Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 09, 2013 9:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
A nevét nem árulta el nekem sajnos, de tudtam, hogy egyszer elfogja mondani. De mivel jó kedvem volt így vicceltem vele.
- Akkor nos ,,Kisasszony" ha a nevét nem árulja el akkor majd megigézem magát aranyom és upsz már tudom is. - Mosolyogtam rá és oda sétáltam a kis vérkincshez majd hozzá szóltam.
- Karjaimban vagy a vállamon vigyem? - majd felvettem és a karjaimban vittem. Nem akartam szemét lenni vele és rosszuk bánni vele, szóval így cselekedtem. Az elhagyatott templomot találtam jó helynek ott szépen megvárjuk még teljes vér nem lesz benne és iszunk belőle igaz ott nem tudjuk ki kötni de a hely célnak megfelel nem szökhet el könnyen onnét.
- Akkor kisasszonyom indulhatunk az elhagyatott templomba, ha az megfelel önnek. - Elindultam velük oda.

[Elhagyatott templom]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 12, 2013 7:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Park

Azért ráncigáltam ide ezt a nőszemélyt, hogy ha már mindenképpen meg akarja öletni magát, hát ne úgy tegyem, hogy mások is sétálgatnak a parkban. A játszótéren sokkal aktuálisabbnak tűnt, tekintve hogy nem jár erre az égvilágon senki.
- Beszélgessünk tovább! - löktem le a padra, és megálltam előtte. - Minden áron ki akarod vívni a haragom? - néztem rá megvetően.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 12, 2013 9:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
A másik általam leginkább gyűlölt vámpírtulajdonság a gyorsaság volt. Annyira irritált, amikor ezt használták, hogy arra nincsen szó. Ezek a vámpírok olyan felvágósak ezekkel a szuperképességeikkel, hogy az valami hihetetlen! És még csodálkoznak rajta, hogy meg akarom őket ölni.
Nemes egyszerűséggel a padra lökött, én viszont fogtam magam és felpattantam onnan. Hát nem tudja, hogy egy nővel nem illik így bánni? Felháborító!
- Lobbanékonynak tűnsz. - Mértem végig ismét és elégedett mosollyal nyugtáztam a ruháján éktelenkedő vérfoltot. - Ez a bajotok nektek, vámpíroknak. Azt hiszitek, hogy legyőzhetetlenek vagytok, viszont néha szépen felpofozgatnak benneteket és a képetekbe vágják, hogy ez nem teljesen igaz. - Közelebb léptem hozzá, mivel egyáltalán nem féltem tőle. Ha meg akar ölni hát tessék, próbálkozni lehet. Úgysem fog sikerülni. - Vagy talán tévedek? - Kissé oldalra biccentettem a fejemet és így pislogtam rá. - És ha annyira haragudnál rám, már megöltél volna. Szóval... - Mosoly kúszott az ajkaim köré. Tényleg eléggé vakmerő voltam, de... ez most nem számít.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 15, 2013 3:27 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Már édeskicsi a kifejezés arra, hogy elveszítettem a türelmemet. Nem, ennél már sokkalta többet éreztem mert már egyenesen forrtam a dühtől és a haragtól. Meg akartam ölni, kitépni a nyakából egy részt és így ölni meg, hogy a vére már ne borítsa egész testét. De amilyen vámpírvadász, midnen szarral tele lehet pumpálva.

Egy vigyorral próbáltam terelni a gondolataimat erről és felálltam hogy úgy kezdjek körözni a pad körül, mint valami keselyű. - Nos, kedvesem... megölhetnélek, de mivel Gilbert vagy, nem hiszem hogy nálad az végleges lenne. A családodnak hírneve van, drágám - vigyorogtam még mindig.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 17, 2013 5:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Még mindig nem féltem, mert mi értelme lett volna? Nem ő volt az első vámpír, aki elkezdett fenyegetni vagy aki éppen dühös volt rám. Hozzászoktam már és ez nekem amúgy is kedvemre való dolog volt. Szerettem őket bosszantani.
- Szóval már hallottál a családomról? Hmm... milyen jó, ha az ember egy híres család sarja. - Mosolyogtam édekésen. - Tehát akkor nem is fogsz megölni? Pedig már felkészültem rá. - Lebiggyesztettem az ajkaimat és tettetett aranyossággal pislogtam rá.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 20, 2013 1:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
- A Gilbertek főleg ilyen szép hírnek örvendenek. - húztam el a számat fintorogva. Katherine is abból a családból származik. Vagy mondjuk úgy, ő is abba a vérvonalba merthogy nem a család része, erre esküdni is mertem volna!

- Édeském... minek öljelek meg? Időpazarlás. Fél órán belül újra életben lennél, vagy tévedek? - vontam fel a szemöldököm és újra felálltam hogy járkálni kezdjek körülötte, közben az államat dörzsölve. - Másfajta programoknak jobban örülnék. Még sosem voltam.. - hajoltam a füléhez, belesúgva ezeket a szavakat. - vámpírvadásszal.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 20, 2013 9:05 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
- Csak nem ismersz személyesen egy másik Gilbertet is? - A szemeim igencsak kíváncsian szűkültek össze, mert hát oké, hogy a családom ilyen ismert és népszerű, de hát akkor is... itt valami bűzlik.
Úgy kezdett el körözni körülöttem, mint valami sas, de attól a madártól még mindig jobban féltem volna, mint tőle. Természetesen volt bennem egy kis félelem, de mivel tudtam, hogy a legrosszabb esetben is csak megölni tud, ezért...annyira nem volt mitől tartanom. - Fél óráig, igen. A sérüléstől függ. - Nemtörődöm módon meghúztam a vállamat, aztán felnevettem. - Elárulok neked egy titkot. - Fordultam felé, hogy közvetlen közelről nézzek a szemeibe. - Nem vagyok nekrofil. - Kacsintottam rá vidáman, mintha hatalmas okom lenne a jókedvre.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Jan. 22, 2013 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
- Volt már szerencsém Gilberthez, igen. És nem kedvelem őket. - mondtam hangsúlyosan, s ravasz csillogással meredtem szemeibe. Jellemző ez, nem? Mindig csak magukra gondolnak.. vagy túlzottan is másra.
Nem engedtem pillantását, szavai azonban a biztosítékot verdesték nálam. - Nekrofília? Nem is ilyesmire kértelek. - léptem hátra tartózkodóan, legyintve egyet. - Csupán felajánlottam, hogy velem jól szórakozhatnál. Nem tetszik az ötlet? - vigyorogtam, újra közelebb lépve és ujjaim játszani kezdtek hajával.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 23, 2013 9:30 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
- Pedig a Gilberteket mindenki szereti. Milyen különleges személyiség vagy te. - Megforgattam a szemeimet, bár nem volt teljesen igaz, amit mondtam. Sőt... ott volt például John bácsikám. Őt szinte mindenki utálta, de rajta kívül is van néhány jómadár a családban. Legalább nem vagyunk unalmasak.
Összevontam a szemöldökömet és kirántottam a hajtincseimet az ujjai közül. Nem, én most itt vadász vagyok, nem egy kislány, aki egy vigyortól elolvad. Amúgy sem voltam ilyen típus, ez a pasi amúgy is egy vámpír, szóval eleve rossz kategória.
- Akkor inkább azt választom, hogy ölj meg. - Álltam fel a padról. Nehogy már úgy körözzön felettem, mint egy keselyű. Még a végén azt hiszi, hogy megijedek tőle.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 26, 2013 12:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Felvontam a szemöldököm. Mit is hazudnék, nem ezt a választ vártam. Erre kikosaraz. De bonyolult a női lélek.. nekem senki nem tudott még eddig ellenállni.. erre ő most mégis megteszi. Hogy el ne ájuljak.
- Még most menj el, mert a következő percben nem lesz fejed. - sziszegtem felé bedühödten.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 26, 2013 10:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Legszívesebben a képébe nevettem volna a reakcióját látva. Sütött róla, hogy nem ezt a választ várta, de ez van, nem fogok egy vámpír karjaiba omlani, akármilyen jól is néz ki. Be kellett vallanom, hogy kezdett szimpatikus lenni, de ezt felülírta az a tény, hogy ő is csak egy a rengeteg vérszívó közül. Botrányos.
Széles mosolyra húzódtak az ajkaim. - Más talán megijedne, de nálam nem jönnek be a fenyegetések. Nem vagyok ijedős lányka. - Kacsintottam rá és egy másodperccel később már hátat is fordítottam neki, hogy elinduljak játszótér másik felébe. Ha utánam jön, arra is megvan a tervem, ha viszont enged elsétálni, akkor azzal a tudattal kell hazamennem, hogy majdnem megtörtem vadászat közben.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Kedd Jan. 29, 2013 7:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
/Erdő/

Zach

Sajnáltam, hogy egyelőre nemet kellett mondanom Kendrának, de minél gyorsabban le akartam már tudni azt a bizonyos találkát Zachel. Hiszen megérdemli, hogy tudja az igazságot... Tom az ő barátja is volt.
A játszótérhez érve, rögtön ki is szúrtam a hintákat, hogy minél hamarabb fel is csüccsenhessek az egyikre, majd jól kilökve magam a lábaimmal, nézelődni kezdtem. Ébernek kell lennem, ha Zach közeledik. De szerintem fölösleges... elvégre biztos feltűnik majd neki az ismerős kinézetű, szőke hajú lány a hintáról...
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 30, 2013 1:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Crystal
~Grill~

Siettem a játszótérre amilyen gyorsan csak tudtam. Aggódtam, hogy jól vannak e és kíváncsi voltam mi történt. Egyfajta lelkiismeret furdalásom volt amiatt, hogy nem tudtam velük tartani. Hiszen ők rengeteget segítettek nekem apám keresésében, viszont amikor rám lenne szükség cserben kellett hagynom őket. Csak remélni tudtam, hogy minden simán ment és nem csapda volt az az üzenet.
Út közben még az a furcsa lány is eszembe jutott. Akibe a Grillből kijövet ütköztem. Valahogy olyan ismerősnek tűnt, bár biztosan nem láttam még.
Csak szaladtam, amikor is megpillantottam Crys-t egy hintába ülve. Rögtön arra gondoltam, hogy valami borzalmas dolog történt. Hiszen Tom nem volt vele. Odasiettem hozzá megöleltem, majd két vállára tettem a kezem és elkezdtem faggatni.
-Mi történt veletek? Jól vagy? Hol van Tom? tettem fel neki ezeket a kérdéseket a szemébe nézve, aggódva, hogy valami baj történt.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szer. Jan. 30, 2013 2:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Miközben a hintáztam, kezdtek ismét maga alá temetni az régmúltban történtek.. Tom halála... és a tehetetlenségem. Máig üldöz a bűntudat, hogy egyszerüen nem voltam képes többet segíteni Neki... Gyorsan megráztam a fejem, majd a telefonomat használva tükörnek, rendeztem picit az arcvonásaimat. DE képtelen voltam belenyugodni a ténybe, hogy ott voltam.. és mégse tehettem semmit Érte.

Nem kellett sokat várnom Zach érkezésére, hamarosan már ott is volt. Ahogy közeledett felém, engem egyre inkább maga alá temetett a pánik, hogyan is foglalhatnám szavakba neki a velünk történteket.
Mikor megölelt, még rosszabbul kezdtem érezni magam, de olyan szorosan öleltem át, amennyire csak az erőmből tellett. Mikor faggatózni kezdett, én minden erőmet bevetve igyekeztem elrejteni az érzéseimet.. Egy pillanatra elakadt a szavam, de csak egy rövid ideig.
- Sok minden.. egész jól vagyok... - válaszoltam szépen sorjában a kérdéseire, direkt kihagyva az utolsót. Természetesen ez az egész jól vagyok nem teljesen volt igaz, sőt hazugság volt. De mit mondhatnék? Anélkül, hogy idő előtt közölném vele a hírt... Semmit.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 30, 2013 4:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Látszott rajta, hogy valamit nagyon nem akar elmondani. Csak arra gondoltam, hogy valami borzalmas dolog történt, amit ha én ott vagyok talán meg tudtam akadályozni. Örültem, hogy jól van, de a kérdéseim nagy részére nem is válaszolt. A szemembe se nézett, csak a földet bámulta.
-Crys, figyelj rám.. Mi történ Tommal? kérdeztem komoly tekintettel. Csak remélni tudtam, hogy semmi és csak én reagálom túl. Ő a legjobb barátom, ha valami történt vele azt nem bocsájtanám meg magamnak. Csak 3 éve ismertem meg Tomot, Cryst pedig fél évvel később, de ők állnak legközelebb hozzám. Az igazi családomról nem sokat tudok, nevelő szüleimmel pedig már egyre ritkábban beszélek.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 30, 2013 4:22 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Cassidy my dear
// Sorry, de gondok voltak a családban, ezért késtem ennyit //

Nem tudom hogy mit kellett volna kiolvasnom a tekintetéből. Vagy a testtartásából. Milyen szuper, hogy... hogyan is mondhatnám ezt? Mindig a legjobb nők azok akik számomra elérhetetlenek. Ez ott bukott el hogy ez a csaj egy Gilbert. De nem mondhatni hogy vérségi kapcsolat van közöttünk, csak azért mert Katherine gyereke az enyém volt. Nem, egyértelmű hogy.. nincs közünk egymáshoz.
- Héh, kislány! Remélem, a hotelszobám felé mész! - ordítottam utána vigyorogva. Nem kéne kivívnom a haragját de jót akartam szórakozni.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szer. Jan. 30, 2013 7:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Egyre kíváncsibb volt , amitől gondolatban már a hajamat téptem.. Mert szívem szerint most rögtön rávágtam volt a választ a kérdésére, dee egy suttogó hang a fejemben mégis arra figyelmeztetett, hogy legyek elővigyázatosabb. Kitudja, miként fog rá hatni ez az információ. Hát, jól semmiképpen nem. Tom volt a legjobb barátja.. ha megtudja, mi történt vele, két lehetőség állhat fent. Egy, vagy nekem ugrik és közli, hogy az egész az én hibám, mert nem akadályoztam meg. Vagy, a második variáció, miszerint önmagát fogja hibáztatni, amiért nem tudott velünk tartani. Na pont ezek miatt, nem tudtam most dönteni..
Felnéztem kíváncsi íriszeibe, amivel csak rontottam a helyzeten. De igyekeztem minden erőmmel elrejteni az érzéseimet, remélve, hogy nem tudja majd kiolvasni a szemeimből, mire gondolhatok. Nagyot nyeltem, majd belekezdtem a mondanivalómba.
- Tom.. - kezdtem barátunk nevével, de nem tudtam folytatni, mivel hirtelen hatalmas gomboc nőtt a torkomba, meggátolva engem a beszédben. - Tom.. - kezdtem újra bele, később meggondolva magam és teljesen másképp folytattam. - Nos, az előrejelzéseink tényleg bekövetkeztek - nyeltem egyet, ismét a földre szegezve a pillantásomat.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Jan. 30, 2013 10:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Láttam, hogy nehezére esik elmondania. Már ebből arra következtettem, hogy valami szörnyű dolog történt. Eleinte csak kimondta Tom nevét, de nem bírta folytatni. Majd elmondta azt amitől féltem, hogy tényleg csapda az üzenet amibe bele is sétáltak. De hát Tom anyjáról volt szó, mi mást tehetett volna.
Amikor kimondta azokat a szavakat. Egy pillanatra mintha megállt volna körülöttem a világ. Szavaiból és, hogy most nincs itt Tom, rögtön arra következtettem, hogy halott.
-Nem, nem...az nem lehet...Tom.. mondtam ki ezeket a szavakat teljesen elszomorodott tekintettel, a földet nézve. Erről csak én tehetek, miért nem voltam ott... Rettenetes bűntudat járta át a testem, amihez hatalmas fájdalom társul a legjobb barátom elvesztése miatt. Sosem fogom megbocsájtani ezt magamnak, ha ott vagyok talán máshogy végződött volna ez az egész.
-Ki tette ezt? Elkapom...elkapom azt a rohadékot és saját kezűleg végzek vele. hatalmas düh ült ki az arcomra. A rettenetes bűntudatomon nem tudtam máshogy csökkenteni mint, hogy bosszúvággyal helyettesítem. A szél hihetetlen erővel elkezdte fújni a fákat, az érzelmeim kihatottak az erőmre is. Ami kezdett kitört belőlem...
Ekkor nyilalló fájdalom járta át a testem, a jobb tenyeremen pedig égető érzést éreztem. Üvöltöztem a fájdalomtól és térdre zuhantam. Nem értettem, hogy mégis mi történik velem, szinte elviselhetetlen volt az a fájdalom, viszont mintha percről percre erősebbé válnék.
-Mi a franc? mondtam a tenyeremet nézve, ledöbbent arccal. Amibe valamiféle fura szimbólum égett bele. Amikor a szimbólum teljesen beleégett, a nyilalló fájdalom is egy hirtelen elmúlt.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 31, 2013 4:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Amikor valahogyan kinyögtem a mindent eldöntő mondatot, pontosan azt a reakciót tapasztaltam meg Zachnél, mint amire számítani lehetett. Vagyis a két alternatíva közül a másodikat.. Hát persze, nem is Ő lenne, ha nem önmagát sanyargatná a történtek miatt.. pedig erről nem Ő tehet, ha hibáztatani akar valakit, arra itt vagyok én... És ezt az értésére is igyekeztem hozni, hátha csillapítom vele picit a kedélyeket. Száz százalékosan értette az okát, amiért ennyire kiborult, de annyira rossz volt így látni Őt..
- Elég legyen - léptem közelebb hozzá vígaszalóan a szemeibe nézve. - Ne... légyszi ne magadat okold - kérleltem, már-már könyörögtem neki, hogy próbáljon higgadt maradni. De nem sikerült.. sőt csak még jobban kiborult.
- Ha valakit hibáztatni akarsz, akkor hibáztass engem... , ígyis elég pocsékul érzem magam a történtek óta.... - vallottam be lehajtott fejjel. De már késő volt... ráadásul nem is segített semmit.
Dühkitörései láttán kezeim közé vettem az arcát és úgy próbáltam megnyugtatni - Nem kell, fölösleges... azt már megtettem helyetted... utólag.. - halkult el a hangom a fájdalomtól, amit éreztem. Mert nem tudtam időben kinyírni..
A következő percben szinte képtelen voltam felfogni a történteket.. a szél hihetetlenül nagy erővel kezdte el fújni a fákat, annyira, hogy már kis híján ki is döntötte őket. Megijedtem, hisz hamar rájöttem, hogy a történtek mind-mind Zach dühéből származtak.
Próbáltam csillapítani a haragját, közel jártam ahhoz, hogy az erőmet is bevessem, mikor hirtelen felkiáltott és térdre esett, később a karjához kapva.
- Uramatyám - térdeltem le eléje, amint megpillantottam a tenyerében megjelenő szimbólumot. Mintha láttam volna már valahol!! Csak azt nem tudom, hol... De biztosan láttam már valahol. Méghozzá az utazásaim során, valamelyik grimoire-ban, azok közül melyekhez anno közel férkőzhettem.
- Zach, ez... ez a jel, hogy került a tenyeredre? - kérdeztem, miközben megérintettem a kezét, hogy közelebbről is megvizsgálhassam a szimbólumot. - Mert ha nem csal a memóriám, ez valamiféle ősi boszorkány család szimbóluma.. ami lehetetlen, hiszen az a vérvonal már évek óta kihaltnak van nyilvánítva.. - gondolkodtam hangosan, valami ésszerű magyarázatot keresve az imént történtekre. De nem találtam semmit. Csupán, hogy ezek szerint mégsem halt ki a vérvonala..
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 31, 2013 9:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Csak döbbenten néztem a tenyeremet, fogalmam sem volt mi történik velem. Még sosem láttam ez előtt ezt a szimbólumot. Az a nyilalló fájdalom pedig teljesen megszűnt a jel beteljesedése után. Olyan érzés volt mintha az ereimben futó vér felforrósodott volna.
-Halványilag gőzöm sincs... mondtam megdöbbent arccal nézve rá, még mindig kicsit lihegve az előző fájdalomtól. A nagy dühöm amit előtte éreztem enyhült, a fák is lecsendesültek. A bűntudat azonban megmaradt. Ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak, soha...
Teljesen összezavarodtam, nem értettem mégis mi volt ez a fájdalom és, hogy miért jelent meg ez a jel a tenyeremen. Amikor Crys hozzáért nem fájt, olyan volt, mintha a beleégéssel együtt be is gyógyult volna. Megnézte közelebbről, majd neki eszébe jutott valami róla. Crys állítása szerint látta már ezt a jelet valahol és tudja is, hogy mi lehet. Elmondta, hogy emlékezete szerint ez egy ősi boszorkány vérvonal szimbóluma. Akik elméletileg már több száz éve kihaltak.
-Hogy mi? De mit keresne egy ilyen jel a kezemen? kérdeztem tőle komoly tekintettel a szemébe nézve. És még is miféle vérvonal ez? Sosem hallottam még róla. Nem értettem mégis mi közöm nekem egy ősi boszorkány vérvonalhoz. A nagybátyám semmit nem mesélt arról, hogy a leszármazottai lennének ilyesféle ősi banyáknak.
-Amúgy mit tudsz még erről? Miért haltak ki? kérdeztem tőle ugyancsak komoly tekintettel. Kíváncsi voltam, hiszen ha kihaltak mit keres a jelük az én tenyeremen?
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 01, 2013 4:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Cassidy my dear
// Sorry, de gondok voltak a családban, ezért késtem ennyit //

Nem tudom hogy mit kellett volna kiolvasnom a tekintetéből. Vagy a testtartásából. Milyen szuper, hogy... hogyan is mondhatnám ezt? Mindig a legjobb nők azok akik számomra elérhetetlenek. Ez ott bukott el hogy ez a csaj egy Gilbert. De nem mondhatni hogy vérségi kapcsolat van közöttünk, csak azért mert Katherine gyereke az enyém volt. Nem, egyértelmű hogy.. nincs közünk egymáshoz.
- Héh, kislány! Remélem, a hotelszobám felé mész! - ordítottam utána vigyorogva. Nem kéne kivívnom a haragját de jót akartam szórakozni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 01, 2013 4:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Kimért léptekkel sétáltam egyre távolabb tőle, amikor megtorpantam a szavai hallatán. Velem egy vámpír nem fog így beszélni... nem hagyom! Mégis mit képzel ő magáról?
- Bocs, de mint mondtam, inkább kihagyom. - Visszafordultam az irányába de nem sétáltam vissza elé, hanem olyan messziről beszéltem hozzá, ahová eljutottam. Még mielőtt megfordultam volna kicsempésztem a táskámból egy pisztolyt (egy normális vámpírvadász minndig tart magánál ilyesmit) és mivel semmi sem akadályozott abban, hogy lelőjem, ezért így is tettem. Meghúztam a ravaszt és az egész tárat a testébe ürítettem, hogy a húsába kerüljenek a fagolyók, amikkel meg volt töltve a pisztoly. - Rossz vadásszal kezdtél, drágaságom. - Tettem még hozzá ezt is gúnyolódva és mivel a golyók verbénával is át voltak itatva, ezért még egy mosolyt is megejtettem felé, csak ezután fordítottam neki ismét hátat. Volt még egy kis időm, hogy elhúzzak a játszótérről, mielőtt utánam eredhetne.

Folyt. valahol
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 02, 2013 10:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Zach

Én is teljesen összezavarodtam a jel láttán, hisz mégis mit keresne ez a szimbólum Zach tenyerében?! Nem hiába említettem neki, hogy ez a vérvonal eddigi tudomásaim szerint már réges régen kihalt.. hiszen anno kinyírták minden létező képviselőjüket. És ekkor beugrott, miért. Fekete mágia. A fekete mágia segítségével varázsoltak. Méghozzá eléggé intenzíven. Gyorsan megráztam a fejem, megakadályozva, hogy még véletlenül is eszembe jusson valami egyéb infó erről a jelről. Mert az lehetetlen, hogy Zach ennek a családnak legyen az utolsó élő leszármazottja. Ő nem gonosz, nem használhat fekete mágiát! És ha véletlenül mégis igaz lenne, nekem muszáj lesz megakadályoznom a tragédia kitörését..
- Nem sok mindent - feleltem tömören a kérdésére. - És amit tudok, az sem biztos.. - maradtam inkább ennyiben. Mégis mit mondhatnék? Nem zavarhatom össze még az eddigieknél is jobban! Így is elég nagy kárt okoztam már egy napra..
- Nem akarok olyan információkat osztogatni, amiben nem vagyok biztos - folytattam őszinte pillantással nézve a szemébe. - Inkább azt mond meg, hogy fáj-e még a tenyered - tereltem a témát, érdeklődően. Habár volt egy olyan sanda gyanúm, hogy már egyáltalán nem fájt neki.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 03, 2013 1:27 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Crystal

Csak néztem kérdően Crys-re aki az előző elmondása ellenére, úgy látszik mégse tud semmi lényegeset erről. Olyasmit láttam rajta, mintha kicsi megrémült volna a szimbólum láttán. Lehet nem biztosa abban, hogy mi is az amit tud róla, de az biztos, hogy semmi jó.
-Hát rendben. mondtam neki a szeméből újra a jelre nézve. Nem tudom mi lehet ez, de többet kell megtudnom róla.
Arra is gondoltam, hogy ez egy átok, talán egy boszorkány tette rám, bár nem láttam senkit a közelben. És fogalmam sincs miért tenné, de sok él a városban és ez is lehet egy opció.
-Nem, a beteljesedése közben be is gyógyult. fura volt, tényleg olyan érzés volt, mintha az ereimben futó vér égette volna ezt bele. Viszont akkor kizárt, hogy egy másik boszorkány átka legyen. Mindegy, nem volt kedvem most ezzel foglalkozni. Hiszen még mindig gyötört az amit pár perccel előtte tudtam meg.
-Mit tettél Tom testével a történtek után? kérdeztem tőle elszomorodott tekintettel, a földet nézve. El szerettem volna búcsúzni tőle még utoljára. Ezért bárhova is lett örök nyugalomba helyezve, el akarok látogatni oda. Persze nem felejtettem el, hogy apám miatt vagyok itt, de ennyivel tartozom Tomnak. Ő volt a legjobb barátom, szóval az elvesztése rettentően fáj.
Vissza az elejére Go down

Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Cheryl G. Cooper
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
new orleans, seattle
Hobbi & foglalkozás :
practising magic ❥ archery



A poszt írója Cheryl G. Cooper
Elküldésének ideje Vas. Feb. 03, 2013 8:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Szerencsére nem kiváncsiskodott többet, inkább mintha beletörődött volna, hogy ha úgysem tudok semmi konkrétat, akkor meg miért faggatózzon? Jó ötlet, én teljesen egyet is értek vele. De a közeljövőben ígyis úgyis fel kell majd hívnom a figyelmét, valahogyan közölnöm kéne vele a dolgot... a fekete mágiáról. De egyelőre még nem szükséges tudnia róla.
Örültem, mikor azt mondta, már nem fáj a tenyere, viszont még mindig nem értettem, hogyan is került az a szimbólum a kezére..
Nem rejtettem véka alá a megdöbbenésemet, mikor megkérdezte, mit tettem Tom testével. Tényleg meglepett vele, viszont ha úgy vesszük nem kéne ennyire csodálkoznom rajta. De annyira nyilvánvaló.. mégis mit gondolt mit tettem vele? Elégettem? Ugyanmár.. naná, hogy eltemettem.
- Ööö.. eltemettem - feleltem egyértelmüen, picit megemelve a szemöldökeimet. - Illetve eltemettetem, öö.. Párizsban - tettem hozzá a város nevét, ahol megtalálhatja, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy emiatt tette fel ezt a kérdést is.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next
Vissza az elejére Go down
 

Játszótér

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 12 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 10, 11, 12  Next

 Similar topics

-
» Játszótér
» Játszótér

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Mystic Falls-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •