Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Chery Dawson. - C.D

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Okt. 06, 2015 8:27 pm
Ugrás egy másik oldalra
Chery Dawson


személyes információk

becenév » Cher, C
születési idő » 1996., Július, 26.
születési hely » New Orleans
kor » 19
play by » Selena Gomez
foglalkozás »  Tanuló vagyok egy egyetemen, ami művészeti ágakhoz vonzódó diákoknak jött létre, hiszen jómagam nagyon szeretek énekelni, illetve rajzolni.

faj » Animágusok
család » 12 évesen kerültem árvaházba a szüleim által. Fogalmam sincs, hogy érték el azt, hogy ne tudják meg, ők az igazi szüleim. Úgy adtak be, hogy a hozzátartozóim autóbalesetben meghaltak, majd az orromra kötötték, hogy egy szót se szóljak. Nem tudom, mit gondoltak. Egy egész életen át egy szót se szóljak? Ők elpárologtak, én pedig tudatlanul a nagyvilágba csöppentem. Testvéreim nincsenek, legalábbis nem tudok róluk, ennek kifejezetten örülök, mert így csak nekem kellett megszenvedni azokat a gyötrelmeket az árvaházban, s csak nekem kell továbbra is küzdeni az élet nehezebb útjain.

a felszín alatt »
Belső: Kifejezetten makacs jellem vagyok, amit az árvaház is elősegített, bár sok emberből inkább az ellentettjét hozza ki. Nem adom könnyen az igazam, akár órákig tudnék vitázni érte, s előfordult olyan is, amikor nem is volt igazam és ennek tudatában voltam, mégis helyt álltam és a másik kételkedni kezdett állításában. A bátorságom mellett, rejtőzik egy kis félénkség is, amit mások előtt inkább rejtegetek. Ez inkább, akkor mutatkozik meg, ha valami olyan helyzetbe ütközök, ahol szüleim segítségét kérném... Ravaszság. Sokat használtam az életben, (egy-egy elcsent kifli esetében akár) erre a tulajdonságomra rásegített ártatlannak látszódó arcom is, melyet egy kis szempilla rebegtetéssel fűszereztem. Kitartásom elősegítette a hangomat, melyet pár év alatt egymagamban fejlesztgettem. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, ilyen nekem például a meggondolatlanságom. Gyakran hozok gyors döntéseket, melyek rossz irányba is fordulhatnak. Szívesen változom át hollóvá, farkassá vagy rókává.
Külső: Sötét barna hajam általában a vállamra omlik, testemnek ezt a részét szeretem a legjobban. Arcom kicsit kerek, ajkaimon gyakran található rúzs, szemem mogyoróbarna, melyet világéletemben unalmasnak tartottam. Alakommal tizennégy éves koromtól kezdve nincs gondom, gyakori tornával elértem azt, amiben jól érzem magam, bár még most is találnék hibákat kinézetemben. Öltözködésem változó, hangulatomtól (is) függ, de szeretem a testhez simuló darabokat. Bár kinézetemmel sokat piszkáltak kamasz koromban, azt hiszem túl léptem rajta és nevetve hátat tudok fordítani ezeknek a véleményeknek.

user információk »

Név » Enn
életem lapjai »
Büdös alkohol szag, mellyel a penész undorító látványa csatlakozik szórakoztatásomra. Ki ez az alak? Nem tudom, mi történik. Egy percre lehajoltam a zsebkendőmért, majd minden elfeketedett és most valami férfi járkál előttem kaján vigyorral ajkán.
- Mi a francot akar? – Tör ki belőlem, a szemem csak úgy szórja a villámokat, mire Ő felnevet és kezét tördelve fordul felém, én pedig vicsorogva fogadom.
- Ne mondd kislány, hogy nem tetszik a hely? – Kacsint, s nem válaszolok, tudom, hogy rontanék a helyzeten. Kilesek az ablakon, erdőben vagyunk. Meszelt ház fala vesz körül, lekötözve ülök egy széken és bámulok magam elé, azon törve a fejem, hogy miért pont én? Azt sem értem, hogy érezhetek mámorító alkohol szagot, miközben annak nyoma sincs, s az alak sem látszik ittasnak. Egyszerűen hiányzik az agya. Megpróbálom kiszabadítani a kezem, sikertelenül. A pasas hozzám beszél, én viszont cseppet sem figyelek rá, tudom, hogy semmi értelme nincs a mondanivalójának. De miért olyan ismerős? Közel hajol hozzám, s lassan végig húzza az ajkamon ujját, én azonban egy gyors mozdulattal belemélyesztem fogaim, a vér íze épp, olyan keserű, mint a férfi látványa. Velem aztán ne játszadozzon senki!
-  Így állunk?! – Míg elővesz valami textildarabot, én holló alakba változom, csőrömmel csattogtatok, majd azonnal felszállok a levegőbe. Gyengének érzem magam, mintha adott volna nekem valamit.. Lassan lejjebb szállok. Nem..Nem szabad! Erőt veszek magamon, s abban a pillanatban motor búgást hallok meg. Reménykedve szállok le a földre, majd emberi alakomban nézek ki az ablakon, mely pár másodperc múlva darabokra törik egy férfi miatt, aki lihegve pillant körbe, megragadja a karom és magával ránt. Engedem neki, ennél rosszabb nem lehet. A testem alig akar engedelmeskedni, felülök a motorra és átkarolom az ismeretlent.
- Ilyenkor hol vannak a szüleid, C? – Ismer! Gyorsan kezd el verni a szívem és ajkaim közül kipréselem a választ.
- Azt én sem tudom. – A motor egy sík beton útra vezet, ahogy távolodunk az erdőtől, annál jobban bízom meg a motorosban. Ki ez? Ki volt az? Miért? Hogyan? Villannak át a kérdések agyamon, melyekre talán megkapom a választ. A járgány egy kisebb ház előtt áll meg.
- Szerény hely, de megteszi. Ennyi telt a pénzemből . – szólal meg bizalmat keltő hangján – Öm.. Egy szobás, de majd megoldjuk. – Megoldjuk? Mi? Együtt? Belépünk és egy otthonos ház terül elénk, kevés bútorral.  - Együtt? – Ráncolom össze a homlokom és most már szemügyre veszem a „Megmentőm” – Chery. – Mutatkozom be zavartan, ilyenkor fogalmam sincs mit kell mondani. „Köszi, hogy nem hagytad, hogy megrontsanak” vagy „Hé, haver! Jó a mocid.”
- Tudom, mi a neved. – Forgatja meg a szemét és kezet nyújtva ismerteti az övét. – Scott.  

Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Bryan L. Foster
Chery Dawson. - C.D Tumblr_inline_oes899D2Hj1utzj8e_500
Keresem :
■ my girl on the fire
Chery Dawson. - C.D Tumblr_ocqqi45N831vr5m5eo1_250
Tartózkodási hely :
■ actually - mystic falls
Hobbi & foglalkozás :
■ lawyer and teacher in one



A poszt írója Bryan L. Foster
Elküldésének ideje Szer. Okt. 07, 2015 3:11 pm
Ugrás egy másik oldalra


Gratulálunk, elfogadva!


üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Kedves Chery,
vagy lehet célszerűbb lenne egyszerűen C-nek szólítani? Wink Örülök, hogy én értem ide először hozzád, tegnap este már kicsit bele tudtam olvasni a lapodba, de a fáradság győzött, és most tudtam csak teljes egészében látni, mi is lett belőled. Egyáltalán nem csalódtam! Aki animágust csinál, az mindig bátor feladatot választ magának, tekintve, hogy ez a faj nem játszik minden oldalon, ismerni kell a leírásukat, igényel némi magabiztosságot... és szerencsére nálad ezek hiányát nem fedeztem fel. Valószínűleg már a szökésed végett megérte, hogy efféle mágiával holló alakjában szökni tudj. Wink
Tetszett a fogalmazás, a hosszúság, és nem csaptad össze, ami felettébb jó pont, nálam biztosan. Nem is húzom tovább az időt, tégy ki egy avatar-képet, majd töltsd ki a profilod, közben tőlem megkapod a színedet, és... már mehetsz is foglalózni, de ne maradj le a partnerkeresőből sem. Wink Jó szórakozást!

Vissza az elejére Go down
 

Chery Dawson. - C.D

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Amanda Dawson
» Jeff Dawson

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Animágusok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •