Share | 

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Don't you know that it's me?
Tartózkodási hely :
Wherever you are, I'll be there
Hobbi & foglalkozás :
Hunting down the Evil
Humor :
dark, very dark, honey



A poszt írója Ashley Hatfield
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 07, 2015 3:34 pm
Ugrás egy másik oldalra




To Shelly Johnson
Csak nyugodtan morfondíroztam a kuglófom fölött, a magát egy kis varázslat révén kevergető kávém mellett a kedvenc pékségem egyik félreeső kis zugában, mikor ismerős arc jelenik meg az asztalom mellett, hogy megfeddjen ezért a kis trükköcskéért, amivel levettem a vállamról a kávé kavargatásának „hatalmas” nehézségét. Mrs. Johnson, a régi rajz és művészettörténet tanárom, művészekre jellemző temperamentummal szól rám és foglal helyet az asztalomnál. A kissé kaján megjegyzésemet sem veszi láthatóan magára. Ennek ellenére, mivel alapvetően mindig is kedveltem, nem viselkedem vele modortalanul. Végül is alapvetően nincs ellenemre a társasága. Addig sem a jelenleg látszólag holtpontra jutott bosszúhadjáratomra gondolok. A türelem nem erősségem, de most nagyon is gyakorolnom kell, ha nem akarom elrontani. A figyelemelterelés most csak jól jöhet, mielőtt valami túlságosan hirtelen, meggondolatlan dolog ötlene fel bennem. Szóval még hálás is lehetek neki, hogy itt van. Meg ki tudja, akár még hasznomra is válhat, végtére is ő is természetfölötti lény valamilyen módon, még ha nem is tudok pontosat a képességeiről, az erejéről. Nincs hát ellenemre egy kis csevej, míg elfogyasztom a tízóraimat.
- Köszönöm, tanárnő, minden a legnagyobb rendben. És Önnel? – mosolyogva válaszolok és viszonzom a kérdést. Annyira közeli viszonyban azért nem voltunk, hogy mindent feltárjak előtte, egyébként sem lenne okos dolog. De alapvetően tényleg jól érzem magam. Örülök az új, szabad életemnek. Nem mintha eddig nem azt csináltam volna, amit csak akarok, de már az árvaház szabályai sem kötnek, alkalmazkodnom sem kell senkihez. És ez végső soron egész kellemes. Egyelőre még magányosnak sem találom a dolgot különösebben. De még amit válaszom előtt hozzátesz, mégis arra késztet, hogy egy kicsit jobban kifejtsem a dolgot. Na nem teljes mélységeiben, de egy picit jobban.
- Nos, ami azt illeti, vannak még itt elintéznivaló ügyeim, amik idekötnek. Egyébként így is sok újdonsággal szembesülök. Egyedül élni egy újfajta kihívás számomra, tudja, Tanárnő – mosolyom töretlen. Így valóban választ is adok a kérdésére, ráadásul igazat, mégsem avatom be túlzottan mélyen a magánéletembe. Azt hiszem, tudhat arról, hogy állami gondozott voltam, végül is ez nyílt titok volt az iskolában. Én nem is látok ebben semmi kivetnivalót. Jobb is így, mert az emberek tapintatból nem is szeretnek eziránt érdeklődni. Bár Mrs. Johnson sosem volt az a szívbajos fajta. Ha kérdez még, természetesen válaszolni fogok, de semmit sem szándékozok felfedni előtte, ami esetleg hátrányos volna rám és a terveimre nézve. Végül is nem ismerem annyira, nem tudhatom, kit ismer, kit támogat, semmi hasonlót. Fő az óvatosság.

१ Bocsi a késésért! १ 397 १ I’m like a wild wild child that you just couldn’t tame
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 26, 2015 9:12 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Ashley Hatfield
A családom mindennél többet jelentett, a szívem-lelkem, ahogy a tanítás is. Meglehet, voltak napok, amikor egyszerűen elszaladt velem a ló és nem találtam az összhangot a dolgok között, de mára ez megváltozott szerencsére. Már jól működött bennem az önkontóról és ha felesleges energiám voltak, na meg persze szabadidőm, egyszerűen macska alakot öltöttem és úgy szeltem az utcákat. Sokan nem mondhatják el magukról, hogy a természetbe visszaszabadulhatnak, mint az ősemberek, viszont volt egy olyan szerencsém, hogy megízlelhettem az érzést, amit egy állat érezhet, mikor szabadon azt tesz, amit az ösztönei súgnak.
A pékség kellemes illatárban úszott és az uzsonnám egyre többször töltöttem el itt, néha kollégákkal, legtöbbször egyedül, egy könyvet olvasgatva az egyik hátsó sarokban. Most viszont megpillantottam egy rég nem látott diákot, felcsillant a szemem, és az emlékeknek köszönhetően nem éreztem semmi ellenvetést azzal szemben, amit tett. Tudtam micsoda, de felelőtlenségnek tartottam ennyire nyíltan épp egy ilyen forgalmas helyen az erőfitoktatást. Na jó, ez túlzás volt, de akkor sem volt jó ötlet az erejét használnia.
Szerettem volna hinni neki, de csak megrázom a fejem egy rosszalló mosoly kíséretében.
-Ez nem az a város, ahol nem kell tartanod semmitől. Vannak dolgok, amiket még nem ismersz, ne vívd ki a sors ellenszenvét. Vagy legalábbis ne idő előtt.-hangom sejtelmesen figyelmeztető, de próbálom megértetni vele, hogy szavaim csupán intelmek, és bár nem tartom sokra a tanácsaim, ezt megfogadnám a helyében.
Felajánlásának köszönhetően mosolyom barátságossá változik, és kényelembe helyezem magam, miután bólintok.
-Szívesen maradok. Igen, valóban régen volt már. Minden rendben van veled?-érdeklődöm kávém megkeverve, majd belekortyolva, majd tekintetem rá emelem, és arcát kezdem el fürkészni. Kíváncsi természetem van, szeretem az embereket megfejteni, vagy csak kitalálni, hogy amit mondanak, mennyire igaz dolgok. Tanár voltam, ez előnyös tulajdonság volt, mikor egy diák azt mondta, hogy megírta volna ő a leckéjét, de a macskája megette a füzetét. Pláne, hogy macskaként nekem eszembe sem jutott volna papírt enni. Az mire lett volna jó? Hát ez az, semmire.
-Nem tudtam, hogy még a városban vagy. Sokan az régi osztályodból inkább tovább álltak innen. Azt hittem, te is vágysz az ismeretlenbe. -szólalok meg, mielőtt válaszolhatna, hangom elgondolkodó, fiatal volt, nem értettem, mi tartotta épp ebben a városban, ahol jobb volt a természetfelettinek meghunyászkodnia, mint kimutatni, kicsoda vagy micsoda. De persze mindig vannak olyanok, akik szeretnek a tűzzel játszani.

▲music:Dance Of Dragons▲Words: 376▲Note: borzalmas kezdő  27

Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Chatkép :

Kedvenc dal :
Don't you know that it's me?
Tartózkodási hely :
Wherever you are, I'll be there
Hobbi & foglalkozás :
Hunting down the Evil
Humor :
dark, very dark, honey



A poszt írója Ashley Hatfield
Elküldésének ideje Vas. Aug. 30, 2015 1:11 am
Ugrás egy másik oldalra




To Shelly Johnson

Kicsit bosszant, hogy nem tudok egyről a kettőre jutni. Úgy érzem, megrekedtem. Nem tudom, merre keressek további információkat a családomról, a féltestvéreimmel egyelőre nem sikerült felvennem a kapcsolatot és úgy érzem, az erőm fejlesztése sem halad olyan intenzitással, ahogyan szeretném. Bosszant, felettébb bosszant. De türelmesnek kell lennem. Nem szabad semmit sem elkapkodnom. Ha elsietem, nem sikerül majd úgy a bosszúm a féltestvéremen, ahogyan szeretném. Az idő nekem dolgozik. Lilian egyelőre nem tud a létezésemről, így nyugodtan ügyködhetek a háttérben. Csak semmi kapkodás. De legalább valami kis előrelépést tapasztalnék! Ha Kierent sikerülne magam mellé állítani… Egyből sokkal jobban érezném magam.
Verőfényes délelőtt van, a Golden Pékségben ülök, ami már kiskorom óta az egyik kedvenc helyem, tekintve, hogy nagyon finom a sósperecük, a pogácsájuk, a kuglófjuk, a kakaós csigájuk… egyszerűen minden. Még a kifli és a zsemle is valahogy más, valahogy finomabb. Ezért is tértem be ide egy kis tízóraira és most a kuglófom és a kávém társaságában ülök egy asztalkánál, a gondolataimba mélyedve.
Egy aprócska varázslattal elértem, hogy a kávém kevergesse magát, így ezzel sem kell bajlódnom, nyugodtan elmerülhetek a morfondírozásban, amivel persze különösebben nem jutok előrébb, csak türelemre intem magam újra és újra. Nem is igen figyelek arra, mi zajlik körülöttem. Meggyőződésem, hogy rám sem figyel senki, ezért is mertem varázslatot használni. Ha valaki mégis észrevenne, úgysem hinne a szemének. A legtöbb ember egyszerűen vak a természetfelettire és még azt sem hiszi el, amit a saját szemével lát, erre már rájöttem. Milyen ostobák is!
Gondolataimból az ránt ki, mikor észreveszem a tekintetem perifériáján a kávéskanalamat megragadó kezet, ami így egyből abbahagyja a kevergetést. Teljes nyugalommal pillantok fel és szemem Mrs. Johnson-éval találkozik. Egy éve még rajzot és művészettörténetet tanított nekem a suliban, nem telik sokba felismerni.
Hangjában meglepő szigorúsággal szól rám. Nem ez a megszokott tőle. Mindig is laza, jó fej tanárnak tűnt, aki nem veszi túlzottan komolyan magát. Nem tartottam soha valami sokra a tanárokat, noha simulékony természetemnek és jó emberismeretemnek hála a legtöbbnél azért úgymond elég jól feküdtem. Főleg a férfi tanároknál. De vele tényleg sosem volt különösebb bajom. A művész tanárokkal sokszor az a baj, hogy irreálisan komolyan veszik önmagukat és a tárgyukat. Mrs. Johnson nem volt ilyen. Érezhetően szenvedélye ugyan a művészet, de sosem kezelt le az alapján egy diákot se, ha esetleg kevésbé volt tehetséges és megértően viszonyult ahhoz, ha valaki nem tanúsított különösebb lelkesedést a tárgya iránt, amíg megkapta tőle a kellő tiszteletet.
Laza, bohém nő benyomását keltette, de én mindig éreztem rajta, a mélyben ennél azért több lappang benne. És itt nemcsak arról beszélek, hogy nem teljesen átlagos halandó. Ezt már akkor éreztem rajta, mikor először belépett terembe, de természetesen soha nem fedtem fel előtte, mint ahogyan a lassan nyiladozó erőmet sem. De ennél többről van szó. Ha az ember mélyen a szemébe néz, mintha valami mély fájdalom ülne azokban a kék íriszekben. Valami sötét titok, múltbéli megrázkódtatás. Egyszerűen jó szemem van az ilyesmihez, bár azt nyilván ennyiből nem tudhatom, miről is lehet szó és soha nem is állt igazából érdekemben mélyebben beleásni magamat. Nem volt szükségem Mrs. Johnson titkaira.
- Szép napot Tanárnő! Meglep, hogy ez ennyire kiakasztja. Nem hisznek benne, tehát még ha észre is vennék, egyszerűen nem hinnék el - rántom meg a vállam, de közben angyali mosolyt varázsolok az arcomra, miközben figyelem, ahogy leül velem szemben.- Nincs kedve esetleg ideülni és velem elfogyasztani az uzsonnáját? Úgyis régen találkoztunk - hangom végig kedves, arcomon ott a barátságos, bűbájos mosoly, még a tekintetem is őszintén kedvesnek tűnik, noha a szavaimban a gúny alighanem nyilvánvaló, még ha a hangsúly ezt egyáltalán nem is érzékelteti, ami akár összezavaró is lehet. De én már csak ilyen vagyok. Ha elég kedvesen vágod akár a legnagyobb sértéseket is burkoltan a másik fejéhez, az gyakran meg sem sértődik rajta, pedig lenne rá oka. Ez a tapasztalatom. Az emberek végső soron csak olyanok mint a kutyák, macskák, lovak és egyéb hasonló állatok. Ha a hangszíned kellően kedves, szinte bármit mondhatsz nekik különösebb következmények nélkül.

१ Bocsi a késésért! १ 655 १ I’m like a wild wild child that you just couldn’t tame
©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Júl. 24, 2015 7:03 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Ashley Hatfield
A városban sétálgattam, hisz a nyári szünet alatt annyi munkám sem volt, mint a többi szünet alatt. Azok, akiket fenyegetett a bukás veszély, nem az én tantárgyamból voltak veszélyeztetve ebben a városban pedig még annyira sem kellett tartanom tőle, hogy lebukok, mert egyenlőre pár boszorkányon kívül egy animágussal sem találkoztam. Ami jó volt, hisz errefelé a boszorkányok többsége sem örült annak, ha a jelenlétük nagy dobra lett verve.
Mivel meglehetősen éhes lettem a vásárolgatásba, a pékség felé vettem az irányt, és már egészen távolról éreztem a friss sütemények és kenyérfélék illatát. Belépek a pékségbe és a pult elé lépve, mosolyogva kérek magamnak egy tejeskávét, mellé pedig legalább egy kiló porcukorral megszórt kakaós csigát. Természetemnél fogva szerettem az édes dolgokat, és rendszerint elcsábultam ilyesmire, ha errefelé hozott az utam.
-Ashley?-nézek az egyik asztalnál ücsörgő lányra, aki úgy kevergeti a kávéját, hogy ujjai a kanálhoz sem érnek. Felmordulok. Felelőtlen tinédzserek. Régóta éreztem, hogy boszorkány, hisz tanára voltam, de nem az én keresztem volt figyelmeztetni őt arra, hogy hogyan használja az erejét.
-Kihozná ezt ahhoz az asztalhoz, kérem?-mosolygok a pultos lányra, aki mosolyogva bólint, de az ő mosolya is csak annyira volt őszinte, amennyire el kellett nyomni a nemtetszését kifejező mondatot.
A szőke leányzó asztala mellé lépek, leteszem a földre a zacskókat, és a pohárban forgó kanalat a kezembe kapom.
-Ez nem az a város, ahol hisznek benne, némelyik ember képes az elméjével tárgyakat mozgatni.-rivallok rá, míg helyet foglalok, s pár másodperccel később az én rendelésem is az asztalon landol. Felvont szemöldökkel nézek a lányra, várom a reakcióját, és ha még eddig nem érezte, most szinte biztosra veszem, hogy tudatában van, nem egy naiv ember vagyok, nem egy a sok közül, de nem is egy azok közül, akik próbálják ezt a várost irányítani, kordában tartani.

▲music:Dance Of Dragons▲Words: 293▲Note: borzalmas kezdő  27

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 15, 2015 11:49 pm
Ugrás egy másik oldalra




Lenyűgözött a merészsége és a szépsége is egyben. Bár én magam sem vagyok ferde hajlamú, de ha már ő hangosan megjegyezte a szemeimet, akkor a legkevesebb, hogy én némán a gondolataimban elismerem a szépségét. Főleg, miután egy kicsit bővebb betekintést is nyerhettem a testének a csodáiba azután, hogy leborítottam, bár nem ez volt a tervem, mert tényleg nem vágyom a nőkre. A kapcsolatok ellen pedig egyenesen menekülök ezt sajnálatos módon Shawn tanulta meg a saját bőrén. Bűntudatot érzek, amiért így elbántam vele, de tényleg nem ezt akartam elérni. Egyszerűen csak azt akartam, hogy felejtse el, hogy valaha is ismertük egymást, de ez az egész rosszul sült el. Méghozzá nagyon, de nagyon rosszul. A kezeim meg vannak kötve nem tudok mit csinálni. Nem kereshetem fel és próbálhatom meg visszacsinálni, habár most már sokkal többet tudok az erőmről és képes lennék visszafordítani az egészet, amit vele tettem, de félek, hogyan reagálna, ha megtenném. Talán helyben meg akarna ölni ezt pedig nem kockáztathatom. Nem azért, mert féltem az életemet, hanem ha én nem leszek ki védi meg a húgomat attól, hogy valaki az életére törjön? Nem bízhatom őt jelen pillanatban senkire sem.
- Hát akkor biztosan jobban fogod érezni magad egy hotelben legyen szó bármelyikről is. - Nem tudom, hogy milyen körülményekhez van szokva azért nem is mondok semmi konkrétumot, mert nem ismerem, hogy nyilatkozhassak erről.
A testvérei valamiért akaratlanul is felkeltik a figyelmemet, hiszen nekem is a húgom a legfontosabb. A kép, amit elém csúsztat egy pillanatra megrémülök és köpni, nyelni nem tudok. Csak bámulom a képet, mintha valami hihetetlen dolog lehetne. Mert meg mernék esküdni, hogy ugyanilyen képem van.. Vagyis inkább hasonló. A húgomról. Bár olyanok vagyunk, mint egy tojás, de valahogy jobbnak érzem, ha most felszívódok. - Sajnálom, de mennem kell. - Nyelek egyet és már el is indulok a kijárat felé, mintha az előbb nem úgy beszélgettünk volna, mint két békésen ismerkedő idegen. Ő is a testvérünk lenne? De egyáltalán, hogyan..?



heather & leslie


|| köszönöm a játékot! :hug:
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Kaleo - Way Down We Go
AMY LEE - Love Exists
Leander Kills - Ketten Egyedül
Nightwish - 7 Days to The Wolves

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Hétf. Május 11, 2015 1:11 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Heather
Meglepő. Nem akartam én itt semmit. Nem ide indultam, most mégis kávézgatok, ráadásul meglepő higgadtsággal fogadom, hogy a teljes étlap, ami egy kávézóban java részt valamilyen kávéból áll, a pólómon landol. A lány érdekesen ismerősnek tűnt, ami egyre inkább zavart, egyre kevésbé nyugtatott meg, az agyam kattogása pedig nem hagyott nyugodni egy percre sem.
Éppenséggel az is egyszerűen ment, hogy magamról beszéljek, pontosabban hangosan beismerjem: a főnökeim véleményére döntő többségében tettem magasról.
-Igazad van, de a pénz nagy úr. Nem ehetek levegőt és vegetálhatok egy cserépbe ültetve, várva, hogy valaki meglocsoljon, mielőtt kiszáradok.-mondom, nem csípős megjegyzésnek szánom, de meglepően viccesre sikeredett a hasonlat, ami aztán tőlem még annyira távolinak tűnik.
Az egész szituáció abszurd kezdett lenni, mármint, amit én éreztem belőle. Nem szerettem idegenekkel beszélni, nem éreztem szükségét, és nem is erőltettem volna, de a lány vevő volt némi csacsogásra, ami pedig rám hatott egész érdekesen. Egyszerűen elmondtam, hogy mit keresek, hogy minek köszönhetően vagyok itt, és mindeközben folyamatosan arra gondoltam, hogy talán ilyen egyszerűen összefutottam a testvéremmel, és nem kizárt, hogy függetlenül terveimtől, még kezdetben leplezhetek feléjük némi őszinte kedvességet. Az erőm nem akartam, hogy befolyásoljon, legyen valami vagy semmi alapon, szükségem volt rá, hogy megtanuljam használni.
-Pár éjszakára bármi megteszi. Még így is kényelmesebb, mint egy hálózsák és a fejem mellett horkoló Jack bácsi.-mondom, de rájövök, hogy igazából ennek a felét sem értheti, így csak legyintek, majd a biztonság kedvéért kibámulok az ablakon, hogy a motorom még a helyén van e, vagy ismét rendőrségi üldözést kell véghezvinnem egy személyben.
A testvéreim keresem, és a kérdés ahogy látom, felkeltette az érdeklődését. Elmosolyodom a kérdésen, majd arcom megkeményedik. Nem voltam az a típus, aki a múltjáról vagy a családjáról akar ódákat zengeni, vagy szimplán csak beszél valamelyikről is. Ahhoz túl bonyolult volt ez az egész.
-A szüleim kilétéről nem sokat tudok, nem igen voltam a kedvencük, ha már egyszer nélkülük éltem túl a saját életem. Mellékesen nem is vagyok kíváncsi rájuk, megvannak azok, akik többet érnek nekem, mint ők érhetnének valaha. A testvéreimről és róluk is tudok, de csak képekről. Voltak, akik azt mondták, hogy itt találom őket, legalábbis egyik felüket. A testvéreim nem tehetnek a szüleim hibáiról. Gondolom...-mondom, és nemes egyszerűséggel egy képet csúsztatok elé, a sok közül, amik a bőrdzsekim zsebében kaptak helyet. Ha magára ismer, hát szerencsém van. Ha nem, akkor is találok rá módot, hogy a többi, elméletben létező testvérem előkerítsem.

▲music: I Know You ▲Words:395▲Note:hey sis 40

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Május 09, 2015 2:20 pm
Ugrás egy másik oldalra



Az idő egyre csak kattogott felettem, mert sietnem kellett vissza a húgomhoz. Lehet, hogy nem sokkal fiatalabb nálam, de annál jobban fél ebben a világban. Azok után, ami történt vele egyáltalán nem lepődöm meg azon, hogy retteg. Megtörték a lelkét, de én mindig ott leszek neki és meg fogom védeni a veszélytől és soha nem hagynám magára. Most is sietnem kell hozzá vissza, mert szerintem ki fog akadni, ha nem megyek vissza hozzá, de ugyanakkor egy részem itt akar maradni ezzel az ismeretlen lánnyal beszélgetni, mert van benne valami, ami a társaságomat vonzza. Engem vonz.
Sosem jó, ha az ember magában tartja a véleményét, mert akkor annak az lesz a vége, hogy egyszerre robban az egész és vége van. Olyan akár egy világháború, vagy egy atomrobbanás. – Ritkán fogom vissza az őszinte gondolataimat és, amikor megteszem akkor általában nem is bánom, hogy nem mondtam ki, mert elég sok ostobaság megfordul a fejemben és, ha mindegyiknek hangot adnék, akkor talán megnyerném a világ legostobább címét. Bár nem mondhatnám, hogy annyira sok őrültség kavarogna a fejemben. Egyszerűen csak az emberek képesek egyetlen egy mondat miatt elítélni valakit egy életre anélkül, hogy őszintén megismernék és én úgy gondolom, hogy ez nevetséges. Most azt mondhatják, hogy egy ügyetlen szőke vagyok, akinek kicsit sötétebb árnyalatú a haja, mert éppen kapott a boltban festéket, ami jól befogta a szőke tincseit. De most senki véleménye nem érdekel. Van fontosabb dolgom is annál, minthogy mások véleményével foglalkozzak.
Szerintem elég sok hotel van a környéken. Egyiknek csak elviselhető az ára is és az is, amit ellenben adnak érte. – Mi ketten egy sötét szobában vagyunk, ahol már emberek nem jártak hosszú évek óta, de nem kockáztathatom, hogy egy kényelmes hotelszobában megtaláljon minket bárki is, vagy nyomon tudja követni mikor éppen hol tartózkodtunk. – A testvéreid? Hogy-hogy külön kerültettek? Vagy, hogy van ez? – Nekem a húgom a legfontosabb és nem hiszem, hogy valaha is képes lennék eltölteni nélküle túl sok időt. Szükségem van arra, hogy tudjam biztonságban van. Mert mégis csak én tartozom érte felelősséggel. Erre pedig a pár perccel előbb születés jogosított fel.


heather & leslie
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Kaleo - Way Down We Go
AMY LEE - Love Exists
Leander Kills - Ketten Egyedül
Nightwish - 7 Days to The Wolves

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Május 03, 2015 2:32 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Heather
Tudtam, hogy hová vezet, ha bekattan a pumpa gombja, és az agyam elkezdi elönteni az ideg. Akkor itt világháború tört volna ki. Jó voltam önkontrollból, volt kitől tanulnom, volt, aki évekig szenvedett mellettem, és szép lassan rászoktatott arra, hogy nyeljek le bizonyos dolgokat, különben csak magamat keverem olyan helyzetbe, amibe nem kellene. A feltűnésről nem is beszélve. Leöntött, pont. Ha elkezdenék vele ordibálni, még az is minket figyelne, aki az utcán elhaladó emberek csoportját erősíti.
-Hát így is mondhatjuk azt, mikor a főnököd nem viseli el a véleményed, amit nem tudsz egy idő után visszanyelni.-vonok vállat, tőlem nem túl megszokott, őszinte és jó széles mosollyal, amolyan ártatlan képet vágva, hogy nem is értem, minek köszönhettem az elmúlt években ezt a bánásmódot. Volt véleményem, amit szerettem hangosan kimondani, más szemébe, kerek-perec, nem azon filozni, hogy a lelke mennyire sérült a véleményemtől, mert az enyém pont akkor sérült, mikor a titkokra terelődött a téma. Az életem maga volt a felfordulás, semmi szükségem nem volt olyan információkra, amiknek sem alapja, sem lényege, sem egyéb felhasználásra alkalmas tartalommal nem bírt.
-Átérzem. Azóta furcsa érzésem van, hogy eljöttem a városhatárt jelző táblán.-osztom a véleményét, nem tervezem hosszabb maradásra adni a fejem, viszont nem kell tudnia, hogy ennek leginkább az az oka, amiről azt hiszem, hogy már meg is találtam. A családom. Legalábbis a vér szerinti rokonaim. Furcsán kezdem méregetni vonásait, keresve az emlékeket, amikor képeket nézhettem a szerteágazó családomról, és határozottan emlékszem egy lányra, aki hasonlóan nézett ki, mint ő, ha nem ugyan úgy. De ő nem egyedül volt, meglepő, neki is volt egy testvére. Az információk, melynek birtokában voltam, én voltam a legidősebb. Erre viszont nem sokat adtam, tekintve, hogy így is sokkal többen voltak a családomban, mint a megszokott családokban.
-Egyenlőre nem tudom. A legjobban annak örülnék, ha éjszakára találnék valami szállást, aztán kitalálom, hova tovább.-válaszolok kérdésére, de kerülök minden konkrét és lényeges választ. Nem hiszem, hogy egyből le kellene támadnom, viszont sokáig nem tudom már húzni ezt, mert érzem, hogy tekintetem kíváncsiból gyanakvássá és furcsán méregetővé lesz. -A testvéreim szeretném megtalálni, viszont eddig nem sokra jutottam. Nem mindenkibe olyan könnyen lehet belefutni.-mosolyodom el, az üres kávésbögrém odébb tolva, és megigazítom a bőrdzsekim, mert hirtelen úgy érzem, hogy össze akar nyomni. Ez tudom minek a jele. Nem akarok kiszakadni a családomból, és belekerülni egy másikba, de mindennek ára van.

▲music: I Know You ▲Words:387▲Note:hey sis 40

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Május 01, 2015 1:33 pm
Ugrás egy másik oldalra



Nem vagyok az a típus, aki csak úgy leáll valakivel csacsogni, de meg kell mondanom, hogy soha nem találkoztam még olyan személlyel, akit leöntöttem kávéval mégis a szemem volt az első dolog, amit megjegyzett nem pedig az, hogy mennyire is volt meleg a kávé. Igazából olyan volt, mintha számára már természetes lett volna az, hogy a forró kávé tökéletesen beterítette a testét. Azonban ez még egy picit sem csökkentette a bűntudatot, amit éreztem jelen pillanatban, mert még soha nem csináltam ilyet és talán azért van ennyire bűntudatom, mert egyáltalán nem haragszik és tudom, hogy én nem így reagálnék az egészre, hanem tombolnék, mint valami hurrikán.
- Ó, értem. Akkor te is vándor lélek vagy? - Az, hogy többször dolgozott felszolgálóként nagyon azt sugallja, hogy nem ugyanazon a helyen, illetve azok az emberek, akik le akarnak telepedni többnyire nem a felszolgálosdit választják. Az mindenkinek csak egy kezdet, vagy átmenet. Lehet, hogy benne ragadnak, de akkor azt mondta volna, hogy felszolgálóként dolgozott és nem volt ebből akkor sem különösebb baj, de a többes számból ítéltem úgy, hogy nem akkora tragédia, ha felteszem most ezt a kérdést.
- Én sem vagyok túl régóta itt, úgyhogy nem tudok erre pontos választ adni neked. De nem hiszem, hogy túlságosan sokáig maradok itt. Nem nekem való. - Mondom halovány mosollyal az arcomon. Nem árulom el, hogy itt van a húgom is, mert soha nem lehet tudni, hogy ki figyel és honnan. Tisztában vagyok azzal, hogy a vámpírok elég jól hallanak távolból is, de azért én ne mindig érzékelem, ha a közelemben van egy mondjuk egy sarokkal arrébb. Mégis, ha ő akarja hallani, amit beszélek, akkor hallja. - Ideköltöztél, vagy csak átutazóbán vagy? - Nem tudom, hogyan jött elő bennem ez a kérdés, de azt hiszem egy minimális kíváncsiság nem árt. Főleg, ha ténylegesen beszélgetni akarunk és nem csak ülni és kínosan bámulni egymásra. Amúgy is szeretem jártatni a számat, de van amikor már én sem tudom, hogy mit kellene mondanom.

heather & leslie

Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Kaleo - Way Down We Go
AMY LEE - Love Exists
Leander Kills - Ketten Egyedül
Nightwish - 7 Days to The Wolves

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Ápr. 26, 2015 10:00 am
Ugrás egy másik oldalra



to Heather
Furcsa mód a helyzetből megpróbáltam magam úgy kihúzni, hogy saját magam nem idegelem fel feleslegesen. A volt munkáim többségében felszolgáló voltam, aminek köszönhetően megszoktam már, hogy ez vagy az a pólómon landol. Mégis először leüvöltöttem volna a fejét, de valami megakadályozott. A tekintet, ami rám szegeződött, az ismerős arc, amit tudtam, hogy valahol már láttam. Talán egy fényképen, talán útközben, vagy egyszerűen kezdek megőrülni. Azt hiszem az eszem kezd elhagyni és helyére olyasmi költözik, amit mindig igyekeztem elűzni a közelemből. A kételkedés puszta lehetőségét.
A zavarodottság eluralkodása ahhoz vezetett, hogy a saját nevem is szó szerint elfelejtettem. Mikor tudtam, hogy a középső nevem utálom, mert fogalmam sem volt róla, miért akasztották a nyakamba. Olyan volt, mint valami középkori hercegnő, amihez a kék szemem és a szőkés barna hajam épp annyira illett, mint a korona a fejemre. Soha nem voltam elkényeztetve, és nem is éreztem szükségét a Lizi becézésnek, amit pedig a királyi vagy hercegnői név alulírott verziójában kicsit gyerekesnek éreztem magamhoz. Neki mégis tetszett, és a kis kavarodást és dadogást, amit leműveltem, mintha észre se vette volna igazán, egyszerűen lekezelte a szitut. Meglepett, és kellemesen megnyugtatott, hogy bár nem terveztem vele életem történetét megosztani, ő, elmondása szerint legalábbis, kedvelte a középső nevem. De mit meditálok most ezen, de komolyan? Hol érdekelt engem valaha is az, hogy ki mit gondol rólam? Na ez az...soha, sehol.
Nemes egyszerűséggel válok meg a kávéfoltos pólómtól és próbálom nem túlreagálni a tényt, miszerint a fél város, aki ma idecsődült reggelizni, engem bámul. Olvadjunk be a környezetbe... A jelek szerint olyan rossz kaméleon lennék, mint amilyen jól viselem az ilyen helyzeteket. Nem voltam szégyenlős, férfiak vettek körül jó pár éve, szinte minden nap látták, ahogy fehérneműben császkálok két szoba között, és megszokták ők is a látványt. Alig telhetett el egy hét, és addigra lecsillapodott a fiatalabb motorosok érdeklődése az általuk "jó bőr" címszó alatt futó testemnek, s ezek után én lettem a hivatalos kerítőnőjük.
Egy üres asztalra biccentek, hogy üljünk le, de ő ismét felhozza ezt a kiengesztelés dolgot, mire én forgatom meg úgy a szemeim, ahogy imént ő tette a kis műsorom felhőkölését hallva.
-Nem vagyok egy törékeny váza, semmi bajom. Annyiszor dolgoztam már felszolgálóként, hogy meg se kottyan pár kávé a felsőmre.-engedek meg magamnak egy halovány mosolyt, majd oldalra döntöm kicsit a fejem, és így folytatom.-Bárkivel megeshet, hogy figyelmetlen. Viszont ez az első napom ebben a városban, és bevallom fogalmam sincs, hogy hogy mennek erre a dolgok.-jegyzem meg, miközben a kis pudingos-túrós táskámba harapva leesik, hogy pontosan úgy beszéltem, ahogy pár napja a motorosok érdeklődtek a nem messze innen lévő város farkas közösségéről. A hogy mennek erre a dolgok pont erre a kérdésre adnának választ,d e kétlem, hogy értené, mire gondolok. Hacsak nincs igaza a zavaros emlékeimnek és ő az, akire gondolok. Abban az esetben viszont nem ember, ergo vagy farkas vagy boszorkány, esetleg mindkettő egyben. De még korai lenne ennyire a lényegre térni és sem az idő, sem a helyszín nem alkalmas ennek a kérdésnek a megvitatására. Egyenlőre.
▲music: I Know You ▲Words:495▲Note:hey sis 40

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 25, 2015 9:00 pm
Ugrás egy másik oldalra



Nem mondhatnám, hogy olyan gyakran öntök emberekre kávét, de leginkább azért van ez így, mert fedett pohárban hordozom magammal és most kivételesen nem így történt, így miért is ne öntsek le valakit. Az egyszer biztos, hogy én nem kezelném ilyen nyugodtan a helyzetet. Sőt egyenesen kiborulnék, amiért valaki ennyire ügyetlen lett volna. Kirohannék a világból azt hiszem, de ő mégsem tette és nem értem, hogy miért. Bár az emberek különböznek, úgyhogy nem kellene meglepődnöm, hogy nem ugyanúgy reagál, ahogy én még akkor sem, ha ez lenne első ránézésre az elfogadható reakció. De úgy néz ki az ő szívét még annyira nem fertőzte meg az utálat, mint az enyémet. De azt hiszem ez lényegtelen. Mert hamarosan el is vállnak az útjaink csak nincs képem úgy egyszerűen lelépni.
- Örülök, hogy megismerhetlek Leslie. Nem értem, hogy miért nem tetszik a neved. Szerintem igazán gyönyörű, de nincs beleszólásom, hogy melyiket használd egyszerűen csak szerintem gyönyörű. - Mondom barátságos mosollyal az arcomon, mert mégis mi mást mondhatnék? Ez az igazság. Nekem kifejezetten tetszik az Elizabeth. Habár nekem egy kicsit talán régimódi, de pont ettől gyönyörű. Mondjuk szerintem valamilyen részben mindenki utálja a szülők által rászabott nevet. Én például egy darabig nem szerettem egyiket sem, de végül egész jól megbarátkoztam velük, mert rájöttem, hogy nem olyan rossz, mint azt én gondoltam és ez csak úgy történhet meg, ha mások szájából halljuk, hogy amúgy nem olyan rossz a neved, mint te azt elsőre gondolnád.
Megforgatom a szemeimet, ahogy egy-két pasi megbámulja, ahogyan átveszi a felsőjét, de legalább már megtudtam róla valamit. Az egyszer biztos, hogy nem tartozik a szégyellős lányok közé és ezért talán, ha osztogatnék piros pontokat, akkor adnék neki egyet. Egy nőnek büszkének kell lennie az alakjára legyen az bármilyen. Mert, ha nem az, akkor az kívülről is látszik és még inkább csak lehúzza ezzel a kisugárzását. Mindenkinek szeretnie kell önmagát. Valakinek több oka van rá, valakinek kevésbé, de amíg nem szeretjük önmagunkat nem is tudunk másokat sem igazán szeretni.
- Szóval, akkor van valami, amivel ki tudnálak engesztelni? Mert rosszul érzem magam, ha most így itt hagylak még akkor is, ha kaptál egy másik felsőt. - Nem tudom, hogy mi lenne a helyes lépés, de valamiért nem tudok csak úgy sarkon fordulni és eltűnni még, ha a húgom biztonságának a tekintetéből ez lenne a legjobb. De végül is mi baj sülhet ki abból, ha eltöltök Leslie-vel egy kis időt? Mert szerintem semmi.

heather & leslie
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Kaleo - Way Down We Go
AMY LEE - Love Exists
Leander Kills - Ketten Egyedül
Nightwish - 7 Days to The Wolves

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 25, 2015 6:16 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Heather
A sok atyáskodó férfi és az anyáskodó nő ellenére élveztem, hogy az életem végre tartott valamerre, nem csak vegetáltam és volt, akit a családomnak hívhattam. Mégis jobban örültem volna annak, ha csak olyan lettem volna, mint ők. Csak farkasok, mindenféle boszorkány képességet mellőzve. Egyszerűen nem értettem, hogy mi értelme ennek így. A farkasok között bárány vagy, a boszorkányok között pedig félszerzet. Nincs teljes erőd, nem uralod a benned lakozó farkast, az erőd a béka popója alatt van, és több vele a bajod, mint amennyi hasznod lehet belőle. Az utóbbi időben a gyakorlások helyett inkább nem foglalkoztam ezzel a felemmel, még ha elnyomása nem is volt megoldás semmire.
A pékség, mely kávézó funkcióját is betöltötte, kedvemre való volt, bár voltam hasonló helyen én is kiszolgáló és örömöm aligha láttam benne. A főnök hagyta, hogy a tegnapi árut is frissnek tituláltan, teljes áron adjam el, mire nemtetszésemnek hangot adva egyszerűen kitettem a féláras táblát ezen cuccok elé, mert nyilván senki sem akar friss helyett olyat venni, amibe foga törik és mindezt teljes áron kapja meg. a lehúzásnak is van egy mértéke, de nem ekkora.
A lány, akibe szó szerint belebotlottam, ismerős írisszel nézett vissza rám, és nem értettem, hogy lehetett ennyire lassú a reakcióidőm. Máskor egyből kikerülöm az illetőt, és mindenfelé egyszerre tudok figyelni, most viszont épp arra volt időm, hogy a leforrázástól megóvjam a bőröm. A bocsánatkérését szinte figyelmen kívül hagyom, és egyből az előbb említett káprázatos íriszére terelem a szót. Ami furcsa és ferde hajlamról árulkodik, amiről kijelenteni sosem merem, hogy nincs is.
Elmosolyodom, és arcomra is kiül a bennem lezajló felismerés, hogy azért talán ezt nem kellett volna, hisz nekem is kék szemeim vannak, semmi érdekes nincs benne. A kék szem olyan ritka volt, hogy mindenki megjegyezte, ha az embernek ilyen színben pompázott az írisze. Bezzeg egy barna szem az mindennapi volt.
-Köszönöm, de nem szükséges, tényleg nincs semmi baj. Előfordul az ilyesmi.-mondom, de hangom valamiért a megszokott hévből visszavesz és halkká válik, hogy a közönség még most is minket néz. Volt, aki felnevetett, más csendesen bámulta a történéseket, de nem értettem, hogy mi ezen olyan nagy dolog, hogy feltétlen végig kell nézni, mi fog történni ezek után.
-Lizi.-vágom rá a középső nevem, aminek becézését mindig is utáltam, majd megrázom a fejem, és helyesbítek, ami valljuk be kicsit furcsa.-Mármint Leslie.-mosolyodom, és tovább rontok a helyzetemen, s ismét kijavítom magam.-Szóval Leslie Elizabeth, de a középső nevem nem szeretem használni.-mi a frász ütött belém? Mindig összeszedett vagyok annyira, hogy ilyen csapdába ne essek, most pedig olyan könnyen lendülök ki a megszokottból, hogy szinte ledöbbenek magamon. De hiába minden, a neve és az arca ismerős, és tudom, hogy kerestem már őt. Vagy kezdek megzakanni és az emlékezetem cserben hagy épp most. Ebbe a csapdába nem eshetek, érdeklődést nem mutathatok iránta olyan mértékben, hogy elköpjem, mit vagyis kiket keresek erre.
-Köszönöm.-veszem el az időközben kezembe nyomott felsőt, amin a cég logója volt az egyetlen minta, és mintha csak otthon lennék, leveszem a bőrdzsekit, a székre dobom, majd a kávéfoltos fehér felsőm is, és mielőtt túl sokan érdeklődnének fehérneműm anyagáról, felveszem az ajándékba kapott felsőt. A kis mozdulatsor végén a koszos pólót a kukába dobom, és mikor mindennek vége, az időközben fütyülős kedvű férfi felé nézek.
-A műsornak vége, lehet a maguk dolgával foglalkoznia mindenkinek.-jegyzem meg jó hangosan, hogy mindenki hallja, és szinte egyszerre fordul vissza mindenki a kis kávéja vagy pékáruja fölé, s csak a szemük sarkából figyelik az eseményeket a továbbiakban. Visszafordulok a lányhoz, felkapom a bőrdzsekim, ami újra kényelmet és biztonságérzetet ad, még ha le is rí róla, hogy nem éppen mai darab.

▲music: I Bet My Life ▲Words:591▲Note:hey sis 40

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 25, 2015 4:01 pm
Ugrás egy másik oldalra



Azt hiszem nem így képzeltem el az életemet, hogy huszonkét évesen azaz életcélom, hogy a húgomat biztonságban tudhassam. Igaz, hogy alig vagyok nála pár perccel idősebb, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ő is ugyanúgy tudna rám vigyázni, ahogyan én rá. Tündér és tudom, hogy néha hallja az aggodalmas gondolataimat, de ezért is igyekszem, mikor mellette vagyok valami boldog dologra koncentrálni és nem arra, hogy mennyire elcseszett az életünk, hogy állandóan menekülnünk kell, mert soha nem tudhatjuk, hogy ki akar minket megölni. Vagyis leginkább az ő vérére pályáznak a vámpírok, de ha rá pályáznak, akkor őt csak rajtam keresztül bánthatják. Néha már a sötét mágia is elcsábít, mert egyszerűen nem tudom megvédeni a húgomat és ez idegesít. Szükségem van olyan erőre, ami nem teljesen természetes, hogy képes legyek biztonságban tudni magunkat. Mégis most az tökéletesen kifog rajtam, hogy egy kávét ne borítsak rá valakire. Nem éppen ez volt a célom, mert nem akarom magamra vonni a figyelmet mégis sikerült mindenkinek a figyelmét elnyernem. Persze egy ilyen esetnél az lenne a furcsa, ha az emberek nem néznek ide. De örülök annak, hogy jelen pillanatban egy vámpír sem volt a helyiségben, mert akkor biztos vagyok benne, hogy kiszaladtam volna minden további nélkül.
Összevonom a szemöldökömet a megjegyzésére, mert azért egy kicsit furcsán érint, hogy a legfontosabb számára az jelen pillanatban, hogy megjegyzést tegyen a szemeimre. Oké.. Máris egy ok, hogy miért akarjak elmenni ebből a városból. Tudom, hogy különlegesek a szemeim, de az övéi is azok, szóval minden nap szembenéz ezzel nem értem, hogy miért jegyezte meg ezt most annyira nyíltan. - Öhm, köszönöm?! Persze neked is szép szemeid vannak. - Jegyzem meg halovány mosollyal az arcomon, majd pedig végigmérem őt és leginkább a kávéval borított felsőjét. - Tényleg nagyon sajnálom, nem volt szándékos az egész. Esetleg meghívhatlak valamire, hogy kiengeszteljelek? - Tudom, hogy nem kellene túl sokat itt időznöm, de ismerem már magam annyira, hogy bűntudatom lenne, ha csak úgy hátat fordítanék neki, mintha semmi nem számítana. - A nevem Naomi. - Mutatkozom be halovány mosollyal az arcomon. Szándékosan nem az igazi nevemet mondom. Vagyis nem teljesen az igazit, mert a Naomi-t elég ritkán használom. Többnyire csak akkor, ha nem akarom, hogy különösebben megjegyezzenek.

heather & leslie
Vissza az elejére Go down

avatar
Farkasboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
Kaleo - Way Down We Go
AMY LEE - Love Exists
Leander Kills - Ketten Egyedül
Nightwish - 7 Days to The Wolves

Tartózkodási hely :
N.O.



A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Ápr. 25, 2015 2:27 pm
Ugrás egy másik oldalra



to Heather
Utam egyszerű volt, komplikációktól mentes és örültem, hogy egedül sikerült mindezt véghez vinnem és nem a vigyázó férfi szemek gyűrűjében, akik úgy tapadtak rám mostanság, mintha mind az apám szerepét akarta volna betölteni. De erről szó sem volt. Féltettek, és szerettek, amiért tiszteltem és viszont szerettem őket, s igazán örültem az érzésnek, amit igazán soha, senki nem mutatott irányomba.  
A saját kis szerencsémnek és a második, nem teljesen saját családomnak köszönhetően több mindent sikerült véghezvinnem. Megszereztem az érvényes papírokat ahhoz, hogy pár nap múlva kerek két éve birtokolhassam a saját chopperom. A gyakorlás mellé kezdetben némi félelem társult, amit akkor sem vallottam volna be, ha tüzes késekkel fenyegettek volna. Jó volt ez így, ismét a saját csatám vívtam meg és győztem. Egy-két piros lámpánál furcsán érdeklődő, -főként férfi-, tekintetekbe futottam, amiken jót mosolyogtam.
A reggeli ideje viszont itt volt, így megszakítottam az utam, amit nem is bántam, mikor megéreztem a pékség előtt terjengő illatokat. Leparkoltam, körbepillantottam, és igyekeztem nem figyelni a további kíváncsi pillantásokra. Soha nem álltam meg kisvárosokban, amiket nem ismertem, mert nem egyszer volt szükségem némi ráhatásra, hogy levakarjam magamról a nemkívánatos érdeklődőket. Legyen szó arról, amit vezetek vagy szimplán arról, aki vagyok. A kabátom ujját feltűrtem, s bár a vastag fekete bőr, most ólom nehéznek tűnt a melegben, mégis mintha valami pajzsként viseltem volna. Azt akartam érezni, hogy nem vagyok egyedül megint.
Miután a kínálatot végigpásztázom a gyomrom korgásának sürgetését figyelembe véve kérek egy kávét és egy csokistáska névre hallgató, igen megtermett és túlontúl édes batyuszerű, frissen sült pékárut. Kifigyelek egy helyet, ahonnan nemrég állt fel, aki elfoglalta, de mielőtt odaérhetnék, a forró kávé vékony fehér pólómra ömlik. A kabátom nem lesz olyan, és a felszolgálói múltnak köszönhetően automatikusan kapom el a pólóm, hogy megakadályozzam az átforrósodott anyag bőrömhöz simulását. Más ilyen esetben kiabálna, vagy farkas létére erőteljesen felmordulna, de ad egy, nő vagyok, nincs morgás, ad kettő, megszoktam már az ilyen "kis merényleteket" ellenem.
-Túlélem, ha te is.-mosolyodom el, de ahogy a lány arcára pillantok, a szeme egyből a tekintetem vonzza és egy pár másodperccel később megrázom fejem, és pislogok párat, mert ez már a bámulás címszó alatt futó tevékenységgel egyenlő cselekvés volt tőlem.
-Nincsenek ferde hajlamaim, vagy valami, de a szemed...-kezdek neki, majd arcom megkeményedik, mert majdnem azt mondtam, hogy olyan ismerős. Honnan lenne ismerős, mikor még sosem láttam. Vagyis részben..emlékeztet a sajátomra és eszembe jut a testvérem, vagyis a testvéreim. Hirtelen olyan leszek, mint egy szobor, és amikor mellénk siet egy kiszolgáló, akinek kezében az én rendelésem tartalma van, szinte észre sem veszem, hogy felém nyújt egy vizes rongyot és az eddig kezemben maradt könnyed anyag egyszerűen hasamhoz simul, de már közel sem tűnik olyan forrónak a ráömlött kávé, mint előtte. Inkább olyan, mintha hasba szúrna, csak az okát nem találom, hogy pontosan miért is. Ennyire nem lehet egyszerű ez, képtelenség, mégis valóság lenne? Emlékszem egy képre, amit a nevelőanyámként is funkcionáló nőtől kaptam. A lány, aki azon a képen volt, csupán pár évvel lehetett fiatalabb, mint ő, de a szemét körülölelő erős smink olyan hétköznapivá tette, hogy az utcán bárki elment volna mellette, ha nem tudja, hogy kit keres.

▲music: I Bet My Life ▲Words:518▲Note:hey sis 40

Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 23, 2015 10:24 pm
Ugrás egy másik oldalra



Nem olyan régen léptük át Seattle határát a húgommal. Mondhatni hét lakat alatt őrzöm, de a történtek után szerintem ez teljességgel érthető. Ha túl későn érkezem, akkor talán meg is halt volna, úgyhogy a szerencsének köszönhetem, hogy még mindig életben van. Mély levegőt véve lépek be az egyik pékségbe, hogy gyorsan megreggelizek és utána még elvigyek valamit a húgomnak is, hogy legyen mit ennie, de nem csak az estére, hanem még az útra is, mert nem tervezem, hogy túlságosan sok időt töltenénk el itt.
Belekortyolok a kávémba, amit kikértem a croissan mellé és mindenkire úgy tekintek, mintha valami veszélyforrás lenne. Az erőm még sosem volt ennyire a magaslatán és ennek én kifejezetten örülök. Mert minden erőmre szükségem lesz ahhoz, hogy meg tudjam védeni a húgomat. Nem tudom, hogy pontosan hányan vannak a nyomunkban, de egy valami biztos, hogy nem vagyunk biztonságban. Mivel sietek nem tudom leküzdeni magamba az utolsó korty kávét és hirtelen felindulásból beleütközöm valakibe. - Annyira sajnálom. - Bukik ki a számból a bocsánatkérés, mint a legtermészetesebb dolog a világon azonban nem tetszik, hogy ezzel az egésszel a figyelem középpontjába kerültünk, mert most mindenre szükségem volt, de arra nem, hogy bárki is felfigyeljen ránk. Vagyis jobban mondva rám.
Legszívesebben felszívódnék, de megérzem, hogy részben hozzám hasonló lányra borítottam rá a kávémat és ez marasztalásra késztet még akkor is, ha tudom lehet, hogy ő maga az, aki veszélybe kíván engem sodorni.

heather & leslie
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Ápr. 23, 2015 10:01 pm
Ugrás egy másik oldalra

************
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Golden pékség

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Lisa Snart - Golden Glider
» Golden pékség

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: Seattle :: Belváros
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3