Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
közeli parkoló

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
közeli parkoló Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Szer. Dec. 17, 2014 5:51 pm
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Dec. 22, 2014 12:12 am
Ugrás egy másik oldalra
|| to kenzi ||

Kezdek egyre jobb lenni ebben a kisurranásban. Talán itt kinn kellene maradnom és találnom egy helyet, ahol meghúzhatom magam. Igazából most Peter-rel szeretnék találkozni, de fogalmam sincs, hogy merre keressem őt. Ez az egész helyzet annyira zavaros. Van ez a nagy bál féleség és egy egész tömeg vándorol oda. Azt hiszem ez lesz a legjobb esélyem arra, hogy megtaláljam Peter-t. Lehetséges, hogy ő is itt van valahol, bár nem hiszem, hogy annyira nagy kedve lenne az ilyen szórakozáshoz. De akkor is.. Hátha itt találok valakit, akiben megbízhatok és meghúzhatom magam nála egy darabig, mint valami élősködő. Nem bírok ki még egy nappal többet odabenn. Nincs az a pénz, amiért bevállalnék még egy napot. Főleg nem azután, hogy láttam milyen is a külvilág. Még ha egy kis részét is és nem a legszebb dolgokat. A fények, amik beragyogják az éjszakát csábítanak. Először is kellett egy ruhát szereznem, ami már a kijutás után a könnyebbik rész volt. A hajam kócos volt ezért gyorsan feltűztem egy csattal, amit a ruhával együtt sikerült megszereznem. Azt hiszem elfogadható kinézettel rendelkezem végre. A tömeget követtem és így jutottam el a bál helyszínéhez, ahol rögtön feltettem a maszkot az arcomra, mert senkinek a figyelmét nem akarom túlságosan kiérdemelni. Kívülről figyeltem a fényeket és hallgattam a kiszűrődő zenét aztán a fülem mögött halk, cipő kopogására lettem figyelmes.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 24, 2014 10:06 pm
Ugrás egy másik oldalra


Caitlyn & Barry



Vegyes érzelmekkel pattantam be a szürke Hondába. Rettentően izgultam mi lesz ebből az egészből. Persze, hogy szerettem volna Caitlynnel tölteni az estét, mert akárhogy is nézzük... már lassan egy éve bele vagyok esve és most úgy néz ki végre megszerezhettem. Ugyanakkor telihold.... ilyenkor sosem szoktam sehova sem kimozdulni, mert előbb-utóbb úgy is átváltozok, hiába kerülöm a holdfényt. A haverom meg is kérdezte, hogy meg vagyok-e húzatva. Eddig minden egyes teliholdas éjszakát a pincéjükben töltöttem kiláncolva, annyira nem bírtam magammal. Most meg bálozni akarok. Igen, elismerem, életem legnagyobb hibája volt anélkül lebeszélni ezt az estét, hogy megnéztem volna a naptárat. De utána már mindegy volt, mert ha lemondom, akkor biztos haragudott volna rám Cait. Meg hát mire fognám? Arra, hogy elmúlt a lelkesedés, még sincs kedvem? Ezzel játszanám el az összes eddigi esélyemet, nem beszélve arról, hogy milyen batár nagy hazugság lenne már megint. Az igazat meg úgy sem hinné el, ha nem látja a saját szemével. Így hát csak elindultam érte autóval.
Út közben sem múlt el a gyomorgörcs, ami már napok óta kínzott. Cait-et sem hívtam, mert egyszerűen végig kellett gondolnom ezt az egészet, hogy mire vállalkoztam. Szerettem volna hallani a hangját, de... de már előre elkapott a lelkiismeret-furdalás, mert jól tudtam, hogy előbb-utóbb alakot fogok váltani. Az pedig az ő végzetét jelentené, ha velem maradna. Lehet, hogy ártani fogok neki... ilyen gondolatok mellett nem tudtam a dolog azon részére összpontosítani, hogy egész éjjel táncolhatok vele, akkor csókolhatom, meg amikor akarom. Hiába örültem neki, féltettem magamtól, attól a valamitől, amit még én sem ismertem ki igazán.
Percre pontosan álltam meg Cait háza előtt és Black Veil Brides - In The End-et hallgattam az érkezéséig a rádióban, de ez sem segített. A szám eleve a világ végéről szól és a refrénbe megkérdezi ki fog emlékezni az utolsó búcsúdra. Ez pedig mondanom sem kell, hogy megint azt juttatta eszembe, hogy ma éjjel meg is ölhetem Cait-et. Viszont azt már tényleg nem tudnám megbocsájtani magamnak mert... a francba már, szeretem!

clothesmusic ▲ 328 ▲ made by

Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Suzanne Bishop
közeli parkoló Tumblr_inline_n6bc6i7ii31sxajs2
közeli parkoló Tumblr_pnpb6tyBEs1x8oosvo3_r1_250
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 25, 2014 10:29 pm
Ugrás egy másik oldalra



note: Remélem tetszik 40  
∬ music: Barlyn  
∬ words: 344  
To Barry



Régóta nem jártam már ilyen partin vagy bulin Igazából mindegy minek nevezzük, mert a célja egy és ugyanaz. Szórakozni jönnek akarnak az emberke, kicsit kikapcsolódni és talán kicsit úgy viselkedni, mint egy felelőtlen tini. Azt hiszem mindenki megkaphatja azt amire vágyik egy ilyen hatalmas nagy ünnepségen. Először nem igazán tudtam hogy egyáltalán mire mondtam igent, így szinte az első dolog amit a szabadidőmben csináltam nem más volt, mint utána néztem a dolgoknak és ekkor kicsit meglepődtem. Egy részt nem nagyon volt közel a hely, a másik dolog pedig az volt, hogy igazán nagy partinak írták a dolgot. Mondjuk nem is csodálom, hiszen a régi képeken is gyönyörű volt ez az esemény. Eleinte azt se tudtam, hogy mit vegyek fel, hiszen semmi olyan ruhám nem volt. De végül sikerült találnom egy alkalomhoz illő ruhát az egyik dobozom alján. Természetesen kicsit szükség volt visszahozni az életbe, így gondoskodó kezekre bíztam. A napok csak úgy röpültek, mire megérkezett a várva várt pillanat, a bál napja. Kicsit hullámosra csináltam meg a hajamat és úgy omlott a vállamra. Egy leheletnyi sminkel próbáltam feldobni az arcomat, majd belebújtam a ruhámba, végül pedig kabátomba. Úgy éreztem, hogy egész jól nézek ki, de mégis annyira szokatlan volt számomra ez az elegáns öltözet. Nem túl gyakran bújtam ilyen ruhákba, magas sarkúba mondjuk annál többször, így az nem igazán jelentett kihívást számomra. Majd amikor meghallottam, hogy Barry megérkezett, akkor egy utolsó pillantást vetettem a tükörben magamra, majd hamarosan már az autója felé siettem.
Szia! - köszöntem neki mosolyogva, de valójában kicsit zavarban voltam. Reménykedtem abban, hogy nem csíptem ki magamat túlzottan. Izgultam, nem is kicsit, hiszen nem régóta voltunk még csak együtt, így azt hiszem ez természetes dolog volt. Szerencsére hamar megérkeztünk a kívánt célhoz, ahol kiszálltam az autóból és Barry-re pillantottam és jobban szemügyre vettem. - Igazán remekül áll rajtad ez az öltöny. - mondtam nek mosolyogva, majd egy apró csókot leheltem ajkaira. - Hiányoztál. - suttogtam neki, hiszen az utóbbi két napban nem igen láttuk egymást és már kicsit rettegtem attól, hogy meggondolta magát és esetleg kisétál az életemből.  


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 27, 2014 11:32 pm
Ugrás egy másik oldalra


Caitlyn & Barry



A túlsó oldalon egy tini fiú rontott ki a házból nagy hévvel, egy deszkával a kezében. Alkatra nagyjából átlagos, kb. 170 centi magas, szőke hajú csávó, akit szerintem a szülei húzhattak fel valamivel, mert rögtön utána egy középkorú nő futott, hogy megállítsa. Az autó rádióból szóló zenétől nem hallottam, hogy mit beszélnek, de igaziból nem is voltam rá túlzottan kíváncsi. Szimplán végignéztem a jelenetet, mert unalmamban nem volt hova nézzek. Erre a srác felém fordult és legalább öt másodpercig a középső ujját mutatta felém, amit passzolom mivel érdemeltem ki. Válaszként a szélvédő mögül ugyanúgy bemutattam neki, mert nem éreztem jogosnak az előbbi megnyilvánulását. Azt meg főleg nem, hogy ezek után fogta magát és indulatból belerúgott a Honda elülső dísztárcsájába. Ezen a ponton telt be nálam a pohár, puskagolyóként szálltam ki az autóból és vetettem magam a paraszt gyerek után. -Te leszel az első, aki széttépek ma éjjel! Szemétláda! -már majdnem elkaptam a kezét, de mivel felpattant a deszkájára és elhajtott, ezért nem erőlködtem. Viszont olyan szintű düh kavargott bennem, amit talán még akkor sem éreztem, mikor az iskolában elvertek. Az anyuka a fejét fogta és bocsánatkérésekkel halmozott el a túloldalról.
-Jó lenne, ha a gyerekét végre megnevelné -a Hold pár pillanatig rám sütött, talán ennek is köszönhető, amiért olyan ingerülten válaszoltam vissza. Meg hát nyilván annak, hogy a dísztárcsa használhatatlanná vált. Megrepedt, én meg inkább kipattintottam a helyéről és a hátsó ülésre dobtam, csak utána szálltam vissza az autóba. Cait addigra már ideért, nem tudom mennyit látott az esetből, de azt gondolom érezte rajtam, hogy most már tényleg millió forrásból voltam ideges.
-Szia -köszöntem vissza az elején zabos hangnembe, majd vettem egy nagy levegőt és végignéztem a lány egész testén. Felmértem tetőtől-talpig és muszáj volt legalább pár pillanatig mosolyognom. -Bombázó -tessék, megvan az új beceneve, tényleg nem panaszkodhat. Amilyen alakja van, abszolút illik rá.
Miután sikerült lehiggadnom és biztosan tudtam, hogy még nem fogok átváltozni, elindítottam a motort és a GPS-t, hogy a lehető legrövidebb úton érjünk a célunkhoz. Út közben nagyrészt a gondolataim foglaltak le és az a bizonyos A és B terv, amik elég sok fejfájást okoztak még akkor, amikor csak fölöttük gubbasztottam otthon.
Nem kis munkát igényelt egyrészt az emberek beszerzése az A-hoz. Ugyanis azt találtam ki, hogy egészen pontosan két barátom fog szemmel tartani egész éjszaka. Ők olyanok, akik tudnak arról, hogy vérfarkas vagyok, ezért ha elkezdenék átváltozni, akkor kirángatnának a teremből és vagy az autóban vagy még bent a parkettnél beadnának egy nagyon erős altatót, amitől még egy rinocérosz is kidőlne. Az legalább ideiglenesen jó megoldás arra, hogy ne kezdjek bele tombolásba és ordítozásba a fájdalomtól, azzal csak felhívnám magamra a közelben lévő vadászok figyelmét.
A B terv az, hogy Cait-re bízom a piszkos munkát és nála lesz az altató. Csak azon még erősen agyalnom kellett út közben, hogy milyen dumát adjak be neki ahhoz, hogy megtegye. De mi van, ha mégsem lesznek ott a barátaim és a lány is hülyeségnek fogja tartani, amit mondok?
A parkolóba érve kiszálltam az autóból és a kis csomagot a Honda tetejére raktam. Cait közeledésére automatikusan mosolyogtam. -De annyira nem áll jól mint rajtad ez a báli ruha. Igazán dögös -néztem lefelé, nem feltűnően sokat időzve a dekoltázsánál. -Mondjuk mikor nem vagy az? -fogtam át a derekánál és úgy húztam közelebb, hogy viszonozzam a csókot. -Te is nekem -ó, ha tudná mennyire hiányzott... csak esküszöm, a lelkiismeretem előbb meg fog ölni mint a vadászok. Már megint hazudnom kell neki, ráadásul ha nem válik be az A terv, akkor garantáltan meglátja a farkas alakom egy részét, mert az altató ugyebár csak azt akadályozná meg, hogy ébren legyek, az átváltozást nem. És ha felébredek akkor.. inkább ne ébredjek fel.
-Viszont valamit be kell vallanom -kezdtem bele sóhajtozva. -Fogalmam sincs hogyan tudnám úgy mondani, hogy ne fájjon, de... egy elég súlyos szívbetegségem van. Nem tudom  bírni fogom-e egész este a táncolást, ezért inkább úgy döntöttem biztosra megyek. Hoztam magammal injekciót, ami ugye gyorsabban hat mint a gyógyszer -vettem le az autó tetejéről azt a kis szettet. -Ha rosszul vagyok, sok az extraszisztolé, akkor szólok és be kéne adnod, nem akarom magamat böködni -adtam elő teljesen hihetően ezt a batár nagy hazugságot,mint ahogy még sok mást, amire egyáltalán nem vagyok büszke. De ha elmondtam volna az igazat, akkor biztos, hogy megint hülyének néz és nem adja be az injekciót. Sőt, talán még itt is hagy. -Az életed múlik rajta... úgy értem az életem.


▲ music ▲ 730 ▲ made by

Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Suzanne Bishop
közeli parkoló Tumblr_inline_n6bc6i7ii31sxajs2
közeli parkoló Tumblr_pnpb6tyBEs1x8oosvo3_r1_250
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Vas. Dec. 28, 2014 9:37 pm
Ugrás egy másik oldalra



note: 40
∬ music: Barlyn
∬ words: 527
To Barry


Miközben elindultam Barry felé egy pillanatra lefagytam, mert soha se láttam még ilyennek. Nem értettem, hogy mivel sikerült ennyire felhúznia őt a szomszédomnak, de mondjuk tudtam, hogy Peter nem egy angyal, de melyik emberi teremtés az? Szerintem egyik se. Mindenki hibázik, mindenkinek van sötét oldala, de attól leszünk talán jobbak, mint mások, hogy megpróbáljuk ezeket a dolgokat is elfogadni. Ha nem tesszük, hanem egyből leharapjuk a másik ember fejét, akkor mi se leszünk jobbak nálunk. Óvatosan közeledtem felé, mert nem volt kedvem ahhoz, hogy most az én fejem következzen a leharapásban, még egy pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy megfordulok és beteget jelentek. Miért is ne? Nem akartam vele veszekedni. Most semmiképpen, de amúgy se akartam soha veszekedni vele, mert akit az ember szeret azzal nem akar veszekedni.
Köszönöm. - mondtam neki kedvesen és próbáltam a kissé harapós hangtól eltekinteni, de végül nem bírtam megállni, hogy ne szólaljak meg. Talán ez az egyik nagy hibám, hogy sokszor ki mondom azt, amit gondolok. Pedig néha talán jobb lenne lakatot tenni a számra. - Nehogy azt mond, hogy te nem voltál ilyen rossz gyerekként. Nehezen tudnám elhinni, hogy akkor angyalka voltál. - mondtam neki kedvesen, hiszen gyerekként mindenki követ el rosszaságot, de még felnőttként is. Lassan végül elértünk az autójához, ahol beültem és az út további részében csöndben voltunk. Jó lett volna beszélgetni, de úgy láttam, hogy nagyon elmerül a gondolataiban, így inkább hagytam őt és nem zavartam. Amikor megérkeztünk, akkor szinte sebesen pattantam ki a kocsiból, mert reménykedtem abban, ha végre kiszállunk onnét, akkor ez a jég megtörik, aminek köszönhetően teljes mértékben csönd telepedett ránk egész úton. Elmosolyodtam amikor láttam rajt,a hogy a szemei hol időznek, de nem zavart, hiszen azt hiszem egy pár voltunk vagyis gondolom, de biztos nem voltam benne, hiszen nem mondtuk ki ezt az egészet, hogy most együtt vagyunk vagy pontosan mit is csinálunk mi. - Vigyázz még a végén teljes mértékben zavarba hozol és tiszta vörös lesz arcom a sok bóknak köszönhetően. - mondtam neki játékosan, de volt benne igazság. Képes voltam ilyenektől kicsit elpirulni és ha sokáig folytatná ezt a bókolást, akkor tuti, hogy olyan vörös lenne az arcom, mint akár a vérnek a színe. Figyeltem, hogy mit csinál, mert nem értettem, majd a szavainak köszönhetően egy újab sokk ért.
Miért nem mondtad el ezt korábban, hiszen tudod jól, hogy orvos vagyok. Nem bíztál bennem? - kérdeztem tőle csodálkozva, bár még mindig nehezen tudtam elhinni azt az egészet, amit mond, majd amikor a kezembe adta a szúrit, akkor meg már szinte teljes mértékben nehezen hittem el. Orvos vagyok és soha nem hallottam még erről az injekcióról és emiatt úgy éreztem, hogy valamit titkol és nem akarja bevallani az őszintét valamiről. Nem értettem, hogy miért hazudna nekem, de egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat.
Rendben van, meg fogom tenni, de mond a szemembe, hogy tényleg ez az igazság. - mondtam neki komolyan és a tekintetét fürkésztem. Fogalmam nem volt arról, hogy tényleg képes lenne e a szembe hazudni vagy nem. De az is lehet, hogy megint én komplikálom túl a dolgokat és közben meg végig az igazat mondta. Nem tudom, hiszen minden annyira zavaros...



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 30, 2014 5:09 pm
Ugrás egy másik oldalra


Caitlyn & Barry



Semmi szükségem nem volt arra a kis indulás előtti cirkuszra, de nem tehetek róla, én sem tudtam türtőztetni magam. A teliholdtól nyilván mindig bekattanok még átváltozás előtt is, nem csak közben. Ráadásul azt, hogy a srác belerúgott a kocsimba, szerintem még egy teljesen átlagos napon sem tűrtem volna szó nélkül. Még egy sima emberben is felmenne a pumpa, ezért is lepődtem meg annyira, mikor Cait az ördög oldalára állt. -Most ezt te sem gondoltad komolyan, hogy őt véded, igaz? -biccentettem a fejemmel a lassan teljesen eltűnő srác alakja felé, majd bepattantam az autóba. -Én sem voltam jó gyerek, de sosem szemétkedtem azokkal szemben, akik nem érdemelték meg. Mert megértem, ha valaki ideges a szülei miatt, de az akkor sem jogosítja fel arra, hogy másoknak bemutasson és belerúgjon az autójukba. Mert majd ő vesz rá új dísztárcsát is, igaz? A francokat -egy röpke pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy behajítsam az ablakon a használhatatlan műanyagot. De aztán a józan gondolkodású énem visszatartott. Inkább -a kelleténél talán erőszakosabban- rátapostam a gázpedálra, hogy végre haladjunk is valamennyit a bál helyszíne felé. -Bocs, csak erre most nagyon nem volt szükségem... -mikor így is tiszta ideg voltam a telihold miatt. Egész úton azon gondolkoztam hogyan-miként. Egyszer-kétszer még az A terv embereit is megcsörgettem, csak éppen leszarták milyen feszült vagyok és nem vették fel a telefont, amitől még jobban kikészültem.
Az egyetlen, ami talán ellazított az az, hogy Cait kiszállás után idejött hozzám kicsit enyelegni. Már a puszta közelségével és pár szavával arra késztetett, hogy felerősödjön bennem az elásnám magam érzés. Bántam, hogy rajta vezettem le a feszültséget, azt meg még jobban, hogy tudtam: hazudnom kell neki. Megint. De legalább a saját biztonsága érdekében. -Nem baj, aranyos, amikor zavarba jössz és próbálod leplezni -mosolyogtam rá és még mielőtt belekezdtem volna a hazudozásba, még nyomtam egy apró csókot az ajkaira. Szeretem, ez tény és pont ezért nem szívesen találtam ki megint egy újabb baromságot, mert nem akartam elveszíteni. Még csak most szereztem meg, de igaziból még mindig jobb lenne, ha utólag veszekednék vele a történteken egy sort, mintha széttépném. Sajnos már milliószor átéltem milyen, amikor a Hold teljesen a hatalmába kerít. És volt már olyan, amikor azt éreztem, hogy szívesen eltenném láb alól a legjobb barátomat is. Semmi garancia sincs arra, hogy Cait-nek megkegyelmeznék, szerintem meg sem ismerném.
-De, csak egyszerűen nem akartam, hogy aggódj... most már mindegy -sóhajtottam fel. Tisztában vagyok vele, milyen nagy baromságot mondtam neki, ugyanakkor nagyon jól tudom, hogy mesének tartja a természetfelettiek létezését és eddig akárhányszor megemlítettem neki, ferde szemekkel nézett rám. Az mennyivel lenne jobb, ha az igazat próbálnám elmagyarázni és őrültnek tartana? Különben sem ilyen körülmények között akartam beavatni.
A következő mondatára magamhoz húztam és átöleltem, mint aki éppen most próbálja megnyugtatni a társát. -Bízz bennem, ha beadod azt az injekciót, amikor szólok, minden rendben lesz -ellenkező esetben lehet, hogy szétkapom a díszítést és megkóstolok pár embert. Végül is ha ő szeretne élőben nézni egy béna horror utánzatot, akkor nem akadályozom meg.
-Gyere -távolodtam el tőle és bezártam az autót egy gombbal, majd ha Cait elrakta az altatókat, akkor megfogtam a kezét és elindultam vele együtt a bejárathoz.


▲ music ▲ 520 ▲ made by

Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Suzanne Bishop
közeli parkoló Tumblr_inline_n6bc6i7ii31sxajs2
közeli parkoló Tumblr_pnpb6tyBEs1x8oosvo3_r1_250
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Kedd Dec. 30, 2014 10:09 pm
Ugrás egy másik oldalra



note: Bocsi, ez most gyenge lett. Sad  
∬ music: Barlyn  
∬ words: -  
To Barry



Nem gondoltam volna, hogy erre így fog reagálni. Talán tényleg jobb lett volna addig sarkon fordulni még mielőtt túl késő. Szemmel láthatóan nem igazán volt olyan hangulatban, hogy velem töltse. Nem arról van szó, hogy megfutamodni akartam volna, de azt se akartam, hogy a viselkedése miatt később saját magát hibáztassa. Csendesen hallgattam a szavait, amiket csak úgy a fejemhez vágott, de nem mondtam semmit se. Úgy éreztem, hogy fölösleges lenne bármit is mondanom, hiszen azzal lehet, hogy még inkább félre értené a dolgot. Nem álltam senki oldalára, egyszerűen csak azt szerettem volna, ha esetleg másik szemszögből is látja a dolgokat, de talán tévedtem ezzel kapcsolatban és néha tényleg bölcsebb csendben maradni. Lassan bólintottam, majd pedig ezek után egész úton az ablakon bámultam ki. Nem akartam semmit se mondani, hiszen próbáltam összekapni magamat, hogy ne lása majd az arcomon, amikor kiszállunk, hogy mennyire is fájtak a szavai, vagyis nem a szavai, hanem sokkal inkább ahogyan a fejemhez vágta.
És mire megérkeztünk azt hiszem mind a ketten lenyugodtunk és próbáltam nem arra gondolni, ami induláskor történt. Meglepő módon egész könnyen ment és hamarosan már mosolyogva álltam a karjai között. Megráztam a fejemet mosolyogva a szavai hallatára, majd amikor egy csók formájában belém fojtotta a szót, akkor még nagyobb lett a mosolyom, de közben szenvedélyesen viszonoztam a csókját. Fura belegondolni, hogy mondhatni majdnem egy éve ismerjük egymást és mennyi mindenen mentünk keresztül egészen addig, amíg ideáig eljutottunk.
Mindig aggódom érted! Ezt te is tudhatnád és nem szeretném, ha titkaid lennének előttem. Főleg, nem ekkora titkok. - mondtam neki komolyan és közben aggódva pillantottam rá. Nem értettem még mindig ezt az egészet, de úgy éreztem, hogy ennél sokkal többről van szó, hiszen ha baj van a szívével, akkor miért pont olyan munkát végez, amibe könnyen belehalhat így? Nem értettem semmit.
Gondolom... - mondtam egy kisebb sóhaj keretében, majd a táskámba süllyesztettem el a dolgot. Nem akartam rá gondolni és használni se. Nem voltam abban biztos, hogyha eljön a pillanat akkor tényleg képes leszek e használni. Orvos vagyok, de Bary számomra nem egy beteg, hanem annál sokkal több és még mindig kicsit hihetetlenül hangzott az, amit mondott. Elfogadtam a felém nyújtott kezét és lassan sétáltam mellette.
Gondolkoztál azon, hogy még maradjuk ebben a városban? - kérdeztem meg tőle kedvesen és közben azon voltam, hogy minél távolabbra hessegessem el a korábbi gondolataimat, amik ahhoz kötöttek. Ahogy egyre közelebb értünk a bejárathoz éreztem, hogy valami fura dolog van ezen a helyen, de magam sem tudnám megmondani. Vagyis még akkor nem tudtam, hogy valójában a természetfeletti lények miatt éreztem teljesen másabbnak ezt a partit. Minden egyes lépés után egyre jobban görcsbe rándult a gyomrom és valami fura rossz érzés kerített hatalmába. Olyan érzés, ami mintha előre jelezni szeretné azt, hogy valami baj fog történni.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 31, 2014 2:35 pm
Ugrás egy másik oldalra


Caitlyn & Barry



Lehet, hogy tényleg okosabb döntés lett volna egyszerűen lefújnom ezt az egész bálozást és akkor nem kellett volna ennyit variálnom. De ez megint olyan, hogy akkor én jönnék ki szemétként az ügyből, mert pont akkor szólok neki, hogy akkor mégsem megyünk, mikor már beleéli magát. Igaziból ez tipikusan sakk-matt helyzet, ahonnan már csak vereséggel lehet kikerülni. Választhattam volna az egyszerűbb utat is, de igaziból még egyszer sem voltam ilyen komoly bálon, szerettem volna kipróbálni milyen. Még úgy is, ha nem tölthetem el itt az egész estémet, csak egy részét. Ennyi szórakozás nekem is kijár. Mondhatjuk, hogy ez is egyfajta lázadás a farkas énem ellen, amit egyébként a mai napig homály fed. Komolyan, meg nem tudnám mondani, hogy egyáltalán kitől örököltem a mutáns géneket, mert elvileg a családban egy vérfarkas sem volt. Vagy legalábbis olyan nem, aki kiváltotta volna az átkot, mert arról biztos tudtam volna. Tapasztalatból mondom, egyedül szinte lehetetlen úgy átvészelni a teliholdat, hogy ne lepleződjön le az, aki farkas. Mert ugye az átváltozás nem öt perc, hanem eleinte például öt óra durván... és kegyetlenül fájdalmas. Ez mellett egy egyszerű csonttörést meg sem lehet érezni.
-Hidd el, én sem szeretek titkolózni. Csak néha jobb, ha az ember nem tud egy-két dologról -például arról, hogy az egész gyerekkoromat végigkísérték a rablások. Igen, azt hiszem ez egy olyan dolog, amiről senki sem beszélne szívesen, még az sem, akinek egyébként sok barátja van és nem gond, ha ez miatt eltávolodik tőle pár személy. De nekem még csak feláldozható ismerőseim sincsenek. Sosem voltam olyan típus, aki könnyen szerez magának barátokat, nem üldözhetem el magamtól őket, ha boldogulni akarok így egyedül, család nélkül.
-Bízz bennem, szükségem van azokra az injekciókra -bólogattam. Láttam Caitlyn arcán, hogy nem igazán hisz nekem, kételkedik, ami jogos volt, mert több szempontból is sántított az ügy. Viszont ennél hitelesebb hazugságot nehezen tudtam volna kitalálni. Abban reménykedtem, hogy valójában nem is lesz szükség Cait segítségére, mert a kritikus időpontban megjelennek a barátaim és majd ők elintézik, hogy ne kezdjek bele őrült tombolásba. Mondjuk azok után, hogy nem vették fel a telefont, egyre inkább azt éreztem, hogy cserbenhagytak.
-Szeretnél maradni? -mosolyogtam Cait-re miközben tartottunk a bejárat felé. -Én szívesen eltöltenék itt pár napot, de majd meglátjuk lesz-e kedvünk hozzá a bál után -általános reakció, hogy miután megtudják milyen lény vagyok, legalább két napig hozzám sem szólnak. Caitlyn esetében is számítottam erre, ezért meg nem tudtam volna mondani mi lesz egy nap múlva. Váltás ruhát viszont hoztam a biztonság kedvéért a csomagtartóban... bármi megtörténhet.
Amint beálltunk a bejárathoz vezető sorba, éreztem, hogy a mellettem haladó lány egyre idegesebb. Én viszont idefele már szétizgultam a fejemet és mire az ajtóhoz értünk nagyjából sikerült megbarátkoznom a gondolattal, hogy milyen következményekkel járhat ez az őrültség, amit csinálok. Elég ironikus, hogy pont Cait kezdett el parázni helyettem. -Mi a gond? Mit érzel? -kérdeztem rá, hátha megosztja velem az aggodalmát.

/Folyt. köv: Belső tér


▲ music ▲ 472 ▲ made by

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 24, 2015 10:34 am
Ugrás egy másik oldalra

to heather ©
Egyáltalán nem szokásom ilyen unalmas partikra járni. Valamiért a múltkori után úgy gondoltam, hogy akad jobb dolgom is, mint belevetni magam egy ilyen felesleges tortúrába. Magam sem tudom, végül mikor eszméltem arra, hogy valójában már készülődöm is; amikor lezuhanyoztam, és elegáns sminket tettem fel... vagy mikor kiválasztottam szekrényem legőrjítőbb, legfeketébb darabját. Magam sem tudom, hogy miért akartam idejönni. Csak úgy éreztem, hogy most még itt a helyem. Igen, valamiért... ez a gondolat cikázott bennem. Azok után, amit a múltamból visszatérő boszorkány velem művelt, amúgy sem árt meg pár pohár pezsgő. Legalábbis azt hiszem.
De amikor kiszálltam az autóból, és készültem bemenni, megpillantottam egy szőka hajtömeget, és felvont szemöldökkel bámultam a tlontúl ismerős körvonalra. Ajkaim ravasz mosolyra húzódtak.
- Eltávot kaptál, édesem? - sétáltam oda mellé a magam kecses, nőies járásával, tűsarkúm pedig hangosan kopogott. Ha a zene nem szólna, valószínűleg még a szomszédban is hallani lehetett volna. - Valamiért kétlem. Esetleg elfelejtették neked beadni a dilibogyóidat, amik kiütöttek volna egész estére? - meredtem bele szemeibe. Egyáltalán nem szeretem ezt a szituációt, de hát... ő kezdte. Amikor megjelent itt. Nem kellett volna.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 24, 2015 2:17 pm
Ugrás egy másik oldalra
|| to kenzi ||

Csak a cipőjének a kopogását hallottam mégis szinte éreztem, hogy ő az, aki közeledik. Mintha ki lennének élezve rá az érzékeim és, mikor megszólalt rájöttem, hogy egyáltalán nem tévedtem. Azt reméltem, mikor újra találkozunk, már a kezemben lesz az irányítás, de tévedtem. Most is ugyanúgy kell szembenéznem vele. Az egyetlen, ami változott nem vesznek körül orvosok, akik bármelyik pillanatban leszerelhetnek engem csak azért, mert kedvem támad kitekerni a nyakát vagy éppenséggel kitépni a szívét a helyéről. Pontosítva azt a valamit, ami a szíve helyén van, mert egy érzéketlen r*bancot általában nem áldanak meg olyan becsesz szervvel, mint egy szív. Vagy csak egyszerűen nem tudja, hogy használja.
Neked aztán nagyon sok közöd van az egészhez. – Nem akarok visszamenni oda most, hogy kijutottam. Nem tudom hol van Peter, hogy egyáltalán még érdekli mi van velem avagy sem, de nem is számít. Ha kell az utcán is elélek inkább. Minden új a számomra, de azt hiszem képes vagyok arra, hogy megbirkózzak a világgal. – Neked lenne ott a helyed és nem nekem, de sajnálatos módon annyira ostoba vagy, hogy csak sértegetni tudsz engem.. Attól, hogy diliházba dugtál és miattad kellett bogyókat szednem még nem jelenti azt, hogy őrült is vagyok.. Sokkal több vagyok annál. Mégis miért dugtál volna oda be, ha nem félnél tőlem?



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 11, 2015 4:58 pm
Ugrás egy másik oldalra
|| LEZÁRVA ||
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 04, 2015 12:32 pm
Ugrás egy másik oldalra
to Riley, the Kid
i am not a father figure

Ez a harmadik este amit itt töltök. Az autóval távolabb parkoltam. Csak én vagyok. Üresen. Egyedül. Meghúzom a sört a kezemben és egy pillanatra lehunyom a tekintetem. Azonnal elöntenek a képek amik elől folyamatosan menekülök, amik minden éberen töltött pillanatban kísérnek és amik álmaimban is üldöznek. Megbíztam a rossz emberben aki elárulta a csapatot és neki hála, három fiatal lány és három kiváló katona vesztette el az életét. A lelkem mi ott maradt, most csupán egészen apró árnak tűnik az ő haláluk mellett. Aztán beugrik a húgom; ahogy karjaiban tartottam testét... majd ahogy rám vetette magát, hogy végezzen velem a vér iránti éhség miatt... majd csupán pár hete a nő arca akit szintén nem tudtam megmenteni... Margaret... és akinek a lánya most a nyakamon maradt. Mégis mi a francot kellene kezdenem vele? Közel sem vagyok egy remek példa aki apaságra termett. Iszok, elmerülök az önsajnálat tengerében és vadászom, miközben arra várok, hogy vaj” megfosztanak-e majd a seregben betöltött szerepemtől vagy sem. Újabb korty. Újabb emlék. Egyetlen pillanat. Egyetlen elég ahhoz, hogy összetörjön és ellopja figyelmem. Addigra már késő. Nekem esik. Ujjai erősen tartják torkomat.  - Ismét összefutunk Almer. Nem unod még, hogy újra és újra elveszek tőled valamit? - olyan erővel csap az oszlopnak, hogy csodálom, hogy nem töri vele ketté a gerincemet. Oh ugyan már, az túl nagy jutalom volna egy olyan lelki nyomoréknak, mint amilyen én vagyok. Ismét megragad és mielőtt feleszmélnék mi a nesz amit hallok, már meg is látja a Kölyköt.  - Fuss Punk. - nyögöm ki de már későn. Esélye sincs a menekülésre. A vámpír elkapja és tincseiénél fogva rántja magához az egyetlent akit még nem csesztem el, aki még megmentésre vár, aki még túlságosan gyermek ahhoz, hogy baja essen. Maria jut eszembe. Az ő ártatlansága él a lányban és dögöljek meg ha hagyom, hogy baja essen.  - Mi van itt, mi van itt? - a férfi olyan szórakozottan táncol idegeimen, hogy előre lépek. - Na-na. Nem akarjuk, hogy baja essen ennek a kislánynak is ugye? - megrázom a fejemet. Rileyra nézek.  - Emlékszel anyád mit mondott neked a legutóbb? - kérdem Rileyra pillantva akinek remélhetőleg eszébe jutnak Margaret szavait... miszerint engedje meg, hogy a vámpír megharapja hiszen a vére tele van verbénával. Aztán fusson. Nincs ideje hősködni. A férfi pedig meg is teszi és ha Riley nem állítja meg, megharapja. Aztán pedig undorodva löki el a lányt. Nekem ennyi elég. A fegyver a kezemben és lövök. Egyet, kettőt, hármat, négyet... a francba is az egész rohadt tárat a mocsadékba eresztem. Fa golyók, verbénával átitatva. Két pillanat múlva pedig a karóval a kezemben lépek mellé és hezitálás nélkül döföm szíven a mocskot. Most pedig isten mentsen Riley a haragomtól.  - Mégis mi a frászt képzetél Punk?! - lépek dühösen a lány mellé és ragadom meg csuklóját, hogy megnézzem a vámpír által ejtett sebeket.

my beloved || remélem tetszik! || xxx || ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Okt. 04, 2015 2:49 pm
Ugrás egy másik oldalra


Almer & Punk

 

 
A világ nem fekete és fehér. Mégis szeretjük ráaggatni a hétköznapi találkozásainkra az előítélet szülte jó és rossz jelzőt, hogy aztán negatívan vagy pozitívan csalódhassunk a lefutott körök után a célvonalban.  
Nem hittem, hogy az élet a fekete után adhat fehéret. Az alaposan megvizsgált mezsgye szürke volt. Szomorú szürkéje szenvtelen reményeknek.
Apró eltérések, árnyalatnyi különbségek, gyökereihez ragaszkodó rossz, akit szentimentális szelek tettek érdeklődővé.
Nem magam miatt voltam bátor. Wargas volt a mentsvár, aki távol tartotta kétségeimet, s a torkomat fojtogató reszkető sírást. Nem eshettem bizonytalanság két meredek fala közé. Nem veszíthettem el az optimista gondolkodás utolsó foszlányát. Hinnem kellett benne, hogy egy nap élhetünk Vámpírok nélkül békében. Az autó mellől lépek elő, tekintetem a földön heverő fegyveren lankadt el, hallom W hangját, de késő.
Apró szisszenés, ahogy a dög elkapja a hajam, majd szúrósan vetek egy pillantást magam elé, végül a férfi szavai is eljutnak elmémbe. Wargasra nézek, egy kissé megszeppenve, de szigorítok a tekintetemen és tényleg nagyon aprón, alig észrevétlenül bólintok.  
Anyám mindig arra tanított, hogy inkább a tetteimmel bizonyítsam, amit el akarok érni, mint sem a szavaimmal, a szájával bárki hősködhet, de azt bizonyítani is kell. De én meg a kussba maradás? Olyan mintha a tomboló viharnak mondanák, hogy csendesedjen el. De most semmi se szökik a számra...szerencsémre.
A pokolba kerültem, persze képletesen, hisz oda lekerülni halál után eseményes. Azt hiszem. Én ezek után már csak oda kerülhetek.
Egy pillanatra elönti az agyam a félelem.
Bevallom, most először ötlik fel bennem a gondolat ennek ellenkezőjéről, s ha igazán el is játszanék vele, valószínűleg újfent visszaesnék a szomorúság kormos gödrébe.
A túlzott óvakodás bizonyára a javunkra szolgál, ám megvannak a hátrányai.
Nem fogok gyáván megfutamodni. Nem ilyen fából faragtak.
Össze kell préselnem ajkaimat, nehogy valamilyen sírásba kezdjek, mikor a dög belém akasztja az agyarait. De a fájdalmas sikoly ott van, csak kitépődik belőlem.
A vámpír eltaszít magától, nem tetszik a keserű pirula, nem igaz?
A földre kerülök, majd a lövések felzaklatják a csendet.  
Ha Wargas nem állna mellettem, bármilyen nehéz is kimondani, azt hiszem, nem volna többé erőm, hogy megpróbáljak átevickélni az élet vizének vad hullámain. Persze, hogy miként veszünk néha a sodrásba... Mindketten másképp küzdünk ellene.  
A légzés az elsődleges. Nyugodtnak tűnő, egyenletesen emelkedik a mellkasom fel és le, s mintha csak megnyílna egy fekete lyuk a szívem felett, úgy szipolyozom magamba a Vadász szavait.  Majd a karomat emeli fel, azzal együtt kelek is fel a földről. Vérzek...
Az arcom kifejezéstelenségénél csak egy gyors, röpke fintor tűnhet idegőrlőbbnek a szám sarkában. Mondd csak. Nem lesz más hátra, mint előre, és ha még ennyit sem leszek képes összehozni, megérdemlek mindent, amit a fejemhez vágsz.
- Befejezted? Engedj el! - próbálkozom kihúzni szorításából a karomat, de sikertelenül, így elernyednek tagjaim és hagyom magam. De tekintetem jéghidegen csendül az ő íriszében.






||music:Fight Girl|| words: ^^ ||   Sok szeretettel!  
▲▼
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

közeli parkoló

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Közeli tó
» Parkoló
» parkoló
» Parkoló
» Parkoló

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: New Orleans-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •