Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Hell's Bells bár

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 03, 2012 1:36 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Leparkoltam egy bárnak a parkolójában és akarva akaratlanul is egy nagy sóhaj hagyta el a számat és a kormányt szorítottam. -Ne aggódj én megvagyok..Menjünk és érezzük jól magunkat. A történtek után már igazán kijár. -erőltettem egy vigyort az arcomra és kiszálltam a kocsiból, majd megvártam amíg ő is kiszáll és elindultam befelé a bárba.
Amikor beléptem pontosan az fogadott amire vártam. Pontosan ilyennek kell lennie egy jó bárnak. Tele volt alul öltözött ribancokkal és holtrészeg emberekkel.
-Tökéletes.-nyugtáztam elégedetten és már egy annál inkább őszintébb vigyorral indultam meg a pult felé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Nov. 03, 2012 1:30 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Egy szempillantás alatt letudta a kerékcserét meg mindent. Amikor megtámaszkodott kicsit megijedtem, hogy mi a franc. De eszembe jutott, hogy félig vámpír már és szüksége van.. Vérre. Oké, hogy kiruccanásnak indult ez az egész, de nem hagyhatom éhen veszni, de azt sem hogy idegen lányokat szívjon szárazra. Így hát megteszem azt a lépést amit meg kell tennem.
Nem sokkal később le is parkoltunk egy bárnak a parkolójában. - Haver amúgy minden rendben? Mert elég nyomottul nézel ki.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Hell's Bells bár - Page 2 Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Szept. 23, 2012 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Előzmények - 03.

Hell's Bells bár - Page 2 65887310_1-Kepes-hirdetesek-a-ejszakai-Bar

***


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:42 Hozzászólás témája:

- Akkor induljunk, édes - adtam gázt. - Már tudok is egy isteni helyet... - kanyarodtam ki a parkolóból.

(M.F határa)
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:39 Hozzászólás témája:

Így is elég volt az nekem, hogy egy vámpír volt a közelemben és még nem gyilkoltam meg, még simogatni is kezdett. De mi mást várhattam volna, a szándékai igencsak nyilvánvalóak voltak attól kezdve, amikor megigézett. Ám azt nem fogom hagyni, hogy az országút szélén vagy akár itt, egy bár előtt leteperjen egy ilyen szörnyeteg. Én is képes voltam elmenni sokáig a célom érdekében, de most... maximum két percet várok még mielőtt ugranék.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:33 Hozzászólás témája:

- Mondd, mikor mosakodtál - kérdeztem. - Fura szag lett hirtelen - szimatoltam egyet-kettőt mikor már beültettem az autóba, és magam is mellé ültem. - Na mindegy - engedtem le az ablakot. - Arra gondoltam, hogy nem is viszlek egy a városig. Nem bírom ki odáig... megállunk az országúton. Ilyenkor pont elég sötét.. és kihalt... bébi - csúsztattam kezem a combjára, és simogatni kezdtem.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:28 Hozzászólás témája:

Magamba fojtottam az igazából ki nem alakult sírást és csak megtörve bólintottam. Elenát nem kaphatja meg? Érdekes. Na, legalább meglesz a téma, amint a városba érek.
Hagytam, hogy megragadja a karom és a kocsiba tuszkoljon, de közben már komplett haditervet állítottam össze a fejemben. Csodálkoztam azon, hogy ne vette észre, hogy nem vagyok megigézhető, hiszen tele voltam tömve verbénával és nitráttal is, talán több volt bennük a szervezetemben, mint vér.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:23 Hozzászólás témája:

- Engem nem érdekel, hogy te mit akarsz - vontam vállat. - Elenát nem kaphatom meg... de beérem a rokonával is - kacsintottam, és a közvetlen közelébe lépve a szemébe mélyedtem. - És fejezd be ezt a nyafogást. Utálom a sírós lányokat - parancsoltam, majd megragadtam a karját. - Beszállás, szépségem!
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:21 Hozzászólás témája:

Úgy beszélt velem, mint valami kis játékszerrel. Az én hibám volt, hiszen belementem ebbe a játékba, ahol nekem nem jutott más szerep, csak ez. Az első felvonásban biztosan nem, na de majd a következőben. Ezt pedig már alig vártam.
- Nem akarok menni sehova. Nem akarom, hogy bánts. Kérlek, ne tedd ezt velem. - Suttogtam elgyötörten, már olyan hangon, mintha tényleg sírnék. Nemhiába, színészi képességeimet olyan szintre fejlesztettem az évek során, hogy néha még saját magam is rácsodálkoztam.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:13 Hozzászólás témája:

- Tudod.... - beszéltem hátra a vállam fölött, és kinyitottam a kocsi ajtaját. - Mivel Elena rokona vagy, választhatsz. Van az erdő... a régi templom... ezek a legelhagyatottabbak. Na meg persze a temető. És mivel Elena elég közel áll hozzám, ezért nem foglak megölni - sóhajtottam. - Csak eszem belőled, és... igényt tartok valami másra is - suttogtam vágyakozva, és megsimogattam a mellét. - Azt megigézlek, és mehetsz, amerre látsz - vigyorogtam rá vidáman.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:10 Hozzászólás témája:

Nagyon nehezemre esett türtőztetni magamat, szívem szerint azon nyomban kikaptam volna a táskámból a legelső vámpírok elleni fegyveremet és használtam volna ellene, Még jó, hogy minden fegyverből hever egy a táskámban, így nem lehet bajom.
Ám valami eszembe jutott. A neve... Klaus. Mintha már hallottam volna vámpírkörökben ezt a nevet, méghozzá elég sokszor. Nem sokan voltunk mi, vámpírvadászok, akik túlélték a minket ért támadásokat és teljesen beleásták magukat a vámpírok történelmébe, de ez a kevéske ember is folyamatosan cserélgette az információkat egymást között. Lehet, hogy ő lenne az a Klaus? Az első vámpírok egyike? Akinek vérfarkasvér is csörgedezik az ereiben?
- Hová viszel? - Kérdeztem, mint valami naiv kislány, aki a félelemtől nyomban sírógörcsöt kap. Azt akartam, hogy ha szeretne, itt essen neki a nyakamnak, ne vigyen máshová. Mert innen legalább el tudok jutni a kocsimig.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 19:00 Hozzászólás témája:

- Jó kislány... - simogattam végig a vállát. - Akkor most elmegyünk egy félreeső helyre. Aztán megtudod, milyen egy igazi férfi - fordultam meg, hogy kinyissam a kocsi ajtaját.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 18:49 Hozzászólás témája:

Értelmetlenül meredtem rá mindaddig, amíg a szemfogai meg nem nyúltak és az erek vörössé nem váltak a szemei alatt. Na, most be kellett ismernem, hogy tényleg naiv voltam. De hogy a legelső bárban a legelső ember, akivel szóba állok egy vámpír legyen? Ilyen az én szerencsém.
Nem ijedtem meg tőle, még mit nem. Csak úgy tettem. Tudtam, mit akarnak a vámpírok látni és hallani, ennek megfelelően cselekedtem. Már évek óta űztem ezt a veszélyes játékot, de az arcomra rémületet varázsoltam, mintha másodpercek választanának el attól, hogy belehaljak a félelembe, közben pedig lassan, gépiesen bólintottam. A gond mindössze annyi volt, hogy Klaus nem tudta, kivel játszik.
- Mindent megteszek, amit csak kérsz. - A hangom is remegett, nagyot nyelve néztem rá, mint aki a végítéletre vár. Pedig csak arra vártam, hogy megölhessem.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 18:43 Hozzászólás témája:

- A sötétségtől nincs mit félni - rántottam a vállamon, és hátrafelé pislogva ellenőriztem, hogy kikerüljünk a biztonsági őr látóteréből, aztán szembefordultam a lánnyal. - Van viszont valami más, amitől jó félni - vigyorogtam el magam, és megsimogattam az arcát. - Tudod, imádom a naiv kislányokat - suttogtam. - Van bennük valami, ami másban nincs. A biztos halál ígérete - villantottam elő vámpírfogaimat, és éreztem, hogy arcomon kiütköznek az erek.
- Ma este bármit megteszel, amit csak akarok tőled - néztem a szemébe. - Aztán megöllek. De csak akkor, ha már belefáradtam abba, hogy minden vágyam teljesítsd - vigyorogtam kajánul.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 18:32 Hozzászólás témája:

A kinti levegő tényleg teljesen más volt a bár fülledt és alkoholszagú légteréhez képest, így nagyokat szippantottam a frissességből, mielőtt elindultam vele. A természetemből adódóan kissé gyanakodni kezdtem, de most nem nagyon érdekeltek az ösztöneim. Remélhetőleg nem ez lesz a vesztem. De ha a vámpírokkal elbírok, ő miért lenne más?
- Szerencse, hogy nem félek a sötétben. - Jegyeztem meg már mellette haladva, rákacsintva.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 18:21 Hozzászólás témája:

- Rendben - bólintottam, és felkeltem a bárpulttól, majd kifizettem mindkettőnk fogyasztását. - Nyilván úgy is jó, ha mutatom az utat, ugye? - tártam ki az ajtót, és előre engedtem.
- Elég csípős az éjszakai levegő - huhogtam egyet-kettőt, majd a parkoló sötétbe vesző vége felé mutattam. - Ott áll a kocsim. Gyere... adok egy térképet. Ahogy nézem leszáll a köd. Ha szem elől vesztesz, jobb ha nem bolyongsz, és betalálsz a városba.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 18:14 Hozzászólás témája:

Arrafelé néztem, amerre ő is és kénytelen voltam elnevetni magam. A látvány magáért beszélt, nem sok kellett ahhoz, hogy a vendégek valami másnak is szemtanúi legyenek. Bár ebben a bárban semmin nem lehet csodálkozni.
- Igen, ez jó ötlet. Gyermeki lelkemnek rosszat tesz ez a környezet. - Ironizáltam egy kicsit és már fel is álltam a pulttól, otthagyva az italt. Nem volt már szükségem rá.
- Itt van a kocsim, sajnos nem élhetek a lehetőséggel, de a Grillt már ismerem, hiába jártam régen a városban. - A vállamra akasztottam a táskámat, már készen az indulásra. De valamiért rossz előérzetem támadt...
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 18:04 Hozzászólás témája:

- Ez nem bók, csak az igazság - kacsintottam egyet. - Mondd... nincs kedved elmenni innen máshová? Az itteni környezet lehet, hogy nem túl jó egy fiatal lánynak - böktem egy férfi ölében vonagló meztelen lány felé. - Ha akarod, átviszlek a városba. Felhívhatod Elenát... de előbb be is nézhetünk a Grillbe. Az a város központi helye. Ha már jártál ott, biztos ismered. És nem kell aggódnod. Nem vagyok baltás gyilkos - fintorogtam mókásan.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 17:57 Hozzászólás témája:

- Még az is előfordulhat, hogy jobban ismered, mint én. Már hosszú ideje annak, hogy nem találkoztunk. - Tettem még hozzá ezt a lehetséges, hogy lényegtelen információt, aztán egyszerűen csak bólintottam arra, hogy már régóta él a városban. Nem tűnt idősnek, de nem is kellett az embernek idősnek lennie ahhoz, hogy világot lásson. Nekem még nem volt szerencsém a hatalmas utazásokhoz, de ami késik, nem múlik.
Az eddigiektől nagyobb mosolyra húzódtak az ajkaim. Ahhoz képest eléggé jól szoktam fogadni a bókokat, főleg, hogy nem adom magam annyira könnyen. - Bókolni azt nagyon jól tudsz. A legtöbben már biztosan elolvadtak volna tőled. De nem tagadom, nekem is jólesik. - Jegyeztem meg továbbra is somolyogva, majd az újabb whiskyre néztem. Talán ezt már nem kellene bevállalnom.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 17:46 Hozzászólás témája:

- Ismerem Elenát, elég közelről - mosolyogtam a lányra, aztán elhallgattam. Nem lett volna szerencsés folytatás annak az ecsetelése, hogyan töltöttem vele az éjszakát. - Vagyis Elenát, és a családját - egészítettem ki. - És szerintem nem hasonlítasz. Persze lehet, hogy én vagyok vak, vagy túl korán szállt fejembe az ital - nevettem, a kérdésén pedig elgondolkodtam.
- Nagyon régen éltem itt - mondtam el aztán a majdnem teljes igazságot. - Eltűntem egy időben... világot láttam... és most visszatértem - intettem két újabb whisky után.
- Egy valamiben azért hasonlítasz Elenára - jegyeztem meg. - Ha nem is vagytok egyformák, de ugyanolyan gyönyörű vagy te is, mint ő.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 17:37 Hozzászólás témája:

Tényleg felismerte a Gilbert nevet, Elenát pedig még ki is emelte. Bár ezen nem csodálkozom, Elena tipikusan olyan volt, akit mindenki ismert még akkor is, ha a lány igazából nem akarta. Ezzel jár egy kisváros első családjába tartozni.
- Az unokatestvérük vagyok. Éppen azért jöttem a városba, hogy meglátogassam őket. - Fedősztorinak ez a mese tökéletes lesz, hiszen egy Gilbert mi másért látogatná meg Mystic Fallst? Eléggé emberi magyarázat volt, ennél több pedig nem kellett a kíváncsiskodó embereknek.
- Furcsa, hogy szerinted nem hasonlítunk. A szüleink a családi vacsorákon folyton azt hajtogatták, mennyire sok azonos vonásunk van. De idővel minden változik. - Újabb korty, közben pedig már hozzászoktam a kissé égető érzéshez. Ám a poharam alján még mindig lötyögött az ital. - Te mióta élsz abban a városban?
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 17:28 Hozzászólás témája:

Kezet ráztunk, és megakadt a figyelmem a nevén.
- Gilbert? - kérdeztem vissza. - Ismerek egy Gilbertet. Elenát, egész pontosan. Tudom, hogy van egy öccse is, de vele még sosem találkoztam. Talán valami rokon vagy? - méregettem a lányt. - Nem hasonlítotok - ráztam aztán a fejem. Hm... ezek szerint a lány nem hasonmás. Igazán kár... bár belőlük ugye nincs túl sok, legalábbis emberi mértékkel mérve. Vámpírból kettő is jutott.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 17:19 Hozzászólás témája:

Nem mondom, kissé meglepett, amikor bemutatkozott és elmondta, honnan jött. Milyen kicsi a világ! Mystic Falls amúgy sem egy hatalmas város, valószínűleg ismeri a rokonaimat is. Vajon a Gilbertek még mindig központi szerepet töltenek be a kisvárosban? Még egy dolog, ami után jó lesz utánajárni.
- Bár én nem Mystic Fallsból jöttem, hanem kicsit messzebbről, de éppen oda tartok. A nevem Cassidy. Cassidy Gilbert. - Mutatkoztam be én is illedelmesen és kezet fogtam vele. Ha a nevemre ráismer, akkor talán már ki is tudja egészíteni az első benyomását rólam.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 17:10 Hozzászólás témája:

Lelkem mélyén győzedelmesen elvigyorodtam. Tudtam, hogy marasztalni fog. Régi jó trükk ez.
- Bárhová tudnék menni, csak épp egyikhez sincs annyi kedvem mint itt ülni egy csinos lány társaságában - vontam meg a vállamat. - Egyébként a nevem Klaus. És a szomszédos városból jöttem, Mystic Fallsból - nyújtottam a kezem barátságos mosollyal.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 17:04 Hozzászólás témája:

- Volt már dolgom sokkal keményebb fazonokkal is, mint a rendőrök. - A vámpír ismerőseimre céloztam ezzel, mellettük a rendőrök csak emlékeztettek arra, hogy én egy egyszerű ember vagyok és lennie kell egy normális életemnek is. Volt is.
Magamban jót mulattam kissé megbántott hangján, egy legyintéssel jeleztem, hogy nem kell elmennie. Én sem akartam magamban ücsörögni, főleg nem egy bárban még akkor is, ha csak kis ideig maradok.
- Ha szimpatikusnak találtál, maradj csak nyugodtan. Amúgy sem hiszem, hogy olyan sok helyre tudnál menni, ha ma éjszaka itt kötöttél ki. - Egyszerű következtetést vontam le, bár lehet, hogy csak ki akart kapcsolódni. Ki tudja, milyen élete van egyébként.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 16:51 Hozzászólás témája:

Nagyot sóhajtottam, és megforgattam a szememet.
- Első: ha egy rendőr leállít, majd én elintézem neked a dolgot, ne aggódj. Vannak jó módszereim - vonogattam a vállamat. - A másik: mint már mondtam, nem várok ellenszolgáltatást. Csak nincs kedvem egyedül üldögélni, és szimpatikusnak találtalak - néztem a whiskyt, amit a csapos kiöntött neki. - De ha szívesebben vagy magadban, csak szólnod kell, és lelépek - morogtam olyan hangon, mintha kissé meg lennék bántva. Tapasztalatom alapján ez még mindig bevált, és a nők azonnal megenyhülnek tőle. És óvatlanná válnak.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 16:45 Hozzászólás témája:

Valahogy sejtettem, hogy nem fogja szó nélkül hagyni azt, hogy én is megnéztem őt és igazam is lett. Sokan hihetik azt, hogy csak egy kislány vagyok, akinek nincs sok sütnivalója, de ez nagyon nem igaz. Éppen ellenkezőleg.
- Az első. Vezetek, nem szerencsés innom ilyenkor. - Tényleg úgy hangzott, mintha a szavak egy túlságosan jó életű ember száját hagyták volna el, ennek ellenére mégis igaza voltak. De egy ilyen ajánlatra hogy mondhatnék nevet? Azt hiszem, Mystic Falls már nincsen olyan messze, talán egy-két mérföld. Azt pedig már csukott szemmel is megteszem.
Éppen ezért egye-fene alapon mégis megadtam magam. - Elfogadom a meghívást, viszont ha nem lenne nyilvánvaló, nem is nyújtanék semmiféle ellenszolgáltatást. Én csak átutazóban vagyok, nem dolgozom itt. - Biccentettem a csaposnak, amint elém rakta az italt, kicsit szemezgettem a pohárral, de aztán belekortyoltam. Nem voltam egy nagy ivó, már csak a "munkám" miatt sem. Ki tudja, mikor adódik alkalmam vadászgatni.
Az alkohol égetni kezdte a torkomat, a szám összehúzódott, de ismét ittam egy kortyot a whiskyből. Szerencsére az alkoholnak ez a fajtája nem szokott gyorsan kiütni.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

A hozzászólást Cassidy Faith Gilbert összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Júl. 10, 2012 17:07-kor.

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 16:31 Hozzászólás témája:

Láttam ahogy a lány végigmér, és úgy tűnt nem volt ellenére a látvány. Gondoltam, kihasználom az alkalmat. Talán alkalmas lesz áldozati bárány szerepre.
- Csak tiszta víz? Egy ilyet helyen, mint ez a bűnbarlang? - csóváltam a fejem. - Vagy nagyon józan életű vagy, vagy kiskorú. Kideríthetem, melyik? - vigyorogtam. - Ha nem lenne világos, ez azt jelenti, hogy szívesen meghívlak valamire. Méghozzá ellenszolgáltatás nélkül, még mielőtt gyanúba fognál, vagy félreértenél.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 16:22 Hozzászólás témája:

Nem kellett több, mint pár perc, a mellettem lévő üres hely már nem volt többé üres. Egy férfi ült oda, whiskyt rendelt, egyszerű csuklómozdulattal dobta a pénzt a pultra. Szőke haj, kék szemek és szinte önálló személyként sétáló magabiztosság. Érdekesnek tűnt.
Tovább vizslattam a ücsörgő embereket, mígnem újra a mellettem ülő férfin akadt meg a szemem amiatt, mert ő is éppen végigmért engem. Halvány mosoly ült ki az ajkaimra, visszafordultam az időközben kikért vizemhez. Fel kellett készülnöm a Mystic Fallsba érkezésemre.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Júl. 10, 2012 15:47 Hozzászólás témája:

(Ősök villája)

Most valahogy nem volt kedvem a városban maradni. Nagyobb stílű dolgokra vágytam... mulatságra, szórakozásra. Elindultam hát céltalanul, hogy egy bár előtt elhaladva nagyot fékezzek, és elvigyorogva magam visszatolassak.
Hells Bells Bár... hangzatos kis név. Pont jó egy kárhozottnak.
Kikászálódtam a kocsiból, a biztonsági őr azonnal beengedett, és ahogy belöktem a dupla ajtót megcsapott a hely hangulata. Bárpult, italszag, részeg vagy félrészeg vendégek, a bár végében egy színpad, ahol félmeztelen lányok szolgáltatták a látnivalót, és néhány másik lány, akik egy-egy vendégbe karolva eltűntek egy fekete függöny mögött. Magamtól is azonnal kitaláltam hogy hová, és miért.
Leültem a bárpulthoz, és pénzt dobtam az asztalra.
- Egy dupla whiskyt - rendeltem, és szemem végigfuttattam a benn lévőkön, beleértve a mellettem üldögélő fiatal lányon is.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Cassidy Faith Gilbert
Vámpírvadász



Csatlakozott: 2012.07.03. Kedd 11:18
Hozzászólások: 139
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Hétf. Júl. 09, 2012 19:03 Hozzászólás témája:

Hosszú volt az út idáig és még mindig nem értem el Mystic Falls-t. Muszáj volt meglátogatnom ezt a kisvárost, indoknak pedig megfelelő lesz az, hogy az unokatestvéreimmel, Elenával és Jeremy-vel szeretnék találkozni, elvégre már régen láttuk egymást. Ha pedig már a városban leszek, tényleg meglátogathatnám őket. Mikor is beszéltünk utoljára? Azt hiszem Grayson és Miranda halála után, azóta nem. Van mit bepótolnunk. Mi Gilbertek amúgy is nagy rokonszeretőek vagyunk.
Staunton. Egy újabb kisváros és egy újabb bár. Hell's Bell's. Elég érdekes, azt meg kell hagyni, de jobb mint a semmi. Pihenőhelynek jó lesz néhány percre, talán egy órára, utána mehetek tovább.
Leparkoltam a kocsit, megfogtam a táskámat és beléptem a bárba. Töménytelen füst, alkoholszag és miegymás. Tipikus bár, néhány táncoslánnyal megspékelve. Még jó, hogy a biztonsági őr beengedett, elvégre az arcom igazán aranyos és fiatalka volt, nem nagyon néztem ki 22-nek, de ez jól jött abból a szempontból, hogy sokkal ártatlanabbnak tűntem a valós énemnél.
Rögtön a pultnál lévő székre ültem, de nem akartam inni, hiszen vezettem. De ha nem iszok, akkor mégis mit csináljak egy bárban? Lehet, hogy vadászgatni kellene, a gond csak az volt, hogy nem nagyon szoktak elém állni a vámpírok, hogy "Hé, itt vagyok, légyszíves ölj meg". Így maradt az ücsörgés.
_________________
Cassidy Faith Gilbert - The Best Vampire Hunter ;; The Pierces - Secret

❝ A legfontosabb tanács: soha ne a szívedre hallgass, csak az eszedre. A szív tévútra visz, hamis illúziókkal kecsegtet és eltérít valódi célodtól. Mindig az eszedet használd, és bármit elérhetsz, mert bármilyen nehéz is megtenni valamit, amint egyszer sikerült, sokkal könnyebbé válik, ezért újból és újból meg fog történni. Előfordul, hogy egy hatalmas hegyet erős férfiak csak évszázadok kudarcba fulladt kísérletei után tudnak meghódítani, de pár évtizeddel később nagymamik andalognak majd fel rá teázni, később pedig visszamennek megkeresni a szemüvegüket. ❞

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 20:33 Hozzászólás témája:

- Mi az hogy - feleltem fellelkesülve, és máris kinyitottam a kocsi ajtaját, majd beszálltam a vezetőülésre. Megvártam, míg Klaus is csatlakozik hozzám, majd gázt adtam.
/ folyt MF ?/
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 20:17 Hozzászólás témája:

- Ezzel jár a több évszázad, ami eltelt - vontam vállat. - De a lényeg az, hogy mi itt milyennek látjuk - ütögettem meg a homlokomat. - Na öcskös, csapjanak a Mikalelsson testvérek egy igazi családi éjszakát? - kérdeztem nevetve, és a kezébe dobtam a kocsi kulcsait.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 20:12 Hozzászólás témája:

- Igen, azt hiszem, fel fogom írni az ezer évre szóló naptáramba - nevettem. Komolyan... mi nem a nagy testvériségünkről voltunk híresek, de most valóban úgy viselkedtünk. - Hm, a város. A legjobb dolog éjszaka bejárni. Bár rengeteg régi emlékünkre csak úgy ráépítkeztek.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 20:06 Hozzászólás témája:

- Nem is tudom - vontam vállat. - Mit szólsz, ha visszamegyünk a városba, és csavargunk egyet? Az éjszaka nekünk való. Tegyünk úgy, mint a régi időkben, mikor még emberek voltunk. Üljünk le, és beszélgessünk. Hiszen az öcsém vagy - mondtam őszintén. - És ezt a napot jegyezd fel öcskös. Ritkán látsz engem így - nevettem.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 20:02 Hozzászólás témája:

- Tökéletes volt... minden olyan szempontból, ahogy kellett nekem - feleltem. - Na és most mit szeretnél tenni? - érdeklődtem, már-már kedvesen. Legalábbis magamhoz képest.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 19:52 Hozzászólás témája:

Nem kellett sokat várnom, hogy Kol kilépjen hozzám.
- Milyen volt a kicsike? - érdeklődtem. - Legalább minden szempontból kihasználtad? - csaptam egyet játékosan a mellkasára.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 19:49 Hozzászólás témája:

Amint Klaus és a lány átmentek a másik szobába, azonnal a lányhoz léptem. Csak egyetlen dolgot akartam tőle, mégpedig a vérét.
- Takard le a kamerákat - utasítottam. - Azután írj egy búcsúlevelet... mondjuk hogy eleged volt az életedből, és ezért véget vetettél neki. - Amint befejeztem a mondandómat, ő máris intézkedett. A kamerák le voltak takarva, ő pedig befejezte a "búcsúlevelét". Nem is rossz... aztán se szó, se beszéd, rávettetem magamat, és szívni kezdtem a vérét. Hiába, ha a stílusos megoldásról volt szó, akkor én soha nem adtam rá annyit, mint Klaus. Minek? Nem kell kegyelmet adni senkinek sem. A lány kezdeti ellenkezése erőtlen volt, és az idő múlásával egyre kevésbé próbált ellenállni. Azután elernyedt a karjaimban, én pedig félrelöktem, majd megtöröltem a számat, és kisétáltam a folyósóra a bátyámhoz.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 19:26 Hozzászólás témája:

- Jól van öcskös - biccentettem. Szerettem látni, amikor Kol vámpírként viselkedik, nem valami nyálas kölyökként.
- Gyere szépségem - fogtam meg a barna lány vállát, aki egy másik szobába kalauzolt. Koltól és a szőkétől alig egy vékony fal választott el.
A lány nem vacakolt sokat. Hiába, a pénz sokat jelentett. Csakhamar letérdelt elém, lehúzta a nadrágom sliccét, és csakhamar forró szájában éreztem magam.
- Ügyes kislány - nyöszörögtem, és nem fékeztem magam, átadtam magam az érzésnek, hogy ajka mozgása kiváltsa belőlem a gyönyört.
Profi volt, értette a dolgát, az szentigaz. Alig néhány perc kellett csak hozzá, hogy szinte robbanásszerűen érjen el a kéj, és lihegve támaszkodtam a falnak.
- Tudod mit kislány? - emeltem fel a lányt, miután rendbe hoztam a ruhámat. - Túl ügyes vagy. Ezért nem öllek meg... - néztem a szemébe, megigézve őt. - Csak egy kicsit eszem belőled -temettem az arcom a nyakába, és keményen beleharaptam. Addig szívtam a vérét, míg el nem gyengült a karjaimban, aztán elengedtem.
- Nem emlékszel, mi történt veled. Semmire a világon - szuggeráltam belé, és megveregettem az arcát. - Jó kislány - kacsintottam még rá, majd kivonultam a folyosóra, hogy ott várjam be Kolt.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 19:14 Hozzászólás témája:

- Szeretném rövidre fogni... tehát igen, a szőke kell - feleltem, és odaléptem hozzá. Hm, hamarosan már nem igazán fog élni. - Vonulj csak félre, mi ketten addig elbeszélgetünk kicsit - mondtam, az elbeszélgetés alatt a vérszívást értve. Kislány, nem maradsz már sokáig életben, gondoltam.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 19:01 Hozzászólás témája:

- Még mindig tartod magad ahhoz, hogy a szőke kell? - fordultam Kol felé. Egyre erősebben éreztem az éhség kaparását a gyomromban. - Ha igen, akkor.... a másikkal lelépünk egy kicsit - kacsintottam. - Az intim dolgaimat ha megengeded, nem előtted intézném.
_________________
Klaus
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Hell's Bells bár - Page 2 Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Szept. 23, 2012 2:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 18:53 Hozzászólás témája:

- A pince tökéletesen megfelelne erre a tevékenységre - feleltem. Ki tudja, mikor ajánlotta fel utoljára, hogy segít valamelyik tervem megvalósításában. Ő és én mindig is külön úton jártunk.
Intett a lányoknak, hogy vetkőzzenek. Nem is rossz, állapítottam meg. A mostani korokban legalább sokkal hamarabb képesek megszabadulni a ruháiktól az embernők, és még csak nem is szégyenkeznek egyesek. Vagyis... nem olyan nehéz munka.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 18:29 Hozzászólás témája:

- Tudod - néztem Kolra elismerően - ilyenkor látom, hogy mégiscsak egy család vagyunk. Egy Mikaelson sem csinálná másképpen - jeleztem egy mozdulattal elragadtatásomat. - Ha kell segítség, csak szólj. Ezer év tapasztalata beszél belőlem ilyen téren - koccintottam a poharamat az övéhez.
- Hé lányok, ne álljatok le! - csaptam egy újabb bankót a köteghez. - Repüljenek le azok a kis semmiségek rólatok....
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 18:21 Hozzászólás témája:

- Ó, dehogynem gondoltam... csak ha bármi is történik, ami miatt ismét emlékezni fog, hopplá... azonnal meggyűlöl - fejtettem ki az álláspontomat, felhajtva a poharamban lévő whiskyt. - Igazából arra gondoltam, hogy megkínzom a pasast. Abból semmi bajom nem származhat, ha elintézem, hogy Liz ne tudja meg.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 18:16 Hozzászólás témája:

- Látod Kol, ezért nem érdemes egy nő mellett sem kikötni - állapítottam meg. - Mind csak hülyét csinál belőled. Döntsd meg, aztán öld meg ha akarod. Ennyire jók csak. De ennél többet ne akarj soha. Megtanultam már ezer hosszú év tapasztalata árán - hajtottam fel egy újabb pohár italt. - De ha neked annyira kell a nő, hát öld meg a másik pasit. És tiéd a győzelem. Vagy arra még nem gondoltál, hogy megigézd? Rögtön minden probléma megoldódik.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 18:09 Hozzászólás témája:

- Nem túl jól... úgy tűnik, neki egy büdös animágus is kell - jegyeztem meg, keserű mosoly kíséretében. Komolyan nem értettem, mit eszik rajta. Nem elég, hogy ő sodorta bajba, de még meg sem tudta védeni. Én legalább kimentettem, és láss csodát, még őt is, pedig nem lett volna muszáj. Majd ha legközelebb összefutok azokkal a vérfarkasokkal, akkor engedélyt adok rá nekik, hogy azt tegyék, amit akarnak, ha őt kihagyják. - De annak örülök, hogy a hasonmás ennyire engedékeny.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 18:01 Hozzászólás témája:

A lányok nem zavartatva magukat táncoltak a színpadon, a hangos zene pedig lehetővé tette, hogy néhány szót válthassunk.
- Remekül - válaszoltam kajánul. - Tegnap meglátogattam. Láss csodát, roppant szívélyes volt a fogadtatás. Bár talán ennek az is volt az oka, hogy Salvatore épp nem volt otthon. A végén még sikerült meg is csókolnom, és ahogy láttam, ez nem igazán volt ellenére - hajtottam fel egy pohár italt. - Talán ő kedvesebb lesz hozzám, mint Tatia vagy Katherine valaha is volt. - Na és a te dolgaid hogy mennek Lizzel? - érdekődtem viszont.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 17:58 Hozzászólás témája:

- Egészségedre - emeltem fel én is a poharamat, majd a tekintetemet a színpadra szegeztem. A műsor nem is volt rossz - persze láttam már jobbat is, de akkor is ugyanúgy végződött, mint most fog, ami egyelőre még nem fontos. A lényeg, hogy szórakozunk, és jelen pillanatban egyáltalán nem volt kedvem bevallani, hogy sikeresen teherbe ejtettem egy embert. Majd... legközelebb. - Na és akkor most te jössz a mesével. Hogy állsz a hasonmással? - kérdeztem.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 17:42 Hozzászólás témája:

- Nem húztam fel magam - vigyorogtam Kol felé. - Annak már látnád a nem éppen kellemes jeleit - tettem hozzá, aztán felkeltem. - Na menjünk szépségeim. Mutassatok valamit nekem, és a kisöcsémnek - csaptam Kol vállára, és magunk előtt kezdtem terelni a lányokat egy kisebb helyiség felé.

Belépve sötétség fogadott, és zene szólt a falakból, de nem ugyanaz, ami odakinn. Néhány szék, egy asztal... ennyi volt a berendelés. És egy ugyanolyan színpad mint odakinn, csak kisebb méretben. Amolyan privát szobának tűnt az egész.
- Lássunk valami szexi táncot - nyomtam le Kolt az egyik székbe, én a másikba vetettem magam, és egy bankjegyköteget raktam az asztalra. - A bérezés a látottak arányában változik - jeleztem a lányoknak, akik azonnal a színpadra pattantak, én pedig mindkettőnknek öntöttem a magammal hozott üvegből.
- Egészségedre, öcsém - emeltem a poharamat Kol felé. Fura, de ez egyike volt azoknak a pillanatoknak, mikor igazán tudtam őt szeretni.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 17:29 Hozzászólás témája:

- Ne húzd fel ennyire magad - csitítottam, miközben még közelebb húztam magamhoz a szőke lányt. Jó volt érezni a vér száguldását az ereiben, tudván, hogy még nem vehetem el tőle. Még várni kell, és ez előhozta a sötét ösztöneimet. Liz meg, hát mellette ezer örömmel elkötelezném magam, nem érdekelve, mit mond a bátyám. Persze nagyon úgy állt, hogy ez nem valósul meg, amíg azt az alakváltót is szereti.
- Annak én is örülnék, cica - intéztem a szavaimat a lányhoz.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 16:29 Hozzászólás témája:

- Ugye nem hallottál semmit szépségem? - meredtem a lány szemeibe, aki bambán bólintott egyet. - Gratulálok öcskös, lehetőleg még hangosabban mondd csak - forgattam a szemeimet. - Bánom is én mit csinálsz Lizzel, de ne kösd le magad mellé! - emeltem fel az ujjamat figyelmeztetőleg. - Eljöhet az idő, hogy megbánod még... - kacsintottam a lányra, és éreztem, az éhség hogy uralkodik el rajtam egyre jobban. De nem, még korai lenne megölni. Sokkal jobban szeretek játszani az áldozattal.
- Vendégink vagytok lányok - intettem egy üveg whisky után. - Nincs itt valami hely, ahol mi négyen kissé oldottabban is ihatnánk? - kérdeztem a Kol ölében vonagló szőkét.
_________________
Klaus

Vissza az elejére


Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2352
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 16:20 Hozzászólás témája:

Mi tagadás, tetszett a csaj tánca, de már kezdtem elveszíteni a türelmemet, hogy mikor kóstolhatom már meg. Aztán Klaus felém nézett, és közölte, hogy nekünk így kéne élnünk.
- De Lizt szeretném majd átváltoztatni - jegyeztem meg. - Belőle kiváló vámpír lenne.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?

Vissza az elejére


Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1843
Elküldve: Kedd. Ápr. 17, 2012 15:51 Hozzászólás témája:

A lány - akit szinte csak egy apró tanga takart - előrehajolt, szinte az arcomba hullottak a mellei, de megérinteni nem hagyta magát. Hát jó... Klaus bácsi ma adakozó kedvében van.
- Tessék szivi - adtam át egy újabb bankót, és fél szemmel Kol-ra sandítottam.
- Látod öcskös, a magunk fajtának így kell élnie - állapítottam meg a lány fenekét végigsimogatva. - A kötöttségek feleslegesek. Szegény hülye Salvatore... - tettem hozzá nevetve.
_________________

Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2280
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p
Hétf. Ápr. 16, 2012 18:56
Üzenet


Hát persze, hogy nem szeret közönség előtt szórakozni. Ebben hasonlítunk, ami arra engedett következtetni, hogy talán mégiscsak testvérek vagyunk. Mindenesetre elég nagylelkű dolog volt tőle, hogy annyi pénzt adott. Bár az egyéb szolgáltatásokra saját magamtól eltérően nem akartam igényt tartani. Elég lesz az, ha megölöm a lányt, mielőtt észbe kapna.
Körbenéztem a bárban, majd én is leintettem egy csinos szőke lányt, aki szinte azonnal oda is lejtett elém.
- Elszórakoztatsz egy magányos vadászt, cicus? - kérdeztem tőle, közel húzva magamhoz.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?





Szerző
Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1714

Hétf. Ápr. 16, 2012 18:50
Üzenet


Elnevettem magam, aztán előbányásztam a kabátom zsebéből már egy komplett bankjegyköteget, és lelkiismeretesen elfeleztem vele.
- Tessék. Ebből futja táncra, piára, és ha egyéb szolgáltatásokra tartasz igényt, szerintem arra is - toltam elé a pénzt. - Csak lehetőleg ne oda gyere vele, ahová én megyek. Nem szeretek közönség előtt szórakozni - mormogtam, és odaintettem egy szemrevaló barna hajú lányt.
- Hagy lássak valami nagyon szépet - dugtam egy bankót a bugyijába. - Valamit, csak Klaus bácsinak fenntartva.
_________________
Klaus


https://www.youtube.com/watch?v=Ac1iukxhKOM&feature=related





Szerző
Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2280
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p
Hétf. Ápr. 16, 2012 18:47
Üzenet


- Ezt még kérdezed? - néztem vissza rá. Hát persze, miért is ne? A privát tánc előnye, hogy a lány elvarázsol a csodás adottságai látványával, mielőtt még megölnénk. Vagy éppen csak szórakoznánk. Persze a gyilkolás mindig is jobb volt. - De én szöszit kérnék.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?





Szerző
Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1714

Hétf. Ápr. 16, 2012 18:43
Üzenet


- Látod, ez is előny. Nem fogunk összeveszni - vigyorogtam, aztán megnéztem a lányt, aki épp a színpadon lejtett. - Mit szólsz? Kérjünk egy kis privát táncot? - bányásztam elő egy bankót a zsebemből, és ezt egy másik követte. - Nem csak vámpír vagyok, de férfi is - tettem hozzá.
_________________
Klaus


https://www.youtube.com/watch?v=Ac1iukxhKOM&feature=related





Szerző
Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2280
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p
Hétf. Ápr. 16, 2012 18:39
Üzenet


- Persze, hisz Tatia is barna volt - jegyeztem meg, és csatlakoztam hozzá. Tatia, a kis álhalott. Megjegyzem, nem is volt rossz próbálkozás ahhoz, hogy eltűnjön, tekintve, hogy ezer évig fel sem tűnt. - Én inkább a szöszikre szavazok.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?





Szerző
Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1714

Hétf. Ápr. 16, 2012 18:36
Üzenet


- Nem rossz - fordultam meg én is a lány után. - De meghagyom neked. A barnákat sokkal jobban szeretem - jutott eszembe Elena, és az a kis csók nem is olyan régen.
- Az ott már inkább kedvemre való - mutattam rá egy lengén öltözött lánykára, majd leültünk egy asztalhoz, és egy intéssel két italt rendeltem.
_________________
Klaus


https://www.youtube.com/watch?v=Ac1iukxhKOM&feature=related





Szerző
Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2280
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p
Hétf. Ápr. 16, 2012 18:16
Üzenet


- Azt látom - jegyeztem meg, amikor az egyik valóban csinos lány elsétált előttem. Oké, Liznek valószínűleg nem fog tetszeni a dolog, de ő most nincs itt, és valószínűleg azzal a Warrennel van. Tehát, nekem is kijár egy kis szórakozás. - Azt hiszem, a sorban őt követő sem sokáig húzza már - húztam kaján vigyorra a számat.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?





Szerző
Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1714

Hétf. Ápr. 16, 2012 18:12
Üzenet


- Végre, valami kárhozott hely - kászálódtam ki a kocsiból. Kol őrült módon vezetett, de hát a szabályok az embereknek valók, nem a mi fajtánknak.
- Voltam itt már egyszer, és tetszett a dolog. Szépek a lányok. A legszebb sajnos azóta már nem él - jegyeztem meg gúnyosan, és beléptem Kol után a bár ajtaján.
_________________
Klaus


https://www.youtube.com/watch?v=Ac1iukxhKOM&feature=related





Szerző
Kol Mikaelson
Első



Csatlakozott: 2012.02.15. Szerda 20:38
Hozzászólások: 2280
Tartózkodási hely: A szexi testemben :p
Hétf. Ápr. 16, 2012 18:10
Üzenet


/Ősök villája/
Mivel nem igazán tartottam be a közlekedési szabályokat, így elég hamar a bárhoz értünk. Kérdem én, minek betartani őket, amikor úgysem eshet bajom az emberek szabályaitól... A bár neve egyébként hangzatos volt. Hell's Bells. Ugazán, mintha csak nekünk szólna, gondoltam, majd beléptem az ajtón, nyomomban Klausszal.
_________________
Kol
Világéletemben Első voltam. Első a vámpírok között. Első a csajoknál, első a szexben. Első a vérszívásban. Végre rájöttem, Mikaelsonnak lenni a legjobb!

https://www.youtube.com/watch?v=6RCFuznGl1Y

Kisfiú odaszalad az anyukájához:
- Anyu, anyu, nagyon fáj a fogam, mit csináljak?
- Verd ki.
- Kivertem, de most mi lesz a fogammal?





Szerző
Klaus
Hibrid - Sweetheart



Csatlakozott: 2012.02.08. Szerda 19:31
Hozzászólások: 1714

Szer. Feb. 22, 2012 11:51
Üzenet


/Klaus villája/

Teljesen céltalanul indultam el, és hagytam magam mögött a várost. Nem szándékoztam messze menni, de mégis kissé távolabb. Alapelvem, hogy az ember nem piszkol a saját fészkébe, vagyis nem nagyon öl embert ott, ahol él. Ha meg muszáj, hát eltünteti a nyomokat, de ehhez most aztán nem fűlött a fogam. Jobb ötletnek tűnt az idegen "vadászmező".
Ahogy elhagytam a Mystic Falls övező kissé kihaltabb útszakaszt, szinte azonnal egy másik városban találtam magam.
- Staunton - olvastam félhangosan, és alig száz méterrel később - mintegy vendégcsalogatóként - egy bár mellett tapostam bele a fékben.
- Hell's bells - néztem a világító neon feliratot. A Pokol harangjai. Nem is rossz....
- Szervusz gyönyörűm - szálltam ki az autóból, és csaptam be az ajtót magam mögött. - Ördög apuci hazajött - igazítottam meg a zakómat, és besétáltam a helyiségbe.
Hangos zene szólt odabenn, és ahogy láttam... nem egy szokványos bárba tértem be. Persze, volt bárpult, biliárd, és minden egyéb, de valami más is, amit az ilyen helyeken nem mindenhol látni. Mert a terem végében, egy kis méretű színpadon, félmeztelen táncoslányok lejtettek, méghozzá meglehetősen csábítóan.
- Egy abszintot, ahhoz az asztalhoz - mutattam a csaposnak, majd leültem, szemem az ingerlő látványra függesztve. Mohón néztem a lányokat, de különös.... a feszítő vágy érzése elmaradt. Helyette folyton Peiper nevetése és boldogan csillogó szeme kúszott be a tekintetem elé.
- Kösz - fogtam meg az italomat, majd egy intéssel odarendeltem az egész üveget.
A folyadék marta, égette a belsőmet, mintha verbénát ittam volna, persze ez összehasonlíthatatlanul jobb volt. És kezdett a kedvem is megjönni a lányokhoz. Persze... kissé más téren.



A lányok a tánc végén lesorjáztak a vendégek közé, és félreérthetetlenül kínálták bájaikat.
- Nekem te kellesz - ragadtam meg hirtelen egy szőke lány kezét, és egy bankót csúsztattam a markába. - Mit mondasz? - vontam fel a szemöldököm.
A lány először a markába nézett, és amit ott látott kedvére való volt, mert bólintott, aztán a bár belső helyiségei felé intett.
- Kinn áll a kocsim a parkolóban. Jobban szeretném ott. Az legalább tudom, hogy tiszta - mondtam, és a vágyamat nyomatékosítottam egy újabb bankjeggyel. A lány innentől kezdve már nem is ellenkezett tovább, csak vetett egy sokatmondó pillantást az abszintos üvegre, amit felragadtam, és megindultam utána, ki, a parkolóba.
- Várj, akadt egy jobb ötletem - vigyorogtam el magam, mikor felfedeztem egy bezárt mosdóhelyiséget. - Kényelmesebb lesz, mint az autó - adtam az üveget a lány kezébe, hogy igyon, és míg ő már amúgy is félig részegen heherészett, egy mozdulattal feltörtem a zárat, ami jókorát roppant a tenyeremben.
- Az elavult anyag, és a kondi összeredménye - adtam meg neki a választ, és betereltem a mosdóba. Villanyt gyújtani persze nem akartam, de nem is kellett. Az utcalámpák szórtak be annyi fényt egy kis felső ablakon át, hogy ne legyen vaksötét.
A lány keze végigsimított a testemen, betapogatózva az ingem alá, és már nadrágom elejét is végigsimogatta, amire jóleső nyögéssel reagáltam.
- Ne siess - fogtam le a kezét hirtelen. - Én valami mást is szeretnék - kaptam el hirtelen, majd magamnak háttal fordítottam, úgy, hogy belenézhessen a néhol vakfoltos tükörbe, és megláthassa mindkettőnk tükörképét.
Rávigyorogtam győztesen, és hagytam, hogy arcom változni kezdjen. Egy darabig meglepetten pislogott, aztán felfogta hogy mit lát, de nem hagytam neki időt a sikoltásra.
- Fogd be a szád - sziszegtem, a tükrön keresztül igézve meg, és szinte varázsütésre némult el. - Milyen érzés ezt látni, mondd? Milyen érzés érezni a halált? - szagoltam bele a nyakába vágyakozással telve, majd előrehajoltam, és feltéptem a torkát.
Nem siettem el semmit, lassan vettem vérét, ízlelve minden kortyot. Azt akartam, hogy féljen, rettegjen... hogy érezze, hogy száll el belőle apránként az élet. Ettől mindig sokkal édesebb lett a vér...



Mikor teste végérvényesen elernyedt, levettem róla a karjaimat, és úgy omlott a földre, mint egy üres zsák.
- Te tényleg azt képzelted, hogy összeadom magam egy kurvával? - kérdeztem tőle megvetően, majd felragadtam a mosdó szélére letett üveget, és nagyot húztam belőle. Egy hátravetett pillantás nélkül ültem vissza a kocsimba, és indultam el újra Mystic Falls felé. A lányt találja meg, aki majd éppen akarja. Nem érdekelt.

/Klaus villája/
_________________
Klaus


https://www.youtube.com/watch?v=Ac1iukxhKOM&feature=related





Szerző
Peiper Anna Miller
Boszorkány - Purple Rose



Csatlakozott: 2011.08.09. Kedd 14:14
Hozzászólások: 2928

Szomb. Feb. 04, 2012 22:02
Üzenet


Kifizettem az italomat, majd elhagytam a Bart. Már besötétedett és fáradt voltam. Nem akartam egy hotelszobára pénzt pazarolni, úgyhogy a kocsi hátsó ülésén bújtam be egy pokróc alá.
Sokáig nem jött álom a szememre. A zsebemben lévő tasak égette a combomat, és nem hagyott nyugodni. Ideges voltam, mintha egy embert öltem volna meg. A hátamra fordultam és néztem a csillagos eget. Lassacskán erre sikerült elaludnom.

Kb. fé órával később
Arra ébredtem, hogy valami nedveset éreztem az arcomon. Először, csak egy pontban, majd lefelé egy csíkban, aztán egyre több pontban. Nem akartam kinyitni a szememet, még félig öntudatlan állapotban voltam. De egyre jobban hallottam a kopogást is, és egyik pillanatról a másikra, mintha dézsából öntenék rám a vizet. Erre már felpattantam, és kiszálltam a kocsiból, hogy a tetőt megpróbáljam felhúzni, de az a nyavajás beragadt! Kínlódtam egy darabig, míg teljesen át nem ázott a ruhám, de egy srác jött oda hozzám.
- Várj, hagy segítsek! - mondta, és feszíteni próbálta a tetőt, és persze, neki sikerült is igen hamar - Gyere, menjünk be! - szólt vizes hajjal, és berohantunk a Barba.
- Kösz, a segítséget! - mondtam. Eléggé rossz ébresztő volt, egyből kipattant a szemem.
- Szívesen! Komolyan gondoltad, hogy kint alszol nyitott tetővel?! - nézett rám mosolyogva.
- Hát, igen, nem számítottam esőre. - csavartam ki a hajamból a vizet. - Amúgy, Peiper vagyok! - nyújtottam a kezemet.
- Chad, szia! - rázta meg a kezemet - Ha gondolod, aludhatsz nálam! Nem hagyhatlak itt tető nélkül a fejed felett!
- Kösz, Chad, szükségtelen, tényleg! Már van tetőm! - nevettem.
- Ezt nem hagyhatom, az eső kopogásától úgysem tudnál aludni! Na gyere, nem lakok messze! Igérem, nem vagyok sorozatgyilkos, és nem kell koporsóban aludnod! De nálam, jó meleg van! És nem hagyhatod ki a tökéletes sajtos spagettimet! - súgta nekem kecsektetően.
- Tökéletes sajtos spagetti? - gondolkodtam el.
- Bizony, ilyet még nem ettél! - mosolygott.
- Oké, győztek az ész érvek! - nevettem.
- Helyes! Gyere! - nyúlt a hátam mögé, és kimentünk az esőbe.
_________________
*P*♥
Peiper=Peyton=Jake
"I need your help. Because I love you! And I so scared... I don't wanna cry..."
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=s4_4abCWw-w#!






Szerző
Peiper Anna Miller
Boszorkány - Purple Rose



Csatlakozott: 2011.08.09. Kedd 14:14
Hozzászólások: 2928

Csüt. Feb. 02, 2012 17:07
Üzenet


/Peiper háza/

Hamar kiértem a városból, és nem is akartam tovább menni. A következő város szélén álltam meg, amint életet találtam, leparkoltam a kocsival, és kifújtam magam a rohanásban. Még nem is volt "időm" gondolkodni. Vezettem, mint az őrült, de csak ki akartam jutni a városból. Leparkoltam egy Bar előtt. Ez pont jó lesz, úgyis innom kell.
Bementem a néptelen bárba, és kértem két tequilát. Már kezdett sötétedni, a Napnak már a háromnegyede is eltűnt. Kikaptam a tequilát, és lehúztam az elsőt. Talán, kicsit meggondolatlan húzás volt, már rég nem ittam ilyen erőset, marta is a torkom, és köhögésben törtem ki, mire a pultos egy pohár vizet tolt elém. Bólintva megköszöntem, és próbáltam nem megfulladni.
- Köszi. - nyögtem ki lenyugodásom után, és a pultosra pillantottam. Egy fekete lány volt, gyönyörű szép gyűrű göndör hajjal, szép mosollyal.
- Szívesen. Nem kezded kicsit korán? - kérdezte miközben a poharakat takarítgatta egy ronggyal.
- Sosincs elég korán kezdeni. - feleltem, és kortyoltam egyet a vízből, ami most olyan furán édesnek tűnt az utóbbi "méreghez" képest.
- Igaz. - nevette - Pasi ügy? - kérdezte. Mindig így képzeltem el egy elhagyatott kocsma pultosát. Pap módjára hallgatja végig az emberek búját-baját.
- Úgy is mondhatjuk. - nyögtem. a "pasi ügy" alatt, nem a barátot értette, feltehetően.
- Ilyen bonyolult? - kérdezte kedvesen.
- Még annál is! - mosolyogtam vissza.
- Akkor tudom, mire van szükséged! - fordított nekem hátat, majd egy korsó sörrel fordult vissza, és egy apró tasakkal, amiben fehér por volt.
El nem tudnám mondani, milyen háború zajlott le a fejemben a tasak láttán. Első pillanatra megrémültem, a másodikra remény érzete villant fel bennem. Süllyedjek le arra a szintre, hogy ilyenekre legyen szükségem? Bár, ezt most kérdem magamtól, mikor eddigi életemben mást sem csináltam, csak ittam és cigiztem. De jó útra tértem! Ha ez igaz volna, nem lennék most itt. És nem húztam volna le az imént azt a tequilát. És eszembe sem jutna ilyeneken gondolkodni. A válasz alapvető lenne...
Nem tudtam, mit tegyek. Bár, egyszer már csináltam, de nem is emlékszek rá. Igen, az a nap szinte teljesen kiesett... Csak az erkölcsi részét tudtam felhozni, hogy miért ne tegyem. Minden porcikám azt súgta, hogy vedd el, és fuss!. Ez volna a megoldás? Igen! Ez Őrültség!
Úgy éreztem magam, akár a filmekben, mikor a szereplő egyik vállán egy angyal, másikon egy ördög ül. Egyik súgta, hogy ez badarság, a másik, hogy egy csipetnyi boldogság nem árt. Csak néztem a kis zacskót, és őrlődtem. Olyan volt, mintha már percek óta ott ülnék tétlenül, de körülbelül 1 perc lehetett. - Te jobb vagy ennél! - szólt az angyal, mire az ördög így felelt - Mi veszteni valód lehet? Gyerünk, Te is akarod! - Ne hallgass rá! Nincs rá szükséged! Csak a barátaidra, Peytonre, és Jennyre! Andy már vár rád! - Ne hallgass Hófehérkére, csináld már! Teljesen begolyóztam, még gúnyoldónak is egymással! Az angyal azt hiszem, itt vesztette el a csatát. Andyvel érvelt...
Nagy levegőt vettem, és felkaptam a korsó sört, majd nagyot kortyoltam belőle. - Ügyes kislány! Felvettem a tasakot, és a zsebembe mélyesztettem.
- Az első körre a vendégem vagy! - közölte a pultos mosolyogva.
_________________
*P*♥
Peiper=Peyton=Jake
"I need your help. Because I love you! And I so scared... I don't wanna cry..."
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=s4_4abCWw-w#!






Szerző
Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13637
Tartózkodási hely: Mystic Falls
Kedd. Nov. 01, 2011 19:47
Üzenet


(Bonnie házától)

Teljes hangerőn bömböltettem az autórádiót, míg ide nem értem, és be nem álltam a parkolóba, aztán csak néztem a villogó neonszínű betűket.
Mit keresek én itt? Minek jöttem ide? Elképzeltem odabenn a vérforralóan gyönyörű, és izgató lányokat... én is bemehetnék, és megtehetném azt, amit Elena. De komolyan... tényleg ezt akarom? Én is el akarom követni ugyanazt a hibát, mint amit ő? Ez a legjobb megoldás? Szemet szemért?
Nagyot sóhajtottam. Nem... nem tehetem. Elena már belevert egy szöget a kapcsolatunk koporsójába. Az én dolgom nem az, hogy egy másikat is üssek oda. Hanem, hogy megpróbáljam azt az egyet is kihúzni...
- Miért ilyen nehéz még mindig minden? - nyögtem, aztán gázt adtam, és kikanyarodtam a parkolóból, egyenesen hazafelé, még mielőtt meggondoltam volna magam.

(folyt. Damon és Elena háza)
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.





Szerző
Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858

Pént. Ápr. 01, 2011 22:16
Üzenet


Egymásba fonódó kezeinkre néztem, és vigyorogni kezdtem.
- Én is szeretlek. - leheltem csókot ajkaira. Jó érzéssel töltött el, hogy kimondhattam amit érzek. Kisietve a bárból körülnéztem, hogy merre is indulhatnánk el.
- Jobbra! - adtam le az irányt, amerre el is indultunk. Lefordultunk egy közeli sötét sikátorba, ahol senkit sem láttunk.
- Itt jó lesz. - öleltem magamhoz Alexet, és a hotelba "mentem" vele.

Hotel - Alex lakása
_________________
Aaron


hahahahahah :DD

❒ egyedülálló
❒ kapcsolatban
✔ I'M SEXY AND I KNOW IT!





Szerző
Alexandra Suby
Ember



Csatlakozott: 2011.02.15. Kedd 21:40
Hozzászólások: 1039
Tartózkodási hely: Mystic Fall's
Pént. Ápr. 01, 2011 21:15
Üzenet


-Már alig várom -mondtam mosolyogva, miközben kezemet a kezébe csúsztattam. Mikor felálltam összekulcsolva hagytam azt. - Téged választalak, mindig minden körülmények között -mosolyogtam - mert szeretlek. -sütöttem le a szememet szégyenlősen.
_________________
Alex
______

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged...





Szerző
Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858

Pént. Ápr. 01, 2011 21:09
Üzenet


- Persze. - álltam fel a székből, és Alexhez sétálva kinyújtottam a kezem, és felsegítettem őt.
- Remélem nem a buszt választod, tudok egy gyorsabbat. - kacsintottam Alexre. - Persze ahhoz egy kicsit sétálnunk kell, egy kevésbé forgalmasabb helyre.
_________________
Aaron


hahahahahah :DD

❒ egyedülálló
❒ kapcsolatban
✔ I'M SEXY AND I KNOW IT!





Szerző
Alexandra Suby
Ember



Csatlakozott: 2011.02.15. Kedd 21:40
Hozzászólások: 1039
Tartózkodási hely: Mystic Fall's
Pént. Ápr. 01, 2011 21:06
Üzenet


Mosolyogva bólintottam egyet. Valamiért bármit elhiszek neki, amit csak mond. Amit érzek vele az boldogság. És biztonságban érzem magam vele. Olyan, mintha mindentől megvédene, és semmitől sem kell félnem mellette.
-Akkor akár haza is menthetünk igaz? -kérdeztem mosolyogva. Reméltem, hogy minél hamarabb eltűnhetek erről a helyről még mielőtt az ajtóban álló kidobó srác rá nem jön, hogy valójában nem is táncolok.
_________________
Alex
______

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged...





Szerző
Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858

Pént. Ápr. 01, 2011 21:00
Üzenet


Elengedtem a fülem mellett amit mondott, csak egy mosollyal reagáltam rá.
- Valamiért ezt érzem. Minek küldenének újakat? - kérdeztem meghökkenve. - Annyira nem fontos nekik ez, hogy újabb démonokat öljek meg. - mondtam biztatásképpen.
_________________
Aaron


hahahahahah :DD

❒ egyedülálló
❒ kapcsolatban
✔ I'M SEXY AND I KNOW IT!





Szerző
Alexandra Suby
Ember



Csatlakozott: 2011.02.15. Kedd 21:40
Hozzászólások: 1039
Tartózkodási hely: Mystic Fall's
Pént. Ápr. 01, 2011 20:33
Üzenet


Elkerekedett szemekkel bámultam rá majd akadozva megkérdeztem -Ezt honnan veszed? -választ nem vártam mivel rögtön folytattam. -Én nem mondtam ilyet egy szóval sem... Ha nem akarnék veled együtt lenni szerinted mit keresek egy veled egy sztriptízbár kellős közepén? -teljesen ledöbbentett, hogy azt gondolja nem kell nekem, főleg ezek után. Ez... mindegy. A lényeg, hogy elvileg minden helyrejött. -És miből gondolod, hogy nem fognak már senkit utánam küldeni?
_________________
Alex
______

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged...





Szerző
Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858

Pént. Ápr. 01, 2011 20:29
Üzenet


- Azt hiszem, vége. - jelentettem ki egyszerűen. - Megöltem azokat, akiket rád állítottak. - mondtam, majd leintve egy nőt, kértem egy üdítőt Alexnek.
- Nem, nem halsz meg mindenképpen. Mondom, hogy vége. - erősítettem meg az előző állításomat . - Abba akarod hagyni? - tettem fel neki a kérdést. - Mert akkor nem kell ez az indok. Ha nem akarsz többet velem lenni, csak mond azt. - tettem a kérdés után, mielőtt válaszolni tudott volna.
_________________
Aaron


hahahahahah :DD

❒ egyedülálló
❒ kapcsolatban
✔ I'M SEXY AND I KNOW IT!





Szerző
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
Hell's Bells bár - Page 2 Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Szept. 23, 2012 2:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Alexandra Suby
Ember



Csatlakozott: 2011.02.15. Kedd 21:40
Hozzászólások: 1039
Tartózkodási hely: Mystic Fall's
Pént. Ápr. 01, 2011 20:13
Üzenet


-Jól áll -kacsintottam a srácra aki annyira tetszik nekem. -Hmmm.... szóval mindenképpen meghalok- nyugtáztam apró mosollyal. -Nézd Aaron, én értékelem, hogy ennyire kitartasz mellettem de nem akarom, hogy továbbra is bajod származzon belőlem mert féltelek -mondtam ki nyíltan az érzéseimet. - Ha ezt itt és most abbahagyjuk te visszamész a munkádhoz és meg... -"gyakorlatilag feláldozom magamat érted, vagyis értünk." Fűztem tovább a gondolatot magamban. Azért az érzésért amit érzek iránta. Mert... azt hiszem szeretem... mi másért adnám érte az életemet?
_________________
Alex
______

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged...





Szerző
Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858

Pént. Ápr. 01, 2011 20:03
Üzenet


Testemet jóleső forróság öntötte el, amikor ajkai a bőrömhöz értek.
- Kegyetlen büntetést kaptam. - borultam ki. - 2 lehetőséget mondtak, vagy én öllek meg téged, vagy démonokat küldenek rád. - húztam el lassan a kezem. - Természetesen nem az első opciót választottam. Bezártak, és többször is megkínoztak. De megszöktem és egyből hozzád siettem. Nagyon örültem, hogy biztonságban találtalak ott. - húztam mosolyra a szám. - Az arcom? - kaptam a szememhez. - Ezt bármikor eltüntethetem.
_________________
Aaron


hahahahahah :DD

❒ egyedülálló
❒ kapcsolatban
✔ I'M SEXY AND I KNOW IT!





Szerző
Alexandra Suby
Ember



Csatlakozott: 2011.02.15. Kedd 21:40
Hozzászólások: 1039
Tartózkodási hely: Mystic Fall's
Pént. Ápr. 01, 2011 19:33
Üzenet


-Nagyon édes vagy- fogtam meg az arcomon pihenő kezét majd egy puszit nyomtam rá. -Szeretném ha most mindent elmesélnél. Kezdhetnénk ott, hogy mitől néz ki így az arcod?
_________________
Alex
______

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged...





Szerző
Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858

Pént. Ápr. 01, 2011 19:29
Üzenet


- Fogalmam sincs. Ezt láttam a legjobb megoldásnak. - mondtam, és látván Alexen a frusztrációt, megsimogattam az arcát.
- Látom te is túlöltözöttnek érzed magad ezek mellett a ronda nők mellett. És ha téged kiküldenének, én is mennék veled.
_________________
Aaron


hahahahahah :DD

❒ egyedülálló
❒ kapcsolatban
✔ I'M SEXY AND I KNOW IT!





Szerző
Alexandra Suby
Ember



Csatlakozott: 2011.02.15. Kedd 21:40
Hozzászólások: 1039
Tartózkodási hely: Mystic Fall's
Pént. Ápr. 01, 2011 19:05
Üzenet


-Engem nagyon hamar ki fognak tessékelni innen-nevettem és mielőtt leültünk volna még egyszer hozzábújtam. -Hiányoztál -mondtam mosolyogva.- Meddig maradunk itt? -Az igazat megvallva iszonyatosan feszélyezve éreztem magamat ennyi csinos és lenge öltözetben lévő csajtól.
_________________
Alex
______

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged...





Szerző
Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858

Pént. Ápr. 01, 2011 19:01
Üzenet


- Nem. Egyáltalán nem vagyunk jó helyen. - javítottam ki . - De ez volt az egyik olyan hely, ahol meg nem találnának minket. A hotelban már kétszer is jártam. - tettem hozzá, majd az asztalhoz vezettem, ahol ültem.
- Bár most úgy fest, hogy nincs gáz, de nem akartam kockáztatni, érted.
_________________
Aaron


hahahahahah :DD

❒ egyedülálló
❒ kapcsolatban
✔ I'M SEXY AND I KNOW IT!





Szerző
Alexandra Suby
Ember



Csatlakozott: 2011.02.15. Kedd 21:40
Hozzászólások: 1039
Tartózkodási hely: Mystic Fall's
Pént. Ápr. 01, 2011 18:50
Üzenet


Csókja íze édes volt. Majdnem azt mondtam neki, hogy érte bárhová elmennék, de ez még nagyon korai. Biztos észrevette már, hogy nem egy tapadó csaj vagyok. -Talán nem vagyunk túl jó helyen. Engem ide csak úgy engedtek be, hogy "itt táncolok"-tettem idézőjelbe az ujjaimmal. -Miért pont ide hívtál?
_________________
Alex
______

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged...





Szerző
Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858

Pént. Ápr. 01, 2011 18:34
Üzenet


Amikor észrevettem Alexet, finoman félretoltam a még mindig magát kínálgató lányt, és odasiettem hozzá. Szorosan átölelve őt megcsókoltam.
- Reméltem, hogy eljössz. - néztem szemeibe, miután leszakadtam ajkairól.
_________________

Alexandra Suby
Ember



Csatlakozott: 2011.02.15. Kedd 21:40
Hozzászólások: 1039
Tartózkodási hely: Mystic Fall's Elküldve: Pént. Ápr. 01, 2011 18:28 Hozzászólás témája:

A buszom pont a bár előtt tett le. Szuper gondoltam magamban majd beléptem a bárba vagyis beléptem volna ha beengednek. Végül kitaláltam, hogy itt lesz fellépésem és új vagyok. Basszus. Mit meg nem teszek Ronért. Megpillantottam az egyik asztalnál de éppen egy szőke lenge öltözetű hölggyel foglalta le magát.
_________________
Alex
______

Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett, és minden egyes csókod a számon felejtett. Még akkor tenne igazán szépet, ha egyszer mindörökre nekem adna téged...

Vissza az elejére


Aaron Parker
Démon



Csatlakozott: 2011.03.04. Péntek 2:44
Hozzászólások: 858
Elküldve: Pént. Ápr. 01, 2011 18:24 Hozzászólás témája:

Ahogy azt Alexnek is leírtam, itt vártam rá. Pontban 21:45-kor megérkeztem a helyre, és helyet foglalva egy asztalnál csak nézelődtem jobbra és balra, hátha felbukkan. Miközben Alexet kerestem szemeimmel, többször is odajöttek lányok, hogy nem-e kérek öltáncot.
- Nem élnék a lehetőséggel . - feleltem kezemmel legyintve.
_________________
Aaron


hahahahahah :DD

❒ egyedülálló
❒ kapcsolatban
✔ I'M SEXY AND I KNOW IT!

A hozzászólást Aaron Parker összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 01, 2011 18:32-kor.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 21:42 Hozzászólás témája:

- Kösz.. - motyogtam az orrom alatt, ahogy elkapott útközben. Felemelt, és úgy csüngtem a kezében, mint valami ázott macska. De akkor meghallottam mire készül és rögtön ellenkezni kezdtem. Persze csak szóban, mivel tettekkel nem mentem volna semire..

- Dehogy megyek.. engem vár az a.. az a.. lány.. az a csinoska.. - nyögdécseltem, ahogy a nyakába kapva a karomat, egyre csak cipelt a kijárat felé.. - Helló Kislány... Jössz egy körre?? - kérdeztem a melletünk elhaladó feketehajú szépséget, de ő figyelemre sem méltatott.. ahogy Damon sem törődött a próbálkozásommal, hogy maradhassak..

Kirángatott az ajtón, ami nem lehetett könnyű, mert szinte már képtelen voltam egyik lábamat tenni a másik után. Ám valahogy csak sikerült elcihelődnünk odáig és betuszkolva a kocsiba, morogni kezdtem.

- Ja.. csak nem hagytad hogy maradjak.. - motyogtam az orrom alatt, de már vágódott is be az ajtó, ő meg bepattant a másik oldalra. Ezután beindította az autót és elindult előre a sötétségbe...

(MF autóútjai)
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 21:28 Hozzászólás témája:

Egy pillanatra oldalra kapta a fejét, aztán magamban röhögve néztem, ahogy bazsalygott a pohárra, mintha csak el akarná csábítani. Megitta az újra elé tett italt, és most jött rá a nőzhetnék...
- Na azt már nem - mondtam határozottan, mikor a fekete hajú lányt kezdte követelni. - Oké hogy kurvák, de ettől a szagtól ami árad belőled még ők is kibuknának, és ennek nem fogom kitenni egyiket sem.
Mintha a falnak beszéltem volna, forogni kezdett a széken, és egy hirtelen egyensúlyvesztéstől csaknem padlót fogott, ha vámpírgyorsasággal oda nem nyúlok, és el nem kapom a grabancát.
- Azt hiszem, most Damon és Rick szépen hazamegy. Ricket befekszik az ágyba, alszik, és álmodik... Isobelről, vagy a fekete lányról, mindegy - mondtam, mint a mesét a kisgyerekeknek. Kb úgy is nézett rám, mint egy huncut kisgyerek, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, de élvezi.
- Na gyere haver - mondtam, egy utolsó bankót dobtam a pultra, aztán egyik karját átvetettem a nyakamon, és húzni kezdtem magammal kifelé.
Odakinn nagy keservesen betuszkoltam az anyósülésre, és kissé letekertem az ablakot, hogy levegő érje, hátha kicsit józanít rajta.
- Egyben vagy? - kérdeztem, de már csak tagolatlan mormogás volt a válasz. Beültem a volán mögé, és útnak indultam hazafelé, Mystic Fallsba.

(folyt. autóút)
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 21:18 Hozzászólás témája:

Lecsaptam a poharat és oldalra kaptam a fejem, mikor valami csörömpölést hallottam. De amikor láttam, hogy csak az egyik pincérnő borította a tálcáját, visszafordultam vigyorogva.

- Pancser.. - mondtam mulatva, ahogy szemem újra az előttem ácsingozó teli pohárra tévedt. - Jééééé... azt hittem ezt az előbb már megittam.. - mondtam csodálkozva - de nem baj... Úgy látszik már részeg vagyok.. - húztam el a számat vidáman, és a pohárért nyúlva azt is legurítottam. - Na! Most már.. üres vagy! Most örülsz??? - kérdeztem a pohártól, ahogy az üresen tátogva visszavigyorgott rám.

- Nézd mááár.. tetszik neki... - fordultam vissza Damonhoz, örülve a teljesítményemnek, majd megint belekapaszkodtam a karjába. - Na, most már jöhet az a lány.. Most már SEMMI SINCS ami eltántorít!!! - mondatm vidáman, és ahogy próbáltam fordulni hogy megkeressem őt, elvesztettem az egyensúlyt és csak azt éreztem, ahogy a föld egyre közeledik.

- Hoppá.. - kiáltottam, majd éreztem ahogy egy kéz elkapott..
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 21:00 Hozzászólás témája:

Hevesen integetni kezdett az újbóli kínálásra, és úgy csapkodott hosszú karjaival, mint egy szélmalom. Elég nehezen forgott már a nyelve, de az ivásban nem akadályozta.
Odahajolt hozzám, és arrébb húzódtam kicsit. Egyrészt, oké, hogy én is ittam, nem is keveset, de a belőle áradó italszaggal egy várost be lehetett volna rúgatni, másrészt féltem, hogy egy hirtelen "baleset"e áldozatává válok... de csak a hátamat veregette meg barátian.
- Ne aggódj, nem mondom el Isobelnek - nyugtattam meg. - A barátom vagy, és a barátok nem köpik be a másikat. Mellesleg, már csak azért sem mondom el, mert az én fejem a tiéddel együtt hullana le - csitítottam.
Kértem egy újabb italt.
- Előre sajnállak a holnapi napodért cimbora - tettem hozzá, de hagytam hagy igya le magát. Tegye, ha ettől könnyebb a fájdalom...
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 20:54 Hozzászólás témája:

- Persze.. persze.. hozzad csak... - köröztem karommal olyan hevesen, hogy majd leestem a székről - Egy ilyen.. olyan.. előzőt.. mint az előzőt.. - próbáltam megfogalmazni a mondatot, de éreztem, hogy ahogy árad szét ereimben az ital, a nyelvem már egyre kevésbé pörög. Ám a fájdalom is az eszemmel együtt halványodott...

Megkaptam a következő italomat, de akkor elkapva Damon karját, odahajoltam hozzá...

- De ugye... ugye nem mondod el.. Iso... Isobelnek.. - dadogtam a fülébe, majd megveregettem a hátát. - Miért is mondanád el.. - vigyorogtam - hisz nem is érdekli... - fejeztem be derüsen, majd visszahajolva a pulthoz, felkaptam a poharat.

- FENÉKIG!!! - kiálltottam vígadva, és már csorgattam is le a torkomon a második adagot..
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 20:42 Hozzászólás témája:

Felhajtotta az italt, megrázkódott, és krákogott néhányat. Utána belebámult a bárpult vele szemben lévő tükrös hátába, és orbitális röhögésben tört ki.
- Oké cimbora... cimborák! - javítottam ki magam is nevetve. - Isztok még egyet? Ugyanezt, vagy whiskyt, ahogy eddig? És... - most én köszörültem meg a torkom - most szólok, ha hazafelé összerondítod a kocsit, te fogsz takarítani utána!
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 20:39 Hozzászólás témája:

Alig csordult le a torkomon az újabb adag whisky, már előttem volt a következő.. de ez valami más volt..

- Remélem az előbbi.. - mondtam bámulva az ital érdekes színét, és a már amúgy is kapatos állapotban megcsapott a tömény alkohol szaga. - Nem tudom mi lehet benne... - révedeztem el - de ha a whisky után is ilyen erősen szaglik, akkor ezt NEKEM találták ki!!! - mondtam, majd úgy ahogy volt, együltő helyemben bedobtam az egészet.

Ahogy letettem a poharat, és két kezemmel a pulton támaszkodva próbáltam megőrizni az egynesúlyomat, éreztem ahogy az egész világ táncol körülöttem.

- Jó anyag.. - sóhajtottam krákogva, majd a bár hátsó falán álló tükörbe nézve, féktelen röhögésbe kezdtem. - Ezt figyeld már hányan vagyok... - vigyorogtam..
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 20:16 Hozzászólás témája:

- Igyál csak, amennyi beléd fér - intettem - nekem elég volt. Elvégre valakinek haza is kell vinnie a kocsit. Meg téged is, ahogy látom - hunyorítottam rá a szemem sarkából.
Néztem, ahogy ledobja az újabb pohár whiskyt.
- Próbáld ki a hely specialitását - mondtam, és választ sem várva intettem a pincérnek. Egy perc múlva oda is került a koktél Rick elé.
- Meztelen álomnak hívják - vigyorogtam. - Nyilván nem véletlen. Bár még arra nem jöttem rá, hogy ha megiszod, meztelen nőkkel fogsz-e álmodni, vagy te magad ébredsz valahol meztelenül...
Egészségedre - toltam elé a koktélt.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 20:10 Hozzászólás témája:

Magam elé tettem a poharat, de nem ittam bele.. egyre csak bámultam, ahogy végighallgattam amit mond.

- Hát Cimbora! Szépek vagyunk.. - kaptam fel a poharat hirtelen, és egyre csak bámultam a benne aranyló italt. - Tönkretesznek a NŐK!!!! - mondtam keserűen, majd sebesen felhajtva az italt, a pultra csaptam a poharat.

- Még egyet!!! - kiáltottam a csaposnak, és Damonra néztem kérdőn, hogy velem tart e.
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 19:58 Hozzászólás témája:

Kénytelen-kelletlen nyilatkoznia kellett.
- Szóval Isobel - bólogattam megértően, mire kikapta a kezemből a poharat, olyan hévvel, hogy az ital fele a pultra löttyent.
- Tehát képtelen voltál... mert rá gondoltál - hümmögtem. Néhány pillanatig megvillant a fejemben, hogy ez néhány napig tartó cikizés témája lesz. De aztán mást gondoltam.
- Nem hibáztatlak. Megértelek. Komolyan - pillantottam rá. Aztán nagyot sóhajtottam, és magyarázni kezdtem.
- Amikor itt voltam, láttam egy lányt. Aki nagyon bejött nekem. Fizettem neki, és kivittem a kocsihoz...És hiába tapogatott... hiába reagált a testem... az agyam nem volt képes rá. Aztán valami mást akartam - mutattam a fogaimra. - De azt sem tudtam megtenni. Érted? Sem megdugni, sem megölni nem tudtam. Mert közben folyton Elenán járt az eszem - öntöttem le a torkomon én is a pohár tartalmát - úgyhogy megértem mit éreztél.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 19:48 Hozzászólás témája:

Eleinte egy szót sem szóltam, de ahogy megérkezett a következő ital, már kaptam is utána. Ellenben ő persze gyorsabb volt... és mielőtt még elérhettem volna a poharat, elrántotta a szemem elől.

Tudtam, hogy nem lesz könnyű leráznom, viszont azt nem mondhattam meg neki, hogy kezdek teljesen... becsavarodni! Vagyis igyekeztem valami elfogadható indokot előadni.

- Semmi.. - mondtam még mindíg magam elé - Csak egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből azt az átkozott nőszemélyt... - motyogtam továbbra is, és reméltem ennyivel beéri. - Úgyhogy... ADJ MÉG innom!!! - kaptam ki kezéből a whiskyt hirtelen, olyan lendülettel, hogy a fele a pultra löttyent...
_________________


A hozzászólást Alaric Saltzman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 11, 2011 20:03-kor.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 19:36 Hozzászólás témája:

Egy húzásra ledobta a whiskyt, majd újra maga elé merengett. Elhagyott a türelem, és felé fordultam a székkel.
- Ne nem - mondtam keményen. - Halljam, mi a fene történt odabenn? Rámásztál vagy nem? Mi az isten, csak nem szadomazo a csaj? - röhögtem el magam ahogy a kép megjelent a szemem előtt. - Vagy nálad volt valami gond... érted... - céloztam homályosan férfiúi képességeire.
Intettem egy új dupla után. Én vettem ki a csapos kezéből, és Rick felé közelítettem vele. Utána kapott, mint a fuldokló, de elrántottam előle az italt.
- Szóval mi volt odabenn? - kérdeztem, és hangom nem hagyott kétséget afelől, hogy most válaszolnia kell.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 19:32 Hozzászólás témája:

- Nem akarok beszélni róla, oké??? - mondtam lezárva a témát, majd miközben megigazítottam a pólómat, már érkezett is a whisky-m.

- Kösz.. - vetettem oda a pultosnak, és egyből legurítottam az egész pohárral.

Ám sejtettem, hogy Damon nem fogja annyiban hagyni a dolgot...
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 19:15 Hozzászólás témája:

Leült mellém, és egy dupla whiskyt rendelt, aztán úgy nézett rám, mintha minden tökéletes rendben lenne.
- Hm... - nézegettem összehúzott szemöldökkel - biztos, hogy minden rendben? Vagy - röhögtem el magam - a kiscsaj még az agyadat is elvette?
Tényleg - hajoltam közelebb - megtörtént MINDEN? - érdeklődtem.
Láttam, ahogy elég érdekes arckifejezéssel bámul maga elé.
- Na jó... ki voltál éhezve, de nem kell teljesen elhülyülni egy izéléstől - ráztam meg a vállát. - Halljam, mi a fene történt? Mert nem véletlen zakkantál meg ennyire!
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 18:58 Hozzászólás témája:

- Persze.. miért...??? - kérdeztem kissé akadozva, és még mindíg zihálva a látottaktól.. Illetve attól amit látni VÉLTEM.. leültem a mellette fekvő bárszékre, és a pultra csaptam.

- Whiskyt!!! Duplát.. - mutattam a csaposnak, majd még mindíg ziláltan Damon kérdő arcába bámultam.

- Mi van??? - kérdeztem úgy, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne..
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 18:42 Hozzászólás témája:

A harmadik whiskyt szopogattam éppen befelé, teljesen belemerülve gondolataimba. Az járt a fejemben, miért is voltam itt először. Hogy hogyan találtam erre a helyre... és az agyam óhatatlanul is ott járt nála... Elenánál. Elkomorodtam, néhány lányt elhajtottam, és már látták, és a forró drót köztük hírül adta, hogy velem ne is próbálkozzanak. Hát viszonylag nyugodtan iszogattam, a csapos kissé lenéző mosolyától kísérve, hogy férfi egy ilyen helyen hogy viselkedhet így.
- Voltál már szerelmes? - kérdeztem tőle váratlanul, mire bólogatott. - És szerettél már olyat tiszta szívből, akit nem lehetett szeretned? - sóhajtottam az ital aranysárga színét bámulva.
Hogy válaszolt-e valamit vagy sem, nem tudtam meg. Mert ebben a pillanatban Rick szinte a hátamra zuhant.
Döbbenten fordultam meg a széken, és csodálkozva néztem rá. Zilált volt, pólója félig kilógott a nadrágjából, mint aki kapkodva öltözött fel, az arca olyan kifejezést vett fel, mint aki kísértetet látott, és úgy is tekintgetett a háta mögé, mint akit szellemek egész hordája üldöz éppen.
- Hé hé hé - fogtam meg a karját, mikor az előtte megivott italmennyiségtől kis híján kibillent az egyensúlyából - minden rendben cimbora? Rick, jól vagy? - meredtem rá értetlenül.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

A hozzászólást Damon Salvatore összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 11, 2011 19:29-kor.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 18:29 Hozzászólás témája:

Hangos sóhajok közepette élveztem minden egyes érintést.. ahogy keze egyre csak járt a nadrágomban.. finoman érintve.. maszírozva.. és én úgy éreztem a Mennyekben vagyok..

Ám akkor hirtelen végetért a zene, és kezei magamra hagytak... parlagon.. Lábát átvetve a fotelen, miközben végignyalta arcomat.. valahogy mögém került. És én nem tudtam most mi van.. miért hagyott ott..

( https://www.youtube.com/watch?v=ESxJJK3QsnM )

De akkor beindult egy újabb.. sokkal őrültebb zene!!! És éreztem ahogy kezei a hátam mögül végigsiklanak a vállamon.. a mellkasomon... és néhányszor végigdörzsölve újra elérnek oda, ahová a legjobban kívántam...

Nem hiába.. érti ám a dolgát..

Nagy levegőt vettem és hangosat sóhajtottam ahogy újra éreztem a kényeztető kezeket... és becsukott szemmel élveztem az érzést... Azt az elemésztő érzést...

Éreztem haját a nyakamon.. és az illata.. emlékeztetett valamire.. valamire.. de még magam sem tudtam mire... csak annyira jó volt beszippantani... és az érzés egyre csak erősödött.. ahogy egyre közelebb ért.. az az észvesztő pillanat... És akkor mégegyszer végignyalva a nyakamon... a fülembe suttogott..

"Kész vagy???"- kérdezte, vágyakozó hangon.. és akkor az a valami.. ami már egy ideje kerülgetett.. elérte a felszínt..

- Isobel... - suttogtam hirtelen.. - Isobel.. - szakadt ki mégegyszer, és a könnyeim öntudatlanul is potyogni kezdtek.. Ám ő egyre csak folytatta..

Hirtelen ráeszméltem mit is beszélek, és szemeim kinyitva a lányra néztem... És Ő állt OTT!!! ISOBEL kényeztetett!!! És fejem akkor azonnal tudatára ébredt! Ő NEM LEHET!!! Nem.. Ő nem... - világosodott meg minden hirtelen, és hátralökve a lányt, felugrottam a fotelból, és sebessen az ajtónak hátráltam. Úgy vágódott neki a gerincem, hogy azt hittem kiszakad... DE csak a LÁNYT néztem!! Ahogy fekete hajával Isobel arca mosolygott vissza rám..

A szívem hevesen dobogott, de már NEM a szexuális izgalom hajtott! Hanem valami teljesen más!!! Megdörzsöltem szemeimet és újra a lányt néztem!! De most már a lányt láttam! AZT a fekete hajú táncoslányt, aki értetlen szemeket meresztve rám, nem érti mi történt..

- Kösz... ennyi volt... - mondtam lihegve.. zavartan, miközben visszaigazítottam a nadrágomat. Visszaléptem a fotelhoz.. és ledobtam némi pénzt. Azzal hátat fordítottam és kiléptem az ajtón.

Amint kiértem, hátamat az ajtónak vetve nem értettem mi történik velem.. Miért nem tudok megszabadulni Tőle..

- Miért??? - suttogtam az orrom alatt, majd mikor láttam, ahogy az egyik gorilla gyanúsan méreget, és elindul felém, jobbnak láttam, visszaindulni a bárba...
_________________


Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Pént. Márc. 11, 2011 17:16 Hozzászólás témája:

( https://www.youtube.com/watch?v=8Jz7t36nxrg )

És akkor a folyosó legvégén.. beléptünk egy ajtón. Itt is lágy zene szólt, afféle mély... döngicsélő.. alattomos zene.. Ahogy maga után húzott, és én esetlenül beléptem, próbáltam körülnézni. De nem láttam mást.. csak egy nagy kényelmes fotelt... meg mindenfelé fóliát. Ezen egy pillanatra megrökönyödtem.. ahogy a plafonról lógtak csak lefelé.. mint valami futurisztikus világ függönyei.. De épp csak egy pillanatra tudtam elgondolkozni ezen, mert kezemnél fogva már meg is rántott, és lenyomott a fotelbe.

- Hát jó... - mondtam beleegyezően és nagyot sóhajtottam. Jobb kezemnél megláttam a whiskys poharat és felhajtottam a felét.

- Jöjjön aminek jönnie kell.. - mondtam beletörődően.

A lány eltűnt egy pillanatra a függönyök mögött, és hirtelen színes fények kezdték megvilágítani a szobát. Szemeim csak forogtak körbe-körbe és fogalmam se volt mi jön most..

Kis idő után hirtelen megjelent egy sziluett a háttérben... egy gyönyörű és kecses sziluett. És a zene is vadabbra váltott..

Úgy ringott a csípő, hogy az bárki eszét elvette volna! Nemhogy az ÉN állapotomban. Fejemből már ki is esett minden tudatos gondolat, ahogy hol egy csodás hosszú lábszár.. hol egy hívogató kar engedte láttatni magát. A többinek meg... csak az árnyéka játszott a képzeletemmel.. Ami azon nyomban be is indult..

Aztán csak kibújt a függönyök mögül, és ami akkor elém tárult.. végképp meglepett. Nem volt rajta... semmi! Csak..ragasztószalag.. Vagy legalábbis valami olyasmi.. BIZARR! - gondoltam magamban, de ha úgy vesszük... tetszett a dolog.. olyan egyedi volt... KÜLÖNLEGES... És ahogy egyre közelebb jött.. ringatva magát.. szenvedélyesen.. hívogatón.. már én is izegni-mozogni kezdtem a nadrágomban... Éreztem ahogy már feszít.. borzasztóan kezdett kényelmetlen lenni. És ezt Ő is észrevehette, mert ringó csípővel az ölembe ült... és nyelvével végigsimított a nyakamon.. egészen a fülemig. És én lehunyt szemmel, nagyot sóhajtva élveztem. Kezével végigsimította a mellkasom, lentről felfelé.. és a szívem egyre hevesebben dobogott. Légzésem szaporaságán ő is felizgulhatott, mert egyre vadabbul játszott velem.. folyamatosan mozgatva csípőjét az ölemben.. körbe és körbe.. és én éreztem, ahogy kezdem elveszíteni az eszem.. Éreztem, ahogy egyre erősebben forr a vérem és felhörpintve a maradék Whiskyt eldobtam a poharat. És az én kezeim is útjukra indultak a testén...

Egyre csak martam.. az oldalát.. a melleit.. és ahogy ő hátrahajtva fejét felnyögött, egyre jobban feltüzelt.. Már azt hittem szétrepesztem a nadrágot.. és szívem kiugrik, egész az égig.. És akkor ő... megkegyelmezve szenvedéseim.. kibontotta a nadrágom. És ahogy csípője egyre csak körözött az ölemben, a keze becsusszant és megtalát.. És én plafonnak emelve arcomat, hangosan felnyögtem...


_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 22:18 Hozzászólás témája:

A lány kézen fogta, és finoman húzni kezdte magával Ricket, aki először tompán, bambán bámult, aztán lassan kiült arcára a megértés. Kissé döbbenten nézett vissza rám, de ment engedelmesen a lány után. És igencsak szaporán szedte ám a lábait...
Nem is kellett, csak néhány másodperc, hogy eltűnjenek valamerre... nyugodtabb helyet célozva meg.
Elvigyorogtam magam, de nem rosszindulatúan, inkább némi fura örömmel. Legalább ez legyen rendben szegény srác életében... legalább kicsit felejtsen el mindent, ami érte őt, és ami még talán rá várhat.
Hirtelen egy finom kéz érintette a vállamat, és mire kettőt pislogtam volna, már szinte az ölemben is ült egy lány... és matató keze nem hagyott kétséget afelől, mit is vár el tőlem.
- Menj innen - toltam le az ölemből. - Dögös vagy kislány, de nekem megvan az alkalmam... akkor, amikor jólesik. Értve vagyok? - kérdeztem, mire felhúzta az orrát, és csalódottan távozott. Nem foglalkoztam vele. Rendeltem egy újabb italt, és vártam, hogy Rick visszatérjen.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 22:13 Hozzászólás témája:

- Nem is... - kezdtem bele motyogva az orrom alatt - egy ilyen nő NEM éri meg... - fordultam vissza lógó fejjel az ölembe bambulva, de eszem teljesen máshol járt.

Akkor bíztatón megszorította a vállamat, és én visszanéztem rá. Akkorát csapott a pultra, hogy ködös állapotomban egy pillanatra összerezzentem. Aztán arra a gyönyörű lányra mutatott, aki korábban táncolt nekem, és én felidézve a fél órával ezelőtti pillanataokat, rögtön rábólintottam.

- Naná! - mondtam már valamivel derűsebb hangulatban. Akkor megint előkerült pár száz dollár, és a pénz libbenésére a lány már szaporán szedte is a lábaitt a mi irányunkba.

Egy darabig összehúzott szemekkel, értetlenül néztem hol Damonra, hol a lányra, hogy mi is készül itt ellenem, mert nem igazán akartam felfogni a dolgot. Aztán ahogy a lány húzni kezdett magával, minden világossá vált. Még hátrapillantottam Damonra, aztán már csak az ő vigyorgó képe maradt meg a fejemben.

Beléptünk egy ajtón. Nem tudom hová vezethetett, de sötét volt.. És a bejáratéhoz hasonló gorillák álltak minden felé..
Egy csomó ajtó volt ott, és halk zene szűrödött kifelé.

Nem igazán tudtam felfogni a részleteket, meg hogy ugyan mi is történik a zárt ajtók mögött, de volt egy sejtésem. És én csak engedelmesen menetem a lány után, ahogy húzott magával....
_________________


A hozzászólást Alaric Saltzman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 11, 2011 16:32-kor.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 21:54 Hozzászólás témája:

A kelleténél kicsit hangosabban jelentette ki, hogy nem érdekli már semmi a világon, és hogy most már igenis élvezni akarja az életet. Kicsit arrébb húzódtam, mikor csaknem leborított sörrel, de mire reagálhattam volna valamit, már az előbbi hangulatát meghazudtolva, csaknem a pultra borulva kesergett. Isobelt emlegette, hol keservesen, hol kissé dühösebben.
"Na ennek már mára nem kell sok" - gondoltam magamban, de ekkor kimondta... hogy mi volt az oka ennek a lelkiállapotának. Az évfordulójuk.
Visszaültem mellé, és a vállára tettem a kezem.
- Szar ügy haver - szorítottam meg a vállát - de ne bánkódj utána. Eldobott, hát ne keseregj. Nem éri meg.
Láttam, ahogy rám nézett, már kissé ködfátyolos tekintettel.
- Na ide hallgass! - csaptam a pultra. - Majd én találok módot, hogy felvidítsalak. Nézz csak arrafelé - mutattam az egyik irányba, egy fekete lányra, aki a színpad szélén álldogált, és eléggé érdeklődve nézte Ricket. - Bejön neked?
Végigmérte a lányt, és bólintott.
Felemeltem néhány bankjegyet, és intettem velük a lánynak. Azonnal oda is jött, én a kezébe nyomtam a pénzt, és Rickre mutattam.
- A barátom látni akarja, hogyan táncolsz... rázol neki egy kicsit ugye? Valami... kevésbé zsúfolt helyen - néztem rá, hogy értse, mire célzok. - És tégy meg BÁRMIT, amit kíván, rendben?
A lány bólintott, megfogta Rick kezét, és finom határozottsággal talpra állította a székből.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 21:44 Hozzászólás témája:

- Nem érdekel!!! Ma semmi nem érdekel!!! - szinte már kiáltottam részegen, ahogy az üveg sör fele már lecsúszott a torkomon - Ma IGENIS élvezni fogom az életet!!! Többé már NEM érdekel!!! NEM érdekel Isobel!!! Számomra megszűnt létezni!!! - kiáltottam, miközben a sörrel a kezemben hadonászva kommentáltam minden egyes szót.

Damon kicsit félreugrott, amikor majdnem leöntöttem, de aztán lecsapva az üveget az asztalra, bámulni kezdtem. Mintha abba az üveg sörbe belefolythatnám minden bánatom.

- Te elhiszed ezt??? Hogy ilyen könnyen itthagyott??? Hogy nem hitt nekem??? - keseregtem - Lehúztunk együtt 6 évet!! 6 tetves évet!!!! És egyszerűen nem hisz nekem... - kaptam arcom elé a kezemet és megdörzsöltem. - DE NEM BAJ! - kaptam fel a fejem hirtelen - Most már SZABAD VAGYOK!!!! Mint a madár!!!! ÉS SENKI sem állíthat meg!!! - kaptam újra a sört a kezembe és nagyot húztam belőle.

Lecsaptam az asztalra és lebicsaklott fejjel oldalra fordultam, és Damonra néztem. Megláttam zavarodott arcát, ahogy nem tudja mire vélni a hirtelen viselkedésváltást.

- Holnap lesz az évfordulónk... - mondtam elhaló hangon, keseregve...
_________________


A hozzászólást Alaric Saltzman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Márc. 10, 2011 21:59-kor.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 21:30 Hozzászólás témája:

Belekortyolt a sörbe, és kijelentette, hogy ma istenesen be fog rúgni. Legszívesebben elővettem volna a telefonomat, és készítek néhány videót arról, ahogy MÁR MOST is kinézett, de megsajnáltam. Tudtam, milyen érzés egy nő miatt kiborulni.
Elővette a tőlem kapott bankjegyköteget a zsebéből, és meglibegtette. Csaknem elkapott a röhögőgörcs, mikor a lányok tekintete úgy fordult felé, mint ahogy a mágnes vonzza a vasat.
- Oké cimbi, oké - hűtöttem le kicsit. - Fotelt akarsz, és neked táncoló lányokat? - nevettem, és beleittam én is sörömbe. - Hát, elintézheted. Azzal ott a kezedben - mutattam a pénzre - senki nem fog ellenállni neked. De ha ma akciózni akarsz, akkor csak csínján az itallal. Majd inkább utána... ha már túl vagy a dolgon - kacsintottam rá.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 21:26 Hozzászólás témája:

Végre megkaptuk a sörünket, és élvezet volt még nézni is a gyöngyöző üveget. Rögtön el is kaptam, és ahogy Damon a magasba emelte az övét, hangosan nekikoccintottam a sajátomat, de olyan intenzítással, hogy majdnem ki is borult.

- Ho-ho-ho-ho... - mondtam elemelve magamtól az üveget, nehogy az ölembe ömöljön. - Nehogy már kiboruljon ez a drága nedű.. - vigyorogtam.

Belekortyoltam a hideg italba, s szememmel követtem, az el-el szállingózó hiányos öltözetű pincérnőket.

- Nagyon is!!!!! - válaszoltam - És ma bekarmolok! Úgy istenesen! - mondtam Damon felé fordulva, nem kicsit kapatosan - SŐT! Még HOLNAP is itt leszek... Majd az egyik fotelba bevágódom.. - intettem fejemmel a hátul elterülő fotelok felé - És mindegyik lány csak NEKEM fog táncolni!!! - vettem ki a zsebemből a tőle kapott bankjegyköteget, és elkezdtem rázni az orra előtt..

Mint vérszagot az éji vad, úgy szagolták ki a nők a pénzt, s láttam, ahogy a távolban izegni-mozogni kezdenek..
_________________


A hozzászólást Alaric Saltzman összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 11, 2011 16:26-kor.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 21:05 Hozzászólás témája:

Folyamatosan vigyorgott, de lábra állt, még ha nagy nehezen is. Előre láttam, ha így folytatódik, ugyanúgy négykézláb fogja végezni, mint én náluk. De nem akartam neki határt szabni. Megvolt rá az oka, hogy kiengedje magából a gőzt.
Elvánszorgott a bárpultig, lerogyott egy bárszékre, én is mellé telepedtem, és a pultra csapott, sört rendelve.
- Nekem is! - intettem a csaposnak, és letett elénk két kellemesen hideg sört, aminek folyt a víz az oldalán. Már a látvány is kívánatos volt. - Igyál nyugodtan - intettem. - Rád fér. És úgyis én vezetek hazafelé.
- Egészségedre haver - emeltem meg felé az üveget. - Na és eddig hogy tetszik a dolog? - kortyoltam egyet.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 20:59 Hozzászólás témája:

Csak vigyorogtam rá, mint a rohadt tök és belegyezően bólintottam. Bár magam sem voltam biztos benne, hogy lábra tudok állni, de... reméltem..

- Persze.. - mondtam beleegyezően, de hangom sem hangzott már annyira magabiztosan. Próbáltam felállni... és SIKERÜLT!!!! - örvendeztem magamban. És bár a világ körülöttem már kissé forgott, nem voltam képes eldönteni, hogy ez még a lány utóhatása.. vagy a whiskyé..

Elbotorkáltunk a bárpultig, és most látszott, hogy ezúttal ÉN húztam a rövidebbet.. Ma ÉN leszek az aki ha nem vigyáz, négykézláb fog közlekedni, úgy, mint anno Damon.

Amint végre elérkeztünk a bárpultig, ledobtam magam a székre, és a pultra csaptam.

- SÖRT!!!! - kiáltottam a pultosnak. - Ma leiszom magam.. -fordultam Damon felé..
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 20:44 Hozzászólás témája:

Ahogy a lány rázni kezdett Rick előtt, ő akkorákat nyelt, hogy még a báron kívül is hallani lehetett szerintem. Úgy nézte a lányt, mint aki még nőt sosem látott, de aztán felébredt benne a tapasztalt férfi, és már nem elégedett meg a puszta látvánnyal. A lány beleegyezően bólintott, Rick pedig lassan végigsimította derekát, fenekét, amibe a végén még bele is markolt tüzesen. Aztán a lány odatolta mindkét mellét, hogy már azt hittem Rick ott fog közéjük fulladni, és ő úgy kapott a két hullámzó kebel után, mint az éhes csecsemő.
A lány egyre csak rázta magát, egyre ingerlőbben, csábosabban, és már nem bántam volna, ha Rick is az ölébe borítja az italát, még mielőtt eldurranna... de ekkorra a zene véget ért, a lány kivette Rick nyakából a beledobott boát, meghajolt, és visszament a színpadra, aztán ő is eltűnt ott, ahonnan jött.
Rick hüledezve fordult felém, és lehajtotta az asztalon lévő teletöltött poharát.
- Most jön némi szünet, de majd később még folytatódik a műsor - nyújtóztam egyet. - Ha gondolod, ihatunk még valamit a bárnál. Ez már üres - ráztam meg a whiskys üveget. - Feltéve ha lábra tudsz még állni, és képes vagy odáig elbotorkálni - vigyorogtam rá.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 20:35 Hozzászólás témája:

Megbabonázva néztem, ahogy közelít, s bármennyire szerettem volna, nem nézett a szemembe.. Csak olykor-olykor egy röpke pillanatra..

Aztán láttam, ahogy Damont kezdi figyelni, és előszőr azt hittem azért mert tetszik neki.. mit is gondoltam - tobzódtam magamban, de akkor szemem sarkából megláttam Damon kezét.. ahogy a pénzt emeli ki az ingzsebből. És akkor már TUDTAM.. hogy mit is figyelt annyira..

Elvigyorodtam, és csak néztem, hogy mint légy a húsra, úgy rátapadt a százas látványára. Valahol azért szórakoztató volt..

Mikor Damonhoz ért, ő belecsúsztatta a bugyijába a pénzt, de meglepetésemre RÁM mutatott.. Érthette a célzást, mert azonnal magára hagyva Damont, engem célzott meg. Előszőr hátat fordított, majd izgatóan és kecsesen rázni kezdte a fenekét.. közvetlenül az orrom előtt. Hát.. nagyot kellett nyelnem, és félrepillantva láttam Damon milyen remekül mulat. Ám ez most nem igazán érdekelt. Széttárva kezeimet kérdeztem őt, hogy vajon megérinteni is szabad e, mire ő MÉG jobban vigyorogva bólogatott...

Megmozgattam az ujjaimat, hisz már magam sem tudtam mikor érintettem utoljára MÁSIK nőt... majd szépen.. óvatosan.. végighúztam kezemet a derekán és a formás fenéken.. A végén belemarva egyet..

Hát... ha eddíg nem voltam feltüzelve... hát most NAGYON!!!! DE már rögtön fordult is, és a kezében lévő boát a nyakamba dobva kényszerített, hogy a szemeibe nézzek.. Ám szemem újra és újra lesiklott a hullámzó hasra és a mellekre, ahogy olykor hátradőlve ringott..

Akkor előredőlt, és a melleit az arcomba tolta.. akkor kezem újra megindult, újra végigsimítva az oldalán, de mikor újra a fenekéhez értem, a zene véget ért, és ő ügyesen fordult ki a kezeim közül..

Nagy tapsvihar közepette fordult hol erre, hol arra kecsesen és visszatérve a színpadra, elhagyta a termet..

Nagyot sóhajtva hajtottam fel az asztalon árválkodó whiskyt, és Damonra néztem hüledezve.

- EZ... azért NEM volt semmi!!!



_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 20:00 Hozzászólás témája:

Ahogy Rick keze remegni kezdett, és feltüzelt bika módjára fújtatott, egyik részem aggódott érte, hogy orvosra lesz szükség, másik részem csendesen hahotázott a reakcióin, annak ellenére, hogy magam is teljesen a látvány varázsa alá kerültem.
Rick már kezdett lehiggadni, mikor az ikrek eltűntek a függöny mögött. De én tudtam, hogy még most jön a java! Az est igazi fénypontja...
És mikor kilépett az a piros ruhás, fekete hajú lány... az előző ovációval ellentétben most a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, ha nem ordított volna a zene. Bárhová néztem, csak meredt szemeket, és tátott szájakat láttam. És nem voltam rajta a legkevésbé sem meglepve. Én is vadul zakatoló szívvel, és kissé szűkebb nadrággal figyeltem az IGAZI NŐT, AZ IGAZI ÉVÁT, ahogy táncolni kezdett a színpadon. Minden mozdulata maga volt a finom erotika, az ígéret, és a szenvedély. Lassan lelépkedett a színpadról, és oda-odament pár pillanatra néhány szerencséshez, akik közül nem is egy magára borította a pohara tartalmát.
Erősen néztem a lányt, és megérezte a tekintetemet. A szemünk találkozott, és két ujjal előhúztam az ingem zsebéből egy szép bankjegyet. Meglibbentettem a levegőben, és a lány máris felénk lejtett. A bugyijába dugtam a pénzt, és aztán vigyorogva mutattam Rickre, a lány pedig nem kérette magát...


_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 19:50 Hozzászólás témája:

Újabb és újabb whiskyspoharat ürítettem ki, próbálva csillapítani a hevületet, de nem igazán sikerült. PONT az ELLENKEZŐJÉT értem el, minden egyes korty ízes nedűvel. Azt hittem, ez a nap, már NEM lehet jobb, amikor a két teljesen egyforma lányról, mintha az embernek csak kettős látása lenne.. lassan.. kívánatosan riszálva lerepült még a bugyi is... A poharat épp a számhoz emelő kezem megtorpant!!! EZ volt AZ, amire végképp NEM számítottam!!

A szívem már hevesen dobogott, és most éreztem csak meg igazán, mit is jelent az az egy hónap... Jobbnak láttam visszatenni az asztalra remegő kezemből a poharat, mintha az ölembe önteném az egészet. És milyen jól is tettem!!! Mikor a két lány elkezdett kitárulkozni... hát azt az ember fia nehezen állta meg anélkül, hogy erősen kapaszkodjon az asztal szélébe..

A műsor végeztével nagyot fújtattam... és valahol mélyen, örültem, hogy végre végetérnek a szenvedéseim... A két lány még egyszer visszatért.. persze talpig semmiben riszálva, ahogy a közönség visszatapsolta őket, de aztán eltűntek a vörös függöny mögött..

Egy percnyi csönd után, felhangzott egy zene.. Egy olyan zene, amiből érezni lehetett, hogy most valami MÁS jön!

( https://www.youtube.com/watch?v=pOBvVy3yXjY&feature=related )

A közönség tombolni kezdett, mert nekik talán nem volt újkeletű a dolog. Ekkor Damonhoz fordultam.

- Mi jöhet még??? - kérdeztem szinte elkeseredve, ám ő elvigyorodott, és állával intett a színpad felé. Odaemeltem a tekintetem, és a piros függöny mögül megjelent egy NŐ!!! De Ő volt MAGA a NŐ!! Nem olyan kis táncoslány, mint az eddígiek.. hanem Ő... PROFI volt!!! Piros ruha volt rajta, és a zene ritmusára olyan kecsesen és hívogatón ringott a csípője.. és minden más vele... hogy az valóban rabul ejtette a tekintetet. Az ember tátott szájjal bámult, és hol ehhez, hol ahhoz a férfihez ment oda, és incselkedve játszott mindegyikkel.. És bár mindegyik éhesen kapott utána, végül mégis hoppon maradt. Mert Ő csak nevetett...

Egszerűen GYÖNYÖRŰ volt!!! Az a hosszú.... gyönyörű haj... és a kecsesség... Mint egy IGAZI ÚRINŐ!!! Habár az ember gondolhatta, hogy itt úrinők nem igazán dolgoznak, de MÉGIS... teljesen levett MINDEN férfit a lábáról...

És akkor felénk közeledett...
_________________


A hozzászólást Alaric Saltzman összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 11, 2011 16:16-kor.

Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 19:14 Hozzászólás témája:

Rick még kissé előrébb is hajolt, mikor a lányt nézte, és esküszöm vártam, mikor csurran ki a nyál a szájából. Közben szorgalmasan töltögettem újra a poharakat, főképpen az övét, és látszott, hogy egyre inkább ellazul, és kezdte igazán jól érezni magát.
- Voltam már itt néhányszor! - üvöltöttem vissza az asztal fölött, válaszolva a kérdésére, de igencsak túl kellett kiabálni a zenét, és a vendégek elégedett tapsát. - Hoztalak volna én hamarabb is, de Isobel alighanem kinyírt volna bennünket - hajtottam fel a poharamat, ő is így tett, és már azonnal újra is töltöttem. Valamit még mondani akarhatott, de már nem tudott, mert nyitva maradt a szája. Ugyanis most kirobbant a színpadra egy lány... és követte őt egy ugyanolyan lány. Rick felkiáltott... és bólogattam a szavaira.
- Ők a hely egyik specialitása - magyaráztam - az ikrek!!! Őket még én sem láttam, de állítólag bűn hihagyni - suttogtam már a hirtelen beállt csendben.
Alig néhány pillanat múlva elindult a zene, a lányok pedig hol a rúdon forogtak, hol a színpadon kúsztak-másztak, és sorra dobálták le a ruhadarabjaikat. Mikor lerepült a legutolsó bugyi is, vonaglás-tekergésbe kezdtek, lábukat nyitogatva látni engedtek MINDENT... ami férfiszemnek ingere.
Mi tagadás, engem is teljesen uralt a látványt... forrt a vérem, és bármit megadtam volna egy kósza fél óráért bármelyikkükkel is.
Aztán ahogy a zeneszám a végéhez közeledett, a két lány megállt egymással szemben, és összeölelkezve, összesimulva egy szenvedélyes csókot váltottak, aztán ahogy jöttek belevesztek a színpad hátsó homályos részébe, és eltűntek. Nem sokáig, mert a közönség tomboló hurrikánja vissza-visszahívta őket.
- Hát ez nem volt semmi - bólintottam elégedetten, és ahogy Rickre néztem kezdtem aggódni, hogy az infarktus fog végezni vele. Szakadt róla a víz, és a szemei szinte kiugrottak a helyükről. De a fején valami földöntúli vigyor ült.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 19:02 Hozzászólás témája:

( https://www.youtube.com/watch?v=Pyn16fYhE-k&feature=related )

Egy CSODA volt amit ezek a nők műveltek! Teljesen meghazudtolva a fizika törvényeit.. Bár nem mintha épp EZ lett volna az első ami eszembe jutott, az újabb és újabb mutatványokról... Az a rúd... és amit művelt rajta.... Húúúú!!! - kezdett melegem lenni és meg kellett igazítanom a pólómat.. Nem mintha lett volna mit levetnem... mégis valahogy őrülten melegem lett..

Bedobtam egy újabb adag whisky-t ami már nem is tudom hányadik lehetett. A pohár valahogy... mindíg tele volt...

Amikor a vörös lány eltűnt, az üvöltő zene közepette odafordultam Damonhoz és kiabálni próbáltam.

- Te sokat jársz ide??? - majd közelebb hajoltam a füléhez - Hamarabb is megmutathattad volna ezt a helyet.. - vigyorogtam, mikor a színpadon megjelenő két lány, hirtelen megakasztotta a mondatomat. És csak egy szó volt képes elhagyni a számat...

- IKREK!!!!
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 18:19 Hozzászólás témája:

A kis táncoslány még egy-két perc illegetés után levonult a színpadról, csókokat dobálva maga után. Még alig libbent el a félhomályban az utolsó szőke hajtincs, amikor már egy dögös vörös vette át a helyét, és amint a zene megszólalt, kezelésbe is vette a színpad közepén álló rudat, és a férfiak idegrendszerét.
https://www.youtube.com/watch?v=JSS8nO3e7NY

Láttam, ahogy Rick egyre meredtebb szemmel nézi a lehengerlő látványt. A whiskyt szinte egy húzásra megitta, nem tudtam eldönti, lehűteni, vagy épp ellenkezőleg, még inkább felajzani akarta-e magát. Úgy döntöttem, nem kell az aprólékos poharazgatást, és intettem a bugyis felszolgálólánynak, aki a melleit szinte az asztalra dobva vette fel a rendelést. Rick szemei a színpadról az asztalra csúsztak, és láttam, hogy egyre inkább kezdi otthon érezni magát a látvány világában.
Néhány perccel később megérkezett a whisky, intettem Ricknek, hogy ne zavartassa magát, csak nézze a showt, majd én mindig újra töltöm a kiürült poharakat. És ebben nem is volt hiány...
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 18:05 Hozzászólás témája:

Nem igazán mondhatnám, hogy a törzshelyeim közt volt ilyen "szórakozóhely". Bár volt, hogy el-elugrottam egy egy bárba iszogatni.. vagy éppen legeltetni a szememet, de ITT... szinte egyértelmű volt mire megy ki a játék...

Gyanakodva méregettem az ajtónál strázsáló kopasz fickót, de láttam, ahogy Damonnal egész jóban vannak. Vagyis komoly baj nem lehet.. Bármi történik.
És különben is.. Mit rinyálok??? Egy vámpírral vagyok! Ezáltal itt és most.. MINDENT SZABAD!!! Bűntetlenül.. És már NINCS aki vagy AMI megakadályozzon!!!! - jutott egy pillantra eszembe hirtelen...

Ahogy Damon látta a tanácstalanságot az arcomon, kezébe vette az irányítást. Leültünk a színpad közelébe egy asztalhoz, és máris elvarázsolt a látvány. Kocsányon lógtak a szemeim... nem tagadom..

A bennem élő férfi... azonnal éledezni kezdett!!!

( https://www.youtube.com/watch?v=dmnW79FCZrM&feature=related )
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 17:36 Hozzászólás témája:

Ahogy a fekete pólós, világítóan kopasz biztonsági őr ismerősként üdvözölt, láttam, hogy Rick szemöldöke egyre feljebb csúszik. Rávigyorogtam, aztán fél kezem a vállára téve az előtéren keresztül magába a bár részbe toltam. Abban a pillanatban, ahogy beléptünk, szeme a színpadra tévedt, és arca egyszerre tükrözött vágyódást, és elszánt menekülni akarást.
Hogy ezt megakadályozzam, körbemutattam a berendezésen.
- Hová akarsz ülni? - kiabáltam a fülébe, túlordítva a hangos zenét - fal mellé - böktem a boxokra - vagy a színpadhoz?
Csak nézett rám, mint aki beesett egy másik dimenzióból, és épp most eszmélkedik, így átvettem az irányítást. A színpad előtti asztalokhoz tereltem, és lenyomtam egy székre, majd a szőke egy szál alsóneműt viselő pincérnőtől két nagy pohár whiskyt rendeltem.
Láttam, ahogy körülnézett, nagyokat nyelt először érzékelhető zavarában, majd ahogy az éppen fenn táncoló lányra nézett, elragadtatásában. Követtem a tekintetét, és meg tudtam őt érteni.
- Cimbora - hajoltam hozzá kicsit közelebb - esküszöm, a mai este az elmúlt hónapod legszebb estéje lesz!
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Alaric Saltzman
✘ Megszállott ✘



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:43
Hozzászólások: 2743
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 17:30 Hozzászólás témája:

Mikor megállt, majdhogynem lefejeltem a szélvédőt.. Áldott biztonsági őv....

- Megőrültél?? - kérdeztem rosszallóan, de ahogy tekintete máris a mellettünk álló épületre tévedt, választ nem várva, magam is arra néztem. Nem volt túl bizalomgerjesztő a hatalmas vibráló neon név. Illetve inkább a név az, ami nem volt bizalomgerjesztő...
- Pokol csengettyűi.. Micsoda név!!! - suttogtam csak az orrom alatt, és máris nem voltam annyira biztos a dolgomban, mint korábban... Akarom én ezt egyáltalán????

Ám akkor hozzávágott a mellkasomhoz egy köteg bankót. Kérdő tekintettel néztem rá, de bólintással jelezte, hogy tegyem el, és tovább beszélt. Rá néztem, majd a pénzre.. és elvettem..

Ezután úgy pattant ki a kocsiból, mintha csak haza jött volna, ám közben magam is kikászálódtam. Hangosan vágtam be a kocsi ajtaját, és még mindíg tartással indultam el a sötéten feketéllő ajtók felé. Dehát... mi rossz történhet...??? Semmi olyan, amit NE tehetnék meg! Hisz SZABAD ember vagyok!!!! - győzködtem magamat, és beléptem az általa kitárt ajtón...
_________________


Vissza az elejére


Damon Salvatore
Vámpír - Szívtipró



Csatlakozott: 2011.02.14. Hétfő 18:50
Hozzászólások: 13536
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Csüt. Márc. 10, 2011 16:48 Hozzászólás témája:

(a Saltzman lakás után)

Satufékkel álltam meg a bár parkolójában, ott, ahol nem is sokkal korábban Katherine is feltűnt, és a maga "kedves" modorában hazarángatott. Leállítottam a motort, oldalra néztem Alaric-ra, aki némi tartózkodással bámult fel a nappal is világító neonfényes feliratra.
- Még mielőtt kérdeznéd, jártam már itt - nyitottam ki a tárcámat, és nyújtottam át neki egy köteg pénzt. - És akkor is ide indultam, amikor a totálkáros autó mellett, a városból kivezető úton megtaláltál. Ez a legjobb hely a feledésre egy magányos férfinak. Elhiheted, tapasztalatból mondom.
Kinyitottam a kocsi ajtaját, és mire megkerültem a motorháztetőt, már ő is betonon állt.
- Ami a várhatóan elfogyasztható ital mennyiségét illeti, nem garantálom, hogy mindenre emlékezni fogsz, de amire igen, arra érdemes lesz - vigyorogtam rá, azzal kinyitottam a bár ajtaját, és miután betessékeltem rajta, magam is beléptem.
_________________
Damon

A szerelem abban áll, hogy ötvözni kell egy vámpír temperamentumát egy őzike türelmével.

Vissza az elejére


Elena Gilbert Salvatore
Adminisztrátor



Csatlakozott: 2011.02.13. Vasárnap 15:49
Hozzászólások: 15899
Tartózkodási hely: Mystic Falls Elküldve: Szomb. Márc. 05, 2011 15:51 Hozzászólás témája: Hell's Bells Bar

Előzmények: http://freeforum4u.hu/forums/topic.php?forum_id=1666&topic=7424

Utolsó hozzászólás

Katherine Pierce: 2011.02.27, 19:27

Damon kocsija még mindig ott volt, ahol hagyta. Csodálom, hogy még nem lopták el.
Beültem az autóba, majd Mystic Falls felé vettem az irányt. A kocsi viszont bűzlött az italszagtól. Ezért kénytelen voltam letekerni az ablakot. De ez sem használt valami sokat.
Fogtam a parfümömet, majd azzal fújtam be a kocsit. Így legalább már nem bűzlött az italszagtól. És hagytam egy kis emléket Damon Salvatore-nak.
Mystic Fallsba érkezvén a búvóhelyemhez vittem a kocsit...

(folyt.köv. Katherine búvóhelye)
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 

Hell's Bells bár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: A határokon túl :: Staunton-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •