Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
jonah c. merrick

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Szept. 22, 2015 7:50 am
Ugrás egy másik oldalra
jonah merrick


személyes információk

becenév » Leginkább Jo
születési idő » 1965. január 10.
születési hely » Toronto, Kanada
kor » 50 év
play by » Blake Jenner
foglalkozás » Jó ideje elkerültem a munka világát, hobbiszinten zenéltem és énekeltem, így néha akadt egy kis meló is, de most ismét belemerültem a keresésbe. Ha már diplomám van, ne hagyjuk elveszni.

faj » Animágus
család » Kiegyensúlyozott, családi élet jellemzett bennünket, volt egy húgom, két szerető szülőm, ám míg rajtam egy idő - és mellékesen egy varázslat - után már nem fogott ki az idő, szépen lassan eltűntem mellőlük. Nem akartam végignézni a halálukat, de a mai napig tudom, hogy hol vannak, nem zártam ki az életemből őket teljes egészében. Csak éppen ők nem tudnak rólam semmit.

a felszín alatt »
Megtanultam az élet szabályaival játszani. Már régóta tudom, hogy soha nem egyedül rajtam múlik minden, hozott már helyette más döntést az életemmel kapcsolatban, amit magamtól sosem hoztam volna meg.
A diploma után egy ideig már beléptem a dolgozók világába, akkori hivatásomnak köszönhetően határozottságot tanultam az előtte bennem tombolló szeleburdiság és lazaság után. Megtanított kitartónak lenni, amire szükségem is volt, és azt is itt tanultam meg, hogy sosem adjam fel azt, ami az enyém is lehet. A munka esetében egy szép előléptetésről volt szó, amit az utolsó pillanatban elutasítottam. Szerettem volna megmaradni annak a kis hősnek, ami a szüleim szemében voltam, de rá kellett jönnöm, hogy ha a tudomány útját járom, sosem fogom elérni azt a szintet, hogy büszke is lehessek magamra. Hát azt tettem, amit akartam, előnyt kovácsoltam egy régi, gimnáziumi hóborból, az éneklést és a zongorázást is előnyömmé tettem, és jó ideig ebből is éltem. Lehetőséget kaptam egy boszorkánytól, hogy ha szolgálatába állok, hosszabb élettel ajándkoz meg, amellett, hogy egy különös, számomra soha nem ismert világba vezet be. Animágussá tett. A legfájdalmasabb döntéseim egyike volt otthagyni a családomat, hisz ha nem öregszem, gyanút fogtak volna.
Szókimondó vagyok, igazi szájhős, makacs és egoista. Habár ezeknek néha igazán nagy előnyét veszem.
Rám nézve megállapíthatod, hogy külsőm valójában tükrözi a mivoltomat. Megjelenésem előkelő, a női szemeket szinte vonzom. A szemem kék, mint az égből, hajam pedig aranybarna, amely a napsütésben néha teljesen barna színt kap. Izmos testalkatom van, melyet a hosszú óráknak köszönhetek, amiket az edzőteremben töltöttem.  Borostám gyakran borítja be az arcom, jelezvén, hogy utálok borotválkozni. És mert jól áll. Testékszereim nincsenek, a tetoválásomat is eltávolíttattam, miután rájöttem, hogy túl látványos helyen van, és nem veszi ki magát jól, ha az öltöny alól kivillan. Habár az igencsak fájdalmas procedúra volt.  

user információk »

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide
életem lapjai »
Lehunytam a szemem, és hátradőltem... a szék kényelmes volt, párnázott, ezért imádtam annyira ezt a helyzet. Mindig ide jöttem lazítani, kikapcsolódni. Minden eszköz megadatott arra, hogy pihenjek pár percet. Nem mintha annyira stresszes lenne a mostani munkahelyem, de csak két napja kezdtem, és a főnököm ki volt élezve a munkámra. Ez a nap túl stresszes volt, és tele volt meglepetésekkel, de egyáltalán nem tudtam koncentrálni, ezért örültem annyira, mkor eljött az ebédszünet. A fejemben egy barna hajú szépség járt, napról napra visszaköszönt, mint valami kísértet, lábat vert álmaimban... egyetlen apróság miatt. Ma volt a születésnapja. Nehezen vettem a levegőt ettől a ténytől, hisz bármilyen nehéz is volt az élet, hiába telt már el több mint harminc év, sosem tudtam ezt az apró kis részletet kiverni a fejemből. Próbáltam másfelé terelni a figyelmemet, én magam is belefogtam egy project megvalósításába, nemcsak az ellenőrzésbe, de a rajz, melyet kreáltam, ismét nem a munkámhoz volt köthető. Elrabolta a figyelmemet, és tudtam, így nem leszek képes tovább dolgozni.
- Lépek, Vince. Kösz a kávét. - intettem oda a haveromnak, aki a pult mögött élte az életét legalább öt éve. De a legjobb kávét ő adta a környéken. Felálltam a szokásos törzshelyemről, még megkértem a barátomat, hogy ezt is írja a többihez, amit fogyasztottam, és felsóhajtva kivonultam. Vince tudta, hogy néha rám jön a bolondóra, ilyenkor pedig a legjobb, ha megszabadultam ezektől az engem amúgy feszélyező környezeti tényezőktől. A friss levegő sokat szokott segíteni, de ezúttal az oxigén mellé valami mást is akartam.
Felgyűrtem világoskék ingem ujját, és így közlekedtem a sarkokon át, végig a zebrán, míg ki nem kötöttem abban a bizonyos üzletben. Egy ajándékbolt. Megnyugtatott az illat, a fából faragott ajándékok lakkjának illata. Ide akkor is szívesen tértem be, ha tudtam, hogy nem veszek semmit. Most sem akartam. A játékok láttán mindig eszembe jutottak azok a kis tárgyak, amiket a szüleimtől kaptam még, egészen kiskoromban. Amikor őket elveszítettem, és árva lettem, tudtam, hogy egyszer én is segíteni akarok majd valakin. Úgy szeretni valakit, ahogyan a szüleim engem szerettek. És az egyetlen embert, akit erre méltónak éreztem, elválasztotta tőlem egy átokfajzat. Próbáltam tartani magunkat az egyezségünkhöz, amelyet a lány háta mögött kötött velem. Minél tovább távol tartani magamat tőle, de évről évre nehezebbnek bizonyult. Az idő múlása sem segített szinte semmit.
A telefonom csörgése ébresztett fel igazán, s felsóhajtva vettem fel a készüléket, a túloldalon az újdonsült főnököm fogadott egy új hírrel. Alig vett fel, máris fel tud ajánlani egy olyan állást egy távoli kisvárosban, amely még inkább az én szakterületem. - Hol is van ez a labor? - kérdeztem elvigyorodva, és kis gondolkodás után jött a város. - Nem, még sosem hallottam Mystic Fallsról.  

Vissza az elejére Go down

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Chantele A. Roux
jonah c. merrick Original
Keresem :
jonah c. merrick Tumblr_nsd8l0hglD1s7ctgzo3_r1_250
● i found him
jonah c. merrick Tumblr_nob703BM0z1u6hkdwo3_250
Tartózkodási hely :
● always next to ebony
Hobbi & foglalkozás :
● i'm interested in science



A poszt írója Chantele A. Roux
Elküldésének ideje Kedd Szept. 22, 2015 10:32 am
Ugrás egy másik oldalra


Gratulálunk, elfogadva!


üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Drágám,
azt hiszem, bizonyos dolgokat mindketten megtanultunk évtizedekkel ezelőtt; nem minden az, aminek látszik, és soha ne mondd, hogy soha. Mondhatni, nekem könnyű, én már szinte teljesen kivertelek a fejemből, az emléked előidéz egy boldog időszakot, amelyet nem árnyékolt be az anyám kegyetlensége, de mint minden jónak, ennek is vége szakadt. Persze még néha-néha eszembe jut életem első igazi nagy csalódása, egy egyik napról a másikra eltűnő srác, aki minden figyelmeztetés nélkül vált köddé, és csupán két tanár sugdolózásából tudtam meg, hogy miért is üres a helyed az iskolapadban.
Ennek már legalább harminc éve, de úgy tűnik, te sem sokat veszítettél a fiatalságodból. Nagyon tetszett a történeted, lekötötted a millió felé ágazó figyelmemet, amiért hatalmas köszönettel jövök neked! :hug: De tőled meg már... nem is vártam mást. És azon felül, hogy már van egy célja a karakterednek, lehetőségeket hagytál benne arra vonatkozóan, hogy másfelé is nyiss. A több funkciós karikat pedig még jobban kedvelem, mert mindig szolgálnak meglepetésekkel. :033:
Hát nem is tartalak itt tovább, bizonyása van egy-két dolog a te tarsolyodban is. Vedd sorba a foglalókat, majd nyomás a játéktér, keress pár partnert, majd... szórakozz jól! Cool

Vissza az elejére Go down
 

jonah c. merrick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Jonah Merrick
» Jonah ---

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Animágusok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •