A viselkedése összezavart. A szívének dobogása annyira szapora volt, hogy alig tudtam uralkodni az indulataimon. És ez nem a legelőnyösebb egy vámpírnál. Ki tudja, mikor veszítem el a kontrollt a szomjam felett és esem neki a torkának? Ha nem is most, akkor később. Nem lehetek a közelében.. túlságosan is nagy a kockázat, ahogyan a kísértés is, ami egyre inkább felé húz, úgy érzem, jobb ha már a legelején meghúzom azt a bizonyos határvonalat kettőnk között.. mint mikor már késő lesz. Jobb neki nélkülem. Ő nincsen tisztában azzal az elkerülhetetlen tényezővel, hogy a fajaink egymás esküdt ellenségei. Vámpír és farkas között nem alakulhat ki kapcsolat.. nem működne. Mialatt lejátszódtak a fejemben az iménti gondolatok, arcomra felöltöttem a legtökéletesebb álarcomat, azért, hogy még véletlenül se tudjon leolvasni rólam semmit. Mint kiderült, természetesen igazam lett az sms-el kapcsolatban. Valóban egy lány írt neki.. az exe. Vajon tényleg szakítottak? Ahogy hallgattam a szavait, egyre biztosabbá vált a számomra, hogy összetörték a szívét. Az a ribanc megcsalta a saját bátyjával. Hogy tud valaki ekkora szemétláda lenni? Én soha nem tennék ilyet egy fiúval, akkor sem ha az érzéseim nem elég erőteljesek iránta. A testvére Roy egy nőcsábász lehet.. biztos piszkosul sokat ad magára, de mint az kiderült, az érzelmei eléggé múlandóak. Egy biztos, engem nem hiszem, hogy le tudna venni a lábamról. Én nem esem hasra az izmok méretétől, nekem a belső tulajdonságok sokkal többet jelentenek. Mind nézhet ki jól, ha belülről egy tapló. - Sajnálom, hogy csalódnod kellett. De egy dolgot jól jegyezz meg! Akit csak úgy el lehet szeretni, az csupán annyit is ért - kacsintok rá bátorítóan. - Oh, hát akkor sok sikert a döntéshozatalhoz, illetve az érettségihez!- Mosolygok rá kedvesen. - Majd meséld el, milyen volt. Nekem van még két évem, de néha már most is parázok a jövőm miatt - kuncogok fel játszi könnyedséggel. Természetesen minden egyes szavam hazugság volt, de neki azt nem kell tudnia, hogy igazából mindörökké 16 maradok. Ahogyan a jövőmmel kapcsolatos megjegyzésem sem volt valósághű, mivel tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy mi fog rám várni az elkövetkezendő 500-1000évben. Többszörös újrakezdés, illetve a magány.. Azon a nevezetes napon, mikor átváltoztattak, mintha örök kárhozatra ítéltek volna. Az én életemet sosem lehetett átlagosnak nevezni. Először három másik társammal együtt a családom feláldozott az aratási rituálén, majd néhány hónappal később, mikor végre visszatérhettem az élők soraiba, kiderült, hogy a szüleim ez idő alatt életüket vesztették.. Esélyem sem volt elbúcsúzni tőlük.. akkor váltunk el, mikor még tiszta szívemből gyűlöltem mindkettőjüket. Egyedül a nővérem, Demetria tartott ki mellettem. Ő sosem kívánta ezt a szörnyű sorsot nekem. Chloe, azzal hogy átváltoztatott, végleg kárhozatra ítélt engem. Az egyetlen jó dolog, ami azóta történt velem, az az erőm visszaszerzése volt. Ha Ethan ismerné a múltamat, nem beszélne így rólam, mint most, hanem inkább messziről elkerülne. Talán túlzásba estem, nem kellett volna felpofoznom.. Nem érdemelte meg, hogy ilyen szemét legyek vele, de kihozott a sodromból. Én soha nem voltam könnyű eset, sőt.. hosszú ideje élek már, de az igazság az, hogy az igaz szerelmet csupán a romantikus filmekből ismerem. Szerencsére ő a kifakadásom ellenére sem lépett le, amiből arra következtethettem, hogy nem csak hálából cselekedett. - Olyan édes vagy. A szavaid.. amiket mondasz.. mintha már régóta ismernél, pedig az igazság az, hogy semmit sem tudsz rólam. Nem félsz attól, hogy ha esetleg összejönnénk, valami olyasmit tudnál meg rólam, ami miatt az érzéseid pillanatokon belül gyűlöletbe csapnának át? - Kérdezem kíváncsian, hiszen tudnom kellett mit gondol minderről.. Olyan nehéz erősnek maradnom a jelenlétében. Soha nem éreztem magamat ennyire biztonságban még egyetlen pasi társaságában sem. Ami irónikus, hiszen pont, hogy nem kellene így éreznem. A belsőm két részre szakadt. Az agyam megrögzötten ismételgette a nemleges választ, míg a szívem adni akart neki egy esélyt. Meg akarom őt ismerni. Megtudni, hogy milyen ember. Megéri kockáztatni? Mi történne, ha kiderülne a titkom? Ha megtudná, hogy emberi vérrel táplálkozom? Nem hiszem, hogy kicsattanna az örömtől. Képtelen voltam egy ép mondatot kicsikarni magamtól. Bár, próbáltam erős maradni, egy apró könnycseppnek mégis sikerült legördülnie az arcomról.
Mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer viszont látom a húgomat, de soha nem gondoltam volna, hogy ez még életemben meg fog történni. Eleinte a sokk miatt nem tudtam igazán megszólalni, de utána meg volt valami minden egyes szavában, ami nem hagyott nyugodni, viszont ennek ellenére próbáltam csak arra gondolni, hogy boldog vagy amiért az előbb a karjaimba tudtam zárni a húgomat és újra itt van. Nem akartam semmi rosszra most gondolni, egyszerűen csak szerettem volna végre érezni azt, hogy boldog vagyok és az életem kezd helyre kerülni, mert először God, majd most Emery jött vissza az élők sorába. Csendesen hallgattam azt, amiket mond és közben minden egyes apró rezdülésére figyeltem. Ha valami szokatlant láttam, vagy hallottam, akkor azt pedig inkább arra fogtam, hogy régóta nem láttuk egymást és ezért nem emlékszem ilyen tettekre, grimaszokra esetleg. Igen, itt vagy és ennek tényleg örülök. - mondom neki mosolyogva, majd egy apró tincset kezdek el babrálni zavaromban. Egy pillanatra oldalra pillantok és amikor megérkezik a pincér megköszönöm neki az innivalónkat, majd újra a testvéremre nézek.- Akkor legalább annyira nem idegen számodra a mai kor se. Ahogy elnézem elég jól beilleszkedtél már. Mik a terveid? - kérdezzem tőle sietve, hiszen nem szeretnék sebeket feltépni, ezért se kérdezek a szellem életről, meg arról se, ami korábban történt vele. Az senkinek se lenne jó. Lassan belekortyolok a teába, majd kíváncsian pillantok fel rá.
A némasága, már kezdett frusztráló lenni. Úgy voltam vele, hogyha nem áll neki hamarosan beszélni, akkor sarkon fordulok és itt hagyom. Bár már magam sem tudom, miért akarom megjátszani magam, mert ennek az egésznek semmi értelme. Azért akartam megjátszani magamat, hogy visszahozzon az életbe, de mióta ezt már másnak megköszönhettem nem igazán számít, hogyan viselkedem vele szemben, nem? Bár biztos vagyok benne, hogy lesokkolnám őt azzal, ha elmondanám, hogy miket tettem az elmúlt majd egy évszázadban. Tényleg nem is olyan sokára, de betöltöm a századik életévemet. Úgy gondolom, hogy ezt azért illene egy kicsit megünnepelni. Bár ehhez azért szükségem lenne Simon-ra. Nem vagyunk egy pár és összeragasztva sem vagyunk, de nem felejtem el, hogy kitől tanultam mindazt, amit ma tudok. – Szellemként nem élveztem az előnyeit, emberként pedig nem mondhatnám, hogy annyira tisztában lettem volna vele a létezésével. Ezért sem érint meg engem különösebben. – Megrántom a vállamat, mert ténylegesen nem érdekel. Mondjuk nem lenne rossz visszakapni az erőmet a jövőben, de ez még nagyon, de nagyon a jövő zenéje. – Voltak kisebb komplikációk, de itt vagyok, nemde? – Simon lefoglalta az időm többségét aztán önmagam szórakoztattam. Ténylegesen elhitette velem Simon egy ideig, hogy nem vagyok többre érdemes, mint a szellemvilág. De többé nem hagyom, hogy meghatározzon. Még akkor sem, ha többet jelent nekem bárki másnál. – Elég sok mindent. Vicces, hogy te látod őket nekik pedig fogalmuk sincs arról, hogy ott vagy.
Néha annyira tudnék örülni a gondolat olvasás képességének, hogy szavakba nem tudnám önteni. Vajon mi járhat abban a csodálatos elmében? Erről eszembe jut egy zene, csak már nem tudom a címét… De most miért gondolkodom ilyen marhaságokon? Előttem ül az álom csaj és én egy zene cimén gondolkodom, Hogy miért? Talán még bennem van a félelem, hogy újra megtörténik az vele, mint Marlee-val… Ha talán sikerülne felkeltenem Belle érdeklődését és még jobban beleesnék, ha ezek után még is Roy-ba szeretne bele… Azt nem bírnám elviselni… Egyszerűen sok lenne! Annyiszor keresztbe tett nekem, hogy kezdem megutálni! - Ne túlozzak?! Ezt te túlzásnak nevezed? Még fele annyira sem fejtettem ki a szépséged, mint kellett volna... - Mikor ránézek újra hevesebben ver a szívem… Egyszerűen nem tehetek róla, mert ezt váltja ki belőlem. Szerencsére ezeket nem tudja érzékelni, hisz csak a filmekben élő vámpírok lennének képesek erre… Milyen vicces. Utálom a Twilight sorozatot. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy a sok kis tinilány, hogy lehet oda a csillámpóni diszkógömb vámpirokért… Remélem Belle nem ilyen. Bár bármi megtörténhet. Még fiatal… Aztán jött az SmS pötyögés része… Ki más volt, mint az én "csodálatos" exem: Marlee… Ment a hiszti, hogy kellek neki és engem szeret, Roy meg nem jelent neki semmit… Csúnyán kifejezve roh@dtúl lesz**tam, hogy mit írt, mert már nem érdekelt… Túlléptem a dolgon és kerestem mást. Sokáig kerestem és úgy látszik megtaláltam Belle személyében, bár nem tudom, hogy mit érezhet, de én biztos vagyok benne, hogy többet mint egyszerű kedvelés. Már a belső megérzéd is elhalkukt. Aztán megkérdezi, hogy mi a baj… Nem akarom untatni, de elmondom neki, hisz megbízom benne… - Persze csak az exem… Tudod ő volt az első nagy szerelmem, de a tesóm Roy elszerette tőlem, de csúnyán bánik vele… Gondolom most is valakivel megcsalja. És most látja be, hogy engem kellett volna választania… De engem már nem érdekel, hisz most téged ak… akarom mondani, veled beszélek. - Újabb kínos elpirulás és szapora szívverés… Nem tudok uralkodni a számon… Egyszerűen nem tudtom leplezni, hogy az esetem és egy tökéletes lány, akit meg akarok szerezni. Még nem használnám az sz betűs szót, de jó uton haladunk felé… Aztán mikor a pincérre az ismerős kopj le, mert a csaj enyém szúrós pillantásomra, csak egy kuncogásra jut. Igazából nem is akartam, hogy észre vegye… elég lett volna, ha csak a pincérsrác pillantja meg… De a kijelentésemre, hogy ő egy gimis csaj csak bólint és visszakérdez… Suliba járok-e még? Hát igen sajnos, de egy dolog megnyugtat, hogy végzős vagyok… Már csak ez az év és már alig van időm, hogy kitaláljam mit fogom magammal kezdeni, bár egy dologban biztos vsgyok… Megakarom őt szerezni és egy életen át szeretni. Persze-persze most jön az, hogy egy nyálgépnek gondolsz… Pedig én csak tisztelem és becsülöm a női nemet és ezért gondolom azt, hogy bókokkal és csókokkal meg lehet hóditani valaki szívét… - Igen még tanulok… ez az utolsó évem és utána még ki kell találnom, hogy mit kezdek magammal… - Mosolyodom el és rákacsintok. Aztán jött a tejszínhabos jelenet, ami nem sikerült rosszul, szerintem nem bánta és ezért bátorodhattam fel, hogy megcsókoljam. Az elején még ő is akarta és visszacsókolt… nyelvü k vadtáncot járt és nem akartam, hogy ennek a pillanatnak valaha is vége szakadjon… Örökké így aksrtam maradni, hogy az ajkaink összetapadnak… A mi ajkaink arra születtek, hogy megtalálják egymást, de mint mindennek ennek is egyszer végeszakadt. Megszakította a csókot és kaptam egy hatalmas pofont is… Szavai mintha a szívembe nartak volna… " Ezt meg hogy képzelted? Mit gondoltál..? Talán, hogy azért mentettem meg a hátsódat, hogy hálából lesmárolj? Mert ha ezt hitted, nagyon nagy tévedésben élsz! Engem nem lehet csak úgy csókolgatni! Nem tartozol semmiféle hálával, ha csak ezért tetted, el is mehetsz, mert abban az esetben nincs miről tovább beszélnünk." Hogy hiheti azt, hogy hálából teszem?! Nem abból csinálom! Indulataimat probálom kordában tartani és megszólalok. - Tetszes nekem, olyan vagy számomra, mint az álom csaj! Nagyon kedvellek és minden egyes perccel egyre jobban… szívemben hely csak is számodra van és csak is számodra lesz. Nem tettem hálából! Kezdek bekéd szeretni! Ha hihetetlen, ha nem… Szerettem volna, ha a barátnőm lennél, de ezek szerint nem leszel az… - Fakadok ki, majd visszaülök a székre. Az biztos, hogy az előző jelenet megviselt… Tényleg tiszták voltak a szándékaim és nem akartan semmi olyat amibe ő ne menne bele… Szóval felteszem neki a kérdést, vagyis… Na érted! - Azt szeretném kérdezni, hogy… Volna-e kedved megpróbálni… Vagyis lenne-e kedved járni velem? Persze, ha nem akkor elmehetek, ha szeretnéd… - Annyira izgulok a válasza miatt, hogy lassan szívrohamot kapok… Olyan gyors és szapora, mint eddig még soha és mindezt Belle válltja ki belőlem.
Nagyon fura volt ez a helyzet. Egyszerűen nem tudtam mihez kezdeni vele. Örültem annak, hogy itt van végre a rég nem látott testvérkét, mert mindig is fontos volt számomra, de nem értettem, hogy miért pont most és miért nem kért tőlem segítséget. Csendesen figyeltem őt, majd lassan bólintottam arra, amit mondott, de még mindig nem igazán találtam a szavakat. Mintha egyik pillanatról a másikra elvitte volna a cica. "Gyerünk beszélj már, mert a végén még azt fogja hinni, hogy nem örülsz neki."- mondom saját magamnak, miközben egy kisebb mosoly keretében figyelem őt. Lassan beletúrok a szőke hajzuhatagomba, majd zavartan körbe pillantok. Igen, azt hiszem igazad van. Ez a legkisebb gond, hogy nem kaptad vissza az erődet is. De hidd el annyira nem rossz az erőnk nélkül élni. - teszem hozzá óvatosan, mert fogalmam nincs, hogy mennyire érint őt kellemetlenül ez a dolog. Számára mindig is fontosabb volt az erőnk, mint nekem. Én annyira nem sajnáltam, hogy elveszítettem az átváltozásomkor és jelenleg ezen változtatni se akarok. - Miért nem kerestél fel hamarabb? Állítólag én láthattalak volna, hiszen a vér nem válik vízzé. Akkor talán hamarabb újra itt lehettél volna velem, húgocskám. - mondom neki komolyan és picit aggódva, mert tényleg nem értem, hogy miért csak most keresett fel, de végül egy kisebb mosoly jelenik meg az arcomon. - De biztos vagyok abban, hogy hasznosan töltötted az idődet szellemként is. Sok információt szereztél az emberekről? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd amikor megjön a pincér, akkor rendelek egy teát, hogy még se csak úgy üljünk ott, illetve ez a dolog talán képes lesz minden fajta kételyt elüldözni.
Furcsa volt az egész szituáció, mert őszintén elmondhatom, hogy nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel. Már most untam magam ebben a szent helyzetben. Nem akarok jópofát vágni mindenhez és nem akarom, hogy azt higgye, hogy ugyanaz vagyok, aki voltam, mert ez az egész hülyeség lassan száz éves leszek, amit szeretnék természetesen megünnepelni a régi Simon társaságában és a képbe nem fér bele a nővérem. Legalábbis akkor nem, ha azt akarja, hogy úgy viselkedjek, mint valami kisangyal. Már régen nem vagyok az Talán már a halálom napján megváltozott minden. Nem tudtam úgy szemlélni a dolgokat, ahogyan régen, mert a nézőpontom megváltozott. Már nem voltam boszorkány. Már nem éltem. Csak a levegő színezett tartalma voltam semmi több. Mégis az érzéseim és a vágyaim teljességgel valósnak tűntek. –Igen.. Az erőmet elveszítettem, amikor visszatértem. Azt hiszem ez még elég kevés veszteség ahhoz képest, ami történhetett volna, de rajta leszek az ügyön, hogy visszakapjam az erőmet, de nem mondhatom azt, hogy túl sok kapcsolattal rendelkezem.. Az elmúlt időszakban az emberek észre sem vettek. Átnéztek rajtam, mert tényleg nem is voltam ott igazán. Már kezdtem megőrülni, hiszen itt voltam, de mégsem és senkivel nem tudtam beszélgetni, úgyhogy ha nem áll be a szám, akkor legalább tudod, hogy miért van. – Mondom neki nevetve, miközben kényelmesen elhelyezkedem a vele szemben elhelyezkedő széken. Ez eddig könnyen ment. Már csak az a kérdés, hogyan tovább? A fejemben keresem a választ, ami a múltba repít vissza, hogy mégis miképpen viselkedtünk egymással, milyen is voltam én. De mivel elég messzi a kép már nagyon halvány a számomra. Azonban szorosan ebbe próbálok kapaszkodni, hogy továbbra is hozni tudjam a régi, ártatlan kishúg szerepét.
Kicsit vicces volt, ahogyan azt feltételezte, hogy több pasit is kimentettem a halál torkából. Annyira azért nem viszem túlzásba. Ha olyan balesetet látok, ahol tudok segíteni a bajban jutottakon, akkor megteszem és pont. Nem válogatok, ha lány, ha fiú, egyaránt segítek neki. Mellesleg legtöbb esetben lányoknak kellett segítenem, talán ő volt a második hímnemű.. az első egy öt éves kisfiú volt, akit majdnem elgázolt egy idióta sofőr az átjárón. Szegény halálsápadtá vált, mikor az egyik pillanatról a másikra az út túlsó felén találta magát. - Áh, ne túlozz - nevetek fel a bókolása hallatán. Túlzásba viszi a dolgot, fele annyira sem nézek ki jól, mint ahányszor már felhívta a figyelmemet rá. Majd ismét sms-t kezdett el pötyögni.. vajon ki lehet a címzettje? A barátnője? Hiszen könnyen lehet, hogy itt csapja nekem a szelet, míg odahaza egy lány várja. Nem ismerem.. realistának kell maradnom. Aztán az asztalra dobja a telefonját.. meglepetten néztem fel rá. - Minden rendben? - bukik ki belőlem a kérdés. Pontosan olyan arcot vágott, mint amit akkor szoktak, ha egy lány van a dologban. Az a féltékenyen dühös pillantás, ami a pincér megjelenésekor jelent meg az arcán, akaratlanul is kuncogásra késztetett engem. Olyan édes volt.. mint aki figyelmeztetni akarta a pincérsrácot arról, hogy keressen magának valaki mást helyettem. Semmi nem volt köztünk, de nekem valamiért mégis jól esett a viselkedése. - Igen, én egy gimis csajszi vagyok - bólintok a szavaira, majd témát váltok. - Hát te? Még suliba jársz vagy már elvégezted? - Érdeklődök kíváncsian, hiszen nem csak ő szeretne többet megtudni rólam, hanem engem is érdekelt, hogy milyen ember. Majd olyan dolgot tett, amire bár számíthattam volna, de valamiért mégsem tettem. Áthajolt az asztalon, hogy újjával letörölhesse a szám szélén maradt habot.. majd a szájához emelte az újját és megkósolta. Egy szó nem jött ki a számon. A következő szavai némi aggodalomra adtak okot.. mit érthetett azalatt, hogy..? Ám, mielőtt még feltehettem magamban a teljes kérdést, ő már cselekedett is. Ismét áthajolt az asztalon, de ezuttal azért, hogy ajkait az enyémekre tapaszthassa. A meglepetés erejétől képtelen voltam ésszerűen gondolkozni.. így mielőtt még tehettem volna bármit is ellene, visszacsókoltam őt. Nyelveink vad táncra keltek egymás szájában.. de mindez nem tartott tovább pár röpke percnél, mert amint eljutott a tudatomig, hogy mit is művelek, rögtön meg is szakítottam a csókunkat és egy hatalmas pofont mértem ki rá. - Ezt meg hogy képzelted?- Akadtam ki némi fáziskéséssel a tettén. - Mit gondoltál..? Talán, hogy azért mentettem meg a hátsódat, hogy hálából lesmárolj? Mert ha ezt hitted, nagyon nagy tévedésben élsz! Engem nem lehet csak úgy csókolgatni! Nem tartozol semmiféle hálával, ha csak ezért tetted, el is mehetsz, mert abban az esetben nincs miről tovább beszélnünk. - Mutattam az utat a kijárat felé, titkon abban bízva, hogy kimagyarázza a tetteit és nem fog lelécelni.
Nem is tudom, hogy mikor éreztem magam ilyen jól bárkinek a társaságában. Egy ideje nem is volt egyetlen lány sem, aki felkeltette volna érdeklődésem, hisz féltem attól, hogy úgy járok, mint Marlee-val. Azt pedig nagyon nem szerettem volna. Egyszerűen valami megmagyarázhatatlan vonzalmat érzek iránta, sőt sokkal jobban érzem, mint anno tudjuk kivel... Most már visszasírna, hisz elég csúnyán bánik vele. Ez a bátyámra vall, nehezen szerzi meg a csajokat és addig játszik velük, míg be nem adják a derekukat aztán pedig mehetnek a süllyesztőbe. Nagyon nem szeretnék a bátyámra hasonlítani... Elég ha ránézek Belle-re és máris képes vagyok elfelejteni minden gondomat. Tényleg olyan mint egy angyal és csodálatosan néz ki. Tökéletes nő, de inkább nem lépek semmit, mert kedves bátyám... Kit érdekel, hogy mit csinálna?! A felesleges gondolkodás helyett inkább figyelek erre a csodálatos nőre. Mikor választ kapott az Estherrel kapcsolatos kérdéseire, mintha megkönnyebbült volna. Talán valami más válaszra várt? Ez egy kicsit fura... De nem az én dolgom, meg hát egy ilyen jó embernek milyen titkai lehetnek?! Honnan veszem, hogy jó ember? Hát elég, ha csak azt nézzük, hogy embereket ment meg a halál torkából. nem csak jó ember, de nagyon bátor is. Komolyan mondom egyre jobban belé esek. Aztán tiltakozik, hogy nem az van, hogy nem szerette vonala találkozót, csak... Csak jobban szeret maradni mások emlékezetében úgy, mint valami jótevő tündérke? Hát rendben, ez az ő döntése, de szerintem mindenkinek van jóga tudni, hogy ki mentette meg az életét, hogy utána megtudja neki hálálni. Én is már két hete keresem őt, de végre megtaláltam. - Hát én örülök annak, hogy megismerhettelek, és annak is, hogy nem ismer meg mindenki, aki megmentettél... Hidd el le sem tudnád vakarni magadról a pasikat, eszméletlenül gyönyörű vagy... - Mondom neki egy kacsintás kíséretében. Tényleg örülök, hogy nem ismeri meg minden pasi, akit megmentett, így sokkal több esélyem van arra, hogy megszerezhessem magamnak, mert hát igen... mostanra már eldöntöttem, hogy nekem ő kell, bár én az a romantikus gentleman típusú srác vagyok, nem tudom mennyire vágyna egy ilyenre. Aztán megérkeztünk udvarias voltam, hisz anyu mindig ezt tanította nekem és most is büszke lenne rám, de sajnos már nem él... Bárcsak lehetne valamilyen mód arra, hogy újra láthassam. Nagyon hiányzik és ő tudta egyedül összetartani a családot, ami most széthullóban van... Aztán pötyögtem egy üzenetet Roynak, amire a tipikus válasz érkezett, nem fog megvárni és szerintem valami csajjal tart haza és hamarosan kapok Marlee-től egy sms-et, hogy fogadjam vissza... Nem is kellett sokat várni, tényleg jött egy üzenet tőle és elolvastam. Igen újra elkövettem azt a hibát, hogy elolvastam az üzenetét. Mikor befejeztem lezártam a telefont és az asztalra dobtam... Még hogy fogadjam vissza?! Ő cselt meg engem és egye meg azt a levest, amit megfőzött magának! Engem nem érdekel, hogy hogyan bánik vele Roy, teljes mértékben megérdemli. Aztán leadja a rendelését és elmegy a pincér. Láttam a pincér pillantását és szúrós szemekkel néztem a férfira, jobb lesz ha leveszi a szemeit az én választottamról. Sose szerettem, ha valaki ugyanazt a lányt nézi ki, mint én. Sőt ezt egyenesen rühellem is... Na de mindegy, most velem van itt és ez a lényeg. Mikor megkérdeztem, hogy mivel foglalkozik, azt felelte, hogy ő egy diák... Olyan fiatalnak néz ki, miért nem gondoltam erre a lehetőségre? Mindig benne van a pakliban. De a nincs sok érdemes dologra felhúzom a szemökdököm, szerintem pedig sok minden érdemes dolog lehet vele kapcsolatban. - Szóval te egy gimis csajszi vag, aki szabadidejében embereket ment meg a haláltól? Ráadásul eszméletlenül szép vagy..- Összegzem hangosan gondolkodva. Amit nem szégyellek, hisz tényleg eszméletlenül szép... Nem is értem, hogy miért nincs barátja, de ezt a szerepet szívesen elvállalnám. Egyszerűen tökéletes és buta lennék, ha hagynám elszalasztani a dolgot. Aztán a megmentős kérdésemre egy érdekes választ adott... Épp készültem neki megmutatni, hogy mennyire volt érdemes, de megérkezett a pincér a rendelésekkel. Lerakta elén és már ment is tovább. Belle ivott a latte-jából és utána lerakta a poharat. Maradt egy kis hab a szája szélén... Áthajoltam az aztalon ujjammal leszedtem majd megkóstoltam... Finom volt. - Hadd mutassam meg, hogy mennyire volt érdemes... - Kezdek bele mondandómba, de nem sokáig jutok el benne, mert áthajolok az azstalon és ajkaimat az ajkaira tapasztom. Nylevem vad táncot jár a szájában és kényesztetem a nyelvét. Már lassan két perce csókolom, de nem tudom megunni. Szívverésem szapora és légzésem felgyorsult... Aztán megszakítottam a csókot. Igaz testem minden procikája visít, hogy ne tegyem... De muszáj lesz. - Akkoe felteszem mégegyszer a kérdést... Érdemes volt megmenteni? - Mosolygok rá, bár még mindig az előző csók hatása alatt vagyok... Talán most pofon fog vágni és itt hagy egyedül? Elmélkedés helyett inkább megvárom, hogy mit cselekszik.
Számára ezek a kérdések, melyeket feltettem neki furán csenghetnek, hiszen ő semmit nem tud rólam, azon kívül, hogy néha önzetlenül viselkedem és megmentek embereket. Ám, mindezek ellenére, nekem nagyon is fontos volt, hogy megtudjam, mit mondhatott neki az a bizonyos Esther, akinek ezidáig a létezéséről sem tudtam. Mármint arról tudomásom volt, hogy a korházban dolgozik, ellentétben a nevével, ugyanis lila gőzöm nem volt, hogy hogyan is hívhatják azt a csajt.. Kérdezősködéseimmel és fura viselkedésemmel, azt szerettem volna a legkevésbé elérni, hogy meggyűlöljön engem.. Volt valami megmagyarázhatatlan dolog kettőnk között, talán egy szikra, ami egyikünket sem hagyott nyugodni. Valamiért úgy éreztem, meg kell őt ismernem, meg kell tudnom róla mindent.. de hogy miért, az rejtély maradt. Inkább próbáltam úgy tenni, mintha nem éreznék semmilyen késztetést és normálisan viselkedni a közelében. Bármennyire is szeretném, nem hagyhatom figyelmen kívül azt a nyilvánvaló tényt, hogy ő egy vérfarkas, én meg egy vámpír vagyok! - Oh, így már világos. - Mosolyodtam rá boldogabban, mikor meghallottam az Esther-re vonatkozó kérdésemre adott válaszát. Látott vásárlás közben, oké, talán egy aprócskát túlreagáltam a dolgokat. Aztán a feltételezését hallva.. - Ez nem igaz. Nem arról van szó, hogy nem akartam a találkozást, hanem.. valami másról. Mint mondtam, általában nem várok köszönetet a tetteimért, különbenis.. jó érzés afféle Tündérkeresztanyaként élni mások emlékezetében. - Foglalom össze neki a tőlem telhető leghitelesebben az igazat. Nem hazudtam neki, csak... voltak dolgok amikről még nem tudhatott. Az igazság pillanata még várat magára.Egyelőre túl korai lenne, hogy a nyakába zúdítsam a fajaink közötti ellenségesekedést.. Az ezt követő események oly' hirtelen zúdultak a nyakamba, hogy jóformán időm sem volt rendesen reagálni rájuk. A füttyentése, majd a hirtelen támadt kirohanása, hogy magához húzzon.. ez a két pillanat afféle ellentétes érzéseket váltott ki belőlem. Egyfelől, utálom, ha egy pasi füttyentéssel próbálja az értésemre adni, hogy jó csaj vagyok. Másrészt pedig az a momentum, mikor megragadott.. és alig fél centire voltak az ajkaim az övéitől.. annyira varázslatos volt, hogy azt szavakba nem lehetne foglalni. Ez a pasi... és a monológja... egyszerüen az őrületbe kerget az egész személyével! Amint megérkeztünk a kávézóba, egyfajta megkönnyebbülés suhant át rajtam. Annyira kínos volt az a csend, amíg ide tartottunk.. Ethan elindult egy üres asztal felé, majd udvariasan lesegítette rólam a kabátját, majd a sajátját, nem beszélve arról, hogy a széket is kihúzta nekem. Hm, aki ismeri az illemet azt egy óriási plussz ponttal kel díjazni! És ezt ő meg is kapta a részemről. Próbáltam nem figyelni az sms pötyögésére, úgyhogy inkább a közeledő pincér lépteinek hangjára összpontosítottam. Semmi közöm, hogy kinek ír.. Nem kellett sokat várnunk a pincérsrácra, hamarosan meg is jelent előttünk teljes valójában. Először Ethan adta fel a rendelését, majd rám nézett, hogy én mit szeretnék. - Egy latte macchiatot és .. az eper torta szelet jöhet nekem is - mosolygok kedvesen a pincérre, aki miután feljegyezte a rendelésünket, sarkon fordult és távozott. Aztán azt kérdezte, mivel foglalkozom... Több száz kérdés közül, miért pont ezt kellett neki feltennie? Hát, most megfogtál. Végül úgy döntöttem, előrukkolok a legtermészetesebb válasszal, amit egy örökké 16 éves mondhatna. - Nincs sok dolog, amit tudni érdemes rólam, de amikor épp nem életeket mentek, akkor gimibe járok - kacsintok rá elszórva némi információmorzsát. Vagyis mindez nem egészen volt igaz, dee majd megoldom. Amúgy sem nehéz belógni a középsuliba, könnyen kinézek egy ottani diáknak. Aztán akaratlanul is felkuncogok a következő kérdése hallatán. - Az attól függ..- nézek rá ravaszul, majd egy röpke pillanat erejéig eláll a szavam a látványtól, mikor levedlette magáról a pólóját és így rövid ideig láthattam a kockás hasát.. Szerencsére a pincér ismét feltűnt, így még épp időben össze tudtam szedni magamat, majd amint elém került a latte-m, jó nagyot kortyoltam belőle.
Olyan furcsa érzés kerített hatalmába, amiről eddig nem tudtam... Mintha a testem jelezni akarna, hogy kerüljem el Arabelle-t... Bolond vagyok, vagy kezdek megörülni, de lehet, hogy az erős gyógyszerek miatt érzem így magam. Állítólag még mászkálnom sem szabadna, de én szerintem nekem kutya bajom... Szóval szerencsémre Roy nem igazán az az aggódó típus, ezért elhozott magával. Indulás előtt bekaptam a bógyokat, amit gógyszernek hívnak. Utálom azokat az izékat szedni... Álltalában semmi hatásuk sincs és feleslegesek, placebo az egész, csak egy pénz bevétel, amit ki tudnak csalni a buta emberekből. Mondtam már, hogy nem csípem az orvosokat?! Szerintem egyiksem normális, mindegyik bolond... Sose tudják, hogy mi a bajunk, ismerek olyat, aki meg se vizsgálja a beteget, csak megnézi a torkát és ugyanazt a gyógyszert írja fel minden betegének... Aztán elkezd érdeklődni Esther után... Semmi rosszat nem tett csak azt mondta, hogy egyszer látta errefelé vásárolni... Semmi több, meg annyit, hogy szokta látni Arabelle-t, mikor meglátogatott és utánam érdeklődött. Mondjuk nekem rosszul eset, hogy nem jött be hozzám egyszer sem, de mindegy... Meg annyit mondtak, hogy nem ő hozott be a kórházba. Mert valaki az egyik hordágyon hagyott... Ezek szerint csak képzelődtem volna, de nem. Belátta, hogy kimentett a kocsiból. Szóval mindenképp neki kellett bevinnie a kórházba. Na nem agyalok ezen, inkább figyelek az előttem álló szépségre. Két kérdést tett fel, az egyikben megisnételte Esther nevét és csak bólogattam rá, hogy igen Esther. A másik kérdésre meg nem lett volna elég egy sima bólintás. Szóval felkészültem a hosszú válaszra is. Ebben a kérdésben arról érdeklődött, hogy mit mondott az ápolónő... Miért érdekli ennyire? Talán ennyire bátnja, hogy megismert és megtaláltam?! Egyszerűen nem értem... - Semmi különöset nem mondott... Csak annyit, hogy néha szokott látni, miközben érdeklődtél irántam... Jha meg még annyit, hogy látott erre már korábban vásárolni, szóval gondoltam megtalállak, de te látom nagyon nem akartad ezt a találkozást... - Aztán mikor kimondtam már kezdtem is megbánni, talán egy kicsit nyers voltam, de rámosolyogtam. A mosolyom szívből jön. Belső érzésem még mindig nem hagyott aláb... Folyamatosan azt kéri, hogy fussak el előle, mert valamiért veszélyes a lány, de miért?! A baleset óta olyan sok megmagyarázhatatlan dolog történt. Valami megváltozott, de nem tudom, hogy mi... Anyu biztos, hogy tudná, mit kell tenni. Ő mindig is tudta, hogy mivel kell levenni a lábamról. Ha baj volt, mindenre tudta a megoldást. Ő volt a család angyala és tényleg mindenre tudta a megoldást. Ha Royyal összekaptunk, akkor kibékített minket és minden visszaáltt a régi kerék vágásba, de most nincs itt és nem tud mit tenni... Nekünk kell megoldanunk a problémáinkat és mindketten próbálkozunk, több-kevesebb sikerrel... Ismét téma lett a bal kezem. Igaza van, de én nem tehetek semmit. Az orvos azt mondta, hogy fent kell még maradnia, de legszívesebben most azonnal letéptem volna. Idegesített és viszket alatta a kezem. Ráadásul még megvakarni sem tudom, igazi mázlista vagyok, de kérdésére csak megvontam a vállam... Nincs értelme olyan válaszolni, amire én sem thdok pontos választ adni. Aztán mikor megvizsgáltam a testét, csak egy sóhaj hagyta el a száját, gondolom a gondolotaiban pont el pofoz fel, vagy valami hasonló. Igazából az a füttyentést nem akarfam, mert nem szokásom... Ha egy lány tetszik nekem, akkor kerek-perec oda megyek hozzá és megmondom neki, hogy bejön vagy sem. Mikor magamhoz húzom, nem tesz semmit sem... A légzése megállt és a nem is mondott semmit, megnémult. Vagy a meglepettségtől. A belső megérzés tombolt a közelségétől, de engem nem zavart, sőt örültem, ha közel van hozzám a lány, de tényleg korai lenne még megcsókolnom, hisz mindennek eljön majd az ideje. Szóval megvárom a megfelelő alkalmat. Aztán elhúzodom tőle és elindulok a kávézóhoz... egész úton csnedben sétáltunk egynást mellett, ami fura volt. Sose szoktam mással csendben sétálni, de most mégis megtörtént.
***
Mikor beértünk a kávézóba, kerestem egy üres asztalt, ahova le tudtunk ülni. Levettem a kabátomat róla és utána az övét is a kávézóben jó meleg volt a levegő és még a széket is kihúztam Belle-nek. Aztán a telefonom jeleztd, hogy kaptam egy új üzenetet. Gyorsan megnyitottam, mig leültem mellé. Roy írt és azt írta, hogy haza megy és, ha én is majd egyszer haza akarok jutni, akkor menjek busszal. Nagyon szuper, de Belle megérdemli a bajlódást. Szóval jeleztem a pincérnek, hogy jöjjön oda hozzánk, mert leadnánka rendelést. Gyorsan megérkezett és kezdtem... - Én egy expresszó kávét kérnék és mellé egy szelet eper tortá és Belle pedig... - Kezdtem bele, de szerencsémre ő is keadta a rendelést a pincérnek és a picér el is ment a konyháhoh leadni a renddlést... Szóval hamarosan elkezdhetem falatozni a tortám. Míg nem jött a pincér kérdezősködtem Belle-től, mert hát kérdezni sosem baj megkérdezni valamit. Szóval neki is láttam. - Szóval ideje egy-két dolgot megtudnom rólad... Mondjuk mivel foglalkozolikor nem valakinek az életéd mented meg pont? - Kérdezem tőle mosolyogva és a csodálatos szemeit fürkészem. Remélem válaszólni fog, de vajon hány éves lehet?! Mert szerintem nem néz ki többnek 18-nál... Aztán lepillantok az ajkaira és a nem rég lezajlott majdnem csók jut eszembe... Még mindig zavar a tény, hogy elszalasztottam azt a csókot. Meg kellett volna tényleg tennem... De már nem lehet változtatni a múlton, inkább megpróbálok nem az ajkaira nézni, ami be kell látni nehezen megy... Mert elég kellemes látvány a szememnek azok a puha és csókolni való ajkak... De a kérdezősködést még nem hagxtam abba, mielőtt válaszolhatott volna az előzőre letámadtam még eggyel... - Na és mit gondolsz, érdemes volt megmenteni az életem szerinted? - Mosolyogtam rá és kacsintottam. Valamivel fel kéne kelltenem a figyelmét és azon agxalok, hogy ezt mivel tehetnén meg. Ezért arra jutok, hogy leveszem a pulcsimat, mert melegem van, de jól tudom, hogy ha leveszem, akkor felcsúszik a pólóm is és így lehetőséget adok neki, hogy meglássa a jól kidolgozott has izmaimat... Így is tettem és pont úgy alakult, ahogy terveztem. Miközben nehezen leoperáltsm magamról a pulcsit, a pólóm fegyűrödött... Közben megérkezett a rendelésünk is. Belekortyoltam egyet a kávémba és míg válaszaira várok elkezdem falatozni a tortám, de pillantásom nem veszem le az arcáról, hisz őt figyelem. Figylem a világ legszebb, legtökéletesebb nőjét, aki remélem valaha majd az enyém lesz és el tudom nyerni a szívét...
Eléggé hihetetlen volt, hogy ennyi idő után itt van, de sokkal inkább az volt a hihetetlen, hogy él. Mennyi ideje élhet már? Biztosan nem tegnap tért vissza, mert szemel láthatóan nagyon is tudta, hogy milyen a mai világ. Elhiszem, hogy szellemként is kitanulmányozhatta a dolgokat, de az még se lehet olyan, mint amikor a saját bőrödön tapasztalod meg. Amikor megölelt, akkor viszonoztam a gesztusát, de valahogy az örömöm még se tudott olyan nagy lenni. Volt benne valami fura vagy egyszerűen csak én képzelődtem már, s az egész a bűntudatom miatt volt. Te mindig hiányzol! - mondom neki barátságosan és viszonozom a baráti puszit, majd újra szemügyre veszem, s nem sokkal később az illata is megcsapja az orromat. Nem értem, hogy miként lehetséges ez, mert mindig is olyannak ismerte, aki soha nem mondana le az erejéről. Talán képes lett volna még azt is feláldozni azért, hogy újra éljen?! Ember lettél? - nézek rá csodálkozva, hiszen régebben boszorkány volt. Most viszont egyáltalán nem érzem az erejét. Mintha soha nem is létezett volna. Csodálkozva nézek rá, majd gyorsan megrázom a fejemet, mert biztosan nem ezzel kellett volna indítanom a dolgot. Örülök, hogy látlak húgocskám. Mesélj mi történt veled. - mondom neki barátságosan, majd leülök az egyik asztalhoz, mert úgy érzem nem fogunk egy hamar elmenni innét, hiszen van mit bepótolnunk.
[You must be registered and logged in to see this link.] || Bocsánat a késés miatt! & Remélem tetszik! || szószám || [You must be registered and logged in to see this link.]
Őszinte örömmel töltött el az, hogy láthattam a nővérem döbbenetét. Hát igen. Nem mindennap tér vissza valaki a halálból. Ha pedig megtudja, hogy már egy ideje élek és nem hozzá fordultam először, akkor megsértődik rám, de kifogásként felhozakodhatok azzal, hogy nem tudtam hol keressem. El voltam foglalva azzal, hogy a szívemet kövessem. Őt eleve csak azért kerestem volna fel, hogy visszahozzon az életbe valakinek a segítségével, de végül is feltaláltam magam, mert nem vagyok annyira szerencsétlen teremtés, mint az egyesek gondolják. Bár nem igazán zavar, hogy mások mit gondolnak. Szeretek titokzatos lenni. Olyan ember, akiről nem tudják, hogy milyen is valójában csak azt hiszik, hogy tudják. – Hacsak nem ismersz mást ilyen cuki pofival és ilyen feszes fenékkel, akkor azt kell mondanom, hogy igen.– Mondtam vigyorogva, majd pedig gyorsan magamhoz öleltem a nővéremet. Nem vágytam ilyesmire, de hadd higgye, hogy semmit sem változtam. Még mindig az a szeleburdi, de jó kislány vagyok, aki voltam. Csak sajnálatos módon ez már közel sem igaz. Vagy nem éppen sajnálatos módon. Szeretek ilyen lenni, amilyen vagyok. –Csak nem hiányoztam? – Kérdezem, miközben lassan elhúzódom tőle és még nyomok egy puszit az arcára. Komolyan mondom ettől kavarog a gyomrom. A nővérem az, akit szerettem. Csakhogy én már nem vagyok az a személy, aki voltam.
Soha nem értettem, hogy az emberek miért karácsony előtt tartanak nagy bevásárlást, főleg maguknak minek. Ilyenkor két ünnep között minden sokkal olcsóbb és miért vegyek meg valamit korábban, ha most majdnem két dolgot vehetek ugyanannyiért. Nem voltam az a nagy vásárlós típus, de néha muszáj volt egy-két dolgot megvenni és az ilyen leárazások igazán remekek voltak. Szerettem ilyenkor körbenézni és most se volt másképpen. Lassan sétáltam az üzletben egy-két szatyrot cipelve. Szerencsére nem sokan voltak a bevásárlóközpontban. Talán mindenki otthon pihen és punnyadnak. Ez se kizárt. Több órája lehetettem már itt, így úgy éreztem itt az ideje egy kis pihenőt tartani és erre remek lesz a kávézó. Lassan indultam el oda, de hirtelen olyan személyt pillantottam meg akire nem számítottam. Egy darabig azt hittem, hogy csak képzelődöm, de a mosolyát látva már egyre biztosabb voltam a dologban. Lassan indultam el felé, de kellő távolságban megálltam. Ő volt az. Hallottam a szívének a ritmusát és még a vérének ismerős illatát is. Emery? - kérdeztem meg tőle óvatosan és közben minden egyes rezzenését figyeltem. Sok ideje élek már, de nem értettem, hogy ő miképpen jött vissza. Vajon kisegített neki? Miért nem hozzám fordult? Ti sok volt a kérdésem, de mégis csak az az egy szó tudta elhagyni az ajkaimat.
Csalódtam egy kicsit Simon-ban, de legalább tudom, hogy van rá még egy aprócska, kis remény. Addig míg ez ott van a levegőben én küzdeni fogok azért, hogy visszaszerezhessem a férfit, akiért a szívem dobog. Most egyelőre a nővéremet kellene megtalálnom. Vicces, hogy ő volt az eredeti célom. Könnyű lett volna rávenni arra, hogy megoldja az egész visszahozlak az életbe dolgot, de megoldottam én ezt magamtól is, ami miatt kifejezetten büszke vagyok magamra. A saját vállamat megeregettem, már párszor a saját dicséretem jeléül. Igazából nem tudom, hogy hol kellene kezdenem a nővérem keresését. Most egyszerűen úgy döntöttem, hogy a bevásárlóközpontba látogatok el. Sétáltam az üzletek között egyikbe betérve és feltérképezve a mai divatot, ami nem áll olyan közel hozzám, de azért örömmel alkalmazkodom. Végül pedig egy kávézóban kötöttem ki, ahol elköltöttem az utolsó pénzemet is. Munkát kellene vállalnom. A szemem a felszolgálót felveszünk táblára pattant aztán vissza az előttem lévő kávéra. Egyértelműen nincs bennem meg az a munkaszellem, amit itt elvárnak. Vagy, ha úgy csinálok, mint aki dolgozik akkor is kapok fizetést? Ki kellene próbálni, de nem most. Nincs hozzá életkedvem. Belekortyolok a kávémba és az egész testemet feltölti energiával. Hiányoznak a régi szép idők, mikor úgy játszottam az emberekkel, ahogy akartam. Most pedig én magam is az vagyok már. Az erőm eltűnt, de ki fogok találni valamit, hogy visszaszerezzem, hogy legyen egy kisebb hatalmam. Nem akarok olyan törékeny lenni. Leteszem az utolsó pénzérméimet az asztalra, majd mikor lepattanok a székről a tekintetem egy olyan személyével akad össze, akit annyira kerestem. Hát ezt nevezném én szerencsének!
Szerettem az efféle helyeket. Csupán azért is, mert emlékeztetett arra, honnan indultam, és hogyan. Michail úgy bukkant fel az életemben annak idején, mint valami járvány, mely felüti fejét, és úgy ragadott magával. A mai napig nem emlékszem vámpírrá válásom körülményeire. Őszi nap volt... tábortűz... ostobaság talán. Ő ott volt. És tudom, hogy tud mindenről, ő emlékszik! Mégsem akarja felvállalni! Mindig hárította a felelősséget. Annyi bizonyos, hogy nem teszi össze a két kezét azért, amiért létrehozott engem, hiszen bármelyik irányból is próbálom megközelíteni mai önmagamat... számára talán több kihívást rejtett az ártatlan, esedező kislány, aki félt férfiak szemébe nézni, megvetette az út szélén álló kurvákat, és elpirult, ha egy férfi csak hozzászólt, legyen az akár annyi, hogy melegítsem meg a kávéját. Toronto már a múltté. Jó ideje elhagytam Kanadát, és letelepedtem itt. Hogy miért? Hát Michail miatt! Azt hitte, hogy vámpírrá tehet, és én csak úgy egyedül ott maradok az isten háta mögött, kontrolálhatatlan éhséggel? Ha igen, ostobább, mint gondoltam. Hiszen ha Michailt egy bizonyos tulajdonsággal nem lehet egy lapon említeni, az az ostobaság. Rafinált ördög. Remekül tud titkot tartani. És remekül tud ellenállni is! - Hozz még egy kávét, Yva - szóltam oda a kiszolgálólánynak. Nem is akarok Michailra gondolni, mert azt fogja elérni, hogy összemorzsoljam a poharamat ujjaim között. És az én vérem fog rajtuk száradni, nem pedig az ő nyaka, bármennyire is van most bennem némi harag és düh vele kapcsolatban. Igaz, nyilván az alkohol miatt, hiszen a ma reggelt négy pohár vodkával indítottam. Nem épp a nők itala, de számomra most pont aktuális. Nagy vadászatot terveztem ma estére. És engem senki nem állíthat meg benne. Senki! Amire figyelmes lettem, az egy barna, hullámos hajtömeg. Az illat, mely megcsapta orromat, rögtön visszavarázsolt engem pár évtizeddel korábbra, amikor már javában tomboltak bennem az éheség okozta tünetek, és boszorkányt öltem. - Itt van egy szabad hely - kacsintottam az érkezőre, miután láttam, hogy máshol nem igazán leli meg a tökéletes ülőhelyet.
Kezdőlap
|| szószám || 
& Remélem tetszik! 
|| szószám || 
•