Share | 

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Yesterday at 9:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- És ez megfelel magának? Sohasem akart kicsit többet beszélni az emberekkel? Bár, lefogadom, sem a katonaságnál, sem az előző ügyfeleinél nem nézték volna jó szemmel, ha szószátyár típus. – Én szerettem, ha beszéltek hozzám, ha az emberek megosztották velem a gondolataikat, érzéseiket, véleményüket. Azért vagyunk emberek, hogy beszéljünk, kommunikáljunk és ugyan megértettem, ha valaki nincs odáig az állandó megnyilvánulásért, de valahogy mindig sikerült rávennem az aktuális beszélgetőpartneremet arra, hogy megpróbálja felvenni az én hozzáállásomat. James-el nagyon nehéz dolgom volt, bár éreztem némi haladást. – Néha túl sokat is beszélek, de ha nem adom ki magamból, akkor beleőrülök. Egy őrült modell pedig senkinek sem hiányzik. – Halványan elmosolyodtam. Inkább ilyen legyek, mint üljek egy sarokban és úgy nézzek a világra, mint az a mérges macska a neten.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem fogja őket meghatni, mi volt benne a szerződésben. – Fogalmam sem volt, miből állhatott egy biztonsági vég által kreált szerződés, de az apró betűs részek kibogozásában jó voltam. Ha nem így lett volna, lehet, hogy már eladtak volna két tevéért vagy meghaltam volna éhen csak azért, hogy rám jöjjön egy emberi lény méreteinek nem megfeleltethető ruha.
- Még nehezebb lesz elképzelni, ha azt mondom, még a vadászat sem esne nehezemre. – Régen volt puska a kezemben, de apám megtanított lőni és mindig is imádtam. Állatot csak egyszer sebeztem meg, viszont tinédzserkoromban rengetegszer fordultam meg lőtereken. Ma már nem sok időm volt ennek a szenvedélyemnek hódolni, mint sok másiknak sem.
- Nekem inkább az jött le, hogy idegesítő ez a titoktartás, kisgyerekként inkább panaszkodtam azért, mert nem mesélt az odaát töltött napjairól. – Gyűlöltem, hogy semmit sem mondhatott, pedig én kíváncsi voltam és tudni akartam, miért nincs velem mindig az apám. Egy kislánynak melyik világban lenne elég az a magyarázat, hogy apa a hazát szolgálja? Egyikben sem. – Az áthelyezés alatt előléptetést ért? Kezdem biztonságban érezni magam Ön mellett. – Nem mintha eddig ezzel bármi baj lett volna. Ki az, aki nem érezné magát sérthetetlennek Jimmy társaságában? Első ránézésre olyan férfi volt, aki a tekintetével el tudna intézni egy egész zászlóaljat, nemhogy néhány lesifotóst és tapintatlan újságírót vagy rajongót.
- Egyáltalán nem egészséges. Még egy felnőttre nézve sem mindig… gondoljon csak bele, a gyerekek általában nem maguk választják ezt az életet, hanem a szüleik erőltetik rájuk, a kicsi pedig csak annyit látnak az egészből, hogy anya és apa azt szeretné, ha ő szép és híres lenne. Börtön járna az ilyen szülőknek. – Más tészta, ha valaki önálló gondolatok, útkeresés miatt, félig felnőtten szeretné kipróbálni magát, mivel ez már saját döntésnek számít, saját hibának vagy a legjobb döntésnek az életben. – Hét éve vagyok a szakmában, adok még magamnak… nem is tudom, talán tízet, amit non-stop munkával fogok eltölteni. De az is lehet, hogy hamarabb beleunok és megpróbálok kiszállni. – Ha megtenném, nem biztos, hogy lenne visszaút és jelenleg nem akartam mindent magam mögött hagyni. Túl fiatal voltam ahhoz, hogy hátradőljek. – És maga? Örökké gardedám szeretne lenni vagy vannak más tervei is? Nem mintha bánnám, hogy mellém szegődött.


:033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 14, 2017 8:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Erről … Ön nem tehet. Soha sem számítottam közvetlen embernek. – csóváltam meg a fejem. Nem vagyok pszichológus, így nem is igazán szeretném megfejteni ennek az okait, de, mint a legtöbb esetben, gondolom a gyerekkoromból és a körülményekből eredeztethető ez is. Nem volt soha lehetőségem kialakítani szorosabb kapcsolatokat az utazások miatt, éppen ezért egy idő után nem is próbálkoztam és … nem is éreztem létszükségletemnek a dolgot. – Ellentétben önnel, hölgyem. – habár, nem ismertem azelőtt, van egy olyan megérzésem, hogy mindig is közvetlenebb, barátságosabb ember volt, aligha dolgozhatna most modellként, ha … nem felelt volna meg már akkoriban is ezen kitételnek.
-Erről majd el kell, hogy beszélgessek velük. Nem volt benne a szerződésemben. ¬– nem vagyok ügyvéd, de alaposan átnéztem a szerződés minden sorát, és sehol nem tértek ki arra, hogy megfigyelés alatt kéne tartaniuk. Szabad kezet adtak abban, hogy gondoskodjak Ms. Monell biztonságáról, én azonban nem adtam nekik szabad kezet abban, hogy folyton a radarjukon legyek. – Kissé nehéz önt elképzelnem egy … erdei viskóban, ahol egyedül él, mindenféle társaság nélkül. Úgy értem …  a mondatot nem tudom befejezni, mert nem igazán találom a megfelelő szavakat. Nem szeretném megsérteni Ms. Monell-t, mindössze … nagyvárosinőnek nézem, nehéz őt elképzelnem egy nagyvároson kívül, például egy olyan helyen, mint Mystic Falls.  Egy olyan nőnek, mint ő, ez a hely valószínűleg túlzottan is… csendes.
-Az apja jó katona volt, amennyiben tartotta magát az esküjéhez a családja előtt is. Büszke lehet rá. – én a titoktartási fogadalmam soha nem szegtem meg, és nem is kerültem olyan helyzetbe, mikor közel álltam hozzá, hiszen … senki nem állt hozzám közel. – Unalmas világ, nem misztikus, csak … sok a titkosított hadművelet, a hadbíróság pedig komoly dolog. – én magam is több tucat titkosított akcióban vettem részt, többféle módon. Végrehajtottam, terveztem, levezényeltem … mikor mire volt szükség. A seregben sok a titok, amit meglehet próbálni megosztani másokkal, de általános tapasztalat, hogy végül minden a felszínre kerül, a hadbíróság pedig szeret példát statuálni, így nem szerencsés dolog oda kerülni. – Gyakorlatok, őrjáratok tették ki többnyire a napomat, mielőtt áthelyeztek volna. – a Különleges Erőknél aztán persze ez megváltozott, de azelőtt is többször kerültem tűzharcba, mint szerettem volna. A mai hadviselés  más, mint hatvan-hetven évvel ezelőtt. Többször is megjártam Irakot, a felkelők elleni harc nem frontális, ők támadnak, nem mi. Ez teszi igazán veszélyessé az ottani helyzetet, nem mi választjuk meg a csatateret, bárhol robbanhat egy bomba. Többek közt ezért is helyeztek át, volt bőven tapasztalatom a felkelők elleni küzdelemben.
-Nem értek hozzá, de … nem hinném, hogy egészséges ez egy gyerekre nézve. – távol álljon tőlem, hogy megfejtsem milyen hatással van egy gyermekre a korai reflektorfény és csillogás, de kétlem, hogy egészséges gyermekkornak lehetne az ilyet nevezni. – Fiatal még ahhoz, hogy a kiöregedésén gondolkozzon, hölgyem. Minden bizonnyal sok szép és … sikeres évet fog még eltölteni a kamerák előtt. – persze, már amennyiben azt szeretné. Nem tudom pontosan, és nem is szeretnék rákérdezni Ms. Monell korára, de szemmel láthatóan egy fiatal hölgy, aki messze van még az általa említett kiöregedéstől. – Jól döntött, hogy befejezte a tanulmányait. Csak utólag derül ki, hogy … ez valójában milyen fontos is. – húztam el a szám. Én magam nem fejeztem be a gimnáziumot, a sereg egy mentsvár volt, és amennyiben olyan sérülést szenvedtem volna, ami miatt le kell szerelnem … valószínűleg mostanra éhen haltam volna. Azonban mióta a sereg kényszerpihenőre küldött, megtapasztaltam, hogy hiába vagyok elismert, veterán katona, ez keveseket érdekel. Mivel aluliskolázott vagyok, csak ehhez mérten találtam volna munkát, éppen ezért szinte két kézzel kaptam ezért az állásért.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Vas. Aug. 13, 2017 10:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Mindig igyekeznie kellett vagy csak a társaságomban nem tud, esetleg nem akar felengedni? – Halvány mosoly kúszott a számra, nagyon kíváncsi voltam a válaszára. Világéletemben közvetlen emberekkel voltam körülvéve, akik nemhogy nem ismerték a távolságtartás és a szavak megrágásának fogalmát, hanem olyannyira kimondták, ami a lelküket nyomta, hogy a másik érzelmeivel és álláspontjával csakis azután törődtek, miután közölték a sajátjukat. Miattuk megedződtem és első körben egyáltalán nem zavart, ha valaki kissé túltolta a személyiségét… az már más tészta, ha a későbbiekben is ugyanez maradt a fáma és az illető még meg sem próbált tudomást venni arról, én mit szeretnék.
- Vagy a biztonsági céget nem érdekelné, hogy közölte-e vagy nem hova megy, mert a föld alól is előkaparnák magát, ha arra lenne szükség. – Eléggé rémisztő, hogy a cég bárkit megtalálhat. Én mindig kikapcsoltam a telefonomon a GPS-t, mert nem akartam fent lenni a radaron, de tudat alatt sem hitettem el magammal, hogy ez azt jelenti, nem látnak. Aki meg akart találni, az megtalált. Arról nem beszélve, hogy nem hiába volt egy testőröm, aki akkor is megtalált volna, ha beleugrok az Etnába. – Ha pihenni akarok, nem nagyvárosba fogok menni. Eleget járkálok a betonrengetegekben a munkám során. – A természetnek nehéz volt ellenállni az után, hogy hónapokat, éveket töltöttem a nyüzsgő városokban. A csendes tengerpartok a legnagyobb álmaim közé tartoztam és minden húzós időszak után alig vártam, hogy megvalósíthassam ezeket az álmokat. – Arról nem is beszélve, hogy távol a városoktól nem kell tartanom a versengéstől és csak magammal kell együttműködnöm, mert ha azt szeretném, emberi arcot sem muszáj látnom. – Dehogy voltam én embergyűlölő, csak néha jólesett kiszakadni a megszokott világomból. Hatalmas különbség volt egy divatbemutató előtti backstage és egy nyaralás során fennálló állapot között. Sok időbe telik, míg az ember lánya hozzászokik ahhoz a pörgéshez, amit a nap huszonnégy órájára magára kell vennie, ha képben akar maradni és van, hogy ez a gépezet nem is ereszt. Ilyenkor kezdek el nyavalyogni. Mint most. Éppen ezért, inkább elhallgattam, mielőtt azt hittem volna, hogy a pszichológusomnál vagyok.
- Amikor a katonaságról mesél, szinte a rajongójaként figyelek magára. Eléggé… misztikus ez a világ, még úgy is, hogy az apám katona volt. Vagy talán pont ezért. – Sosem tudtam, mit csinál, mert nem mesélhetett róla. Csak a hiányát éreztem, aztán örültem, hogy visszajött és többé nem kellett elmennie. A katonaságot számomra hatalmas ködfelhő vette körül.
- Nem olyan fiatalon, mint a legtöbbeket. – Válaszoltam a kérdésére. – Vannak, akik kisgyerekkoruk óta benne vannak az iparban, de őszintén, nem lennék a helyükben. – Eszméletlenül fárasztó lehetett totyogó koruk óta a kifutók és fotózások egyvelegében élni. Milyen szülő az, aki ezt megengedi a gyerekének? – És igen, szerencsére sikerült. A főiskoláig nem jutottam el, de tervezem. Ha kiöregszek a szakmából, lesz rá időm bőven. Nem bánom, hogy így alakult, mert ugyan először elképzelésem sem volt arról, mit kell csinálnom, hogy fogok beilleszkedni ebbe a világba, de… az a helyzet, hogy fogalmam sincs, hogyan alakult volna az életem, ha aznap nem lógok el a suliból. – Amikor feltették azt a kérdést, mihez kezdtem volna, ha nem jön be a modellélet, elment a jókedvem, mert hiába törtem a fejem a legmegfelelőbb válaszon, nem volt semmi, ami igazinak hatott volna.


:033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 03, 2017 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Attól tartok … nem. – ráztam meg a fejem, ugyanakkor megkönnyebbültem, hogy a szavaim végül nem értette félre Ms. Monell. – Igyekszem erre odafigyelni. – részben Dr. Mullins is ezt javasolta. A szociális érzékem nem a legjobb, ezzel tisztában vagyok és Dr. Mullins is azt a célt tűzte ki, hogy ezen javítsunk. Minden bizonnyal úgy gondolná, hogy Ms. Monell jelenléte ezen segíthet, elvégre … ő már csak a munkájából kifolyólag tökéletes tükörképem ebből a szempontból.
-Azt hiszem abban az esetben kereshetnék új munkát. – így is szerették volna megtudni a munkáltatóim, hogy merre megyek, ha esetleg mégis szükség lenne rám, de mivel nem volt szerződésbe foglalva, hogy ilyen szinten beszámoljak nekik a magánéletemről, nem tettem meg. Mint az Ms. Monell felbukkanásával kiderült, ez nem zavarta őket különösebben. – Önt pedig az ország legtöbb nagyobb városában ismerik. Azt javaslom ne így töltse a szabadságát. – a tévéből, az internetről, magazinokból főként felismerhető, és akik odafigyelnek mindezekre, fel is fogják ismerni Ms. Monell-t.
-Az ön köreiben állandó a versengés, ez nem segíti elő a kapcsolatok kialakítását. – arról nem is beszélve, hogy a modellek elsősorban azzal szállnak versenybe, amit a természettől kaptak. A szépséggel, amire nyilvánvalóan oda kell figyelniük, azonban ettől nem fog drasztikusan megváltozni az, ahogy kinéznek. Éppen ezért úgy gondolom, hogy az irigység csak még inkább szerepet játszik a versengésükben. – Igaza lehet, hölgyem. – bólintottam. Életem meghatározó részét a seregnél töltöttem, így nincsenek tapasztalataim és információm arról, hogy máshol az ellentétek milyen szinten befolyásolják az együttműködést. – Én csak azt mondhatom, amit tapasztaltam. Inkább együttműködtünk, mint meghaltunk. – természetesen a feletteseink igyekeztek ezeket az ellentéteket megszűntetni, vagy megoldani valamilyen módon. Azonban éles helyzetben a többség volt annyira profi, hogy az egyes személyes ellentéteket félretette, hogy megúszhassák a rizíkósabb helyzeteket. – Akik nem kedvelték egymást, azokat áthelyezték általában. A személyes érzelmeknek nincs helye a harctéren. Aki elragadtatja magát, annak kevesebb esélye van megélni a holnapot. – persze, nem könnyű higgadtan maradni egy tűzharcban és nem is lehet ezt teljesen betartani. Hozzá kell szokni ehhez, egy idő után pedig ösztönösen hozzuk a jó döntéseket, gondolkodás nélkül. Azonban, aki hajlamos elragadtatni magát, a rossz döntéseket hozza majd meg, amik könnyen az életbe is kerülhetnek.
-Azt mondják a sikeres ember többek között irigy is. Nem feltétlen negatív jellemvonás. – ha egészséges szinten tartják, akkor úgy gondolom szükséges, semmint hátráltató tényező az irigység. Elvégre, van motiváló ereje, minden ember irigy valamire, vagy valakire, csak az változik, hogy kinek mi az oka rá.
-Tehát fiatalon felfedezték már. – ez mondjuk gondolom nem egyéni eset, az egyes eseményeken sok fiatalnál fiatalabb modellt látok, felteszem, hogy igyekeznek őket minél hamarabb kiszúrni. – A tanulmányait végül sikerült befejeznie? – nincs semmi rosszalló a hangomban, csupán kíváncsiság. Egyébként is, én lennék az utolsó ember, aki emiatt bárkit is kioktathatna. Nincsen érettségim, kicsaptak az iskolából, így az én számból igazán nem tűnne ez jogosnak. – Végül is … jól döntött, nem igaz? Sikeres és elismert, a szülei minden bizonnyal büszkék is önre. – nem tudom, hogy Ms. Monell mit csinálna, ha nem fedezik fel aznap, de nem feltétlen biztos, hogy elért volna azonos sikereket, mint amelyeket elért azzal, hogy végül a kifutók világát választotta.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Kedd Aug. 01, 2017 9:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Maga tényleg nem érzi, amikor félig-meddig viccelődni akarok? – Elfojtott mosollyal néztem rá, szemtelen dolog lett volna elkezdeni nevetni, főleg, mert nem tudtam eldönteni, hogy tényleg nem érti a szavaim részben szarkasztikus vonulatát vagy csak nem akarja, jobbnak látja távol tartani magát attól, hogy háttérjelentést tulajdonítson a mondandómnak. Mindenesetre, hosszú út áll még előttünk, ha egyszer azonos nyelvet szeretnénk beszélni.
- Tehát ha legközelebb szabadságra megy, egyszerűen csak el fog tűnni, hogy még véletlenül se tudja senki, hol jár és mit csinál? Ha engem kérdez, ez a legjobb megoldás, én biztosan így tennék. – Komolyan, ha tehetném, egy mukkanás nélkül ültem volna fel egy gépre, amiről fogalmam sem lett volna, hogy hová visz, aztán egyedül elkezdtem volna felfedezni a környéket, ahová leraktak. Önismereti tréningnek tökéletes lenne, nem is értem, miért nem tettem még meg. Vagyis, de… a munkám és az életem nem engedi, hogy ilyen spontán döntéseket hozzak.
- Ha néhány kollégám észrevenné, hogy jobb lenne egymás támogatása, mint az áskálódás, akkor lehet rájönnének, hogy a kapcsolatok kialakítása igenis létszükséglet. – Nem akartam túlságosan álszentnek tűnni, mert az egy kezemen meg tudtam volna számolni, hogy kik azok, akikről úgy gondoltam, megérné beszélgetni, jóban lenni velük… és igazából velük ki is alakítottam a munkakapcsolattól egy-két szinttel magasabb együttműködést, de örültem volna annak, ha kicsit megszokottabbá válik a barátkozás a modellek között és nem a hamis mosolyok világában éltünk volna. A szakmám megtanított elfogadni, hogy mindenkinek megfelelni képtelenség és úgyis lesz valaki, aki miatt legszívesebben lekaparnám a helyéről az arcomat, mégsem tehetem. Ezen a vonalon elindulva azt is mondhatnám, hogy a kollégáim elfogadásra, kitartásra és türelemre tanítottak. A dolgoknak mindig van egy jó oldala is. – És a személyes ellentétek nincsenek olyan veszélyesek, mint a szakmaiak? Szerintem a személyes ellentétek rögtön kiölik az emberekből az együttműködés csíráját is. – Legalábbis tapasztalataim szerint. A seregben lehet, hogy más volt a helyzet, ott a lehetősége sem volt meg annak, hogy az emberek az érzelmeik miatt ne adjanak bele apait-anyait a küldetésükbe, elvégre a hazájuk sorsa függött a cselekedeteiktől. Nem volt helye sértődésnek, duzzogásnak, az egyet nem értés túlságosan felszínre hozásának – ilyesmit mi sem tehettünk meg.
- Az egész világon túlságosan sok az irigy ember. Ha egy irodában ülnék, ott is megtalálnának. Ezzel nem azt mondom, hogy bennem nincs irigység, csak… vannak, akik mesteri szinten művelik. – Persze, az én epén is forgott, ha valaki megkapta a munkát, amit én akartam vagy jobban felkapták a kelleténél, de próbáltam visszafogni magam és a reakcióimat, valamint előnyömmé kovácsolni a rossz érzéseimet: fejlődési lehetőséget láttam a meg nem kapott lehetőségekben és nem azt mondogattam magamnak, hogy másik mekkora szemét, hanem azt, hogy hajthattam volna keményebben.
- Nem reklámozom, nem szeretek mindenkit beavatni a magánéletem apró részleteibe. – Bizalmi problémáim voltak, haszonlesőkkel, paparazzókkal a hátam mögött meg kellett válogatnom a szavaimat. – Nos, akár tipikus történetnek is mondhatnám. – Elmosolyodtam az emlék hatására. – Az akkori legjobb barátnőmmel ellógtunk a suliból, hogy plázázzunk, ahol éppen válogatást tartott az egyik ügynökség. Eszem ágában sem volt jelentkezni, soha nem voltam az a cicababa-típus, de elsétáltam a standjuk mellett és leszólítottak. Mindenkivel így tettek, úgyhogy nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. – Megvontam a vállamat. – A barátnőm nem hagyott békén, hogy adjam meg a telefonszámomat, nem gondoltam volna, hogy elkezdenek hívogatni… elmondtam a szüleimnek, akik ebből csak azt szűrték le, hogy az érettségi előtt annyi eszem van, hogy lógjak a suliból és mivel nem haraptak rá azonnal a lehetőségre, nekem rögtön megtetszett. – Tipikus én, ehhez nem volt mit hozzáfűznöm. – Úgyhogy életemet és testi épségemet kockáztatva elmentem egy meghallgatásra… és most itt vagyok. – Tártam szét a karjaimat. Ó, mennyi mindent tudtam volna még mesélni! Csak félő volt, hogy James végelgyengülésben múlna ki, mire a történetem végére érek.


  :033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Pént. Júl. 28, 2017 9:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
-Elnézését kérem érte! – bocsánatkérőn pillantottam Ms. Monellre. – Nem akartam megbántani. Észben tartom. – tisztában vagyok azzal, hogy nem mindig a megfelelő mód fejezem ki magamat, éppen ezért igyekszem tudatosan megválogatni a szavaim, hogy ne érthessenek félre. Ne értessem magam félre, talán ez jobb megfogalmazása a dolognak. Soha nem voltam olyan élethelyzetben, ahol erre oda kellett volna figyelnem. A társasági életemet sem nevezném túlzottan gazdagnak, így … nem alakult ki bennem egy ösztönös rendszer, ami megszűri a szavaim. A seregben mindig is egyenes és lényegre törő voltam, ott ez kellett, mást nem igazán ismerek, holott a civil életben nem a legelfogadottabb a vélemény kendőzetlen hirdetése.
-Semmi gond. Ebből én is tanulhattam, ahogy ön is. – márpedig azt, hogy tennem kell néhány újabb szükséges óvintézkedést, hogy amennyiben be is jut ide valaki a jövőben, ne tudhassa meg egyetlen a falra vetett pillantással, hogy min is … dolgozom.
-A seregben … úgy vélem könnyebb kapcsolatot kialakítani, mint az ön szakmájában. Egyeseknek létszükséglet, míg másoknak … sokadrangú. – ez utóbbi voltam én is. A bajtársaimmal ritkán volt nézeteltérésem, de nem mentem velük együtt inni, nem kerestem a társaságukat, jellemző volt rám a távolságtartó magatartás. – A többség házas, vagy futó kapcsolatai vannak. Modelleket legfeljebb … magazinokban láthatnak. A felszínes viszálykodások száma elenyésző, az ellentétek többsége pedig személyes, nem a hivatásunkból eredők. – míg laikusként úgy gondolom, hogy Ms. Monell szakmájában inkább a … szakmai irigység dominál. Nehéz ezt megítélni kívülállóként. – Az együttműködéshez elengedhetetlen a … szakmai bizalom. – voltak bajtársaim, akiket nem kedveltem, de tudtam jól, hogy az egyik legjobbak, abban, amit csinálnak, így nem esett nehezemre elfogadni, hogy ők védik a hátam. – Az eddig tapasztaltak alapján az ön szakmájában nagyon sok az … irigy ember. – ami nem meglepő, ugyanakkor újdonságként ért, hogy az ellenségeskedés olykor miféle formákat is ölthet. – Úgy értem, hogy … önök inkább egymás ellen dolgoznak, mint egymással. – próbáltam úgy csavarni a szavakat, hogy még véletlenül se érezze úgy, hogy … leereszkedő lennék. A seregben megkellett tanulnunk együttműködni, akár kedveltük a másikat, akár nem. Ms. Monelll egyedül dolgozik, az ő sikere a szakmabéli társai kudarca. Az ő világ állandó versenyzés, mondhatni.
-Ezt nem tudtam Önről. – a biztonságáért voltam felelős, így nyilvánvalóan nem adták ki az adatait, csak annyit tudtam róla, amennyit az interneten felleltem. Illetve, amennyi a munkám teljesítéséhez kellett. Egyébként pedig szigorúan bizalmasan kezeltek minden információt, ami Ms. Monell-hez volt köthető. – Ha nem veszi tolakodásnak … miként került a modell szakmába? – természetesen megértem, ha úgy dönt, hogy ebbe nem avat be. Ugyanakkor érdekelt, hogy miként jutott ide. Úgy tudtam, hogy a legtöbben pénz és jó kapcsolatok által jutottak be, Ms. Monell ezek szerint más utat járt be.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Pént. Júl. 28, 2017 4:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Általánosít, James. Én nem olyan vagyok, mint a többiek. – Nagyképűen hangozhatott, de tényleg büszke voltam arra, hogy a velem együtt dolgozókat embereknek, potenciális barátoknak tekintettem, nem pedig kiszolgáló személyzetnek. Az elején hajlamos volt elszaladni velem a ló és olyanokat is mondtam, tettem, amiért ma már fejbe csaptam volna magamat és rosszabb napjaimon néha még ma is csúnyán nézek, ha nem tetszik valami, de igyekszek fejlődni. Ennek az alapja, hogy foglalkozom azokkal az emberekkel, akik nap, mint nap körülvettek. Úgy tűnik, ezt a gondoskodási hajlamot most sikerült kissé túltolnom.
- Megígérem! – Védekezően magam elé tettem a kezeimet. – Az életem közel sem mondható normálisnak, úgyhogy van, amikor fel sem tűnik, hogy határt sértek. Azt hiszem, ez az egyik legnagyobb keresztem, amit most sikeresen meg is osztottam magával. – Zavarodott mosoly kíséretében csóváltam meg a fejem, mert még mindig fogalmam sem volt arról, hová tettem a jobbik eszemet, amikor úgy döntöttem, hogy a testőröm nyomába eredek. Kissé szánalmas, de ha már itt voltam, akkor talán valami jót is ki lehet hozni a helyzetből, bár örültem volna neki, ha kicsivel többet kiolvashattam volna James tartásából, gesztusaiból és szavaiból. A férfi jégszobrokat megszégyenítően művelte a létezést, akár modellnek is elmehetne: a pályánk kezdetén hosszú hónapokig tart megtanulni a kikezdhetetlen és bármikor előhúzásra kész pókerarcot, viszont neki mintha a lényéből adódna.
- Ha jobban belegondol, nem is annyira ironikus. – Megvontam a vállamat, ami nem azt jelentette, hogy beletörődtem volna a helyzetembe, csupán… hozzászoktam. Volt időm bőven arra, hogy megtanuljam egyedül is jól érezni magam, ám voltak napok, amiket egyszerűen képtelen voltam társaság nélkül eltölteni és szinte fizikai szenvedést okozott, ha nem volt mellettem valaki. Mint a mai napon. – Az én szakmámban és ezzel együtt az életemben nem a nagyon mély barátságok köttetése a lényeg. Egy kezemen meg tudnám számolni, kikre számíthatnék bármikor. Pont magának magyarázzam? – A katonasághoz hasonlítani a modellkedést durva analógiának tűnhetett, pedig számos hasonlóságot vettem észre a két hivatás között. Feszített munkatempó, beosztások, parancsok, túl kevés szabadidő, a túléléshez éppen csak szükséges mélységű kapcsolatok kialakítása mind közös nevező volt. Nehéz volt egyensúlyozni a kötelességeink és a vágyaink között, legalábbis nekem. Valószínűleg ezt a nehézséget soha nem fogom megugrani.
A mosolyom kiszélesedett a válaszát hallva és a mosolyát látva. Talán csak azért lepődtem meg a viselkedésén, mert nem voltam hozzászokva az általa tanúsított egyszerre kedves és távolságtartó attitűdhöz. Próbálkoztam az emberek kiismerésével, hogy könnyebb dolgom legyen és rájöhessek, kiben éri meg megbízni vagy energiát fektetni. Pár évvel ezelőtt nem érdekelt ilyesmi, nem válogattam, az volt a lényeg, hogy mindenkire vigyorogjak. Ma már rosszul vagyok ettől a hozzáállástól. - Nos, maga nagyvárosi nőként ismer, de csak mert nem tudja, hogy kislány koromban sokat vándoroltunk a családommal. Éltem én kisvárosban is, a családom igazán kalandvágyó volt régebben és tettek arról, hogy sokfajta ember megismerjek. – Önkéntelenül tört elő belőlem hangtalan kacaj az emlékeim hatására.


:033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Kedd Júl. 18, 2017 8:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Habár nem voltam a helyében, én is igencsak kínosan éreztem magam. Soha nem voltam úgyszólván … ”nyitott könyv” mások számára, a társasági életem soha nem volt gazdagnak nevezhető, mindig is jellemző volt rám, hogy elzárkóztam. Éppen ezért nem is vetettek fel soha sem a barátok, ez pedig a seregben eltöltött idő alatt sem változott meg. Jó kapcsolatot ápoltam azokkal, akikkel együtt szolgáltam, miután a Különleges Erőkhöz kerültem, ez még inkább igazzá vált, hiszen szükség volt arra, hogy ismerjük egymást és megbízzunk a másikban. Azonban inkább az együtt megvívott csaták eredményezték ezt, semmint az őszinte kitárulkozás. Részemről, legalábbis. Sok mindent egyébként sem tudtam volna nekik mesélni
-Megértem. Habár … annyira talán mégsem. Az ön szakmájában úgy tapasztaltam nem igazán foglalkoznak a biztonságukra ügyelő személyekkel. – nem tudom magamat jól kifejezni, így nem vagyok benne biztos, hogy érti, mire szeretnék kilyukadni. Ami mindössze annyi lenne, hogy meglepő, amiért nem egy felhőkarcolóban megrendezett partin van, hanem itt, egy Mystic Falls nevű kisvárosban, bőven az isten háta mögött. – Határozottan jobban cseng, mint a betörő. – bólintottam halványan mosolyogva a szavait hallva. – De kérem, legközelebb kérdezzen. Azt a pénztárcája sem bánja. – lévén, hogy senkit nem kell lefizetnie, hogy beengedjék ide, vagy információval szolgáljanak rólam. Igaz, amennyiben a családomról kérdez, nem valószínű, hogy beavatom ebbe. Biztosan feltűnt már számára is, hogy nem vagyok társasági ember, én nekem idegen az, ami Ms. Monell személyiségének egyik alapköve: a közvetlenség. Ő otthonosan mozog az emberek között, én magamról ezt nem tudom kijelenteni. Dr. Mullins ezen kívánna javítani, de kétlem, hogy sikerrel fog járni.
-Tehát, egyedül maradt volna a világ egyik legnépesebb városában. Ironikus. Úgy értem … sajnálattal hallom. – tettem hozzá, nehogy esetleg rosszindulatúnak tűnjenek a szavaim. Nehezen tudtam elképzelni, hogy egy olyan hölgynek, mint amilyen Ms. Monell is, esélye legyen egyáltalán egyedül eltölteni egy hétvégét anélkül, hogy bárki is megpróbálná ráerőltetni a társaságát, így hát ennek fényében … valóban sajnálatos hír, hogy New York csak magányt tudott volna nyújtani, úgymond.
A kérdését hallva csak összevontam a szemöldököm, arra számítva, hogy talán kissé tolakodónak titulálhatott, az ezt követő szavai azonban kissé nyugtatóan hatnak, és egy szolidabb mosolyt csalnak az arcomra. – Mondjuk, hogy mindkettő. Bár, technikailag nem ön a főnököm, hölgyem. – hanem azon cég, amely vele áll szerződésben, de … bizonyos értelemben véve végül is, a főnökömnek nevezhető. Az ő védelme a feladatom, így elkerülhetetlen a dolog. – Sok ilyen kisvárosban jártam. Kérem, ne vegye sértésnek, de ön … nagyvárosi nő, sok minden másként működik az ilyen helyeken. Az emberek erőszakosabbak és … a véralkoholszintjük is igen magas. – erről közvetlen tapasztalatom is van. Apám szintén nem vetette meg az italt, gyakran volt részeg és általában jól kijött az ivócimboráival, akiket nem nehéz megtalálni az ilyen kisvárosokban.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Pént. Júl. 14, 2017 6:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Egyre ramatyabbul éreztem magam, azt sem tudtam, hová nézzek. Akár birtokháborítás miatt is feljelenthetett volna, mert bár nem vagyok jogász, de abban biztos voltam, hogy a szállodai szobákba való belógás ugyanazon a jogcímen működött, mintha egy villa ajtaját rúgtam volna be. Ismét rajta lennék a címlapokon, miután nagy nehezen lekapartam magam róluk és elértem, hogy csak akkor jelenjek meg, ha munkával, eseményekkel, megjelenésekkel kapcsolatban írnak rólam. És persze ott voltak a paparazzi fotósok és a bulvár kreált hírei, amiket próbáltam kordában tartani: nem adtam nekik alapot a kavarásra. Már nem. Kinőttem abból a korszakomból, sokkal jobb és érdekesebb volt figyelni az idézőjeles újságírókat, amint fogást próbálnak találni rajtam, mint ezüst tálcán nyújtani magam nekik.
- Tényleg kíváncsi voltam. – És vagyok is, ami azt illeti, de annyi volt bennem, hogy ezt nem mondtam ki hangosan. Próbáltam nem túl feltűnően bámulni a falon lógó képeket, néhány lopott pillantást engedtem meg magamnak, de egyébként szándékoztam tartani a férfi tekintetét. Nehéz volt a szemébe nézni, de egy sóhajtás után sikerült. – Nos, akkor akár elkezdhet a barátjának tekinteni. – A helyzetet menteni kívánó, halvány félmosolyt villantottam. A barátság nem itt kezdődik és én inkább fejen csapnám azt, aki belopózik a szobámba, ám nem is én lennék, ha legalább nem igyekeznék egy kicsit a gödörből való kilábalásba. Nem szerettem, ha az emberek nem szerettek. Ez így nem teljesen igaz, mert néha kifejezetten tetszett, ha utáltak, azt viszont tényleg nem bírtam elviselni, ha a számomra fontos személyeknek vagy azoknak okoztam csalódást, akiket kedveltem. Jimmy szimpatikus volt és nem akartam elveszíteni az eddigi egyetlen normális testőrömet, de túl zárkózott és nekem szükségem van arra, hogy megismerjem a közvetlen környezetemet.
Bólintottam, amikor a családjáról kezdett beszélni. Nehezen fogtam vissza magam, hogy ne reagáljak a hallottakra, de nem éreztem tisztemnek bármit is mondani. Majd talán egyszer, ha már kicsit elfelejtette, hogy beszambáztam a magánéletébe… ezért inkább úgy tettem, mint aki nem is hallotta, mit mondott és a rám vonatkozó szavaira reagáltam. Nem biztos, hogy jó ötlet önzőséggel palástolni a törődésemet, de ki tudja.
- Én is azt hittem, hogy elfoglalt leszek, de mint kiderült, én vagyok az egyetlen, aki végül New York-ban akarta eltölteni a hosszú hétvégét. Az összes barátom, sőt, még a családtagjaim és szétszéledtek, úgyhogy egyedül maradtam, és ha egyedül vagyok, akkor hülyeségeket csinálok. – Akkor pedig főleg, ha unatkozom. Lefoglalhattam volna magam bármivel, mégis az volt az első gondolatom, hogy vajon mit csinálhat a testőröm a szabadságán. Még neki is voltak tervei, csak nekem nem. Az viszont meglepőbb volt, ami felajánlott, talán a számat is eltátottam, úgy néztem rá. – Maga most ugrat? – Nem rosszindulatból kérdeztem vagy azért, mert lenéztem volna az ötletét, egyszerűen csak meglepődtem. – Nem tudom eldönteni, hogy azért ennyire türelmes és kedves, mert kvázi a főnöke vagyok vagy ilyen az alaptermészete? – A helyében én már kidobtam volna magam az ajtón, ehhez nem férhetett kétség. Erre ő felajánlja, hogy maradjak itt? Az agyam eldobom, ilyet én még nem éltem. Vagy bolond lenne?


:033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Pént. Júl. 07, 2017 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Szerettem volna elkerülni az ehhez hasonló kínos incidenseket. Habár vannak nehézségeim a társas viselkedés terén, pontosan tudom, hogy az emberek mit gondolnak rólam, ha meglátják … amit Ms. Monell is meglátott az imént. Habár igyekeztem mások véleményét figyelmen kívül hagyni, ebben az esetben ez igen nehéznek bizonyult. Nem szeretném, ha bárki is azt hinné rólam, hogy zaklatom vagy … esetleg ártani kívánok a képeken látható nőnek.
-Az ön személyes védelme, hölgyem. Az ön … döntése. – ez így nem teljes mértékben igaz, de amennyiben nem szeretné, hogy alkalmazzanak, nem fognak engem se, végezzem bármilyen jól is a munkámat. Aki jól végzi a munkáját, a fellépő nehézségek ellenére teszi mindezt, ugyanakkor igaz, hogy igen nehéz ez úgy, ha megnehezítik az ember dolgát. Márpedig van egy olyan sejtésem, hogy Ms. Monell egyáltalán nem könnyítette meg a helyettesem dolgát.
-Igencsak kíváncsi lehetett. – húztam el a szám, ahogy belegondoltam abba, hogy a recepciós lényegében egy nap leforgása alatt mennyit nyerészkedett ezen. Rajtam, lényegében. Nem szeretek a fenyegetés eszközével élni, de ez még egyszer nem történhet meg, erről magamnak kell gondoskodnom. – Köszönöm. – bólintottam hálásan, ahogy elvettem tőle a kulcsot. – Nem hinném, hogy sokakat érdekel a magánéletem. Nincs túl sok barátom. – az ellenségeim pedig … nos, ők halottak. A hadseregnél eltöltött éveim jelentős része titkosított, kevesen tudnak arról, hogy mit csináltam, így rólam is. Fontos volt, hogy ne tudjanak hozzánk kötni semmit, amennyiben ellenséges területen elfognak minket.
-Ez … nem rólam szól. Amennyiben jobb neki, ha nem ismer, akkor … nem fog ismerni. – magyaráztam, a fa felé nézve. Éppen ezért szerettem volna minél jobban megismerni az életét, a történetét. Szerettem volna tudni, hogy miféle állóvizet kavarok fel, amennyiben így döntök. – Okkal hagyta el az apám, és hagyott ott vele engem. Ebből kiindulva … igen, lehetett oka rá, hogy rosszat mondjon rólam. Vagy épp semmit se. – nem emlékszem jól az anyámra. Főleg képekről rémlik csak az arca, azonban apám hamar megvált mindentől, ami rá emlékeztette őt, így … egy idő után nem maradt semmi. Volt egy kísérletem arra, hogy felkeressem, de az apám elfojtotta a próbálkozásaimat. Azóta felnőttem, sok év telt el, most pedig újra itt vagyok, ezúttal az apám nélkül.
-Ezek szerint azt is tudják, hogy itt van, igaz? – én naivan álltam a munkáltatómhoz és úgy gondoltam nem fognak figyelemmel kísérni. Ms. Monell ezek szerint ezzel már tisztában volt, így előfordulhat, hogy képes volt a tudtuk nélkül idejönni, de ... volt egy rossz megérzésem. Nem örültem annak, hogy figyelemmel kísérnek akkor is, mikor nem vagyok szolgálatban. – Ön kíváncsi volt mindössze, kétlem, hogy hátsó szándékok vezérelték volna. – más kérdés, hogy ez vezette idáig, de … nem láttam okát, hogy üvöltsek vele és fenyegessem. Értelmetlen lett volna és egyébként sem szokásom megfélemlíteni másokat. – Ez igazán figyelmes Öntől, köszönöm. – egy bólintással nyugtáztam a dolgot. – Úgy hittem, hogy … elfoglalt lesz a hétvégén. – komolyabb biztonsági óvintézkedéseket nem igénylő szereplésekről volt szó, ezért döntöttem úgy, hogy ezt a hétvégét veszem ki, mint szabadság. – Sok ehhez hasonló kisvárosban éltem, nem tűnnek túl veszélyesnek, de… nem árt, ha óvatos az ember. – apámmal mindig utaztunk, sok helyen megfordultunk, a nagyobb városokat általában elkerültük, a kisebb városok pedig … mindig tartogattak valami kellemetlen meglepetést. – Úgy értem, hogy … habár nem vagyok szolgálatban, szeretném, ha biztonságban lenne. – itt is van tévé, újságok, ha kevesebben is tudják, hogy kicsoda ő, nem fog kevesebb ember szeme megakadni rajta. Az itt eltöltött rövid idő alatt pedig volt balszerencsém tapasztalni, hogy igencsak sok kétes és lecsúszott alak színezi ezen kisváros lakosságát. – Amennyiben itt tervez maradni, természetesen. – tettem aztán hozzá sietve. Elvégre, Ms. Monell a nagyvárosi élethez van szokva, a kíváncsisága vezérelte ide, közel sem biztos, hogy itt akarja tölteni a hétvégéjét.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Szer. Júl. 05, 2017 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kedvem támadt kihúzni magamnak egy széket és leülni rá, úgy lehet könnyebben viseltem volna a saját magam hülyeségét és az egész látványt, ami elém tárult. Az előbbi sokkal jobban sokkolt, mint az utóbbi, ugyanis nem is gondoltam volna magamról, hogy unalmamban elkezdem bolygatni a testőröm magánéletét. Tényleg ide jutottam? Hagyni akartam a szüleimet, hogy kicsit lazíthassanak a szabadidejükben, a barátaim közül pedig egy sem tartózkodott volna New York-ban: mire átcuccoltak volna hozzám vagy én repültem volna másik városba, addigra eltelne a hétvége. Így mi maradt? Elérni, hogy az egyetlen személy, akit megtűrtem magam mellett, mint bébiszitter, biztosan feladja a felmondását abban a pillanatban, ahogy lejár a szabadsága. Én biztosan nem maradtam volna a helyében mellettem… meggondolatlan voltam, átléptem a határokat és hajlamos voltam sokat fecsegni.
- Néhány nap bőven elég arra, hogy megmutatkozzon, ki mennyire alkalmas a feladatára. – És a helyettese nem volt az. Nagyon nem. Ha az is lett volna, nem sokat jelent, mert ha nem szimpatikus, felőlem akár a csillagokat is megpróbálhatná lehozni az égről. Úgy tűnik, hisztis és válogatós is vagyok.
- Valószínűleg én többet fizettem, mint maga. – Nem voltam rá büszke, a hangom nem is árulkodott erről, a sóhajtásom inkább azt jelezte, hogy eléggé túllőttem a célon még magamhoz képest is. Megbánásom jeléül felé nyújtottam a kulcsot, amit a recepciós adott nekem. – Jobban jár, ha zsebre teszi, még mielőtt más is úgy dönt, hogy belegázol a magánéletébe. – Lent, a pultnál dolgozó férfinak azt mondtam, nincs időm megvárni, amíg ő egy bejelentkező vendéggel foglalkozik és a papírokkal pepecsel, úgyhogy engedett a rábeszélésemnek és átadta a kulcsokat. Dumálásban mindig jó voltam és az idők folyamán hozzá is szoktam, hogy általában megszerzem, amit akarok, tehát nem volt nehéz dolgom. Most viszont már örültem volna, ha a recepciós kicsit akaratosabb és nem enged fel addig, míg James vissza nem jön. Mintha az előtérben sokkal kényelmesebb lenne magyarázkodni és megbánást tanúsítani.
- És magával mi lesz? – Kérdeztem óvatosan, miután mesélt pár szót a húgáról és az indíttatásairól, arról, hogy miért nem akar vele rögtön beszélni. – Úgy értem, szeretné, ha a húga az élete része lenne… ha nem így volna, nem inspirálódott volna a Helyszínelőkből. – Mutattam a falra. Nem igazán értettem, de lehet velem volt a baj: szerettem fejest ugrani a dolgokba és sokszor nem láttam értelmét a felesleges körítéseknek és az óvatoskodásnak. Aminek ki kell derülnie, az úgyis ki fog derülni, amiről beszélni kell, az előbb-utóbb úgyis téma lesz a vacsoraasztalnál. – Nem ismerem az anyját, de lett volna bármi oka rosszat mondani magáról? – Egyáltalán James ismerte az anyját? Ó, a fenébe, mibe nyúltam én bele? Tényleg gondolkozhattam volna, mielőtt cselekszem, ha valami, hát akkor ez eléggé magánügy volt és én sem jártam volna örömtáncot, ha egy idegen a családi kapcsolataimban, titkaimban kezd turkálni. Egyáltalán miért kérdezősködöm tovább ahelyett, hogy elhallgatnék?
- Figyelik magát, James. Talán a munkáltatója nem kérdezte, hogy hová megy szabadságra, de tudták és nem sokáig titkolták előlem. – Talán féltek, hogyha megsértődök, akkor elveszítik a védelmemre szóló megbízásomat és nagy pénzektől esnének el. Nem tudtam az ő fejükkel gondolkozni, nekem bőven elég volt, hogy megtudtam az infót, amire kíváncsi voltam. – El sem hiszem, hogy maga ennyire nyugodt és normális még akkor is, amikor az egyik legnagyobb tiszteletlenséget követtem el magával szemben. – Csak azért húzódott mosoly az arcomra, mert egyszerűen képtelenségnek tartottam, hogy valaki ennyire higgadt maradhat egy ilyen szituációban. Legszívesebben megöleltem volna, amiért nem kezdett el dühöngeni. – Már küldtem egy sms-t a helyettesének és a cégnek is, hogy magányra vágytam, ezért nincs szükségem a szolgálataikra a hétvégén. Nem akarom belekeverni magát még jobban az agymenésembe. – Megforgattam a szemeimet, persze ez csakis magamnak szólt, cseppet sem neki.


:033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Szomb. Május 20, 2017 3:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Habár kissé ellentmond mindannak, amit csináltam az elmúlt években, nem tartom magam hidegvérű gyilkosnak. Ha nem Ms. Monell-t találom itt, akkor se lőttem volna le. Legalábbis nem úgy, hogy meghalt volna. Természetesen egyáltalán nem esik jól az, hogy itt látom, hiszen ez a szoba az, amit én magánéletnek hívok, ő pedig képletesen ugyan, de berúgta az ajtaját. Olyan kellemetlen helyzet ez, amire nem voltam felkészülve, hiszen egy átlagos ember számára mindaz, amit itt lát ijesztő. Teljes joggal érez így Ms. Monell is, azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem kéne itt lennie. Több, mint meglepett vagyok, hogy mégis itt látom.
-Csak néhány napja van magával. – válaszoltam, de ha kimondva nem is, valahol igazat adtam Ms. Monell-nek. Az én módszereimet sokan paranoiásnak és túlzottan is … soknak tartják, de pont az ilyen helyzetek elkerülése véget vannak. Hogy Ms. Monell ne tudjon megszökni, vagy, ha mégis, lássam, hogy hova tart. Bármilyen kellemetlen is, a helyettesem hibát vétett, habár Ms. Monell kierőszakolta ezt a hibát, az is kétségtelen.
-Igen sok pénzt költhetett csak azért, hogy … bejöjjön ide. – habár jobban belegondolva, számára ez aligha volt nagyösszeg. Nem keresek rosszul, mint testőr, de nyilvánvalóan sokkal kevesebbet, mint Ms. Monell. Ami azt illeti, nem tudom mennyit keres, de mivel rengeteg bevételi forrása van, merem feltételezni, hogy nem veri emiatt a kis kiruccanása miatt adósságba magát. – Sokat fizettem, hogy ne adják ki a kulcsot. – eleinte elakartam venni, de a recepciós nem hajlott rá, így végül kénytelen voltam belemenni ebbe a megoldásba. Ezután azonban elfogom kérni tőle. Ha a szép szóra nem hallgat, kénytelen leszek … meggyőzőbb lenni.
-A húgom. – bólintottam. A legkevésbé sem hasonlítottam rá, ezt én is tudom. Átfutott a fejemen a gondolat, hogy talán csak féltestvérek vagyunk, lévén apám elég kicsapongó természet volt, de utánajártam és a vizsgálatok kimutatták, hogy az édestestvérem. – Egyszer beszéltem vele. – beszélgetésnek talán túlzás hívni, lévén, hogy mindössze fél percről volt szó, mikor szóba elegyedtem vele egy áruházban. – Ő nem tud rólam. Van egy kiegyensúlyozott, teljes élete, nem kívánom felborítani ezt azzal, hogy … előhozakodom mindezzel. – nem valami boldog családi történet a mienk, ha mindezzel előhozakodnék, megakarná ismerni. Én pedig úgy gondolom talán jobban járt, hogy nem velem és az apámmal nőtt fel. – Az élete nem feltétlen lenne jobb, ha tudna mind erről. Nem tudom, hogy az anyánk mit mesélt neki, nem szeretném meggondolatlanul lerombolni mindazt. – nem emlékszem az anyámra, de elnézve Megan-t egy kedves, jóra való asszony lehetett. Szöges ellentette az apámnak.
-Köszönöm. – bólintottam a szavait hallva, és az asztalhoz lépve kipakoltam a szatyrot, amivel eredetileg visszatértem. – Nem szeretnék tolakodó lenni, Ms. Monell, de… hogyan jutott ide? Ez egy kisváros. – a kisváros minden értelmében. Azelőtt nem is hallottam róla, és idejutni sem éppen a legegyszerűbb. Főként nem egy nagyobb városból. – Ha esetleg éhes …   egy mirelit pizza került elő a szatyorból és az asztalon lévő mikróba tettem. Azt mondták mikróban is meglehet csinálni. Nem igazán vagyok otthon ezen a téren. – Küldök egy üzenetet a munkaadómnak, hogy nincsen baja. – pillantottam rá, de közben már a telefonom után nyúltam. A helyettesem állásába is kerülhet ez, illetve engem is visszahívnak, ha Ms. Monell-ről úgy gondolják, hogy eltűnt. – Legközelebb kérem intézze ezt … diszkrétebben. – ha lesz legközelebb, persze. Mindez után kénytelen leszek kissé óvatosabbnak lenni. Motelt váltani nem látom sok értelmét, de mindenképp tennem kell egy-két óvintézkedést.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Kedd Május 16, 2017 6:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Igaza volt, lelőhetett volna és vártam is a pillanatot, amikor úgy dönt, hogy inkább előveszi a fegyvert és a fejembe röpít egy golyót, hogy megszabaduljon tőlem. Őszintén? Megértettem volna és lehet, hogy még az utánam maradt kupi eltakarítása is jobban megérte volna, mint magyarázkodni kezdeni és beavatni a magánélete titkaiba. Én valószínűleg lelőttem volna magam. Most kezdtem jobban átgondolni, mennyire tapintatlan voltam: de így legalább gyorstalpalót adtam James-nek abból, milyen hülyeségekre vagyok képes, ha unatkozok és a fejembe veszek valamit. Példának okáért lenyomoztatom a testőrömet és követem a szabadsága alatt. Lehet, hogy én vagyok a nagyobb őrült, nem a férfi, aki teleragasztgatta a falat egy nő képeivel.
- Elszöktem előle, James! Maga szerint megfelelően végzi a munkáját? – Széttártam a karjaimat. Nekem lett volna a legkevesebb jogom felháborodni, de őszintén… ha az az ember tényleg vigyázni akart volna rám, akkor jobban figyel, bár ha teljesen rám akaszkodott volna,, azt sem viselem el. Igen, lehet, hogy kényes liba vagyok, de az egész életemet végigkísérte, hogy szükséges hozzám egy arany középút megtalálása, amely azoknak könnyen megy, akik szimpatikusak nekem, de ha valaki nem lopja be magát a szívembe első ránézésre, annak nagyon nehéz dolga lesz.
- Nem volt nehéz bejutni. – Apró sóhajt engedtem meg magamnak. Miért hitte azt, hogy bonyolult dolog lefizetni a recepcióst? – Tudja, pénz beszél… - Nem voltam büszke magamra, úgyhogy megpróbáltam visszavenni a stílusomból és kicsit meghátrálni. Kíváncsi voltam, hogy kitessékel vagy beavat a falon lógó infók közötti összefüggésbe. Reméltem, hogy az utóbbi, mert attól függetlenül, hogy kissé megijedtem attól, ami elém tárult, érdekelt, mi állhat a háttérben. Igaz, ezen akcióm után örülhetek, ha nem nyújtja be rögtön a felmondását azzal az indokkal, hogy őrültekre nem vigyáz. Kár lenne, mert megkedveltem a férfit.
- A húga? – Meglepődtem. Természetesen először az jutott eszembe, hogy a volt szerelmébe volt még mindig annyira belezúgva és összetörve a szakítás miatt, hogy a megfigyelés megkérdőjelezhető módszeréhez folyamodjon, de egy családi szál még érdekesebb. Ha nekem lenne egy testvérem, én sem engedném, hogy eltűnjön a radarról. – Szóval nem is ismeri? – És inkább magában, egy apró szobában próbál rájönni, milyen ember a húga és milyen élete van? Ez a fickó tényleg zárkózottabb a kelleténél! – Nem lenne egyenesebb felkeresni és leülni vele beszélgetni? Valószínűleg ő is ugyanabban a cipőben jár, mint maga, már ami ezt a testvér-ügyet illeti. A húga helyében értékelném, ha a bátyám megpróbálna kapcsolatba lépni velem. – De lehet, hogy James máshogy látja, az általa kialakított faliújságból ítélve egy ideje figyelheti a lány és biztosan oka van annak, hogy eddig nem állt elé. Mégis, nem lenne jobb, ha megkönnyítené a saját dolgát és elérné, hogy a testvére is tudjon az ő létezéséről, ne csak fordítva?
- Nem mondom el senkinek. – Mondtam őszintén, a férfi felé fordított fejjel. – Kinek mondhatnám el? Nekem sem kellene tudnom... még egyszer, sajnálom, hogy magára törtem. Gyerekes dolog volt és szégyellem magam. – Nem tudtam volna jó magyarázattal szolgálni arra, miért vagyok itt, úgyhogy inkább bele sem kezdtem.

  :033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Hétf. Május 15, 2017 8:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kissé érzékenyebben viszonyultam talán a magán szférámhoz, mint mások. Leginkább azért, mert mióta csatlakoztam a sereghez nem igazán adtam ennek teret, vagy csak alig. Másoknak családja volt, barátnője, vagy egyéb más módon volt egy életünk a munkájukun kívül. Ellentétben velem, és nem is próbáltam teremteni magamnak egyet. Nem éreztem a késztetést, nem hiányzott, azonban miután kényszerpihenőre küldtek, apám halála megváltoztatta a dolgokat. Lett egy nyomom a húgomhoz, amit követtem és az ide vezetett. Jelen pillanatban ezt hívom én magánéletnek. Éppen ezért, mikor tudatosul bennem, hogy valaki bent van a szobában, ahol lényegében mindent tárolok, egyből a fegyverem után nyúlok.
-Le is lőhettem volna. – húztam el a szám, ahogy leengedtem a pisztolyt. Ez így persze nem igaz, a tapasztalatnak és a kiképzésemnek köszönhetően kialakult bennem egyfajta a folyamat, mielőtt lőnék. Ez lényegében annyit takar, hogy megbizonyosodom a célpontról és nem lövök vaktában. De a legtöbb államban, ha lőnék, nem vonnának felelősségre. Azonban az is igaz, hogy Ms. Monell nem klasszikus értelemben tört be, hiszen volt kulcsa.
Felsóhajtok és futólag a fal felé pillantok, ahol minden nyomot és adatot rögzítettem, aminek valamilyen módon köze van a húgomhoz. Elhúzom a szám, miközben beszél és bár nem látom magam kívülről, szerintem meglátszik rajtam, hogy milyen borzalmasan kényelmetlenül érzem magam a jelenlegi helyzetben. Dr. Mullins minden bizonnyal egyszerre tartana tőlem és lenne büszke, ha erről mesélnék neki. De nem fogok. Ez magánügy, és bár Ms. Monell úgy döntött, hogy ezt nem veszi figyelembe, Dr. Mullins éppen ellenkezőleg viszonyul hozzá. Szerencsére nem olyan rámenős, hogy kellemetlenséget okozzon, bár híve annak, hogy ki kell zökkenjek a komfortzónámból. Most ez megtörtént.
-Biztos vagyok benne, hogy a helyemre kijelölt testőr mindent megtett, hogy … megfelelően végezze a munkáját. Amit nehéz, ha megszökik, hölgyem. – kissé sajnáltam a férfit. Én magam is kerülhettem volna abba a helyzetbe, mint ő, ha Ms. Monell hasonló lépésre szánja el magát. Ugyanakkor az is igaz, hogy tettem óvintézkedéseket, ha esetleg erre kerülne a sor. Miután figyelmeztetett, hogy időnként szeret … radaron kívülre kerülni, tettem róla, hogy ez ne történhessen meg. Egy katonai nyomkövetővel láttam el, amit egy bajtársamtól kaptam szívesség gyanánt. – Ez … nem az, aminek látszik. – ismétlem magam újra. Nem készültem fel arra, hogy olyan is látja ezt, aki … nem én vagyok.
-Hogy jutott be? – kérdeztem, miután bólintottam a bocsánatkérésére. Habár sejtem a választ. Valószínűleg többet fizetett a recepciósnak, mint én. Nem nehéz, tehetősebb, mint én. De így is elég nagy összeget adtam, hogy ne adják ki a szoba kulcsát. – Nem, egyáltalán … nem zaklatom őt. Épp ellenkezőleg. – ráztam meg a fejemet. – A nő, akit lát a képeken a … húgom. – egy rövid időre elhallgatok, ahogy a képekre pillantok. – Szeretném megismerni anélkül, hogy felbolygatnám az életét. Ez csak … -  mutattam a kidekorált falra. - … a seregben gyakori volt. – nem éppen így, sokkal profibb munkák voltak azok, de nekem nem áll rendelkezésemre mindaz, ami a hadseregnek.
-Örülnék, ha ez … kettőnk közt maradna, Ms. Monell. – szólaltam meg végül újra pár pillanatnyi habozás után. – Nem szeretném, ha tudna róla bárki is. Bárki más. – tettem hozzá. Elvégre azt sem szerettem volna, ha ő tudomást szerez róla. Csak épp nem volt ráhatásom és alábecsültem. Nem hittem volna, hogy képes … utánam jönni ide.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Hétf. Május 15, 2017 6:19 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahogy a falat bámultam, elkezdett megfogalmazódni bennem, hogy talán mégsem kellett volna idejönnöm. Eddig elodáztam a gondolatot, miszerint éppen annak az embernek a privát szféráját terveztem megsérteni, akire a hétköznapok során rá kell bíznom az életemet – vagyis, már meg is sértettem, annál jobban bele sem taposhattam volna, minthogy utána jövök és még a zárt ajtót is kinyittatom magam előtt. Ez az én bajom, mindig hamarabb cselekszek, minthogy töviről hegyire átgondoltam volna a lépéseimet és ennek az ismételt felismeréséhez az kellett, hogy jó pár pillanatra megálljon bennem az ütő és megkérdezzem magamtól: egyébként ki is ez a férfi? Azon kívül, amit eddig megpróbáltam kihúzni belőle, nem sokat tudok róla, sőt… és a titokzatossága bőven elég volt ahhoz, hogy minél többet meg akarjak tudni róla.
- Jézusom, ne hadonásszon már azzal a fegyverrel! – Nagy levegőt vettem és mire kijöttek a számon a szavak, addigra a pisztoly is kikerült a képből. Nem voltam barátja a fegyvereknek, valószínűleg azért, mert fogalmam sem volt, hogyan kell bánni velük. Eddig szerencsére nem volt rá szükségem, hogy megtanuljam. Enyhe ijedelmem annak is szólhatott, hogy nem voltam felkészülve James érkezésére annak ellenére, hogy az ő szobájának közepén ácsorogtam. Azt hittem, lesz még egy kis időm, mielőtt visszaér.
- Talán nekem nem kellene itt lennem, de magának sem. – Elképzelésem sem volt, hogyan vágom ki magam a helyzetből, viszont ha más nem, legalább próbálkoztam. – Szerintem… mindkettőnknek van mit megmagyaráznia, úgyhogy kezdem én. – Zavart mosolyt villantottam és mély levegőt vettem, miközben felhúztam a vállaimat. Gondolkodtam. Mit mondjak, amitől nem tűnök hülyébbnek, mint most? Bár a jelen szituációban James-en túltenni eléggé nehézkesnek nézett ki. – Hosszú hétvége van és unatkozom, a helyettese pedig egy idióta, aki háromig sem tud számolni, nemhogy vigyázni rám, ne adj’ Isten beszélgetni velem. És tudja, hogy mennyire vesszőparipám a körülöttem lévők megismerése… hogy bízzam rá az életemet valakire, akit nem ismerek? A jelen szituáció is tökéletesen példázza, hogy sohasem lehet tudni, kinek mi zajlik belül. – Mutattam a férfi mögötti falra. Újabb pillantást vetettem a képekre és meg kellett állapítanom, hogy a rajtuk szereplő lány nem csak szép, de kollégának is megtenné. Viszont sokkal fontosabb volt, hogy vajon pontosan mibe is sétáltam bele? Lehet, hogy nem akarom tudni.
- Sajnálom. – Nyögtem ki őszintén. – Nem akartam megsérteni a magánéletét, csak kíváncsi voltam… - Pár hosszú másodperc erejéig elhallgattam, de nem bírtam sokáig, muszáj volt ismét szólásra nyitnom a számat. – Mondja, hogy nem zaklatja szegény lányt és hogy nem fog megölni, amiért megláttam ezt az… egyedi tapétázási módszert. Egyébként egészen szép kollázs. – Lenne, már ha az ember lánya értékeli az ilyesmit. Szívesen megnéztem volna újra közelebbről, de inkább egy helyben maradtam, mert nem akartam, hogy a betoppanásomnak súlyosabb következményei legyenek. Egy katonával szemben eléggé tehetetlen lennék.

  :033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Szomb. Május 13, 2017 4:37 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Tetszett az új munkám. Nem az volt, amihez hozzászoktam, de bizonyos elemeiben azt idézte. Sokan furcsállják, hogy miért lesz valakiből katona. Úgy gondolom pont azért, amiért másokból rendőr, vagy orvos. Nem egyszerűen munkák ezek, hivatások. Kötelességtudatra van hozzá szükség. Nem minden emberből lehet rendőr, sem orvos, és katona sem. Magam sem gondoltam volna, hogy a hadseregben építek majd karriert. Mikor beléptem, úgy gondoltam, hogy mindössze egy-két évet fogok eltölteni itt. Az egy-két évből aztán három-négy lett, majd végül azon kaptam magam, hogy szeretem azt, amit csinálok. Hiába jelentett ez olykor rosszat. Az ember érdekes helyeken tudja meglelni a céljait.
Ahogy visszaértem, megakartam kérdezni, hogy kerestek-e, de végül elvetettem az ötletet. Nem szoktak. A recepciósnak pedig fizetek, hogy ez így is maradjon. Többet, mint szeretnék, de többet, mint amennyire másoknak megérné a hollétem kiderítése. Paranoiának hívnák ezt sokan, és talán van is benne valami, de én inkább … elővigyázatosságnak hívnám és egy rossz szokásnak, amit a seregben vettem fel. Minden amit csináltam, lényegében titkos. Eszerint éltem az életemet éveken át. Az ajtó előtt megállva sem veszek észre semmit. Csukva van. Amint azonban a kulcsom a zárba illesztem, már tudom, hogy van ott bent valaki. Egyből a pisztolyom után nyúlok és tüzelésre készen nyitok be, mikor megpillantom Ms. Monell-t.
-Mit… mit keress maga itt? – értetlenség ütközött ki az arcomon, ahogy leengedtem a pisztolyt és becsuktam az ajtót magam mögött. Kulcsra zárom és a szatyrot az ajtó mellé teszem. – Nem kéne itt lennie. Szabadságon vagyok. – mondtam, ahogy beljebb mentem, majd megálltam közte és a fal között, mintha eltakarhatnám mindazt, ami ott van.
-Ez… nem az, aminek látszik. – sóhajtottam fel, ahogy vetettem egy pillantást a fal felé. Eltudom képzelni, hogy mit gondolhat hirtelen most rólam, illetve arról, ami a falakon van. – Nincsenek hátsó szándékaim. Csak alapos vagyok. – magyaráztam, és megráztam a fejem. – Nem tudom, hogyan talált rám, de … magánügy miatt vagyok itt. Bármire is van szüksége, a helyettesem biztosan készséggel áll a rendelkezésére. – habár sejtettem, hogy nem azért jött ide, mert szeretne valamit. Egyedül van itt, a szobát senki sem figyeli meg. Minden bizonnyal a helyettesem szem elől tévesztette, amit Ms. Monell ki is használt. Azonban azt nem tudom, hogyan talált ide. Ekkora szerencséje senkinek nem lehet.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
don't be so hard on yourself ♪♪
Tartózkodási hely :
✤ all around the world... really! ✤
Hobbi & foglalkozás :
✤ some people can figure it out ✤
Humor :
✤ sweet like vanilla-nutella ✤



A poszt írója Sallie Monell
Elküldésének ideje Hétf. Május 01, 2017 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
A new york-i hosszúhétvégém lassabban telt, mint gondoltam volna. Alig vártam, hogy ismét birtokba vehessem a lakásomat, azt csináljak, amit akarok, kimozdulhassak a barátaimmal, szórakozással és ne hivatalos pofavizitekkel tölthessem az estéket… erre mi fogadott? A nyolcmilliós város szinte teljesen kiürült, az ismerőseim vidékre utaztak és azon kaptam magam, hogy a szüleimmel tervezett ebéden kívül az összes programom zsákutcába futott. De ami a legjobban idegesített: a férfi, akit az őrzésemmel bíztak meg, amíg James szintén szabadságon van, levakarhatatlan volt. Ha kitettem a lábam az utcára, követett, kétpercenként kérdezgette, hogy minden rendben van-e és nem is lett volna baj, ha szimpatikus lett volna. A hátam borsózott a jelenlététől, már hozzászoktam James hozzáállásához és munkarutinjához, nehezemre esett elviselni egy másik személyt. Plusz, furdalt a kíváncsiság, vajon milyen lehet a privát életben.
Nem telt túl sok időbe és győzködésbe, míg rávettem a Mr. Madsen-t alkalmazó céget, hogy elmondják, merre ment a testőröm. Hát nem fura, hogy egy színvonalasabb vállalatnál akkor is lenyomozzák az alkalmazottaikat, ha azok nem akarják, hogy a munkaadóik tudják, miért vették ki a szabadságukat? Mivel előadtam azt a színjátékot, miszerint hatalmas szükségem lenne a testőrömre, mert egyszerűen képtelen vagyok kijönni a helyettesével és nem bízom rá az életemet, megkaptam a válaszaimat: a férfi egy virginiai kisvárosban van, aminek első nekifutásra a nevét sem tudtam megjegyezni. Persze az is hozzájárulhatott a kérésem teljesítéséhez, hogy megfenyegettem a biztonsági vezetőt, miszerint ha nem dalol, elintézem, hogy elveszítsék a védelmem ellátásának jogát és elkezdem terjeszteni a belső köreimben, milyen rosszul végzik a munkájukat. Kicsit túltoltam a dolgot, normális esetben nem voltam ennyire dramatikus… de unatkoztam és ilyenkor mindig elkezdtem azon gondolkozni, mivel üthetném el az időt. Néha panaszkodtam, amiért alig találom a fejemet és arra sincs időm, hogy normálisan megebédeljek, aztán ha rám szakad a szabadság, nem tudok mit kezdeni magammal és teljesen haszontalannak érzem magam. Ki érti ezt?
Elképzelésem sem volt, milyen eldugott Aprajafalvába fog vezetni az utam, de ha már felültem a repülőre, akkor nem fogok visszakozni. Az a helyzet, hogyha megkérdezném a férfit, mit csinált és miért volt olyan sürgős kivennie pár napot, úgysem válaszolna. Abba inkább bele sem gondoltam, hogy totális pszichopatának tűnhetek majd a szemében, de tényleg nem tudtam magammal mit kezdeni és túlságosan szerettem volna látni a testőrömet akkor, amikor nem öltönyt és fegyvert visel, hanem normális emberként járja az utcákat. Ha pedig valamit a fejembe vettem, ég áldja az áldozatot.
Órák hosszat utaztam, hogy végül egy poros motel előtt álljak meg. Nem illettem a környezetbe, a napszemüvegemet fel sem toltam a fejem tetejére, a szemeimet eltakarták, amikor lefizettem a recepcióst. Néhány bankjegy és még kulcsot is kaptam, viszont a szobába benyitva eltátottam a számat. Mintha a CSI egyik epizódjába csöppentem volna: félhomály, a redőnyön beszűrődő fény éppen csak megvilágította a szemközti falat, amire kormányszerveket megszégyenítő stílusban voltak felragasztgatva képek, cetlik, térképek.
- Maga... - Összerezzentem, amikor kinyílt az ajtó és az érkező felé fordultam. A szám is nyitva maradt, hirtelen nem tudtam, hogy magyarázkodni kezdjek vagy a falra mutogatni azt kérdezve, hogy mi a csuda ez? - Tudom most én tűnök a nem normálisnak, de... A képek felé mutogattam és gyorsan pislogni kezdtem. Nem igazán tudtam, mit mondjak.

  :033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar
Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Pént. Ápr. 14, 2017 11:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.]
Kivettem pár nap szabadságot. Elintéztem, hogy addig legyen, aki helyettesít. Szerencsére nem kellett pontosan megjelölnöm a szabadságom okát, a munkaadóimnak elég volt az, hogy magánügyben szeretnék elutazni néhány napra. Egyedül a terapeutám tudja, hogy van egy testvérem, az orvosi titoktartás miatt úgy döntöttem elárulom neki. Észrevettem magamon, hogy az utóbbi időben sokat javultak a szociális képességeim, tehát jó munkát végez. Úgy döntöttem ezt meghálálom a bizalmammal. Továbbra sem rajongok azért, hogy el kell oda járnom, de kétségkívül használ. Egyébként is, köteleztek arra, hogy részt vegyek a foglalkozásokon, tehát sok választásom nincsen. Még mindig a sereg kötelékében vagyok, nem szereltem le. Elméletben visszahívhatnak, de… nem valószínű, hogy vissza is fognak.
Egy motelszobában rendezkedtem be. Készpénzzel kifizettem előre a következő napot is. Szobaszervízt megint nem kértem, akármit is jelentsen az itt. Ez egy motel, köztudott, hogy általában azok jönnek ide, akik szeretnék, ha nem maradna nyoma annak, hogy itt voltak. Én magam ennyire nem kéne, hogy paranoiás legyek, de… jobb félni, mint megijedni. Ez a szobát nagyjából három hónapja fizetem, azóta senki nem lépett be az ajtón, csak én. Kissé furán néz rám a tulaj, akárhányszor meglát, de amíg fizetek, nem tesz fel kérdéseket. Ezért pedig roppantmód hálás vagyok neki. Nem vagyok túl jó a kérdések megválaszolásában.
A szoba egyébként elég egyszerű. Két részből áll. Egy nappali, benne egy szekrény, egy tévé és egy ágy. A másik helység pedig a fürdő, meglehetősen egyszerű, de nem is idejöttem volna, ha egy ötcsillagos hotelben kívántam volna megszállni. Kissé átrendeztem ugyanakkor a nappalit. Az ágy be van vetve, hozzá sem értem, mióta fizetem a helyet. A földön alszom. Rossz szokás, nem szabadultam még tőle. A szekrényekben néhány ruhadarab van csak, illetve fegyverek egy ládában, jól elzárva. Mindegyikre van engedélyem, de nem használtam őket mióta leszereltem. Nem bérgyilkos vagyok, csupán… ebből a szempontból kissé szentimentális. A falak képekkel és rajzokkal vannak tele aggatva, térképek, beosztások. Három hónapnyi kutatómunka és megfigyelés eredményei. Mindegyik képen egy fiatal, barna hajú, meglehetősen szép vonásokkal bíró lány van. Valószínűleg senkinek se jutna eszébe, hogy a rokonom, nemhogy egyenesen a testvérem. Nem hasonlít rám. Apámra ütöttem, ő pedig… ezek szerint az anyánkra.
Bezárom az ajtót, ahogy kilépek a szobából. Szükségem van némi ételre és kávéra. Egész jó idő van, mégis kabátot veszek. A munkám során hordhatok fegyvert, civilben nem. Nem hordhatnék. A kabátot azért veszem, hogy eltakarja a pisztolytartóm. Vállszíjat hordok, akárcsak a munkámban. Csak ott öltönyt viselek felette.
-Mindjárt visszajövök. Ha érdeklődne valaki… - kezdek bele, de leint a recepciós. Tudja. Mindig elmondom neki, hogy amennyiben keresnek, vagy a szoba miatt érdeklődnek, küldje el az érdeklődöt. Ő pedig mindig elmondja, hogy soha senki nem szokott keresni. Ezúttal nem teszi meg. Mindegy is, fél óra múlva visszajövök.
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



A poszt írója Bryan L. Foster
Elküldésének ideje Szomb. Aug. 27, 2016 8:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Noémie && Bryan

it was a wrong decision

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak egy biccentéssel reagáltam arra, amit mondott. Csalódott lettem volna, ha azt mondja, hogy abbahagyta a tanulást, elvégre volt érzéke az egészhez. Végig tudta csinálni, bár az ő élete egészen másfajta tragédiákat sorakoztatott fel, mint Ebony-é. Ő okkal választott más pályát magának, a vele történtek után én magam sem folytattam volna a jogot a helyében. De Noémie erre született. Megannyi igazságtalanság van a világban, és ki érezné át legalább annyira, ha nem egy olyan, aki szintúgy egy igazságtalan, beteg, fertő világból jött? A szülei egyenesen gondozásra szorultak volna a furcsa mániájukkal. Olyasmibe taszították ezt a lányt, amiből sem én, sem más nem lesz képes csak úgy kirángatni. Magának kell megtalálnia a kiutat abból, ahová magát taszította. Nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen. Csak tudnia kell, hogy... vasn értelme. Mindig van értelme.
Ismét sírni kezdett. Magam sem tudom, mikor éreztem magam hasonló helyzetben, régóta távol voltam már a saját gyerekeimtől, és... a magam valóságában szükségem volt arra, hogy ne érzékenyüljek el, mert a hivatásom is ezt követelte. Még ha a tanteremben nem is voltam kegyetlen, rezzenéstelen fenevad. - Nem vagy szörnyeteg. Csak segítségre van szükséged abban, hogy új életet kezdhess. Hagynod kell, és... talán sikerülhet. De előbb bíznod kell magadban - guggoltam továbbra is az ágy szélénél. A takarók alól alig látszott ki az arca, mégsem tudtam elkerülni, hogy a szemébe nézzek. De ez volt a célom,. Így tudtam érzékeltetni, hogy mint ezelőtt is, most is komolyan beszélek. - Időre van szükségünk. Ebonynak is. Túl sok mindenen kellett keresztül mennie. Ahogy neked is. Előbb-utóbb mindneki megkapja a megbocsátást, még ha néha hosszabb ideig is tart - emeltem fel a kezem, hogy letöröljek egy újabb könnycseppet a szeme alól. Nem kellett tőlem bocsánatot kérnie, ahogyan köszönetet mondania sem kellett volna. Tisztában voltam azzal, hogy miféle. Előtte soha nem találkoztam azzal a világgal, amibe bevezetett az első átváltozása kapcsán. - Be kell fejezned. Amit most csinálsz, azt mindenképpen - álltam fel végül, mikor észrevettem, hogy már nem néz a szemembe, és ő is felült. - Ha más nem, kezdj bele egy itteni új életbe. Vállalj ügyeket. Temetkezz beléjük. Csak... szabadulj ki a saját börtönödből, mert... előbb-utóbb meg fog fojtani.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jún. 19, 2016 2:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Mr. Foster
i am broken and no one can fix me

A rendelés után elbújok a takarók alatt. A vastag dunyhák menedéket, biztonságot adnak, azt pedig ki tudja már mikor éreztem utoljára. Éreztem egyáltalán valaha? Álszent lennék nemet mondani de még magamnak sem vallanám be az egyetlen alkalmat amikor valóban éreztem. Kérdésére felpillantok és bólintok. - Befejeztem csak nem ott. A tanulmányi eredményeimmel nem volt gond, sőt, szóval az első kérelmem benyújtására átvettek Berlinbe. Nem volt túl nehéz. - Sosem ment nehezen a tanulás. Nem voltam jó diák mert minden szabályt megszegtem és áthágtam de a jegyeimre sosem volt panasz, többnyire azért mert ösztönösen jött ez a lét. Ösztöndíj a kiválóaknak járt és én megkaptam így a megélhetésre annyira nem volt gondom... mármint az mellett amit összelopkodtam, nem volt. Sosem jártam tisztességes utat be. Amikor Ebonyval végre elhagytuk a várost és új életet kezdtünk, amikor Bryan a szárnyai alá vett, azt hittem magam mögött fogom tudni hagyni a múltat. Azt hittem képes vagyok ellökni magamtól démonjaimat de azok az első adandó alkalommal visszatértek kísérteni és most itt voltam. Egyedül és árván, eltaszítva magamtól a két embert akinek a szeretete mindennél többet ért nekem. Én pedig, mint minden mást az életemben a jogon kívül – elcsesztem. Érzem, hogy újra sírok. Halkan, nyöszörögve fáj. Kezembe temetem az arcomat. A pia maradt nekem és az minden alkalommal mélyebbre lök. - Szörnyeteg vagyok. - suttogom halkan és kínzott mosollyal arcomon pillantok fel a férfire. - S most még csak nem is arról beszélek, hogy vérfarkas vagyok. - Ostorozom magam pedig tudom, hogy nem segít. Egyik napról a másikra élek. Egy összetört kislány vagyok és tudom, hogy Bryan átlát az álcán amivel ezt el akarom rejteni. Kétkedem abban, hogy valaha még egyszer ilyen közel fogok engedni magamhoz bárkit is. Most átkozom magam amiért Bryan szerepelt a kártyámon. Ha nem hívták volna, soha nem derül ki, hogy miképp érzek valójában. Minek nem lehetett hagyni, hogy a bár mosdójában kihányjam magam, pihenjek kicsit majd valahogy haza kóvályogjak? Minden rendes emberrel ezt tették volna de én olyan töröttnek tűntem, hogy nem mertek ott hagyni a wc csészét ölelve zárásig. Jó emberek. Én nem vagyok jó ember. Még ember sem ami azt illeti. - Azt hiszem most nincs igaza. - csóválom meg a fejem. - Nem mindenkinek jár a boldog befejezés. - mondom halkan, miközben letörlöm a könnyeimet. Szeretnék újra bocsánatot kérni de egy hang sem jön ki a torkomon, hogy aztán percekkel később kibukjanak belőlem a szavak. - Megkerestem Ebonyt. Gyűlöl. Ismerem gyerekkora óta. Soha nem gyálölt senkit. Engem igen, tudja? Rám sem bír nézni. Megvet. - megcsóválom a fejem. Elbújok a takarók alatt. Törött vagyok. Engem nincs aki megragasszon vagy aki egyáltalán meg akarna és erről egyedül én tehetek senki más. - Bocsánat. - mondom gyorsan és letörlöm könnyeim, igyekszem összeszedni magamat. - Nem értem, hogy lehet ezután is mellettem de köszönöm. - suttogom halkan ahogy átölelem térdeimet. Az a baj, hogy amilyen gyorsan fejbe csapott a hideg víz, most épp olyan gyorsan ránt vissza a meleg a részegségbe. Nem tudom mennyit is ihattam pontosan csak azt, hogy mocskos sokat. Vérfarkasként nem üt meg olyan hamar, hát egyik üveg követte a másikat ameddig... nos, azt már tudjuk jól. - Elvállaltam pár ügyet, tudja? Miután lediplomáztam. Pár aprót, semmi eget verőt. - Elgondolkodom. A munkámban jó vagyok. Van még mit tanulnom, persze de egy kezdőhöz képest nincsen veszített ügyem, ami azért jó jel. Talán ha a munkámba temetkeznék... áhh. Magam sem tudom. Tanácstalanul nézek magam elé. Továbbra sem merek pótapám tekintetébe nézni. Túl fájdalmas, túlságosan is emlékeztet arra, mit tettem vele és Ebonyval.

keep on falling down || szeriii <3 || xxx || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



A poszt írója Bryan L. Foster
Elküldésének ideje Szer. Május 11, 2016 7:50 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Noémie && Bryan

it was a wrong decision

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak néztem rá, az arcán láttam minden vívódást, minden benne lezajló küzdelmet. Harcolt, de attól tartottam, hogy nem azt a démont akarta ezzel a harccal elpusztítani, amely szükséges lett volna. Régen nem tanítottam ilyen lányt, és már az első alkalommal, mikor megláttam, tudtam, hogy akárcsak Ebony esetében, ő sem csak egy sima diák lesz a számomra. Ennél jóval többet jelentett már, olyan volt, mintha a saját lányomnak segítenék... csak fontos volt, és az, hogy nem engedte, nem fogadta el a segítségemet, csak mert makacs volt, és azt gondolta, hogy nem érdemli meg, valahol mélyen szúrkálta a mellkasomat.
- Sokszor nincs másod. Csak a remény és a hit. Nincs reménytelen. Amíg hagyod, segítek. De rád is szükségem lesz hozzá - mondtam neki, majd mikor láttam, hogy végre tényleg hallja a hangomat, felé nyújtottam a kezem. Segítettem neki felállni a fal mellől, és amikor eltűnt a fürdőben, csak egy nagyt sóhajtottam, és beletúrtam a hajamba. Ha valakit tényleg megviselt ez az egész, az Noémie volt. Mindig is ingatag lábakon állt, a szülei nem támogatták, mert nem volt bólogató kutya a műszerfalon. Az, hogy az élete utolsó biztos pontja egyik napról a másikra kifordult a helyéről Ebony személyében, láthatóan megtört benne valamit. Bár nem voltam pszichológus, nem tudtam, hogy jól vélekedem-e róla. Csak tudtam, hogy nem hagyhatom egyedül.
Amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja, Noémie jelent meg, immáron teljesen tisztán, mire valamelyest megkönnyebbültem. Abban biztos voltam, hogy ma már nem csinál ostobaságot. - Nem, nem kérek - ráztam meg a fejem, majd leültem az ágy melletti fotelba. Láttam, hogy kerüli a tekintetemet, de a hajlandóság arra, hogy könnyebbé tegye a saját életét, már látszódott rajta. Nem dacolt. Csak az volt a feladatom, hogy elhitessem vele, megérdemli. Annyit érdemel az élettől, mint bármelyikünk. - Nem fejezted be az egyetemet, miután Ebony és én is elmentünk, igaz? - kérdeztem aztán. Nem tudtam, merre terelődött az útja. Ebony a tárgyalásai után eltűnt, én pedig a válásom után adtam be a felmondásomat.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 18, 2016 11:55 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

to Mr. Foster
apa összetört álma vagyok

Hirtelen komolysága megrémiszt egy pillanatra. Várom a lecsapó öklöt, ami majd helyre tesz, mint gyermekként. Várom a pofont. Várom a hideg és ellentmondást nem tűrő szavakat. Várom a megaláztatást. S mikor mindez nem érkezik meg olyan döbbenten és elkeseredetten csúszok végig a falon, hogy legszívesebben felpofoznám magamat. Szánalmas vagyok. Gyenge. Nem csoda, hogy mindenkit elüldözök magam mellől. Nem csoda, hogy engem nem lehet szeretni. Nem vagyok más, mint egy ostoba fruska. Talán több pofon kellett volna apámtól. Ki tudja. Bryan szavai jobban fájnak, mintha megütne. Nem ígér semmit. Persze, hogy nem. Ki vagyok én, hogy ezt követeljem. Tekintetem kikényszeríti szavaival. Végre őt figyelem. Nem mást. Rá koncentrálok.  Azt mondja, jó ember vagyok. Megcsóválom a fejemet, de nem enged tiltakozni, folytatja. Démonokról beszél és hibákról, arról, hogy tanulhatunk. Elmosolyodom. – Maga szerint van remény? – kérdem és kicsit előre dőlve nyújtom felé kezemet, jelezve, hogy képes vagyok felemelkedni ebből a mocsokból… ha azt mondja, van még remény számomra akkor képes vagyok rá. Máskülönben hagyjon a porba hullni és engedjen megfulladni újra és újra még valami nálam nagyobb szörnyeteg rám nem talál, és el nem vágja a torkomat. Ha segít felállni, elhúzom kezem érintéséből. Nem azért mert idegenkedem tőle, hanem mert nem érdemelem meg, hogy valaki azért nyújtsa a kezét, hogy segítsen rajtam. Lesütöm a tekintetem. – Köszönöm. – suttogom halkan ahogy ellépek mellőle és a fürdőbe igyekszem, hogy beálljak a víz alá, ahol vagy fél órát töltök el, mire végzek. Gyorsan áttörlöm magam – már amennyire képes vagyok gyorsan mozogni – és vizes tincseimet is belecsavarom egy törülközőbe. Belebújok a táskámból előhalászott tiszta bugyiba amit mindig magamnál tartok vész esetére és a plusz pólóba is ami még a jogi egyetemről maradt. Sosem lehet tudni, hol kell meghúznia magát az embernek éjszakára, nem árt ha van nála pár alap darab. Ahogy kikászálódok, azonnal az ágyba vetem magam, be a takarók alá. A telefonomért nyúlok. – Éhen halok. – nyelek nagyot de nem nézek a férfire. – Kér valamit? – szégyellem magam. Végtelenül. Nem tudok rá pillantani sem.  Cserébe készen állok rá, hogy kimásszak ebből a pokoli mély gödörből.

keep on falling down || szeriii <3 || xxx || ©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 18, 2016 12:50 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


sean & vera
Nem volt semmilyen kötelezettségem az irányába mégsem tudtam olyan könnyedén hátat fordítani neki. Sosem voltam az a típus, aki csak úgy figyelmen kívül hagy egy segítségkérést. Még akkor is, ha éppen az némán érkezik. Mármint a lány, akivel együtt élek meg sem hajlandó szólalni mégis befogadtam és védelmezem. Nem tudom, hogy valaha is képes leszek szóra bírni azzal kapcsolatban, ami történt vele, de én nem fogom feladni a reményt, hogy egyszer eljutok vele valahová. Csak túl kell tennie magát a sokkon, amin keresztülment. Bár elég nehéz lesz, ha megszólalni sem lesz hajlandó, mert így még különösebben segíteni sem tudok neki.
- Nem köszönöm, igazán nem kérek semmit. Maximum annyit, hogy vegyél egy szép mély levegőt, mielőtt túlpörögsz és felrobbansz nekem itt helyben. - Látszik rajta, hogy mennyire megviseli az, ami jelenleg az elméjét ostromolja szinte szüntelenül. Meg tényleg fontos lehet, hiszen akkor nem keresett volna fel engem. Évek óta nem láttam már. Vagyis nem rémlik. Lehet, hogy találkoztunk már, de a gyógyszereim mellett az idő valahogy mindig gyorsabban tellett és néhányszor egy-két dolog ki is esett, szóval nem lennék meglepve, ha már beszélgettünk volna az elmúlt időszakban csak kiesett nekem. De akkor se rónám fel neki, ha nem.
- Még életben, ami úgy gondolom már magában sokat elmond rólam, de azt már meg sem kérdezem te, hogy vagy, mert a vak is látja, hogy ki vagy akadva. - Nem akarom túlságosan sokáig húzni az idejét, hiszen nem azért lettem ide rendelve, hogy nekiálljunk sakkozni és az élet értelmét próbáljuk meg kitalálni.
- Oké, értem.. Azt hiszem. Aggódsz a testvéredért. Nekem azonban csak egy kérdésem van. Miképpen jövök pontosan a képbe? - Nem vagyok szakértő, meg túl megbízható társ sem és biztos vagyok benne, hogy volt egy nagyon nyomós oka arra, hogy pont engem hívott ide és nem valaki mást. Nem is tudom, hogy lett volna lehetősége mást hívni. Azt hiszem más valaki elintézte volna azzal, hogy paranoiás a húga is meg ő is, de én nagyon szívesen segítek neki a végére járni. Mire valók a barátok, ha nem erre? - Akkor gondolom az úti célunk most New York lesz? - Nem szívesen hagyom magára a hölgyeményt a lakásomban, de kétlem, hogy a távollétemben hirtelen, érthetetlen módon szófosást kapna. Ha pedig mégis és el is tűnik nem az én hibám lesz. Én megtettem mindent annak érdekében, hogy talpra álljon. Ha rosszul is fog esni, nem fogom levadászni a világ végére. Szabad ember.


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



A poszt írója Bryan L. Foster
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 25, 2016 3:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Noémie && Bryan

it was a wrong decision

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen közel ahhoz, hogy valaki kihozzon a sodromból. Nem voltam az a fajta, aki engedett az indulatoknak, mindig is a racionalista gondolkodás hívének tartottam magam, néhány kivétel esetében, de úgy tűnt, ez is készül kivételes esetté válni. Azt még képes lettem volna lenyelni, hogy széttépi a névjegykártyát, amit azért adtam, hogy fel tudjon hívni, ha szüksége lenne rám, de az már egyáltalán nem tetsztt, hogy úgy beszélt, mintha annyira ismert volna, mint a tenyerét. Nem így volt. Nem ismert, csak egy általam vetített képet látott rólam, amely annyit engedett láttatni, amennyit én akartam. Lehettem én a hidegvérű, békés szándékú professzora, akitől sokat várt, és bíztam abban, hogy a kettőnk között kialakulófélben lévő barátság túléli majd az egész... Ebony ügyet. De nem így történt. Az előttem álló nő tulajdonképpen csak a szerencsének köszönheti, hogy nem törte ketté a karrieremet, és tett munkanélkülivé a kijelentéseivel, amellyel ocsmány módon vádolt meg engem és a legjobb barátját, de ezen már túlvoltam. És amit most láttam belőle, még annyira sem tetszett.
- Nem ígérek meg semmit. Most hagyd abba. Nem mondom még egyszer - szólaltam meg végül a tőlem várható legnagyobb komolysággal. Ritkán szoktam ilyen szinten komolyságot vinni egy beszélgetésbe, talán megkongatta a vészharangjaimat. Utáltam, mikor valaki azt gondolta, én annyira jó ember vagyok. Ez a lány nem tudott rólam semmit. Nem tudta, mit tettem a tulajdon testvéremmel, nem tudja, hogyan bántam a feleségemmel, vagy hogy milyen pocsék szülő lettem.
Elengedte a kezemet, tekintetemmel követtem őt, ahogy kisétált az erkélyre. Egy hajszál választott el attól, hogy ne hagyjam magára, végül mégis ott maradtam, mint akinek földbe gyökeredzett a lába. Szavai hallatán csak nagy levegőt vettem, ismét beletúrtam a hajamba, és megrázva fejem, megindultam felé, hogy mikor lecsúszott alakja fölött megálljak, leguggoljak elé. - Jó ember vagy. Jó ember, akikkel rossz dolgok történtek és történnek éppen most is. - Nem tudtam mosolyogni, habár szívem szerint egy biztató mosolyt küldtem volna felé, de helyette csak odanyúltam, és lesimítottam egy könnycseppet a szeme aljáról. - És ha ezen túlleszel, büszke leszek rád. De nem hagylak egyedül benne. Mindkettőnknek megvannak a maga démonjai. A hibák, amiket elkövetünk, azért vannak, hogy tanuljunk belőlük. Viszont csak akkor tudok segíteni, ha engeded. - Újabb sóhaj, és próbáltam elérni, hogy rám nézzen. Már láttam valamit megcsillanni a szemében könnyeken kívül, bíztam abban, hogy esetleg az értelmes kommunikáció is lehetővé válik.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
helyszínelő
Humor :
az éterben valahol kering



A poszt írója Vera Buckley
Elküldésének ideje Pént. Feb. 12, 2016 12:45 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Sean & Vera
[You must be registered and logged in to see this image.]

Bevallom őszintén, nem számítottam arra, hogy ennyire rendes lesz velem. El sem vártam volna tőle, hiszen évekig nem is hallott felőlem, ahogy én sem követtem figyelemmel a mindennapjait. Egyszerűen csak...megszakadt a kapcsolat. Azonban egy dolog biztos. Ha Tesst épségben sikerül megtalálni, hogy aztán szépen kupán vágjam, garantáltan életem végéig Seannak fogok hálálkodni. Megváltozott. Mármint ezen nem is kéne meglepődnöm, hiszen szépen elteltek az évek. Ám az fix, hogy ahogy anno, úgy most sem tartom őt őrültnek. Sőt az egyik legépelméjűbb ember, akivel valaha találkoztam.
- Persze, gyere be. Ne haragudj, azt sem tudom, hol áll a fejem. Kérsz esetleg egy...akármit? Nem igazán tudom beazonosítani ezt a löttyöt. - Grimaszolva bámulom a hűtőben valószínűleg már hónapok óta tengődő üveget, amiben valaha valami narancsszínű folyadék lehetett, de nem merem biztosan kijelenteni. Végül inkább a csapból töltök mindkettőnknek vizet, aztán átnyújtom a poharat Seannak, végül pedig hellyel kínálom. Vagy az ágyra ül le, vagy arra a félig már szétesett székre, ami a sarokban árválkodik. Én nem mertem megkockáztatni, mióta itt vagyok, de lehet, ő bátrabb nálam.
- Szóval...hogy vagy? - Ha már az előbb voltam olyan bunkó - bár nevezzük inkább kétségbeesettnek -, hogy még köszönni is elfelejtettem, helyette azonnal belekezdtem a monológomba levegővétel nélkül, most a legkevesebb megkérdezni, mi a helyzet vele. Persze, az agysejtjeim Tess körül forognak, de meg kell próbálnom kevésbé modortalannak tűnni.
- Hidd el, jó párszor fogok még elnézést kérni jó pár dolog miatt, illetve hálálkodásra is számíts. Már amiatt is, hogy úgy döntöttél, segítesz. Köszönöm. A lényeg, hogy kaptam egy SMS-t a nővéremtől, és nem igazán tudom hova tenni a dolgot. Lehet, hogy csak kamu az egész, ismerve őt, de muszáj utánajárnom. Ha történne vele valami, én meg csak tétlenül ülök, sosem bocsátanék meg magamnak. - Komolyan nézek a mellettem ülő régi ismerősre, aztán egy árva szó nélkül megmutatom neki az SMS-t. "Vera, segítened kell. Valaki megölte egy barátomat, és nem vagyok paranoiás, de szerintem én leszek a következő. Gyere New Yorkba. Tess." Már megint ez a borzongás. Sokszor elolvastam már az üzenetet, és állandóan kirázott tőle a hideg. Ha ez női megérzés, akkor Tess komolyan bajban van.

××× || bocsi, hogy csak most. ^^ || *-* || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Rhys Motel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Mystic Falls :: Külváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3