Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Szept. 27, 2015 6:16 pm
Ugrás egy másik oldalra



to  Angelique ©

Azt mondják, hogy az élet egy idő után kegyes az emberekkel, de egyáltalán nem így gondolom. Emberként se volt egyszerű életem, ha nem az élet, akkor a szüleim által érezhettem a pofonok „simogatását”. Aztán végre jöhetett volna a megbékélés, a halál angyalának a kéznyújtását már kész voltam elfogadni, de valaki közbe szólt. Nem értettem, hogy miért történik ez velem, hogy miért nem voltam képes meghalni. Sose menekültem el, csak akkor, az nap és végre utolért volna a végzet, de persze az életnek megint a képembe kellett röhögnie és a hideg, rideg halál után is vissza kellett térnem. De már nem voltam angyal. Bestia lett belőlem, ami állandóan vérre szomjazik. Mintha az őt ért sérelmek miatt akarna elégtételt venni. Semmi és senki se állhatott az utamba. Pusztítottam és sokszor úgy, hogy szinte abban a pillanatban nem is éreztem semmit se.
Fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok és mi történik velem pontosan. A nő próbálta elmagyarázni nekem, de nem bíztam benne, hiszen ő döntött a sorsomról és egy szörnyeteggel ajándékozta meg a világot. Mindig is büszke voltam arra, hogy erős, magabiztos nő vagyok, de hirtelen úgy éreztem, hogy elvesztem. Pontosan úgy, ahogy Alice Csodaországban. Annyi volt a különbség, hogy az én utamat sokkal inkább vérszegélyezte, mint sárga köves út. Igyekeztem elmenekülni és hamarosan már egy erdőben voltam. Nem tudtam, hogy merre megyek, vagy mit fogok tenni. Egyedül azt éreztem, hogy véget akarok vetni ennek az egésznek, ezért próbáltam olyan irányba haladni, aminek segítségével kijuthatok a lombok takarásából. S pár perc leforgása alatt találtam is egy kis rést és már éppen meg akartam magamat fosztani a gyűrűmtől, amikor neszre lettem figyelmes. A hangjára összerezzenek és sietve fordulok meg. Sietve rázom meg a fejemet.
Nem tévedtem el. S miféle kastélyt? –nézek rá csodálkozva, hiszen nem értem, hogy miről beszél. De közben az ujjaim még mindig a napfénygyűrűmön pihennek, amikor közeled, akkor én hátrálni kezdek. Nem bízom benne, de amúgy meg senkiben se. Ez nem csak ellene irányul.
Ki vagy? Mit akarsz? –kérdezem meg tőle kicsit remegő hangon, mert nem akarok többé csapdába esni. Egyszerűen csak véget akarok vetni ennek az ördögi táncnak.


|| szavak száma: 348 || <3 :hug:




Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Angelique Fael Clifton
Erdő Tumblr_inline_nvofyesoGV1t28dkk_500
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
behind your lies



A poszt írója Angelique Fael Clifton
Elküldésének ideje Vas. Szept. 27, 2015 2:21 pm
Ugrás egy másik oldalra


to Destiny Maryetta
● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ● ●
I just want to help you darling...

Mostanában szokásommá vált ha nem házon belül tartózkodtam, az erődben a kelleténél több időt tölteni. Rengeteg évtized állt már mögöttem, aminek jó részében szerepet játszott ez a hely is. Képtelen voltam megmondani, mi vitt rá anno arra, hogy mentornak álljak, és nem hiszem, hogy ezt valaha meg tudtam volna fejteni. Egyszerűen talán azt nem akartam, hogy mindenki úgy szenvedjen a természet adta áldástól, mintha valóban átok lenne. Hogy meg kell mindenkinek próbálnia uralni azt, amit kapott, úgy használnia, hogy abból ne legyenek problémái, hogy ne kelljen félnie. Rettegésben élnie, attól tartva, hogy valakinek árthat. Nem volt könnyű beilleszkedni, vagyis visszailleszkedni a társadalomba, amiből egyszer kiszakadt valamiért. De mindenen lehetett segíteni, könnyíteni.
Az erdőben sétálva faágak ropogására figyelek fel. Ez a része az intézménynek, nem zárt, az tér be, aki szeretne, és egyből megfordul a fejemben, hogy ismét egy vadász jár e a közelben. Közelebb sétálok, kihasználva a korom adta tapasztaltságot, hogy a szélirány nem az én szagom vigye, hanem felém hozza másét, valamint a lépteim csendességét, hogy ne figyeljenek fel a jelenlétemre.
Egy lányra leszek figyelmes, aki furcsa nyugodtsággal, mégis mintha kicsit zaklatottan sétálna. Érzem, hogy vámpír. Lassan lépek ki a napsütésre, és kellő távolságban állok meg előle.
-Eltévedtél? Vagy épp a kastélyt keresed? Van szabad szobánk a kollégiumban.-varázsolok arcomra meglepően könnyed mosolyt, kimért, üzletasszony énem mélyre temetve, gondoskodó hangnemet megütve. Látom, hogy szüksége van segítségre, szinte süt róla a zavarodottság, az, hogy maga sem tudja mit keres. Közelebb lépek egy lépést, nem akarom megrémiszteni. Hajamba kap a lágy szél, de arcom minden erőfeszítés ellenére, hiába bizalomgerjesztő, és hívogató, kíváncsiságról is árulkodik, mintha nem tudnám uralni, mit akarok kimutatni a világ felé és mit nem.

Castle Walls▲275▲  :szeri:  :szeri:  Inspiration

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Júl. 29, 2015 11:02 am
Ugrás egy másik oldalra
*****
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Erdő

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Erdő
» Erdő
» Az erdő
» Erdő
» Erdő

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: Seattle-i lakások :: Stardust Castle-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •