Menni vagy maradni, ez a kérdés. Már nem innen, most egyértelmű, hogy sürgősen le kell lépnünk, mielőbb Benedict kutyái összekapják magukat, és felfedezik hogy illetéktelen behatolók vannak a kúriában. Connie kevés holmija nálunk van, elméletileg nem hagyunk magunk mögött nyomot, az orromat is törölgetem rendszeresen, noha a vérfarkas szaglás páratlan, ám eddig hatalmas szerencsénk van, mert nem botlottunk bele senkibe. Tehát a kérdés az, hogy a lány maradni akarna Mystic Fallsba, vagy menjünk, és hagyjuk magunk mögött a kisvárost, és a példa kedvéért kezdjünk új életet irány Baltimore, ahol nem működik a természetfeletti, rendes életet élhetünk..Akár együtt is, barátként. Fogalmam sincsen, hogy Constance mit is gondol rólam, arról a személyről, aki Chris jobbkeze voltam ebben az átkos helyzetben, és most már az is nyilvánvaló, hogy szeretem. Túl korai most még mindez az információ, ezt megelőző egyetlen beszélgetésünk úgy tűnt számára, hogy csak ismerkedünk, a valóságban évszázadok óta ismerjük egymást. Több életben is kapcsolatba kerültünk, de sosem alakulhatott ki semmi, hiszen az a vámpír érzékeny lelkét bántotta volna. De most.. hogy végleg lehullott a lepel, Christopher nem kíván többet szerepet vállalni a lány életében, sértettsége lehet hogy elszállt már ennyi idő alatt, hiszen tudja, igazából sosem szerezheti meg őt. Egykori barátságunk szintén a múltté, valószinűleg sosem működött igazán.. - Ez a szerencsénk. Nem volna még ahhoz is erőm. – Igazi vérfarkas dölyf, amely most a menekülésünkhöz ad táptalajt. Na igen, Benedict régi vágású maffiózó, olyan, aki a 20-as évekből maradhatott itt, a szesztilalom s a világválság korából, ahol az ember még abban sem bízhatott, akivel életreszóló vérszövetséget kötött éppen. Úgy fest, a fickó csak a saját szemének hisz, és az ösztöneinek, ezért felesleges hát a kamera, inkább kiszimatolná, hogy mi a gond. Ezúttal távol van, a varázslat, amelyet rábocsájtottam bőven kiütötte, s az emberei nem merészelik zavarni. Amikor felébred, ivászatra fogja majd, még egy vérfarkas szervezetét is megviselheti, ha túltölti magát. - Még bírom, de neked nem akarok bajt. Semmivel nem tudok segíteni. – Nyilván ha ránk támadnának, akkor az utolsó csepp erőmet varázslattá fordítanám át, egy végső kitörésre, amit már nem élnék túl, de Constance el tudna menekülni. Legalábbis elvi szinten, mert amúgy nem tenné. Pontosan tudom, hogy bárhányszor is töröltem ki az emlékeit, és kezdtünk új életet, mindig megmaradt másokról gondoskodó, angyali lánynak. Talán ezért nem volt soha Chris kedvére, aki kereste benne a romlottságot. Felnézek, hunyorgok, hagyom, hogy vezessen. A kijárat talán már közel van. - És ha ennek vége? Hátrahagysz mindent? Köt még ide valami? – Vagy valaki? Nyilván ha vannak barátai Gregoryn kívül.. akkor ez kérdés lehet. Vajon eljönne velem?
Gregory meghalt, még ha mérges is vagyok jelen pillanatban Augustusra, vagy épp pár hónapja még totál ki voltam akadva Chrisre, ettől még nem kívánom egyikük halálát sem. Valószínűleg, ha a vámpírnak bármi baja esett volna akkor is ugyanúgy kiborulok, mint most Gregory esetében és igen Augustust is megkedveltem az alatt a rövid kis beszélgetés alatt és nem viselném el, ha miattam halna meg, akkor sem, ha mindezt önként vállalná. Túl kell élnünk, ha már eljött értem, hogy kivigyen innen. Most már úgy sincs visszaút, főleg mert Benedict végleg elfelejtett, ha minden igaz, tehát nem fog keresni sem a jövőben. El kell tűnnünk és talán most először tényleg meg van az esélyem rá, hogy új életet kezdjek, valamiféle normális életet, ahol nem kell félnem és rettegnem, ami nem a menekülésről szól és a riasztóbbnál-riasztóbb emberekről. - Ott nem sokan vannak, talán egy-kettő, de ha most ekkora a felfordulás talán épp ők sem. - na igen, ha úgy gondolják a főnök veszélyben van, akkor nem valószínű, hogy mindenki a helyén marad. Persze vannak bőven jól kiképzett farkasok itt, de mindig akad pár kezdő, akik még nem tudnak kezelni egy ilyen új és felettébb feszült helyzetet. A kérdését hallva viszont megtorpanok. Pár pillanatnyi gondolkodás, de végül megrázom a fejemet. - Nincsenek, ő sosem bízott az ilyesmiben és mindig is túlságosan... elbízta magát, hogy azt gondolja szüksége van rá. - legalábbis régen nem voltak és nem hiszem, hogy azóta változott volna a helyzet. Ha mégis... hát azt hiszem ráérünk majd akkor kitalálni, hogy mi legyen, de nagyon remélem, hogy nincs szó efféléről és nem kell majd kamera felvételek miatt aggódnunk. Talán ez egyszer a sors is mellém áll. Már épp elég rossz történt az életemben ahhoz, hogy remélni merjem, csak jön valami jó is végre. - Kijutunk, én tudom, hogy merre. - fogom meg a kezét és persze csak a fejemet rázom meg. Nincs fegyverem, pedig tudom, hogyan kell használni, hiszen igyekeztek megtanítani rá és az alapokat sikerült elsajátítanom legalábbis nagyjából. Hamarosan pedig már az udvaron vagyunk, azaz a kertre nyíló kis ajtóban. Előre megyek ezúttal, óvatosan nyomva le a kilincset, mert hát ki tudja nincs-e mégis csak valaki odakint, aki meglephet minket. - Még egy kicsit... tarts ki... - pillantok hátra, aztán jöhet a menet. Chris is erre jött be, bár persze vámpírként sok minden könnyebb, de talán akkor is menni fog. A már említett szerencse, ez egyszer mellém állhat.
Adminisztrátor
Tartózkodási hely :
Egy lépéssel mindig előtted
A poszt írója ♛Rising of the Mortals
Elküldésének ideje ♛Kedd Feb. 07, 2017 8:10 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
The member 'Augustus Le Sentier' has done the following action : Dices roll
'Kinek mit hoz a szer' : 1
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Feb. 07, 2017 8:10 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Connie&Augustus
► Just you and me
Ha úgy hozza a helyzet, hogy meg kell halnom, abban a tudatban fogok átkelni a boszorkány ősökhöz, hogy ameddig csak lehetett, megóvtam Constance-t. Végülis ez a szerelmes. Az igazi, mindenen felülemelkedő rajongás, a teljes odaadás. Nyilván benne lehetett volna az is, hogy szerelmet vallok, ahogyan az évszázadok során egyszer-egyszer megtettem, miközben ő a különböző életeteit élte, de a feledés jótékony homálya mindig fátylat borított az elhamarkodott kijelentéseimre, ám ezúttal.. Tudja, hogy miért vagyok itt, Christopher a tudtomra adta, holmi utolsó fricskaként, beteg barátságunk lezárásaként, hogy már elmondta a teljes igazságot a lánynak, így már nincsen mivel takaróznom, lévén az emlékezettörlő varázslataimnak nincsen értelme. Christopher nem tart igényt a lányra, az ő kapcsolatuknak is vége így, és ez nem fog változni. Magunkra maradtunk, Connie vérfarkas, és ezzel kell együtt élnünk. Az átok megfogant, s ha van kiút Benedict pöcegödréből, az csak együtt lehetésges, noha az utolsó erőmmel játszadozom mostanság, egy kortynyi varázserőt se tudnék magamból kicsiholni, anélkül, hogy a tüdőmből ne távozva sikoltva a levegő. Szédülök, kettőslátásom van, csoda, hogy a fal mellett vagy a lányra támaszkodva még függőlegesben van. Bicegek mellette, próbálván átgondolni a lehetőségeinket. A tájékozódásom nem éppen a legjobb, de az elmém még szárnyal, mintha az utolsó útjára indulna. Kezdem kívülről látni magunkat, ami nem éppen a legjobb jel. Ha én távozom, akkor már nem lesz senki, aki vigyázzon rá. - Ott nincsenek strázsák? – Lehelem törölgetve vértől szivárgó orromat, a maffiózó bár művészlélek hírében áll, nem biztos, hogy védeni a kertjét is, ezért Connie-nak igaza lehet. Jobb lenne, ha valami járműbe tudnánk pattanni, de ez most aligha lehetséges, Connie nem a hátsó utcában rejtegeti a kocsiját, én pedig eleve gyalog jöttem. A várost nem feltétlenül kell elhagynunk, de.. mi van, ha a kúria biztonsági rendszerrel van felszerelve, és Benedict visszanézi? - Kamerák? Vannak? – Kérdezem megilletődve, ahogyan a számra teszi a kezét. Éppenhogy a legédesebb ellenkezés, minden más esetben elalélnék, így másféle módon küzdök az ébrenléttel. Zsibongó fejjel bólintok, marad akkor a természetes út. – Kész labirintus. Vagy csak én látom így...? Fegyvered van Connie? – Aligha hiszem, hogy a pakolás közepette majd a gyász kereszttüzében pisztolyt dugott volna a csizmájába. Csak egyvalakivel fussunk össze, és vége mindennek. Én rongybabaként omlok össze, Connie pedig az első pofontól elrepül.
//1 – Fél tucatnyi Benedict csatlós közeledik. 2 – Hárman jönnek 4-7 – Egy valaki. 8-10 – Senki
Tudom, hogy ez most nem a gyász időszaka, nem állhatok meg és hullajthatok könnyeket, mert Gregory halott, legalábbis most nem. Talán majd később akkor, amikor kijutottunk innen, akkor majd belegondolhatok, hogy meghalt és már nincs többé, pedig mindent megtettem azért, hogy mindketten megússzuk ezt, hogy mindketten életben maradjunk és megússzuk Benedict bosszúját, de úgy tűnik, hogy bármennyire is igyekeztem végül nem sikerült. Rettenetes belegondolni, hogy végül a vérfarkas csak elérte, amit akart, legalábbis egy részét, megkeserítette az életünket és Gregorytól még azt a lehetőséget is elvette, hogy új életet kezdjen, ahogyan annyira szeretett volna. Normális, átlagos életet, csak egy ideig lehetett meg ez neki, aztán utánam jött és végül ő maradt itt. Ez az, amibe most nem szabad belegondolnom, mert az semmi jót nem hozna, csak könnyeket. - Tudom én. - nagyot nyelek. Igyekszem, próbálom félretenni és elfelejteni a tényt, hogy mi történt. Arra kell most gondolnom, hogy lesz ez még jobb is, hogy idővel a fájdalom elmúlik és jobban leszek majd. Csak az a kérdés, hogy mikor, de a szomorúság csak akkor uralkodhat el rajtam, ha már kijutottunk innen és minden rendben van. - Akkor majd... óvatosak leszünk, talán a hátsókerten keresztül könnyebb lenne kijutni. - én nem sérültem meg, jól vagyok, ő viszont alig áll a lábán. Nekem csak a lelkem fáj, ő viszont látszik, hogy kipréselte magából az összes erejét és most csoda, hogy még járni tud. Elkapom hát a karját és legalább segítek neki és támogatom, hogy ne essen össze és a járással ne legyenek különösebben nagy gondjai. Ennyit azért megtehetek, még ha netán ellenkezne is, de azt hiszem ő nem az a típus, aki csak azért is erősnek akarja mutatni magát, miközben majd összeesik. - Persze és majd ebbe halsz bele... - megrázom a fejemet és most úgyis jó eséllyel én vagyok az erősebb. A szájára teszem az ujjamat, ha kell akkor a kezemet, hogy ne varázsoljon. Annyit azért már tudok a boszorkányokról, hogy a varázslás ugyanúgy kiveszi az erejüket, ahogy mondjuk egy szimpla embernek a futás, úgyhogy nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ez most. Meg aztán eszem ágában sincs itt hagyni. Gregory itt maradt, nem veszítek el még valakit akkor sem, ha bánt az, amit tett, de ezt most félre kell tennem, nem most kell megkapnia a kijáró fejmosást, amiért átvert. - Ismerem a helyet, túl sokáig éltem itt... kijutunk valahogy. - inkább segítek neki és vezetem és keresünk olyan folyosókat, ahol kevesen járnak. Egyébként is most a többség Gregory körül van, hiszen megtámadták, nekünk csak mi előbb el kell hagyni a helyet és erre a hátsó kert tökéletes lehet.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Jan. 19, 2017 8:21 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Connie&Augustus
► Just you and me
Befelé még élt a mágiám, egynek gondoltak maguk közül, most viszont ha megérzik az illatomat, vagy a szívem dobogását, végünk. Talán magammal ránthatok a halálba úgy három farkast, de aztán annyi. Ha maga Benedict jön utánunk, akkor nincsen esély. Nem azért, mer tudja, hogy kik vagyunk. Az emlékeit elintéztem, de ha behatolókat talál a területén, minden további kérdés nélkül tépi le a végtagjainkat. És bármennyire is szeretem Constance-t, nem ilyen véget szánok a többszáz éves románcnak. Christopher most túl távol van, s nem kérhetek segítséget, de egyébként sem hiszem, hogy megtenné, úgy fest, már sem én, sem a lány nem számítunk neki. Végleg lezárhatta magában a múltat, s nagy gőgösen átengedte nekem a lányt. Pedig mindez kétesélyes, egymás ellen igencsak kiszámíthatatlan, hogy mi lett volna a végeredménye egy felmerülő párviadalnak. A mostani feladatom az, hogy a lányt kivigyem, legalább a testi épsége ne sérüljön. Tovább nem akarok azzal élni, hogy az elméjét roncsolom. Átérzem, hogy már tudnia kell mindazt, amit egykor elfeledett. Összeszorítom az álkapcsomat, ahogyan feltörnének a könnyei. - Elhiszem.. Ez most nem lehet a gyász pillanata. Ha élni akarsz, akkor félreteszed. Nem, rosszul fogalmaztam, élned kell. Nem hagyom, hogy bajod essen. – Ő a vérfarkas, mégis én vagyok most a határozott. Amit eddig a háttérből műveltem, most az árnyékokból kilépve felvállalom. Nekem köszönhette, hogy az átok aktiválódásával a feledés végre a múlté. Ha már ezt el tudtam érni, nem hagyhatom veszni a jövőbeni boldogságát. Amint kiszabadult innen, távoznia kell az ismeretlenbe, oda, ahol a természetfeletti nem érheti utól. Hallottam egy ilyen városról, ahol egyenlőek az esélyek, ahol minden az újrakezdésről szól. Számomra viszont nem. Na nem azért, mert olyan jó szenvedni, és kár lenne azt hinnem, hogy megérdemelhetem őt. Az ok prózaibb. Ha bárki itt keresné őt, akkor le tudjam kapcsolni. Mert ha én is vele mennék, elveszteném az erőmet, és nem védhetném meg. - Nem igazán. Egy rossz lépés, és belehalunk. – ismerem be az állapotomat, nem gondolom, hogy túlzottan macsó lehetnék azzal, hogy összeszorítom a fogamat, erőt mutatva. Jobb, ha tisztában van a ránk váró feladattal. Bicegve tántorgok mellette, olykor megtámasztva a falat is, s az orromat is törölgetem, mert elpattannak benne a hajszálerek. Össze kéne magamat szedni, de csoda, hogy nem ájulok be. Nem akarom megrémiszteni, ám nem tudom jobban őrizni a vonásaimat. – Rád mondok egy igézést, arra az esetre, ha meglepnének minket. Arra lesz jó, hogy tűzförgeteggé változol, és kitörsz innen. Abban az esetben hagyj itt, és mentsd magad. – És jön a fasmatos, fasmatos.. Darálom az igéket, miközben haladunk kifelé a félhomályra kárhoztatott folyosókon. Nem tudjuk megbeszélni, hogy mi lesz a sorsunk, amint biztonságban vagyunk, addig el kéne jutni..
El sem hiszem, hogy tényleg így van, hogy Gregory halott, miközben ketten kellett volna, hogy kijussunk innen, de most minden mintha hiába való lett volna. Ő is új életet akart kezdeni, ő is tovább akart lépni és visszajött miattam, pedig azt akartam, hogy meneküljön és végül ez okozta a halálát. Idő lesz mire képes leszek ezt feldolgozni, de tudom, hogy itt és most nincs rá lehetőségem, annak csak rossz vége lehet, ha most időt veszítünk, mert akkor talán az egész hiába való volt és bármennyire is vak vagyok, vagy annak tűnök most, de azért látom, hogy Augustus nincs épp a legjobban. - Nem ez... ez nem megoldás. Nem akarom elfelejteni csak, mert most... fáj. - nagyot nyelek, próbálom visszatartani a könnyeimet. Meg kell nyugodnom, mert tudom, hogy túlságosan sok időnk nincs, hogy eltűnjünk innen. Ha Benedict mégis megtalál, ha rájön, hogy mi történt abból csak baj lehet és akkor ez az egész felesleges volt, ahogyan az is, hogy Gregory visszatért, vagy akár csak az, hogy meghalt, még ha nem is miattam volt, de akkor is el kell tűnnöm innen, hiszen ő is ezt akarta, hogy normális életem legyen és most először tényleg esélyem van rá. - Igen értem és... sejtettem, akkor menjünk. Te... jól vagy? - tudom, hogy ez most nem pont a legokosabb kérdés, na de mégis mit tehetnék? Mégis csak meg vagyok zavarodva, hirtelen minden megváltozott és a feje tetejére állt, nem csoda, ha nem vagyok éppenséggel a legjobban és nem olyasmit kérdezek, ami helyén való. Végül csak elindulok kifelé, a kérdésére sem torpanok meg, nem sok értelme lenne a dolognak, hiszen jobb menet közben eldönteni, hogy mi legyen, mint e miatt újra csak időt veszteni. - Ha nem jött, akkor nem... nem tudom, akárhová, csak el innen. - igen azt hiszem a hely most édes mindegy, csak el Benedict közeléből, mert ha elmúlik a gyász és a szomorúság a végén még olyasmit tennék, ami nem szolgálná a javamat, és nem sokat segítene abban, hogy mégis csak normális életet élhessek. Ha ki akarnék menni innen, hogy végezzek vele, hogy bosszú álljak... még ha én nem is vagyok ilyen ember, de akkor sem, inkább el kell tűnnünk innen, minél előbb.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Szept. 30, 2016 10:20 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Connie&Augustus
► Just you and me
Tudom én, hogy minden tekintetben önző vagyok. Egyrészt azért, mert a saját életemért cserébe elfogadtam, hogy Chris általam éli ki a sértett vágyait, hogy Connie-t évszázadokon át rabigában tartunk. És azért, mert végül a saját döntésem alapján engedtem el, mert beleszerettem, és azt akartam, hogy az én vágyaim valósuljanak meg, ne a vámpíré. Hogy Connie emlékezzen rám. Kétesélyes, hogy ha a vámpírral egyszer összecsapnék, mi lenne a kimenetele. Hiszen velem ott a természet ereje, viszont ő meg egy közel ezer éves vámpír, tengernyi tapasztalattal. Nem, semmi értelme ennek az összecsapásnak. A barátságunknak nyilván befellegzett, árulóként tarthat számon, és ez is volt még az oka, hogy nem jött ma este velem, nem csak az, hogy féltünk, hogy kitör belőle az állat a vérfarkasok fészkében. - Halott. Vele kezdtem volna, mivel rólad tudtam, hogy mindenképpen jössz. Nem tudom, hogy min kaptak össze, de nem tartott sokáig. És nagy visszhangja sem volt. Őszintén.. sajnálom. Ha akarod, kitörlöm az emlékét, hogy ne marjon a fájdalom. – Talán ez lenne a legjobb, mert akkor még az esélyét is eltörölnénk, hogy Constance valaha meg akarja látogatni a vérfarkas sírját, netán ki akarná nyomozni a miérteket, megbosszulni Gregory halálát. Nem, az semmiképpen nem lenne túl üdvözítő. - De igen. Csak az már nem ő lenne, és nem akarnád. Minden, ami rá emlékeztet téged, már elveszne. A természet megcsúfolása az ilyesmi. – Rázom a fejemet sajnálkozva. Igyekszem hitelesen eljátszani a részvétnyilvánítást, pedig Gregory meg sem halt. Viszont Connie-t tényleg sajnálom, hogy így alakult, hiszen mindig magányos volt, és bárhányszor is kialakult volna egy társaság, aki kedveli, mindig újrakezdtük. Csak én maradtam meg, viszont rám sem emlékezett. Most már máshogy lesz, csak kérdés, hogy kiváncsi-e rám. Most is látom, hogy szinte rázza a zokogás, én mégsem tehetem meg, hogy érzékenységet mutassam. Évszázadokon át plátó szerelmet érezhettem, nem most fogom tudni elkezdeni kimutatni, hogy mennyire átölelném. Inkább menjünk, az lesz a legjobb. Megtörölgetem az orromat, hiszen megint elered a túlzott megerőltetéstől. Kifelé nem lesz erőm varázsolni, csak egy-egy támadás, de az meg túl hangos lehet. Benedict elméje immár teljesen üres a lányt illetően, de ha felhívjuk magunkra a figyelmet.. Nos az olyan lenne, mint tizenkilencre lapot kérni.. Tiszta bukás.. Szédelegve indulok el kifelé, remélve hogy a lány is megerőlteti magát. Esetleg egy kisebb csomagot tudok hozni. – Chrishez vigyelek, vagy..? – Kérdezem, hiszen ez nem is lett tisztázva, hogy akkor hova is vezet az utunk.
Nem tudtam hogy most jön, azt sem tudtam, hogy egyáltalán eljön majd, bár az alapján, amit Chris mondott sejtettem, hogy így lesz. Persze elég sokkoló volt a hír, hogy ő az, hogy még ismerem is, pedig azt hittem csak egy kedves és szimpatikus fickó az egyetemhez közeli parkból, de úgy fest, hogy tévedtem, még hozzá nagyon-nagyot, mert a kis megjegyzések sokkal többek voltak, mint hittem, mert talán pontosan tudta, hogy azért keltheti fel a figyelmemet, mert olyan könyv van nála, amit én magam is imádok és... most mindezeket félre kell tennem, hiszen ez egyáltalán nem lényeges, csak az, hogy itt vagyunk és hogy el fog vinni innen és persze, hogy remélhetőleg soha többet az életben nem kell visszatérnem majd ide. Már csak egy dolog akadályoz abban, hogy megmoccanjak és vele tartsak, hogy Gregory nincs itt, pedig tudja jól, tudnia kell, ha Chris elmondta neki, hogy nélküle nem vagyok hajlandó távozni, hiszen ő is visszajött miattam. - Hogy... hogy mi? Már halott volt, mire ideértél? De hát nem hallottam, hogy valami... meghalt? - nem értem, de miért nem szóltak, vagy mikor történt ez? Össze vagyok zavarodva, hiszen itt a lehetőség, hogy elmenjek innen, eltűnjek örökre, de végül Gregory belehalt az egészbe és vége van? Pedig ő is el akart menni, új életet akart, amiben nem kell embereket ölnie, ahol nem kényszerül rá, hogy ártson másoknak, most mégis pont ez lett újra a helyzet és végül meghalt? Az a baj, hogy el tudom képzelni, hogy nem bírta tovább és elszakadt a cérna, hiszen amikor ideért, amikor idehozták, akkor is azzal a pisztollyal hadonászott, mintha lett volna bármi esélyünk kijutni, ha megöli Benedictet. - Nem tudtad volna valahogy...? - tudom, hogy nem. Visszahozni az életbe képtelenség igaz? Meghalt... meghalt és nekem nem szabad most leülnöm csak úgy pihenni. Hiába gyűlik könny a szemembe a szavai magamhoz térítenek, így végül összeszorítom a számat csak és megpróbálom lenyelni a torkomat kínzó gombócot. Ki kell jutnunk, muszáj... hogy Benedict ne is keressen többé soha az életben. - Jól van... menjünk, csak... csak végre el innen! - bólintok végül, bár látszik rajtam, hogy iszonyatosan nehezemre esik. Gregory meghalt, én még csak el sem búcsúzhattam tőle és tudom, hogy nem mehetek oda, hogy megsirassam. El kell mennem, elmenekülni, hogy legyen rá esélyem, hogy normális életet éljek. Ha nem tenném azzal az áldozatát gyaláznám meg, hiszen ő is azért jött vissza, annak ellenére, hogy figyelmeztettem, hogy ne találják meg, hogy legalább ő elmenekülhessen, mégis visszajött értem és segíteni akart és most végeztek vele. Benedict egy aljas... aljas rettenet, aki nagyon remélem, hogy idővel majd megkapja a büntetését. Valaki megadja majd neki, hátba támadja olyan, akiben azt hiszi, hogy bízhat. Talán nem fogok tudni róla és biztos, hogy nem leszek ott, de... nagyon remélem, hogy megtörténik, mert megérdemli, ő aztán igazán megérdemli a halált.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Kedd Aug. 30, 2016 5:46 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Connie&Augustus
► Just you and me
Azon igyekszem most nem nagyon elgondolkozi, hogy Constance tud a titkomról, hogy övé a szívem. Fontosabb feladatunk van, mint az én érzelmeim. Majd egyszer talán beszélünk róla, hogy miért óvtam meg annyiszor a lelkét, védve a bosszúszomjas, kicsinyes vámpírtól, aki papíron a barátom, a valóságban viszont egy manipulatív dög, aki abban leli örömét, hogy különféle szívességek álcája mögé bújtatja a zsarolásait. Megfélemlít, sakkban tart, kit hogyan. A régi adósság, amellyel tartozom neki, talán sosem évül el, ám ahogy telnek a súlyos évtizedek, kezdek makacsul, kérlelhetetlenül ragaszkodni a saját elképzeléseimhez, és úgy vélem, hogy el fog jönni az az idő, hogy otthagyjam, végleg. Constance-hoz kötödöm, nem Christopherhez. A lányhoz, aki egyébként akaratán kívül keveredett bele a maffia köreibe, hogy ott egy másféle sötét hatalom játékszere legyen Benedict személyében. Connie életét mindig is fontos emberek szegélyezték, többször is meg volt a lehetősége a boldogságra, de valaki minduntalan visszarántotta a pórázt. Ez enyhén szólva is diktatórikus bánásmód, s én nem voltam abban a helyzetben, hogy komoly életteret biztosítsak neki. Még ha néhányszor volt is alkalmunk megismerkedni, ez a mostani a végleges, hiszen többször már nem hat a varázsom, feloldoztam. Ha most meggyűlöl, akár máglyára is vethetem magamat, nincsen visszaút. Bólintok, jobb így, hogy Chris nincsen itt. Viszont egyértelmű, hogy Connie rá fog kérdezni Gregory hiányára. És sajnálatos módon annyira nem siethetünk, hogy elkapkodjam ez a választ, így felkészülten, megingás nélkül felelek, csupán kissé törölgetem az orromat, hiszen pattanásig feszültek az energiáim, miközben Benedict ellenállását morzsoltam a semmivé. - Igen, megtettem, Benedict soha többé nem fog keresni, az életed ezen fejezetét lezárta. Ám.. nagyon sajnálom Connie, de Gregory esetében túl későn érkeztem. Halott. Arról nincsen tudomásom, hogy miattad vesztek-e össze, vagy valami máson, de Benedict megölte. – Minimális lelkiismeretfurfalásom van csak, hogy hazugságra kényszerülök ismét, már hazudtam eleget ennek a lánynak, de talán jobb neki, ha a vérfarkas maffiából teljesen kirángatom. Ha ismét lenne mellette valaki, akire barátként tekint, de az belerángatja további szörnyű tettekbe, érzelmileg zsarolja.. Nos nem, a lány már régen megérett egy új életre. Nem hiszem, hogy Chris mellett lenne neki az igazi, és talán én sem vagyok ebben a legtökéletesebb. Meglehet; önáltatás, ha úgy gondolom, hogy csak jót adhatok neki, hiszen benne volt a kezem, hogy ennyit szenvedjen. És ezért nekem is vezekelnem kell. Ha azt látom, hogy nagyon megingana, felőlem leülhetünk az ágyára pár percre, ezen csak nem múlik, és a pihenés nekem sem árt. - Ez nem szemrehányás, de te is tudtad, hogy ha veszélyes alakokkal veszed magad körbe, akkor bármi megtörténhet. Most végre lehetőség nyílhat, hogy a saját életedet éljed. Te mit szeretnél? – Kérdezem az arcát fürkészve. Biztosan hiszem hogy elhatalmasodhat rajta a depresszió, hiszen csak nemrégen tudja, hogy ki is valójában, ám a természetfeletti világban annak ellenére igen gyakori a halál, hogy legtöbbjük lényegesen hosszabb életre van rendelve, mint egy átlagember.
Nem beszéltünk meg semmiféle konkrétumot, így hát nem tehetek mást, mint hogy várok. Végül is volt már rosszabb helyzetem is, az hogy nem tehetem, amit akarok, hogy nem mehetek oda, ahová akarok nem a legrosszabb dolog a világon, vannak ennél kellemetlenebb dolgok is, mint mondjuk amikor el akarták érni, hogy önként öljek meg valakit. Kellemetlen, hogy ettől még megtörtént, csak nem szándékosan, de persze nem tudhattam, hogy ez a gyilkosság mentett fel a megcsömörlött életem alól, hiszen végül megváltozott minden a miatt az egyszeri pillanat miatt, bár fogalmam sincs, hogy mi lett volna, ha akkor és itt Chris nem talál meg. Valószínűleg minden másképp alakul, bár már nem vagyok benne biztos, hogy akkor ne segített volna a boszorkány, aki most is meg fogja tenni, hiszen Chris azt mondja ő az idők során... talán még meg is kedvelt, vagy ennél ez sokkal több? Mégis nehéz ezt kimondani, hiszen nem igen ismerem őt, nem tudok róla az igazi énjéről semmit sem, csak azt, amit legutóbb megtudtam, de annak jó eséllyel a nagyrészt eleve nem volt igaz, tehát nem sokat tudok róla ez a konklúzió. Az ajtó hirtelen vágódik ki, bár már az érzékeny fülem így is jelezte, hogy valami változás van odakint, és úgy fest igazam is lett. Itt a pillanat? De hol van Gregory? Úgy tudom, hogy ma érkezik vissza, mintha már meg is jött volna, de mondtam Chrisnek, hogy nélküle nem mehetek el, azt nem tehetem, hiszen ő miattam jött ide vissza, nem hagyhatom csak úgy sorsára. - Nem? Rendben, ha úgy láttátok jónak, talán úgy tényleg... jobb, ő nem túl türelmes alkat. - azt hiszem igaza van, ha valami nem sikerül a végén még tényleg mészárlást rendez és nem biztos, hogy átgondolta volna, hogy azzal milyen nagy hibát követ el, hiszen én nem akarom, hogy bárki is meghaljon. Mégis meglep, amikor a kezét nyújtja és azt várja, hogy már induljunk is. Hát Chris nem mondta el neki? Nem lepne meg még ez sem, hiszen őt nem érdekli Gregory, sosem érdekelte igazán más, az is kész csoda, hogy értem tényleg aggódik és hogy végül megbánta, amit tett, de én akkor sem mehetek csak így el. Ezért van, hogy ugyan felállok és megfogom a kezét, és még egyelőre az sem tudatosul bennem, hogy milyen pocsék állapotban van, de végül egy-két lépés után megtorpanok és megrázom a fejemet. - Nem mehetek el csak úgy... Gregory nélkül nem, őt nem hagyom itt, Chris nem mondta? És... megtetted? Elvetted az emlékeit? - hiszen tudjuk mindketten úgy nincs is értelme elmennem innen, ha végül nem tette meg, amit kértem, hiszen ha Benedict emlékszik rám, akkor ez örökre így marad, akkor mindig is üldözni fog, amíg el nem éri a célját és én nem akarok egész életemben menekülni. Nem akarok folyton csak attól rettegni, hogy mikor talál meg, hogy mikor ér utol. Nem... ennek most itt le kell záródnia valamiképp és ha az sikerül, na akkor mehetek csak el innen, természetesen Gregoryval együtt.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Aug. 11, 2016 7:44 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Connie&Augustus
► Just you and me
Itt az este hét óra, de Chris nem jött, nem jöhetett velem. Biztos voltam benne, ahogyan Connie is sejtheti, a vámpír komoly vérfürdőt rendezett volna, arra pedig semmi szükség. A maffia bölcsőjében nem illik pont a darázsfészekbe nyúlni, szépen óvatosan kell lelépni, nem hagyván nyomokat. Mindent, amit tettem, Constance-ért tettem, és még jó is, hogy Christopher nincsen itt, nem kell magyarázkodnom, nem tart fel a kérdéseivel. A vérfarkas biztos vagyok benne, hogy le fog fagyni, ha hallja, hogy mi történt, hogy miért kell sietnünk. Nem tudom, hogy mennyire fogom tudnia majd átadni neki az információkat anélkül hogy bepánikolni. Esélyes, hogy az egyetlen logikus út, hogy Gregory meghalt.. Nem fogja szó nélkül hagyni csak úgy. Jelenleg semmiben sem vagyok biztos, csak azt látom, hogy meg kell adnunk számára az új élet ígéretét, sem Chris, sem pedig én nem szólhatunk bele többé abba, amit ő akar. Élek a gyanuperrel, hogy a vámpír többet mondott rólam, mint kellene, rá leszek kényszerülve a magyarázkodásra, de tudatnom kell a lánnyal, hogy a mai este nem szólhat erről, az idő a legfontosabb tényező. Ha menekülni akarunk, akkor most kell lépnie. Befelé könnyű volt a dolgom, varázslatom vérfarkasnak mutatott, illatom oly ismerős volt mindenkinek, aki mellett elhaladtam. Kifelé, mint minden börtönből sokkal nehezebb dolgom lesz. Benedict kemény elméje próbára tette a tudásomat, bele is haltam volna, ha Gregoryn is művelnem kellett volna.. De van egy olyan érzésem, hogy a két vérfarkas barátsága kissé egyoldalú, a férfi talán nem is bánja, ha megszabadul a lánytól, és új fejezetet nyithat az életében. Vagy ne legyen ilyen cinikus? Sosem tenném. Végeredményben Benedict elméje immár mentes Constance emlékétől, ám a kijutás.. Nem biztos, hogy egyszerű lesz. Nem vittem túlzásba a kiöltözést, ezúttal a kényelem volt a cél, sima farmer, és egy rövidujjú ing, edzőcipő. Ha a mágiám kimerít, mint ebben az esetben, a fizikumomra kell támaszkodnom, ami lássuk be, nem túl jó ómen. Habozás nélkül nyitok be a lány szobájába, a kopogás elmarad, remélem, hogy nem öltözködik, mert bár igazán édes dolog lenne meglesni, azért mégsem vagyok egy faragatlan, útszéli senkiházi, hogy ebben lelkem az örömömet. Miután tudom, hogy már sok információ birtokában van, meg sem próbálom megjátszani magamat. - Eljöttem. Gondolom a lényeget már tudod. Chris.. nos.. úgy láttuk jónak, ha nem vonjuk be a mai estébe. – Nyújtom a kezemet, hét óra van pontosan, remélem mindent összepakolt, hogy még nyoma se maradjon. A második lépés nehezebb lesz, Gregory halálának a beadagolása. Ellenben láthatja rajtam, hogy izzadtságból gyöngyözik a homlokom, mozgásom darabos, szinte majd elájulok, nehezen kapkodom a levegőt. – Sietnünk kell. Tudunk most indulni? – Kérdezek rá, remélem azonnali válaszát, és hogy nem kezd el túlzottan akadékoskodni. Túl sok mindent kockáztattam azért, hogy csak úgy itt maradjak. És nem pusztán arról van szó, hogy akár elgördülhetnek az utamból az akadályok, hiszen miért is reménykedhetnék abban, hogy majd megkedvel? Lényegében nem vagyok jobb Chrisnél, én is hazudtam, és csapdában tartottam.
Kezdőlap
