Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 05, 2015 11:37 am
Ugrás egy másik oldalra

Ethan & Belle
A little party never killed nobody

Nem lehetett véletlen, hogy pont neki ütköztam, amint kiértem az embertömegből. Kizárt. A sors így próbált volna üzenni azért, amit az imént gondoltam? Amiatt, hogy életben hagytam azt a vérző szerencsétlent? Kit érdekel.
Látszólag tetszett neki az üdvözlésem. Csípőmnél fogva húzott közelebb magához, hogy elnyújtsa a csókunkat, majd azt követően át is ölelt. Olykor azt gondolom, ő túlságosan is jó nekem. Nem érdemlem meg az aranyosságát, kedvességét. Vagy mégis? Miért ne érdemelném meg? Különbenis ki tudja, meddig fog tartani a boldogság..
- Kezdem megszokni a bókjaidat - felelem, közben beleborzongva az érzésbe, mikor érzékien a fülembe harapott.
- Te kis mohó - bújok hozzá, közben újjainkat is összekulcsolva. Így indultunk el a büfés pult irányába. Embertömegeken kellett keresztülmennünk, hogy eljussunk a célunkig. Fesztiválos első randi.. na ilyenben sem sok embernek volt része, az biztos.
- Amúgy, ugye azért vagyunk itt, hogy ismerkedjünk. Ha már fesztivál, akkor ki a kedvenc dj-d? Hátha eljön ma este és bulizhatunk a zenéjére. - Kérdezem, közben érdekődve fordulva hozzá. Akkorát változott a zenei ízlés az évek elteltével.. Annak idején nem voltak dj-ek, élő zene annál inkább. No, meg a jazz..

music:mix|words: sok
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 04, 2015 1:47 pm
Ugrás egy másik oldalra
Ethan & Arabelle
Why feel this again in my chest...?


Másra sem gondoltam egész nap, mint Belle-re és a csókokra, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, és… Tegnap mikor hazamentem, hát… Kicsit összekaptunk Royyal, ami elfajukt és verekedés lett belőle. Valamelyik haverja lefényképezett a Kávézóba vele és elküldte neki, majd mire hazaértem azzal várt, hogy tetszik neki az új játékszerem, hát… több sem kellett eldurrant az agyam és akkora indukat volt bennem, higy a falhoz vágtam és miután feltápászkodott, ő nekem ugrott, végül sok forgodlódás és jobb horog után ő volt alul, és készültem újra megütni, mikor apa elkapta a kezem és lenyomott egy monológot, hogy mi nekünk össze kell tartanunk, nem verekedhetünk, hmmm… Felkaotamma kabátom és elvihariztam otthonról, elmentem futni egyet, mert csak az tudott lenyugtatni. Kezdem mindennél jobban gyűlölni a tesómat, mert azt hiszi, hogy bármit megtehet és bárkit elvehet tőlem, hát rohadtúl nincs így, bár a kitörésem meglepett, mindig is indulatos és hirtelen haragú voltam, de most Belle-ről volt szó, ő nem csak egy játékszer, nekem legalábbis nem az, mert… azt hiszem, hogy szerelmes vagyok, de ha az még nem is, akkor nagyon is kedvelem, és nem akarom, hogy Roy szerezze meg…
Reggel későn keltem, de gyorsan lezuhanyoztam, majd felkaptam magamra egy farmar térdnadrágot, strand papucsot, és egy fekete izompólót, majd egy táskába bedobtam a legfontosabbakat, iratok, telefon, pénztárca. Szerencsére van épp elég megtakarítot pénzem, tudtam hogy egyszer jól fog jönni, most jól is jön majd. Bár indulás előtt még odajött a kedves bátyám, bocsánatot akart kérni a tegnapi miatt, bár megkérdezte, hogy hova készülök, és már emeltem a kezemet, de hátrált és befogta szerencsére a pofáját…
Azt beszéltük meg, hogy a bejáratnál találkozunk, és mivel én is késtem pár percet - hisz egy kocsink van és kedves bátyám elvitte, hogy tudjon vadászni - ezért taxit kellett hívnom fognom, de nem volt könnyű, sokan jöttek a fesztiválra, ezért… mindegy, szóval itt voltam és elkezdtem keresni Belle-t. Épp sétálok a tömegben, mikor nekem jön és rögtön elkezdek mosolyogni és mikor üdvözöl…
- Szia! - üdvözlöm én is, majd mikor megcsókol csipőjénél fogva közelebb húzom magamhoz, és elnyújtom a csókot, ameddig csak lehet, majd a csók után magamhoz húzom és megölelem.
- Csodaszép vagy és hiányoztál ám….- hajolok a fülébe és súgom neki, majd játékosan bele is harapok gyengéden a fülébe. Majd elengedem és ha engedi, akkor összekulcsolom az ujjainkat. Annyit gondoltam rá tegnap óta, és tényleg nagyon hiányzott már, olyan jó most látni.


Crazy in love • megjegyzés • No comment... ©
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Aug. 04, 2015 12:08 pm
Ugrás egy másik oldalra

Ethan & Belle
A little party never killed nobody

Mivel úgy ismertem már a várost, akár a saját tenyeremet, pontosan tudtam, merre kell mennünk ahhoz, hogy felejthetetlen élményeket szerezzünk. A fesztivál összes helyszíne ilyenkor dugig van emberekkel, még úgy is, hogy alig múlt négy óra. Ilyenkor az a legcélszerűbb, ha a Nagy-tót tűzzük ki célpontunknak. A hangulat itt is fergeteges, de valamiért mégis kevesebben vannak, mivel az embereknek több mint fele úszkál a vízben. Plusz, később is  ráérünk átmenni a színpadokhoz!
Ethannal úgy beszéltük meg, hogy a bejáratnál találkozunk. Nem igazán agyaltam túl sokat a fesztivál szerkóm összeállításában. Egy laza top felső egy sorttal, baseball sapkával, napszemcsivel és szandállal társítva és készen is voltam. A biztonság kedvéért késtem pár percet, ugyanis nem szerettem elsőként érkezni sehová. Oh, el sem hiszem, hogy itt vagyok.. híres DJ-k,  megjöttem! Amint az emberek tömegén próbáltam átvergődni magamat, megcsapott egy illat.. friss vér illata. Mély levegő és kerüld el! Próbáltam figyelmen kívül hagyni és úgy elhaladni a vérző férfi mellett, hogy ne essek neki az ütőerének. Sikerült! Azonban be kellett látnom, hogy ezzel még közel sem ért véget a megpróbáltatásom. Ha most be tudom bizonyítani, hogy erős vagyok és nem esem neki senkinek sem, akkor képes leszek együtt lenni Ethannal. Ha balul sül el a dolog, szakítanom kell vele.
Épp, csak hogy kikászálódtam az emberek közül, az első, akinek neki mentem, ő volt.
- Szia! - mosolyogtam rá egy csókkal üdvözölve őt.
music:mix|words: sok
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jún. 22, 2015 8:57 am
Ugrás egy másik oldalra
****
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Büfé

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Büfé
» Büfé
» Büfé

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Egyéb :: 1st Summer Festival :: Nagy Tó-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •