicsit sajogni kezdett. Ha valamire allergiás vagyok az ez. Legyen bármennyire is hideg mindig engedek be egy kis levegőt a szobámba.
– Aaron ez egyáltalán nem vicces. – Mondtam kicsit hisztérikusan, miközben felültem az ágyon és a reakcióját figyeltem. Még mindig kicsit zavarba hozott az, hogy pusztán csak egy boxer volt rajta, de azért próbáltam a lényegnél maradni. Ami mi is akar lenni? A francba is.. Jobb volt, amíg a plafont bámultam. Jobb lesz, ha inkább ezt folytatom, miközben beszélek, mert ez nem fog sehová vezetni. Kényelmesen hátradőltem ugyanúgy, ahogy az előbb.
– Elhiheted, hogy én is meglepődtem.. Sőt.. Egyáltalán nem számítottam rá, de most már értheted, hogy miben van szükségem a segítségedre. – Lehet, hogy sokkot fog kapni, bár azzal nem leszünk előrébb, mert neki kellene megőriznie a hidegvérét és elmagyarázni a dolgokat.

– Nem gondolod, hogy ez volt az első kérdés, amit feltettem magamnak? De úgy tűnik a családom remek volt a titkok rejtegetésében és ennek most én iszom meg a levét. – A legrosszabb sorsot talán a vérfarkasok kapták az összes faj közül. Hogy miért? Kinek van kedve minden teliholdkor a csontjait ropogtatni? Ez annyira beteges. Megedződünk majd bírjuk a fájdalmat, de én tökéletesen megvagyok a kis gyenge fájdalomhatárommal is. Nem kell nekem semmiféle edzés, amivel kitolhatom. Így is sok nehézségen vagyok már túl.. Ezen is túl kell lennem valahogy.
– Az apám mondhatni kiselőadásokat tartott nekem a fajokról, szóval valamennyire tisztában vagyok a dolgokkal, de Aaron.. Én nem akarok átváltozni.. Az a kis töredéke a fájdalmadnak, amit akkor átvettem is iszonyú volt, de ezt folyamatosan és teljességében érezni.. Nem tudom, hogy el tudom-e majd viselni. – Felülök ismét az ágyon aztán ránézek. – Nem akarsz végre felvenni valamit? Nagyon zavaró. – Igen, zavarban vagyok, mert egy szál boxerben mászkál előttem. Pedig ennek nem kellene zavarnia most valamiért mégis.
– Az egyik pillanatban még senki nem volt az úton a következőben pedig már el is ütöttem valakit és bármennyire is próbáltam rajta segíteni túl késő volt. Meghalt. – Nem számolok be arról, hogy egy vámpír is ott volt velem, mert nem tudom mennyire örülne a dolognak vagy egyáltalán mit szólna hozzá.

Kicsit megkönnyebbültem, amikor magára húzott egy felsőt. Így valahogy sokkal nyugodtabban néztem rá, amikor közelebb jött hozzám és leguggolt elém. Nem tudok kihez máshoz fordulni. Az ismerőseim közül csak neki van tapasztalata ilyenekben.. Talán jobb lett volna, ha jó pár évvel ezelőtti fellángolásommal komolyabban elbeszélgetek arról, hogy milyen volt farkasnak lenni. Többnyire vonzottam a farkasokat az életemben. Persze vámpírokból is kijárt, de a farkasok sokkal inkább megkörnyékeztek. Talán ez egy jel volt. De egyik sem volt olyan közel hozzám, mint Aaron. Még ha az utóbbi időben el is lökött magától segítettem rajta a legkevesebb, hogy most ő is átsegít engem ezen a borzalmas időszakon. Mert nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ez az egész állandó.
– Nagyon hálás vagyok ezért, Aaron. El sem hiszed, hogy mennyire. De.. Tudnom kell, hogy mégis miért fordultál el tőlem. Miért löktél el magadtól azon éjszaka után. – Ez az egész már nagyon érett bennem. Pontosabban azóta fel akartam tenni neki ezt a kérdést, mióta kerülni kezdett. De most adatott meg úgy először igazán az alkalom arra, hogy kérdőre vonjam a dolgok miatt.

Muszáj volt megkérdeznem, hogy mit tettem, amiért kerülni kezdett. Nem csak azért, mert az egész helyzetet nem értettem, hanem mert egyszerűen nem szeretném még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát. Azt hiszem, hogy abba valószínűleg belehalnék. Szó szoros értelmében és ez alatt nem a hiányát értem. Legalábbis nem olyan értelemben, hanem azt, hogy nélküle elvesznék ebben a világban. Ebben az egészben. Most ő az egyetlen támaszom és nem fordulhatok senki máshoz. Nem ismerek egy farkast sem rajta kívül. Dean félig volt az, de ő felőlem már halott is lehet. Akkor sem fordulnék hozzá, ha ő lenne az utolsó vérfarkas, vagyis hibrid a világon. Nem érné meg.
Figyelmesen végighallgattam, amit mondott. Bár nem túl sokat, de ez is épp elég ahhoz, hogy felfogjam nem az én hibám, hogy ennyire elhidegült mellőlem. Kicsit megkönnyebbülök, de azért ez a helyzet sem jobb. – Nem kell féltened engem semmitől. Oké.. Most kicsit megrémültem ettől az egész új helyzettől, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogom túlélni.. Megpróbálom. Ez pedig már fél siker. Kitartó vagyok. Nem adom fel olyan könnyen. Tudom, hogy nem ismersz igazán, de.. Kitartó vagyok. – A rémület mindig eluralkodik rajtam, de az utolsó pillanatban képes vagyok összeszedni magam és megmutatni a világnak, hogy nem tud semmi olyat tenni, amivel összeroppanthatna, megtörhetne. – Köszönöm. Már azzal is jóvá teszed, hogy most mellettem vagy. – Mondom neki halovány mosollyal az arcomon aztán felálltam és gyengéden átöleltem. – Köszönöm még egyszer.