A sötétség vagy megszólít
vagy nem vesz rólad tudomást



Share | 


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Keresem :
a special kind of family ✦
† Kedvenc dal :
alive by sia
† Tartózkodási hely :
where my darling little bastards are ✦
† Hobbi & foglalkozás :
i have a shop ✦
† Humor :
hard ✦



Amita Dragomir ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Nov. 21, 2016 5:51 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Phoenyx && Amita
true friendship is a real gift
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem szívesen folytam bele a politikába, legalábbis abba a fajtába nem, ami jelenleg Seattle városában működött. A kívülállóknak csak egy egyszerű amerikai nagyváros volt, olyan, mint a több, sőt, azok sem láttak át a szitán, akik a város falain belül léptek: egy mélyebb, másabb rétegben folyt a háború, ami sajnos azokra is kihatással volt, akik mindössze normális életet akartak élni és fogalmuk sem volt, milyen erők munkálkodnak a levegőben. A hétköznapi emberek veszélynek voltak kitéve, mert míg az emberi ellenállás vezetői képesek voltak megvédeni magukat, addig a harcokban részt nem vevőket bármikor behálózhatták, megtámadhatták, a háború martalékává válhattak. És ez volt a legszomorúbb az egész történetben azon kívül, hogy a férjemnek hatalmas szerepe volt a harcokban, ezért engem sem kerültek el a hírek. Jobban éreztem volna magam, ha nem tudok semmiről… ha azzal foglalkozhattam volna, amire rendeltettem: a druidákkal. A megtalálásukkal, a csatlakozással, az új nemzedék felkutatásával, az erőnk kiteljesítésével, bármivel, ami velük kapcsolatos. Ha nem lett volna fontos számomra Fabien, már régen nem Seattle-ben tengettem volna a mindennapjaimat. Lehet, hogy azt is bevállaltam volna, hogy egy kisváros mintapolgára legyek… vagy ha mintapolgár nem is, egyszerű lakos. Egy boltot itt is vihettem volna, sőt, mindent, amit az ország másik végében műveltem, itt is meg tudtam volna csinálni.
- Nem igazán van kedvem a kialakult helyzettel foglalkozni, csak arra figyelek, amire feltétlenül muszáj és azt is Fabien miatt. De abban nem hiszek, hogy a különféle fajoknak vagy éppen az embereknek és a természetfelettieknek egymástól elszeparálva kellene élniük. Egyikünk sem jobb a másiknál. Lehet, hogy liberális őrült vagyok, ez legyen a legnagyobb bűnöm. – Elmosolyodtam. Nem voltam a béke galambja, odacsaptam, ha kellett vagy ha rossz napom volt, de ez a túlzott megosztás túlment egy határon. Azért is nem akartam jobban belefolyni, mert csak felidegesíteném magam és annak nem lenne jó vége. Még mindig nem tűnt túl jó ötletnek vérrel bemocskolni a kezeimet.
- Isten ments, hogy abban a korban éljek, amiből te származol. Ne vedd magadra. – Tettem hozzá rögtön Nem akartam megsérteni, egyszerűen nem tudtam elképzelni magam egy olyan időszakban, ami még a mostanitól is bonyolultabb volt, ha a hatalmi harcokat nézzük. Kivételezettnek lenni egy udvarban, ahol mindenki egy ember kegyeiért harcol… felérhetett egy halálos ítélettel. Phoenyx mégis túlélte, sőt, jól jött ki belőle. Erős nő volt, csodáltam ezért. – De arra azért kíváncsi lennék, hogy birkózol meg az állandó változással és alkalmazkodással. – Több kort, életet megélni nem lehetett könnyű. Egyetlenben is elég volt kiigazodni, éppen ezért örültem annak, hogy nem vámpír voltam, akit öröklétre kárhoztattak. Záros határidőn belül beleőrülnék a létezésbe.
- Ha könnyű lenne, már régen megcsináltad volna. Elhiszem, hogy nem gyerekjáték és nem is szeretnélek sürgetni… ha eddig tudtam várni, akkor ez a kis idő tényleg nem számít. Csupán eléggé piszkálgatja a fantáziámat ez a nagy előrelépés, ami igazából a legnagyobb azóta, hogy elkezdtem kutatni a druidák után. Nem szeretném, ha valaki más tenné rá a kezét a nyakláncra. – Rossz kezekbe kerülve bármire képesek lehetnek. A druidák összecsődítve hatalmas erővel rendelkeznek, nem csoda, hogy a boszorkányok száműzték őket. Én a megtalálásukra akartam felhasználni a láncot, másnak lehet, hogy ravaszabb, gonoszabb tervei voltak.
- Nektek, boszorkányoknak jutott a mágia java. – Böktem ki halvány mosollyal, miután egy követ emelt el a földről és elmondtam, akár abból is tudna drágakövet varázsolni. – És emiatt a munka nehezebb része is. – Néztem rá hálás pillantással. - Aztán ideje lenne kitalálnod, mivel köszönhetem meg a fáradozásodat.

:hug: ●● [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my mentor
my son
† Kedvenc dal :
You've got to get close to the flame to see
what you are made of

† Tartózkodási hely :
Ingázó Seattle, New Orleans és New York között



Phoenyx Leandra Thani ÍRTA A POSZTOT
Vas. Szept. 25, 2016 8:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Amita && Phoenyx
I THINK IT’S IMPOSSIBLE TO REALLY UNDERSTAND SOMEBODY, WHAT THEY WANT AND BELIEVE
[You must be registered and logged in to see this image.]
Reakciója halovány, mégis jól látható mosolyt csal ajkamra, olyat, ami egyszerre a jövőbe tekintő magabiztosságról árulkodik, s egyszerre érezteti azt is, hogy bár ily könnyen ejtem ki a szavakat, bőven akad gyakorolni való, hogy ez a hozzáállás megmaradjon. Nem akartam nevelni másokat, vagy befolyásolni mások véleményét a világgal kapcsolatban. Egyszerűen csak arra akartam koncentrálni, ami fontos volt számomra.
Azt viszont teljes mértékben megértem és elismerem, amilyen állásponton a férje áll velünk és a kapcsolatunkkal szemben. Normális esetben egy druida, mint Amita, nem ismerkedett olyannal, mint én, és fordítva. Ezt a fajta elutasító magatartást viszont inkább éreztem olyan idejét múlta dolognak, mint a farkas kontra vámpír nézeteltérést. Persze azt sem tagadom, hogy mindenkivel elnéző voltam. Inkább arra törekedtem, hogy ilyen kapcsolatokat építsek ki, kevés kivétellel fűszerezve.
-Szakmai vagy sem...-vonok vállat, ezzel alátámasztva a mások szerint normális és nem túl releváns kapcsolatokat, mienk pedig ez utóbbiba soroltam így, mégsem tettem annak érdekében, hogy valóban ellenlábasa legyek neki, vagy másoknak. Azt viszont egy mosollyal díjazom, ahogy ő is könnyedén ismeri el. Tudtam milyen a titkolózás. Pontosan tisztában voltam a lehetséges következményekkel, de mivel nem voltam sem a felügyelője, sem az anyja, csupán a barátja és üzlettársa, megtartottam azt a fajta távolságot, ami az ügyeibe való beleszólástól tartanak távol. Tudtam, hogy okos nő, és helyesen cselekszik mindig, s pontosan ezért nem is féltettem őt. Abban egészen biztos voltam, hogy ha nem is tudatjuk mindenkivel a kapcsolatunk létezését, nem teszünk rosszat. A titkok sokszor pont azt a célt szolgálták, hogy az állóvíz sima maradhasson, a tenger ne háboroghasson, és ne induljanak útjukra a meglévőkön túl, új hurrikánok.
Fanyar mosolyom a jelen kor és a fennálló helyzetre való tekintettel jogos, voltaképpen szinte az lenne furcsa, ha szó nélkül menne el a megjegyzésem mellett. Igaza volt. A vérengzés, a folytonos viszály engem legalábbis emlékeztetett a régmúltra, s az árnyak azt suttogták egyre, hogy nem lesz ennek jó vége most sem. Tenni nem lehetett ellene, ketten édes kevesek voltunk a változás elősegítéséhez, de talán egy rizsszem is képes a mérleg nyelvéét megmozdítani.
-Ez a probléma. De akiknek megoldás kattoghatna a fejében, azok annyira megszokták a helyzetüket, hogy nem akarnak változtatni.-emlékeztetem valahol magamat is, hogy régen pontosan én is ilyen voltam. Tartottam az arcom minden pofonnak, ami ért, kivártam, majd visszatámadtam. Az évek alatt talán enyhült ez a fajta dac bennem. De ha nem is volt így teljesen, jó volt hinni benne.-Egy olyan elmés, okos nőnek, amilyen te vagy, ezen sosem szabadna gondolkodni. Senkinek sem szabadna. De ha már így alakult, hozzuk ki a legjobbat belőle, amit tudunk.-tanácsolom egy biztató mosoly kíséretében, és ahogy előkerül az általa keresett csecsebecse és a beszélgetés más irányba terelődött, mosolyom inkább ravasz lett, mintsem a búskomorságot vagy a fanyarságot rejtegető, mely szívem marta. Egyszerűen élveztem a helyzetet, hogy segítségére lehetek, s talán kicsit más módszerekkel, mint ahogy terveztem, de előrébb léphetünk a közös ügyünkben, mely immár hónapok kemény munkáján ácsorgott, de nem épült magasabbra. Egészen mostanáig.
-Csak a kiváltságosok miatt kockáztatok. Holmi képecskékért, amiket valami középkori "művész" festegetett, nem feltétlenül érné meg a kockázatot.-túlzással ugyan, de tökéletesen kifejezem a miért is teszem ezt most meg kérdéskört, és mosolyom cseppet sem változik meg ettől, sőt még magabiztosabbá lesz arcomon ücsörögve.-A túlélés érdekes is. Pláne egy olyan helyen, ahol hiába vagy magas rangban, tudod, hogy nem oda születtél és sosem lesz olyan pillanat, hogy csak a magad ura légy. De az idők változnak, s neked nem kellene a múltamra vágynod. A tébolyult világ valamilyen szinten még mindig jobb.-reagálok szavaira, olyan őszinteséggel, hogy a mosolyom apró vonallá húzódik ajkamon, és minden arcvonásom kifejezi, hogy a bennem élő lány épp úgy vágyik abba a korba, mint ahogy menekült volna belőle. Hiány azonban nem a pompa vagy a rang iránt gyúl lángra bennem, inkább mindazok miatt, akiket elvesztettem, s akiknek hála én is elvesztem épp annyira, hogy megrekedjek a továbblépés és a múltam között.
Szavaira visszaterelem gondolataim, és amikor türelméről biztosít, csak elnézek mellette, egy faágon ücsörgő madárra, és mély levegőt véve nyugtatom le a bennem kavargó érzelemtengert.
-Ha olyan könnyű lenne, mint ahogy az a madárka elszállt, már most készen lenne. De sajnos a szakmám sajátja, hogy jó orra van a hamis dolgokhoz. A másik pedig... nos, túl sokan vannak, akik túl idősek ahhoz, hogy ne ismerjenek fel olyan ritkaságokat, mint ez. Nem csak én vagyok az egyetlen, aki érdeklődött iránta, s nem csak én vagyok az a gyanúm szerint, aki ezt az ékszert nem a nézegetésre venné meg.-tudtam jól, nincsenek emberek a társaságban, aminek a karmai közül ki kell kapnom, de megérte a kockázatot. A kérdése viszont igen jól esik, s ennek hála elgondolkodva döntöm kicsit oldalra fejem.-Nos, lehet, hogy nem értesz az ilyesmihez, de hasznos lehet számodra némi új dolog megtanulása. Nem mellékesen ha kapok némi plusz energiákat, kicsit könnyebben megy. De az egész egy ilyesmi kővel kezdődik.-kapok fel egy apró, fehéres kövecskét a földről, és megforgatom ujjaim között, majd a Nap fénye felé emelem.-Hiszed vagy sem, belőle is lehet gyémánt csillogású ékkövet készíteni, ha megfelelő eszközökhöz nyúlsz.-emelem vissza tekintetem rá, mosolyogva, és kezébe nyomom a követ, arcomra ismét visszatér az élet.

:hug: ●● Dry and Dusty ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Keresem :
a special kind of family ✦
† Kedvenc dal :
alive by sia
† Tartózkodási hely :
where my darling little bastards are ✦
† Hobbi & foglalkozás :
i have a shop ✦
† Humor :
hard ✦



Amita Dragomir ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Szept. 05, 2016 5:41 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Phoenyx && Amita
true friendship is a real gift
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Kezdek irigykedni arra, hogy neked ilyen könnyen jön ez a hozzáállás. – Én is próbáltam magamból előcsikarni a tehetséggondozás és segítés mindenféle rejtett magvait, de nem sikerült. Valószínűleg ezért nem hiányzott az életemből az sem, hogy anya legyek, gyereket neveljek és azon gondolkozzak, mi lenne jó egy kicsi énnek. Képtelen lennék felelősséget vállalni egy kiforrott eszme és gondolatrendszer nélküli lényért, a tanítványok pedig pont ilyenek voltak: a legtöbbjük nem tudta, mit akart és én nem akartam azt átélni, amin az én tanáraim is keresztülmehettek velem. Phoenyx más volt és lehet, hogy évszázadokkal a hátam mögött egyszer csak én is belevágnék az elkövetkezendő nemzedék útjának az egyengetésébe… de mivel nem fenyegetett a veszély, hogy tovább éljek, mint egy átlagos ember, így le is tettem ennek a mentori szerep lehetőségének felmerüléséről.
- Szerintem a férjemnél ez szakmai ártalom. Vagy akár azt is mondhatjuk, hogy a lakhelyünk ment az agyára. – Megforgattam a szemeimet. Nem titkoltam, mennyire elegem volt a forrongó helyzetből és ugyan unalomra a legkevésbé sem vágytam, jó lett volna, ha legalább a párkapcsolatom a normális kategóriába lett volna sorolható. Az már egy teljesen másik történet volt, hogyha Fabien-nek lett volna ideje azzal foglalkozni, hogy mikor merre járok, akkor most nem ülnék itt. Ha megtudná, hogy egy félig boszorkány-félig vámpírt tudhattam az egyik legjobb barátomnak és állandósult üzletfelemnek, biztosan idegrohamot kapott volna. De akkor én mit mondjak? Ki nem látszik abból, amit csinál és soha nem tudom, mikor bőszít fel valakit annyira, hogy rárúgja az ajtót és kidobja az irodája ablakán. Amíg a férjem sem volt hajlandó rám hallgatni, addig én sem terveztem beavatni őt a kis magánügyleteimbe… erre mondhatta nemrégiben, hogy a titkaink nélkül nem is lenne igazi a házasságunk. – Az a probléma, hogy senkinek sem a megoldáson kattog az agya, hanem még mélyebbre ássuk magunk alatt a gödröt. És én szívesen kimaradnék a végső, nagy vérengzésből, legalábbis sokkal jobban szeretnék mást csinálni, mint hogy azon gondolkozom, egyáltalán kihez szólhatok hozzá. – Elég frusztráló volt, hogy a világnak már azon része is előítéletes volt, amelyről leginkább szóltak a mendemondák. Mindenkinek csendben kellett volna maradnia és élnie a saját ki életét, nem azon törnie a fejét, hogyan tegye a többiekét nyomorúságossá. Nem voltam konfliktuskerülő típus, de a felesleges kakaskodást ki nem állhattam. Semmi másért nem ment a harc, minthogy kinek van nagyobb hatalma. Volt értelme az erőfitogtatásnak? Nem hinném.
- Á, szóval most az egyszer. – Bólintottam széles mosollyal az arcomon. A hangjából hallottam és a történeteiből már tudtam, hogyha arra kerül a sor, akkor Phoenyx nagyon ravasz tud lenni és hajlamos megragadni a számára legmegfelelőbb eszközt, még ha az kívül is esik bármilyen határon. – Felettébb érdekes életed lehetett az udvarban. Szívesen lettem volna a helyedben. – Nekem ez az évszázad jutott, ebből próbáltam meg kihozni a tőlem telhető legtöbbet, ugyanakkor szívesen kipróbáltam volna, milyen lehetett más korban élni. Sajnos az időutazás problémáját a mágia sem tudta megoldani.
– Természetesen benne vagyok. kösd csak hozzám. A másolattal pedig akkor készülsz el, amikor tudsz. Ha a druidák évszázadokat tudtak várni és én is jó ideje kutatok már utánuk, akkor még egy kis idő igazán nem oszt nem szoroz. – Ami azt illeti, nem siettem sehová, csakis hálás lehettem Phoenyx-nek, hogy egyáltalán segített. – Hogy tervezed a hamisítást? Vagy ehhez én már tényleg nem értek? – Kérdeztem mosolyogva.

:hug: ●● [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my mentor
my son
† Kedvenc dal :
You've got to get close to the flame to see
what you are made of

† Tartózkodási hely :
Ingázó Seattle, New Orleans és New York között



Phoenyx Leandra Thani ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 21, 2016 11:11 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Amita && Phoenyx
I THINK IT’S IMPOSSIBLE TO REALLY UNDERSTAND SOMEBODY, WHAT THEY WANT AND BELIEVE
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem akartam, hogy elkényelmesedjek, szerettem élni, még ha a múltam kísértett is, és sokszor nem hagyott menekülni, és annyi mindent vetett elém a sors, hogy nem tudtam merre tovább, vagy elgondolkodtam, melyik a helyes irány. De szerettem volna maradandót hagyni magam után, még ennyi évszázad után is. Ez az eltökélt küzdés és akarat hajtott előre, és jelen esetben örültem, hogy neki segíthetek, bár ennyire előre még nem rohantunk.
-Inkább azt mondanám, hogy egy kilátástalan világban próbálok fény lenni, aki egyesek útját segíti előre.-szerény megfogalmazásról szó sem lehetett, de hangom mégsem mutatta, hogy elszállt lennék, vagy az a típus, aki sokat gondol magáról úgy, hogy nincs rá különösebb indoka. Egyszerűen csak szerettem volna, ha a tehetség nem vész el, hanem valódi értékeket teremthet ebben a világban.
Megértem, amit mond, igazából nem hibáztatom érte, sőt. A helyében én sem feltétlenül lennék, hisz Fabien azon a véleményen van, amin még sokan. Az ő és az én fajom, ha ennyire végletes lehetek, nem keveredhet. Abból ugyanis még jó nem sült ki. De engem a sztereotípiák és az elvárások hidegen hagytak. Régen is, most is. Szerettem volna, ha egymás előnyére lehetünk, és amolyan precedens értékű kapcsolatunk lenne, amibe nem ütközik a ki és mi vagy kérdéskörök egyike sem.
-Tudod, nem hibáztatom érte, s nem veszem magamra sem. Ismerjük el, normális esetben nem kellene jóban lennünk, pláne nem repülőkre ülve utazgatnunk a másikhoz.-ezzel elismerem gondolataimon túl is ezen igazságot, és voltaképpen beismerem azt is, amitől kicsit tartok: mi történik akkor, ha ez a kérdés egyszer valóban közénk áll. A társasága üdítő volt, előtte kevesebb titkom volt, és egymásnak eddig igen hasznos társai voltunk, amit hamarosan ismét bebizonyítok, mikor az értékes ékszerre terelődik a téma.
-Hol nem áll a bál? Ez a világ kifordult magából, mi pedig csak elősegítjük ezt minden döntésünkkel. Az emberek pedig ha tudnak rólunk, jogosan félnek és próbálják a világukat védeni. Megjegyzem feleslegesen.-ez egy elég erősre sikerült önkritika azzal szemben is, aki vagyis ami én is vagyok, de nem érdekel, az igazság, vagy az, amit én annak gondolok, mindig is könnyedén csúszott ki a számon, és nem féltem a véleményem kimondani. A kérdéses tárgyra terelődő szó, előhozza belőlem azt a kislányt, aki az erejét szerette csintalan dolgokra használni, próbálgatni úgy, hogy elcsent ezt azt.
-Meglehet, hogy teszek kivételt a tisztességes lépésekkel.-vonok vállat gyermeki mosollyal, és a felvázolt helyzetből tökéletesen kihallani, hogy tulajdonképpen nem most először teszek ilyesmit.-Egy olyan életben, ahonnan én jöttem, egy nőnek az ékszerei voltak a kincsei. A smaragdgyűrűm mindig rajtam volt, a többi ékszeremből sokszor csináltam másolatot, mikor tudtam, hogy más is könnyedén hozzájuk férhet. De míg én okos voltam, némi plusz erővel, az egyszerű emberek ilyen szempontól könnyű célpontok voltak. És aki egyszer lopott tőlem, azt nem féltem kipótolni. Mindenkinek vannak önző lépései.-mesélek könnyedén, ismét vállat vonva, és arcomra olyan elragadó, bájos mosoly szökik, ami kicsit talán furcsa is, és amiben megbújik egy jó adag, kevésbé kedves indíttatás is. De nem zavartatom magam, nem vagyok szent, ezzel ő is tisztában lehet.-Az a baj, hogy csupa olyan embernek kell elkészítenem, akik értenek az ilyesmihez. Akiket nem olyan könnyű átverni. De azt hiszem egy hét és el tudom készíteni. Viszont amolyan biztonsági okból, én úgy venném át az eredeti ékszert, hogy azt hozzád kötném. Nem akarom, hogy olyanok kezébe kerüljön, akik mészárlásba kezdenek, vagy ki tudja, milyen sötét célok vezérelnék őket.-próbálom elkerülni a terv mindennemű rossz irányba haladását, és inkább arra összpontosítok, hogy minden biztonságos úton haladjon tovább. Persze ebbe az ő beleegyezése is kell, mielőtt a mennyi időt vesz igénybe kérdésre konkrét válasszal szolgálhatnék.
:hug: ●● Dry and Dusty ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Keresem :
a special kind of family ✦
† Kedvenc dal :
alive by sia
† Tartózkodási hely :
where my darling little bastards are ✦
† Hobbi & foglalkozás :
i have a shop ✦
† Humor :
hard ✦



Amita Dragomir ÍRTA A POSZTOT
Vas. Aug. 21, 2016 9:54 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Phoenyx && Amita
true friendship is a real gift
[You must be registered and logged in to see this image.]
Igenis csodáltam Phoenyx-et, amiért nem csak ült a fenekén és élvezte az életet. Megtehette volna: évszázadok óta a földön élt és nála színesebb múlttal kevesen rendelkeztek, arról nem is beszélve, hogy a régi életében hozzászokhatott volna a magától jövő pompához és semmittevéshez. Ezen kívül boszorkány volt, némi varázslat elmormolásával gondtalanná tehette volna az életét, ő mégis azt választotta, hogy dolgozik, a szenvedélyéből hasznot csinál. Bele se akarok gondolni, milyen lehet olyan hosszú ideig élni, mint ő. Nekem az elkövetkezendő, előttem álló körülbelül negyven év is elégnek tűnt.
- Milyen nagylelkű vagy! Felcsaptál jótündér-keresztanyának és egyengeted a következő generáció sorsát? – Kérdeztem mosolyogva, de egyáltalán nem ironizálva. Phoenyx egy kedves teremtés volt, kinéztem belőle, hogy pusztán azért bocsájtotta rendelkezésre a termét és a cuccait, mert jó érzés volt számára. Annak viszont külön örültem, hogy a kapcsolatait felhasználta az én segítésemre. Biztos voltam benne, hogy nélküle csak keringenék és azt se tudnám, pontosan hol kezdjek neki a kutatásnak, de mielőtt még jobban elkezdtem volna hálálkodni, halkan felnevettem a kérdése hallatán.
- Unatkozni tényleg nem unatkozok. – Vallottam be. – De szerencsére arra mindig tudok időt szakítani, hogy találkozzunk, még akkor is, ha a tízedik mesét kell kitalálnom Fabien-nek, hogy miért ültem már megint repülőre. Nem igazán lenne oda azért, mert boszorkányokkal üzletelek. És ezek az ő szavai lennének. – Kötöttem ki rögtön. Nem akartam konfliktust a férjemmel, ezért az ő hitvallását követtem, miszerint amiről nem tud, az nem fáj. Biztosan nem fogom végighallgatni a rimánkodását, miszerint ne kezdjek boszorkányokkal, mert még a szemük sem áll jól. Szinte hallom a hangját a fülemben, mintha egy szidásra váró kislány lennék. – Seattle-ben egyébként is áll a bál, jó volt kicsit kimozdulni a városhatáron belülről. Nem nekem való ez a túlságosan kiélezett helyzet. – Megforgattam a szemeimet. Utáltam a nyugalmat, de az sem volt kedvemre, ha a hátam mögé kellett nézni az utcán. Az ég sem lelte a kedvemet.
- Szóval, szultánám, hajlandó lenne előcsempészni a boszorkány énjét és felgyorsítani kissé a folyamatot? – Kérdeztem rá, miután ecsetelte a lehetőségeinket. Nem sajnáltam volna az összes vagyonomat kifizetni azért a csecsebecséért, de ha a csődön kívül volt más lehetőség, akkor inkább azzal éltem volna, főleg, hogy mostanában egyre inkább kezdtem ráharapni az illegális üzletek ízére. Miért mennénk az egyenes úton, ha a kerülő sokkal izgalmasabb, rövidebb és kifizetődőbb? – Mintha már nem először jutott volna eszedbe annak a lehetősége, hogy nem hivatalos úton tulajdonítsuk el az ékszert. – Szélesebb lett a mosolyom. Tetszett, hogy egy rugóra járt az agyunk. – Egy másolatnak az elkészítés mennyi idő? Van valami, amiben én segíthetek vagy sajnos rád hárul a munka oroszlánrésze? – Nekem nem volt varázserőm, vagyis olyan nem, amivel meg lehetett volna váltani egy világot. Mágia csörgedezett az ereimben, azt fel tudtam volna ajánlani, hogyha neki nincs elég, akkor kölcsönözzön tőlem, viszont más nem jutott eszembe.

:hug:  ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my mentor
my son
† Kedvenc dal :
You've got to get close to the flame to see
what you are made of

† Tartózkodási hely :
Ingázó Seattle, New Orleans és New York között



Phoenyx Leandra Thani ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 11, 2016 7:49 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Amita && Phoenyx
I THINK IT’S IMPOSSIBLE TO REALLY UNDERSTAND SOMEBODY, WHAT THEY WANT AND BELIEVE
[You must be registered and logged in to see this image.]
Talán furá venné ki magát, ha azt mondanám, hogy a korral jár, de valahol igaz volt. Egyszerűen bizonyos dolgokhoz szerettem, ha nyugalom kapcsolódik, ha nincs zaj, ha egy kellemes beszélgetést el tudok tölteni úgy, hogy nem zsibongó embertömeg mellett vagyok. Vámpírként a hallás ebben az esetben áldás és átok volt. Hallgatózni ugyan nem szerettem, de azt sem merném kijelenteni, hogy sosem tettem meg ilyesmit. Érthető okokból kifolyólag most egy olyan csendes pihenőre, kellemes kávézásra alkalmas helyet választottam az Amitával való találkozóra, ami egyszerre volt csendes, pihentető, de nem is hagyott minket teljesen eltávolodni a világ zajától. Amolyan köztes megoldásként szolgált ez a liget, nem csak nekünk, másoknak is.
Mosollyal nyugtázom, hogy a helyválasztásban egy véleményen vagyunk, ahogy azt is, hogy eljött. Tulajdonképpen reménykedtem, hogy most egyikünknek sem jön közbe semmi előbbre való dolog, és a kikapcsolódás reményében élvezhetjük a másik társaságát.
-Leszámítva pár fotózást, mostanában azt rábízom pár fiatal, ifjú tehetségre, akiknek jól jön, ha van egy terem, megfelelő felszerelés, és munka. Utóbbi viszont néha pangó piacot mutat, de azt hiszem, hogy mindig is az lesz az elsődleges elfoglaltság az életemben. Ez amolyan évszázados ártalom.-vonok vállat könnyedén, mikor az elfoglaltságaimról érdeklődik, mert hozzá hasonlóan én sem tudtam nyugodtan ülni egy helyben, s békésen pihenni órákig, napokig, hónapokig. A vegetálás a növényeknek való, ebben a világban senki sem engedhet meg magának ilyesmit. -Miért gondolom úgy, hogy te sem unatkozol mostanában?-érdeklődöm őszinte mosollyal arcomon, kíváncsian várva a válaszát, ami biztosra veszem, hogy csak alátámasztani tudja a gyanúm.
Közös ügyünk volt egy nyaklánc felkutatása, ami hosszú hetek kutatómunkája végett lett előkeríthető, ennek örömére viszont kihasználtam a mai találkozónk, és megosztottam vele a jó hírt.
Kérdésére, mely felér egy dicsérettel is, csak elnevetem magam, és hajamba túrva vállat vonok.
-Tudod, ezt a kérdést már mások is feltették. Az igazság az, hogy csak egy szultán felesége voltam, de ha úgy vesszük, az a birodalomban felért azzal a címmel.-utalok múltamra, mely előtte nem titok, és mosolyom ugyan árulkodó egy adag önbizalomról és némi egészséges önérzetről, de nagyképűnek semmiképp sem hangzik ez a mondat a számból. A képet nézegetve várok további reakciójára, mintha egy kicsit eltöprengene, majd megadja a várva várt kérdést, mire először kávémba kortyolok, majd csak ezután válaszolok neki.-Igazság szerint ez még kiderítésre vár.-ismerem el az igazságot, mielőtt hiú reményeket ébresztene, hogy a mutatós kis csecsebecse könnyűszerrel övé lehet ezek után.-Most nyilván, mint szabálykövető, és tiszta üzletet kedvelő műkereskedő, azt kellene mondanom, hogy akción tudunk annyit ajánlani, hogy a mienk legyen. De ez rengeteg pénz, nem mellesleg rengeteg idő, mire egy ilyen vásárt ezért az ékszerért össze tudok hozni.-gondolkodom hangosan, közben hol a telefon kijelzőjét, hol a nő arcát fürkészve.-Ha ezt az énem félreteszem, és előtérbe helyezem, hogy neked nincsenek hónapjaid, akkor megpróbálkoznék némi boszorkánysággal az ügy érdekében. Nem rablással, az a baj, hogy túl feltűnő ékszer. Viszont egy igen hiteles és használható másolat megoldás lehet a problémánkra.-vázolom fel a fejemben összeálló tervet, mely igazából motoszkált egy ideje a fejemben, csupán nem gondoltam rá, hogy ilyesmire ilyen könnyen adná a fejét. Most ugyanis nekem sem a haszon volt az elsődleges. Baráti szívességek pedig oda-vissza kifejezetten hasznosak lehetnek.
:hug: ●● Dry and Dusty ●● [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Keresem :
a special kind of family ✦
† Kedvenc dal :
alive by sia
† Tartózkodási hely :
where my darling little bastards are ✦
† Hobbi & foglalkozás :
i have a shop ✦
† Humor :
hard ✦



Amita Dragomir ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Aug. 11, 2016 11:23 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Phoenyx && Amita
true friendship is a real gift
[You must be registered and logged in to see this image.]
Attól függetlenül is jó volt néha a nyugalom, hogy egyébként nem igényeltem sok pihenést. Szerettem, ha zajlik az élet, ha jöhetek-mehetek, intézkedhetek, azt csinálhatom, amihez éppen kedvem tartja és ehhez mindenem megvolt. Erőforrások, idő, munkahely, férj, mind az én malmomra hajtották a vizet: a családomtól örökölt vagyon miatt nem kellett félnem attól, hogy pénz nélkül maradok, a munkahelyem leginkább csak azért létezett, hogy ne otthon üljek és elmondhassam magamról, hogy csinálok valamit, a férjem pedig azt hitte, beszerzőkörútra jöttem. Utálta a boszorkányokat, ha rájött volna, hogy éppen eggyel találkozom, biztosan rájött volna az idegroham, olyankor pedig még én sem voltam képes elviselni.
- Örülök, hogy nem kávézót választottál. Tényleg sokkal jobb most itt kint. – Az idő gyönyörű volt, nem volt se túlzottan meleg, se nagyon hűvös, a szellő finoman simogatta az arcomat. Ha rajtam múlott volna, mindig ilyen idő lett volna. Gyűlöltem a kánikulát és a fagyot, de azt még jobban, ha az emberek megjegyzést tettek rám. Az, hogy Phoenyx-el barátok voltunk, sok személynek nem tetszett. Bökte a csőrüket, hogy egy druida egy boszorkány jelenlétébe merészkedik vagy hogy egy boszorkány szóba áll egy magamfajtával. Szerencsére azonban nem voltunk annyira ismertek és feltűnőek, hogy úton-útfélen meg lehessen érezni minket, ezért még szerencsére nem kerültünk atrocitásba amiatt, mert egy levegőt mertünk szívni. Maximum a hátunk mögött pusmoghatnak.
- Hogy megy az üzleted? Mostanában inkább műkincsvadász vagy, mint fotós? – Kérdeztem tőle mosolyogva. Hasonlóan hozzám, Phoenyx sem tudott megülni a fenekén és már vissza sem tudtam emlékezni arra, hogy mi volt a foglalkozása, amikor először találkoztunk. Mondhatnám, hogy megtaláltuk egymást, mint zsák a foltját, de amikor felhozta, hogy talált nekem valamit, akkor rájöttem, hogy ezen a szinte már túl voltunk. Egyszer futólag említettem neki egy legendát, amit hallottam, miszerint létezik egy lánc, amit évszázadokkal ezelőtt boszorkányok készítettek és képes volt megmutatni, kiben lakozik druida-vér… nem hittem volna, hogy bárhol megtalálható lenne, hiszen a legtöbbet elpusztították, csakis egyetlen darab maradt belőle.
- Említették már, hogy istennő vagy? – Virult fel az arcom, miután újabb kortyot ittam a kávémból izgatottságomban. Ez a lánc fényévekkel meggyorsíthatja a kutatásomat, könnyűszerrel megtalálhatom azokat, akik hozzám hasonló képességeken osztoztak. Ezek után… minden gyerekjáték lesz, attól eltekintve, hogy sokkal több időt kellesz eltöltenem ebben a kisvárosban. Muszáj lesz új magyarázatot találnom, olyat, amivel nem vezetem teljesen félre Fabien-t, de azért a teljes igazságot sem tartalmazza. – Hol találtad? Megvásárolható? Vagy el kell lopni?

●● [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my mentor
my son
† Kedvenc dal :
You've got to get close to the flame to see
what you are made of

† Tartózkodási hely :
Ingázó Seattle, New Orleans és New York között



Phoenyx Leandra Thani ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jún. 14, 2016 3:45 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Amita && Phoenyx
I THINK IT’S IMPOSSIBLE TO REALLY UNDERSTAND SOMEBODY, WHAT THEY WANT AND BELIEVE
[You must be registered and logged in to see this image.]
A belvárosi liget elszeparálódva a város zajától, békésen és csendesen, árnyékos padokat nyújtva hagyta meg az illúziót, hogy az emberiség nem lakta még be teljesen -vagy inkább nem lakta le teljesen- a Föld nevű bolygót. A magam korában is szerettem a lankás dombokon sétálni, ruhám és a selyem anyag koszolódása sosem érdekelt, persze könnyű úgy, hogy a szultán kedvenceként szinte bármennyi ruhám lehetett. A kelmék nélkül, most mégis úgy éreztem magam, mintha megint ott lennék. A kezemben lévő gőzölgő kávék, a szél, ahogy hajamba kap. pont, mintha a belsőkert egyik lankájának tetején ücsörögnék a kísérőimmel. De akkor még ott volt a családom, a gyermekeim, kiknek nevetése mindig betöltötte a étert, akár a palotán belül, akár azon kívül voltunk. Ettől kicsit megreked a napi jókedvem, ahogy szinte mindig, s figyelmeztetem magam ismét, hogy talán jobb volna, ha végre a jelenre tekintenék, nem a múltamra.
Talán egy volt elfeledettnek hitt képességeim közül, hogy gondolatolvasó legyek, de ahogy a nő megérkezik, mintha már a magány érzése nem is lett volna jelen sosem, mosoly ült ki arcomra.
-Elfeledettnek hitt, boszorkány képesség.-vonok vállat könnyedén, mikor elveszi a feketét, és leül mellém a padra. -Csupán nem gondoltam, hogy okos lenne egy zsúfolt, emberekkel teli kávéházat választani. Nem mellékesen nem mindenki olyan, mint mi, s ezt igyekszem szem előtt tartani.-megjegyzésem nem ellene vagy a kapcsolatuk ellen szól, inkább a szín tiszta igazságra enged rávilágítani, hisz ő egy volt olyanok közül, amiket a boszorkányok elítéltek, s voltaképpen üldöztek is. Én viszont félig voltam csupán boszorkány, és nem is éreztem a kísértést, hogy olyasvalakit ítéljek el, aki nem tehet róla, hogy minek születik. Hisz egyikünk sem tehet ilyesmiről, mikor az első másodpercekben még azt hisszük, hogy érintetlenek, s tiszták vagyunk. Sajnos a természet már akkor közbeszól, s talán még meg sem születünk, de máris életre szóló béklyót varr a nyakunkba.
Kérdésére elmosolyodom, tudtam, hogy okos nő, s nyilvánvaló volt, hogy a város nem a látványosságairól vagy a turista középpontúságáról volt elsősorban híres, erről pedig nyilván ő is tudott.
-Az egyik helyi galériából szükségem volt egy képre az egyik üzlettársamnak, azért is jöttem ide. Bár sokadjára ideérkezve is mindig elgondolkodom, hogy milyen erők mozognak itt. Szinte mellbe vágják az embert, ahogy átlépi a határvonalat.-kortyolok kávémba, részben felfedve az ittlétem okát, arra nem kitérve, hogy tanítványom és más is ide köt immár. Szerettük a nagyvárosokat, ott találkoztunk, most mégsem ott beszélgettünk. Ez nyilvánvalóan nem volt véletlen.-Mindig is szerettem az ilyen kisvárosokat, bár hosszútávon alighanem megunnám őket. De néha jó elszabadulni, plusz, mint az újságokból tudjuk, ez a hely sosem alszik.-gondolkodom el, végignézve a liget békésen ácsorgó fáit, ahogy a nyári melegben a levelek éppen csak mozognak.-Plusz, találtam valamit, ami talán még hasznos is lehet neked.-nyúlok táskámba és a telefonomon pötyögve párat, előhívom a képet.-Elvileg meg tudják nekem szerezni, s ezzel továbbhaladhatunk az ügyben.-fordítom felé a kijelzőt. Segíteni akartam neki, és bár egyszerre annyi felé próbáltam meg így tenni, hogy néha magam is megleptem, de ha nem így lett volna, nem én lettem volna. Viszont a mindkettőnk számára javadalmazó barátság talán kifizetődő lehet nekem is.

:hug: ●● Dry and Dusty ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Druida •• feladatul kaptam a rombolást, de ne állj az utunkba
† Chatkép :

† Keresem :
a special kind of family ✦
† Kedvenc dal :
alive by sia
† Tartózkodási hely :
where my darling little bastards are ✦
† Hobbi & foglalkozás :
i have a shop ✦
† Humor :
hard ✦



Amita Dragomir ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Jún. 09, 2016 7:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Phoenyx && Amita
true friendship is a real gift
[You must be registered and logged in to see this image.]
Alig vártam, hogy ideérjek. Már a reggeli órákban repülőre ültem: sokkal gyorsabb volt, mint a vonat vagy az autó és szerencsére az anyagi keretem is biztosított volt arra, hogy akkor ruccanjak ki Mystic Falls-ba, amikor csak kedvem tartja. A kisvárosba tett látogatásaim soha nem a szórakozást jelentették, de nem is a tipikus munkára gondoltam, mikor úgy döntöttem, ismét átlépem a városhatárt. A szükség és az akarat együttes erővel dolgozott bennem. Szinte éreztem a hívó szót, ami idekötött és az sem számított, hogy az ország másik felében éltem a mindennapjaimat. Azok, akik hozzám hasonlóak voltak, itt lézengtek. Nem mindegyikük, kutatásaim alapján csupán páran tértek még magukhoz évszázados álmukból és mielőtt találkoztam volna velük szerettem volna mindent megtudni róluk... már amit lehetséges tudni olyan személyekről, akiket évszázadokra egy bányató mélyére zártak. Nem volt olyan szerencsém, mint vámpírok vagy varázslat által meghosszabbított élettartalmú egyének lettek volna. Semmi feljegyzés, semmilyen információ, semmi nem volt róluk... de voltak embereim, akik megfigyelték őket és tudtam olyanokról is, akik potenciálisan magukban hordozták azokat a géneket és képességeket, amiket én. Egyike voltam a tizenkettőnek. Megkaptam az egyik olyan druida erejét, aki nem élte túl a mészárlást és a büntetést és mióta ezzel tisztában voltam, arra vágytam, hogy hozzám hasonlóak körében lehessek, egy gyűrűbe fogjam őket.
Ehhez nem volt elég puszta elhatározás. Maximalista típus voltam, anélkül, hogy ne tartottam volna totális kontroll alatt a dolgokat, nem térképeztem volna fel a lehetőségeimet, semmit sem kezdtem el. Szükségem volt valakire, aki mestere a varázslásnak, nagy tapasztalattal rendelkezik és mivel hozzám hasonlót nem találhattam, a boszorkányok felé fordultam. Eredendően utálnunk kellett volna egymást, de... Phoenyx más volt. Lenyűgöző személyiséggel, intelligenciával és tudással rendelkezett, mindemellett hatalmas szerencsémre hozzám hasonlóan nem osztotta a determináció nézeteit. És remek kávét hozott, akárhányszor találkoztunk.
- Amikor telefonon beszéltünk is javasolni akartam, hogy valami csendes és szép helyen találkozzunk, de úgy tűnik én elfelejtettem, te viszont gondolatolvasó vagy. - Elfogadtam a felém nyújtott poharat és leültem mellé a padra. A hely nyugalmat árasztott magából, felettébb idilli és furcsa volt a nagyváros betonrengetegéhez képest. Hosszú távon nem biztos, hogy meg tudnám szokni, szerettem a nyüzsgést. - Nagyon megleptél, Phoenyx. Nem hittem volna, hogy legközelebb Mystic Falls-ban fogunk találkozni. Téged is idevezetett az utad vagy csak kíváncsi lettél a városkára? Már tényleg kíváncsi vagyok, mi okod van itt lenni. - Mosolyodtam el halványan. Legutóbb azt hiszem, New York-ban futottunk össze, ahhoz képest ez a hely egy temetőnek tűnt. És tényleg az volt.

 ●●  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Chatkép :

† Keresem :
my mentor
my son
† Kedvenc dal :
You've got to get close to the flame to see
what you are made of

† Tartózkodási hely :
Ingázó Seattle, New Orleans és New York között



Phoenyx Leandra Thani ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 08, 2016 11:27 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Amita && Phoenyx
I think it’s impossible to really understand somebody, what they want and believe
[You must be registered and logged in to see this image.]
Három város között ingázni nem volt egyszerű mutatvány, de míg régen kocsit kellett kéretni és lovas kíséretet. Majd sofőröm volt, most pedig már magam vezetem autóm és oda és akkor megyek, amikor akarok. Az idők változtak, hozzászoktam mindnek a maga szépségéhez és a maga csúfságához. Ismeretségeimnek hála azt mondhattam, hogy sehol sem unatkoztam, de ittlétem alatt szereztem új mentoráltakat és egy lányt, akit felettébb különlegesnek gondoltam. Tudtam, hogy milyen képessége van. Milyen viszonyban kellene vele lennem, mint boszorkány. De talán annak a ténynek hála, hogy sosem láttam a dolgokat csak feketén és fehéren, sosem gondoltam azt, hogy bizonyos dolgokat ne lehetne máshogy látni, bizonyos dolgokat ne lehetne úgy kezelni, ahogy még eddig senki sem kezelte. Például a druida-boszorkány kapcsolatot. Ellenségeskedésre megannyi okot tudtam volna én is felsorolni, de túl sok ideje éltem már, hogy foglalkoztasson más véleménye, vagy befolyásoljon más cselekedete. A saját fejem után mentem régen is, s most is. Tudtam, hogy a fiatal lány mit vár tőlem, segítségem bár nyilvánvaló nem volt kimondott, a levegőben érezni lehetett. Társasága mégis annyira üdítően hatott, hogy igyekeztem ezt figyelmen kívül hagyni, és úgy cselekedni, mintha nem tudnám, némi hátsó szándék mégis van a kapcsolatunkban.
A város zaja nem okozott számomra semmiféle hiányt, a galéria, amit meglátogattam, mégis eszembe juttatta múltam, és kávézó helyett a belváros közepén lévő ligetet választottam találkánk helyének. A természet közelsége neki is fontos volt, hisz erőnk némiképp ebből táplálkozik, ennek hála létezhet. A hotel, amiben megszálltam mostani látogatásomkor is, nem messze volt innen, a képet, amire letettem a kauciót, nemsokára már saját galériámban láthatom. Munkáim egyike volt ez a sok közül.
-Örülök, hogy eljöttél.-nézek a lányra, mikor már egészen közel ér a padhoz, amin időközben helyet foglaltam és átnyújtom neki a papírpoharat, amiben a megbeszélt kávézáshoz elengedhetetlen fekete nedű van. Ami annyira nem hiányzik múltamból, az a török kávé. Ha volt, ami a rengeteg édes és ragacsos sütemény mellé nem szolgált kedvenc italomnak, az az volt.-Remélem nem bánod, hogy egy zajos kávéház helyett egy csendesebb, barátságosabb helyre hívtalak.-mosolyodom el haloványan, hisz a kellemes tavaszi napsütésnek hála a liget zöldellő fái alatt, félárnyékba húzódva, szinte zavartalanul beszélhetünk, hisz a nap ezen déli időszakában, ráadásul hétköznap, nem épp ilyen helyekre járnak az emberek, inkább éttermekben ütik el idejüket vagy a bevásárlóközpontokban szórják el pénzüket.
Remélem kezdőnek megteszi  40   ●● Dry and Dusty ●●
  [You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
bitter sweet symphony
† Tartózkodási hely :
• mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
• always look behind your beautiful back
† Humor :
• grotesque



Hayden Greg Evans ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Ápr. 05, 2016 6:44 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
szabad játéktér
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
bitter sweet symphony
† Tartózkodási hely :
• mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
• always look behind your beautiful back
† Humor :
• grotesque



Hayden Greg Evans ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jan. 24, 2016 11:23 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Emlékeztem az apámra. Vele mindig több időt töltöttem, mint anyával, ennek is megvolt az oka. Valószínűleg az, hogy apám életmódját látva akkoriban még úgy gondoltam, az inkább követendő példa. Nem igazán gondoltam bele, hogy milyen fájdalmakat okozott az anyánknak. Mikor kamaszodni kezdtem, és elkezdtem érdeklődni a lányok után jöttem rá arra, hogy miközben egyiket a másikra cseréltem, már nekik sem esett jól, hogy lecseréltem őket, mint valami használt autót. Anyám sokkal több időt töltött apámmal, neki adta az életét, a fiatalságát... mindent. És ezt az az átkozott patkány kicsit sem becsülte. Mai szemmel már nem tudtam apánkra példaként tekinteni. Megvolt az okom rá, ennek ellenére anyával sem bántam kesztyűs kézzel. Tele voltam hibákkal. Jó ideig nem tűntek fel, egészen addig, míg mindketten meg nem haltak. Apa előbb, anya pár évre rá. Árvák lettünk, és hiába voltunk ott egymásnak Margot-val, az ember fia sosem éli meg könnyen, ha mindkét szülője elmegy.
- Köszönöm. - bukott ki belőlem, habár most nem az volt műsoron, hogy elkezdem magam sajnáltatni. Nem ezért jött. De még nem tudtam máshogyan kezelni a kialakult szituációt. Nem jutottam többre, csak bámultam a nagy szemeket. Égtek a tudásvágytól, attól, hogy megismerje azt, ami eddig még idegen volt. Én pedig ettől féltem. Mindennél jobban, éveken keresztül, mióta tudomást szereztem a létezéséről.
- Még meg kell szoknom, hogy itt vagy. Azt hiszem, még fel sem fogtam teljesen. - vált a mosolyom meglepetté, talán kissé keserűvé, hiszen míg a legtöbb testvér már gyermekkorában látja azt, aki az ő vére is, én ezt a lányt csak most látom először. Azt sem tudtam, pontosan hány éves... húsz talán? - Soha egyetlen apró hajlamot sem éreztem arra, hogy meg akarjalak ismerni. - Őszinte voltam, kicsit le is hajtottam a fejem. Szoktam embereket a földbe döngölni, de őt nem állt szándékomban. Csak... ez kellett ahhoz, hogy bemelegítsem a gondolataimat. - Vagy hogy tudni akarjam, mivel foglalkozol. Apám egy olyan életet élt, amelyre nem vagyok büszke, mert tönkretette az anyám életét. És ahogyan te bármit megtennél az anyádért, úgy én is megteszek. Vagyis tennék... de én már eltemettem az enyémet amiatt az ember miatt, akit te apádnak nevezel. Anyám egy gyönyörű, fiatal, élettel teli nő volt, orvosként életeket mentett, tökéletes nő volt, és ez sem volt elég. - Kis kifakadás volt, de sóhajtottam egyet, és úgy döntöttem, más vizekre evezek. - Talán sosem találkoztál vele. De ilyen apai példára talán nem is lett volna szükséged. - Ismét magam elé néztem, majd a keserű mosoly újra felbukkant az arcomon. Túl sokat beszéltem. Talán bántó voltam. De nem ez volt a fő célom. - Van egy testvérem. Rajtad kívül is. Margot. Ő nehezebb eset, mint én vagyok, szóval... ő egyáltalán nem tud rólad, és ajánlatos a találkozás előtt felkészíteni őt arra, hogy... létezel. - álltam meg hirtelen, és szembefordultam vele, hogy ismét elvesszek azokban a szemekben. - Van hol laknod? Pénzed? - kérdeztem. Még egy pár nap, és megszokom, hogy itt van. Azt hiszem.

sorry, i don't know who are you
to my dear sister, gwyn
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Tartózkodási hely :
Jelenleg Mistic Falls és Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
Egyetemi hallgató
† Humor :
Akad



Gwyneth Findley ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Jan. 05, 2016 7:10 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hayden & Gwyneth
Hát te meg ki vagy?

Végignéztem a srácon, miközben elmerengtem ezen az egész helyzeten. Pár napig kutattam utána, mint egy jó nyomozó és próbáltam összeszedni a lehető legtöbb információt, hogy eljussak hozzá. Erre puff, csak úgy találkozom vele itt a parkban. Nem gondoltam volna, hogy ekkora szerencsém lesz majd. Azért is iratkoztam át ide, mert biztos voltam benne, hogy rengeteg ideig fog tartani ebben a városban még megtalálom. Abban biztos vagyok, ha már ide jöttem akkor itt fogok tölteni egy kis időt. Ha megengedi, akkor pedig meg is ismerném.
-Akkor ezek szerint te sem tőle örökölted a jóképűséget... - Viszonozom a bókot. Valóban jóképű, sőt... túlságosan is az. Halvány mosoly jelenik meg a szám szélén, de gyorsan lelankad, amikor azt mondja, hogy az anyja csak volt. Persze egyből felfigyelek erre a fontos információra, és együtt is érzek, még így is, hogy nem ismerem őt. Hiszen nem könnyű senkinek sem elveszíteni az édesanyját. - Sajnálom az anyukádat. - Nem kezdem el most ecsetelni, hogy nekem van a világon a legmegértőbb anyukám és hogy mennyi mindent megtesz értem... inkább csendben maradok, és végighallgatom a mondandóját. Így is megtudok elég gyorsan pár dolgot, róla és az apámról is, akit azért mégis csak sajnálok egy kicsit, hogy nem ismerhettem meg. Ha nem lépett volna rögtön le és csak egy kicsit tudott volna rám is szentelni a figyelméből... jól esett volna egy-két dicséret, de ez nekem soha nem járt. Hiszen milyen családból vagyok én?
-Lehet, de ez még változhat. Ki tudja, jön egy fuvallat ami megváltoztatja a véleményed erről... -  Vonok vállat és indulok el mellette szép lassan. Nem bánom, hogy sétálunk mert igazából már nagyon ráuntam ott egy helyben az egyik lábamról a másikra állni. Felnézek rá, amikor újra megszólal. Szinte semmit sem tudok róla sem senkiről ebben a családban és ez igazán akkor fogalmazódott meg bennem mikor ideértem, ebbe a városba. Hogy rájöttem, igazából miért is vagyok itt és mit is tudok én, honnan indulhatnék ki. Az pedig nem volt túl sok, ugyebár. - Szeretek meglepetést okozni. Egyébként semmit, rólad sem tudtam sokáig. - Rázom meg a fejem és elhúzom a szám. Nem tudom, hogyan kérdezzek rá, hogyan kezdjek bele. Furcsa még ez a helyzet nekem, nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez. Némely pillanatokban úgy érzem, hogy nem is kellett volna idejönnöm, máskor pedig azt érzem, hogy rendben lesz minden. Meglátjuk. - De szeretnék tudni...

   
Bocsi a késésért  40  | Ruci | ©

       
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
bitter sweet symphony
† Tartózkodási hely :
• mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
• always look behind your beautiful back
† Humor :
• grotesque



Hayden Greg Evans ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Nov. 17, 2015 4:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem válaszoltam, mert tudtam, hogy csakis egoista duma lenne képes kifolyni a torkomon. Most mondjam, hogy engem azért fizetnek, mert logikusan kell gondolkodnom? Enélkül már elvéreztem volna, úgy őszintén.
Végignéztem rajta. Majd egy sóhaj. Méghozzá tőlem. - Egészen csinos lány vagy. Ezt valószínűleg nem apánktól örökölted. Ezek szerint apámnak mindig is jó ízlése volt. - Fűztem egy ideig a gondolatokat, de ha úgy néztük, ezt veheti bóknak, hiszen amellett, hogy az ő küllemét dicsértem, az édesanyját sem voltam rest egy bókban részesíteni, annak ellenére, hogy mikor anyám megtudta, apám mit tesz a háta mögött, többé nem volt békés családi életünk. - Az anyád bizonyára páratlan nő lehet, ha az apám időt szentelt neki. Az én anyám az volt. - mosolyodtam el halványan, majd megráztam a fejem. A szavaim elárulták, hogy az apámat az anyám is követte a sírba pár hónappal később. Árvának lenni nem jó móka, habár anyámat mindig is jobban szerettem. Vele semmi baj nem volt. Csak éppen belebolondult apám játékaiba. És ennek a lánynak a létezésébe. Az volt az utolsó csepp a pohárban. Aztán elment. Egy ideig csak a lakásból... majd az élők közül is. Erre nehéz emlékezni, pont a jogi egyetem kellős közepén voltam, mikor megtudtam, hogy anya meghalt. Margot nehezebben viselte, ezért kellett erősnek maradnom. Miatta. - Lehet egy feleség maga a megtestesült tökéletesség is.... az olyan férfiaknak kell más préda is, mert így érzik férfinak otthon magukat. Ebben a családban túlságosan is hasonlóak az emberek, én legalábbis hasonlóképpen gondolkodom, mint apám. Talán ezért is nem vagyok sem nős, sem apa. - Annyit gondolkodtam, mint egy nő. De nem készütlem fel erre a szituációra. A jelenlétére főleg nem. És amilyen kis ártatlannak tűnt, arra esküdtem volna, hogy csak akkor beszél, ha kérdezik. Egyszer összeakadna Margot-tal... a húgom már vehemensebben védi a területét a családban. De ez a lány is a családunk.
Ismét egy nagyot sóhajtottam, majd a karomat kitárva a hátához értem, így szólítva arra, hogy sétáljon velem. - Nem számítottam rád. - mondtam halkan, közben már érezve, hogy sima emberrel van dolgom. - Nem tudsz semmit az apád... apánk családjáról, igaz? - kérdeztem kíváncsian. Az anyja talán sosem beszélt rólunk. Az apám talán soha nem is avatta őt be abba, hogy az anyám két gyermeknek adott életet, nekem és Margotnak.

sorry, i don't know who are you
to my dear sister, gwyn
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Tartózkodási hely :
Jelenleg Mistic Falls és Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
Egyetemi hallgató
† Humor :
Akad



Gwyneth Findley ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 31, 2015 4:36 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Hayden & Gwyneth
Hát te meg ki vagy?

Nem értem, hogy miért akar szemmel leszúrni. Csak felvonom szemöldököm, és kíváncsi tekintetem le sem veszem a férfiről. Valami rosszat mondtam? Vagy én sem tudom már igazán. Hiszen úgy néz rám, mint aki ismerne. De honnan ismerne? Amikor még csak most érkeztem meg ebbe a fránya városba, hogy megkeressem a bátyámat, a mostohabátyámat, és végre megtudtam az igazat. Mert csakis ezért jöttem ide. Eddig már elég sok mindent elértem, rengeteg helyen voltam és nem tudtam, mire számíthatok. Mégis belevágtam a dologba, mert a vérem hajt. Valahogy úgy érzem, erre születtem. Kíváncsi vagyok mi lesz majd velem ha kijárom az iskolát. Felvesznek nyomozónak, vajon el tudom majd érni azt a célt, amire vágyom? Ha már most, egy ilyen apróságért ennyi mindent megtettem, ennyi mindent elértem, akkor azt hiszem, hamarosan be fogok rólam bizonyosodni, hogy igenis rátermett vagyok erre a szakmára.
A sorsban nem igazán hittem eddig, de most, hogy ez megtörténik velem, azt hiszem innentől kezdve nem fogok kételkedni ebben. Hayden. Mennyi esély volt erre egyáltalán? Hogy egy ekkora városba, pont vele találkozzak össze? Meglepődött arcot vágok, körülbelül olyat, mint ő az imént, amikor én mondtam meg a nevem. Először nem is tudok megszólalni, mondjuk valami örvendek vagy ilyesmi elhagyhatta volna a szám. Amikor viszont elkezdi a pénzt hajtogatni, összefonom magam előtt a kezem és felvonom szemöldököm. Most már meg fog eredni a szavam, az biztos. De persze jogos amit gondol, hiszen azt hiszem én is ezt hinném ha az, akinek pénzt küldök, hirtelen megjelenik nálam. Hívatlanul.
- Nem a pénz miatt jöttem. - Hirtelen bukik ki belőlem, rögtön miután Hayden elmondta a magáét. Nem húzom sokáig a dolgot, szinte rögtön folytatom is. - Anyám nem mondta el, hogy apám meghalt. Ezért jöttem ide, hogy megtudjam, ki és miért küldi nekem továbbra is a pénzt.

   
Bocsi a késésért  40  | Ruci | ©

       
Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
bitter sweet symphony
† Tartózkodási hely :
• mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
• always look behind your beautiful back
† Humor :
• grotesque



Hayden Greg Evans ÍRTA A POSZTOT
Szomb. Okt. 10, 2015 8:46 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Gwyneth. Köpni és nyelni sem tudtam. A húgom olyan leleményes és találékony, mint én. Vagyis... a féltestvérem, ha nagyon igazságosak akarunk lenni. És nem tudná letagadni, hogy ugyanazon vér folyik ereinkben. Hát nem olyan, mint egy nagy és boldog család? Nem, távol állunk tőle, ha jobban belegondolunk. De próbáltam nem megölni őt a szemeimmel. Hiszen nem voltam rá mérges, félreértés ne essék. Csak meglepődtem, hogy valaki tud olyan furfangos lenni, és eddig eljutni, mikor maximum egy nevet tudhat belőlem... én mindig máshol vagyok, és habár Margot képes feltűnő lenni, de akkor miért nem őt kereste, miért engem? A húgom okos. És itt van. Tudja a franc, milyen köveket mozgatott meg, hogy itt legyen, és ha én meg akarom ismerni azt, akit eddig még sosem láttam, hát valószínűleg én is hasonlóan teszek. A húgom rafinált. Máris büszke vagyok rá. Csak ezt nem mutatom ki. Vajon kit fizetett le, mennyit adott neki, hogy megtaláljon engem? Az anyja rólam semmit nem tud, maximum az apámról, de hát hozzá valószínűleg nem megy el. A temető eléggé nyomasztó hely. Szóval igen. Rafináltságból és észből jeles. Ettől függetlenül nem fogok vigyorogni rá. Inkább megveszek, de akkor sem. Bár túl sokat nézek ki belőle. Eléggé ártatlannak tűnik.
- Hayden. És azt hiszem, engem keresel. - bukott ki belőlem teljesen őszintén. Ezt a találkozást jobb lett volna azután megejteni, hogy bedobok pár pohárral valamelyik bárban. De mit akar itt? - Azt tudom, hogy a pénz bőven elégnek kellett lennie, szóval ha kuncsorogni jöttél, már mehetsz is. - Nem voltam kíméletes egyáltalán. - Sőt. Ha anyád nem költött szarságokra, már megtakarításodnak is lennie kellene. - jegyeztem meg mellékesen, majd megköszöürültem a torkom. Nem fogok analizálni, semmi türelmem hozzá ebben a nyomorult helyzetben. Tudtam, mi a célja. Vagy mégsem? Talán ő nem a pénzéhes fajta?

sorry, i don't know who are you
to my dear sister, gwyn
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Tartózkodási hely :
Jelenleg Mistic Falls és Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
Egyetemi hallgató
† Humor :
Akad



Gwyneth Findley ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 25, 2015 9:35 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.] Az igazság az, hogy nem valami nagy szám ez a város. Mármint kicsi és szépen elrendezett, de jobban szeretem a nagyvárosi életet. Ott jobban forr a vérem. Biztosan, hogy évek múlva majd én is egy kisebb városba szeretnék költözni nyugalom megtalálása céljából. De valami azt súgja, hogy nem ide. Egyszerűen csak alapból rossz előérzetem van erre a helyre. Nem értem a férfit. Csak néz, és néz, mintha talált volna rajtam valamit, ami annyira meglepő, hogy soha nem találkozott még vele. Biztosan nem. Nem vagyok különleges, csak egy egyszerű lány vagyok, aki éppen a kis körútját járja, és aki igazán utálja, ha úgymond játszadoznak vele. Felvont szemöldökkel nyugtázom a tényt, amit megállapított.
-Oh, értem. Hát megeshet, elég sok ember él a világon... - Vontam meg a vállam és egy apró mosolyt eresztettem felé. Egy kicsit néha még gyerekesen viselkedem bizonyos helyzetekben, néha pedig túlságosan szabadra eresztem a számat. Mondjuk nyomozó tanoncként ez nem egy nagy hátrány, csak úgymond a szakmán kívül azért megválogathatnám a szavaim. Úgy tűnik, ennyi volt a beszélgetés. Egyszerűen csak tovább indul, én pedig a másik irányba mennék. Ekkor újra megszólal. Visszafordulok, nagyokat pislogok a kérdésre. Figyelem a mozdulatait, mégis mit tegyek? Megmondjam? Megmondom. Probléma nem lehet belőle. - Gwyneth és a tiéd? - Fenébe a magázással. Nem tűnik idősnek, talán huszonötnek nézem. Nem veszem le róla a szemem. Reakciójára várok és igazából furcsállom is ezt a nagy kíváncsiskodást. Most már én is szeretném tudni az ő nevét. Nem hinném, hogy van ekkora egybeesés... ő biztosan nem az akit én keresek. Elképzelésem sincs, hogyan nézhet ki Hayden. Vajon most már lesz? Összefonom magam előtt a kezeim, egyik lábamról a másikra támaszkodom, közben pedig jól megnézem magamnak a férfit.


szavak száma: kukk || zene: itt || megjegyzés: bátyus :cukorborso:
Hayden & Gwyn

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
bitter sweet symphony
† Tartózkodási hely :
• mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
• always look behind your beautiful back
† Humor :
• grotesque



Hayden Greg Evans ÍRTA A POSZTOT
Csüt. Szept. 24, 2015 5:58 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
Szemöldökömet felvonva figyeltem arcának különleges vonásait, s különös haját, amely először barnának hatott, de amikor a fény rávetődött, némi vöröses fényt is kapott. Ilyet, vagy ehhez hasonlót sem láttam még soha, pedig megfordultam már egy pár helyen életem során. Olyan színű, mint.. még a megfelelő hasonlatot sem találom, a nyelvem sosem botlik meg. Emberek, abból élek, hogy beszélek, és ezekkel bizonyítok! És pár apró tárggyal, videófelvétellel, vallomással. Remek beszélőkém van, rengeteg alkalommal volt döntő hatású, most mégis arra vártam, hogy ő beszéljen. Különös szituáció, valószínűleg ha máshol találkozunk, nem akad meg rajta a tekintetem, ha bekopogott volna a szobámba, valamilyen házi klubbot keresve, nagy eséllyel az orrára csaptam volna az ajtót, miután megmondtam hogy hol is találja a keresett helyet. - Nem, csak hasonlítasz valakire. De nyilván túl kimerült vagyok. - Gunyoros megjegyzés volt részemről, még ha ez neki nem is tűnt fel. Még gúnyolódni is fáradt voltam. Apropó, fáradság. Nem ártana kipihennem magam. Nincs időm ilyen lányokkal foglalkozni, akikről semmit nem tudok, de nem látszik többnek húsznál. Ha annál idősebb, hát büszke lehet magára, egyáltalán nem látszik. Szerettem volna hallani a hangját. Mégsem jött ki szó a száján. Az tény, hogy én gyakorta váltok ki ilyen hatást a lányokból, de ez most cseppet zavarbaejtő. Ennek ellenére nem pirultam el, hiszen az mégis milyen lenne már?!
Indultam volna tovább, aztán mégis megálltam, és visszafordultam felé. - Mi a neved? - kérdeztem halkan, szinte átszúrva a tekintetemmel. Féltem a válaszától. Mert volt bennem egy sejtés. Megfeszültek az arcizmaim, az állkapcsom szintúgy, s fogaim összekoccantak. Éreztem. Nem tudtam elfojtani. Egyszerűen úgy éreztem, ismerem. Itt van. A lány, akit világ életemben próbáltam elkerülni, itt van. Pedig... nem akarom, hogy itt legyen! Elég szép kis összeget kap minden hónapban, hát mégis mi kell még neki? Még több? A fene egye meg az egészet, és apám kerge farkát is! Muszáj volt megköszörülnöm a torkomat, és megropoogtattam nyakamat, először jobbra aztán balra döntve. Nagy levegő. Majd még egy nagy levegő.

sorry, i don't know who are you
to my dear sister, gwyn
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Tartózkodási hely :
Jelenleg Mistic Falls és Whitmore
† Hobbi & foglalkozás :
Egyetemi hallgató
† Humor :
Akad



Gwyneth Findley ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Szept. 22, 2015 5:15 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

[You must be registered and logged in to see this image.] Miután végeztem az iskolai teendőimmel, autóba ültem és nekivágtam, hogy körülnézzek Mystic Fallsban. Múltkor már jártam ott, de nem volt időm az egész városkát felderíteni. Úgyhogy most eldöntöttem, hogy ezt fogom tenni. Hosszú még a mai nap, nem sürget az idő. Végre beállt a csend nálam, teljesen berendezkedtem és az iskolában is tökéletesen oké minden. Jó a kedvem. Feltekerem az autóban a hangerőt, valami kellemes dallamú zene szól éppen. Talán Lindsey Stirling lehet. Nem szeretem a túlpörgős zenéket, ezért ez tökéletesen megfelel az ízlésemnek. A pohártartóból felveszem az energiaitalt, kortyolok egyet és megnézem az órát. Mindjárt megérkezem. A forgalom nem túl nagy, akik dolgoznak azok szerintem már hazamehettek az én örömömre, úgyhogy a viszonylag üres úton izgalom nélkül haladok.
Nem tart sokáig az út. A központba megyek, belvárosba. Leparkolok valahol, kiszállok az autóból és táskámat a vállamra dobom. Megnézem, hogy minden szükséges dolog benne van e, ha igen, akkor bezárom az autót és sétára indulok. Először megnézem a belvárosban a boltok kirakatait, a különböző üzleteket, irodákat. Mindenre kíváncsi vagyok és legfőképpen arra, hogy mikor fogok már meglátni egy ismerős nevet egy kis táblácskán. Elvégre ezért vagyok itt. Hogy felkutassam a férfit, aki a mai napig küldi nekem a pénzt apám helyett. Ha már vele nem találkozhattam... sok minden megfordult már a fejemben. De nem akarok egyiknek se láthatatlanba valóság alapot adni, a legfőbb célom, hogy megtaláljam a férfit.  
Lábaim csak visznek, visznek előre. Talán egy boltban álltam meg egész idő alatt, annyira hogy vegyek magamnak egy üveg vizet. Aztán tovább mentem. Néha annyira jó össze vissza járkálni, amikor azt sem tudod hová mész... izgalmas. Főleg, ha a végén egy szép helyre tévedsz. Mint most én. Egy ligetet találtam. Elmosolyodtam magamban, majd elindultam a sétányon, nézelődve. Nem sokáig jutottam, csak pár méterre, hiszen észrevettem, hogy a velem szemben álló férfi csak bámul és bámul. Nem tudtam, hogy ennyire jól nézek ki, vagy ennyire rosszul...? Soha nem hagyom ennyiben az ilyen dolgokat, elég nagy a szám, úgyhogy odasétálok hozzá, megköszörülöm a torkom. Nem mosolygok.
-Van valami probléma? Esetleg... ismer valahonnan? - Felvontam a szemöldököm, miközben lehetőleg tartottam a szemkontaktust vele. Volt valami ismerős az arcában, de úgy gondoltam, csak a helyzet játszadozik velem.

szavak száma: kukk || zene: itt || megjegyzés: bátyus :cukorborso:
Hayden & Gwyn

Vissza az elejére Go down


Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
† Kedvenc dal :
bitter sweet symphony
† Tartózkodási hely :
• mystic falls
† Hobbi & foglalkozás :
• always look behind your beautiful back
† Humor :
• grotesque



Hayden Greg Evans ÍRTA A POSZTOT
Pént. Szept. 18, 2015 6:50 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
[You must be registered and logged in to see this image.]
A nappaliban ültem, kezemben az aktuális újsággal. A délutáni tevékenységem ebben merült ki, miután a takarítónő távozott, és hagyott némi kaját a hűtőben. Elég jólmenő állásom van, amely végett lehetőségem nyílik arra, hogy ilyen luxust engedjek meg magamnak. Nyilván nem is véletlen, hogy a hotel egyik legjobban felszerelt kislakását birtoklom. Nem tudnék összezsúfolódni egy másfél szobás garzonban, amelyet egyes elvetemültek képesek lakásnak titulálni. Ennél már évek óta jobb sorom van. Ugyan apám mindig arra szoktatott, hogy a kicsit is becsüljük meg, de számomra nem volt kicsi, miután megkóstoltam ezt az életet. Eszem ágában sincs a szintem alá süllyedni. Ezt már megszoktam. Semmit nem toltak a fenekem alá, mindenért én küzdöttem meg, s miután elhelyezkedtem, még az egyetemi tandíjat is visszafizettem az apámnak, miután ő finanszírozta a tanulmányaimat. Nem számított rá, hogy meg fogom tartani ezt az ígéretet, de én nem felejtek. Sokkal tartoztam neki. A halála után pedig ő tartozik nekem. Le fogom verni még rajta azt a helyzetet, amibe belekényszerített. Ostobasága nem ismer határokat. Az egyértelmű, hogy Trish és én örököltük minden vagyonát. Anyát a válás után semmire sem méltatta, még egy kis pénzzel sem, csupán a gyerektartással. De nem fogtam fel soha, hogy annak a lánynak, aki ott él abban a távoli kis városban... neki miért nem különített el egy kisebb összeget. Nem nekem kellene a fejemnek fájnia minden hónap elején, hogy ne felejtsek el a számlára utalni pénzt. A szokásos összeget.
Többször elgondolkodtam már azon, hogy évek óta ugyanazt az összeget kell utalnom. De egy gyermek mindig ugyanannyiba kerül? Feleslegesen gondolkodom ennyit, ha jól sejtem, hiszen nekem nincs gyerekem, és nem is nagyon van tervbe véve. Nem érzek kényszert arra, hogy valaha is apának akarjam érezni magam. Ha itt van Trish, minek tegyem ki magam még egy ilyen nagy feladatnak? Bár Trishnél rosszabb már nem kerülhet a nyakamba. Elég ő is. Még egy gyerek? Ki van csukva!
Végigpásztáztam a különböző rovatokat, kihagyva a női bajokkal foglalkozó cikkeket. Csak a szememet forgatom azon, hogy egy-egy nő mit össze nem tud hisztizni egy csalfa pasi miatt, vagy netán egy nem alvó csecsemő miatt. Felfoghatatlan.
A telefon délután kétszer is csörgött, de nem vettem fel. Folyamatosan visszautasítom a New York-ból jövő hívásokat. Nem akarok még visszamenni, és élni az ügyvédek monoton életét. Pedig az eredeti terv úgy szólt, hogy két hónapra jövök. Ez mikor is volt? Két éve, igen. Belehúztam. Elég rendesen. Ügyvédnek lenni szívás. Azon kívül, hogy ilyen luxust engedhetsz meg magadnak, semmi más előnye nincs. Legaábbis eddig azt hittem.
Csak levegőzni akartam leugrani a városba. Kellemesnek tűnt ebben az időben errefelé bóklászni, ám mikor zsebre vágott kezekkel haladva előre megpillantottam egy ismerős arcot... nem, nem úgy volt ismerős, hogy már láttam. Inkább csak a szemei. Azok olyanok voltak, mint az enyém vagy éppen Trish-é. Le is dermedtem rögtön, és csak bámultam őt. Úgy nézhettem ki, mint egy címeres majom.

sorry, i don't know who are you
to my dear sister, gwyn
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Aug. 10, 2015 5:02 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next


Heaven & Harper
I'm not a monster
♒ Down
♒ Megérkeztem
♒ 412
♒ Credit

Egyre jobban tetszett a város. Tökéletes volt ahhoz, hogy egy kis időre meghúzzam magam, egészen csak addig, amíg a gondolataim le nem tisztulnak és el nem döntöm, hogyan és merre tovább. Féltem attól, ami rám várt, hiszen már csak napjaim voltak hátra az elkövetkezendő teliholdig, amelyen ismét farkassá kellett változnom, ezzel is tudatosította bennem az anyatermészet, hogy mekkora bűnt követtem el. Rágondolni sem akartam arra, amit tettem annak ellenére, hogy nem lett volna szabad hibáztatnom magam, hiszen önvédelem volt. Ám a lelkemet nem nyugtatta meg ez a tény, ahogy azt sem, amikor lehunyt szemeim előtt megjelent anyám tekintete, aki szinte csupán arra nem utasított, hogy azon nyomban tűnjek a szeme elől és ha még egyszer meglát a saját közelében, akkor nem áll jót magáért. Soha nem értettem, egy anyának hogyan lehet fontosabb egy férfi, mint a tulajdon gyereke, aki ő hordott ki, nevelt fel és szeretett? Persze, ott volt neki a húgom, aki az elhunyttól született… de nem hinném, hogy Heaven egyetlen tulajdonságában is különb lett volna nálam azért, mert más volt az apánk.
Levegőzni jöttem a parkba, nem hittem volna, hogy egy eldugott amerikai kisváros ilyen mértékű szépséggel tud majd kecsegtetni. A fáj lombjai tökéletes árnyékot biztosítottak a melegben, megmunkált padok sorakoztak az ösvények szélén és a képet csak a babakocsikat tologató anyukák, valamint a viháncolóan szaladgáló gyerekek tették szebbé, akik boldogan ugráltak néhány távolban beszélgető pár felé. Ettől függetlenül nem volt tömeg és én magam is meglepődtem, hogy hirtelen nyugalmat éreztem saját magamban. Mint amikor a bűnös betér egy templomba, térdre rogy az oltár előtt és szinte érzi, ahogy a felette álló hatalom a vállára teszi a kezét, mert megbocsájtott neki és szeretné vele közölni, hogy mostantól semmi baj sem fog történni. Ezt az érzést kerestem már régóta, sajnos kezdtem elveszteni az abba vetett hitemet, hogy meg fogom találni. Talán egyszer. Talán éppen itt, úgy, hogy legalább a bátyám mellettem volt és attól már nem kellett tartanom, hogy ő is eltaszít magától. Örült nekem, ami miatt végre ismét boldog lehettem egy kicsit… reméltem, hogy visszakapom azt az ember az életembe, aki a legfontosabb volt számomra mindig is.
Kezeimet a ruhám zsebeibe mélyesztettem, lassú léptekkel haladtam a néha kavicsokkal felszúrt úton, egyet-egyet tovább is rúgtam, hogy nézhessem, merre kerülnek el a mozdulatom által. Felpillantottam és összeráncoltam a homlokomat, amiért a velem szembejövő személy túlságosan ismerős volt. Szőke haj, magas, eszméletlenül vékony alak, gazellaléptek, amelyek arra késztettek, hogy megforduljak és visszafelé vegyem az irányt. Heaven? Mit keres ő itt? Miért jött ide?

Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
Elastic Heart
† Tartózkodási hely :
∞ homeless
† Hobbi & foglalkozás :
∞ find my brother
† Humor :
∞ childish



Apocalypse Benson ÍRTA A POSZTOT
Kedd. Júl. 28, 2015 8:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Lezárt játék!
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
Elastic Heart
† Tartózkodási hely :
∞ homeless
† Hobbi & foglalkozás :
∞ find my brother
† Humor :
∞ childish



Apocalypse Benson ÍRTA A POSZTOT
Hétf. Jún. 15, 2015 11:36 am
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

give you what you like
[You must be registered and logged in to see this image.]

Soha nem értettem azt, hogy mire jó olyan ruhákba bújni, amit szerintem egyetlen egy ember se fog felvenni. Ezért is tartottam feleslegesnek az ilyen haszontalan újságokat megvenni. Egyszerűen csak pénzpazarlás. Legalább jól néznének ki és a lányok ne lennének karót nyeltek. Mintha minden élet kiszállt volna belőlük. Néha szerintem még a csigákban is több életkedv van, mint ezekben a lányokban. Azt se értettem, hogy miként keveredtem ide és miért pont ide hozott a lábam. Annyi helyre mehettem volna, annyi mindent láthattam volna ebből a városból. Vágytam arra, hogy megismerjem az új otthonomat. Persze jobban örültem volna annak, hogy a bátyám, Barry is elkísér, de ő még mindig aludt. Az se kizárt, hogy Caitlyn is ott volt. Nem szerettem őket zavarni. Sőt, néha igazán úgy éreztem, hogy tovább kellene állnom. A szüleim jó pár hónappal ezelőtt haltak meg egy támadásban. Biztos vagyok abban, hogy vámpír tette, ezek után pedig intézetbe kerültem volna, ha nem szökök meg. Nem volt könnyű mindig talpon maradni, de szerencsére sikerült és egy idő után úgy fogtam fel az egész utazást, mint életem egyik legnagyobb kalandja. 13 voltam még csak akkor, amikor neki vágtam a kicsit se veszélytelen útnak, de mára már öregedtem egy évet. Nem túl idős, se nagykorú, de ez nem zavart. Szerintem nem a koron múlik az, hogy ki mennyire érett. Sokat erősödtem, mint testileg, mind lelkileg, de talán az utóbbiban leginkább, hiszen azok után, amin keresztül nem csoda. Egyre közelebb és közelebb sétálok, mintha a kíváncsiság kútja soha nem tudna kiapadni. Még az se tud megzavarni, hogy valakinek neki megyek. Látnom kell ezeket a borzalmas ruhakölteményeket. Ezért fizetnek nekik, hogy ezeket vegyék fel és tegyenek úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb ruhája? Ahh, nem értem az   embereket. Hallom, hogy valaki megköszörüli a torkát, de egészen addig nem is érdekel, míg hatalmas lábaival meg nem előz. Kicsit bosszúsan pillantok fel rá, hiszen miatta nem látom azt a borzalmat, ami itt folyik. Próbálom kikerülni, de amikor látom, hogy ez képtelenség, illetve még meg is szólít, akkor megállok és lassan pillantok végig az ismeretlen férfin. Érzem rajta, hogy nem ember és talán még egy kisebb morgás is feltörne bennem,ha már kiváltottam az átkomat. Miért vonzom a vérszívókat? Homlokomra van írva, hogy gyere, mert a kedvencem vagy? Drake, Darius és most meg Vincent...
Alyssa vagyok.- válaszolok neki automatikusan, de a szememet nem veszem le róla.Nem értem, hogy miért állított meg. Bár nem kizárt, hogy ide nem lett volna szabad betennem a lábamat. Viszont még ez is jobbik esett, mert ha azt akarja,hogy vegyek fel egy ilyen borzalmas ruhát, ahhoz szerintem előbb piros hónak kellene esnie.  - Éppen tegnap lettem 22. - válaszolok neki egy kicsit ironikusan. Azt azért megértem, hogy 16 évesnek néznek, de azért tizennyolcnak nézni már majdnem olyan,mint huszonkettőnek. - Amúgy ha a szüleimet keresed, akkor szerintem pakolj be jó pár napra,mert több száz kilométerre vannak innét és már nincsenek is olyan helyzetben, hogy bármit alá tudjanak írni. - a hangom komolyan cseng, hiszen kimondani azt, hogy halottak... Nem arra nem vagyok képes. Lehet nem voltak a világ legjobb szülei, de szerettem őket és részben törődtek is velem. Végül lopva ki kukkantok a kolosszus mögül,majd újra rá. - Nincs szerintem annyi pénze, amivel rá tudna venni arra, hogy belebújjak azokba a ruhákba. Nem akarok habcsók, se torta lenni. Talán a másik lány is csak azért sérült le, mert nem akart úgy kinézni, mint egy habos-babos muffin.- szólalok meg egy kisebb mosoly keretében. Néha bölcsebb lenne megtartani a véleményemet magamnak. Főleg, akkor ha a megérzésem nem csal és tényleg vámpír. - De az az asztal igazán hívogató. - mondom kicsit elmélkedve, hiszen nem  ettem sokat reggelire. Mondhatni semmit se. Érzem az íncsiklandó illatokat,amik csak úgy vonzanak,majd újra Vincentre nézek egy ártatlan pillantás keretében és kíváncsian várom az újabb érvet amellett, hogy miért is kellene kisegítenem őt.

|| 40


[You must be registered and logged in to see this link.]

mr. aldridge & me
Vissza az elejére Go down


Vendég



Vendég ÍRTA A POSZTOT
Vas. Jún. 14, 2015 4:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
 
Alyssa & Vincent





Help Wanted

Pretty Girl
.................................

Alapjába véve nem volt bajom az esküvőkkel, sőt, a kis háremem tagjait általában dobbantottam, és töröltem az emlékeit abban a pillanatban amikor azt kezdték pedzegetni, hogy nem ártana valamiféle rangsor, vagy… legalább az egyikük a feleségem lehetne. Elégedett voltam a jelenlegi életemmel, nem mondom, hogy rossz lett volna bármi is. Nem panaszkodhattam. Megvolt mindenem ami ahhoz kellett,hogy kényelemben élhessek, az a fajta nyüzsgés hiányzott a közelemben amit az új életek, a fiatalság tudott csempészni, és ezt egy ideje egy csöpp vörös hajú lány csempészte bele az életembe, aki csupa szív és lélek, s attól tartok ezen nyitottsága fogja bajba sodorni, na meg a nagy szája, épp rajta morfondírozok, s készítem elő a fotózást. Napszemüveg van rajtam, meg egy ing, elég meleg van a mai napon, és én sem a sötétebb ruhákat részesítettem előnybe pont emiatt. A kocsimban volt még néhány táskám, ezeket kipakoltam és utána az asszisztensem odaadta a megfelelő embereknek, többnyire a megvilágításhoz kellettek az ellenzők, örültem ennek a felkérésnek is, Mary Clare, vagy melyik magazin? Nem szoktam olvasni efféle lapokat, ezért nem is zavartattam magam, megkaptuk a ruhákat, és már csak a fotózás maradt hátra. Hangokra lettem figyelmes, végül megéreztem a vér szagot is.  Aztán gyerek sírást hallottam, a testvérpár kisebbik tagja felnyalta a földet, játék közben, szerencsére nem esett semmi bajuk, a ruhák nem is érdekeltek volna, bár az asszisztensemet láttam, hogy őt igen, de kinek mi a fontosabb, nekem az,hogy mindenki épségben legyen, a ruhák pótolhatók, ennyi idő alatt sikerült erre rá jönnöm, de az életek nem, az ember életek egyáltalán nem. A nagylány nagyon bepánikolt, így hívtam a szülőket, és az egyik lótifutit ide rendeltem a páros mellé, hogy vigyázzanak a gyerekekre. Ezután fokozott figyelmet rendeltem el. Volt egy kis kajás standunk, éltelek és italok voltak rajta. Azért viszont mérges leszek, ha kajás kézzel fognak össze taperolni mindent. Ezért egy kisebb kézmosó, kézfertőtlenítő stand is ki volt téve, angol vagyok és tisztaság mániás. Azokból az időkből ahonnan származom, nem volt ekkora egészségügyi mizéria,de valahogy túléltük, viszont többen maradtunk volna életben, ha korszerűbb lett volna az orvostudomány, ha valamit fogok csodálni a fejlődésben, az mindig is az emberi életek megmentése és ez a tudomány. Persze, mennyire könnyebb lett volna, ha mindenki minden sérülése után vámpír vért kapott volna? Leredukálódtak volna a betegségek időtartalmai, kevesebb beteg ember lett volna, nagyobb lett volna a vámpírrá válás kockázata. Mert nem mindenkinek tesz ám jót ez az élet, időnként én is elgondolkodtam azon,hogy vajon helyes-e hogy túléltem a gyerekeimet? Hogy túléltem számos kort, ám végül is, nem bánom. Felemelkedések és bukások szemtanúi voltam, korábban porszem voltam a föld körforgásában, ma sem vagyok nagyobb, de  több az élettapasztalatom mint akkoriban.
- Mr. Aldridge! Nincsenek koszorús lányaink! Azonnal kellene szereznünk! - lépett elém, az asszisztensem, én pedig elgondolkodva pillantottam körbe.
- Nézze meg az adatbázisban, hogy van-e szabad lány, gyerek. - mivel stúdiót üzemeltetek, gyermek modelljeink is vannak, nem ám abból állok ki éjt nappallá téve, hogy vámpírokkal üzletelek, a könnyebb vérivási lehetőségek végett.
Nekem jönnek, érzem, megéreztem, aztán hallok egy futó bocsánatkérést, de az illető suhan is tovább, illetve suhanna. Végig pillantok a lányon és megköszörülöm a torkomat, megkerülöm, kerekded bájos arc, a haja kicsit kusza, de a sminkesek tudnának kezdeni vele valamit.
- Szervusz, a nevem Vincent. - kezet csak azért nem nyújtottam mert a mai fiatalságnál sosem lehet tudni, meg még épp sétáltunk, én hátrafelé tettem néhány lépést, majd megálltam. Láttam rajta, hogy leginkább csak bámészkodik és beesett a fotózás kellős közepébe. - Lehet, hogy roppant furcsán fog hangzani, de… mit szólnál ha rövid idő alatt sok zsebpénzt keresnél, és ehhez nem kellene mást tenned, mint felvenni néhány koszorús lány ruhát, mosolyogni, ingyen enni arról az asztalról, és… persze aláírni a szerződést, amely a mai esküvői fotózásra szól, remélem, elmúltál már tizennyolc éves. - ráncoltam a homlokom, hülye kérdés volt, mert a fenébe is , láttam rajta, hogy még annyi sincs. Így nem tudja alá írni a szerződést, illetve, tudná ha lenne egy gondviselője itt. Kérdőn pillantottam körbe, csak legyen és máris megfűzöm a lány szüleit, hogy ez mekkora üzlet lenne, a számomra is és a számukra is. - Szükségem lenne egy lányra ugyanis, a korábbi lány húga felsértette a lábait és most orvoshoz kell menniük. - hogy lerohantam a lányt? Egy kicsit talán, de a cél szentesíti az eszközt. Azt hiszem a kelleténél többet beszéltem, de ezt rá fogom arra a kis bizonyos vörös tornádóra aki betoppant az életembe, mint egy szélvész és legalább olyan emlékezetes nyomokat hagyott bennem mint az a természeti jelenség, csak ő nem károkat, hanem reményt, és boldogságot, és emlékeket idézett fel, amelyek kedvesek voltak a számomra egykor.


♫Waltz♫ ✘ Outfit ✘ Alyssa



A hozzászólást Vincent Lucien Aldridge összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 25, 2015 1:16 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
† Kedvenc dal :
Elastic Heart
† Tartózkodási hely :
∞ homeless
† Hobbi & foglalkozás :
∞ find my brother
† Humor :
∞ childish



Apocalypse Benson ÍRTA A POSZTOT
Vas. Máj. 24, 2015 11:30 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

give you what you like
[You must be registered and logged in to see this image.]

Még csak pár napja voltam ebben a városban, de máris úgy éreztem, hogy még sok meglepetéssel fog szolgálni. Persze azt se felejthető tény, hogy nem magamtól kerülte ide és találtam meg a testvéremet, hiszen majdnem vámpír vacsora lett belőlem. Ohh, soha nem fogom elfelejteni azt a férfit, hiszen majdnem megölt. Komolyan mondom, hogy szerintem kellene diliházat létrehozni a vámpírok részére is és Darius első lehetne a beteg közül. Én szívesen beutalnám őt. Lassan elülök az ágyamban, egy darabig csak bámulom az üres falakat, majd pedig próbálok a lehető leghalkabban eljutni a fürdőig. Elmerülök egy kád vízbe, majd egy apró foltot veszek szemügyre az oldalamon.Csodás, még mindig itt van annak a ba... De végül megrázom a fejemet, hiszen nem akarok arra a napra gondolni, illetve arra se, hogy sok idő után most először majdnem meghaltam. Lassan a csempére pillantok de, itt nincsenek ott a matricák, mint otthon volt picur koromból. Rövid ideig hagyom, hogy az emlékek beszippantsanak, de végül lassan elmerülök a vízben és hamarosan már törölközőben slattyogok vissza a szobámba. Előkeresek egy tiszta ruhát, amit pár napja vettem, hiszen Barry nem jött el velem. Fogalmam nincs arról, hogy örül-e nekem vagy nem. Alig beszéltünk a napokban, mintha nem tudna velem mihez kezdeni, pedig még el se mondtam azt neki, hogy a szüleink meghaltak és elszöktem. Fogalma nincs arról, hogy hónapokig városról városra szeltem az utcákat, miközben őt kerestem. New Orleansban majdnem meg is haltam, de végül megúsztam. Utána Drake-hez kerültem, aki csak úgy eladott Darius-nak. Szép kalandos életem volt, de röviden ennyi. Közben már a hajamat szárítom, miközben a gondolatok továbbra se hagynak békén, vagyis a múltam emlékképei. Végül felkapom a hátizsákomat és már az utcán is vagyok.
Nem akarok otthon maradni. Az idő szép, mondhatni hátágra a süt a nap, miközben a madarak dallama tölti be az utcákat. Úgy érzem, mintha egy másik világba csöppentem volna. Annyira szép ahogyan énekelnek, hogy egy pillanatra megállok és azt hallgatom. Szereznem kell valahonnét egy gitárt is, mert már hiányzik az, hogy zenéljek és énekeljek. Mindig is szerettem dalokba önteni az érzéseimet és együtt énekelni másokkal. Figyelem a rügybe boruló fákat, azt ahogyan a madarak néha ijedten repülnek arrébb, majd újra rákezdenek az énekre, mintha ezzel is az emberek hangulatát szeretnék befolyásolni, aprócska örömet okozni nekik. Végül egy parkos résznél találom magamat. Hmm, egészen szép hely, hiszen tele van virágokkal. Leszakítok egyet és a hajamba tűzöm, mintha valami hippi lennék. Végül egyre beljebb sétálok a füvön és kíváncsian nézem, hogy miért van ekkora felhajtás. Amikor egészen közel érek, akkor megállok és csodálkozva látom, hogy fotózás zajlik. Komolyan valaki itt tartja az esküvőjét? Fura, de azok a ruhák nem is annyira szépek. Mintha valami úthenger ment volna át a legtöbb lányon. Se mosoly, se mell és még sorolhatnám. Végül egészen közel lépdelek egészen addig, amíg neki nem megyek valakinek.
Bocsánat. - mondom automatikusan, de nem nézek rá. Egyszerűen csak kikerülöm őt, mert még jobban szemügyre szeretném venni az eseményeket és a borzalmasabbnál borzalmasabb nézéseket, s akkor még a ruhákról nem is beszéltem.


|| Remélem kezdőnek jó lesz. 40
 


[You must be registered and logged in to see this link.]

mr. aldridge & me
Vissza az elejére Go down





Sponsored content ÍRTA A POSZTOT
Today at 12:34 pm
Ugrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 

Liget

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a köv. oldalra: : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi :: Mystic Falls :: Belváros-