Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 18, 2014 1:37 pm
Ugrás egy másik oldalra
Gideon Dalton

Státusz •FOGLALT
Faj •Werewitch
Kor •22
Play by •Sean Teale
Ismertető • Azt hiszem akkor láttalak utoljára, amikor hat éves voltam. Egészen addig folyamatosan együtt játszottunk. Mind a ketten abba a részlegbe tartoztunk, akik először boszorkány képességekkel rendelkeznek és utána gyilkossággal fedik fel egy teljesen más oldalukat. Az erőnk fiatalkorunkban nem volt túlzottan erős, de azért képesek voltunk egy-két dologra, aminek általában kacagás lett a vége. Hiszen alig tudtunk valamit azt a keveset pedig elrontani nem lehetett. Gyerekkorunk óta, mióta tudod, hogy mi is az a szerelem odavoltál értem. Ezt azonban soha nem mondtad el úgy igazán. Egymás mellett nőttünk fel azonban te egyik pillanatról a másikra bezárkóztál és mindig azt mondtad, hogy nem érsz rá. Soha nem értettem, hogy mi történik, de egy idővel más társaság felé kezdtem el kacsingatni, mert úgy éreztem, már nem számítok neked és végül a feledésbe merültél. Mint kiderült pusztán kilenc éves fejjel megöltél valakit kiváltva az átkodat. Nem akartad csak az édesanyádat védted és az egész egy baleset volt, de végül megtörtént a baj. Hosszú ideig a szüleid nem tudták mit tehetnének annak érdekében, hogy magad mögött tudhasd ezt a szörnyű időszakot végül rájöttek arra a megoldásra, hogy lehetséges, hogy visszakaphasd a boszorkány erődet s ezzel felszabadulj a folyamatos telihold átkától.
Míg én megfeledkeztem rólad te egy pillanatra sem felejtettél el engem. Most pedig, mikor kiváltottam a vérfarkas átkomat jó magam is a segítségemre érkezel. Szemtanúja voltál a történteknek, de nem szívleled túlzottan a vámpírokat ezért nem jöttél oda pedig minden egyes porcikád azt súgta, hogy segítened kell azonban végül úgy döntöttél, hogy még nem jött el az ideje, de most már készen állsz arra, hogy segítséget nyújts a számomra és talán bevalld a még mindig lelkedet perzselő szerelmed. 31

// a play by szeretném, ha maradna a név természetesen teljes mértékben változtatható. kérdés esetén üzenet formájában megtalálható vagyok c: gyere gyorsan 40
Várjuk • én várom őt, de nagyon 31

Vissza az elejére Go down
 

Gideon Dalton

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Brett Dalton
» Gideon ---
» Gideon ---
» Gideon Flint

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Elkelt karakterek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •