Nézzük csak. Egy önző, önelégült, nagyszájú liba vagyok, aki ezt el is hiszi magáról. Sötétbarna hajam meglepő módon, szinte minden színűre festettem már, szőkére, feketére, jelenleg fekete piros csíkokkal tarkított és leginkább kibontott vagy hosszúságának köszönhetően hajkreációkat gyártva díszít. Csokoládébarna szemem sokszor erős smink emeli ki, megdobva ezt vöröslő ajkakkal, máskor visszafogott vagyok, igaz ez a ritkább eset. Rendszerint magassarkú topogókban lépdelek, kissé extrém külsőm feldobja a ruhamánia és ékszermánia, mindig a legújabb darabokban vonulok, mert ez lett az életstílusom. Így kevésbé érzem azt, amit valójában.
A nagy szám sokszor bajba sodor, de egyenlőre meg tudom védeni magam, legalábbis eddig sikerült. Fontos számomra a család, de a sajátom jelenleg...nos elég sokrétű. Függetlenül attól, hogy szeretjük egymást, a kapcsolatunk igen labilis. Bár ki lennék én, a legrosszabb, a legkiállhatatlanabb és a legjobb színész a családban, ha nem így gondolnám? Na, ez az. Szeretek szeretni, de csalódni már nem annyira, így az életem java részt szórakozásból áll. Csak ne kelljen belevágnom semmi komolyba. Amikor még akartam ilyesmibe fogni, éltek a szüleim. Akkor a rajzolás és a grafitizés volt a mindenem.
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy milyen vagyok. Szeszélyes, mint az időjárás, azt mutatom, hogy semmi sem érdekel, közben mégis, minden nap újabb sebeket kapok, és valahogy nehezemre esik levetkőzni a félelmeim. Egyre inkább elhagyom a régi énem, elhiszem, hogy napról napra kell élni és nem érdekel senki és semmi. Közben szomjazom a szeretetre, vágyom a figyelemre és mindennél jobban akarom a családom, amit két éve elvesztettem, mikor a húgom és a szüleim autóbalesetet szenvedtek. Azóta semmi nem ugyan olyan. Én sem és a világ sem.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

-Cicám van melletted egy szabad hely?-nem nevezném érdeklődésnek a részeg fazon szájából elhangzó kérdést, inkább valami dadogásszerű próbálkozásnak, ahogy próbálna felcsípni. szinte majdnem mindig ugyan az a fáma. Leülök, épp elkezdem vadászni azt, akivel szívesen eltöltenék némi időt, és akinek a vére éppenséggel zamatos lehet, erre jön egy ilyen tahó, aki mindig a pultot támasztja a nap minden órájának minden másodpercében, és elrontja a szórakozásom.
-Nem vagyok a cicád.-emelem rá tekintetem, és ahelyett, hogy balhézásba kezdenék, inkább hagyom, hogy valódi arcom előbukkanjon, szemem és környéke kiduzzadó erektől legyen pókhálószerű és mikor hátrahőköl, már tudom melyik rész jön. A káromkodás és az, amikor próbálja elmagyarázni mindenkinek, hogy mit látott. Én pedig vállat vonogatva hallgatom a mesét, arcomon egy mosollyal.
-Egy biztos. Egy ilyen szépség csak szirén lehet egy férfinak.-lép mellém egy kedvesebb hangú, nálam kicsivel magasabb, lezser öltözetű férfi, mire elmosolyodva vállat vonok, s ragyogó szemekkel nézek rá.
-Nos, igen, megeshet. Hacsak nem a pokolból jött.-tolom ki lábammal a mellettem lévő széket, mire int a pultosnak, és rendel még egy kört.
-Nos, ha a pokolban ilyen szépségek vannak, szívesen végzem ott.-tolja elém az italt, ami pár szempillantás alatt landol előtte. Mosolyogva vonom fel egyik szemöldököm, bizonyára nem most rendelt, és ennek előre örülök. A feleslegesen lefutott körök száma lecsökken.
-Nos, ha további italokat rendelsz, akkor talán a mennybe viszlek.-húzom le a pohár tartalmát, majd az azt következőt is, és így folytatjuk az estét, s mikor felajánlja, hogy hazakísér, felsegíti a kabátom, meg sem fordul a fejemben, hogy elutasítsam. A gáláns lovag két sarokig kísér, majd kisebb vérveszteség miatt egy padon fog ébredni úgy, hogy nem emlékszik rá, hogy mi történt.
-Mi van bátyus, ma sincs semmi csaj? Kezdjek aggódni?-lépek be az ajtón, és egyből  Zane-nek szegezek egy kérdést, vigyorogva, mintha mi sem történt volna. Leszámítva, hogy a szám széle megfeszül. -Na igen, hupsz.-törlöm le ujjaimmal az odaszáradt vért, aztán a kabátom ledobom a kanapéra, és miután a cipőt is lerúgom a lábamról, felcsapom az asztalra a virgácsaim, és úgy nézek fel rá.
-Neki se kezdj az okoskodó dumának. Él, nem adtam neki a véremből, csak annyit, amivel túléli és nem, nem fog rám emlékezni. De ugorhatnánk inkább arra a kérdésre, hogy mit keresel itthon péntek este? Ugyan már, elengedhetnéd magad egy kicsit jobban is.-az, hogy a legkisebb húga, az én húgom eltűnt az életünkből, sok dolgot megváltoztatott. Például engem. Elindultam az ismeretlenbe, majd egy nap úgy tértem haza, hogy hibrid voltam, már nem csak egy vérfarkas, így a család bővült egy újabb fajjal. Így is négyen voltunk, egyikünk sem volt olyan, mint a másik. Így meg pláne.
-Na, de én elteszem magam holnapra.-állok fel, és kapom fel a levetett cipőm és a kabátom.-Holnap találkozunk.-nyomok csókot az arcára, utálatos módon hajába túrva, amit már megszokhatott volna tőlem. Felszaladok a szobámba, becsapom magam mögött az ajtót ledobálom a cuccaim és végignyúlok az ágyon. A komód tetejéről elveszem a bekeretezett képet, és végignézek rajtunk. Az ikertestvéreim, a húgom és a két bátyám, a szüleink, és mindenki mosolyog. Pont mint most, csak ekkor még nem volt megjátszott mindez, őszinte volt, összetartottunk, egy család voltunk. Most? Egyikünk ilyen, a másikunk meg amolyan.
-Szeretlek titeket.-suttogom végigsimítva a képen, mellkasomhoz ölelem és oldalamra fordulva elalszom. Mint minden este, mert ilyenkor senki nem látott gyengének. Ilyenkor csak én voltam és az üres szoba a rengeteg emlékkel.
Reggel felkelek, megfürdök, lemosom a sminkem, helyére újat festek, felöltözöm, megfésülködöm és minden kezdődik elölről, csak mára egy kiadós vásárlást terveztem.
-Elmentem, ne várjatok meg.-lépek ki a lakásból, a kocsiba pattanva, aztán a gázra lépek és újabb napra tűnök csak úgy el.