Eltört a mécses, kész passz. Nem bírtam tovább cérnával. Nem tudtam, mi tévő legyek. A sötét kis zugból, ahová bevetődtem, csak akkor tudtam volna kimenni, ha Renn elmegy. De mi van, ha megpróbál kipiszkálni, mint az ember a húsmaradékot a fogai közül?? Vajon én is úgy végzem majd, mint egy húsdarab a fogpiszkálón??? Miközben ezen filozofáltam remegve, Renn megtalált, egész közelről hallottam a hangját. Könnyáztatta szemekkel néztem rá bizalmatlanul. Már ismét emberi alakot öltött, nem messze a rejtekhelyemtől leguggolt, úgy nézett rám kedves rendi zsaru tekintettel. Neee, ezt ne csináld! Ne akarj ismét a bizalmamba férkőzni! Nem teheted! Amint a barátságos emberi szemeibe néztem, csak még jobban elfogott a sírás. Ő persze nem akarta, hogy sírjak, de már túl késő volt. Amúgy sem érdekelt, ő mit akart. Én is sok mindenre nem vágytam, mégis megtörtént. Annyi minden esett meg velem mostanában, annyi stressz ért, ennek tetejébe még ő is halálra rémített és azt kérte, ne sírjak? Hát köszönöm! Ha ki tudtam volna rúgni egy jó nagyot a lábammal, akkor belerúgtam volna. De nem akartam, hogy letépje a már így is fájó lábikómat is. Úgy sajgott, mint a fene. Ráadásul rettentően fáztam, a fogaim összekoccantak. Összefontam magam körül a karjaim. Tulajdonképpen annyira megviselt voltam, hogy szinte nem volt olyan porcikám, ami ne fájt volna. Mindezek fényében úgy éreztem, megengedhetek magamnak pár csepp könnyhullást. Renn a nevemen szólított, majd magyarázkodásba fogott. Abbahagytam a sírást és szipogva ráemeltem a tekintetemet. Azt ígérte, nem fog bántani. De a férfiak ígérgetni azt tudnak, máshoz sem értenek. Betartani az ígéreteket az már más lapra tartozott. Valóban nem hagyott ott…csak Dettyt meg Pattyt hagyta ott. Széééép. Mikor a tóról, hínárokról és újraélesztésről beszélt, értetlenül néztem rá, aztán az emlékeim között kezdtem kutakodni. Mi is történt? Jött a nagy, mérges maci, Renn ellökött, eddig oké. Aztán legurultam egy sziklaoldalon és a szakadékba zuhantam. Belecsobbantam egyenesen a Renn mögött elterülő hatalmas tóba. Mit csobbantam, durván belecsapódtam. Ott pedig…onnan nem tudtam kijutni és azt hittem, megfulladok. Tehát ezek szerint… - Meg is fulladtam. - nyugtáztam a gondolatot suttogó szavakkal. Elszörnyedtem egy pillanatra. Nem lehet, három nap leforgása alatt másodjára kerültem közel a kaszáshoz. És legutóbb nemcsak hogy közel kerültem, meg is haltam, mert Rennek újra kellett élesztenie. Várjunk csak egy pillanatra! - Akkor, amikor felébredtem…Te nem megölni akartál, hanem megmentettél? - kérdeztem tőle még mindig szipogva, hatalmasra tágult szemekkel. Össze voltam zavarodva. Szóval ő mentett meg. Ismét. Én pedig félreértettem a dolgokat. Ismét. El kellett, hogy gondolkodjak a szavai igazságtartalmán. Elvégre már nem egyszer megmentette az életemet. Szendvicset, üdítőt kaptam tőle, még a vérét is adta értem. De legalább most megtudtam, miért is gyógyultam meg olyan hiperszuper sebességgel. A hibrid vértől. Pedig azt hittem volna, hogy damphyr. Erre még veszedelmesebb lény lakozott benne. De jobban belegondolva nem is volt valami veszélyes. Nem támadt rám az előbb sem, most sem. Ennyire túlképzeltem volna a dolgokat? De annyira megrémisztett, ösztönösen cselekedtem. Riv belém nevelte az évek során, hogy legyek kreatív veszélyhelyzetben és mindig hallgassak az ösztöneimre. Nem tehettem róla, az ösztönöm azt súgta, meneküljek, bármi áron. Ráadásul olyan rémmeséket adott elő nekem a hibridekről, hogy két napig nem mertem egyedül utcára menni és minden egyes személyben hibridet kerestem. Erre visszajöttem a halálból és az első, amit megláttam az rendi zsaru hibridként. Bár, amikor Renn a hátán cipelt akkor az ösztöneim azt súgták, hogy benne tökéletesen megbízhatok. Már az ösztöneim is megcsalnak??? - Renn, én…nem is tudom mit mondjak. Megijesztettél, nagyon. Ösztönösen cselekedtem, de sajnálom. Én nem vagyok olyan erős, mint te, Patty vagy Detty. Sok mindentől félek, mert tisztában vagyok vele, hogy nem tudom felvenni vele a versenyt. És nem akarok meghalni…többször. - tettem hozzá az utolsó szót kisvártatva a mondatomhoz, miközben remegtem a hidegtől. Mert ki tudja hány pillanatig, de halott voltam. Aztán felötlött bennem egy kérdés. - A kapitányságon sokan tudják, hogy hibrid vagy? Patty tudja? - érdeklődtem tőle fogvacogva, mert fogalmam sem volt, ki tudhatott róla, annyira jól el tudta rejteni a benne lakozó szörnyetegeket, meg úgy ala kompletten az érzelmeit is. Érdekes módon a félelmem a beszélgetés közben el is párolgott, de a sajgó, kínzó fájdalmak és fagyoskodás nem tágítottak. Mikor a kezét felém nyújtotta és kérte, hogy másszak ki a sötét kis lyukamból, ami egyre barátságtalanabbá vált, megpróbáltam, de nem ment. A nyíláson be még be tudtam esni, de kifelé már nem tudtam kipréselni magam. - Nem tudok kimászni. Beszorultam. - Ajakbiggyesztve néztem fel rá és az egyik karommal felé nyújtóztam. - Segítenél? - érdeklődtem tőle hatalmas, megviselt cicaszemekkel és csak reménykedni tudtam, hogy nem hagy ott egymagamra. Nesze neked Shelly, te akartad, hogy menjen el és hagyjon ott! Aztán meg ki se tudtál volna kecmeregni abból a kis bemélyedésből! Mikor egy hatalmas nagy, szőrös pók ereszkedett le kíváncsian a hálóján és a nyolc szemével rám bámult, miközben a csáprágóját mozgatta, kikészültem. - Reeeeeeennnn!!! - sikítottam a nevét kétségbeesetten, miközben a kezei után kapadoztam. Nem akartam még egy mérges pók csípésétől is végigszenvedni a már így is borzalmas napomat a meggyötört testemmel és lelkemmel egyetemben.
A nagy újraélesztés közepette a lány egyszer csak magához tért és az első megmozdulása az volt, hogy szemen köpött. Más helyzetben egészen biztos, hogy sértésnek vettem volna, de a körülményeket tekintve, most egész megértő voltam. Elvégre a vöröske egy köpésre volt a haláltól. Abban a percben csak örülni tudtam, hogy nem hajoltam hozzá még közelebb. A tenyeremet végighúztam az arcomon és letöröltem magamról a vizes nyálat. Kicsit még kába volt. Az első kérdése az volt, hogy a mennyországban van-e? Elég optimista, ha azt hiszi, hogy halála után oda kerül. Bár neki több esélye lehetett rá, mint nekem. A magamfajta félszerzeteket valószínű, hogy nem fogadnák be odafent. Már ha van olyan, hogy mennyország. -Egészen biztos, hogy nem. - feleltem a kérdésre. Körülnéztem. Ez a tópart elég lehangoló volna mennyországnak. Ekkor a lány vékony hangon a nevemen szólított. -Igen? - néztem rá várakozóan. Nem tudtam hova tenni azt a rémületet, ami közben az arcán kiült. Mint akiben ott helyben, megfagyott volna a vér. Felém nézett és csak remegett. A hátam mögé néztem, nem-e ott lát valami ijesztőt, de csak egy kancsal bagoly üldögélt az egyik ágon és halkan huhogott. -Miss Noiret.. - fordultam vissza felé. Ekkor telibe kaptam a homokot. Ment a számba, az orromba és a szemembe is rendesen. Nem láttam semmit, de annyit érzékeltem, hogy a vöröske felpattan és arrébb botorkál. Pedig nem kellett volna még felkelnie és tovább erőltetnie a sétát. A bokája így is akkorára dagadt, mint egy elefánté. -Mi a fene ütött ebbe a nőbe? - kérdeztem magamtól. És még örülhettem, hogy nem kavicsokat vágott a szemem közé. A víz fölé hajoltam és kimostam a szememből, majd a számból a homokot. Közben a víztükörbe megláttam a tükörképemet. -Oh. - reagáltam le ennyivel. Hát így már minden világos volt. A hibridem nem volt valami bizalomgerjesztő. Igazából így már nem csodálkoztam rajta, hogy kiverte tőlem a víz. De ez az ijedtség, akkor is túlzás volt. Gyorsan emberi formát öltöttem, majd körbenéztem és a vöröskét kerestem. Sérült és kimerült volt, nem jutott messzire. Két szikla között találtam rá elbújva. -Miss Noiret tudja... - mondtam, miközben leguggoltam a rejtekhelyétől kb. másfél méterre. Ekkor legörbült a szája, és egészen benedvesedett a szeme. Jól tudtam, mi fog következni. Egy olyan helyzet, amit nem igen tudtam kezelni. De általában nem is kellett. A könnyes drámai helyzeteket előszeretettel hagytam Frau Bergerre. Most viszont a partnernőm nem volt sehol, így kénytelen voltam én megoldani. -A jó élet...csak ne kezdjen el sírni... - gondoltam magamban, amikor rátört a zokogás. -Hogy az a... - morogtam halkan és azon tűnődtem, hogy a kolléganőm mit tenne. Nem meglepő, de semmi használható ötletem nem akadt. -Miss Noiret. - köszörültem meg a torkomat, majd belekezdtem. Azt találtam ki, hogy ész érvekkel próbálok rá hatni, hátha bejön. Nem volt ostoba nő. -Hagyja ezt abba, nem fogom bántani. Ha meg akartam volna ölni, már megtehettem volna. Különben is, akkor ott hagytam volna Maci Lacival játsztani, vagy...ki sem húzom a tóból. Hagyhattam volna a víz alatt a hinárokkal lengedezni. - hadartam el a lánynak, miközben a tó felé mutattam. -...és persze az újraélesztésével sem bajlódtam volna. - tettem hozzá. -Másszon ki onnan. - nyújtottam felé a kezemet, hogy felsegítsem őt. Reméltem, hogy ez bevállik.
Egyre közelebb és közelebb kerültünk a hívogató fényhez, minden olyan békés és kedves volt. Ám egyszerre eltűntek az illatok, a hangok, az állatok, a természet, Renn pedig levetett a hátáról és én a mélybe zuhantam egyenest a feneketlen sötétségbe. Éreztem, megéreztem, hogy van tüdőm. Ki akart szakadni a helyéről. Ki kellett, hogy engedjem. Köhögnöm kellett. A szemhéjaimon keresztül fényt érzékeltem. Óvatosan kinyitottam a szemeim, de abban a pillanatban víz árasztotta el a torkomat, ki kellett köhögnöm. A tüdőmben rekedt vízmennyiség egyszerre indult útjára a külvilágba, de a köhögő roham nem múlt el, sőt, öklendeznem is kellett. Nyüszögve emeltem meg a fejem. A tüdőm levegőért sikított, rettenetesen fájt a mellkasom, de éreztem, hogy hűs levegő áramlik kiéheztetett légzőszervembe. A szívverésem fokozatosan emelkedeni kezdett. Mi történt velem? Fogalmam sem volt. Valaki fölém hajolt, egy elmosódott arc. Remegő ujjakkal érintettem meg. - Ez…a mennyország? - kérdeztem rekedtes hangon, mely nem tűnt túl eviláginak. Fájt a torkom, kapart, rossz volt nyelni. De tudtam nyelni. És lélegeztem is. A látásom fokozatosan tisztult. Bár ne tette volna, mert a szemeim elé táruló látvány iszonytató és felkavaró volt. Koromfekete szempárral néztem farkasszemet, két természetellenesen sárga írisszel. A vérerek kidülledtek a szemei alatt. Nem, nem lehet igaz! Egy hibrid???? Ujjaimat azonnal visszahúztam és ösztönösen a nyakamat kezdtem el tapogatni. Nem volt rajta harapásnyom. Még nem…Ennek ellenére szaporán kezdtem venni a levegőt, pedig rettenetesen fájt az egész mellkasom, sőt, az egész testem sajgott. Aztán ahogy jobban szemügyre vettem az arcot, bepánikoltam és egy pillanatra megfagyott a vér az ereimben. - Renn? - a hangom olyan vékonyka volt, mint egy egércincogás. Nem akartam hinni a szememnek. Rendi zsaru hibrid volt. A legveszélyesebb és leghalálosabb minden faj közül. Egy hibrid, akiktől óvva intettek és akiket mindig is el akartam kerülni. Ráadásul fölém tornyosult. Túl közel volt hozzám. Halálra rémültem. Kirázott a hideg is. Elkaptam a tekintetem az arcáról. Fáztam. Ijedten lejjebb néztem és megláttam, hogy nincs rajtam póló. Kész libabőr voltam már. Közben a hátamat össze vissza szurkálták az apró kis kövek. Zihálni kezdtem, miközben a lecsupaszított bőröm és a hibrid arc között ingáztak a szemeim. A fejecskémben lassan összeállt a kép, miszerint ott feküdtem valami ismeretlen, vadregényes helyen felül szinte csupaszon rendi zsaru alatt, aki már nem volt rendi, sokkal inkább hátborzongató. És fogalmam sem volt róla, mi történhetett. De jó bizonyosan nem. Azt hiszem, akkor kaptam sokkot végképp. Rádöbbentem, hogy a veszély mindvégig mellettem volt és nagyon jól tudta álcázni magát. De mivel az álca lehullott…Úristen, Renn meg fog ölni, biztos megöl! Ujjaim a homokot kaparták, el akartam tűnni onnan minél hamarabb. Aztán beugrott valami. Szorosan a két markomba fogtam a homokot, majd egy hirtelen mozdulattal Renn szemébe dobtam és lelöktem magamról. Szélsebesen talpra ugrottam. Bár ne tettem volna. - Áuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu!!!! - sikítottam fel teli torokból, amint éles fájdalom hasított az egyik bokámba. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy többszörösen is túlerőltettem és már vagy a hatszorosára volt dagadva. Nem bírtam ráállni, nem bírtam vele menni, de menekülnöm kellett. Nyüszítve, a fogaimat összeszorítva lódultam meg az egyik szikla felé. Nagyon is jól tudtam, hogy esélyem sem lehetett Renn ellen, de soha nem adtam fel küzdelem nélkül. És most, mivelhogy megismertem a sötét titkát már nem lehetek biztonságban. Azt szokták mondani, hogy csak a halott nem szólja el magát. Én pedig nem akartam halott lenni, ezért összeszedtem minden maradék erőmet és küzdöttem az egész testemben sajgó fájdalommal. De a lábammal sajnos már nem tudtam mit kezdeni, olyan éles fájdalom hasított újra és újra belé, hogy nem bírtam tovább, ezért elrugaszkodtam és ugrottam. Nem voltam egy jó távugró, de sikerült a szikláig elszökkennem, majd azzal a lendülettel bevetődtem a szikla aprócska mélyedésébe, ahová ő már nem bírt volna utánam jönni, lévén hogy sokkal termetesebb és erőteljesebb testfelépítéssel rendelkezett, mint én. Újabb horzsolásokkal és zúzódásokkal lett gazdagabb a testem, de legalább még életben voltam. Halálra rémülve kuporogtam azon a szűk, sötét helyen, egész testemben remegtem, fáztam és elárulva éreztem magam. Könnybe lábadtak a szemeim. Megbíztam Rennben, bár már az elejétől kezdve kifürkészhetetlen volt. De azt hittem, hogy normális férfi és segíteni akar nekem. Ez a fenntartott látszat, a rendi zsaruka álca csak eddig tartott. Az iránta érzett empátiám és bizalmam úgy tört szilánkjaira, akár egy földhöz csapott tükör. Soha nem kellett volna megbíznom benne. Rádöbbentem, hogy csakis Dettyben és Rivben bízhatok ezen a világon, senki másban. Már nem bírtam tovább idegekkel, keservesen zokogni kezdtem.
Leszedtem a lány lábáról a maradék hínárt és rádobtam a kupac tetejére. Hátamat az egyik sziklának döntöttem, és gondoltam, megpihenek kicsit, amikor feltűnt, hogy a lány túl nyugodtan fekszik. Elgondolkodva néztem őt és azon tűnődtem, nem kellett volna már magához térnie? -Miss Noiret. - szólítottam meg, de semmi reakció. Közelebb hajoltam hozzá és láttam, hogy nem lélegzik. Nem mozgott a mellkasa, és amikor a kezemet az orra elé tettem, nem éreztem a levegő áramlását. Tudtam, hogy gáz van. Már kezdtem örülni, hogy megmenekültünk a medvétől és a zuhanást is túlélte a kis vörös, nem kell magyarázkodni a főnöknek. Erre itt benyeli a fél tavat és megfullad. A vöröske már egészen elfehéredett és a szája is rendesen le volt kékülve. -Akkor már csak egyet tehetek. - jegyeztem meg magamban. Muszáj volt újraélesztenem. A válla mellé térdeltem, óvatosan hátradöntöttem a fejét, felszegtem az állát, majd az összekulcsolt ujjaimat a mellkasára helyeztem és ránehezedtem. Megkezdtem az újraélesztését. -Egy...kettő...három... - számoltam magamban, míg el nem jutottam harmincig. Ezután az arcához hajoltam. Egyik kezemmel befogtam az orrát, másikkal résnyire nyitottam a száját, majd a száján keresztül fújtam be a levegőt kétszer. Közben a szemem sarkából a mellkasára pillantottam, de nem indult be a légzés. Mivel nem történt semmi, ezért újrakezdtem a mellkaskompressziót. -Egy...kettő...három... - újra elszámoltam harmincig, majd ismét a vörös szájába fújtam a levegőt. -Na még egyszer. - kezdtem el harmadjára a számolást. Próbáltam nem túl erősen nyomni. Nem akartam eltörni a bordáit. Épp újra felé hajoltam, amikor sugárba köpte fel a tüdejébe rekedt vizet, egyenesen a képembe.
Nem sokáig voltam a sötétség fogja. Hirtelen vakító fény jelent meg, majd Charlotte Anyám arcát pillantottam meg. A karjaiban ringatott, miközben a kedvenc altatódalomat dúdolta nekem. Olyan megnyugtató érzés volt, ahogy mosolygó szemeit néztem, hamar elnyomott az álom. Mikor ismét kinyitottam szemeim, nagyon picinek éreztem magam. Charlotte anyám fele kaptam a kezemmel, miközben azt mondtam neki, hogy anyu, életemben először. Egy könnycsepp csordult le gyönyörű szép arcán, ahogy a karjaiba kapott és megpörgetett. Ahogy nevetve pörögtünk, hirtelen elmosódott minden és én már Dettyvel babáztam a szobánkban. Detty pirospozsgás kis arccal és csillogó, sötét szemekkel kérdezte, hogy mi tényleg testvérek vagyunk? Én nagyon szerettem volna azt mondani neki, hogy igen, de nem tudtam megmondani. Én nem láttam őt és ő sem engem és Charlotte maminak sem volt nagy pocakja, mint az oviban Hannah anyukájának. Az ő testvére abban a nagy pocakban volt, majd onnan fog előbújni. De mi nem láttuk egymást előjönni Charlotte mami pocakjából. Odaballagtunk kézenfogva Charlotte mamihoz és megkérdeztük tőle, hogy mi testvérek vagyunk igaz? Mert nem láttuk a másikat a pocakban. Ő pedig azt válaszolta, hogy igen, testvérek vagyunk és egyszerre voltunk a pocakban, ezért nem láttuk egymást, egyszerre bújtunk ki a pocakból. És éppen ezért nagyon vigyáznunk kell egymásra. Detty még azt is megkérdezte, hogy és a mami köldökén jöttünk ki? Charlotte Anyánk elmosolyodott és azt mondta, hogy igen, a köldökén bújtunk ki. Utána Dettyvel félrevonultunk és egymás köldökét kezdtük vizsgálgatni és nem értettük, hogy tud ezen a pici lyukon kiférni egy kisbaba. Én utána megjegyeztem, hogy azt se tudom, hogy megy be oda kisbaba. Detty szerint a köldökön megy be és ott is jön ki, miután sokáig ott pihent, mert unatkozni kezd, ha egyedül van. De mi biztosan nem unatkoztunk Charlotte mami pocakjában. Hirtelen elvakított az ablakon beszökő nap fénye, majd mire ismét láttam már Charlotte Anyánk azt mutatta nekünk, hogyan kell takarót varrni. Olyan szép patchwork ágytakarót varrt, öröm volt fürdés után beburkolózni vele. Az illata is őrá emlékeztetett, ismét csak hamar elszenderültem a meleg, illatos kis takaró alatt. Hirtelen felpattantak a szemeim a szobába beáramló erős napfény miatt. Dettyhez bújva aludtam, a patchwork takaróink már elég megviseltek voltak, de soha nem váltunk volna meg tőlük. Az iskolában Andréval beszélgettem az ebédszünetben, megkínált az ebédjéből, utána pedig randevúra hívott. Olyan boldog voltam, hogy majd kiugrottam volna a bőrömből. Behunytam a szemem és hallgattam a lágy szellő suhogását, a falevelek rezdülését. Mire kinyitottam a szemem, romantikus félhomály vett körül. Kirázott a hideg, meztelenül feküdtem a selyempárnák között, mikor egy meleg kéz simított végig a combomon. André meleg kezei simogattak körbe mindenhol. Hirtelen már nem is fáztam annyira, a testem szinte már tűzben égett, de nem mertem megszólalni. André is meztelen volt, napbarnította bőrén néhol megcsillant a gyertya fénye. Ajkaival körbecsókolta a testem, mire apró sóhajok hagyták el a torkom. Mikor lejjebb siklott a tekintetem és életemben először pillantottam meg egy férfi nemzőszervet, ahogy felfelé mozdul, még jobban égni kezdett az arcom, szinte már azt hittem, hogy felrobban. André lassan felkúszott hozzám, majd mohón, követelőzően csókolt, miközben széttárta a lábaim és közéjük helyezkedett. Elmémre valami furcsa köd ereszkedett, szorosan körbefontam a derekát mindkét lábammal és átadtam magam neki teljes mértékben. Csak ő járt a fejemben, a szívemben és aztán egyszer csak már bennem is. A testem ívben megfeszült és behunytam a szemeimet. A saját ágyamban ébredtem, Rivaille lakásában. A holmijaim dobozokba voltak pakolva, utazásra készen. Izgatott voltam az első repülőutam miatt. A vasmadáron az ablak mellett ültem és a csodásan szép fehér vattapamacs felhőket lestem, ahogy felettük repültünk a kristálytiszta égen. Úgy éreztem, hogy nagyon közel voltam Charlotte Anyánkhoz. A felhőlesen közben elbóbiskoltam. Mire felocsúdtam, Rivvel bújtuk a boszorkány könyveket, köztük azt a kódexet is, amit tőle kaptam. Mindig is nagy becsben tartottam, ahogy őt is. Néha csak azt vettem észre, hogy elbambultam az arcát tanulmányozva. A magyarázó csókos szájánál elidőztem. Révetegségemből az előttem kalimpáló kezei riasztottak fel. A fejem úgy bevörösödött, mint egy szépen megért paradicsom. Aztán ismét a könyvlapokra koncentráltam rá, de egyszercsak a betűk összemosódtak előttem, majd mire kitisztultak, már nem is a könyvtárszobában voltunk, hanem Riv ágyában olvastam az egyik kedvenc regényemet. Ő negédesen szuszogott mellettem. Szerettem vele aludni, csak beszélgettünk, filmet néztünk, aztán pedig hozzábújva aludtam. Sok közös vonás volt bennünk. Letettem a könyvet az éjjeliszekrényre, és saját magammal vívódtam. Végül ördögi Shelly legyőzte angyalit és Riv fölé hajolva pillekönnyű csókot leheltem ajkaira, majd gyorsan villanyt oltottam és mellé bújtam. Arra ébredtem, hogy Detty felhúzta a reluxát, majd izgatottan az ágyam szélére huppant. Aznap volt a diplomaosztó ünnepségünk. Szépen kicsinosítottuk a másikat, majd felvettük a talárunkat. Mikor engem és Dettyt szólítottak és átvettük a dobogón a diplománkat, Riv büszkén, felállva tapsolt nekünk. Az egyik alkalmazottja, Mitch közben a fényképezőgépet kattogtatta. Nagyon boldog voltam, Detty is. A diplomaosztó vacsorán becsiccsentettem életemben először. De boldogan tapadtam Riv ajkaira, aki meglepő módon nem lökött el magától, viszonozta a csókomat. Csak utána húzódott el és megjegyezte, hogy többet nem szabadna innom. Hirtelen rosszul lettem és kirohantam a mosdóba. Amint a wc kagylóban forogni kezdett a lehúzott vízmennyiség, egy másik mosdóban találtam magam. A kedvenc cukrászdám toalettjében. Dettyvel vásárlókörútra indultunk és betértünk fagyizni. Én az alakommal mit sem törődve még egy epres-csokoládés süteményt is megettem, nem bírtam magammal. A bevásárlókörút közben leültünk az egyik parkban lévő padra megpihenni. A napfény átszűrődött a fák lombjain, gondoltam fel kellene vennem a napszemüvegem, mert a nap szinte elvakította a szemem. A fejemről a szemem elé húztam a szemüveget. Aztán hirtelen már nem a padon ültem, hanem egy erős, széles hátnak tapadtam neki. Méhecskék és pillangók röpködtek körülöttem, erdő, virág és mézillat terjengett a levegőben. És még valami más is. Annak a férfinak a finom illata, aki a hátán cipelt. A vállára hajtott fejemet felemeltem és jobban szemügyre vettem az illetőt. Renn volt az, a nyomozó, aki megmentette az életemet. Mellette biztonságban éreztem magam, nyugalom szállt meg. Az erdő végén fényt láttam, erősen vakító, meleg fényt. Olyan földöntúli volt. És Renn afelé a fény felé közeledett a hátán cipelve engem…
Álltam a szikla szélén és csak néztem lefelé. Két gondolat járt a fejemben. A vörös túlélte-e a zuhanást és ha nem, akkor hogy magyarázom ezt meg a főnöknek. Az én hibám volt, ami történt. A fene gondolta volna, hogy a bokrok mögött szakadék van, és hogy a lány majd belezúg. Mindenképpen le kellett jutnom, hogy megnézzem mi lett a kiscsajjal. Gyorsan felmértem a lehetőségeimet. Ugrani nem akartam, ezért megterveztem az útvonalam lefelé a sziklákon keresztül. Már félúton jártam, amikor a vörös felbukkant a víz tetején. Mivel nem lebegett, mozdulatalnul, arccal lefelé, ezért úgy vettem, hogy jól van. Már éppen könyveltem volna el, hogy semmi gond, csak csobbant egyet a vöröske, mikor hirtelen kapálózni kezdett. Ez nem jelentett semmi jót. Mire oda értem a lány elmerült. Leguggoltam a szikla szélén és figyeltem a bugyborékoló vizet. Kicsit vártam, hátha felbukkan, de nem jött fel újra. -A fenébe. - mélyet sóhajtottam, mert tudtam, hogy a vörös magától nem fog kijönni a vizből. Nekem kell utána mennem és kihúznom onnét. Ledobtam a kabátomat, vettem egy mély levegőt és beugrottam utána a tóba. Elég gyorsan merülhetett és egy kisebb örvény is elkaphatta, mert beletelt némi időbe, mire megtaláltam. -Jól elsodródott a szikláktól. - észrevételeztem magamban. A kis vörös a hínárok közé akadt. Rendesen bele is tekeredett, mert csak a vörös haja és a lefehéredett arca látszott ki a zöldségből. Közelebb úsztam hozzá, megrántottam a kezét, de semmi reakció. Nyilvánvaló volt, hogy oxigén kell neki, méghozzá minél hamarabb. Gyorsan kiszakitottam őt a vizisusnás fogságából, majd elkezdetem felfelé úszni vele. Már fogytán volt a levegőm, ezért nem ártott sietnem. Menet közben kicsúszott a keze a kezemből. Még mielőtt visszasüllyedt volna a tófenékre, elkaptam az egyik róla lógó hinár végét, odahúztam magamhoz és átöleltem a derekát. Bár nehezebb volt az úszás. Felérve a felszinre automatikusan levegőért kapkodtam. Nagyon kicentiztem. Ezután a karomba vettem a vöröskét és kiúsztam vele partra, majd a földre fektettem és megpróbáltam felébreszteni. -Miss Noiret. - megpaskoltam az arcát, de nem volt eszméleténél. A hinár szorosan rácsavarodott az egész testére beleértve a nyakát is. Gondoltam leszedem róla. A nyakánál kezdtem, majd a karjait szabadítottam ki. A hasfalához érve viszont nem csak a hinár maradt a kezembe, de a pólója is, amit előzőleg a medve alaposan megtépázott. -Amúgy is csak az imádság tartotta rajta. - jegyeztem meg gondolatban, majd a vállamat megvonva hajitottam a szakadt ruhadarabot a hinárkupac tetejére. A felső teste már szabad volt, de a lábait még fogva tartotta a vizi gaz. Ahogy a dereka és a combja környékét hinártalanitottam, felfedeztem hogy valami kilóg a vörös zsebéből. Igencsak meglepődtem, amikor megláttam, hogy az a valami az eltűnt borotvám. -A kis sunyi nem mondta, hogy ő vette el. - jegyeztem meg, miközben a lábaira pillantottam, majd lesöpörtem róla a maradék hínárt.
A vérengző maci vészesen közeledett hozzánk. Rendi zsaruval nagyon lassan hátrafelé kezdtünk sasszézni, nem tettünk semmilyen hirtelen mozdulatot. Rettenetesen féltem, a szívem a torkomban dobogott. A medve szájából kilógott pár rojtdarab, ami valamikor Renn nadrágjához tartozott. Renn halkan megkérdezte, hogy feljebb tudok e mászni. Az életem lebegett a szemem előtt. Ha le is vágnák az egyik bokámat, mert teljesen leépülne, az sem érdekelt volna abban a pillanatban. A fájdalmat is el bírtam volna viselni. - Az életemért cserébe megteszem, mégha nehéz is lesz. - feleltem a férfinak, aki eltávolodott tőlem egy kicsit. Ettől nem éreztem magam biztonságban, de vettem egy mély levegőt és a megemeltem a fájós lábamat. A bundás jószágnak több se kellett, vérszemet kapott és megiramodott felénk. Még sikítani sem maradt időm, Renn szabályosan fellökött, én pedig egyensúlyomat vesztve elbuktam, és gurulni kezdtem a lejtőn a bokrok felé. A karomat próbáltam szorosan a fejem mellé szegezni, hogy az ne sérüljön meg. A kövek össze-vissza karistoltak és több helyen felsértették a bőrömet. A pólóm is több helyen elszakadt. A bedagadt bokámnak annyi volt, ismét csak kificamodott, az egyik cipőmet el is hagytam út közben. A fájdalomtól felsikítottam. Azt hittem, legalább a bozótos majd megállít, de arra még a rémálmaimban sem számítottam volna, ami ezután következett. Ugyanis a pár darab bokor mögött nem az erdő várt, hanem egy mély szakadék. Csak akkor döbbentem rá, hogy már elfogyott alólam a talaj, mikor már nem oldalra, hanem lefelé mozdultam. Mikor lenéztem, és megláttam, mi vár lent, sokkot kaptam. -Ááááááááááááááááááááhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhhh!! - a velőt rázó sikolyom visszhangzott a kanyonban és szerintem még kilométerekkel odébb is hallhatták. Soha nem voltam egy adrenalinfüggő személy, nem akartam se hegyet mászni, se bungee jumpingolni, se sárkányrepülni, semmi veszélyes dolgot kipróbálni, hisz az élet enélkül is épp elég veszélyes, tele van erős és veszedelmes lényekkel. Ám mégis szabadesésben zuhantam lefelé, csak éppen nem volt rajtam ejtőernyő. A szívem a torkomban dobogott, felfordult a gyomrom és semmi másra nem voltam képes a levegő csapkodásán kívül, csakhogy sikítsak. De azt teli torokból. Vészesen gyorsan közeledtem a tükörsima víz felé és tudtam, hogy nem lesz majd kellemes a becsapódás. De legalább nem a földbe csapódom, mert azt biztos nem élném túl, a vizet viszont talán. Hiányzott Riv nagyon, azt gondoltam, el sem tudok búcsúzni tőle, ha nem élem túl ezt a kirándulást. Kellett nekem elindulni! Sietősen pörgettem az agyacskámat, hogy ismerek e olyan varázslatot, ami megállít, mielőtt a vízbe esnék. Levitáció! De hogy is volt az ige?? Nem jutott eszembe, de nem is maradt több időm gondolkodni. A fejem elé kaptam a karomat, lehunytam a szemeim, mély levegőt vettem, úgy estem bele a jéghideg vízbe. A becsapódás ereje fájdalmas volt, csipkedte a bőrömet a fájdalom és a hideg víz. A tó kristálytiszta volt és nagyon mély. Mikor kinyitottam a szemeim, tisztán láttam a mellettem úszkáló halakat, rákokat. Elég mélyre sikerült zuhannom, próbáltam felúszni a felszínre, de mintha az messzebb lett volna, mint amennyi levegő a tüdőmben maradt. Erősen kapálóztam a felszín felé, de nagyon fájt a kiment bokám. Sírni támadt kedvem, de összeszorítottam a fogaimat, és mielőtt kifogyott volna a levegőm, felevickéltem a felszínre. Mon dieu, de jól esett végre újra teleszívni a tüdőmet levegővel! Ám arra nem számítottam, hogy majd a bedagadt lábam görcsöt kap. Feljajgattam és kétségbe estem, mert egy lábbal nem bírtam rendesen taposni és a felszínen maradni, vagy úszni. Ráadásul lekötött az égbekiáltóan őrjítő fájdalom, ami a lábamba hasított. Az egész testem fájt, a hideg vízben vacogtam, a szám is lilává vált, Megpróbáltam a part felé kapálózni, de olyan messze volt. Nem Shelly, nem!!!! Nem érhet így véget az életed, nem fulladhatsz bele a tóba! Ki kell úsznod! Erőt vettem magamon és a kezeimmel lapátoltam a vizet, miközben megpróbáltam a felszínen maradni, de éles fájdalom hasított a lábamba és felsikítottam a fájdalomtól, minek eredményekképpen benyeltem vagy egy liternyi vizet. Vészesen fogyott az erőm és és egyre csak szenvedtem és szenvedtem, hogy kijussak. Mikor már a tüdőkapacitásom nem bírta és az orrom is telement vízzel, feladtam a csapkodást és engedtem a hullámoknak. Nem kaptam levegőt, merülni kezdtem. A tüdőm minden egyes másodperc elteltével jobban sikoltott oxigénért, de nem maradt erőm, hogy többé kiszolgáljam az igényeit. Annyira szenvedtem, de már nem számított. A kristálytiszta vízben, mint valami csodás éterben csendesen lebegve azonban egy pillanat alatt megszállt a nyugalom. Olyan békés volt minden, ahogy felnéztem és a nap fénye megcsillant a felszínen, majd körbevett, ahogy átszűrődött a víztömegen. Dettyre és Rivre gondoltam. Csak nekik fog fájni rettenetesen a halálom. De majd megszokják, hogy nem leszek mellettük. Úgy tűnök el, mintha soha nem is léteztem volna, talán évszázadok múlva már nem is fognak emlékezni rám. Az vigasztalt, hogy ők ott lesznek egymásnak mindörökre. Én csak nyűg voltam a nyakukon. És a rendi zsaruk nyakán is. Reménykedtem abban, hogy Renn is és Patty is túlélik a medvetámadást és nem esik nagyobb bajuk. Elég lesz, ha ma csak én távozom a túlvilágra egyedül. Nem tudom mikor vesztettem el az eszméletemet, de egyszercsak megszűnt a fájdalom, megszűnt a napfény, megszűntek a gondolataim, megszűnt minden. Ismét csak magába szippantott a sötétség, mint pár nappal ezelőtt, Úgy látszott, a halál markából nem szabadulhattam. Kiszemelt prédájának és mindenféleképpen meg akart kaparintani. Ahogy egyre mélyebbre süllyedtem a hullámsíromban, egy hínárerdőbe kerültem. Mintha csak a halál küldöncei lettek volna, a kezeimre, lábaimra tekeredtek, teljesen békylóba fogtak, és nem eresztettek.
A medve a nadrágom szárával együtt eltűnt. Körülnéztem, de nem láttam. Azt gondoltam, talán feladta, ám a lány újra felsikoltott. Oldalra néztem és a bundást már ott ette a fene a szikla tetején. A vöröske a hátam mögött lapult és onnan bámult a fenevadra. Lassan hátrálni kezdtünk kerülve minden hirtelen mozdulatot. Az állat ugyanolyan lassan közelített felénk, mint ahogy mi távolodtunk tőle. Közben próbáltam felmérni a terepet, kerestem egy megfelelő menekülési útvonalat. Nem sok lehetőségünk volt, csak a sziklamászás. -Feljebb kell másznia a sziklán. Menni fog? - kérdeztem a lánytól, miközben egy lépésnyire távolabb léptem tőle. A medve mintha csak erre a pillanatra várt volna. Támadóan felmordult, majd vadul futni kezdett felénk. -Ajaj. Ebből még baj lesz. - jegyeztem meg magamban az őrjöngő jószágot figyelve. Nagyjából 10-15 másodpercünk volt kitalálni valamit. Jobb ötlet híjján arrébb löktem a lányt és védekezőleg magam elé emeltem a karomat. Igy az a nyavalyás dög a vöröske feje helyett az én karomba harapott. A lendülettel magával sodort és a földre teritett. Egy pillanatra felnéztem és csak azt láttam, hogy a vörös is a levegőben van, majd eltűnik a zöldes mögött. -Verdammte...- morogtam, mikor láttam, hogy kicsit nagyobbat löktem rajta, mint akartam. De nem aggódtam különösebben. Volt ott néhány sűrűbb bokor. Gondoltam, legalább puhára esett. A medve mélyem belém eresztette a fogait, és nem akart elereszteni. Mocsokmód fájt és a rángatással nem javítottam a helyzetemen. Végül egy célzott ütéssel rásegítettem, hogy lazuljon az álkapcsa és elengedje a karomat. Ettől kicsit megszédült, megrázta a fejét, és már újra támadásba lendül volna, mikor előbukkant belőlem a hibrid. Sárgán világító szemekkel mordultam rá a dögre, ami fülét-farkát behúzva gyorsan elkotort. Miután megszabadultam a dögtől, felkeltem, ráfogtam a vérző karomra és elindultam, hogy összeszedjem a kis vöröst. -Hogy az a.... - torpantam meg hirtelen. Igencsak meglepődtem, amikor a bokrok mögött egy széles szakadékot találtam, a szakadék lábánál pedig egy tavat. Majdnem sikerült lezúgnom, de még időben megálltam a sziklaperemen. A vörösnek viszont nyoma sem volt, csak egy csobbanás utalt rá, hogy odalent van.
Nem értettem, mi hergelte fel ennyire a bátyómacit, hiszen a öcsibocs már biztonságban volt. Ráadásul már a közelében sem voltunk. Talán a vörös hajam az oka? De úgy tudtam, hogy a medvék nem érzékenyek a vörös színre. Ahogy a jól megtermett bikák se a színre reagálnak, hanem a posztó mozgására, mert nem úgy látják a színeket, ahogy mi. Szóval talán a maci is prédának tekint minket, mert én sírva sikítozom, Renn meg szélsebesen iszkol. Közben úgy kapaszkodtam az említett zsarukába, mint férfiba eddig még soha. De még mielőtt gyászos véget értem volna a maci állkapcsai között, Renn sebtében valahogy a hátáról átmanőverezett a karjaiba és úgy futott velem tovább. Eszméletlenül fürge és precíz volt. Hálás voltam neki, hogy gyorsan kapcsolt. Úgy öleltem át a mellkasát, mintha egyenesen hozzá akarnék ragadni és kapaszkodtam, mint kismajom az anyjába. A fejemet a mellkasába fúrtam, nem vágytam arra, hogy több tüske és szúrós dolog az arcomba kapjon. A könnyeim az ingét áztatták. Kicsit megnyugtatott a közelsége, az a rendi zsarus illat, ami áradt belőle. Megveszekedett ideám sem volt arról, hogy miért hatott rám nyugtatólag a jelenléte. Talán mert annyiszor megmentett. Ám hirtelen megtorpantunk és gyors fordulatot tettünk szembetalálkozva a nyáladzó és pofacsattogtató kanmedvével. Elszörnyedtem a látványtól. Már épp meg akartam kérdezni tőle, hogy ezt most miért tette, mikor Renn felhúzta az egyik lábát és a bakancsa erősen csapódott bele a medve pofázmányába. Az egyik szemfoga ki is tört csórikámnak és keservesen bőgött fel. De rendi zsaru most átment Terminátorba, úgy rúgta a fának a macit, hogy az felmorzsolta maga alatt a hatalmas fatörzset. Őszintén megmondva abban a pillanatban nem tudtam, hogy most a macit sajnáljam vagy Rennt dicsérjem. Nem akartam bántani azt a bundás jószágot, de szerettem volna életben maradni. És ha ehhez az kell, hogy Rennminátor kicsit elagyabugyálja a medvét, ám legyen. Őszinte csodálattal néztem fel a férfira, mert nem ölte meg a bundás jószágot, csak ártalmatlanná tette. Habár csak egy kis irinyó pirinyónyi időre. Egy sziklás területre érkeztünk, fel is vánszorgott velem az egyik lanka tetejére Renn, majd lerakott. Az arckifejezéséből ítélve borzalmasan festhettem, de nem érdekelt, legalább életben voltam. És legalább már nem sírtam. Rennminátorból ismét rendi zsaruvá alakult és megkínált egy kis vízzel, pedig nem is én, hanem ő futott, méghozzá egy nyűggel a kezében, alias velem. De azért rámosolyogtam és ittam pár kortyot a kulacsából - Köszönöm szépen! - nyújtottam vissza a kulacsot mosolyogva, miután két nagy kortyot benyeltem belőle. Tényleg jól esett egy kis víz, pedig úgy éreztem, nem vagyok szomjas.Ren viszont, miközben a kulacsot visszarakta a táskájába, figyelmeztetett, hogy a barna maci bármikor visszatérhet. Kellett neki az ördögöt a falra festeni! Amint az utolsó szó is elhagyta az ajkát, a medve már ott kapadozott a lábunk alatt. Renn nadrágszárát sikeresen megkaparintotta, de ennyi nem volt elég neki. Felsikítottam. - Mi lesz ha felmászik? - kérdeztem kétségbeesetten és csak reménykedni tudtam abban, hogy Rennel le tudjuk győzni. Valami varázslaton törtem a buksimat, mikor rendi zsaru közölte hogy mennünk kell. - És mégis hova? Talán feljebb? - érdeklődtem tőle, mert ahová a szemem ellátott, mindenhol csak sziklák és kövek voltak. Távolabb egy hegyi kecske ugrándozott a gyér növényzet között. - Ott a vacsi maci, ooooott! - néztem a vicsorgó macira, közben a vígan ugrándozó és mekegő kecskére mutogattam, de mindhiába. Az a hülye medve észre sem vette a felkínált svédasztalt. Vagy a medvék nem is esznek kecskét? Minket talán könnyebb prédának látott, mint az ugrándozó patást, akinek jó megtermett szarva volt, amivel könnyen harcba szállhatott volna a csapkodó, pofacsattogtató medvével. - Ebben az erdőben minden állat ilyen hatalmasra nőtt? Hol vagyunk, talán az óriások földjén? - gondolkodtam a kelleténél egy kicsit hangosabban, miközben Renn mögé bújtam. A maci hirtelen abbahagyta a kalimpálást, sőt, már nem is morgott, ami nagyon gyanús volt. - Renn? Hol a maci? - érdeklődtem, mire az említett bundás tanker már a szikla tetején mászott felfele. - Reeeeeeennn!!!! - felsikítottam, mire az állat felért és újra szembekerült velünk. Mindeközben a tisztáson egy Kill Billel kevert Alkonyattól pirkadatig jelenet játszódott le. Tarantino bácsi repesett volna az örömtől, ha filmre vihette volna Dettyt és a mozdulatait, ahogy egymás után intézte el a macikat. Rettentően dühös volt, hogy egy egyszerű kirándulás is katasztrófával kellett végződjön, ráadásul a bravúros küzdelemben letört az egyik műkörme is. Shelly legalább biztonságban volt Rennel, gondolta azt ő magában, holott mi nagyobb pácban voltunk, mint ő. De még meg kellett mentenie Pattyt is, akit elnyelt a méregzöld rengeteg az anyamacival egyetemben. A nővérkém már csak annyit látott, hogy Patty körmei a földet kaparták, aztán egy szempillantás alatt elnyelte egy hatalmas bokor. Csak a nő sikolya tanúskodott arról, hogy nagy baj lehet vele. Amint az utolsó medvére is lesújtott egy kecses tornász és egy harcias amazon lendületével és a jószág elterült a földön, a rendi rendőrnő keresésére indult.
Az erdei kirándulásunk igen kalandossá vált, amikor feltűnt egy dühös medvecsalád. Frau Berger nem gondolta át ezt a medvelopást. Nyilvánvaló, hogy a mézzabáló családjával nem számolt. Nem sokáig gondolkodtam, mit tegyek. Felkaptam a szemtanúnkat és a másik két lánnyal nem törődve, elrohantam vele. Miss Noiret sírva fakadt, amikor egy medve utánunk eredt. A vállam felett egy pillanatra hátranéztem, hogy felmérjem a helyzetet. Akkorra már Frau Berger a földön feküdt és két kézzel egy fa kiálló gyökereibe kapaszkodott elég kétségbeesetten. Az egyik medve elkapta a lábát és nem igazán akarta elereszteni. Egy másodpercre bár kiszabadult, de aztán egy hangos sikoly, egy termetes medvemancs és a nő már el is tűnt a bokrok között. Elég bizarr volt a jelenet, de nem aggódtam. A rendőrnő tud magára vigyázni, és biztos feltalálja magát. Miss Noiret a nevemet sikította. Ekkor vettem észre, hogy a kezeim már a combján vannak, ő pedig a gatyámba kapaszkodik, úgy hátracsúszott. Na meg a vicsorgó medve is feltűnt a hátam mögött, ami kis híjján leharapta a lány fejét. Nem tudtam eldönteni, hogy én lassultam be, vagy a barnabundást hajtja az adrenalin. Nem értettem, miért tapadt így ránk ez a dög. Aztán rájöttem. A lány miatt vett üldözőbe. A kis vörös olyan volt mint egy két lábon járó málnabokor. Olyan édes illatot árasztott, hogy az apamedve teljesen ráizgult. A vöröskét a hátamról gyorsan a karomba kaptam, mielőtt lehullik és a medve összeszedi. Meg kell hagyni kitartó volt, és nagyon igyekezett, hogy ne veszítsen minket szem elől. -Ezen jobb ha változtatunk. - gondoltam magamban. Hirtelen megfordultam, a döggel szembe és beleléptem a pofájába. Fájdalmasan bőgött fel, majd kis lendületet véve a mozdulatba egy fának rúgtam. A fa kettétört az állat súlya alatt, és a bundás is kiterült egy kis időre. Mert azt nem gondoltam, hogy végleg megszabadultunk tőle. Ennél azért több kell ahhoz. A sziklákhoz érve nyertünk egy kis előnyt. Letettem a lányt magam elé, ekkor láttam hogy a szemeit teljesen szétsírta és a haját is megtépázta az erdő. A vállamon volt pár vörös hajcsomó, de azt könnyedén lesöpörtem. -Igyon egy keveset. - nyújtottam felé a kulacsomat. -Nem sok időnk van, Maci Laci bármikor itt teremhet. - alig, hogy kimondtam a bundás már ott vicsorgott a bokánknál és addig hadonászott, mig le nem tépett egy nagyobb darabot a nadrágom szárából. -Azt hiszem ideje mennünk. - jegyeztem meg a vörösre pillantva.
Az egészséges lábikómat lóbáltam, miközben beszélgettünk. Nem lehetett túl válogatós, ha mindent megeszik. És azt is megtudtam tőle, hogy futni szokott. Na azzal én hadilábon álltam, elég gyengusz voltam benne. Annak idején általános iskolában és a gimiben is én voltam a legutolsó, aki befutott a célba tesiórán. Nos igen. Nem voltak rózsásak a jegyeim tesiből. Sőt, egész siralmas voltam. A kötélmászás sem ment soha, fára sem tudok mászni, egyedül szertornából voltam jó, de folyton piszkáltak, ezért abbahagytam. Szerencsére Detty mindig mellettem állt és megvédett. Aztán Riv is csatlakozott hozzá. És most rendi zsaru is. Bár tudtam, hogy csak ideig óráig marad ez az állapot, és miután elfogták a férfit, aki meg akart ölni, többé majd rám sem hederít. Talán többé nem is találkozunk, hacsak Detty fel nem szedi őt közben. De lehet hogy Pattyval azért még összefutunk néhanap. Nagyon reméltem. Kíváncsi voltam, hogy Renn mit felel Detty személyes kérdésére, de mindketten tudatlanok maradtunk, mert Renn figyelme a társára irányult, aki a fák között sunnyogott. - Mit csinál Patty? - kérdeztem értetlenül és próbáltam kielemezni, de csak valami barna szőrgombolyagot láttam a kezében. Ami aztán hangot is adott. Méghozzá jó hangosan. Mielőtt rendi zsaru benyögte volna hogy medve, már akkor rádöbbentem, hogy Patty egy keservesen síró bébimacit tartott a kezében és próbálta a piknikkosárba tenni. - Jézusom! - szaladt ki a számon. Detty csak a fejét fogta. Ha egy kismacit talált Patty, akkor az anyamedvének is a közelben kellett lennie. És bár szerettem az állatokat, nem szívesen futottam volna bele egy bocsát kereső mérges mamamaciba. Renn azonnal odasietett és beszélgetésbe elegyedett a nővel. Én nem hallottam el odáig, de Detty arckifejezéséből ítélve Patty nagy kalamajkába keveredett és kevert minket is. - Ezt nem hiszem el. - forgatta a fejét Detty majd felállt a helyéről. - Mi történt? - érdeklődtem tőle ijedten. - Patty kilopta a bocsot egy barlangból. Elhiszed ezt? - sóhajtott fel, majd felsegített a helyemről. - És meg is akarná tartani. Szóval el kell innen tűnnünk, mielőtt az anyamedvét idecsalja a…- félbehagyva a mondatot ledermedt egy pillanatra, majd szélsebesen megfordult. Akkor már tudtam, hogy baj közeleg. Egy pillanattal később egy hatalmas barna medve tört elő a rengetegből, majd felüvöltött. Nagyon megijedtem, mozdulni sem mertem. A nyöszörgő kis medvebocs kiesett Patty kezéből, mire az még keservesebben sírt. Sajnáltam a kis bocsot, de az anyukájától nagyon féltem. Az anyamaci meglendítette a mancsát és lecsapni készült Pattyra. Csak rendi zsaru lélekjelenlétének köszönhetően menekült meg, aki szinte odalökte hozzánk a kolléganőjét. Gyorsan végigpörgettem a fejecskémben, mit kell tenni egy medvetámadásnál. Már éppen arra készültem, hogy elvágójak és halottnak tettessem magam, ám ekkor még több medve vettette ki magát a bokrok közül. Azt gondoltam, ha én itt most elvetődök, nem is kell majd tettetnem a hullát. Szorosan bújtam Dettyhez, de Renn kiszakított a nővérem öleléséből, a vállára vetett, mint egy krumplis zsákot, majd szélsebesen futásnak eredt. Mindez olyan gyorsan történt, hogy még fel sem tudtam dolgozni. Mire észbe kaptam, már csak azt láttam hogy egyre jobban távolodok a nővéremtől és Pattytól, akiket megtámadtak a medvék. A szemeim könnybe lábadtak és eltört a mécses. Tudtam, hogy Detty meg tudja védeni magát, egy medvével szemben, de több ellen vajon elboldogul e? És Patty? Vissza akartam menni hozzájuk és meg akartam védeni őket, de meg sem tudtam szólalni. Tehetetlen voltam, ettől csak még jobban sírni kezdtem. A könnyeim le sem tudtak folyni az arcomon, olyan gyorsan futott Renn, hogy elszálltak a szélben a könnycseppjeim. Közben egy medve kivált a tömegből és utánunk eredt. Nagyobbnak és erősebbnek tűnt a többieknél, jól megtermett kan volt. Veszett módon megiramodott utánunk, az ijedtségtől még sírni is elfelejtettem. Ahogy Renn a fák között futott velem, ágak, tüskék szurkáltak összevissza. Az egyik hajtincsem beakadt egy monumentális bokorba, de mivel rendi zsaru nem vette észre, búcsút mondhattam neki, csomóban tépte ki az iram és az ágról integetett vissza rám. A tépődés okozta fájdalom és az ágon libbenő hajtincsem okozta látvány miatt ismét csak keservesen sírva fakadtam. Közben a kanmedve már egészen közel csattogtatta az állkapcsát az arcomhoz, még jó, hogy a menetszél nem felém, hanem hátrafelé csapta a nyálát. Mikor közvetlen az arcom előtt csattant a hatalmas állkapocs, kiakadtam. - Reeeeeeennnnn! - sikítottam a nevét sírva, majd kapálózni kezdtem és orrba vágtam a macit amitől ugyan kicsit lemaradt, de csak még jobban felhergeltem vele. Nem akartam bántani a macit, de arra koncentráltam, hogy essen rá egy kisebb faág, hogy végre ne kövessen minket tovább. A kívánt fadarab ugyan betalálta a macit, de nem verte földhöz. Viszont jócskán lemaradt tőlünk. A kapálózásom közben egyre jobban csúsztam lefelé. Mivel féltem, hogy Renn el fog hagyni, ezért valami fogódzkodó után kutattam. Egyik kezemmel a fenekébe vagyis a fenekénél lévő nadrágrészbe markoltam bele, a másikkal elkaptam a nadrágja korcát és erősen szorítottam, hogy le ne pottyanjak. Mindeközben öt éves módjára bőgtem, a könnyeim nem apadtak, sőt. Tehetetlen, esetlen voltam és féltem is. Csak nyűg voltam a férfi nyakán…vagyis a hátán.
Már órák óta sétáltunk az erdőben. A vöröske élvezete az utazást, mivel cipelve volt a csinos kis segge. A megtett kilóméterek után viszont jól esett kicsit megpihenni. Egy kidőlt fa törzsére telepedtünk, ahol még árnyék is volt. A kis vörös kíváncsiskodni kezdett, hogy milyen ételeket szeretek meg sportolok-e valamit. -Lényegében majdnem mindent megeszem. - feleltem az első kérdésre. Tény, nem voltam válogatós. Hirtelen nem is jutott eszembe semmi, amit utálnék. -Ami a sportolást illeti, futni szoktam. - folytattam. Ekkor a szőke is elrukkolt egy kérdéssel. Ami azt illeti, váratlan és elég személyes kérdés volt. Oldalra pillantottam és mielőtt bármit mondhattam volna, megláttam a partneremet a fák között settenkedni. Épp egy mézzabáló barna szőrcsomót próbált a piknikkosárba tuszkolni. -Egy medve. - csúszott ki a számon. Ez persze nem a válasz volt, a szőke kérdésére. Szép is lett volna. Egy pillanatra megfeledkezve a két nőról, felkeltem a fatörzsről és a kolléganőmhöz siettem. -Nézze Herr Kramer, égy médvébocs, mint á mésékönyvekbén. Mégtárthátjuk? - nyújtotta felém a jószágot, miután rájött, hogy lefüleltem és nem tudja észrevétlenül eldugni. Unott képpel néztem a nőre, miközben azt mesélte, hol akadt rá. Tulajdonképpen kilopta egy medvebarlangból. Közben a fejemet fogtam. Hogy lehet valaki ennyire ostoba? -Frau Berger, felejtse el! Vigye azonnal vissza, mielőtt... - eddig jutottam a mondanómmal, mert vadul rázkódni kezdett a bokor a rendőrnő mögött. Majd amikor mély morgó hang és egy vicsorgó medvefej bukkant elő a levelek közül, már tudtuk, hogy elég nagy gáz van. Frau Berger teljesen ledermedt, még a kis dögöt is fejre ejtette, ami csak olaj volt a tűzre. Az anyamedve egészen bemérgesedett, hirtelen felemelte az egyik mancsát, és egészen biztos, hogy nem integetni akart. -Frau Berger, jöjjön már hátrább, ez veszélyes. - szóltam a kolléganőmhöz, aki úgy állt a hatalmas barnabundás előtt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Megfogtam a nő karját és hátrarántottam a lányokhoz, így a medve karmai a fa törzsét tépték fel. Bár agressziv volt, mégis simán le tudtuk volna gyűrni, ha alakot váltunk. De közben megérkezett az erősítés, és hirtelen egy csapat bosszúra szomjas medve termett ott. Nem marad más lehetőségünk, mint hogy elfussunk. Tudtam, hogy a kis vörös most nincs olyan állapotba, hogy medvék elől futkosson, ezért megfogtam a kezét és a vállamra kaptam, majd futásnak eredtem vele. Igazából nem néztem, hogy a partnerem merre fut. Tudtam, hogy tud vigyázni magára. Ahogy azt sem, hogy a szőkével mi lesz, reméltem, hogy túléli valahogy. Ha meg nem, leírjuk tragikus veszteségként. Elvégre a feladat az volt hogy a szemtanúnknak ne essen baja. Néha hátra pillantottam, hogy leráztuk-e már, de az a dög veszett jól bírta az iramot. Menekülés közben vettem észre, hogy a kezem pont a vöröske formás hátsóján pihen. Nem akartam letaperolni, de ez van. Ebben a helyzetben, talán megbocsátható bűn.
Szépen kérleltük zsaruka Rennt, hogy cipeljen a hátán a bokasérülésem miatt. Hatalmas nagy cicaszemekkel néztem rá és nagyon kis cuki voltam, bár belül elszégyelltem magam egy kicsit. Zsaruka végül beleegyezett abba, hogy a hátán cipeljen. Detty terve bejött annak ellenére, hogy láttam Rennen, nem lelkesedett az ötletért, hogy egy nyűgöt kell cipelnie a hátán. Kicsit elszontyolódtam, mikor arra gondoltam, hogy csak nyűgként gondol rám. Pedig én szerettem volna vele is összebarátkozni, mint Pattyval. De picikét merev volt a férfi annak ellenére, hogy rendes volt. Patty máris indulni akart, én pedig még be akartam menni a szobámba, egyrészt, hogy felkapjam a táskámat, másrészt, hogy eldugjam Renn borotváját, mert mégse kellett volna magammal hurcibálni, ám az említett zsaru legény elém lépett, majd azzal a lendülettel fel is kapott. Egy pislanásnyi időm sem volt, már a hátán csücsültem. - De…a táskám. - nyújtottam ki a kezem a szobaajtónk felé kétségbeesetten és kalimpálni kezdtem. - Majd én hozom. - kacsintott rám Detty, azzal el is tűnt az ajtó mögött. Dettyyyyyyyyyyyyyyyyyy!!! Legszívesebben megfojtottam volna. Tudta jól, hogy nem a táskámon volt a hangsúly, hanem a zsebemben lapuló borotváról, amit el kellett volna dugnom. Nem akarok lebukni, az vér ciki lenne és tuti egy hazug kis tolvajnak lennék elkönyvelve. Még az a szerencse, hogy csak piknikezni megyünk, maximum eldugom a borotvát valahol a zöldellő rengetegben. Renn borostásan is szexi, szóval akár el is hanyagolhatja a borotválkozást. De abban a pillanatban beugrott egy dolog. Ha ez a borotva sem marad meg, mivel fogok én epilálni?? Honnan szerezhetnék én másik borotvát?? Neeeeem, isten ments, hogy én eldobjam ezt a csodás eszközt. Meg kell tartanom magamnak a simaságom érdekében. Szóval nem szabad lebuknom semmiféleképpen. Egy kicsit úgy igazgattam el a zsebemben az említett szőrtelenítőt, hogy még csak véletlenül se kerüljön kapcsolatba rendi zsaru karjával. Detty közben rám aggatta a hátizsákot, majd elindultunk a hegyi túrára. Kényelmesen elhelyezkedtem és átfontam karjaimmal Renn nyakát. Azt mondta, hogy kapaszkodjak rendesen, de nem akartam megfojtani. Minden esetre egész közel hajoltam hozzá, hogy le ne essek. Megbíztam benne, tudtam, hogy nem hagyná, hogy a nyakamat is szegjem. Jóleső nyugalommal szemléltem a fán éneklő madarakat, az ugrabugráló kis mókusokat. Majdnem egy makk esett a fejemre az egyik tölgyfa alatt. A tulaja egy torkos kis mókus volt, akinek pofazacskója már két lufira hasonlított, de még szorgosan gyűjtögette be magának az élelmet. Három makk is volt nála, az egyik landolt majdnem a kobakomon. Ehelyett rendi zsaru fejtetőjén koppant. - Jujj! Nem fájt? - érdeklődtem Renntől és megsimiztem a feje búbját. Lehet nem kellett volna, de ösztönből jött. Az egyik bukkanónál az arcom az övéhez ért, a borostája megcsikizett, amire felkuncogtam. De gyorsan abba is hagytam, nem akartam, hogy teljesen hülyének nézzen. Aztán eszembe jutott, hogy talán túl közel vagyok hozzá és nem biztos, hogy jó néven veszi, ha belemászom az aurájába. Kicsit hátrébb húzódtam, hogy ne másszak az arcába. Közben fél szemmel Dettyre sandítottam, aki jókedvűen somolygott, még a szemei is huncutul becsillogtak, ahogy rám nézett. - Minek örülsz ennyire? - érdeklődtem a nővéremtől, mire azt a választ kaptam, hogy nem fontos, majd egyszer rájövök. Nem értettem, mire akart kilyukadni ezzel. Mi az, hogy majd egyszer rájövök?? És mért vigyorog úgy, mint a tejbetök?? Patty közben úgy döntött, hogy lepihenünk a kis tisztáson, ahová érkeztünk. Renn lecsüccsentett egy farönkre, majd mellém telepedett. Azt hittem, majd bagós módjára elkezd pöfékelni, de nem, csak a kulacsát húzta meg. Úgy gondoltam, ha már ott üldögéltünk egymás mellett, miért is ne beszélgethetnénk, ahogy Patty és Detty tették a túlvégen. - Renn, mond csak, milyen ételeket szeretsz? Ha lesz hozzá alapanyag, szívesen elkészítem majd, amit szeretnél. És tuti sportolsz valamit, ilyen izmos háttal esélytelen, hogy ne csinálj semmit. - érdeklődtem tőle mosolyogva, majd én is kortyoltam egyet az ásványvizemből. Tényleg meg akartam ismerni kicsit őt is, bár fogalmam sem volt, miért. Mondjuk azóta, hogy megtudtam, megmentette az életemet a vérével, olyan fura voltam. De nem tudtam ellenállni a késztetésnek, hogy többet tudjak róla és hogy tegyek érte én is valamit. - Kramer nyomozó, nekem is lenne egy kérdésem. Van most valakid vagy éppenséggel egyedülálló vagy? - avatkozott közbe Detty a beszélgetésünkbe a Rennek címzett kérdéssel, amitől tátva maradt a szám. Na de még ilyet!! Csak így bekérdezni!! Detty viszont nem zavartatta magát, a válaszára várt sejtelmes kis mosolyt villantva. Nem hittem volna, hogy ennyire bejön neki rendi zsaruka, hogy mindjárt a kapcsolatairól kezdi faggatni őt.
Frau Berger lelkesen robbant be a lányok szobájába, hogy előadja az ötletét. Addig megpróbáltam megkeresni a borotvámat. De hiába, egyszerűen nyoma veszett. Felmerült benne, mi van ha el sem hoztam. De határozottan emlékeztem, hogy tegnap kipakoltam. Mélyet sóhajtottam, majd mikor megfordultam, három vigyorgó nő állt velem szembe. Mindháromnak fülig ért a szája. Elég ijesztő látvány volt. A szőke előrébb lökte a vöröset, aki nagy szemeket meresztett rám és azt mondta, hogy van egy ötletük. -Ajjaj. - nyögtem ki hirtelen. Ha egy nő így kezdi a mondatát, az nem sok jót jelent. A vöröske kicsit meg volt illetődve, de végül csak előhozakodott azzal a bizonyos kéréssel, miközben az arca már majdnem egyszínűvé vált a hajával. Érdelődve vártam, mire akarnak rávenni. Elárulta, hogy azt szeretné, cipeljem a hátamon. -Azt meg minek? - kérdeztem vissza. -Herr Kramer, tudjá, á sétá. - vágott közbe a kolléganő emlékeztetve az ötletére és arra, hogy Miss Noiret bokája még mindig sérült. -A séta, hát persze....- esett le, mire ez az egész. Kinéztem az ablakon. Ott állt egy talicska, tőle nem messze meg egy kecske. Micsoda szekeret lehetett volna belőle csinálni, de nem sík terepre mentünk. Frau Berger a hegyen akart felfedező túrát tenni. Túl sok lehetőség nem volt. Oldalra pillantottam és a lányok még mindig kunyeráló macskaszemekkel néztek rám. Gondoltam, jobb ha beleegyezem, még a végén valamelyiknek kiesik a szeme. -Rendben. Miért is ne. - feleltem. -Nágyszérű, induljuk! - lelkesült fel a rendőrnő. Magához vette a piknikes kosarat és beállt az ajtóba indulásra készen. -Akkor menjünk. - mondtam és a vörös elé álltam, majd a hátamra kaptam. -Kapaszkodjon rendesen. - tettem hozzá, majd követtem a másik két nőt. Nem tudom mennyi ideig mehettünk, de egyszer csak a két lány megállt pihenni egy fatönknél. Hát mi is megálltunk. Leültettem a vöröskét egy kidőlt fatönkre, majd leültem mellé és belekortyoltam a kulacsomba.
Renn borotvája pengeéles volt. Több helyen is elvágtam vele mindkét lábam. Éppenséggel a harmadik ragtapaszt ragasztottam a felsértett lábikómra, mikor Patty berontott a szobába. Majdnem szívinfarktust kaptam, rendi zsaru szőrtelenítője gyorsan a nadrágzsebemben landolt. Patty csillogó szemekkel ugrott elém, megfogta az egyik kezemet és megosztotta velünk a mai nap tervezetét. Kirándulni szeretett volna menni, készített szendvicseket is és megígérte, hogy az én problémámat is igyekszik orvosolni, hogy részt tudjak venni a kiránduláson. Továbbá hozzátette, hogy kereste az aligátoromat, de sehol sem találta. Hogy miii??? Dettyvel kiakadtunk. Egyszerre pillantottunk egymásra, de úgy, mint két félcédulás, akik nem képesek felfogni, hogy jól hallották e, amit hallani véltek. Miközben a kölcsönvett borotvával szőrtelenítettem, elmeséltem Dettynek, mi volt Pattynál, miért voltam rákényszerülve, hogy Rennét használjam. Úgy elkezdett röhögni, hogy még a könnye is kicsordult. Most is láttam rajta, hogy nehezére esik vissza fognia magát, nem hitte el, hogy Patty tényleg ennyire ismeretlen a szőrtelenítés világában. Én elhittem, de azt még gondolni se mertem volna, hogy Patty nekiáll majd aligátort keresni a házban. De az igyekezetéért minden esetre járt a köszönet. - Köszönöm a segítséget Patty, de…de már megtaláltam, amit kerestem. - feleltem a nőnek kicsit szemlesütve és még igazat is mondtam neki. Tényleg rátaláltam az sos borotvára. Gondolati síkon rendi zsarunak is járt ezért a köszönet, a hála és az ölelés. Patty aztán suttogóra vette a figurát és megosztotta velünk, hogy Renn borotvája is eltűnt és talán szellemjárta helyre költöztünk be. Hirtelen elsápadtam, és megremegtek a lábaim. Az említett eszköz égetni kezdte a zsebemet, a lelkiismeret furdalás elemi erővel söpört végig rajtam. Jajj, csak észre ne vegye, csak észre ne vegye Patty! Mantráztam magamban. Miért most kellett Rennek is eszébe jutnia borotválkozni??? Detty most már tényleg alig tudta türtőztetni, hogy el ne röhögje magát. - Nem szellem, csak egy shellem. - poénoskodott a nővérem, majd elnevette magát. - Detty!!! - vágtam hozzá egy párnát. Megígérte, hogy falazni fog nekem, erre máris megszegné az ígéretét? Le voltam sújtva, mert tudtam, hogy egyhamar nem tudom visszacsempészni a cuccot a jogos tulajához. Patty hangosan gondolkodott, hogy vajon mivel tudnának engem is elszállítani a piknikhelyre. A járóbottól kezdve a talicskáig mindent felsorolt szinte, de vagy nem bizonyult jónak az ötlet, lévén hogy bottal sem indulnék neki egy túrának ilyen lábbal, vagy nem volt a közelben olyan gurulós jármű, amire ő gondolt. Bár megmondom őszintén, néha azt sem értettük Dettyvel, hogy tulajdonképpen milyen járműre is gondolt. Detty közben összeszedte magát és előállt egy tervvel. Felcsillant a szeme, ahogy előadta azt a rém egyszerű tervet, ami se nekem, se Pattynak nem jutott eszébe. Minek ide jármű, ha van egy erős férfi is kéznél? Nem tudtam, jó ötlet e, hogy ismét rátukmáljam magam rendi zsarura, de Patty olyan lelkes volt, meg kellett próbálnom. A három grácia kivonult a nappaliba, ahol Renn éppen a borotváját kereste a díszpárnák alatt. Ó, ha tudná, hogy az a borotva itt lapul illegálisan a zsebemben, nemhogy a hátára nem kapna fel, de talán még le is csukna lopásért. Nem tűnt túl vidámnak, egy pillanatra be is rezeltem, de Patty meg Detty szinte odalökdöstek a férfi elé. Mon dieu!!!! - Reeeenn? - néztem rá olyan cukin, amilyen cukin még soha senkire sem. - A lányokkal támadt egy ötletünk. - most már mindhárman intenzív pillantásokkal szurkáltuk a zsarukát, Detty szerint ez hatásos lefegyverezés, és a férfi akkor is igent fog mondani, ha nem akar, már csak azért is, hogy ne fixírozzuk ennyire durván. - Mi lenne, ha... - egy pillanatra a csajokra pillantottam, akik hevesen bólogattak nekem... - Szóval nagy baj lenne ha megkérnélek rá, hogy ismét a hátadon cipelj? - érdeklődtem tőle és kicsit elvörösödtem. Egyrészt azért, mert tisztában voltam vele, hogy meg sem érdemelném a pacigolást azok után, hogy tolvajt játszottam, másrészt meg szerettem volna ismét a hátán utazni. Olyan kényelmes volt, igazán élveztem a dolgot. A lányok még mindig mereven Rennre fókuszáltak, csodálkoztam, hogy nem parázslott le szerencsétlenről a ruhája. Ahogy ismét felpillantottam rá, észrevettem, hogy kicsit borostás az arca. Mon dieu! Hát ez a pasi hogy lehet ilyen…ilyen??? Szavakat sem találok rá, hogy milyen. Meg kellene kérdeznem, mi a titka. Neki még a borosta is jól áll, de veszettül, nekem viszont nagyon nem áll jól a szúrós láb! Ez jó lesz majd mentségnek is, ha esetleg kiderül a sima lábam sötét titka.
Másnap reggel a telefonom ébresztett. A túlvégen a rendőrfőnök volt, helyzetjelentés kért. Azt sem tudtam mennyi az idő. Bár már sikerült felülnöm az ágyon, de még félig aludtam. Nagyvonalakban tájékoztattam a fejleményekről, majd elindultam a konyhába kávéért. Vissza már úgy sem tudtam aludni. Egy forró fekete pedig most jól jött, mielőtt elvégzem a napi rutint. Kilépve a szobából azonnal a rendőrnőbe botlottam. -Guten Morgen, Herr Kramer. - jelent meg mellettem vigyorogva, miközben nagyon keresett valamit. Töltöttem magamnak egy csésze forró kávét, majd nagyokat kortyoltam belőle. Szinte azonnal éreztem a koffein hatását. A kolléganő közben benézett a szekrényekbe, átnézte a polcokat. Megemelte a lábtörlőt. Letérdepelt a szőnyegre és belesett a heverő alá, majd a kukát vette szemügyre, kicsit még bele is kotort. -Mit keres ennyire? - kérdeztem tőle érdeklődve. -Michélle áusztrál áligátorát.- felelte a kukára koncentrálva, majd felnézett rám. -Élvészett és még ákárom tálálni néki. - magyarázta, és már a kezével virágcserép földjét túrta. Azt hittem először félreértettem. Mintha aligátort mondott volna, de a nő megerősített, hogy nem hallottam rosszul. Valahogy nem tűnt elképzelhetetlennek. Annyi bőröndöt cipeltünk idáig, hogy az egyikbe akár egy aligátor is lehetett. -Ném ségit mégtálálni? - nézett rám reménykedve. -Felejtse el! Van ennél fontosabb dolgunk is. - mondtam, majd a fürdőbe mentem megborotválkozni. Frau Berger követett, és előadta az ötletét a mai napra, miszerint: úgyis szép az idő, kirándulásra alkalmas, felderíthetnénk a környéket. -Nem is rossz gondolat, eltekintve attól, hogy az egyik lány félsánta. Háromszorosra dagadt bokával, mit gondol, meddig bírja? - kérdeztem a társamat. -Tudja, hogy nem hagyhatjuk itt. - tettem hozzá, miközben a borotvámért nyúltam. Illetve csak nyúltam volna, mert nem volt ott, ahová raktam. Szétnéztem a szekrényben, a fiókban, még a földön is, nem-e leesett, de hűlt helye volt. -Ez érdekes. - jegyeztem meg magamban. -Frau Berger nem látta a... - fordultam felé, hogy megkérdezzem, nem látta-e véletlen, de a nő is eltűnt. A kolléganőm berontott a lányok szobájába, a kezébe egy kosarat szorongatott és betámadta a vöröskét. Másfél percben előadta magát. Elhadarta, hogy szeretne kirándulni menni, és már szendvicseket is készített az útra, de tudja hogy a lány lesérült. Megígérte neki, hogy szerez valami járművet neki. Aztán elmondta, hogy kereste az aligátort, de nem találta, és már az én borotvámnak is nyoma veszett. -Szérintéték széllém ván á házbán? - kérdezte gyanakvóan.
Jóllakottan sóhajtottam fel, miután elfogyasztottam a tányéromra kiszedett finomságokat. Biztos nem lehetett rossz a főztöm, mert hamar elfogyott mindenki tányérjáról az étel. Miután végeztek, megköszönték a vacsorát, Renn még meg is jegyezte, hogy finom volt. Ezek szerint neki is ízlett. Szuper! - Egészségetekre! - válaszoltam boldog, jóllakott ovodás vigyorral az arcomon. Ráadásul már magázódnom sem kellett, így duplán örültem. Az első aki távozott az ebédlőből az Renn volt, őt követte Detty. Azt hittem, hogy rám vár még a mosogatás is, nagyon ódzkodtam tőle, de szerencsére Patty kérdezés nélkül bevállalta. Megkönnyebbültem, hogy végre mehettem én is zuhanyozni és alukálni. Felálltam, behúztam magam után a széket, odasántikáltam Pattyhoz majd megöleltem. - Köszönöm! - nyomtam egy puszit az arcára hálám jeléül. Ő is nagyon rendi egy zsarunő volt. Kezdtem megkedvelni a két rendi zsarukát. Detty előre engedett a fürdőbe, ahol megejtettem egy gyors és kellemes zuhanyt. Le kellett volna epilálni a lábam, mert gyűlöltem a kis sörtéket, de már annyira fáradt voltam, hogy úgy döntöttem, majd másnap reggel elintézem a műveletet. Szinte bezuhantam az illatos párnák közé és gyorsan álomba szenderültem. Másnap, miután felébredtem, első dolgom az volt, hogy leellenőrizzem a bokámat. Már szépen lappadt a dagadás, de még nem tudtam rendesen ráállni. A napi teendőim listáján a második helyet a reggeli kávé lefőzése kapta. Dettyvel mindig azzal indítottuk a napot, bár ő csak megszokásból itta. És ahogy észrevettem, Renn is előszeretettel fogyasztotta. A kávé és reggeli után bevonultam a Dettyvel közös hálómba, hogy nekiveselkedjek a szőrtelenítésnek. A nővérem épp a haját fésülgette a tükör előtt. - Detty, melyik táskába csomagoltad el az epilátorom? - érdeklődtem tőle, miközben a raklapnyi csomagot bámultam. - A sötétzöld bőröndbe. - bökött a fejével az ominózus gurulós bőröndre. Kicipzároztam és nekiláttam feltúrni, de mégsem találtam meg benne a keresett eszközt. - Nem találom. Biztos, hogy ebbe tetted? - érdeklődtem, majd kicipzároztam a kék bőröndöt is. - Biztos, hogy abba tettem, tán csak emlékszem rá. - nézett rám összevont szemöldökkel, miközben én átnéztem a többi bőröndöt is. - De nincs itt. - sóhajtottam fel kétségbeesetten, mire Detty közölte, hogy engedjem oda, majd ő megkeresi, mert biztos figyelmetlen vagyok és nem találom. De mit ad isten, ő sem találta. - Ez furcsa. Tökéletesen emlékszem rá, hogy eltettem. Hova tűnhetett? - vakargatta meg a fejét a nővérem. Teljesen lecsüggedtem, mert Dettynek vámpírként nem volt szüksége ilyesmikre, szóval még csak kölcsön sem tudtam kérni tőle az övét, mert nem volt neki. De a nővéremnek eszébe jutott, hogy kérjem kölcsön Pattyét, biztos kisegít engem, hisz nagyon kedves nő. Átbicegtem Patty szobájába és kuncsorogni kezdtem. Ám ő olyan meglepő választ adott, amitől majdnem a padlóra hanyatlottam. Világossá vált számomra, hogy neki sem volt epilátora, mert konkrétan azt sem tudta, hogy mi az, azt hitte, hogy az aligátor egyik ausztráliai rokona. Furcsállta is, hogy miért keresek én égre földre egy hüllőt. Alig mertem megkérdezni, hogy borotvája van e esetleg. Azt mondta nincs, minek kell az nekem, azt csak a férfiak használnak. Ránéztem a pucér lábaira és nem nagyon láttam rajta semmit. Szerencsés egy nő lehetett, főleg, hogy szőke volt. Patty feldobta a lehetőséget, hogy ha ennyire égre földre keresek egy borotvát, kérjek kölcsön Renntől, nála biztos van. Sokkos állapotban sántikáltam ki a nő szobájából. Méghogy az epilátor az aligátor rokona! Meg hogy rendi zsarutól kuncsorogjak szőrtelenítőért! Na, az kizárt! Vérciki lenne. Ekkor felvillant az égő villanykörte a kobakomban. Nem fogok eléállni és zavarbaejtően borotváért könyörögni. A betétes beégés éppen elég volt. Amíg máshol jár, majd szépen besurranok hozzá, kölcsön veszem a cuccot és miután végeztem, lefertőtlenítem és visszarakom a helyére. Mintha mi sem történt volna. Észre sem fogja venni. Sima ügy! Gyorsan besurrantam a fürdőbe titkosügynök módjára, mikor úgy találtam hogy Renn nem tud lefülelni, majd magamra zártam az ajtót és sebesen elkezdtem kotorászni a holmijai között. Mikor megtaláltam a céleszközt, felcsillant a szemem és majdnem nekiálltam Hallelujahzni. De nem örömködhettem ott sokáig, ki tudta, mikor tér vissza rendi zsaru. Gyorsan a zsebembe rejtettem a borotvát és bevonultam vele a szobámba, ahol is pár kisebb vágás árán, de megszabadultam a kis sörtéimtől. Teljesen boldog voltam, miközben sebtapaszt ragasztottam a vérző részekre. Detty a fejét csóválta, hogy nekem mik nem jutnak eszembe. De tudtam, hogy falazni fog nekem.
Miután a partnerem elugrott, hogy lőjjön valamit szárnyasfélét vacsorára, a vörössel maradtam. Míg a pulton ülve krupmlit pucolt, addig rágyújtottam mellette egy újabb szálra. Mélyen beleszívtam a bagómba, közben a lányra pillantottam. Láttam a tekintetében a már megintet. Pedig egyáltalán nem dohányoztam már olyat sokat, mint régen. Leszokóban voltam. Mondjuk. A partnerem gyorsan visszatért és szemmel láthatóan sikerrel járt. Megjegyeztem, hogy szép példányt lőtt. A kis vörös ekkor fejezte be a krumplipucolást, majd mosolyogva nyújtózkodott felém, hogy vegyem le a pultról. Elnyomtam a cigit a hamutál szélén, majd megálltam a lánnyal szembe. Egy pillanatra elgondolkodva néztem rá. Láttam, hogy nem megy neki ez a magázódás. Pedig igazán igyekezett. -Rendben. Felőlem tegezhet, ha úgy könnyebb. - ajánlottam fel, majd átkaroltam a derekát és leemeltem a pultról. Eközben Frau Berger buzgó koppasztásba kezdett a teraszon. Pillanatok alatt megszabadította a jószágot a tollaitól. A rendőrnő megint meglepett, olyan rutinnal csinálta, mintha világ életében koppasztott volna. A lányok gyorsan összehozták a vacsorát, majd mind leültünk az asztal köré. -Guten Appetit! - mondta a kolléganőm és nekiesett a fácánnak. Nagyon éhes lehetett, mert az egyik falatot a másik után nyomta a szájába, és nem nagyon bajlódott a rágással. Nagyon jól esett a kaja, már eléggé éhes voltam én is. A vacsora végén Frau Berger látta, hogy mindenki végzett, ezért felállt és összeszedte a tányérokat és közölte, hogy vállalja a mosogatást. Frau Berger valamilyen érthetetlen, perverz módon imádott mosogatni és kereste az alkalmat, hogy beálljon a mosogató mögé. Állitólag szerette, ha vizbe ér az ujja. Nem kerestem benne logikát. -Köszönöm, finom volt. - köszöntem meg a vacsorát, majd felálltam és elindultam aludni. Alighogy benyitottam a szobámba orrba vágott egy émelyitó szag. Reflexszerűen kaptam az arcom elé a kezem. Körbenéztem és megláttam az éjjeli szekrény tetején a szagforrást. Egy illatosító vigyorgott ott, amit még a szőkeség hintett széjjel a lakásban. Bíztam benne, hogy az én szobámat elkerüli, de úgy látszik ide is beszabadult. Az egész szoba eperszagban úszott. Ki nem állhattam az ilyen szaglószervgyilkos holmikat, már a rosszullét kerülgetett. Ilyenkor átkoztam a jó szaglásomat és a hibridéletet. -Na ettől sürgősen meg kell szabadulnom. - gondoltam magamban. Megfogtam azt a vackot, kinyitottam az ablakot és egy laza mozgulattal kihajítottam udvarra. Mikor ezzel megvoltam ledőltem aludni.
Már javában folyt a takarítás, mikor rendi Rennt odahívtam magamhoz, és elég spontán elkértem tőle a konyhai eszközöket tegező stílusban. Észre sem vettem magam, csak miután elképedt szemeket meresztettek rám Pattyval. Nem tehettem róla, olyan ösztönösen jött a tegezés, mint a főzés. Ki nem állhatom a magázódást, és őket meg azért sem akarom magázni, mert mostantól egy fedél alatt fogunk élni a senki földjén ki tudja meddig. Persze muszáj volt kicsit visszavenni magamból, mert a végén rendi zsaru már lehet nem is lesz olyan rendi velem. A zsák burgonyát azonban mégis mellém pakolta és még válaszolt is, hogy Patty csak egy újonnan megtalált vibrátortól ijedt meg. Szerencsére nem egy elpusztult macskától. Patty keresett nekem egy kést és egy műanyagot. - Öhm…bocsánat a tegeződésért. Reflexből jött. - szabadkoztam kicsit szemlesütve Rennek, majd nekiálltam krumplit hámozni. A burgonyaszemek már egy kicsit fonnyadásnak indultak, épp ezért nehezebb volt pucolni őket, de a kés meglepően éles volt. Míg én a krumplival szenvedtem, addig Patty elindult vadászni. Ránéztem a falon lévő kakukkos órára, elmúlt már éjjel tíz óra is. Ilyenkor? Vadászni?? Ha ő még erre is képes, ám legyen. Nagyon elszánt volt, mikor fegyvert rántott. Rendi zsaru nekitámaszkodott a pultnak és rágyújtott egy cigarettára. Fuuu, de bagós! Már vagy negyedjére láttam rágyújtani. De ámulva döbbentem rá, hogy neki még a pöfékelés is jól állt. Detty közben végzett a fürdőszoba kitakarításával és mindenhová illatosítót aggatott, illetve körbefújta a helyiségeket fenyő illatú légfrissítővel. Aztán nekiállt kicsinosítani a házbelsőt, nagyon elemében volt. Mikor végeztem a hámozással, rendi zsaru felé nyújtottam a kezem. - Levennél, akarom mondani levenne? - kéredzkedtem le cuki mosollyal. Alakul ez a magázódás. Miután rendi Renn leszedett a pultról, a mosogatóhoz sántikáltam és megmostam a krumplikat a csap alatt. Aztán szalmaszálra vágtam őket. Ezután bebicegtem a kamrába, majd visszatértem egy rakat konzerv zöldséggel. Egy bödögében olajat is találtam. Nekiálltam a múlt századi gáztűzhelyen kisütni a krumplit és egy kondérban megpároltam a zöldségeket. Közben néha rámosolyogtam rendi zsarukára. Így, hogy főznöm kellett, én is újra feltöltődtem energiával és még a bicebócaságom sem zavart többé. Patty is visszatért nemsokára egy lelőtt fácánkakassal. Elég szép példány volt. Bár én még soha sem kopasztottam semmilyen szárnyast, ha vettem is egészben, akkor is már csak tollatlanul. Tudom hogy ez elég groteszknek tűnhet, de nem lett volna szívem megfosztani őket a tolluktól. Így hát megkértem Pattyt hogy készítse elő nekem a szárnyast. Miután Patty ismét megcsillogtatta a profizmusát, átadta nekem a terepet. Megfűszereztem, hagymakarikákkal borítottam be a fácánt és szépen beraktam a sütőbe. Már éjfél körül járt az idő, mire a fácán megsült, de mit s várhatunk egy kiöregedett sütőtől? Szépen megterítettem a konyhaasztalt, addigra a ház már otthonos pompában virított hála a takarításnak és Detty profizmusának. - Kész a vacsora! - szóltam csilingelő hangon, miközben az ínycsiklandozó illatú fácánsültet az asztalra pakoltam a szalmakrumpli és a zöldségköret társaságában. Mikor mindenki leült, én is helyet foglaltam az asztalnál. - Jó étvágyat! - mondtam csillogó szemekkel, majd nekiláttam az ételnek. Már szinte kilyukadt a pocim, annyira éhes voltam. - Mmmmm. - alélt tekintettel nyugtáztam, milyen istenien átsült a fácán és mennyire finom lett. Belül omlós, kívül ropogós. Evés közben mindig olyan boldog és felszabadult voltam, ez most sem történt másként. Detty csak ímmel-ámmal csipegetett, mivel vámpír volt, neki mindegy volt milyen emberi étel gurult le a torkán. De reméltem, hogy a többieknek ízlett a főztöm. Abból gazdálkodtam, amink volt. Patty látványosan falta az ételt, neki bizonyosan ízlett a főztöm. De rendi Rennről már nem tudtam volna eldönteni ugyanezt. Mégis kíváncsi voltam rá, vajon mit gondolhat a kemény zsarukobakjában.
Nekiláttunk rendbe tenni a faházat. Jobban mondva inkább a lányok takarítottak, én csak a bútorokat tologattam. Épp egy szekrényt mozdítottam arrébb, közben a parnerem szorosan a nyomomba sepregetett. Kicsit meg is emeltem, hogy könnyebben kikotorja alóla a koszt. De olyan port kavart, hogy alig kaptunk levegőt. A társam az orra előtt csápolt, és csak a porszemeket kergette. -Frau Berger. Nyisson ablakot. - szóltam oda, hogy tegye magát hasznossá. A nő betámadta a legközelebbi ablakot és sietve rángatta a kilincset, de ahelyett, hogy kinyitotta volna, letörte róla a fogantyút. -Herr Kramer. Éz ném nyílik. - lógatta a kezében a letört darabot. -Van másik ablak is. - hívtam fel rá a kolléganő figyelmét, miközben még mindig a szekrényt tartottam. Eközben másik Miss Noiret a túlvégen hangosan morgolódott. A szőkeség volt leginkább kiakadva. Hevesen szidta a vénuszdombi fizetős bukszákat, miközben a "levedlett kígyóbőröket" szedegette. Már a vége felé jártunk a romeltakaritásnak, mikor egyszer csak a vörös a nevemet kiáltotta. Meglepődve kaptam fel a fejem és néztem hátra. Ami azt illeti, nagyon ritkán hívnak a keresztnevemen. Hirtelen egy embert sem tudtam volna mondani, aki Renn-nek hivna. Általában simán csak Kramer vagyok, és a kollégák is a családnevüket használják. Nálam már csak Frau Berger volt meglepettebb, még a lapát is kiesett a kezéből, főleg, amikor a kislány tegező módba váltott és pár szem burgonya után kuncsorgott. -Herr Kramer, hallotta? Letegezte. - suttogta oda németül. A kis vörös az ajtó melletti krumpliszsákkal szemezett. Azt mondta, vacsorát akar csinálni. Nem volt rossz gondolat. -Ha már ennyire csinálni akar valamit, hát ne fogjuk vissza. - gondoltam magamba. Odaléptem a küszöb elé és felkaptam a zsákot, majd a lány mellé pakoltam le a pultra. A kolléganő pedig keritett neki egy kést meg egy tálat. Teljesen felvillanyozódott a kaja gondolatára. Frau Berger eldobta a gumikesztyűit, elővette a fegyverét és közölte, hogy szerez valami húst is a vacsorához. Azzal a lendülettel ki is viharzott, még az ajtót is elfelejtette maga után becsukni. A vörös rákérdezett, hogy mit talált a partnerem a párnák között. -Csak egy újabb rezgő játékszert. - vontam meg a vállamat, majd a hátammal nekitámaszkodtam a pultnak és rágyújtottam egy szálra. Közben a szőke is végzett a fürdővel, és még mindig morcos képett vágott. Aztán Frau Berger is visszatért a vadászatból, egy ellőtt fejű fáncánnal a kezében. -Ez gyors volt. - jegyeztem meg magamban.
Én voltam a világ szerencsecsomagja. Nyomorultul éreztem magam és azon gondolkodtam, mit követhettem el mostanság, hogy a karma így büntetett. Kicsit megéreztem a kobakomon a becsapódás erejét, kemény mellkasa volt Rennek, tuti biztos, hogy jól karban tartotta magát. Mikor megkérdezte, hogy jól vagyok e, csak egy sajnálomot tudtam kibökni, annyira kivoltam, hogy majdnem elsírtam magam. De nem akartam kislány módjára viselkedni, ezért visszatartottam a könnyeimet. Emúlik Shelly, túl leszel rajta, fel a fejjel, nyugtatgattam magam. Renn ismét csak nagyon rendi volt, nem haragudott meg a kétballábasságomért, sőt, még végig is simított az arcomon, amire a síráskényszer azonnal elmúlt, ahogy jött, úgy is ment. Úgy vélte, le kellene pihennem, hogy ne erőltessem tovább a háromszorosára dagadt bokámat. Mi tagadás, tényleg jól jött volna valami rekamié, amin elterülhettem volna, de a helyiségben lévő egyetlen ülőgarnitúra nem volt olyan állapotban hogy egyáltalán hozzáérjek, nemhogy még rá is üljek, vagy feküdjek. Nem is akartam belegondolni milyen céllal használhatták azt előttünk. Szóval inkább állva maradtam. Úgyis takarítanunk kellett, hogy lakhatóvá tegyünk a lelakott épületet. Patty már el is kezdte kisuvickolni a díványt. Ám mielőtt még beállhattam volna neki segíteni, rendi zsaru egyszer csak felkapott és a konyhapultra ültetett. Talán még az volt a legtisztább része az egész kunyhónak. A meglepettségtől csak bólogatva adtam választ neki. Ekkor éles sikoly rázta meg a házbelsőt. Patty valamitől nagyon megijedt. Reméltem, hogy nem egy döglött jószágot talált kanapétakarítás közben, mert akkor egy percig sem maradtam volna ott tovább. Kicsit kinyújtóztam, hogy jobban elláthassak odáig, de nem tudtam meg, mi volt az ijedtsége oka, nem láttam a kanapénak azon részét. Ki nem állhattam egy helyben ülni és csak lesni, míg mások helyettem dolgoztak. Én is ki akartam venni a részemet a munkából, hasznos szerettem volna lenni a számukra, ha már ekkora áldozatot hoztak miattam. A többiek közben nekiálltak a takarításnak, Detty előbogarászott valahonnan egy zacskó gumikesztyűt, és szétosztotta a többiek között. Felhúzta, aztán nekiállt a szemetet egy zsákba pakolni. Hamarosan Renn rábukkant egy noteszra, amiből kiderült, mi az oka, hogy egy szeméttelep fogadott minket. A feljegyzés szerint valamilyen Vénusz dombi kurtizánok hajlékául szolgált a hely, mert egy önkéntes örömlánygyilkos szedte áldozatait közöttük. Ezért a kéjhölgyeket ide rejtették el a gyilkos elől. - Inkább örülhettek volna neki, hogy munkaszünetet tarthatnak, erre itt sem hagyták abba a..tevékenységüket. - osztotta meg a véleményét a témával kapcsolatban Detty, miközben elhúzott szájjal felszedte a földről a használt gumióvszert egy csipesz segítségével és gyorsan a többi ”veszélyes” hulladék közé hajította. Patty közben szép tisztára súrolta a kanapét, de néha még fel-fel sikkantott, mikor használt és csomagolt kondomokat talált a kanapé mélyedéseiben. - Merdeee!! Nem hiszem el, hogy csak másfél hétig laktak itt. Hogy lehet pár nő ennyire igénytelen? - szórta bele a sok szexuális játékot és segédezköszt egy újabb szemeteszsákba a nővérem, majd körbetekintett a helyiségben és látszott rajta, hogy abban a pillanatban legszívesebben ő is besegített volna Eltakarítónak az örömlány gyilkosságokban. Szó, mi szó, egyet tudtam érteni vele. Mármint a dühét illetően. Fel nem tudtam fogni, hogy tudtak azok a nők ilyen körülményeket varázsolni az egyébként aranyos kis kunyhóba, illetve hogy voltak képesek benne élni a saját maguk alkotta mocsokban. Ahogy szétnéztem a konyhában, az szinte tiszta volt, csak egy kis por lepte be a bútorokat és pár pók tanyázott a sarkakban, illetve a kisebb, sötét helyeken. Megláttam a nyitott kamraajtón keresztül a sarokba fektetett zsák krumplit és eszembe jutott valami. Elég magas volt a pult, nagyott kellett volna ugranom, hogy lekerüljek onnan. Neki is rugaszkodtam, de aztán eszembe jutottak Renn szavai és nem ugrottam le. Nagyon kedvesen kérte, hogy maradjak ott, nem kéne ellenszegülni a szavainak. Ráadásul ki tudja, amilyen peches vagyok mostanában, lehet a másik lábamat is kificamítanám, gondoltam magamban. - Renn! - szólítottam meg a zsarukát, de valószínűleg nem hallotta meg. - Reeeeeeeeeeeeeeeeeeeeennnn!!!! - nagyobb volumenre kapcsoltam a hangerőt, hogy meghallja, hogy őt szólítom. Erre már felfigyelt és odaballagott hozzám. - Kaphatnék egy műanyag tálat és egy kést? És idehoznád nekem azt a zsák krumplit? - tekintettem a kamraajtó felé, majd vissza rendi zsarura. - Lééégyszi! - toldottam meg egy udvarias formulával a kérésemet miközben nagy, csillogó bocicicaszemeket meresztettem. - Nem szeretnék itt ücsörögni és csak bámulni, hogy ti keményen dolgoztok, míg én csak a lábamat lógatom. Addig legalább előkészítem a vacsorának valót. - világítottam rá arra, hogy miért is kérem tőle az említett eszközöket. - Egyébként miért ijedt meg az előbb Patty? Mire bukkant rá a kanapénál? - érdeklődtem tőle mosolyogva, miközben a munkaeszközeimre vártam.
A ház nem egészen úgy nézett ki, ahogy vártuk. Jeleztem ugyan, hogy ne számítsanak luxus kivitelre, de ez minden volt, csak luxus nem. Ha tudom, hogy ez vár ránk, két hegy megmászása után, akkor már mehettünk volna egy motelbe is. A kollégák teljesen lelakták a házat. A második ajtónyitásnál egy viseltes guminő hullott a lábunk elé. De ezzel még nem volt vége. Rögtön ezután a szőkeség egy nagy doboz rezgő-villogó műfarokkal állitott elő, amire az egyik oldalsó szobában bukkant. Az egyiket még meg is lóbálta előttünk. Nem mintha a dobozra nézve ne lett volna egyértelmű mik azok. A szőke dühösen megjegyezte, hogy ez még nem minden, talált ott még egyebet is, majd magyarázatot követelt. -Sajnálom, de erre én sem tudok mit mondani. - feleltem vállat vonva. Ekkor a pulton megláttam egy füzetet, fellapoztam és az utolsó bejegyzés mindent megmagyarázott. -Azt hiszem itt van a magyarázat. - pillantottam a szőkére. A kollégák üzenetet hagytak nekünk. A bejegyzésből kiderült, hogy majd egy évvel ezelőtt használták utoljára a faházat. A Venus Domb szextündérei szálltak itt meg átmenetileg. A leirás szerint röpke másfél hétig tanyáztak itt. A Venus Domb néven emlegetett kéjtanya egyébként egy időben a város legfelkapottam felnőtt szórakozó helye volt, ahol az ember pénzért bármit megkaphatott. Egészen a gyilkoságokig. Egy pszichopata gyilkos apritotta a kurvákat, és gyorsan az egyik legveszélyesebb környék lett. A gyilkos később csak Eltakaritó néven hiresült el. A rendőrség ide hozta a lányokat és védőőrizetet biztositottak nekik. A tettest szerencsére hamar elkapták, így visszatérhettek. -Ném hálunk éhén. - vágott közbe Frau Berger. Vidáman lépett köznénk néhány konzervet lengetve a kezében, majd rálépett egy eldobott sörösüvegre, ami egyenesen a vöröske lába alá gurult. A lány azonnal elvesztette az egyensúlyát és befelejte a mellkasomat. Kemény fejű volt a kicsike, mert egy pillanatra megéreztem az ütközést. -Miss Noiret, rendben van? - kérdeztem a lánytól, aki könnyes szemmel nézett fel rám és azt mondta, hogy sajnálja. Ez nem a vöröske napja volt. -Talán jobb lesz, ha lepihen. - mondtam, miközben végigsimítottam az arcán. Olyan kis peches volt, még én is megszántam. -Ha így halad még a végén tényleg kitöri a bokáját. - tettem hozzá. -Hogy magyarázzuk ezt meg a főnöknek? - kérdeztem inkább kőltői jelleggel. A kanapéra néztem. Tele volt érdekes foltokkal és olyan állapotban volt, hogy oda élő ember nem szívesen ülne le. Frau Berger már neki is fogott a takaritásnak. Valami fura szagú tisztítószerrel próbálta kitisztítani az ülőalkalmatosságot. A karomba kaptam a kis vöröst és jobb híjján a pultra ültettem. -Jobb, ha itt marad. - mondtam neki, mikor egy éles sikoly hallatszott a kanapé mellől. A kolléganő a díszpárnák között ráakadt egy újabb vibrátorra. Ijedt volt és rémült fejjel mutogatott a céleszköz irányába. -Frau Berger, megfoghatja. Nem harap. - mondtam, miközben értetlenül néztem a társamat. Ez az asszony mindig meglep. Még életemben nem láttam ilyen prűd nőszemélyt.
Nem sok időbe telt, mire elértünk a menedékházhoz. Elég elhagyatott volt a környék, mondhatni olyan kísérteties. A horrorfilmekben szokott ehhez hasonló látvány fogadni. Szorosabbra fűztem karjaim rendi Renn mellkasánál. Tudtam, míg ő velünk van, nem érhet minket bántódás, megvéd akár egy pszichopata sorozatgyilkostól is. Detty arcáról lerítt, hogy magában azon rimánkodott, hogy a kunyhó belseje valamivel otthonosabb legyen, mint a külső megjelenése. Az ajtónál rendi zsaru óvatosan letett, majd kinyitotta az ajtót és belépett a sötét helyiségbe. Pár pillanat múlva világosság gyúlt a nappaliban, de mikor bekukkantottunk a nyitott ajtón Dettyvel, odacövekeltünk a meglepettségtől. Belülről még rosszabbul festett a hely, mit kívülről. Persze semmi luxust nem vártam, én egy egyszerű kis mezei házikóban is jól érzem magam, ha jó a társaság, na de ez olyan rendetlen volt, mint egy disznóól. Felteszem, a házban több kosz lehetett, mint házon kívül. Patty gyorsan cipőt cserélt, bár én addig nem javasoltam volna a szobamamusz használatát, míg a házból ki nem seperjük a sok szemetet. Nem baj, végülis ki lehet mosni azt a mamuszt. Addig majd kölcsön adom neki, a házi papucsomat. - Hát ez…fenséges. - lépett be Detty fintorogva az épületbe a halom csomaggal, miközben a lábával arrébb rúgott pár üres sörösüveget és lepakolta a cuccokat. Én is követtem, igaz sántikálva, majd lefejtettem magamról a csomagjaimat. - Azt hiszem, nem ártana egy kis takarítás. - gondolkodtam hangosan. Mindenki éhes volt már, az én gyomrom is mennydörgő hangot adott ki, ezért Patty és Renn nekiálltak valami ennivalót keresni. - Ha kell, én összedobok valami vacsorát. - sántikáltam utánuk, mire azt láttam, hogy valami jó nagy dolog kiesett a szekrényből a lábuk elé. Patty ijedten ugrott rendi zsaru nyakába. - Mi az? - bicegtem közelebb, mire megláttam, hogy egy guminő himbálózott jobbra balra előttük a földön. Pattynak valószínűleg fogalma sem volt, mire használhatták azt a műanyag babát, mert Renn azt füllentette neki, hogy az egy gumicsónak. Gumicsónak??? Komolyan! Ennél jobbat nem tudott volna kitalálni? Azt hiszi, hogy ezt beveszi a társa? Ennyi erővel mért nem azt mondta, hogy egy meztelen baba?? Világosan látszott, hogy az egy női alak és nem csónak. Bár ha jobban megnézzük, talán gumicsónakként is funkcionálhat. Patty végül elhitte, hogy az egy vicces kis egyszemélyes vízi jármű. - Mit keres itt egy khhm…gumicsónak??? - néztem rá értetlenül rendi zsarura, mert el nem tudtam képzelni, mit művelhettek előttünk abban a házban. De lehet nem is vágytam rá, hogy megtudjam. Főleg nem azután, ami még hátravolt. - Meeerde! Ez valami vicc?? - hallottam Detty éles hangját az egyik szobából. A hang irányába kezdtem el sántikálni, ám beleléptem valami furcsa dologba. Ahogy jobban szemügyre vettem és a szemeim dekódolták a látványt, majdnem szívérgörcsöt kaptam. - Milyen helyre hoztak minkeeeeeeeeeeeeeet?? - sikítottam fel és távolabb bicegtem az undorító használt óvszertől. Még csak az kellett, hogy valami betegséget is összeszedjek ott. - Ezt én is szeretném tudni. Felháborító! - lépett ki Detty a szobából egy zsebkendővel felszedett, színesen villogó és rezgő vibrátort lóbálva a hüvelyk és mutatóujja között, majd lehajította az asztalra, hogy a rendi zsaru is lássa. - És ez még nem a teljes szett. A többi huncutság az egyik szobában van. - bökött az ominózus szoba felé a fejével. A szilikon örömrúdból közben kifogyhatott az elem, mert feladta a küzdelmet, megszűnt villogni és rezegni. - Haza akarok menni. - suttogtam lebiggyesztett ajkakkal, mert nekem túl sok volt a látvány, nem akartam abban a házban tovább maradni, ami úgy festett, mint egy lepukkant piroslámpás negyed. Az addig rendben volt, hogy tanúvédelmi programban vettem részt, de azért legalább valami minimális komfortot elvártam volna és nem azt, hogy sörösüvegeken, használt óvszereken, guminőkön és műfütyiken essek keresztül egy kificamított bokával. Nem ezt érdemeltem. Detty mellém lépett, majd magához ölelt. - A húgommal szeretnénk magyarázatot kapni, hogy mi folyik itt, mert ez az egész - nézett körbe a helyiségben - ez botrányos! Még a raboknak is jobb bánásmód jut a börtönökben! - nézett összeráncolt szemöldökkel Detty Rennre. Ismét hatalmasat kordult a gyomrom. Éhes voltam már nagyon és nyűgös is lettem a helyzet miatt. - Hagyd Detty! Gyere, és keressünk valami takarítófelszerelést, hátha ki tudjuk takarítani a házat. Ha meg nem, akkor meg kint alszunk a szabad ég alatt. - elengedtem a nővéremet, majd csüggedten elindultam a konyha felé. Patty abban a pillanatban toppant be, közölte, hogy pár konzerven, és egy zsák kicsírázott, picit megfonnyadt krumplin kívül semmi ehetőt nem talált. Belerúgott egy lába elé kerülő sörösüvegbe, ami a bicegős lábam alá gurult. Megcsúsztam és fejjel nekicsapódtam a rendi zsaru mellkasának. - Sajnálom. - néztem fel rá könnyes szemekkel és nem akartam elhinni, hogy lehettem akkora világszerencsétlensége, hogy kétszer is felbukjak egy nap leforgása alatt.
Hátranéztem, hol tartanak a többiek. Nem sokkal voltak lemaradva tőlünk, ezért bevártuk őket. Frau Berger néhány perc szenvedés után csak kivergődött a bokrok közül. Azt gondoltam, mehetünk tovább és megállás nélkül megtehetjük a hátralevő utat, de tévedtem. Váratlanul a vörös előállt azzal, hogy halaszthatatlan női szükségletei támadtak. Tekintve, hogy a hátamon utazott, nem hiányzott volna semmilyen baleset, ezért nem volt kifogásom az ellen, hogy gyorsan elintézze, amit el kell. Óvatosan letettem a földre, a szőke pedig a bokrok közé segitette. Ám előtte sietve belegyűrt valamit a nadrágja zsebébe. Nem volt elég gyors, bár nagyon igyekezett. Az őrsről már ismerős volt az a kis nylonnégyzet. Előző nap pontosan ilyet tapogatott körbe a zöldfülű is. A szőke úgy dugdosta az intim szárnyast, mintha egy atomreaktor titkos tervrajzai lettek volna. Mig ők a bokrok sűrűjében végezték a dolgukat, addig leültem az egyik kőre. Épp csak futólag pillantottam a kolléganőmre, amikor észrevettem, hogy egy nagy lyuk van a feje bal oldalán. Aztán a bokor felé néztem, ahonnan kikászálódott. Az ágak végein ott lógtak a szőke tincsei. -Herr Kramer, nágyon kócos vágyok? - kérdezte tőlem, én meg nem igazán tudtam mit mondani rá. Mit lehet ilyenkor mondani egy nőnek? Tartottam tőle, ha odanyögöm az igazat, hogy nem, de a bokron lóg egy marék haja és a fején egy fél tenyérnyi lyuk tátong, egész biztos ideájul. Egy sérült és egy ájult nővel, meg a tengernyi csomaggal, biztosan itt ragadtunk volna éjszakára. Szerencsére a vörös és a nővére időközben visszatértek, így mellőztem a válaszadást. -Nagyszerű. - álltam fel a kőről, majd újra a hátamra vettem a vöröskét és a cókmókjait. Reméltem, hogy több minden már nem jön közbe és végre eljutunk a házig. Hihetetlen, de még azelőtt a hegyi lakhoz értünk, hogy teljesen ránk esteledett volna. Az ajtó előtt letettem a kis vöröset, majd benyitottam a házba és megkerestem a villanykapcsolót. Bár ne tettem volna, mert amint fény lett, megláttuk milyen szar állapotban van a kéró. Tudtam, hogy néhány hónappal ezelőtt a kollégák használták a faházat hasonló célokra, de azt hittem, hogy rendet hagynak maguk után. Frau Berger a szobába lépve nem törődött a körülményekkel. Első megmozdulása az volt, hogy megszabadult a cipőjétől és a lábgyilkos magassarkúját elhajintva azt egy szobamamuszra cserélte. -Éhes vágyok. - jelentette ki, miközben nagyokat kordult a gyomra. Ami azt illeti én is tudtam volna valamit enni, ezért Frau Bergerrel elindultunk valami vacsoraféleséget keresni. Megálltunk a konyha melletti ajtó előtt, feltételezve hogy ez biztos a kamrába vezet. Ám amikor kinyitottunk igencsak meglepődtünk. Egy életnagyságú felfújhatós guminő hullott a lábunk elé a szerkényből, ahol eredetileg tisztítószereket tároltak. -A rendőrtársak sem unatkoztak. - jegyeztem meg magamban, miközben a kolléganőm sikoltva ugrott a nyakamba. Talán elsőre hullának hitte. -Nyugalom Frau Berger, ez csak egy....- majdnem rávágtam, hogy voltaképpen micsoda, mikor eszembe jutott, hogy ő egy volt apáca és hogy minden szexuális jellegű téma zavartan érinti. A főnök is kiemelten a figyelmembe ajánlotta, amikor Berger a partnerem lett, hogy legyek tapintatos és kerüljek bizonyos témákat. Láttam az arcán, hogy az igazságra még nem áll készen. -...csak egy gumicsónak. - fejeztem be a mondatot, rápillantva a félig leengedett, kissé megviselt állapotú gumibabára. A nő elengedte a karomat és közelebb hajolt, hogy alaposan megnézze. -Én nem tenném... - szóltam rá, mikor meg akarta tapogatni. Ránézésre megállapította, hogy csónaknak elég kicsi. Erre csak annyit feleltem, persze, mert egyszemélyes és még csak nem is hazudtam. A rendőrnő körbenézett és mivel nem látott semmi ehetőt a pulthoz lépett és ott keresgélt tovább. Én pedig egy laza mozdulattal visszarúgtama gardróbba a lufinőt és rávágtam az ajtót.
Rendi zsaru visszakérdezett, hogy ugyan minek akarom tudni a nevét? Ezt most komolyan kérdezte? Ennyire tán csak nem lehet titkos egy keresztnév. Hogy mért is akartam tudni? Mert kíváncsi voltam. Ő volt a megmentőm, nem akartam folyton rendi zsaruként emlegetni és Kramer nyomozónak meg Monsieur Kramernek szólítani. Bár nem is voltunk olyan viszonyban, hogy tegezhessem, hisz ő is magázódott mindenkivel szemben és nem említette, hogy tegezhetjük. Tehát magáznom kellett, ami olyan személytelen volt, feszélyezett. Ám még mielőtt válaszolhattam volna neki, elárulta azt a hatalmas titkot, avagy a keresztnevét. - Renn, milyen egyedi név. - gondolkodtam hangosan, majd mosolyogva beleharaptam a müzliszeletbe és elnyammogtam rajta. Olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni. Pedig csak a keresztnevét árulta el. Miután elfogyasztottam az energiarudat, a csomagolását a zsebembe gyűrtem, majd visszahajtottam a fejem RENN vállára. Végülis, tényleg Renndi zsaruka. Na jó, ez elég gyenge poén volt, Shelly! Renn közben fordult egyet velem, hogy megnézze, hogy haladnak Dettyék. A nővéremen meg sem látszott, hogy épp egy rakat táskát és bőröndöt cipelt, izzadás nélkül bírta a tempót. Gondoltam jobb lenne, ha egy kicsit emberibben viselkedne, hogy ne adjon okot semmilyen gyanúra. De nem szólhattam neki, meg amúgy sem mertem, hisz én sem két ballábamon sétafikáltam, hanem a Renn expressz kényelmét élveztem. Viszont szerencsétlen Pattyn már látszott, hogy nagyon nincs jól, a nyelve is szinte lógott, bizonyára szomjas lehetett. Sőt, a magassarkú cipő csak rontotta a helyzetet. Csodáltam a nő kitartását, én már rég feladtam volna és közöltem volna, hogy hagyjanak odaveszni, ám ő mégis tovább küzdött a zord környezettel és a megpróbáltatásokkal. Míg a rendi zsaru alias Renn szavakkal nyugtatta a kollégáját, én elkezdtem mocorogni és az egyik hátizsákomból előbogarásztam egy palack ásványvizet. - Patty, nééézd, kapd el! - hajítottam felé az életmentő innivalót, ám az nem Patty kezében, hanem a bokrok között landolt. - Bocsiii! - kiáltottam neki, de ő legyintett, hogy semmi baj. Mikor a haját hátradobva megpróbálta kiszedni a bokrok közül az üveget, fennakadt a haja az egyik tüskés ágon és nem vette észre. Éppen fellálóban volt, mikor feljajdult és megpróbálta a haját kibogarászni az ágak közül. - Szegény Patty. - suttogtam lebiggyesztett ajkakkal és legszívesebben leugrottam volna, hogy segítsek neki, de hamar megoldotta magától is és közölte, hogy jól van. Miután felhajtotta a vizet, máris frissebbnek tűnt. Közben Renn megkérdezte, hogy miért cipelünk magunkkal annyi holmit. - Igazából azt sem tudom, mik vannak a csomagokban, Detty pakolászott. De gondolom, csak a legszükségesebb holmikat csomagolta el. Nők vagyunk, vannak bizonyos szükségleteink. - feleltem a férfinak és eszembe jutott a jelenet, mikor szó szerint betétért sikítottam neki. Eléggé égő szitu volt, ó istenkém! Aztán az is beugrott, hogy ideje lenne ismét elvégezni ezt a női macerát, mert hát a betét sem tart örökké szárazon. Meg ugye közben a természet is szólítani kezdett a megivott ásványvíz mennyiség után. - Ha már a női szükségleteknél tartunk…- kezdtem bele és egy pillanatnyi szünetet tartottam, csakhogy átgondoljam, hogy vezessem fel neki a témát úgy, hogy ne dobjon le menten a hátáról. - Megállnánk csak egy nagyon kis pirinyó, rövidke időre? Megszólított a természet. - közöltem vele tapintatosan, hogy pisilnem kell. A betétcserét már inkább nem is említettem, azt majd suttyomban elintézem. Megvártam, hogy lerakjon, közben Dettyék is beértek. Kicsit belecsimpaszkodtam a férfi karjába és odasúgtam Dettynek, hogy mire lenne szükségem. Ő sunyiban kikereste az egyik táskából a kis csomagot, a nadrágja zsebébe csúsztatta, majd visszasétált hozzám. Átvette a támogatásom, majd óvatosan besántikáltam vele egy bozótos mögé. Már éppen húztam volna le a bugyimat, mikor megláttam, hogy az egyik fa ágáról egy bagoly kukkolt nagyban. Megkértem Dettyt hogy takarjon el a bagoly elől. Ki tudja, nem e egy animágus ücsörgött a fán állati alakban. Riv is szeretett állati alakot felvenni, ő figyelmeztetett arra, hogy ne bízzunk még egy ártatlan gilisztában sem. - Szeretnéd látni, igaz? Hát abból nem eszel bagoly komám! - szólt a nővérem a bagolyhoz, majd ráfintorodott. Mire végeztem, a bagoly már nem üldögélt az ágon, biztos más látványosság után nézett. Kisántikáltam Detty hathatós közreműködésével a bokrok közül, majd kezet mostam Patty felmelegedett kulacsos vizével, aztán visszatámolyogtam a rendi zsaruhoz. - Kész vagyok, mehetünk! - mosolyogtam rá a férfira megkönnyebbülten. Ismét szép volt az élet, úgy gondoltam.
Kezdőlap
