Ha nem tudod eldönteni, milyen is vagyok, akkor üdv a klubban, nem vagy vele egyedül. Sokan próbálták már megfejteni, kevés sikerrel. Elsőre egy kedves, barátságos, kissé talán nagyszájú lánynak tűnhetek. Legalábbis ezt szokták rám mondani mások.  Belül azonban ennél jóval több van. A szeleburdiságom sok esetben csak álca. Általában tudom, hogy kedveltessem meg magam az emberekkel és ezt előszeretettel használom is ki az előnyömre. Tartok tőle, ebben valamelyest hasonlítok a féltestvéremre, Lillianra. Na de, ahogyan egy nagysikerű könyvsorozatban is megmondta a bölcs varázsló, nem a képességeink, hanem a döntéseink határozzák meg, kik vagyunk. Én pedig nem vagyok az a velejéig romlott sátánfajzat, mint a nővérem. Bár nem ismerem minden testvéremet annyira, és elméletileg mindannyiukkal ugyanolyan rokoni fokon állok, mégis, úgy tűnik, rá hasonlítok a legjobban mind külsőre, mind belsőre. De nem vagyok ugyanolyan! Nem állítom, hogy én lennék az igazság bajnoka, vagy egy földre szállt angyal, én sem riadok meg a piszkosabb eszközöktől sem, de hogy például szükségtelenül ártatlan életeket vegyek el, azt én nem! Ezért is kell Lilliannak pusztulnia…
De hogy valami könnyedebb témáról is szót ejtsek, a külsőmről is pár szót, noha nem látom sok értelmét, hiszen ha valaki előtt állok, az úgyis látja azt a saját szemével, de legyen. Hosszú, szőke hajam, kék szemem, fitos orrom van. Az alakom is jó. Igazság szerint általában vonzónak szoktak találni a férfiak, amit gyakran ki is használok, akár csak saját élvezetemre, akár a céljaim elérésére. De ebben semmi kivetnivalót nem látok. Öltözködésem nőies, de nem közönséges. Van érzékem a divathoz. Mert a boszorkányok a valóságban nem úgy néznek ki, mint a vasorrú bába, itt vagyok erre én, mint élő példa.

Ha még élni akarsz, sose firtasd a kilétem…

Egyszer volt, hol nem volt… Na nem, így aztán tuti nem kezdődhet ez a történet. Mert itt ez aztán minden, csak nem tündérmese. A legkevésbé sem az. Fogalmam sincs, hol és mikor vette kezdetét életem története. Nem tudom, esett-e az eső, sütött-e a Nap, felhős vagy teljesen derűs volt-e az ég, vagy bármi. Mondjuk éppen születhettem volna az Óperenciás tengeren is túl, de kétlem, hogy ilyen nagy ívű lett volna a születésem. Gondolom valami lepukkant kórházban pottyantott a világra az anyám, aki aztán, ahogyan négy évvel korábban a bátyámmal is tette (vagy még annál is gyorsabban, nehogy a férje rájöjjön a félrelépésére), megszabadult tőlem egy árvaház lépcsőjén. Isteni szerencse, hogy elég nagy tüdővel születtem, így időben meghallották az ordításomat.
Nem volt szép gyerekkorom, de ez tett azzá, aki ma vagyok. Ami nem öl meg, az megerősít, mondják. Ez ebben az esetben biztosan így volt. Nem szeretnék felvágósnak tűnni, de már kislánykoromban is szebb voltam az átlagnál. Aki azonban eltér az átlagtól, azt a gyerekek bántják, kivetik maguk közül. Velem sem volt ez másként. Hamar megtanultam azonban megvédeni magam. Vadabb lettem, mint a legtöbb fiú és egy idő után kivívtam magamnak akkora tekintélyt, hogy ha nem is fogadtak be maguk közé, de mindenképpen féltek tőlem annyira a társaim, hogy ne merjenek belém kötni. Ebben alighanem szerepet játszott a kiskamasz koromban feléledő erőm is. Számomra ez természetes volt, sosem tűnt nekem úgy, hogy emiatt abnormális lennék, mert a többi gyereknek ilyen nincs. Sokáig nem tudtam persze, hogy ez boszorkányság, az erőm tudatos fejlesztésébe is csak jóval később kezdtem bele emiatt. De az „átlagos” gyerekek között ez az ösztönös mágiahasználat is bőven elég volt.
Ebben az árvaházban nevelkedett a nálam négy évvel idősebb Kieren Grebon, aki ugyan sose bántott és emiatt igyekeztem is barátkozni vele, de ő mindig elzárkózott előlem. Valójában ő csak későbbi történetem szempontjából lesz fontos, hiszen ekkor még sejtelmem sem volt róla, hogy a bátyámat tisztelhetem személyében. Erről mondjuk ő még mindig nem tud, de ami késik, nem múlik.
Tizennyolc éves koromban kicsikartam az árvaház igazgatójából anyám nevét, akit az egyik őr látott elmenni, mikor ott hagyott és azt is megtudtam, hogy Kieren a féltestvérem. Ezek után mélyebb kutatásba kezdtem. Első körön felkerestem az anyámat. Mit mondjak, nem fogadott valami szívélyesen. Ott és akkor szembesültem vele, milyen nyomorult körülmények között él a férjével, aki Kieren apja és nem tartott sokba, hogy felismerjem a drogoktól szétcsúszott fickóban az alakváltót. Anyám csak egy egyszerű, sajnálatra méltó asszony. Először próbált úgy tenni, mintha nem értené, miről beszélek, de miután kissé megszorongattam az erőm segítségével, közlékenyebbé vált. Sikerült az apám kilétét is megtudnom tőle. Így már volt nyom, amin elindulhattam.
Nem telt sokba, hogy kiderítsem, apám nagyhatalmú boszorkány, az erőm is tőle származik, nem a szánalmas anyámtól, akit nem is neveznék így, inkább csak egy nő, aki megszült. Egy anya nem ilyen. Bár ez igazából lényegtelen is. Kiderítettem hát, hogy ki az apám és hogy van még egy féltestvérem, de sajnos elkéstem.
Apám temetésén még ott lehettem. És akkor láttam meg őt is. Ott állt a gyászolók között. Az a testvérem, akit látni akartam volna, valószínűleg annyira összeroppant, hogy nem tudott ott lenni, valaki más azonban igen.  A gyászolók között állt, a hátsó sorban és figyelt. Arcán ugyan szomorúság tükröződött, de a szemem nekem elárulta. Diadal, kaján elégedettség, ilyesmiket láttam benne. Boszorkány vagyok, előlem nem olyan könnyű elrejteni semmit. Próbáltam kicsit az elméje felé is kutakodni bűbájjal, de falakba ütköztem. Ebből jöttem rá, hogy ő is olyan, mint én. A temetés után odamentem hozzá, valami mondvacsinált ürüggyel, csakhogy jobban szemügyre vehessem, érezhessem az erejét. Bár a felszínen kedves volt, éreztem a mélyben lappangó gonoszságot és gyűlöletet. Sosem találkoztam még senkivel, aki ennyire negatív energiákat sugárzott volna, mint ő. Hittem, senki sem a velejéig gonosz, míg nem találkoztam vele. Már akkor éreztem, ez a nő maga a Sátán.
Innentől kezdve a távolból figyeltem. Vagyok már annyira jártas a varázslásban, hogy ez ne jelentsen gondot. Hosszú hónapok munkája volt, mire kiderítettem a teljes igazságot. Sokat figyeltem és figyeltettem őt hozzá, nem egyszer a bájaimat is bevetve. Nem vagyok rá büszke, de volt, hogy ez emberéletet követelt. Mármint nem én öltem, a nővérem (mert mint megtudtam, az, hiszen egy az apánk) kezére adtam nem egy embert. Másképp nem juthattam információkhoz. Tudom már, hogy ő ölte meg az apánkat és most a testvérünk Bailey életét is tönkre akarja tenni. Hogy miért? Egyszerű gonoszságból, keserűségből. És én mindezt nem hagyhatom. Ugyan mikor egyszer szemtől szemben álltam vele, olyan volt, mintha a saját szemeim néznének vissza rám, de a külső hasonlóság ellenére sem fogom engedni, hogy még több áldozatot követeljen a gonoszsága. Megállítom, kerül, amibe kerül.
Kerestem magamnak egy mestert, hogy segítsen fejleszteni az erőmet. Másképp esélyem sem lehetne Lillian ellen. Ehhez be kellet ugyan vetnem női bájaimat, de hát ha néhány együtt töltött éjszaka az ára, akkor az. Ennyit nekem igazán megér. S ha még ez nem lenne elég, a Sors most úgy tűnik, még egy ütőkártyát a kezembe adott. Kieren szinte a semmiből bukkant fel Lillian oldalán. Látható és érezhető, hogy gyengéd érzelmeket kezd táplálni iránta. Én viszont nem fogom hagyni, hogy ez a sátánfajzat esetleg behálózza és őt is tönkretegye. Amellett, még ha vannak is érzéseik kölcsönösen egymás iránt, a „kedves” nővérkém a legkevésbé sem érdemli meg, hogy boldog legyen! Egy apagyilkos nem lelhet boldogságra, soha! Viszont ha sikerülne megnyernem Kierent magamnak, az nagy ütőkártya lenne. Tudom róla, hogy apai ágról alakváltó, ami hasznos lehet még nekem. Vele együtt, ha sikerül még tovább növelnem az erőmet, már nagyon jó esélyekkel indulnánk a kis fúria ellen. Nincs más hátra hát, mint kitálalnom neki, mielőtt végleg belehabarodna ebbe a nőszemélybe. Vagy inkább csábítsam el én magam, anélkül, hogy felfedném a kilétemet? Még latolgatok, melyik taktika lenne célravezetőbb. Hogy erkölcstelen és vérfertőző lenne a második megoldás? Ugyan kérlek! A cél szentesíti az eszközt. Szerelemben és háborúban mindent szabad. Ez pedig háború a javából. Háború a gonosz ellen. Mi lenne szentebb cél, mint ez?