Követtem. Testem olyan könnyedén siklott át a falon, mintha nem is lenne - és tulajdonképpen nem is volt. Odasétáltam Lucy ágyához közel, és vártam, amíg anya felébreszti. Ennek működnie kell, hisz Lucy különösen fogékony ezekre a dolgokra. Nem elég, hogy még nem múlt el hat éves, még természetfelettiek között is nevelkedett. Azt viszont nem tudtam, hogy önmagamat lát-e, vagy csupán az aurámat. Ugyebár ők ezt is látják, azért rajzolnak rózsaszín fejet a parányi rajzaikon. ÉS mindenkinek egyéni az aurája, szóval... azért reménykedtem, hogy teljes valómban látna.
- Szia Lucy - mosolyogtam. Tényleg nagyot nőtt, de nem ez érdekelt igazán. Hanem az, hogy egyenesen rám szegezte a tekintetét, majd - mivel még nagyon kicsi volt, amikor látott - így szólt:
- Szia. Te vagy a nővérem? - kérdezte, mire a mosolyom még szélesebbé vált. Nem ismer, de értelmes. Nagyon is. a korosztályához képest mondhatni sokkal jobban.
- Igen, én vagyok az. Anna - mutatkoztam be, majd visszafordultam anya felé. - Látod? Mondtam, hogy ő látni fog.

(Pearl szobája)

- Itt is van - nyitottam ki az ajtót, de a nagy lámpát nem kapcsoltam fel, csak az egyik kisebb állólámpát, mely aranyos fénybe vonta a szobát, és láttunk is, de nem fogja bántani Lucy szemét ha felébred.
Az ágyához sétáltam, remélve hogy Anna is jön, és lehajoltam a kicsihez.
- Lucy... Édesem, ébredj, nézd csak ki van itt...? - szólongattam finoman, abban az őszinte reményben, hogy Ő majd fogja látni Annát...
Ásítva ébredt fel, és pislogva nézett körbe hogy mi is történt, ki ébreszti fel épp. Aztán mikor meglátott, elmosolyodott.
- Szia Szépségem - simogattam meg az arcát.
- Anyaaa.. - ásította ahogy szemét dörzsölgetve nézett rám.
- Nézd csak kicsim, itt a nővéred - mondtam neki, bár én nem tudtam merre kell nézni... és nem tudtam azt sem, Ő vajon fogja-e...

(Ház)

Első utam Lucy-hoz vezetett. Bár a hallásom nem csalt, életem apró értelme békésen szuszogott az ágyában, miközben a cumija a szájában volt, és szorosan bújt a karjaiban tartott játékbabához.
Hangtalanul lépkedtem oda hozzá, és simogattam meg az arcát, majd lehajolva egy puszit nyomtam az arcára. Erre megmoccant picit, de nem ébredt fel. Szeretőn nézegettem Őt egy-két percig, betakargattam melegen, aztán megigazítottam a függönyt az ablakon, nehogy reggel a fény bántsa és keltse fel a kicsikémet.
De nem maradtam sokáig, felébreszteni sem akartam, és hát vártak is rám, így végül ugyanolyan halkan ahogy jöttem, el is hagytam a szobát, és a magamé felé haladtam tovább.

(folyt. köv. Pearl szobája)

(Gyerekszoba)