Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Kilences számú előadó

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 03, 2016 8:51 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Ebony && Levi
no one can stop me

- Na, ezt mondjuk nem találtam volna ki. Még sosem jártam Belgiumban. Hallani se nagyon hallottam róla. - Megvontam a vállamat. Nagyjából annak örültem, ha a saját lakóhelyem híreivel tisztában voltam, nem még egy európai országéval, ami nagyjából arról híres, hogy ott van Brüsszel, és egy csomó nagy és okos politikus. Még jó, hogy ezt nem mondtam ki hangosan, a hangomból folyt volna a maró irónia és gúny. - Nyaralás szempontjából érdemes ott megfordulni? - kérdeztem kíváncsian, mintha tényleg azt terveztem volna, hogy kiruccanok oda. Egyedül biztosan nem, de nem akartam leszólni a származási helyét, mert Amerika sem a fellegek legfelső fokán elhelyezkedő paradicsom, szóljon róla bármilyen fáma odaát. Az amerikai filmekben például ritkán beszéltek arról a bizonyos negyedről, ami minden város külső részeiben megtalálható, és nem fehér, hozzánk hasonlók lakják. Én már csak tudtam, másfél éve ismerem Williamsont, aki egy ilyen gettóból jött.
- Majd másor talán elmesélem. - kacsintottam rá. Az, hogy mit műveltem a professzorral, nem éppen olyan sztori, amivel szívesen vágódnék be másoknál, habár sokan nevetnek rajta azóta is, de én örültem, hogy nem csaptak ki utána a suliból. Egy tanár mindig a legrosszabb ellenség, főleg a főiskolán. - A Columbia sincs tejszínhabból. - vigyorodtam el, és nem is tűnt már fel, hogy úgy tudok hazudni, mint a vízfolyás. Nem vallottam be soha senkinek, miért hagytam el a várost és azzal együtt a Columbiát. - Egy napot töltenél el ott, és rájönnél, hogy igazam van. De kérdezhetném én is, miért vagy itt, és miért nem a... ligás suliban. - vontam fel szemtelenül a szemöldököm, de tudtam, hogy neki tetszene. Már ha tényleg szereti ezt a szakterületet, akkor a Columbiát neki találták ki. Én is szerettem ott tanulni, de fontosabbnak bizonyult a menekvés, mint az, hogy tényleg ott maradjak, és megpróbáljam kimosni a nevemet a mocsokból. Nem akartam kockáztatni.
A hozzáállásról való kérdése sem lepett meg, habár sokan nem merték megkérdezni, ő azonban eddig sem próbálta visszafogni magát. Rögtön mondtam én, hogy más mint a többi. - Mert nincs kedvem a McDonald's-ban dolgozni. - rántottam meg a vállamat, miközben újabb vonalat húztam a rajzon, és kicsit elsatíroztam az ujjammal, de közben ugyanúgy tudtam figyelni arra is, amit beszéltem. - A vizsgákon mindig jó voltam, a köztes időt inkább csak... elütöttem. Ezzel-azzal. Nem vagyok mintadiák... sajnos. - húztam mosolyra a számat ismét.
Felemeltem a fejemet egy pillanatra, mikor közölte hogy nincs barátja. Megpróbáltam nem túl egoista vigyort villantani, elég kevés sikerrel. - Akkor nem félek el meghívni ebbe a kis buliba. - A füzetembe lapoztam, és előhúztam egy zöld nyomtatott lapocskát. - Holnap este. Olyan kis karos összezörrenés. A jogosok meg mi. Elég durva belegondolni, hogy ezek az arcok fognak bennünket évek múlva képviselni, keményen nyomják, de azért nem veszélyesek. - tettem aztán hozzá.

©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Kilences számú előadó - Page 2 Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Kedd Jan. 05, 2016 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Levi && Ebony
with shortness of breath you explained the infinite

Csak megcsóváltam a fejem a kérdésére, így válaszoltam. Nem, nem volt érdemes odamenni, vagyis leginkább a sajátos élményeim szóltak belőlem, amelyekből a húszévnyi jót felülírta néhány nehézség, de nekem ennyi bőven elég volt, hogy ne zengjek ódákat arról a helyről, ahonnan származtam. Évekkel ezelőtt még a nyaralásokon ismerkedésekkor is ajánlgattam a friss barátoknak Brüsszelt, ám most belegondolva ha visszamennék nekem is olyan lenne, mintha egy turista lennék. Eltekintve attól, hogy a torkom és a gyomrom is görcsbe rándulna megelevenítve magam előtt egy alternatív jövőt, amit ott tölthettem volna el tanulva, munkába járva, bevásárolva, sétálgatva. Így inkább az esetek többségében bele sem mentem abba, hogy beszéljek az egykori otthonomról. Viszont szerencsére nem is nagyon engedte a mellettem ülő, hogy teljesen más felé kalandozzak el, folyamatosan szóval tartott. Más esetben nem biztos, hogy türtőztetve magam figyelni tudtam volna és pókerarcot vágva nem közöltem volna az illetővel, hogy légyszíves hagyjon békén, esetleg magamban fortyogtam volna, Levi mégsem idegesített. Ehhez hozzájárulhatott a magával ragadó fizimiskája, a beszédstílusa, amivel minden egyes mondatát valamiféle humorral fűszerezte meg és az, hogy láthatóan nem is tervezett békén hagyni. Sokan feladták a velem való foglalkozást, amikor a meggyőzően jó kislányokkal ellentétben nem kezdtem el vigyorogni és fennhangon beszélni, de őt ez nem zavarta. El is érte, hogy egyetlen szót se halljak az előadásból és a firkáiból látva nem ő lesz az, akitől jegyzetet fogok kérni.
- A Columbia nekem sem jönne be. Túl sok ott az ember. - Csúszott ki a számon, egy pillanatra megzavart, hogy ilyen őszinteséggel tudtam kiejteni a szavakat, de miért is mondanék mást? A népszerű egyetemeken tömve voltak a campusok azokon a napokon is, amikor a diákok fele ki sem kelt az ágyból. Nem bírtam ezt a fajta nagy tömeget. Sőt, szinte egyik fajtát sem.
- Nem is tűnsz olyan diáknak, aki a félév nagy részét a könyvtárban tölti és aggódik a jegyei miatt. Ha a McDonald's-ban dolgozás kilőve, mi leszel az egyetem után? - Sztereotípia, ismét, ám a hozzá hasonló srácok tényleg inkább a közösség, mintsem a csoportátlag húzóerői voltak. Nekem meg valamilyen indok miatt a mai napra túl sok bunkóságot osztottak... a tollamat birizgálva próbáltam kiűzni magamból ezt a cseppet sem jó színben feltüntető tulajdonságot és belül szidtam magam, amiért ha végre megszólalok, ez jön ki belőlem. A ismerkedést végleg levehetem a bakancslistámról, sóhajtottam is egyet a konklúzió levonására.
Összevontam a szemöldökeimet látva az elém tolt zöld papírt. Hatalmas betűk hirdették, hogy buli lesz, megakadtam a félig kihűlt kávéból való kortyolásban meghallva, hogy két szak szövetkezett az összejövetel szervezésében. - Ennyire jóban vagyunk a jogosokkal? - Kérdeztem rá rögtön. - Mondjuk az biztos, hogy tudnak bulizni. A paragrafusok gyilkosok, valahogy ki kell engedni a gőzt... - Halványan elmosolyodtam felidézve néhány emléket. Sosem voltam keményen bulizós, de még joghallgatói pályafutásom alatt részt vettem egy-két rendezvényen, amelyek sohasem voltam unalmasak. - Nem igazán van kedvem bulizni. Nem vagyok az a kimozdulós fajta. - Vallottam be elhúzott szájjal, pár pillanat erejéig még a papírt bűvölve a szemeimmel, aztán visszanézve Levi-re, majd a füzetemre.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 24, 2016 9:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Ebony && Levi
no one can stop me  

Még hozzá kellett szoktatnom magamat ahhoz, hogy Ebony nem a beszédesebb fajtába tartozott. Ez amúgy sem jelentett túl nagy problémát, bár nem azért, mert csak a saját hangomat szerettem hallani. Csak éppen elegem volt már a fecsegő balfékekből, akik nem tudták eldönteni, hogy melyik éppen aznap megtanult szót próbálják beleépíteni a mondataikba úgy, hogy az helyes is legyen. Ebből a szempontból ez kellemes változás volt, felüdülésként fogtam fel az egészet, miközben tudomásul vettem azt, hogy szerinte nem Belgiumot kell választanom nyaralási célpontként. Vele kapcsolatban amúgy is azt vettem észre, hogy még az sem zavart, ami általánosságban más embereknél már kifordított volna a helyemről. Nem tudtam mire vélni a kíváncsiságomat, valami körülvette ezt a lányt, azon kívül, hogy ugyan nem mondta volna ki, de van körülötte egy téglafal. Nem lehetett mindannyiunk élete könnyű. És ha fele is igaz abból, amit most sejtésként elkönyveltem magamban, talán még jó is kisülhet belőle.
Halk nevetés tört elő belőlem, de már hozzászoktam ahhoz, hogyan kell a tanár figyelme nélkül kiadni ilyen hangokat. - Itt sem kisebb a tömeg. Bár ha a Columbia-ra mentél volna, most ki mellett ülnék... ezen az órán? - Szégyen volt, de még a tanár ellenére is elfelejtettem, hová ültem be. Látszott, mennyire figyeltem nála tavaly, de ez már legyen az ő gondja. Én nem éreztem hiányát a dolgoknak, még senki nem kérte rajtam számon ezt az egészet. Nem akartam lapos bókokat durrogtatni, hogy ha nem ide járna, akkor sosem ismerem meg, mert ez azoknak a dumája, akik nem képesek feltalálni magukat, és a lányok amúgy is kinevetik őket egy ilyen szarság után.  
- A jövő rejtély. - vontam egyet a vállamon, de nem vált komollyá az arcom, inkább egy rejtélyes kis vigyort villantottam ismét. - A múlttal foglalkozni felesleges. A jövő... még ezerféleképpen alakulhat. Bárhogy is nézzük, a képletben egyedül a jelent tudjuk, hát miért foglalkoznánk mással, minthogy megéljük azt, ami épp történik? - kérdeztem, habár ez meglehetősen sajátos filozófia volt. Nem szoktam rögtön az első tíz percben ezzel kitűnni, hogy mit gondolok az életről. Tekintve, hogy sokan már most biztosak voltak abban, hogy mi lesz tíz év múlva. De nem tudhatták biztosra, és míg görcsösen készültek arra a rohadék vizsgára, csak mert tíz év múlva vezető posztot akartak betölteni a Seattle Hospitalban, elfelejtettek élni. Én legalább ebben nem szenvedtem hiányt. - Hogy jóban vagyunk-e a jogosokkal? Azt azért nem mondanám, csak szeretjük együtt... csapatni. - villantottam ki a fogaimat szemtelenül, majd felsóhajtottam, aztán visszafordultam a saját füzetem felé, de az órai vázlat helyett egészen mást kezdtem csinálni... folytatni, amibe belekezdtem. - Hát, ezt igazán sajnálom. - jött ki belőlem. Nem szeretett kimozdulni... hát én sem az a fajta voltam, aki a partik középpontjában szerepelt, inkább meghúzódtam valahol három másik emberrel, két üveg sört lehúzva, és ennyi elég volt ahhoz, hogy teljesen jól érezzem magamat. - De ha meggondolod magad, akkor ne gondolkozz sokáig. Én ott leszek. - emeltem még fel a fejem, hogy rá kacsintsak, majd rögtön a tanár felé fordultam. - Talán szeretnél rá figyelni. Nem akarlak magammal rántani a saját kis... poklomba. - Eszem ágában sem volt békén hagyni, de ha ő idejár, és én is idejárok, mennyi a valószínűsége annak, hogy most beszéltem vele utoljára? Ismerve engem, nagyjából nulla.

©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Kilences számú előadó - Page 2 Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Vas. Jan. 31, 2016 4:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Levi && Ebony
with shortness of breath you explained the infinite

Megmosolyogtatott. Széles, jókedvű, őszinte mosoly ült ki a ajkaimra szavai hallatán, hiába a lehető legrosszabb és legelcsépeltebb bókféleséget mondta ki, elérte, hogy kellemesebben érezzem magam és a napom is jobbá váljon. Bevallom, az eddigi órák egyik legjobbja volt a mostani, hiába nem jegyeztem meg túl sok információt, sőt, szinte semmi nem volt látható a papíromon a dátumon és néhány szócskán kívül, amelyekből fogalmam sem volt hogyan fogok gazdálkodni a jövőben, de elértem arra szintre, hogy nem is érdekelt. Nem voltam az ellen, hogy embereket ismerjek meg, csupán nem mindig éreztem azt, hogy fel tudom venni az ő ritmusukat, életstílusukat vagy akár képes leszek találni egy aprócska egyezést... Chantele-el szerencsém volt, elvégre neki is megvoltak a bajai, amelyeket összekapcsolva kezdett kialakulni a barátságunk az első időkben. Így könnyű volt... normális, legalábbis a koromnak elfogadott környezetbe kerülve már nem volt ilyen könnyű dolgom.
- Azt hiszem eltévedtél, pedig eddig azt hittem, az az én szokásom. A filozófiaórát nem ebben az épületben tartják. - Végleg feladtam a jegyzetelésre való hajlamot és amint láttam, a többiek sem törték magukat, nem ezen az előadásom fog kifogyni egyikőnk tolla sem tekintve, hogy a professzor azt asztalon könyökölt és azt próbálta kitalálni, vajon mit mondjon, ami eddig nem hangzott el. A rövidke itt eltöltött pályafutásom alatt rájöttem, hogy bőven lett volna még mit hozzáfűzni az elhangzottakhoz.
- Meggondolom. - Ígértem aztán meg neki. Régen is erősítéssel volt szokásom bulizni járni, jelenleg viszont senki sem volt, akit magammal rángathattam volna, ez is okot adott arra, hogy végigrágjam magam a kimozdulás lehetőségén.
- Tényleg minden főiskola más. - Állapítottam meg, amikor láttam, hogy a füzetéve kezdett rajzolgatni és felkészült arra, hogy békén hagyjon. Igen, talán... nem voltam valami beszédes és túlontúl jó társaság. Dolgozhatnék még az ügyön, egy kicsit erősebben. - Brüsszelben jogra jártam és nem hittem volna, hogy a Whitmore-on nincs túlzott klikkesedés. Mi folyton csak magunk között buliztunk, mindenkinek megvolt a saját törzshelye, még az épületek között sem igazán beszéltünk másokkal. Olyan volt, mint egy apró, elzárt kis különálló ország. - Szerettem azt az állapotot, hiszen legalább egymást megismerhettük, de voltak is belőle problémák... nehezebb visszagondolni, mint hittem volna. Lehet amiatt, mert nem szívesen emlékeztem arra, mi volt otthon és mi lehetett volna, ha maradhatok. - Még nem sok mindenkit ismerek sem a saját évfolyamomból, sem a többiből, úgyhogy lehet nem lenne rossz ötlet kicsit kikapcsolódni...


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 05, 2016 6:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Ebony && Levi
no one can stop me  

Elmosolyodtam. Szerettem tűnődni a dolgokon, de filozófiát azért semmi pénzért nem tanultam volna. Nem az én ízlésvilágomba tartozott, ráadásul ismertem pár olyat, aki csak szórakozásból, ideje kitöltésének céljából felvette egy félévre a filozófiát. Ahogy utána rájuk néztem, szerintem háromszor megbánták, hogy egy kiadós alvás helyett inkább azt a szemetet hallgatták. Elvégre az egész a tankönyv szerint arról szólt, hogy miért van isten, és ha nincs isten, akkor meg mi van. A valakinek a fejére pottyanó almáról ne is beszéljünk, ezt nemcsak Newton sütötte el. A lét kérdései fontosak voltak, már ha főállású életművészek voltunk, és adatott lehetőségünk otthon dekkolni a kanapén, azon gondolkodva, hogy legyünk, vagy ne legyünk. - Talán a következő helyszínem az lesz. - vontam meg a vállaimat. Eszem ágában sem volt, de ha már úgy látta rajtam, hogy hajazok egy filozófiát hallgatóra, lehetséges, hogy ideje lenne oda beülnöm, csak hogy kiábránduljak a gondolkodásból.
- Tedd azt. - biccentettem. Tudtam, hogy be fogja adni a derekát, és ha más nem, holnap este találkoznánk. Nem azért, mert már annyira ismertem volna, sokkal inkább mert a hozzá hasonlóakban volt némi kíváncsiság és vágy arra, hogy megismerjék azt, ami még új. Ő pedig egy új darab volt a suliban, nem véletlen, hogy még félénken meghúzódik a hátsó sorok egyikében, nem beszél és a többi. Engem nem zavart. Tudtam kettő helyett is beszélni. Annak viszont kellőképpen örültem, hogy mikor megszólalt, nem arról szólt a fáma, hogy utálja, ha vizes lesz a haja vagy ha fázik a lába esténként a miniben.
Amikor végül ő ragadta meg a lehetőséget, hogy beszéljen, akaratlanul is vigyor rajzolódott arcomra. Tessék, csak ennyi kellett. - Szóval jogos csaj voltál. Mindent értek. Csendes megfigyelők. Aztán betámadnak. Csak annyit hallunk, hogy tizenöt év adócsalásért. - sóhajtottam, mintha valami félelmetes témáról beszéltem volna, de eléggé felfújtam a dolgot, nem mindegyikük egyforma, és talán pont azért hagyta ott, mert belátta, hogy nem az ő világa. - Csak... tarts velünk. - vontam meg a vállam, hogy ismét a befűzésére törekedjek a holnap estét illetően. - Nem bánod meg. Klikkek mindenhol vannak, talán azon a filozófia órán meg fogom tudni, hogy miért. - villantottam felé ismét pár fogamat. - Bár lehet, én azért ismerek itt sok embert, mert sokszor ülök be olyan órákra, ahol nincs keresnivalóm. - vált végül ártatlanná a mosolyom, mintha tőle kellene mentesítést kérnem a pitiáner játékaim miatt.

©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Kilences számú előadó - Page 2 Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Kedd Feb. 09, 2016 7:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Levi && Ebony
with shortness of breath you explained the infinite

Nem volt nehéz megadnom magam a társaságának, hiszen túlságosan kedves és szórakoztató volt ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjam. Még én is képes voltam különbséget tenni ember és ember között attól függetlenül, hogy inkább a beburkolózást választottam. De talán nem ártana megfogadnom a nagynéném tanácsát és újra engedni az életnek, hogy szép legyen… vele együtt menetelni, nem a folyammal szemben, aminek köszönhetően minden nehezebbnek, rögösebbnek és sokkal csúnyábbnak, szörnyűbbnek látszik, mint amilyen valójában.
- Majdnem. – Mosolyom kiszélesedett, pedig nem voltam odáig a múltam ezen részének tárgyalásáért, hiába szerettem akkor és hittem azt, hogy éppen egy álmot teljesítek be. Egyedül Bryan volt azt, aki tett az emlékeim teljes árnyékoltsága ellen. – Én nem az adócsalásokkal foglalkozó fajta lettem volna, de ők tényleg ilyenek. Már azok, akik végig a fehérgallérosok ellen voltak és nem csak időközben látták jónak a csalók börtönbe dugását, mert már nem kaptak tőlük annyi pénzt, hogy mellettük álljanak. – Alig láthatóan vállat vontam, szinte reflexszerűen. A mai napig észrevettem magamon azt, hogy hajlamos voltam elkezdeni élvezettel beszélni a régi időkről és az akkor megtanultakról, ám egyhamar észbe kaptam. Jobban esett távol tartani magamat ezektől a témáktól, mert feltámadt bennem a honvágy és az újra ezekbe a témákba való belekóstolás. – A tipikus vonalnál maradtam volna, a komolyabb bűnelkövetőknél, úgyhogy jártatnom kellett a számat, de az élet közbeszólt. Előfordul. – Nem vettem ilyen könnyedén a témát, de nem úgy fogok kezdeni egy ismeretséget, hogy átnyújtom a priuszomat… amire nem voltam büszke és amitől hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, ám próbáltam leplezni azzal, hogy nem engedtem kiülni az arcomra a kellemetlenséget. Ennyi önuralom még volt bennem. Csoda, hogy nem szívesen kezdeményeztem beszélgetést? Folyamatosan arra gondoltam, vajon melyik lesz az a pillanat, amikor az emberek azt mondják, köszönik, inkább nem kérnek belőlem.
- Mint például erre is? Biztos nincsenek sokan az egyetemen, akik csak a tanár miatti emlékek miatt ülnek be órákra. – Tőlem nem megszokott módon sejtelmessé vált a mosolyom, a további invitálására nem is reagáltam, nagy szó volt, hogy egyáltalán elgondolkoztam a dolgon, viszont egyre inkább kocogtatta a vállamat a rajta ücsörgő nekem ördög, másoknak teljesen normális késztetés, miszerint mozduljak ki. Levi elég meggyőző személynek bizonyult. – Te mit csináltál a Columbia-n? Váltottál vagy ugyanezt tanultad? Azt meg sem kérdezem hányszor lógtál már be oda, ahol egyébként nem lett volna semmi keresnivalód. - Hangon játékos vonulatot vett fel, ezen én lepődtem meg a legjobban.



Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 11, 2016 8:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Ebony && Levi
no one can stop me  

Arcomon érdeklődés jelent meg, nem mintha eddig nem vártam volna lélegzetvisszafojtva minden egyes szót részéről. Szerencsére tényleg úgy tűnt, hogy megindul a szószökőkút, és nem kell majd előkeresnem a harapófogót minden gondolat előrángatásához. Amúgy sem szerettem az efféle procedúrákat, inkább választottam a hosszabb utat, ami során ő maga döntheti el, hogy beszél-e velem vagy nem. Úgy tűnt, viszonylag jó úton haladtam előre, és emiatt már fejben pacsiztam is egyet saját magammal. Büszke lehettem magamra, elvégre az első pár perc alatt leszrűtem, hogy tényleg nem az a szokványos lány. Mindig bele tudtam választani abba, ami nehéz, vagy esetlegesen rögös út vezetett hozzá, ő egész pontosan ilyen volt. A bátorságommal nem volt probléma, nem fogtam vissza magamat, és nem is állt szándékomban az, hogy eltitkoljak előle bármit. Az első benyomás volt a legfontosabb, de nem tagadtam meg magamat csak azért, hogy bevágódjak valakinél. Ezt sosem tettem, és ha úgy alakult volna, hogy összekülönbözünk, nos... kénytelen-kedvetlen, de tudomásul vettem volna, hogy ezt a lányt csak messziről csodálhatom a jövőben. - Áhá! - jött ki belőlem, továbbra sem fogva vissza magam. Sosem törődtem azzal, hogy éppen egy előadás kellős közepén ültem, és habár ebben az esetben őt is magammal sodortam volna a bajba, de ez a tanár azt sem venné észre, ha bombát robbantanának fel mellette. Nyilván hallotta, csak nem érdekelte. - Közbeszólt az élet? Hm. Ez érdekesen hangzik. Talán sikkasztottál, és kizártak? - kérdeztem kíváncsian. Megragadtam ezeknél a közönséges pénzügyi problémáknál, valamiért nem asszociáltam volna arra szívesen, hogy megölt valakit, és most éppen szökésben volt. Mint én. Csak én nem öltem meg senkit. És nyilván ő sem, csak túl élénk volt a fantáziám.
Megvontam a vállamat. - Engem imádnak a tanárok. Csak jól titkolják. De szeretnek látni az óráikon. - szemtelenedtem meg hirtelen ismét, majd felsóhajtottam. Igazából ez is egy olyan óra volt, ahol nem találtam keresnivalót, azon kívül, hogy őt próbáltam utolérni, így hát még egy dög unalmas előadásra is beültem. Nem mintha az előadásra akartam volna figyelni, a célom Ebony volt.
- Hát, én mindig kémcsövekkel aludtam. Belógni ide-oda meg azóta szeretek, mióta megtanultam járni. - sóhajtottam csak úgy, mintha ismét nagyot mondtam volna, ezzel árulva el, hogy a kémia már jó ideje a fő területem és ez nem változott az iskolaváltás ellenére sem. - A gyakorlati oktatást nagyobb előnyben részesítem, mert most... - Kezembe vettem a könyvét, amit az előbb letett maga elé. Biztos azt gondolta, hogy használni fogja. De szívesen felvilágosítottam volna arról, hogy megvette ezt a szemetet kétszáz dollárért és soha egyetlen alkalommal nem fogja használni. - Itt van ez. Hatszáz oldal tömény sületlenség. Bemagolod, de nem számít, mert nem lesz rá szükséged. - tettem aztán le a könyvet. Kivéve vizsgán, de ennél a tanárnál akkor is átmegy, ha alszik a vizsga alatt. Végül megráztam a fejem. - Talán vissza kéne fognom magam, ugye? - kérdeztem aztán. Nem akartam tolakodónak tűnni, a nyilvános véleményemmel viszont eléggé úgy tűnt, hogy meg akarom mondani, mit csináljon és mit ne.  

©
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Kilences számú előadó - Page 2 Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Szer. Feb. 17, 2016 10:10 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Levi && Ebony
with shortness of breath you explained the infinite

Kényszeredetten, halkan nevettem el magam felkiáltásán és ösztönösen fordultam az előadó tanár felé azt kutatva, vajon észrevette-e már, hogy mi ketten külön órát tartunk magunknak, de nem igazán érdekelte, mi folyik a padok között. Voltak, akik még várták a megváltást, a csodát és reménykedtek abban, hogy valamelyik percben érdekesebbé válik az összefüggéstelen, vontatott, halk beszédhalmaz és rajtuk látszott, hogy ténylegesen ez az első félévük bármelyik egyetem bármilyen szakán és nem szoktak még hozzá ahhoz, hogy ha valaki így kezd el egy órát, akkor így is fogja befejezni. A rutinosabbak már a karjukon feküdve rajzolgattak vagy éppen a telefonjukat nyomogatták unalmukban. Be kellett valljam, nekem jutott a legjobb lehetőség, hiszen volt, aki szóval tartott és ez nem igazán volt megszokott ebben az intézményben… nem hinném, hogy bármelyik diáktársammal többet beszélgettem volna eddig annál, hogy „szia”.
- Ha sikkasztani akartam volna, nem kaptak volna el. A nagyapám szinte már akkor megtanította nekem az összes jogi buktatót, amikor még beszélni sem tudtam, úgyhogy a diplomám egy része csak formaság lett volna. - A papa szépen, biztosan kikövezte az utat az érdeklődésem tárgya előtt, mondhatni mire megjött a saját eszem kőbe volt vésve, hol lesz a helyem. Sokan nem voltak ilyen szerencsések vagy éppen ellenkezőleg… sokkal jobb világuk volt, hogy nem volt előttük semmi, amit már kisgyerekként el akartak érni.
– Másról van szó, de… az nem olyan dolog, amit megosztanék valakivel, akit csak most ismertem meg. – Vallottam be őszintén. Meséljem el a történetet, miszerint egy hosszú hétvégéről való hazatérés után megőrültem, lemészároltam a családomat, megöltem magam és mégis felébredtem? Elég volt a történetről azoknak tudnia, akiknek mindenféleképpen muszáj volt, a pszichiáterek sem az igazi cselekményekről értesültek, sem a bíróság… több változat élt a fejemben, az egyik mindenféleképpen a meg nem történtséget hangsúlyozta. Csak notórius hazudozóvá válva tudtam kiszabadulni a tragédiám fogságából és nem ez lesz az, amivel egy ismerkedést kezdeni fogok… főleg, hogy Levi szimpatikus volt.
- A magabiztosságod lenyűgöző. - Néztem rá őszinte elismeréssel. Mindig megfogtak azok az emberek, akikből kinéztem, hogy egy serpenyőt is eladnak összesen három szó kimondásával és valahogy vonzottam is őket, mindig volt egy-kettő a környezetemben Bryan-től megkezdve Noémie-n át úgy tűnik a legújabb ismerőseimig. - És a kitartásod is attól függetlenül, hogy tényleg nem tűnsz mintadiáknak. - Mosolyom kedvesebbé változott, egyre inkább azt éreztem, hogy nem akarom elijeszteni magam mellől és nem gondolok arra, mikor szabadulhatok a társaságából.
Összeszűkültek a szemeim, amikor a kezébe fogta a tankönyvet és a jelentéktelenségét kezdte hangsúlyozni. Egyet kellett értenem vele, a kötelezők általában arra voltak jók, hogy szenvedtessenek velük bennünket és még csak a felénél sem járva az irodalomnak a kegyes megváltásért könyörögjünk. - Ne, ne fogd vissza magad. Elhiszem. - Bólintottam. - De akkor mégis hogyan kellene megtanulnom a magamfajtának, hogy egyáltalán miről van itt szó? Nem mindenki kémcsövek között nőtt fel. - Utaltam arra, hogy vele ellentétben én nem voltam mindenféle instrukció nélkül ennek az ágazatnak a tudója és nem is éreztem magamban annyi lendületet és határozottságot, hogy saját tapasztalatokból kezdjek építkezni.


Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 25, 2016 9:49 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Ebony && Levi
no one can stop me  

Elmosolyodtam. Nem is vártam el tőle, hogy itt rögtön felfedje a váltásának okát, elvégre ugyanennyi erővel én magam is elkezdhetnék arról mesélni, hogy miért jöttem el a Columbiáról. Azt pedig egyelőre én sem szívesen osztottam volna meg másokkal, mert nem voltak biztos abban, hogy reagálnának rá. A legjobb barátok reakciójában sem lehettem biztos, és amire most nekem szükségem volt, az nem az állandó félelem, hogy mikor köpik be, hogy itt tanulok. - Titkok. - sóhajtottam fel, bár cseppet sem rosszallóan, inkább osztoztam az érzésben, és láthatta rajtam, hogy én is tudnék mit mondani, de nem akartam rögtön felfedni a kilétemet. Elijeszteni rögtön öt perc után nem lett volna jó ötlet, ha már rászántam magamat arra, hogy megismerjem. És ehhez tartani is akartam magamat.
Vontam egyet a vállamon. - Nem szeretem a nyápic gyerekeket. A magabiztosság egy tökéletes lehetőség arra, hogy úgy tűnjön, nem félünk semmitől. De... - akadt bennem a gondolat, de nem is folytattam tovább. Ez az egész egy tökéletes álca volt, mert az tény, hogy én régen is ilyen voltam. De az, hogy titkolóznom kellett, és elhitetnem mindenkivel, hogy nem félek a sorsomtól, már nem ment annyira. Minden pillanatban ott volt a fejemben a gondolat, hogy valaki felismer, és a lebukásomat hozza magával. - Szóval olyan ember nincs, aki nem fél semmitől. - módosítottam aztán a befejezésen, bár ő nem sejthette, hogy nem így akart hangozni eredetileg az a bizonyos lezárás. Csak egy vigyorral próbáltam oldani a saját magam feszültségét, ami a gondolkodástól tört rám, de az arcomon ebből semmi nem jelent meg. - Na jó, igazából pár pohár tömény után az árnyékunk is elég félelmetes tud lenni. - sóhajtottam fel. Be kellett volna fejeznem a témán való lovaglást, és más vizekre evezni, mert a végén még elijesztem, és nem ez volt a fő szándékom.  
Egy ideig még méregettem a megragadott könyvet, majd lazán rántottam egyet a vállamon. - Én szívesen tartok különórákat. Hidd el, pár alkalom után te is úgy fogod érezni, hogy a kémcsövek világában nőttél fel. - szemtelenkedtem kissé, majd némileg komolyabbá tettem az arcomat. - Nem hiszem, hogy annyira fontos az ebben lévő elmélet. Inkább az egészet gyakorlatban kellene oktatni, megfelelő eszközökkel. Egy laborban. Sokkal inkább megmarad, ha látod és csinálos, minthogy három éjszakán keresztül csak ezt magolod. - fűztem még hozzá, de ekkor meghallottam a nevemet, és a tanár felé fordítottam a fejem, aki nagyban hálálkodott - persze gunyorosan -, hogy a tavalyi év után mégis megtiszteltem őt a jelenlétemmel. - Hát, talán nekem mennem kellene. - húztam el a számat, de a vigyoromból még így sem engedtem.
Ebony elé toltam a kis kártyát, amin a holnap esti parti részletei szerepeltek. - Gyere el. Tetszeni fog. - küldtem felé még egy barátságos mosolyt, majd a tanárra néztem, aki türelmetlenül várta, hogy elhagyjam a termet. De ezt az örömet nem adtam meg neki, lassú léptekkel, néha füttyentve egyet hagytam el a helyiséget.

Köszönöm a játékot, csak szólj, ha jöhet a következő! Cool

©️
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Kilences számú előadó

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

 Similar topics

-
» 1. számú előadó
» tizenötös számú előadó
» Egyes számú előadó
» Kettes számú előadó
» Hármas számú előadó

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: Whitmore főiskola-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •