Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 03, 2016 2:22 pm
Ugrás egy másik oldalra
Általánosságok

♦️ Név: Judit, de inkább Juci vagy Juca

♦️ Kor: 21

♦️ Foglalkozás (mit tanulsz/dolgozol?): egyetemista vagyok, ha nagy leszek, logisztikus közgazdász leszek


Érdeklődési kör

♦️ Milyen hobbijaid vannak?
Írok, olvasok és imádok sütni-főzni.

♦️ Mióta űzöd őket? Komolyabban is foglalkozol velük?
Gimis koromban kezdtem el ismerkedni az írással, az azóta is nagy szerelmem, még akkor is, ha egyre kevésbé érzem azt, hogy képes lennék arra, hogy megírjak egy könyvet. (Annak ellenére, hogy nagy vágyam teljesülne ezzel.) Volt néhány komolyabb próbálkozásom is, kacsintgattam az újságírás felé és annó nagy reményekkel indultam volna neki. Jelen pillanatban parkoló pályán van a dolog. Nem kizárt, hogy folytatom.
Az olvasást is a gimis időszakban szerettem meg, ha pontos akarok lenni, akkor időrendben ez a kettő fel is cserélhető.

♦️ Hogyan tudsz a legjobban kikapcsolódni?
Mostanában? Őszintén? Elég ritkán sikerül teljesen offolni a zavaró tényezőket. Általában akkor, mikor a barátaim körében vagyok. Mindegy, hogy kártyaparty, shoppingolás vagy egy közös filmezés erejéig, de akkor épp nem érdekelnek a megoldásra váró problémák. Tökélyre fejlesztették azon képességüket, hogy tereljék el az ember figyelmét arról, amivel valójában foglalkozna. Örülök neki, hogy ilyen emberek vesznek körül.
Néha pedig sikerül kifognom egy-egy olyan könyvet, ami segít megfeledkezni a külvilágról. De teljesen. Ez az a megoldás, ami ritkább, de egy kicsit hosszabb távra képes teljesen lekötni.

♦️ Melyik a kedvenc filmed, filmes műfajod?
Kedvenc filmem nincs. Velem filmezni igazi kihívás, mert hiába látok egy filmet és hiába tetszik, pár hónap múlva szinte semmire sem emlékszem belőle, és ezen eddig mindenki meglepődött. Szóval igazán sok filmet meg lehet velem nézni. Very Happy
Szeretek a romantikus filmeket, de mikor egy nagyobb társaság ül le, akkor biztosan valami vígjáték kerül elő. Legsűrűbben ez a Feketék fehéren, mert elég egy-egy szállóigévé vált mondatot (az én tangámmal nem hárfázol) elkottyintani a baráti körben és mááár megy is a sztori, a vége pedig mindig ugyanaz, nekünk azt meg kell nézni. Milliomodjára is. Szeretem a thrillereket  is, kimondottan akkor, ha egyedül vagyok, és épp nem szenvedek attól, hogy romantikus filmet akarok nézni. Horrort pedig mostanában elég ritkán nézek, bár azt is nevezhetjük inkább vígjátéknak, a lakótársaim ugyanis előszeretettel sikítoznak egy-egy rémisztő jelenet láttán. Jobban belegondolva nincs olyan műfaj, amit ne néznék, mondjuk a dokumentumfilmek annyira nem állnak közel a szívemhez. Razz

♦️ Ki a kedvenc színészed/színésznőd?
Heath Ledger az örök kedvencem, Jokerként is, meg mindenhogyan. Johnny Depp, bármikor bármilyen mennyiségben jöhet, imádom. A harmadik nagy kedvencem pedig Anthony Hopkins. Rengeteg filmjét láttam, de a Hannibál volt a legbetegebb. A Sandler-filmeket is szeretem, bár az utóbbi időben némi fenntartással. A színésznők közül pedig Charlize Theron és Kate Winslet a favorit. Persze fel tudnék sorolni még sokat, biztos van köztük még olyan, akiket valamiért jobban szeretek a többieknél, de aki ismer, az tudja, milyen szita az agyam.

♦️ Ki a kedvenc íród?
Meglepetés. Nincs. Rengeteg műfajt, stílust és fajtát szeretek, egyiket sem jobban a másiknál. Most épp Kerstin Gier regényeket olvasok. De Oscar Wilde-tól kezdve Nora Robertsig mindenki megfordul a könyvespolcomon. Vagyis inkább a virtuálison, mert átértem a digitális változatra.

♦️ Milyen könyveket szeretsz?
Dráma, romantikus, fantasy, posztapokaliptikus történetek élveznek nálam elsőbbséget, ezekhez társul néha kevés történelmi vonatkozású írás. De előfordul, hogy csak találomra kapok le egy könyvet anyu hatalmas könyvespolcáról, amit nagyrész LL Lawrence-könyvek alkotnak.

♦️ Melyik a kedvenc sorozatod?
Húha, erre kapásból rávágnám, hogy a Game of Trones, de azért van még jónéhány, amit szeretek. Ott van rögtön a The walking dead, amit először nem akartam nézni, aztán teljesen a rabjává váltam. De nem marad ki a TVD és a TO sem a repertoárból. Vannak olyan sorozatok, amiket csak egy ideig néztem, ilyenek az AHS, a Shameless, a Hart of Dixie, és az Arrow. De olyanok is akadnak, amiket elkezdtem ugyan, de addig csűrték csavarták a dolgokat, míg végül teljesen élvezhetetlenné tették számomra az egészet, úgyhogy kérdéses, hogy folytatni fogom-e: PLL, illetve a Teen wolf.

♦️ És sorozatszereplőd, párod, kapcsolatod?
Hm, lássuk csak, elég sablonos lenne azt mondanom, hogy Jon Snow, de hát ha ez az igazság.. Very Happy Rajta kívül Tyrion és Jaime Lennister, ami a GoT-t illeti. A TWD szereplőgárdájából a legnagyobb kedvencemet az első évadban kinyírták, azóta maradt Daryl Dixon és Glenn. A TO-ból pedig Jackson lopta be magát a szívembe. Tévedés ne essék, nem azért, mert mind férfi, de a női jellemek nekem annyira nem jönnek át.

♦️ Kedvenc énekesed/zenekarod, zenei stílusod?
Szeretem a retro zenéket is, de inkább pop, rock, alternatív, elektronikus..  Szinte minden zenei stílusban akad egy-egy kedvencem.  Coldplay, Quimby, Brains, Tankcsapda, Hooligans. Van itt minden, mint a búcsúban. Very Happy A legeslegkedvencebb viszont Adele. Szeri van

♦️ Szeretsz sportolni? Mit?
Évekkel ezelőtt kézilabdáztam és röplabdáztam, aztán sérülések tömkelege miatt abba kellett hagynom. Mostanság már csak nézem, illetve a csocsó a sportnak számít? Very Happy


Személyiség

♦️ Szerinted melyek a legjobb tulajdonságaid és miért ezek?
Valaki egyszer azt merészelte mondani nekem, hogy akkora szívem van, mint három zsiráfnak. Azóta is ezen mosolygok, de szerintem is nagyon találó. Igyekszem, hogy mindenkihez legyen legalább egy, de inkább több kedves szavam, ezenkívül bármikor lehet hozzám fordulni segítségért. Borzasztóan gondoskodó vagyok, néha már túlzásokba is esek. Van még mit fejlődnöm.

♦️ A legrosszabbak?
Abból van egy rakattal. Rettentően érzékeny vagyok, viszont igen jól tudom leplezni, ha valaki megbánt. Az teljesen biztos, hogy az illető csak akkor tud róla, ha én úgy akarom, hogy tudjon. Hisztis vagyok. Tényleg. Nagyon. Ezt valaki vagy tudja kezelni, vagy nem. Általában az utóbbi kategória és ebből lesznek a nagy veszekedések. Hirtelenharagú és indulatos is vagyok, ahogy türelmetlen és lusta is. Biztos van még jópár, de hirtelenjében ennyi jut eszembe. A jó és rossz között pedig félúton ott van az, hogy egyáltalán nem vagyok haragtartó.

♦️ Vannak különleges szokásaid, rigolyáid?
Nem tudom mennyire különleges szokás, de napközben  biztos, hogy legalább háromszor átöltözöm, vezetés közben egy ujjnyira a legnagyobb hidegben is lehúzom az ablakot, és borzasztóan utálom, ha valaki középen nyomja meg a fogkrémes tubust. Utóbbira akkor jöttem rá, mikor elköltöztem, a lakótársaimnak ugyanis szokásuk.

♦️ Mi tudja a legnagyobb örömet szerezni neked és mi az, ami kihoz a sodrodból?
Hm.. Egy talicska húszezres? Laughing Na jó, viccet félretéve.. Ilyen a csalódás, pozitív értelemben. Nagyon tudok örülni mások sikerének, majdnem jobban, mint a sajátomnak. Bármilyen apró kis gesztussal örömet lehet nekem okozni, és itt tényleg nem kell nagy dolgokra gondolni, elég ha úgy megyek haza, hogy el van mosogatva. Laughing Viszont ez fordítva is igaz. A legkisebb apróságon is képes vagyok úgy felkapni a vizet, hogy legszívesebben törni-zúzni lenne kedvem. Ehelyett – mivel elég nagy hanggal lettem megáldva – inkább csak kiabálok. Tipikusan a bolhából is elefántot elv működik nálam és szokásom túlkombinálni a helyzeteket.

♦️ Mit változtatnál meg magadban legszívesebben?
Nem szeretem eléggé magam ahhoz, hogy elvárhassam, hogy mások is szeressenek, szóval most az önmegszeretés fázisába léptem. Aztán majd kiderül..

♦️ Milyen állat lennél?
tyúk, tigris vagy sárkány.. (tyúkanyó, anyatigris, házisárkány)


Szerepjátékkal kapcsolatos kérdések

♦️ Mikor fedezted fel az FRPG világát, mióta játszol?
Sacperkábé 5 évvel ezelőtt vetettem vele magam az első szj-s kalandba, aztán beszippantott a világ.

♦️ Hogyan bukkantál rá a szerepjátékokra?
Hangoskönyv-forgatás volt a porondon épp, és mikor a végén nem lett belőle semmi, az egyik „szereplőtársam” meginvitált a magyar TVD forgatókönyvírói közé. Miután szponzor híján az is csak elcseszett próbálkozásnak bizonyult, tovább csábított az akkor nyílt fórumára. Faviola White néven, Olivia Wilde pb-s karakterem volt. Ha Benjamin Force régi partnerem (pb: Travis Fimmel) erre jár, vágjon hozzám valamit. De csak finoman. Razz

♦️ Milyen oldalakon fordulsz meg szívesen (real-life, fantasy, stb.)
Voltam már néhány oldalon, alapvetően a fantasy-t kedvelem. A legtöbb oldalról kikoptam valami oknál fogva, vagy egyszerűen leléptem, de mindig nyomós indokkal. Jelenleg itt vagyok és megpróbálkozom egy real-life alapúval, hátha.. Very Happy

♦️ Mit szeretsz a legjobban ebben a világban?
Szeretem, hogy lényegében csak a fantáziám (meg az adminnéni) szabhat határokat, rengeteg magamhoz hasonló  kaliberű embert ismerhetek meg és bizony azt is, hogy a keménymag szinte családdá nőtte ki magát. Nem csak a karaktert tartjuk számon, hanem a usert is, aki mozgatja. Én személy szerinte pedig néha átesek a ló túloldalára is.

♦️ Milyen játékokat van általában leginkább kedved kijátszani, mit szeretsz ezekben?
Partnertől függ, de imádok drámázni, általában olyan játékaim vannak, amikben a két karakter rivalizál egymással vagy ellenséges a hangulat. De szeretek mindenféle játékot, a szerelmi szálakat is beleszőni egy-egy kapcsolatba ideig-óráig. Én aztán majdnem mindenre kapható vagyok, ha játékokról van szó, szeretem a meglepetéseket, az éles fordulatokat. A sablonos dolgokkal viszont a világ végéig lehet kergetni.


Jövőkép

♦️ Hogyan képzeled el a jövődet? Mit szeretnél csinálni, hol szeretnél élni, kikkel szeretnéd körülvenni magad?
Mindenek előtt szeretném megőrizni ezt az egészségi szintet, ami most van. Nem kell, hogy jobb legyen, megelégszem azzal, ami jutott, de ennél rosszabbat nem szeretnék. Az nálam nem kérdéses, hogy maradok Magyarországon. Munkát vállalok, valószínűleg egy multinál vagy egy középvállalkozásnál és emellett megbízás fejében szeretnék tanítani is. Ha más nem is jön össze, egy szakácskönyvet biztosan írok. Jön a család, a gyerekek és egyszer majd szeretnék sütögetős, az unokákat teletömős nagymama lenni.

♦️ Milyennek látod az 5/10/15 évvel későbbi önmagadat?

5 év múlva: Immár lediplomázva, gyakornokként (de lehet, hogy már főállásban) dolgozom egy cégnél, ami már az egyetemi éveim alatt lecsapott rám. Néhány év külföldön. Sok buli. Karrierépítés, és ha úgy adódik, nálam az 5 éves tervben már benne van a családalapítás is. Nem hiszem, hogy ne találnám meg az egyensúlyt munka és család között. Sok éves barátságok ápolása szintén alapkövetelmény.

10 év múlva: Biztos munkahely, talán egy második diploma, ide vésem be a szakácskönyvemet is. Gyereknevelés párban vagy egyedül.

15 év múlva: Vezetői pozíció, sok tapasztalat, talán újra néhány év külföldön. Párhavonta wellness a csajokkal.

♦️ Mit tanácsolnál a kisgyermeknek, aki voltál?
Ne félj a változástól, és ne félj változni. Az új, nem egyenlő a rosszal.


♦️ És a mostani önmagadnak? Mi az a tanács, amit szívesen megfogadnál, de valamiért nem tudsz eleget tenni neki?
Kevesebb szív, több ész.

Megjegyzés (bármi, amit el szeretnél mondani):
:hug:
Vissza az elejére Go down
 

Gwen Lowell

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Madellaine Lowell
» Smilie Δ Veronica Lowell
» Veronica Lowell lakása
» 2011 - Chicago || Gwen + Benedict

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Egyéb :: User-ismertetök :: Kérdőív usereknek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •