Mit látsz, gyönyörűm? Hófehér arcot, világosszőke hajat, kékes szemeket, húsos ajkakat és egy alakot, ami akkor is belevési magát az emlékezetedbe, ha nem akarod? Tökéletes. Tovább? Elárulok egy titkot, mielőtt túlságosan megerőltetnéd magad: nem fogsz kiismerni. Elég ideje vagyok már ezen a világon ahhoz, hogy tudjam, támadófelületet adni az egyik legostobább cselekedet, amit valaki elkövethet. Egyébként sem lenne sok esélyed, nincs semmi, amivel igazán törődnék és aminek elvesztése halálos sebet okozna a szívemen. Nem fogok megtörni, ha ócsárolsz, csupán elmosolyodom és tovább sétálok. Jobbik esetben, rosszabbikban meginvitállak vacsorára és nem engedlek ki a kezeim közül. Te elfogadod a meghívást, én pedig majd végigsimítok az arcodon és a következő pillanatban semmi sem fogsz látni. Ha szimpatikus vagy, talán megkímélem az életedet, ha nem, akkor te kerülsz a tányéromra. És mielőtt eszedbe jutna a menekülés... képtelen leszel rá. Olyanokat mondok neked, amelyek a székhez ragasztanak és minden szavamat elhiszed, hiába érzed, hogy csupán manipulállak. Kiválóan hazudok, percek alatt elérem a céljaimat, senkin nem esik meg a szívem. Ha úgy is tűnik, hogy igen, csak azért, mert új játékszerre van szükségem. Imádom a játszmákat és utálok unatkozni. Nehéz felkelteni az érdeklődésemet. Önző vagyok és amit megszerzek, azt nem engedem ki a kezeim közül. Ami az enyém, az az enyém, meg se próbálj vitatkozni vagy szembemenni velem, különben neked lesz bajod. Említettem már, hogy a szívbajosság messzire elkerül? Egyesek egyenesen az ördögi jelzőt aggatják rám, ez zene füleimnek, ki vagyok én, hogy ellent mondjak egy ilyen simogató véleménynek? Valaki egyszer megkérdezte, miért vagyok ilyen, mi történt velem, ki bántott? A válasz egyszerű, így születtem. A sátán a részletekben, én pedig a dizájner ruhákban rejtőzöm. Igen, önző vagyok és önmagam legjobb barátja, az árnyék a rémálmodban, de lehetek a pillanatnyi örömforrásod is, amennyiben rendesen viselkedsz és azt teszed, amit mondok. Az élet szépségeinek a lehetőségemre álló összes másodpercben hódolok és utálok harapni. A tiszta, vágott sebből több élvezet csordul ki.

Név » yoda
Kor » huszonegy
Multik » nem sok, egy, kettő, tizenhárom...

Szépséges játékom, elbűvölő kicsi bábum... te hálátlan, semmirekellő boszorkány. Nélkülem régen a föld alatt porladnál. Azzal hálálod meg, amit érted tettem, hogy ellenem fordulsz? Az örök élettel ajándékoztalak meg, ha nem lettem volna, sem a drága húgod, sem az a nyomorult, szinte még tinédzser lány sem lenne a mindennapjaid része. Azt hitted leszerelhetsz, mert mágia folyik az ereidben? Semmit sem tanultál, ostoba fiú?
Körmeim koccantak a pohár kristályán. Hányingerem támadt a helytől, ahol megszálltam, de a gondolataimat átitató utálat sokkalta erősebb volt, mint az undor és annak a tudatnak való behódolás, miszerint a kedvenc szórakozásom új hobbit talált magának. Mérges, mert átkot szórattam a húgára? Ha okos lett volna, kiheveri és rájön, hogy a család puszta formalitás, lehet élni nélkülük és a jövő, amit magunknak álmodtam ezer szebbnek tűnt a húga nélkül. Jobb volt, hogy senki sem korlátozta le a törekvéseket és próbálta elfojtani a tulajdonságokat, amelyekkel fel akartam ruházni. Megfosztottam az erejétől? Abban a percben eldöntöttem, hogy kell nekem, amikor kezet csókolt. Láttam rajta a csodálatot, zsenge, éppen férfiasodó arca elárulta elbűvöltségét. Hatással voltam rá és ez tetszett. Szinte elém vetült a benne rejlő potenciál, a végtelen lehetőségek tárháza, a csodás percek, amelyeknek eltöltése számunkra, nekünk volt megírva. A portyázással eltöltött éjszakák, mulatással vegyített nappali órák képe lecsukta szemhéjaimat és mosolyt rajzolt az arcomra. Azt hittem, megszokja, egyszer észhez tér és rájön, milyen nagylelkű és felbecsülhetetlen ajándékot adtam neki, ám elárult... hátba szúrt, ezt nem hagyhatom büntetlenül.
A diákjaival fogom kezdeni. A festővásznak vérben fognak úszni, az ecsetekre a tanoncok ujjait tűzdelem fel és belépve a műhelyébe élettelen fejek fogják fogadni. A húgával folytatom, megtalálom, akárhol őrzi és kitépem a szívét, a halott testére fogom helyezni és a lakása küszöbén hagyom. A lány lesz az utolsó... aki számára a legfontosabb és aki még egyszer nem jön ki a kórházból a két lábán. Vagy mégis? Talán fájdalmasabb lenne Andrew-nak, ha a gyöngyszemű ártatlanság egy lenne közülünk és megtanulná, mihez kell kezdeni azzal, aki árt nekünk. Gonosz teremtményt formálni bárkiből lehet, én pedig a mestere voltam ennek a fajta mentorálásnak. Mi okozna nagyobb szenvedést? Sajnos az empátiás készségeim nem a legjobbak.