Örömmel szemléltem, nem csak Lucy lelkesedését, de Noah jelenlétét is. Istenem, mint egy megbolondult csitri, úgy gondolkodom, hogy végre itt van, végre itt van.
- Igen, pont úgy nő, az biztos. Igazi kis varázsgomba - simogattam meg kuncogva Lucy haját, miközben átvettem Noah-tól az innivalókat.
De közben tagadhatatlanul örültem annak is, hogy Lucy is örül Neki. Én felhőtlenül örültem, meg voltam totálisan zakkanva érte, viszont ha Lucy nem szeretné, bizonyára én sem engednék magamnak ekkora fegyelmezetlenséget... Ám mivel kislányom rendkívül nagy lelkesedéssel fogadja Noah-t, azt hiszem... nincs is semmi ami a rajongásom útjába állhatna...
- Nekem semmi kifogásom ellene. És a gyerekpezsgő biztosan ízleni fog Lucy-nak is, olyat még úgysem ivott, igaz Tücsök? - kérdeztem Őt, de én persze most egyáltalán nem voltam érdekes, Noah már annál inkább.
- Mi teljes mértékben készen vagyunk - léptem hátrébb, és az ajtóba készített elemózsiás-kosárba süllyesztettem az innivalókat is, majd azt a karomra fogtam. A másik kezembe meg Lucy labdáját fogtam. - Igen, indulhatunk - fordultam vissza Noah-ékhoz, végigmérve, mindent magamhoz vettem-e ami kell.

- Sziasztok - köszöntem vidáman, majd lehajoltam Lucyhez, aki úgy tűnt, nem azokhoz a gyerektípusokhoz tartozik, akik utálják a doktorbácsijukat. Az is lehet mondjuk, hogy tudja, mivel nem beteg, most nem csak miatta jöttem. - Hihetetlen, úgy nőssz, mint a gomba, Lucy! - mosolyogtam rá. - Hoztam üdítőt, meg gyerekpezsgőt. Az a hely, ahová ma megyünk, egyszerűen csodálatos, és megér egy koccintást - néztem hol az anyára, hol a lányára. - Szóval amint készen vagytok, már indulhatunk is, hogy világot lássunk! - nevettem fel.

(Lucy szobája)

Miután leértünk a lépcsőn, Lucy a labdájával a karjában leült a szőnyegre, és ujjával rajzolgatott a gumianyagra, míg én a konyhába mentem a kosarunkért, melyet aztán az ajtó mellé készítettem.
Épp Lucy-ra adtam rá a mellényét, amikor megszólalt a csengő, és kislányom már szaladt is el a kezeim közül az ajtó felé.
- Hékás! Lucy, ácsi, nem szaladgálunk csak úgy ki, várj meg, nem tudhatod ki van az ajtón túl - léptem utána, ahogy a kilincs felé nyújtózkodott. Felvettem Őt a karomba, és úgy nyitottam ajtót, melynek túloldalán Noah állt.
- Helló - köszöntöttem egy boldog, sugárzó mosollyal, és Lucy nevetve kapálózott le a kezemből harsogva hogy eresszem, majd már vetődött is Noah lábának, hogy átölelje ahogy tudja. - Ahh, azt hiszem Lucy is örül neked - mondtam nevetve.

/Noah Clever otthona/
Egy kicsit késésben voltam, mert mindegyik magyarázkodásom ellenére Mr. Abshire nem örült, amiért megvárattam. Csak tudnám, miért ilyen hihetetlenül pontosságmániásak az üzletemberek... A fia egyébként már szinte tökéletes egészségnek örvend, olyannyira, hogy azt mondta, örülne, ha minél előbb elmennék, hogy tovább rendetlenkedhessen.
Pearl ajtaja előtt megálltam, és csöngettem. Rostos üdítőt vettem, meg egy kis gyerekpezsgőt. Ez utóbbit azért, mert én amúgy sem vezethetek, és mivel alkoholmentes, mindhárman ihatunk belőle.

Nagyon különös élmény volt újra hallani Sarah hangját, és kifejezetten örömteli is volt, hisz már nagyon rég volt hogy utoljára láttam. A hangja vidámnak hangzott, és ennek örültem, az én életem rendben van nagyjából, illetve kezd rendben lenni, az Övé is a hangja alapján rendben van, hát mi gond is lehetne akkor?
- Oké, akkor mit szólnál a cukrászdához? Lesz egy mondanivalóm. Pearl, annyira boldog vagyok! Akkor ott egy fél óra múlva, rendben? - jöttek a kérdések, és valahogy tényleg áthatott az öröm a hangjából. Kíváncsi voltam, mi lehet a háttérben, mi lehet amit mesélni szeretne.
- Remek, a cukrászda nagyon jó lesz. Kíváncsi vagyok, és... nekem is lesz mesélni meg... mutatni valóm - kuncogtam, miközben megsimogattam Lucy arcát, ahogy rajtam csüngve támasztotta kis állát a lábamnak, és nézett rám felfele. - Fél óra múlva ott - bólintottam, bár ezt a gesztust inkább csak magamnak tettem. - Akkor addig is szia Sarah! - köszöntem neki még mosolyogva, aztán letettem a telefont vissza a szekrényre kinyomva, és a karomba vettem Lucy-t.
- Gyere Gyöngyvirágom, elmegyünk és találkozunk anyu egy régi barátjával, jó? És kapsz valami finomat, jó lesz? - csipkedtem meg játékosan a hasát, mire felnevetett, és a nyakamba bújt, én pedig átöleltem a derekát, így léptem vissza újra a fogashoz, hogy visszaöltöztessem. Feladtam a cipőjét, majd a kabátját, sálat, sapkát és kesztyűt, magam is felvettem ezeket, aztán Lucy kezét megfogva nyitottam ki az ajtót.
- Indulás - mondtam mosolyogva. Kiléptünk a házból, majd el is indultunk a cukrászda felé gyalog.

(folyt. köv. ott)

***

Eltelt az idő, az ünnepek, Lucy-val kettecskén töltöttük. És jól is éreztük magunkat így. Sokat sétáltunk, élveztük a téli tájat, díszítettük a házat, és finomakat ettünk. Noah hiányzott igazából, de nem akartam akaszkodni, és gondoltam, hogy úgysem szalad el, jó volt most nekem kettesben a kicsi lányommal. Valahogy kifárasztott ez az év. Bár nem is tudtam mitől fáradtam bele, de mégis örültem neki hogy vége van már. Nem esett nehezemre jól érezni magam, elég volt csak Lucy-ra nézni, a mosolygós, boldog arcára, és máris rózsaszín volt az élet.

Csendesen és nyugodtan voltunk, nem kerestünk senkit idén, és minket se igazából senki, de nem volt gond. Annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor egyik nap, az udvarról bejőve, épp beküldtem Lucy-t a szobába, amikor a telefon megcsörrent az előszobaszekrényen. Érte nyúltam, és megpillantottam egy rég látott nevet a kijelzőn.
- Sarah? - szóltam bele meglepődve, ahogy a fülemhez emeltem a készüléket.
- Halló, Pearl? Nincs kedved összefutni velem valahol? - jött az ismerős hang a túloldalról.
- Én vagyok, igen, és... - befelé pillantottam a nappaliba, ahol Lucy épp a kanapéra mászott, de mikor meglátta hogy nézem, nagy mosollyal indult vissza felém -, de, persze, szívesen összefutnék veled. Mit szólnál ha meginnánk valahol egy kávét, vagy ilyesmi? - kérdeztem, gondolva, hogy mondjuk a cukrászda talán jó is lenne, ott Lucy-nak is akadna kedvérevaló, és nekünk is kellemesebb lenne valami fedett hely.

Elmosolyodtam azon a futó csókon amit kaptam, majd becsuktam mögötte az ajtót, és egy fáradt, de boldog sóhajjal kísérve fordultam meg, hogy a lámpákat lekapcsolva induljak el felfelé az emeletre, hogy én is nyugovóra térjek.

(folyt. köv. Pearl szobája)

- Hát akkor... Jóéjt Pearl! - fordultam még vissza utoljára, majd talán csak azért, hogy elhiggyem, nem csak álmodtam, adtam egy lágy puszit az ajkaira, majd valóban elindultam a kocsim felé, hogy hazainduljak.
/Noah háza/

- Én is, és köszönöm szépen a szép estét.. - mondtam, miközben az ajtóhoz sétáltunk, s kinyitottam azt. Már előre kíváncsi voltam mit is fogunk csinálni, bár azt hiszem ezek után bármit nagyon szívesen csinálnék Noah-val. Bár egy akkora gombóc volt a gyomromban mint egy alma, de... az izgalom ellenére is mégis nagyon szívesen mennék vele.
- Jó éjt - mosolyogtam rá, amikor kilépett az ajtón át a ház elé.

Még nem volt igazán ötletem, hová vihetném Pearlt, de úgy voltam vele, hogy majd kitalálok valami érdekességet, ami egészen biztos felkelti az érdeklődését. Talán egy régiséget, teszem azt, a romtemplomot. Az példának okáért mindig is lenyűgözött engem.
- Rendben, akkor... kísérj ki. Alig várom már a következő találkozónkat, Pearl - tettem még hozzá, miközben fogtam a kabátomat, a kezembe vettem, és Pearl-lel az oldalamon elindultam a bejárati ajtó felé.

- Rendben, számomra tökéletes a holnapután. Várni foglak, ebben biztos lehetsz - bólogattam vidáman, és már most is azt hiszem teljesen tűkön ültem, ami... erősen meglepett még engem is. Egy váratlan megismerkedés, egy új kis beszélgetés, egy kis sütizés, egy bál... csók... és máris úgy elvarázsolódtam mint egy tinilány, pedig túl vagyok a fél évezreden... Hihetetlen ez a férfi, teljesen elveszi az eszem, elvarázsol... pedig még csak nem is "mágikus" személy, és mégis elkábít. Ez lehet az a bizonyos nagybetűs vonzalom, amiről beszélnek mások...??
- Akkor... kikísérlek.. - nyögtem ki, amikor sikerült elszakítani a szemeim az arcáról, főleg az ajkairól...

- Ezt örömmel hallom - mosolyodtam el. Igen, megcsináltam! Nem hittem volna, hogy a titkos epekedések után még lenne akár egy kicsi esélyem is.
- Nos, holnap én leszek ügyeletes gyermekorvos, de az azt követő napon nem dolgozom. Mit szólnál, ha akkor érted jönnék? - érdeklődtem. Szívesen láttam volna korábban, de akkor ez azt jelentené, hogy a kislánya esetleg beteg lett, azt meg nem szeretném.

Mély levegő... istenem... nem hittem volna hogy én még fogok ilyet csinálni egy férfival. A gyerekek, az évszázadok, és Jonathan után...ez olyan volt mint átlagembernek a lottónyeremény.
- Nagyon szívesen... mennék veled randevúra - bólogattam üdvözült boldogsággal az arcomon. - Lucy-t bármikor rá tudom bízni a szomszédomra, úgyhogy ha megmondod mikor érsz rá... találkozhatunk - bólintottam rá a szavaimra, mintegy megerősítésképpen.

Azt mondta volna, hogy nem volt ellenére? Igen, határozottan azt mondta! Sőt, bízom benne, hogy nem álmodom, de még meg is csókolt utána, amit nekem sem esett nehezemre visszaviszonozni.
Győzelem! Méghozzá a köbön, és ez olyan boldogsággal tölt el, amit azóta nem éreztem, hogy... nos, mióta én meg a feleségem külön utakra tértünk.
- Akkor jó. Mit szólnál... Ha ezt még máskor folytatnánk? Úgy értem, akkor már kezdhetnénk egy hivatalos randit, akármelyik napon - ajánlottam fel. Igazából, az volt a baj, hogy túl fáradt voltam ahhoz, hogy bármit is tegyünk.

Nem mertem megcsókolni, s ahogy nézett rám, azt hittem Ő sem fog engem, de... aztán mégis történt valami, és hozzám hajolt, majd ajkait éreztem az enyémeken. Gyengéden csókolt, és puhatolózón, de mégis úgy éreztem mintha a villám csapott volna belém. Olyan villám, ami már nagyon régóta nem...
- Nekem nem volt ellenemre - feleltem egész halkan, mikor elváltunk egymástól, s tekintetem Noah szemeit kereste. Vettem egy nagy bátorító levegőt, és most erőt vettem magamon, majd a nyaka köré csúszott a kezem és most én csókoltam meg Őt.

Megállított, és egy pillanatig egymás szemébe néztünk. Azt hiszem... Azt hiszem, talán félelmet láttam a szemében. Ugyanazt a félelmet, amit én igyekeztem lelepzni az enyémből. nem mert lépni, ahogyan én sem. De az isten szerelmére, hát én vagyok a férfi! Ajkaim az övére tapadtak, csak egy pillanatra, gyengéden és finoman, majd el is húzódtam tőle.
- Talán ezt nem kellett volna - mondtam egy kicsit zavartan.

Mikor Noah közel lépett hozzám, egy pillanatra a lélegzetem is elakadt. Főleg amikor a tekintetünk is találkozott. Bár a szemem oda-vissza járt a szeme meg a szája között. Különös érzéseket ébresztett bennem a közelsége...
- Khm... én is köszönöm. Nagyon jól éreztem magam - ocsúdtam fel magam is, amikor Noah ellépett előlem és elindult...
De mielőtt túl messzire érhetett volna, én a karjáért nyúltam és megállítottam... bár az első tizedmásodpercben fogalmam sem volt hogy miért...
- Várj még... - kezdtem rekedtes hangon, s a szemeibe nézve léptem újra elé. De itt el is akadtam... ahogy a tekintetünk összetalálkozott, nem volt bátorságom lépni...

- Oké... Akkor majd hívlak - mondtam, és közelebb léptem hozzá. Egészen közel... Olyan közel, hogy... Pár pillanatig megbűvölten bámultam az ajkait, majd amikor rajtakaptam magamat, akkor elfordítottam a fejemet, és elindultam a kabátom felé. - Köszönöm ezt az estét, Pearl. Csodás táncpartner voltál - jegyeztem meg.

Noah után én is megcsináltam magamnak a kávémat, sok tejjel, és kevés cukorral, s az elkövetkező percek leginkább csendesen teltek el, míg a kávénk ittuk, és a sütit ettük. Ám aztán amikor ennek a végére érkeztünk, Noah felállván indulni készült.
- Hát, ha menni akarsz, persze nem tartóztatlak. Kicsit tényleg elfáradtam már - bólintottam, miközben csészémet letéve az asztalra, én is felálltam.

- Köszönöm - vettem ki a kávét a kezéből, majd töltöttem magamnak a tejből és a cukorból is. - Tejjel és cukorral is iszom, mióta csak... szóval elég régóta - magyaráztam, majd bele is kortyoltam az italba. Hm... nem is rossz, legalább felébreszt így éjszakára. Néhány percig még nyugodtan üldögéltem, ameddig megittam a kávémat, meg megettem a sütimet, maj felálltam. - Azt hiszem, talán te is fáradt vagy... szóval nem zavarnék tovább.

- Hát, tudod, alapvetően jó házigazda vagyok, úgy hiszem - kacsintottam Rá, majd egy bólintással véve tudomásba a mondatát, kisétáltam a konyhába összedobni a kávét. Közben elővettem egy szép kis süteményestálat, amire tettem a csokoládés sütiből, majd amint elkészült a kávé is, két csészébe töltöttem, és mindkettőt tálcára tettem a sütis tál mellé. Került még oda egy kis tartóba cukor és tej, majd már indulhattam is vissza, kezemben a tálcával.

- Itt is vagyok - léptem be a nappaliba újra, és visszasétáltam Noah-hoz. - Nem tudtam mivel iszod, úgyhogy hoztam tejet és cukrot is - mosolyogtam rá, miközben letettem a tálcát az asztalra, és leültem Noah mellé a kanapéra.

- Kávé, süti. Igazán figyelmes vagy - jegyeztem meg. Igazából... a bálon alig ettünk valamit, és mostanra igencsak megéheztem. Na meg... nem is volna szívem visszautasítani őt. Bár... lassan indulnom kéne, ha holnap délutánig ki akarom aludni magam. Végülis... kit érdekel? - Hozz egy kicsit mindkettőből - kacsintottam rá.

(Pearl szobája)

- Itt is vagyok - léptem be a nappaliba, amint lesiettem a lépcsőn. Noah épp az újságot tanulmányozta elmélyülten, mikor megálltam mellette. - Akkor hát, kávé? Megkínálhatlak mellé egy kis sütivel?

Mosolyogva biccentettem, és megvártam míg Noah a nappaliba lépett, aztán megfordulva a lépcső felé, felsiettem az emeletre.

(folyt. köv. Lucy szobája)

- Ó, persze, kár lenne ezért a ruháért - kacsintottam rá. Bár... megnézném, ahogy öltözik, az semmi kétség. Vagy... kibírnám én egyáltalán, hogy nem szólok semmit? Az istenért is, nem! Férfiból vagyok, és akármennyire is jólneveletnek tartom magam, egy vetkőző nőt nehéz csak úgy otthagyni... Szóval inkább leültem a kanapéra, és a kezembe vettem az előző napi Hírlapot. Állattámadások... elég sűrűn vannak.