Keskeny a határ menny és pokol között
A gonoszok a pokol kapujában sem térnek meg

Share | 

avatar

Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



James Madsen ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 20, 2017 3:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Habár kissé ellentmond mindannak, amit csináltam az elmúlt években, nem tartom magam hidegvérű gyilkosnak. Ha nem Ms. Monell-t találom itt, akkor se lőttem volna le. Legalábbis nem úgy, hogy meghalt volna. Természetesen egyáltalán nem esik jól az, hogy itt látom, hiszen ez a szoba az, amit én magánéletnek hívok, ő pedig képletesen ugyan, de berúgta az ajtaját. Olyan kellemetlen helyzet ez, amire nem voltam felkészülve, hiszen egy átlagos ember számára mindaz, amit itt lát ijesztő. Teljes joggal érez így Ms. Monell is, azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem kéne itt lennie. Több, mint meglepett vagyok, hogy mégis itt látom.
-Csak néhány napja van magával. – válaszoltam, de ha kimondva nem is, valahol igazat adtam Ms. Monell-nek. Az én módszereimet sokan paranoiásnak és túlzottan is … soknak tartják, de pont az ilyen helyzetek elkerülése véget vannak. Hogy Ms. Monell ne tudjon megszökni, vagy, ha mégis, lássam, hogy hova tart. Bármilyen kellemetlen is, a helyettesem hibát vétett, habár Ms. Monell kierőszakolta ezt a hibát, az is kétségtelen.
-Igen sok pénzt költhetett csak azért, hogy … bejöjjön ide. – habár jobban belegondolva, számára ez aligha volt nagyösszeg. Nem keresek rosszul, mint testőr, de nyilvánvalóan sokkal kevesebbet, mint Ms. Monell. Ami azt illeti, nem tudom mennyit keres, de mivel rengeteg bevételi forrása van, merem feltételezni, hogy nem veri emiatt a kis kiruccanása miatt adósságba magát. – Sokat fizettem, hogy ne adják ki a kulcsot. – eleinte elakartam venni, de a recepciós nem hajlott rá, így végül kénytelen voltam belemenni ebbe a megoldásba. Ezután azonban elfogom kérni tőle. Ha a szép szóra nem hallgat, kénytelen leszek … meggyőzőbb lenni.
-A húgom. – bólintottam. A legkevésbé sem hasonlítottam rá, ezt én is tudom. Átfutott a fejemen a gondolat, hogy talán csak féltestvérek vagyunk, lévén apám elég kicsapongó természet volt, de utánajártam és a vizsgálatok kimutatták, hogy az édestestvérem. – Egyszer beszéltem vele. – beszélgetésnek talán túlzás hívni, lévén, hogy mindössze fél percről volt szó, mikor szóba elegyedtem vele egy áruházban. – Ő nem tud rólam. Van egy kiegyensúlyozott, teljes élete, nem kívánom felborítani ezt azzal, hogy … előhozakodom mindezzel. – nem valami boldog családi történet a mienk, ha mindezzel előhozakodnék, megakarná ismerni. Én pedig úgy gondolom talán jobban járt, hogy nem velem és az apámmal nőtt fel. – Az élete nem feltétlen lenne jobb, ha tudna mind erről. Nem tudom, hogy az anyánk mit mesélt neki, nem szeretném meggondolatlanul lerombolni mindazt. – nem emlékszem az anyámra, de elnézve Megan-t egy kedves, jóra való asszony lehetett. Szöges ellentette az apámnak.
-Köszönöm. – bólintottam a szavait hallva, és az asztalhoz lépve kipakoltam a szatyrot, amivel eredetileg visszatértem. – Nem szeretnék tolakodó lenni, Ms. Monell, de… hogyan jutott ide? Ez egy kisváros. – a kisváros minden értelmében. Azelőtt nem is hallottam róla, és idejutni sem éppen a legegyszerűbb. Főként nem egy nagyobb városból. – Ha esetleg éhes …   egy mirelit pizza került elő a szatyorból és az asztalon lévő mikróba tettem. Azt mondták mikróban is meglehet csinálni. Nem igazán vagyok otthon ezen a téren. – Küldök egy üzenetet a munkaadómnak, hogy nincsen baja. – pillantottam rá, de közben már a telefonom után nyúltam. A helyettesem állásába is kerülhet ez, illetve engem is visszahívnak, ha Ms. Monell-ről úgy gondolják, hogy eltűnt. – Legközelebb kérem intézze ezt … diszkrétebben. – ha lesz legközelebb, persze. Mindez után kénytelen leszek kissé óvatosabbnak lenni. Motelt váltani nem látom sok értelmét, de mindenképp tennem kell egy-két óvintézkedést.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● castle on the hill
Tartózkodási hely :
●● all around the world
Hobbi & foglalkozás :
●● some people can figure it out
Humor :
●● nice



Sallie Monell ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Máj. 16, 2017 6:00 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Igaza volt, lelőhetett volna és vártam is a pillanatot, amikor úgy dönt, hogy inkább előveszi a fegyvert és a fejembe röpít egy golyót, hogy megszabaduljon tőlem. Őszintén? Megértettem volna és lehet, hogy még az utánam maradt kupi eltakarítása is jobban megérte volna, mint magyarázkodni kezdeni és beavatni a magánélete titkaiba. Én valószínűleg lelőttem volna magam. Most kezdtem jobban átgondolni, mennyire tapintatlan voltam: de így legalább gyorstalpalót adtam James-nek abból, milyen hülyeségekre vagyok képes, ha unatkozok és a fejembe veszek valamit. Példának okáért lenyomoztatom a testőrömet és követem a szabadsága alatt. Lehet, hogy én vagyok a nagyobb őrült, nem a férfi, aki teleragasztgatta a falat egy nő képeivel.
- Elszöktem előle, James! Maga szerint megfelelően végzi a munkáját? – Széttártam a karjaimat. Nekem lett volna a legkevesebb jogom felháborodni, de őszintén… ha az az ember tényleg vigyázni akart volna rám, akkor jobban figyel, bár ha teljesen rám akaszkodott volna,, azt sem viselem el. Igen, lehet, hogy kényes liba vagyok, de az egész életemet végigkísérte, hogy szükséges hozzám egy arany középút megtalálása, amely azoknak könnyen megy, akik szimpatikusak nekem, de ha valaki nem lopja be magát a szívembe első ránézésre, annak nagyon nehéz dolga lesz.
- Nem volt nehéz bejutni. – Apró sóhajt engedtem meg magamnak. Miért hitte azt, hogy bonyolult dolog lefizetni a recepcióst? – Tudja, pénz beszél… - Nem voltam büszke magamra, úgyhogy megpróbáltam visszavenni a stílusomból és kicsit meghátrálni. Kíváncsi voltam, hogy kitessékel vagy beavat a falon lógó infók közötti összefüggésbe. Reméltem, hogy az utóbbi, mert attól függetlenül, hogy kissé megijedtem attól, ami elém tárult, érdekelt, mi állhat a háttérben. Igaz, ezen akcióm után örülhetek, ha nem nyújtja be rögtön a felmondását azzal az indokkal, hogy őrültekre nem vigyáz. Kár lenne, mert megkedveltem a férfit.
- A húga? – Meglepődtem. Természetesen először az jutott eszembe, hogy a volt szerelmébe volt még mindig annyira belezúgva és összetörve a szakítás miatt, hogy a megfigyelés megkérdőjelezhető módszeréhez folyamodjon, de egy családi szál még érdekesebb. Ha nekem lenne egy testvérem, én sem engedném, hogy eltűnjön a radarról. – Szóval nem is ismeri? – És inkább magában, egy apró szobában próbál rájönni, milyen ember a húga és milyen élete van? Ez a fickó tényleg zárkózottabb a kelleténél! – Nem lenne egyenesebb felkeresni és leülni vele beszélgetni? Valószínűleg ő is ugyanabban a cipőben jár, mint maga, már ami ezt a testvér-ügyet illeti. A húga helyében értékelném, ha a bátyám megpróbálna kapcsolatba lépni velem. – De lehet, hogy James máshogy látja, az általa kialakított faliújságból ítélve egy ideje figyelheti a lány és biztosan oka van annak, hogy eddig nem állt elé. Mégis, nem lenne jobb, ha megkönnyítené a saját dolgát és elérné, hogy a testvére is tudjon az ő létezéséről, ne csak fordítva?
- Nem mondom el senkinek. – Mondtam őszintén, a férfi felé fordított fejjel. – Kinek mondhatnám el? Nekem sem kellene tudnom... még egyszer, sajnálom, hogy magára törtem. Gyerekes dolog volt és szégyellem magam. – Nem tudtam volna jó magyarázattal szolgálni arra, miért vagyok itt, úgyhogy inkább bele sem kezdtem.

  :033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar

Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



James Madsen ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 15, 2017 8:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kissé érzékenyebben viszonyultam talán a magán szférámhoz, mint mások. Leginkább azért, mert mióta csatlakoztam a sereghez nem igazán adtam ennek teret, vagy csak alig. Másoknak családja volt, barátnője, vagy egyéb más módon volt egy életünk a munkájukun kívül. Ellentétben velem, és nem is próbáltam teremteni magamnak egyet. Nem éreztem a késztetést, nem hiányzott, azonban miután kényszerpihenőre küldtek, apám halála megváltoztatta a dolgokat. Lett egy nyomom a húgomhoz, amit követtem és az ide vezetett. Jelen pillanatban ezt hívom én magánéletnek. Éppen ezért, mikor tudatosul bennem, hogy valaki bent van a szobában, ahol lényegében mindent tárolok, egyből a fegyverem után nyúlok.
-Le is lőhettem volna. – húztam el a szám, ahogy leengedtem a pisztolyt. Ez így persze nem igaz, a tapasztalatnak és a kiképzésemnek köszönhetően kialakult bennem egyfajta a folyamat, mielőtt lőnék. Ez lényegében annyit takar, hogy megbizonyosodom a célpontról és nem lövök vaktában. De a legtöbb államban, ha lőnék, nem vonnának felelősségre. Azonban az is igaz, hogy Ms. Monell nem klasszikus értelemben tört be, hiszen volt kulcsa.
Felsóhajtok és futólag a fal felé pillantok, ahol minden nyomot és adatot rögzítettem, aminek valamilyen módon köze van a húgomhoz. Elhúzom a szám, miközben beszél és bár nem látom magam kívülről, szerintem meglátszik rajtam, hogy milyen borzalmasan kényelmetlenül érzem magam a jelenlegi helyzetben. Dr. Mullins minden bizonnyal egyszerre tartana tőlem és lenne büszke, ha erről mesélnék neki. De nem fogok. Ez magánügy, és bár Ms. Monell úgy döntött, hogy ezt nem veszi figyelembe, Dr. Mullins éppen ellenkezőleg viszonyul hozzá. Szerencsére nem olyan rámenős, hogy kellemetlenséget okozzon, bár híve annak, hogy ki kell zökkenjek a komfortzónámból. Most ez megtörtént.
-Biztos vagyok benne, hogy a helyemre kijelölt testőr mindent megtett, hogy … megfelelően végezze a munkáját. Amit nehéz, ha megszökik, hölgyem. – kissé sajnáltam a férfit. Én magam is kerülhettem volna abba a helyzetbe, mint ő, ha Ms. Monell hasonló lépésre szánja el magát. Ugyanakkor az is igaz, hogy tettem óvintézkedéseket, ha esetleg erre kerülne a sor. Miután figyelmeztetett, hogy időnként szeret … radaron kívülre kerülni, tettem róla, hogy ez ne történhessen meg. Egy katonai nyomkövetővel láttam el, amit egy bajtársamtól kaptam szívesség gyanánt. – Ez … nem az, aminek látszik. – ismétlem magam újra. Nem készültem fel arra, hogy olyan is látja ezt, aki … nem én vagyok.
-Hogy jutott be? – kérdeztem, miután bólintottam a bocsánatkérésére. Habár sejtem a választ. Valószínűleg többet fizetett a recepciósnak, mint én. Nem nehéz, tehetősebb, mint én. De így is elég nagy összeget adtam, hogy ne adják ki a szoba kulcsát. – Nem, egyáltalán … nem zaklatom őt. Épp ellenkezőleg. – ráztam meg a fejemet. – A nő, akit lát a képeken a … húgom. – egy rövid időre elhallgatok, ahogy a képekre pillantok. – Szeretném megismerni anélkül, hogy felbolygatnám az életét. Ez csak … -  mutattam a kidekorált falra. - … a seregben gyakori volt. – nem éppen így, sokkal profibb munkák voltak azok, de nekem nem áll rendelkezésemre mindaz, ami a hadseregnek.
-Örülnék, ha ez … kettőnk közt maradna, Ms. Monell. – szólaltam meg végül újra pár pillanatnyi habozás után. – Nem szeretném, ha tudna róla bárki is. Bárki más. – tettem hozzá. Elvégre azt sem szerettem volna, ha ő tudomást szerez róla. Csak épp nem volt ráhatásom és alábecsültem. Nem hittem volna, hogy képes … utánam jönni ide.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● castle on the hill
Tartózkodási hely :
●● all around the world
Hobbi & foglalkozás :
●● some people can figure it out
Humor :
●● nice



Sallie Monell ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 15, 2017 6:19 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahogy a falat bámultam, elkezdett megfogalmazódni bennem, hogy talán mégsem kellett volna idejönnöm. Eddig elodáztam a gondolatot, miszerint éppen annak az embernek a privát szféráját terveztem megsérteni, akire a hétköznapok során rá kell bíznom az életemet – vagyis, már meg is sértettem, annál jobban bele sem taposhattam volna, minthogy utána jövök és még a zárt ajtót is kinyittatom magam előtt. Ez az én bajom, mindig hamarabb cselekszek, minthogy töviről hegyire átgondoltam volna a lépéseimet és ennek az ismételt felismeréséhez az kellett, hogy jó pár pillanatra megálljon bennem az ütő és megkérdezzem magamtól: egyébként ki is ez a férfi? Azon kívül, amit eddig megpróbáltam kihúzni belőle, nem sokat tudok róla, sőt… és a titokzatossága bőven elég volt ahhoz, hogy minél többet meg akarjak tudni róla.
- Jézusom, ne hadonásszon már azzal a fegyverrel! – Nagy levegőt vettem és mire kijöttek a számon a szavak, addigra a pisztoly is kikerült a képből. Nem voltam barátja a fegyvereknek, valószínűleg azért, mert fogalmam sem volt, hogyan kell bánni velük. Eddig szerencsére nem volt rá szükségem, hogy megtanuljam. Enyhe ijedelmem annak is szólhatott, hogy nem voltam felkészülve James érkezésére annak ellenére, hogy az ő szobájának közepén ácsorogtam. Azt hittem, lesz még egy kis időm, mielőtt visszaér.
- Talán nekem nem kellene itt lennem, de magának sem. – Elképzelésem sem volt, hogyan vágom ki magam a helyzetből, viszont ha más nem, legalább próbálkoztam. – Szerintem… mindkettőnknek van mit megmagyaráznia, úgyhogy kezdem én. – Zavart mosolyt villantottam és mély levegőt vettem, miközben felhúztam a vállaimat. Gondolkodtam. Mit mondjak, amitől nem tűnök hülyébbnek, mint most? Bár a jelen szituációban James-en túltenni eléggé nehézkesnek nézett ki. – Hosszú hétvége van és unatkozom, a helyettese pedig egy idióta, aki háromig sem tud számolni, nemhogy vigyázni rám, ne adj’ Isten beszélgetni velem. És tudja, hogy mennyire vesszőparipám a körülöttem lévők megismerése… hogy bízzam rá az életemet valakire, akit nem ismerek? A jelen szituáció is tökéletesen példázza, hogy sohasem lehet tudni, kinek mi zajlik belül. – Mutattam a férfi mögötti falra. Újabb pillantást vetettem a képekre és meg kellett állapítanom, hogy a rajtuk szereplő lány nem csak szép, de kollégának is megtenné. Viszont sokkal fontosabb volt, hogy vajon pontosan mibe is sétáltam bele? Lehet, hogy nem akarom tudni.
- Sajnálom. – Nyögtem ki őszintén. – Nem akartam megsérteni a magánéletét, csak kíváncsi voltam… - Pár hosszú másodperc erejéig elhallgattam, de nem bírtam sokáig, muszáj volt ismét szólásra nyitnom a számat. – Mondja, hogy nem zaklatja szegény lányt és hogy nem fog megölni, amiért megláttam ezt az… egyedi tapétázási módszert. Egyébként egészen szép kollázs. – Lenne, már ha az ember lánya értékeli az ilyesmit. Szívesen megnéztem volna újra közelebbről, de inkább egy helyben maradtam, mert nem akartam, hogy a betoppanásomnak súlyosabb következményei legyenek. Egy katonával szemben eléggé tehetetlen lennék.

  :033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar

Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



James Madsen ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Máj. 13, 2017 4:37 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Tetszett az új munkám. Nem az volt, amihez hozzászoktam, de bizonyos elemeiben azt idézte. Sokan furcsállják, hogy miért lesz valakiből katona. Úgy gondolom pont azért, amiért másokból rendőr, vagy orvos. Nem egyszerűen munkák ezek, hivatások. Kötelességtudatra van hozzá szükség. Nem minden emberből lehet rendőr, sem orvos, és katona sem. Magam sem gondoltam volna, hogy a hadseregben építek majd karriert. Mikor beléptem, úgy gondoltam, hogy mindössze egy-két évet fogok eltölteni itt. Az egy-két évből aztán három-négy lett, majd végül azon kaptam magam, hogy szeretem azt, amit csinálok. Hiába jelentett ez olykor rosszat. Az ember érdekes helyeken tudja meglelni a céljait.
Ahogy visszaértem, megakartam kérdezni, hogy kerestek-e, de végül elvetettem az ötletet. Nem szoktak. A recepciósnak pedig fizetek, hogy ez így is maradjon. Többet, mint szeretnék, de többet, mint amennyire másoknak megérné a hollétem kiderítése. Paranoiának hívnák ezt sokan, és talán van is benne valami, de én inkább … elővigyázatosságnak hívnám és egy rossz szokásnak, amit a seregben vettem fel. Minden amit csináltam, lényegében titkos. Eszerint éltem az életemet éveken át. Az ajtó előtt megállva sem veszek észre semmit. Csukva van. Amint azonban a kulcsom a zárba illesztem, már tudom, hogy van ott bent valaki. Egyből a pisztolyom után nyúlok és tüzelésre készen nyitok be, mikor megpillantom Ms. Monell-t.
-Mit… mit keress maga itt? – értetlenség ütközött ki az arcomon, ahogy leengedtem a pisztolyt és becsuktam az ajtót magam mögött. Kulcsra zárom és a szatyrot az ajtó mellé teszem. – Nem kéne itt lennie. Szabadságon vagyok. – mondtam, ahogy beljebb mentem, majd megálltam közte és a fal között, mintha eltakarhatnám mindazt, ami ott van.
-Ez… nem az, aminek látszik. – sóhajtottam fel, ahogy vetettem egy pillantást a fal felé. Eltudom képzelni, hogy mit gondolhat hirtelen most rólam, illetve arról, ami a falakon van. – Nincsenek hátsó szándékaim. Csak alapos vagyok. – magyaráztam, és megráztam a fejem. – Nem tudom, hogyan talált rám, de … magánügy miatt vagyok itt. Bármire is van szüksége, a helyettesem biztosan készséggel áll a rendelkezésére. – habár sejtettem, hogy nem azért jött ide, mert szeretne valamit. Egyedül van itt, a szobát senki sem figyeli meg. Minden bizonnyal a helyettesem szem elől tévesztette, amit Ms. Monell ki is használt. Azonban azt nem tudom, hogyan talált ide. Ekkora szerencséje senkinek nem lehet.
Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Chatkép :

Kedvenc dal :
●● castle on the hill
Tartózkodási hely :
●● all around the world
Hobbi & foglalkozás :
●● some people can figure it out
Humor :
●● nice



Sallie Monell ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Máj. 01, 2017 8:57 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Jimmy | Sallie
[You must be registered and logged in to see this image.]
A new york-i hosszúhétvégém lassabban telt, mint gondoltam volna. Alig vártam, hogy ismét birtokba vehessem a lakásomat, azt csináljak, amit akarok, kimozdulhassak a barátaimmal, szórakozással és ne hivatalos pofavizitekkel tölthessem az estéket… erre mi fogadott? A nyolcmilliós város szinte teljesen kiürült, az ismerőseim vidékre utaztak és azon kaptam magam, hogy a szüleimmel tervezett ebéden kívül az összes programom zsákutcába futott. De ami a legjobban idegesített: a férfi, akit az őrzésemmel bíztak meg, amíg James szintén szabadságon van, levakarhatatlan volt. Ha kitettem a lábam az utcára, követett, kétpercenként kérdezgette, hogy minden rendben van-e és nem is lett volna baj, ha szimpatikus lett volna. A hátam borsózott a jelenlététől, már hozzászoktam James hozzáállásához és munkarutinjához, nehezemre esett elviselni egy másik személyt. Plusz, furdalt a kíváncsiság, vajon milyen lehet a privát életben.
Nem telt túl sok időbe és győzködésbe, míg rávettem a Mr. Madsen-t alkalmazó céget, hogy elmondják, merre ment a testőröm. Hát nem fura, hogy egy színvonalasabb vállalatnál akkor is lenyomozzák az alkalmazottaikat, ha azok nem akarják, hogy a munkaadóik tudják, miért vették ki a szabadságukat? Mivel előadtam azt a színjátékot, miszerint hatalmas szükségem lenne a testőrömre, mert egyszerűen képtelen vagyok kijönni a helyettesével és nem bízom rá az életemet, megkaptam a válaszaimat: a férfi egy virginiai kisvárosban van, aminek első nekifutásra a nevét sem tudtam megjegyezni. Persze az is hozzájárulhatott a kérésem teljesítéséhez, hogy megfenyegettem a biztonsági vezetőt, miszerint ha nem dalol, elintézem, hogy elveszítsék a védelmem ellátásának jogát és elkezdem terjeszteni a belső köreimben, milyen rosszul végzik a munkájukat. Kicsit túltoltam a dolgot, normális esetben nem voltam ennyire dramatikus… de unatkoztam és ilyenkor mindig elkezdtem azon gondolkozni, mivel üthetném el az időt. Néha panaszkodtam, amiért alig találom a fejemet és arra sincs időm, hogy normálisan megebédeljek, aztán ha rám szakad a szabadság, nem tudok mit kezdeni magammal és teljesen haszontalannak érzem magam. Ki érti ezt?
Elképzelésem sem volt, milyen eldugott Aprajafalvába fog vezetni az utam, de ha már felültem a repülőre, akkor nem fogok visszakozni. Az a helyzet, hogyha megkérdezném a férfit, mit csinált és miért volt olyan sürgős kivennie pár napot, úgysem válaszolna. Abba inkább bele sem gondoltam, hogy totális pszichopatának tűnhetek majd a szemében, de tényleg nem tudtam magammal mit kezdeni és túlságosan szerettem volna látni a testőrömet akkor, amikor nem öltönyt és fegyvert visel, hanem normális emberként járja az utcákat. Ha pedig valamit a fejembe vettem, ég áldja az áldozatot.
Órák hosszat utaztam, hogy végül egy poros motel előtt álljak meg. Nem illettem a környezetbe, a napszemüvegemet fel sem toltam a fejem tetejére, a szemeimet eltakarták, amikor lefizettem a recepcióst. Néhány bankjegy és még kulcsot is kaptam, viszont a szobába benyitva eltátottam a számat. Mintha a CSI egyik epizódjába csöppentem volna: félhomály, a redőnyön beszűrődő fény éppen csak megvilágította a szemközti falat, amire kormányszerveket megszégyenítő stílusban voltak felragasztgatva képek, cetlik, térképek.
- Maga... - Összerezzentem, amikor kinyílt az ajtó és az érkező felé fordultam. A szám is nyitva maradt, hirtelen nem tudtam, hogy magyarázkodni kezdjek vagy a falra mutogatni azt kérdezve, hogy mi a csuda ez? - Tudom most én tűnök a nem normálisnak, de... A képek felé mutogattam és gyorsan pislogni kezdtem. Nem igazán tudtam, mit mondjak.

  :033: ● ● coded by elena
Vissza az elejére Go down

avatar

Vadász •• vad játszmák, féktelen éjszakák; csak a prédára várunk
Chatkép :

Keresem :
✗ my sister
Kedvenc dal :
do or die
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard
Humor :
✗ it was



James Madsen ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 14, 2017 11:01 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kivettem pár nap szabadságot. Elintéztem, hogy addig legyen, aki helyettesít. Szerencsére nem kellett pontosan megjelölnöm a szabadságom okát, a munkaadóimnak elég volt az, hogy magánügyben szeretnék elutazni néhány napra. Egyedül a terapeutám tudja, hogy van egy testvérem, az orvosi titoktartás miatt úgy döntöttem elárulom neki. Észrevettem magamon, hogy az utóbbi időben sokat javultak a szociális képességeim, tehát jó munkát végez. Úgy döntöttem ezt meghálálom a bizalmammal. Továbbra sem rajongok azért, hogy el kell oda járnom, de kétségkívül használ. Egyébként is, köteleztek arra, hogy részt vegyek a foglalkozásokon, tehát sok választásom nincsen. Még mindig a sereg kötelékében vagyok, nem szereltem le. Elméletben visszahívhatnak, de… nem valószínű, hogy vissza is fognak.
Egy motelszobában rendezkedtem be. Készpénzzel kifizettem előre a következő napot is. Szobaszervízt megint nem kértem, akármit is jelentsen az itt. Ez egy motel, köztudott, hogy általában azok jönnek ide, akik szeretnék, ha nem maradna nyoma annak, hogy itt voltak. Én magam ennyire nem kéne, hogy paranoiás legyek, de… jobb félni, mint megijedni. Ez a szobát nagyjából három hónapja fizetem, azóta senki nem lépett be az ajtón, csak én. Kissé furán néz rám a tulaj, akárhányszor meglát, de amíg fizetek, nem tesz fel kérdéseket. Ezért pedig roppantmód hálás vagyok neki. Nem vagyok túl jó a kérdések megválaszolásában.
A szoba egyébként elég egyszerű. Két részből áll. Egy nappali, benne egy szekrény, egy tévé és egy ágy. A másik helység pedig a fürdő, meglehetősen egyszerű, de nem is idejöttem volna, ha egy ötcsillagos hotelben kívántam volna megszállni. Kissé átrendeztem ugyanakkor a nappalit. Az ágy be van vetve, hozzá sem értem, mióta fizetem a helyet. A földön alszom. Rossz szokás, nem szabadultam még tőle. A szekrényekben néhány ruhadarab van csak, illetve fegyverek egy ládában, jól elzárva. Mindegyikre van engedélyem, de nem használtam őket mióta leszereltem. Nem bérgyilkos vagyok, csupán… ebből a szempontból kissé szentimentális. A falak képekkel és rajzokkal vannak tele aggatva, térképek, beosztások. Három hónapnyi kutatómunka és megfigyelés eredményei. Mindegyik képen egy fiatal, barna hajú, meglehetősen szép vonásokkal bíró lány van. Valószínűleg senkinek se jutna eszébe, hogy a rokonom, nemhogy egyenesen a testvérem. Nem hasonlít rám. Apámra ütöttem, ő pedig… ezek szerint az anyánkra.
Bezárom az ajtót, ahogy kilépek a szobából. Szükségem van némi ételre és kávéra. Egész jó idő van, mégis kabátot veszek. A munkám során hordhatok fegyvert, civilben nem. Nem hordhatnék. A kabátot azért veszem, hogy eltakarja a pisztolytartóm. Vállszíjat hordok, akárcsak a munkámban. Csak ott öltönyt viselek felette.
-Mindjárt visszajövök. Ha érdeklődne valaki… - kezdek bele, de leint a recepciós. Tudja. Mindig elmondom neki, hogy amennyiben keresnek, vagy a szoba miatt érdeklődnek, küldje el az érdeklődöt. Ő pedig mindig elmondja, hogy soha senki nem szokott keresni. Ezúttal nem teszi meg. Mindegy is, fél óra múlva visszajövök.
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Aug. 27, 2016 8:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next



Noémie && Bryan

it was a wrong decision

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak egy biccentéssel reagáltam arra, amit mondott. Csalódott lettem volna, ha azt mondja, hogy abbahagyta a tanulást, elvégre volt érzéke az egészhez. Végig tudta csinálni, bár az ő élete egészen másfajta tragédiákat sorakoztatott fel, mint Ebony-é. Ő okkal választott más pályát magának, a vele történtek után én magam sem folytattam volna a jogot a helyében. De Noémie erre született. Megannyi igazságtalanság van a világban, és ki érezné át legalább annyira, ha nem egy olyan, aki szintúgy egy igazságtalan, beteg, fertő világból jött? A szülei egyenesen gondozásra szorultak volna a furcsa mániájukkal. Olyasmibe taszították ezt a lányt, amiből sem én, sem más nem lesz képes csak úgy kirángatni. Magának kell megtalálnia a kiutat abból, ahová magát taszította. Nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen. Csak tudnia kell, hogy... vasn értelme. Mindig van értelme.
Ismét sírni kezdett. Magam sem tudom, mikor éreztem magam hasonló helyzetben, régóta távol voltam már a saját gyerekeimtől, és... a magam valóságában szükségem volt arra, hogy ne érzékenyüljek el, mert a hivatásom is ezt követelte. Még ha a tanteremben nem is voltam kegyetlen, rezzenéstelen fenevad. - Nem vagy szörnyeteg. Csak segítségre van szükséged abban, hogy új életet kezdhess. Hagynod kell, és... talán sikerülhet. De előbb bíznod kell magadban - guggoltam továbbra is az ágy szélénél. A takarók alól alig látszott ki az arca, mégsem tudtam elkerülni, hogy a szemébe nézzek. De ez volt a célom,. Így tudtam érzékeltetni, hogy mint ezelőtt is, most is komolyan beszélek. - Időre van szükségünk. Ebonynak is. Túl sok mindenen kellett keresztül mennie. Ahogy neked is. Előbb-utóbb mindneki megkapja a megbocsátást, még ha néha hosszabb ideig is tart - emeltem fel a kezem, hogy letöröljek egy újabb könnycseppet a szeme alól. Nem kellett tőlem bocsánatot kérnie, ahogyan köszönetet mondania sem kellett volna. Tisztában voltam azzal, hogy miféle. Előtte soha nem találkoztam azzal a világgal, amibe bevezetett az első átváltozása kapcsán. - Be kell fejezned. Amit most csinálsz, azt mindenképpen - álltam fel végül, mikor észrevettem, hogy már nem néz a szemembe, és ő is felült. - Ha más nem, kezdj bele egy itteni új életbe. Vállalj ügyeket. Temetkezz beléjük. Csak... szabadulj ki a saját börtönödből, mert... előbb-utóbb meg fog fojtani.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :
myself
Kedvenc dal :
running with the wolves
Tartózkodási hely :
mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
lawyer



Noémie Pond ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 19, 2016 2:38 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
to Mr. Foster
i am broken and no one can fix me

[You must be registered and logged in to see this image.]
A rendelés után elbújok a takarók alatt. A vastag dunyhák menedéket, biztonságot adnak, azt pedig ki tudja már mikor éreztem utoljára. Éreztem egyáltalán valaha? Álszent lennék nemet mondani de még magamnak sem vallanám be az egyetlen alkalmat amikor valóban éreztem. Kérdésére felpillantok és bólintok. - Befejeztem csak nem ott. A tanulmányi eredményeimmel nem volt gond, sőt, szóval az első kérelmem benyújtására átvettek Berlinbe. Nem volt túl nehéz. - Sosem ment nehezen a tanulás. Nem voltam jó diák mert minden szabályt megszegtem és áthágtam de a jegyeimre sosem volt panasz, többnyire azért mert ösztönösen jött ez a lét. Ösztöndíj a kiválóaknak járt és én megkaptam így a megélhetésre annyira nem volt gondom... mármint az mellett amit összelopkodtam, nem volt. Sosem jártam tisztességes utat be. Amikor Ebonyval végre elhagytuk a várost és új életet kezdtünk, amikor Bryan a szárnyai alá vett, azt hittem magam mögött fogom tudni hagyni a múltat. Azt hittem képes vagyok ellökni magamtól démonjaimat de azok az első adandó alkalommal visszatértek kísérteni és most itt voltam. Egyedül és árván, eltaszítva magamtól a két embert akinek a szeretete mindennél többet ért nekem. Én pedig, mint minden mást az életemben a jogon kívül – elcsesztem. Érzem, hogy újra sírok. Halkan, nyöszörögve fáj. Kezembe temetem az arcomat. A pia maradt nekem és az minden alkalommal mélyebbre lök. - Szörnyeteg vagyok. - suttogom halkan és kínzott mosollyal arcomon pillantok fel a férfire. - S most még csak nem is arról beszélek, hogy vérfarkas vagyok. - Ostorozom magam pedig tudom, hogy nem segít. Egyik napról a másikra élek. Egy összetört kislány vagyok és tudom, hogy Bryan átlát az álcán amivel ezt el akarom rejteni. Kétkedem abban, hogy valaha még egyszer ilyen közel fogok engedni magamhoz bárkit is. Most átkozom magam amiért Bryan szerepelt a kártyámon. Ha nem hívták volna, soha nem derül ki, hogy miképp érzek valójában. Minek nem lehetett hagyni, hogy a bár mosdójában kihányjam magam, pihenjek kicsit majd valahogy haza kóvályogjak? Minden rendes emberrel ezt tették volna de én olyan töröttnek tűntem, hogy nem mertek ott hagyni a wc csészét ölelve zárásig. Jó emberek. Én nem vagyok jó ember. Még ember sem ami azt illeti. - Azt hiszem most nincs igaza. - csóválom meg a fejem. - Nem mindenkinek jár a boldog befejezés. - mondom halkan, miközben letörlöm a könnyeimet. Szeretnék újra bocsánatot kérni de egy hang sem jön ki a torkomon, hogy aztán percekkel később kibukjanak belőlem a szavak. - Megkerestem Ebonyt. Gyűlöl. Ismerem gyerekkora óta. Soha nem gyálölt senkit. Engem igen, tudja? Rám sem bír nézni. Megvet. - megcsóválom a fejem. Elbújok a takarók alatt. Törött vagyok. Engem nincs aki megragasszon vagy aki egyáltalán meg akarna és erről egyedül én tehetek senki más. - Bocsánat. - mondom gyorsan és letörlöm könnyeim, igyekszem összeszedni magamat. - Nem értem, hogy lehet ezután is mellettem de köszönöm. - suttogom halkan ahogy átölelem térdeimet. Az a baj, hogy amilyen gyorsan fejbe csapott a hideg víz, most épp olyan gyorsan ránt vissza a meleg a részegségbe. Nem tudom mennyit is ihattam pontosan csak azt, hogy mocskos sokat. Vérfarkasként nem üt meg olyan hamar, hát egyik üveg követte a másikat ameddig... nos, azt már tudjuk jól. - Elvállaltam pár ügyet, tudja? Miután lediplomáztam. Pár aprót, semmi eget verőt. - Elgondolkodom. A munkámban jó vagyok. Van még mit tanulnom, persze de egy kezdőhöz képest nincsen veszített ügyem, ami azért jó jel. Talán ha a munkámba temetkeznék... áhh. Magam sem tudom. Tanácstalanul nézek magam elé. Továbbra sem merek pótapám tekintetébe nézni. Túl fájdalmas, túlságosan is emlékeztet arra, mit tettem vele és Ebonyval.

keep on falling down || szeriii <3 || xxx || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Szer. Máj. 11, 2016 7:50 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next



Noémie && Bryan

it was a wrong decision

[You must be registered and logged in to see this image.]
Csak néztem rá, az arcán láttam minden vívódást, minden benne lezajló küzdelmet. Harcolt, de attól tartottam, hogy nem azt a démont akarta ezzel a harccal elpusztítani, amely szükséges lett volna. Régen nem tanítottam ilyen lányt, és már az első alkalommal, mikor megláttam, tudtam, hogy akárcsak Ebony esetében, ő sem csak egy sima diák lesz a számomra. Ennél jóval többet jelentett már, olyan volt, mintha a saját lányomnak segítenék... csak fontos volt, és az, hogy nem engedte, nem fogadta el a segítségemet, csak mert makacs volt, és azt gondolta, hogy nem érdemli meg, valahol mélyen szúrkálta a mellkasomat.
- Sokszor nincs másod. Csak a remény és a hit. Nincs reménytelen. Amíg hagyod, segítek. De rád is szükségem lesz hozzá - mondtam neki, majd mikor láttam, hogy végre tényleg hallja a hangomat, felé nyújtottam a kezem. Segítettem neki felállni a fal mellől, és amikor eltűnt a fürdőben, csak egy nagyt sóhajtottam, és beletúrtam a hajamba. Ha valakit tényleg megviselt ez az egész, az Noémie volt. Mindig is ingatag lábakon állt, a szülei nem támogatták, mert nem volt bólogató kutya a műszerfalon. Az, hogy az élete utolsó biztos pontja egyik napról a másikra kifordult a helyéről Ebony személyében, láthatóan megtört benne valamit. Bár nem voltam pszichológus, nem tudtam, hogy jól vélekedem-e róla. Csak tudtam, hogy nem hagyhatom egyedül.
Amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja, Noémie jelent meg, immáron teljesen tisztán, mire valamelyest megkönnyebbültem. Abban biztos voltam, hogy ma már nem csinál ostobaságot. - Nem, nem kérek - ráztam meg a fejem, majd leültem az ágy melletti fotelba. Láttam, hogy kerüli a tekintetemet, de a hajlandóság arra, hogy könnyebbé tegye a saját életét, már látszódott rajta. Nem dacolt. Csak az volt a feladatom, hogy elhitessem vele, megérdemli. Annyit érdemel az élettől, mint bármelyikünk. - Nem fejezted be az egyetemet, miután Ebony és én is elmentünk, igaz? - kérdeztem aztán. Nem tudtam, merre terelődött az útja. Ebony a tárgyalásai után eltűnt, én pedig a válásom után adtam be a felmondásomat.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :
myself
Kedvenc dal :
running with the wolves
Tartózkodási hely :
mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
lawyer



Noémie Pond ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Ápr. 18, 2016 11:55 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
to Mr. Foster
apa összetört álma vagyok

[You must be registered and logged in to see this image.]
Hirtelen komolysága megrémiszt egy pillanatra. Várom a lecsapó öklöt, ami majd helyre tesz, mint gyermekként. Várom a pofont. Várom a hideg és ellentmondást nem tűrő szavakat. Várom a megaláztatást. S mikor mindez nem érkezik meg olyan döbbenten és elkeseredetten csúszok végig a falon, hogy legszívesebben felpofoznám magamat. Szánalmas vagyok. Gyenge. Nem csoda, hogy mindenkit elüldözök magam mellől. Nem csoda, hogy engem nem lehet szeretni. Nem vagyok más, mint egy ostoba fruska. Talán több pofon kellett volna apámtól. Ki tudja. Bryan szavai jobban fájnak, mintha megütne. Nem ígér semmit. Persze, hogy nem. Ki vagyok én, hogy ezt követeljem. Tekintetem kikényszeríti szavaival. Végre őt figyelem. Nem mást. Rá koncentrálok.  Azt mondja, jó ember vagyok. Megcsóválom a fejemet, de nem enged tiltakozni, folytatja. Démonokról beszél és hibákról, arról, hogy tanulhatunk. Elmosolyodom. – Maga szerint van remény? – kérdem és kicsit előre dőlve nyújtom felé kezemet, jelezve, hogy képes vagyok felemelkedni ebből a mocsokból… ha azt mondja, van még remény számomra akkor képes vagyok rá. Máskülönben hagyjon a porba hullni és engedjen megfulladni újra és újra még valami nálam nagyobb szörnyeteg rám nem talál, és el nem vágja a torkomat. Ha segít felállni, elhúzom kezem érintéséből. Nem azért mert idegenkedem tőle, hanem mert nem érdemelem meg, hogy valaki azért nyújtsa a kezét, hogy segítsen rajtam. Lesütöm a tekintetem. – Köszönöm. – suttogom halkan ahogy ellépek mellőle és a fürdőbe igyekszem, hogy beálljak a víz alá, ahol vagy fél órát töltök el, mire végzek. Gyorsan áttörlöm magam – már amennyire képes vagyok gyorsan mozogni – és vizes tincseimet is belecsavarom egy törülközőbe. Belebújok a táskámból előhalászott tiszta bugyiba amit mindig magamnál tartok vész esetére és a plusz pólóba is ami még a jogi egyetemről maradt. Sosem lehet tudni, hol kell meghúznia magát az embernek éjszakára, nem árt ha van nála pár alap darab. Ahogy kikászálódok, azonnal az ágyba vetem magam, be a takarók alá. A telefonomért nyúlok. – Éhen halok. – nyelek nagyot de nem nézek a férfire. – Kér valamit? – szégyellem magam. Végtelenül. Nem tudok rá pillantani sem.  Cserébe készen állok rá, hogy kimásszak ebből a pokoli mély gödörből.

keep on falling down || szeriii <3 || xxx || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Márc. 18, 2016 12:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

sean & vera
Nem volt semmilyen kötelezettségem az irányába mégsem tudtam olyan könnyedén hátat fordítani neki. Sosem voltam az a típus, aki csak úgy figyelmen kívül hagy egy segítségkérést. Még akkor is, ha éppen az némán érkezik. Mármint a lány, akivel együtt élek meg sem hajlandó szólalni mégis befogadtam és védelmezem. Nem tudom, hogy valaha is képes leszek szóra bírni azzal kapcsolatban, ami történt vele, de én nem fogom feladni a reményt, hogy egyszer eljutok vele valahová. Csak túl kell tennie magát a sokkon, amin keresztülment. Bár elég nehéz lesz, ha megszólalni sem lesz hajlandó, mert így még különösebben segíteni sem tudok neki.
- Nem köszönöm, igazán nem kérek semmit. Maximum annyit, hogy vegyél egy szép mély levegőt, mielőtt túlpörögsz és felrobbansz nekem itt helyben. - Látszik rajta, hogy mennyire megviseli az, ami jelenleg az elméjét ostromolja szinte szüntelenül. Meg tényleg fontos lehet, hiszen akkor nem keresett volna fel engem. Évek óta nem láttam már. Vagyis nem rémlik. Lehet, hogy találkoztunk már, de a gyógyszereim mellett az idő valahogy mindig gyorsabban tellett és néhányszor egy-két dolog ki is esett, szóval nem lennék meglepve, ha már beszélgettünk volna az elmúlt időszakban csak kiesett nekem. De akkor se rónám fel neki, ha nem.
- Még életben, ami úgy gondolom már magában sokat elmond rólam, de azt már meg sem kérdezem te, hogy vagy, mert a vak is látja, hogy ki vagy akadva. - Nem akarom túlságosan sokáig húzni az idejét, hiszen nem azért lettem ide rendelve, hogy nekiálljunk sakkozni és az élet értelmét próbáljuk meg kitalálni.
- Oké, értem.. Azt hiszem. Aggódsz a testvéredért. Nekem azonban csak egy kérdésem van. Miképpen jövök pontosan a képbe? - Nem vagyok szakértő, meg túl megbízható társ sem és biztos vagyok benne, hogy volt egy nagyon nyomós oka arra, hogy pont engem hívott ide és nem valaki mást. Nem is tudom, hogy lett volna lehetősége mást hívni. Azt hiszem más valaki elintézte volna azzal, hogy paranoiás a húga is meg ő is, de én nagyon szívesen segítek neki a végére járni. Mire valók a barátok, ha nem erre? - Akkor gondolom az úti célunk most New York lesz? - Nem szívesen hagyom magára a hölgyeményt a lakásomban, de kétlem, hogy a távollétemben hirtelen, érthetetlen módon szófosást kapna. Ha pedig mégis és el is tűnik nem az én hibám lesz. Én megtettem mindent annak érdekében, hogy talpra álljon. Ha rosszul is fog esni, nem fogom levadászni a világ végére. Szabad ember.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Feb. 25, 2016 3:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next



Noémie && Bryan

it was a wrong decision

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen közel ahhoz, hogy valaki kihozzon a sodromból. Nem voltam az a fajta, aki engedett az indulatoknak, mindig is a racionalista gondolkodás hívének tartottam magam, néhány kivétel esetében, de úgy tűnt, ez is készül kivételes esetté válni. Azt még képes lettem volna lenyelni, hogy széttépi a névjegykártyát, amit azért adtam, hogy fel tudjon hívni, ha szüksége lenne rám, de az már egyáltalán nem tetsztt, hogy úgy beszélt, mintha annyira ismert volna, mint a tenyerét. Nem így volt. Nem ismert, csak egy általam vetített képet látott rólam, amely annyit engedett láttatni, amennyit én akartam. Lehettem én a hidegvérű, békés szándékú professzora, akitől sokat várt, és bíztam abban, hogy a kettőnk között kialakulófélben lévő barátság túléli majd az egész... Ebony ügyet. De nem így történt. Az előttem álló nő tulajdonképpen csak a szerencsének köszönheti, hogy nem törte ketté a karrieremet, és tett munkanélkülivé a kijelentéseivel, amellyel ocsmány módon vádolt meg engem és a legjobb barátját, de ezen már túlvoltam. És amit most láttam belőle, még annyira sem tetszett.
- Nem ígérek meg semmit. Most hagyd abba. Nem mondom még egyszer - szólaltam meg végül a tőlem várható legnagyobb komolysággal. Ritkán szoktam ilyen szinten komolyságot vinni egy beszélgetésbe, talán megkongatta a vészharangjaimat. Utáltam, mikor valaki azt gondolta, én annyira jó ember vagyok. Ez a lány nem tudott rólam semmit. Nem tudta, mit tettem a tulajdon testvéremmel, nem tudja, hogyan bántam a feleségemmel, vagy hogy milyen pocsék szülő lettem.
Elengedte a kezemet, tekintetemmel követtem őt, ahogy kisétált az erkélyre. Egy hajszál választott el attól, hogy ne hagyjam magára, végül mégis ott maradtam, mint akinek földbe gyökeredzett a lába. Szavai hallatán csak nagy levegőt vettem, ismét beletúrtam a hajamba, és megrázva fejem, megindultam felé, hogy mikor lecsúszott alakja fölött megálljak, leguggoljak elé. - Jó ember vagy. Jó ember, akikkel rossz dolgok történtek és történnek éppen most is. - Nem tudtam mosolyogni, habár szívem szerint egy biztató mosolyt küldtem volna felé, de helyette csak odanyúltam, és lesimítottam egy könnycseppet a szeme aljáról. - És ha ezen túlleszel, büszke leszek rád. De nem hagylak egyedül benne. Mindkettőnknek megvannak a maga démonjai. A hibák, amiket elkövetünk, azért vannak, hogy tanuljunk belőlük. Viszont csak akkor tudok segíteni, ha engeded. - Újabb sóhaj, és próbáltam elérni, hogy rám nézzen. Már láttam valamit megcsillanni a szemében könnyeken kívül, bíztam abban, hogy esetleg az értelmes kommunikáció is lehetővé válik.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
helyszínelő
Humor :
az éterben valahol kering



Vera Buckley ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 12, 2016 12:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Sean & Vera
[You must be registered and logged in to see this image.]

Bevallom őszintén, nem számítottam arra, hogy ennyire rendes lesz velem. El sem vártam volna tőle, hiszen évekig nem is hallott felőlem, ahogy én sem követtem figyelemmel a mindennapjait. Egyszerűen csak...megszakadt a kapcsolat. Azonban egy dolog biztos. Ha Tesst épségben sikerül megtalálni, hogy aztán szépen kupán vágjam, garantáltan életem végéig Seannak fogok hálálkodni. Megváltozott. Mármint ezen nem is kéne meglepődnöm, hiszen szépen elteltek az évek. Ám az fix, hogy ahogy anno, úgy most sem tartom őt őrültnek. Sőt az egyik legépelméjűbb ember, akivel valaha találkoztam.
- Persze, gyere be. Ne haragudj, azt sem tudom, hol áll a fejem. Kérsz esetleg egy...akármit? Nem igazán tudom beazonosítani ezt a löttyöt. - Grimaszolva bámulom a hűtőben valószínűleg már hónapok óta tengődő üveget, amiben valaha valami narancsszínű folyadék lehetett, de nem merem biztosan kijelenteni. Végül inkább a csapból töltök mindkettőnknek vizet, aztán átnyújtom a poharat Seannak, végül pedig hellyel kínálom. Vagy az ágyra ül le, vagy arra a félig már szétesett székre, ami a sarokban árválkodik. Én nem mertem megkockáztatni, mióta itt vagyok, de lehet, ő bátrabb nálam.
- Szóval...hogy vagy? - Ha már az előbb voltam olyan bunkó - bár nevezzük inkább kétségbeesettnek -, hogy még köszönni is elfelejtettem, helyette azonnal belekezdtem a monológomba levegővétel nélkül, most a legkevesebb megkérdezni, mi a helyzet vele. Persze, az agysejtjeim Tess körül forognak, de meg kell próbálnom kevésbé modortalannak tűnni.
- Hidd el, jó párszor fogok még elnézést kérni jó pár dolog miatt, illetve hálálkodásra is számíts. Már amiatt is, hogy úgy döntöttél, segítesz. Köszönöm. A lényeg, hogy kaptam egy SMS-t a nővéremtől, és nem igazán tudom hova tenni a dolgot. Lehet, hogy csak kamu az egész, ismerve őt, de muszáj utánajárnom. Ha történne vele valami, én meg csak tétlenül ülök, sosem bocsátanék meg magamnak. - Komolyan nézek a mellettem ülő régi ismerősre, aztán egy árva szó nélkül megmutatom neki az SMS-t. "Vera, segítened kell. Valaki megölte egy barátomat, és nem vagyok paranoiás, de szerintem én leszek a következő. Gyere New Yorkba. Tess." Már megint ez a borzongás. Sokszor elolvastam már az üzenetet, és állandóan kirázott tőle a hideg. Ha ez női megérzés, akkor Tess komolyan bajban van.

××× || bocsi, hogy csak most. ^^ || *-* || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :
myself
Kedvenc dal :
running with the wolves
Tartózkodási hely :
mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
lawyer



Noémie Pond ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 31, 2016 1:16 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
to Mr. Foster
apa összetört álma vagyok

[You must be registered and logged in to see this image.]
Soha nem akartam ilyen megvetett teherré válni. Nekem nem mutatott példát soha senki. Nem ismertem szülői szeretetet. Nem ismertem azt az érzés amikor valaki büszke rád egészen addig még meg nem ismertem Mr. Foster professzort. Fontos lett az életemben. Hagytam elhitetni magammal, hogy jelentek neki valamit, hogy több vagyok, mint egy diák, hogy a barátommá vált, hogy büszke volt rám. Hát ha valaha is az volt, az a büszkeség már régen kiveszett belőle ebben biztos vagyok és ugyan ki lenne büszke rám? Hülyeség volt azt gondolnom, hogy lesz valaki az életemben akire apaként nézhetek fel. Ebony nem értheti, soha nem értette és nem is fogja. Muszáj kicsit összeszednem magam de annyira részeg vagyok, hogy az is csoda, hogy két lábon bírok állni. Még jót is tenne ha a hideg víz alá lökne, hogy egy kicsit kijózanodjak. - Menjen el. - mondom hirtelen, élesen és váratlanul... és meggondolatlanul. - Nem a maga dolga vigyázni rám. - elbotorkálok a táskámig és kiveszem belőle a kártyát amin a férfi száma áll ha bármi bajom lenne. - Nem kellett volna belerángatnom ebbe az egészbe. - tépem szét a kártyát és a cafatokat hagyom a földre hullani. Amikor azt mondja rosszabb lesz apámnál, felnevetek. - Nem Mr. Foster. Maga soha nem léphet annak a rohadéknak a helyébe. Tudja maga... - lassan jönnek csak elő a szavak amiket keresek és még levegőt is kell vennem. De nehéz ez így egyszerre! - Maga túl jó ember Mr. Foster. - ragadom meg kezeit óvatosan de, hogy mikor kerültem én hozzá ilyen közel? Fogalamam sincs. - Ígérjen meg nekem valamit. - bár tekintetem homályos és a józanságnak nyoma sincs benne, hangom komollyá és kérlelővé válik. - Ne engedjen magához közel olyanokat, mint én. Mi nem érdemeljük meg a maga fajta ember szeretetét és gondviselését. Kérem. Ígérje meg nekem. - könnyek gördülnek le arcomon. Ez a férfi olyan sokat jelent nekem. Fontos, hogy ne essen bántósáda még ha ez azt is jelenti, hogy meg kell védenem magamtól is. - Sajnálom, hogy bántottam. - eleresztem, az erkély felé indulok majd annak korlátjában megkapaszkodva hajolok... inkább dőlök előre, fél testtel teljesen a korlátra nehezedve. - Tudja mi az igazán vicces? - kérdem inkább csak magamtól, mint tőle. - Ha megpróbálnék kiugrani nem történne semmi. Eltörne pár csontom de regenerálódni kezdenék még abban a pillanatban, hogy földet értem. Összetörhetek de meghalni nem fogok. Ez a sors fintora. - Szerencsére a férfi sosem látta a hegeket a testemen... hiszen nincsenek. Mindig eltűnnek. Nem számít milyen mélyre hatol a penge. Túlélem. Végül elhajolok és a földre csúszva temetem két tenyerembe arcomat. - Csak ígérje meg nekem. S cserébe megígérem, hogy amint képes leszek megtanulni irányítani azt a szörnyet ami vagyok, eltűnök az életéből. - Nézek fel rá és tekintetemben valami hirtelen tisztaság csillan, valami őszinte józanság.

so cold || <3 || xxx || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jan. 11, 2016 2:23 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

sean & vera
Rendkívül kényelmes halott embernek lenni. Senki nem számít arra, hogy felbukkanok valahol, de el sem várja senki azt, hogy bármit tegyek. Édes tudatlanságban úsztam a kanapémon a háttérben pedig a tévében valami ostoba vígjáték mehetett, mert néhány időközönként valami nevetésféle csapta meg a fülemet. Talán agymenők, de magam sem tudom. Szó szerint el voltam szállva magamtól. Már igazán leszokhatnék erről, de az igazság az, hogy nincs jobb dolgom. Habár a hátsó szobában ott fekszik egy gyönyörű nőszemély, akire vigyáznom kellene, de néha az érzem, hogy önmagamra sem tudok. A gyűlölet, ami bennem van az csak így válik semmissé, ha egyszerűen úgy határozok, hogy szabadjára engedem a képzeletem, ha nem is a legtermészetesebb módon. A telefonom rezgései pedig ebben az esetben felértek egy földrengéssel. Segítségre van szüksége. Hát, wow. Jó pár éve nem láttam, de sikerült betalálnia a legrosszabb pillanatomba. Legördülök a kanapéról és hatalmasat puffanok a padlón, amiért felnyögök és egy darabig ott is maradok, de az is lehet, hogy hosszú percek teltek el, nekem nem igazán tűnt fel az egész. Nagy nehezen talpra küzdöm magam és a fürdőszobába veszem az irányt, hogy egy hideg zuhany segítségével össze tudjam szedni magamat és kitisztítsam a fejem. Mégsem mehetek ilyen állapotban sehova. Körülbelül fél óra alatt sikerült teljesen kitisztulni a gondolatomnak. Egy cetlit hagytam az asztalon, mielőtt bárhova is elindultam volna. Egy szót sem szólt hozzám mégis úgy érzem, hogy a kötelességem tudatni vele, hogy semmi oka aggódni. Tudnám, miért foglalkozom vele ennyit. Nem mondhatnám túlságosan, hogy annyira jó szívem lenne. Nem vagyok jó ember. Ezzel senkit nem akarnék megtéveszteni egy percig sem.
Végül pedig óvatosan ülök be a kocsimba, amit egy fogadáson szereztem meg és indulok a megadott helyszín felé. Még mindig zavaros egy icipicit a fejem, úgyhogy nem ez volt a legjobb ötletem egyike, de mire odaérek a friss levegő, ami a lehúzott ablaknak köszönhetően beáramlik valahogy meghozza a hatását.
Leparkolok, majd megérdeklődöm, hogy pontosan melyik szobában van, végül pedig könnyedén vánszorgom az ajtóhoz aztán erőteljesen bekopogtatok hozzá. Az ajtó hamarosan kinyílik Vera pedig a nyakamban landol én pedig automatikusan átkarolom a derekát. – Semmi gond. Azért jöttem, hogy segítsek. Nem volt kötelező eljönnöm ezt pedig te is tudod, de el akartam. Szóval, miért nem folytatjuk inkább odabenn a beszélgetést? – Nem volt kötelező felbukkannom, de az igazság az, hogy Vera közel állt hozzám. Nem tekintett rám őrültként, amikor az elmegyógyintézetben kuksoltam. Olyan könnyedén tudtunk beszélgetni, amit elég kevés emberrel volt szerencsém megtapasztalni. A megmaradt agysejtjeimet és a józan eszem maradék részét is neki köszönhetem. Nem hitte el, amit állítanak rólam ezzel pedig megajándékozott valami plusszal, amit nem kaptam meg minden nap abban a pokolban.


©
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Tartózkodási hely :
New York
Hobbi & foglalkozás :
helyszínelő
Humor :
az éterben valahol kering



Vera Buckley ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Jan. 09, 2016 5:14 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Sean & Vera
[You must be registered and logged in to see this image.]

Tess üzenete kikészített. Magam sem értem, hogy bírtam ki üvöltés nélkül. Talán a félelem lebénított. Vagy inkább a tudat, hogy apának nem szabad megtudnia, mert még a végén ismét infarktust kap. Azt pedig fene tudja, túlélné-e. Mindenesetre eszem ágában sincs az édesapám életét kockáztatni. Inkább arra fókuszálok, hogy a rettegésem erejét átirányítsam a nővérem felkutatásába. Bármennyire is uralkodik felettem a félelem jelen pillanatban, nem szabad, hogy fölém kerekedjen. Arra kell felhasználnom, hogy Tesst megtaláljam. Az adrenalin az SMS megérkezése után percekkel jelentkezett nálam, és ennek az érzésnek hála jutott eszembe Sean. Igazából már évek óta nem láttam őt, már nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára. Anno abban az elmegyógyintézetben voltam önkéntes, ahol őt kezelték. Persze én a legkevésbé sem tartottam őrültnek abból a pár beszélgetésből leszűrve, amit vele váltottam. Viszont azt észrevettem, mennyire megbízható, és egészen összebarátkoztunk, ha fogalmazhatok így. Úgy hiszem, most tudna segíteni. Főleg azok alapján, amiket említett nekem anno. Úgy gondolom, meg tudnánk találni a nővérem. Csak tudnám, miért vagyok ennyire ideges, míg őt várom a motelszobámban ücsörögve. Néha még az is az agyamba férkőzik, hogy talán hiba volt felhívnom őt azzal, hogy sürgősen szükségem van a segítségére. Mármint basszus, évekig nem beszéltünk. Most meg kb. ki akarom használni őt. Hogy jön ez le neki? Kopogtatnak.
- Sean? - Gondolkodás nélkül szaladok ajtót nyitni, azonban csupán egy furcsa férfi álldogál az ajtóm előtt, úgy tűnik, ő is meglepődött, mikor engem látott meg az ajtó túloldalán. Mikor közölte, hogy "téves ajtó", majd pedig odébbállt, szemöldök ráncolva tértem vissza az ágyhoz. Elterültem rajta, és a plafont kezdtem el bámulni, pontosabban a rajta lévő repedéseket. Már sok mindent megélhetett ez a szoba, lenne miről mesélnie. Fúj...most ment el a kedvem az ittléttől. Percekkel később - melyek óráknak tűntek - ismét kopogás. Most már sokkal kisebb hévvel indulok ajtót nyitni, ám amint meglátom Seant előtte állni, automatikusan a nyakába ugrok. Valahogy máris jobban érzem magam, hogy nem egyedül kell szembenéznem ezzel az egésszel. Feltéve persze, hogy segít. Már az is kedves tőle, hogy nem koptatott le, hanem idejött. Pedig megérdemeltem volna, hogy ne is törődjön velem meg a gondjaimmal. Az ölelésből másodpercek töredéke alatt szétválunk, aztán picit zavartan kezdek a mondókámba.
- Kérlek, ne haragudj, hogy téged ugrasztottalak, de egyszerűen nem jutott más az eszembe, akihez fordulhatnék. A rendőrséghez akartam először menni, de aztán beugrott, hogy az is előfordulhat, hogy az egész egy kis semmiség, és Tess csak drámázni akar egy nagyot. Szóval magam szeretnék utánajárni a dolognak. Egyedül viszont mégiscsak bolond lennék belevágni, és egyedül te vagy az, akinek a neve beugrott. - Őszinteség. Minden bizonnyal még párszor bocsánatot fogok kérni tőle, legközelebb amiatt, hogy mostanáig nem kerestem őt, de jelenleg a legfontosabb Tess.

××× || bocsi, hogy csak most. ^^ || *-* || [You must be registered and logged in to see this link.]

Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Pént. Okt. 02, 2015 8:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next



Noémie && Bryan

you brought a wrong decision

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ahányszor már ezt az elcsépelt "sajnálom" szót hallottam... lenne legalább ennyi pénzem, és már legalább két birtokot vettem volna. Nem zavart, és sok esetben együtt tudtam érezni azokkal, akiknek ez az apró szó elhagyta a száját... hiszen az már elárul valamit, ha van képességük a bocsánatkérésre. Nem ő volt az első, nem ő volt az utolsó, és azt hiszem, hogy nem is utoljára mondta nekem, hogy sajnálja. Nem tudtam, mit is tehetnék, hogy helyre rántsam, szívem szerint szó szerint a zuhany alá löktem volna, a fejét a hidegvíz alá tartottam volna, csak hogy kitisztuljon az elmélje, és rájöjjön, hogy egyáltalán nem abban a világban él már, ahol az apja vagy bárki az előző életéből, de bánthatná. Hogy itt már nincs mitől félnie... vagy a szörnyetegtől fél, amely ott lakozik benne? Ezen még nem gondolkodtam el igazán, tekintve, hogy annyira hirtelenül történt az egész. Mire felfogtam volna, már ott is volt, arra sem volt időm, hogy elnézzem neki azt az egész pletykát, aminek köszönhetően majdnem elveszítettem a tanári állásomat, és valószínű volt, hogy előbb-utóbb a hivatásomat is. Nem volt szükségem sugdolózásra a hátam mögött, kínos élcelődésre a teremben, sőt. Semmire nem volt szükségem a válásom kellős közepén, főleg nem egy gyerekes pletykára, amit színtiszta önmegkeseredésből terjesztett el.
Követtem a tekintetemmel az alakját egészen az erkélyajtóig, de nem követtem, csak hallgattam a szavakat, amelyek elhagyták a száját. Részeg volt, ez minden szaván érezhetővé vált, és azon gondolkodtam, vajon hol van az az ügyvéd, akit állítólag én tanítottam ki és akartam gyakornokként alkalmazni? Eltűnt, köddé vált, és nem láttam mást, csak egy összetört kislányt. - Tudom, hogy megoldod. Valószínűleg most is egy ilyen megoldásnak vagyok a szemtanúja. - A hangom talán némileg csípősre sikeredett, de nem tudtam uralkodni magamon, bántott az, hogy ezt csinálja magával, lényegében elpusztítja a józan eszét, csak mert... nem is érdekel, hogy miért. De én nem élhetem le helyette az életét, és ha önmaga nem jön rá arra, hogy egyáltalán nem jó az, amit csinál, hát nagyon gyorsan fogja a rövidebbet húzni...
- Elég. Elég - ráztam meg a fejem, majd a tarkómat megmasszíroza vettem nagy levegőt. Láttam rajta, hogy jobb, ha a ma esti terveimet temetem, elvégre nem hagyhatom egyedül ilyen állapotban. Ezt mondjuk már akkor sejtettem, mikor beültettem az autóba. - Veled maradok. Ha eljön az ideje... - néztem én is a holdra, bár még mindig nehezemre esett felfogni ennek az egésznek a jelentését. -, nem leszel egyedül. De próbálj meg észhez térni. Jó nagy szarban vagy, és ha tovább pusztítod magad, megesküszöm arra, hogy az apádnál is nagyobb rémálmod leszek. - Komolyan gondoltam, legalábbis jelenleg jobb, ha úgy tűnik számára, hogy komolyan gondolom. Sosem lennék képes bántani, annak ellenére sem, amit ellenem tett. Most szüksége van valakire, és úgy tűnik, másra már nemigen számíthat. Abban csak bízhat, hogy Ebony egyszer képes lesz neki megbocsájtani azt, amit tett. Ellene nagyobb bűnöket követett el, mint ellenem.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar

Vérfarkas •• a legragyogóbb éjszaka egyik gyermeke vagyok, óvakodj teliholdkor
Keresem :
myself
Kedvenc dal :
running with the wolves
Tartózkodási hely :
mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
lawyer



Noémie Pond ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Szept. 26, 2015 2:27 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
to Mr. Foster
apa összetört álma vagyok

[You must be registered and logged in to see this image.]
Emlékszem még az első alkalomra amikor apám megütött. Élénken él bennem a kép mert anyám olyan jóízűen nevetett fel, hogy összetörte a szívemet. Az öv élesen mart bele a húsomba a huszadik csapás után és éreztem, ahogy a vércsepp kibuggyan és végigfolyik lábaim között. Akkor beállhattam a sarokba és elgondolkodhattam azon, hogy illik e a templomban széttárt lábakkal ülni a vasárnapi misén. Öt éves voltam és emlékszem anyám, hogy rángatott odébb Gespard mellől. Persze, hogy nem akartam haza menni. Tudtam, hogy most majd kukoricán kell térdepelnem mert a jóhiszemű keresztények előtt mutogattam öt éves combjaim és a közöttük rejlő liliomot.
Tévedtem. A kukorica elmaradt. Helyette húsz olyat kaptam, hogy a végén néma zokogással álltam a sarokban egy órán keresztül amikor végre a szobámba mehettem. Anyám az ágyon ült még én térdepelve repestem el húsz miatyánkot. Aztán az esti ima. Végül egyedül maradtam. A szoba ajtó zárva. Ezzel próbáltak tisztaságra nevelni. Aznap éjszaka emlékszem, háromszor pisiltem be. A meleg csípte a fenekemet, könnyek égették tekintetemet és imádkoztam istenhez, hogy mentsen meg engemet. Azt hiszem aznap éjjel isten nagyon elfoglalt lehetett. Nem mentett meg.
Hirtelen kapok levegő után. Annyira fáj az emlék, hogy sikoltani kezdek, könyörgök, hogy hagyja abba, hogy ne üssön meg újra. Kell pár perc, hogy felfogjam hol vagyok és mi történik. Addigra már parkol az autó. A tekintetét figyelem. Nem ad választ nekem én pedig csak megrázom a fejemet. Megbocsátani magamnak? Ahhoz már túl késő. Az a vonat már elment és én lekéstem még akkor, öt évesen mert terpeszben ültem le a szorosan összezárt lábak helyett.
- Sajnálom. - törlöm le a könnyeket, miközben magamra hagy a fal mellett támaszkodva. Annyiszor lepörgött már a fejemben az egész... hogy féltékenységem miképp faragott kőkemény szörnyeteggé és hogy az én tettem milyen szörnyeteget faragott Bryanből és Ebonyból. Nem tudom mikor értünk fel a szobába. Alig bírom ülve tartani magam de figyelek minden szavára. Megrázom a fejemet. - Nincs hova mennem. - sütöm le tekintetem mert már nem bírom állni az övét. Ha nem volnék részeg menne. Ha józan lennék akkor úgy forgatnám a szavakat, ahogy a tárgyalóteremben. Itt és most viszont olyan mintha a nyelvem minden mozdulatra csomót kötne magán. Újra megrázom a fejemet. - Még nem. - szédülök. Borzasztóan szédülök. Fájni kezd a mellkasom. - Nem kell állnia a számlát. Megoldom. - dacosan próbálok felemelkedni de nem megy a segítsége nélkül. Akkor a teraszhoz lépek és kitárom. A hold pár napon belül teljes egész lesz. Rámutatok. - Az előtt akarok még eltűnni, hogy még nagyobb kárt tennék... mielőtt... - elharapom a mondatot. - Kérem. Ne hagyjon egyedül. - mondom keserűen, karjaimmal ölelve át magamat. Feltekintek az égre. Ma is elfoglalt vagy? Ma sem mentesz meg?

so cold || <3 || xxx || [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down

avatar

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Chatkép :

Keresem :
■ a girl on the fire

Tartózkodási hely :
■ mystic falls actually
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one
Humor :
■ tired



Bryan L. Foster ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 08, 2015 9:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
folyt. köv. innen: [You must be registered and logged in to see this link.]




Noémie && Bryan

you brought a wrong decision

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem az én felelősségem... akkor mégis kié? Az anyjáé és apjáé? Azoké, akiket már régen nem érdekel ennek a lánynak a sorsa? Nem érzem kötelességemnek, hogy segítenem kelljen rajta, és ha tudatosulna bennem, hogy majdnem keresztbetörte a karrieremet azzal a pletykával, amit elhintett, és terjeszteni kezdett, talán tényleg nem érdekelt volna, hogy így látom. De tudtam elvonatkoztatni. És ha történik vele valami, mert én a saját sértett önérzetem, megbélyegzett tisztességem miatt otthagytam, hát sosem bocsájtom meg magamnak. Az egész annyira nevetségesen bonyolult, miközben mégis annyira egyszerű. Az ő esetében mindig el kell vonatkoztatnom attól, hogy mit is tett ellenem. És mit tett a legjobb barátnője ellen. Azon az éjszakán sem volt más választásom, mikor láttam őt szörnyeteggé válni. Majd emberré. Az egész világomat alapjaiban rendítette meg a tény, hogy nem vagyunk egyedül mi emberek... minden értelmet nyert, vagy éppen ellenkezőleg, minden értelmét veszítette.
A volán mögött ülve is azon tűnődtem, hogy vajon hová vihetném. Arra nem állok készen, hogy a saját házamban istápoljam, hiszen még mindig emlékszem arra, mit tett... nem állok rá készen, ennyi magyarázat elég. Nem is lepődtem meg azon, hogy egy állítólagos fiúnál volt eddig. De láthatóan nem a legjobb hatást gyakorolták rá. Végül egy motel mellett döntöttem, amely még nincs egészen kinn a városból. Pár napig ott biztosan ellesz. Míg eldönti, hogy mégis miért jött ide, vagy mit akar kezdeni az életével.
Megálltam, mikor erre kért, és ebben a pillanatban hálát adtam azért, hogy a saját gyerekeimnél nem kell ilyen démonokkal küzdenem. Bár ebben az esetben sem nekem kell, hanem neki. De vannak harcok, amiket egyedül nem tud legyőzni az ember.
- A kérdés az, te megbocsájtasz-e magadnak valaha - feleltem a kérdésére, szánt szándékkal nem adva meg neki a lelki megnyugvást. De nem is az én megbocsájtásomnak kellene megadnia neki.
Kinyitottam a motel portaépületének ajtaját, Noémie-t hagytam, hogy a fal mellett megtámaszkodhasson, majd a recepcióshoz sétálva kaptam meg pár percen belül egy szobának a kulcsát. - Pár napig itt maradhatsz. A számlát... én rendezem - sóhajtottam fel, és megnéztem a szobaszámot. - Vagy ha van jobb ötleted, ahová menni szeretnél... - fogtam meg a kezét, de csupán úgy, ahogyan az apja tenné, ha nem lenne ő is legalább annyira elcseszett, mint a hozzá hasonló vallási fanatizmussal küzdő idióták. - Ebony tudja már, hogy itt vagy? - tudatosult bennem a végén ez. Erre eddig még nem is gondoltam.


[You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Ápr. 24, 2015 11:04 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Justin & Laurel
Az életben csakugyan van valamilyen fintorszerű meglepetés, mint az álomban.

Igazság szerint nem vagyok egy jellemzően humoros típus, bár szó se róla, hogy vannak helyzetek, amikor megvillantom ezt az oldalamat is, mivel azért ez az oldalam is létezik, csak ügyesen tudom titkolni, no meg azért a humorom is többnyire inkább valahol közelít inkább a cinizmushoz, csak ezt nem mindig mindenki veszi észre. Úgy is mondhatnánk, hogy előfordul azért, hogy egy-egy megjegyzésemet valaki viccesnek veszi, amikor semmi efféle szándékom nincs esetleg vele. Ellenben most mégis csak Justinról van szó. Régen láttam... nagyon régen, és nem szokott ő aggódni. Mindent könnyedén, az én véleményem szerint inkább félvállról szokott kezelni, most pedig nem látszik rajta az, amit megszoktam, sokkal inkább egyértelműen süt, hogy gondja van. Mondjuk nem is gondoltam volna, hogy azért keres meg és ugrik be hozzám, mert egy baráti csevegésre vágyik, amit régen ejtettünk meg. Azt hiszem ez lepett volna meg jobban, az nem olyan furcsa, hogy szimplán segítséget kér, mert bajba került.
- Volt azért erre ilyesmire már példa, talán idővel lesz is még, ha megint észhez kapnak. - rántom meg a vállamat. Persze tisztában vagyok én azzal, hogy ahhoz több kell, sok vér és sok támadás, addig a város vezetői úgy sem tesznek drasztikusabb lépéseket, főleg mert nekik is van családjuk, akikkel akár zsarolhatják őket. Mondanám, hogy megértem... de mivel nem vagyok az a kedves és megértő típus, nem fogok hazugságokkal szédíteni senkit sem. A város védelme lenne a dolguk és a legkönnyebben ezt mégis csak így oldhatnák meg, tuti, hogy hamar eltakarodnának a városból a kellemetlen elemek.
- Igazából nem mondanám meglepőnek. - halványan elmosolyodom. Nem lenne itt, ha nem lenne bajban és igazából már nagyon is érett neki, hogy valami komoly zűrbe keveredjen, mert valahogy még sosem kapta el semmi igazán kemény dolog. Nem azt mondom, hogy azt reméltem ez az idő is eljön majd, de hát mondhatni időszerű volt. Az ami ezek után jön viszont még engem is meglep és kell azért pislognom párat, hogy sikerüljön magamhoz térni úgy rendesen. - Tudod az első fele annyira nem meglepő. - őszintén szólva sosem láttam tőle olyan nagy tetteket, bármennyire is azt hinné egy külső szemlélő, hogy bátor és erős, én sosem láttam, hogy tényleg megtett volna olyasmiket, amiket annyiszor emlegetett, így viszont már az okát is értem. - Úgy fest, hogy mostanában a nagy leleplezések időszaka van. - sóhajtok egyet végül, elgondolkodva kortyolgatva a vizemet. Hát igen még csak nem rég jelentette be Nyx, hogy igazából boszorkány, én pedig meséltem neki a testvériségtől, no meg a lányomról. - Ezek szerint tudtad, hogy mi vagy igaz? És most mi lesz? Megtörtént már... tudod... az átváltozás? - ismer már annyira, hogy nem vagyok az a kiborulós fajta. Vérfarkas, első döbbenet kipipálva, most pedig akkor megoldást kell keresni. Mármint nem arra, hogy kigyógyítsuk, az nem megoldható. De legalább nem vámpír, így legalább nincs meg bennem alapból a késztetés, hogy rávessem magam és megpróbáljak karót állítani a szívébe, ez is valami. A vérfarkasok valahol az utált természetfeletti listámon a vége felé kullognak. Nincs olyan nagy erejük, könnyű végezni velük emberi alakban és ha havonta egyszer hajlandóak szépen bezárni magukat, akkor annyira nem veszélyesek, mint egy vámpír. Náluk még a boszorkányok is nagyobb veszélyt jelentenek egy átlag emberre.

©

Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Ápr. 19, 2015 8:44 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
to Laurel
long time no see

- Garatra. - ismétlem azt a szót, melyet sikerült megragadnom. Felesleges is lenne tagadni, mindig bemelegítek pár pohárral, mielőtt vadászatra indulok, s most sem úgy indultam útnak, hogy.. szóval lecsúszott pár pohárral, de nem annyira vészes, hogy ne ismerjem őt fel. Nem veszített semmit jellegzetes humorából, amelyről elmondható, hogy normál helyzetekben mindig vidámmá varázsoltak volna, de ez a helyzet ezúttal más. Semmi hangulatom nevetni ahogy mosolyogni sem, csupán pár apró gesztust tudnék produkálni, hogy ne érezze magát kellemetlenül, amiért egy búval bélelt vendéget kell istápolnia. Szokatlan amijkor nem vigyorgok harminckét foggal, de nem azzal akarom kezdeni, hogy untatom az indokaimmal s magyarázataimmal. Alaposan át kell rágnom minden szót, mielőtt kimondanám azokat.
Még egy pillantással végigmérem a szoba berendezését, majd ismét felé fordulok, mintha tőle várnám a megváltást. Mondjuk amúgy is voltak hasonló terveim. Nem tudom hogy mit várok tőle, azt, hogy mentsen meg az átkomtól? Nem képes rá, senki sem képes rá.
Sikerül kicsikarnia belőlem egy halk nevetést a vízzel kapcsolatos megjegyzésén. Nem adja fel, vagy inkább nem adja lejjebb, mindig van valami apró remény benne, ami a legvégső pillanatokban is ott van s volt a múltban. A végsőkig küzd, harcol.. tiszteletre méltó. Ezt majd később el is mondom neki. - Túl nagyok az elvárásaid. - jegyzem meg, mikor verbénát említ és víztározót. Mégis, mely városban van már olyan víztároló, amelyet ellátnak verbénával? A városok vezetői általában tudják hogy kik járják a városaikat, mégse tesznek semmit.
Leül, én pedig megköszörülöm a torkomat, átveszem tőle a poharat, és belekortyolok. - Bajban vagyok. Meglepő, mi? - ejtem ki a szavakat a számon némileg lihegve az ivás miatt. - Én.. éveken keresztül hazudtam mindenkinek. Sosem öltem egyetlen vámpírt sem, ahogyan mást sem. Csak.. hősködni akartam, hogy tiszteljenek. - húzom ki magam, de elfordítom a fejem, s lehunyom szemeimet. - De nemrég mégis megtettem... és kiváltottam egy átkot... a saját vérfarkas átkomat.
  


|| itt vagyok *.*  || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Márc. 10, 2015 4:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Justin & Laurel
Az életben csakugyan van valamilyen fintorszerű meglepetés, mint az álomban.

Tudom, hogy soha sem volt tökéletes a modorom. Ami a szívemen, az a számon és nem szoktam magamat túl gyakran visszafogni, ha véleményem van. Ez most sincs másképp, és hát na... meglep az, hogy ennyi év után pont ő toppan be hozzám. Nem is teljesen hozzám, hiszen egy motelszobáról beszélünk, ahol lakom addig, amíg a végére nem járok pár fontosabb ügynek. Eléggé utánajárhatott, hogy hol vagyok, ha itt meg talált, mert általában nem szoktam azért nagydobra verni, hogy merre járok. Ennek fényében pedig nyilván fontos lehet az ügy, főleg hogy engem keresett meg és nem mást, pedig nem épp baráti viszonyban váltunk el, vagy is inkább úgy mondanám, hogy én szó szerint eltűntem az életéből és kb. mindenki szeme elől, miután így volt nekem sokkal egyszerűbb, persze, hogy miatta.
- Oké, azt hiszem ez jogos, bár persze ki tudja, fel is önthettél a garatra, aztán eltévesztetted a címet. - rántom meg lazán a vállamat, csak az utolsó pár szót ejtem ki talán egy kicsivel halkabb tónusban. Látom rajta, hogy nagyon komoly, pedig nem szokott ilyen lenni és valahogy mintha nem is tudom... lenne valami a levegőben, mintha éreznék is felőle valamit, ami más, mint ami eddig volt. Feszült és határozottan ideges is, mint aki valami nagy bejelenteni való előtt áll, bár ez evidens, nem egy kedélyes csevegés miatt érkezett annyi szent, annak aztán nem sok értelme lenne.
Behúzom mögötte az ajtót és igen a szoba nem túlságosan díszített, amúgy sem utazom sok holmival, mindig is feleslegesnek éreztem az efféle értelmetlen cipekedést, no meg nem fogok családi fotókat kitenni sehová, még a lányomról... a lányunkról sincs egyetlen képem sem. Egy vadász nem mutogatja, hogy kik fontosak neki és nem hord magánál képeket, abból csak baja lehet, no meg azoknak is, akik fontosak számára.
- Hm... oké, akkor egy pohár friss csapvíz rendel! Az idei évjárat valami fantasztikus, bár talán jelenleg nem adnak a víztározóhoz verbénát, ami öreg hiba, de hát... - rántom meg egy félmosollyal a vállamat, miközben a fürdőt célzom meg, hogy töltsek neki egy pohár hűvös vizet. Igazából már az is meglep, hogy nem egy pohár bort kér, na nem mintha tartanék ilyesmit. Nem vagyok egy alkoholizálós fajta, a legjobb esetben is kávéval tudnék szolgálni, de jelenleg az sincs nálam.
- Meglepett volna, ha egy kedélyes csevej miatt érkezel Justin. Miről van szó? Bajban vagy? - azt hiszem ez utóbbi afféle költői kérdés, eléggé evidens, hogy bajban van, ha ide jött hozzám látogatóba, vagy is inkább segítséget kérni. A nagy kérdés az, hogy mi a gond, valaki üldözi, vagy ő üldöz valakit, akivel nem tud elbánni? Ez utóbbi meglepne... mindig is elég nagy volt a szája, de valahogy sose láttam azt az átütő erőt belőle, amit mindig mondogatott. Közben persze lehuppanok az ágy szélére, ha ő már leült, mert hát azért sok minden nincs itt, egyetlen fotel akad, azon kívül csak szék, ami azért mégis csak kényelmetlenebb az ember hátsójának, még ha a hátának jobb tartást is ad.

©

Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Márc. 08, 2015 10:39 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
to Laurel
long time no see

Arca mindent elárul számomra. Nem is lehetne tagadni azt, hogy miután évek óta nem találkoztunk, nem tartottunk kapcsolatot egymással, most hirtelenjében kedvem támad utána jönni, s azt mondani, hogy fontos ügyben kellene beszélnünk. Nem nagyon tudok mást mondani azon kívül, hogy másra már nem számíthatok. Miután a mentorom meghalt, s a csapatom szét széledt a nagyvilágban, már teljesen egyedül maradtam. Megöltem Anitát, s ezzel életem legnagyobb hibáját követtem el. Nem ölhetek, mert... nem. Mégis megtettem egyszer. IGazából most már nem kellene hogy érdekeljen, innentől kezdve annyit ölök amennyi jólesik, de ezt a mentalitást sose követtem.
- Ha egy nőcskébe akartam volna botlani, nem jövök el idáig. - jegyzem meg eléggé komoly ábrázattal, nem engedvén hogy eluralkodjon rajtam valami piti félelem vagy szégyen. Szégyellem magam amiért öltem? Nem is tudom, igazából ő jó párszor megtette. Én csak hencegő vagyok, míg ő tényleg a tettek embere. Való igaz hogy nem kellett volna vadásznak állnom ha előbb rudom, hogy vérfarkas vér folydogál az ereimben.
- Kösz. - lököm be egy kissé jobban az ajtót, majd besétálok, és testközelből is végigmérem a berendezést. Tipikus eset, Laurelt tükrözi. Egy vadásznak amúgy sincs szüksége nagy luxusra, főleg ha olyan mint én. Sosem vagyunk sokáig egy helyen.  
- Egy pohár víz talán jól esne. - biccentek, majd megköszörülöm a torkom. - Nem akarok feleslegeskedni a közeledben, de tényleg eléggé fontos, amiben.. szóval segítségre lenne szükségem. - nyelek nagyot.   


|| itt vagyok *.*  || ©
Vissza az elejére Go down

avatar

Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Pént. Feb. 20, 2015 9:18 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Justin & Laurel
Az életben csakugyan van valamilyen fintorszerű meglepetés, mint az álomban.

Sok mindenkire számítani tudnék, aki felbukkant az ajtómban, na de pont rá? Nem... véletlenül sem. Lehetne akár valami ellenség is, vagy bárki, aki rajtam akar ütni. Nem véletlenül vagyok mindig tökéletesen felkészült, de most nem erről van szó... legalábbis remélem, hiszen rég láttam Justint, végül is ki tudja, hogy mégis milyen céllal jött. Ne bízz senkiben, ez a vadászok egyik legfontosabb alapszabálya. Talán csak Nyx más, hiszen ő régen is olyan volt, mintha a testvérem lenne, benne képes vagyok bízni, még az sem rengette meg durván a belé vetett hitemet, hogy kiderült a nagy titok. Legalábbis az egyik, amiről tudok, a másik lehet hogy sokkal rosszabb hatással lett volna rám, de egyelőre még rejtve maradt előttem. No, de most az aktuális problémával kellene foglalkoznom, az pedig nem más, mint... Justin. Justin, aki itt áll az ajtómban és határozottan nem a tőle jól megszokott magabiztosság látszik rajta. Ismerem már annyira, hogy ennyiből is le tudjam szűrni, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Engem... szóval nem eltévedtél és valami nőcskébe akartál botlani. Minő meglepetés! - oké, nem tehetek róla. Van egy adag cinizmus a hangomban, még hozzá elég nagy adag, de ez azt hiszem érthető. Éppenséggel nem úgy jöttem el a csapatunktól, hogy a legjobb kedvem volt utána, és igenis maradtam volna, ha nem neki köszönhetően leszek terhes. Szóval nem éppen Justin az, akit a szívem csücskének mondhatok. Végül mégis sóhajtok egyet és kijjebb nyitom az ajtót, hogy be tudjon jönni. Ha engem keresett meg főleg ennyi év után, akkor... nem kérdés, hogy nagyon fontos lehet ez az ügy, és talán ennek fényében még kíváncsi is vagyok, hogy mit akarhat tőlem a nagy Justin McCormac, akit világ életében legendák lengtek körül.
- Gyere be! Sejtelmem sincs, hogy mi vihetett rá, hogy megkeress épp engem, de... gondolom fontos, ha erre szántad rá magad. - jó, legyen akkor így, nyitom az ajtót, aztán szépen csukom is be utána, majd én is beljebb lépdelek. Egy pillanatra bizonytalanul állok meg, csak aztán lépek újra előre. - Inni kérsz valamit? Azt hiszem főleg... víz van. - nem nagyon alkoholizálok, talán elő tudok halászni valahonnan teát, vagy kávét, de még ennek is viszonylag kicsi az esélye. Igen, határozottan valószínű, hogy főként csak vízzel tudok szolgálni neki, nem vagyok az a kifejezetten vendégvárú típus.

©

Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Rhys Motel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Külváros-