Kívül... belül... a legtöbb ember más, ha arról van szó, amit a világnak mutat és arról, amit a négy fal között a tükörnek. Én is más vagyok. Világ életemben nagy volt a szám, kiálltam magamért és elértem, amit akarok. Nagy az akaraterőm, a lelkesedésem és tudom, hogy csak úgy érhetek el célokat, ha mindent megteszek értük.
Néha túl sokat beszélek, de az is előfordul, hogy meg sem szólalok. Van, hogy mosolygok, de az is van, hogy teljesen komor képpel bambulok magam elé. De imádok locsogni a baráti körömben, olykor még levegőt is képtelen vagyok venni, mert el kell mondanom. Általában, amit teszek, céllal teszem. Nem az érdekel, hogyan működik, hanem hogy működik-e valami. Ugyanakkor, sokakkal szemben, én hajlandó vagyok hátrébb lépni. Hátrébb lépek, hogy lássam a nagyobb képet, a nagyobb jó érdekében. Nagyon nehéz felbosszantani, de ha mégis sikerül, akkor az jobb, ha menekülsz.  Ilyenkor a tüneményes „kislány”-ból, egy agresszív valami lesz. Nem rettenek vissza attól, ha verekednem kell, de ennek ellenére nem keresem a bajt csak, ahogy mondogatni szoktam: megvédem magam. Nem az a fajta vagyok, aki a tetteimre okokat, mentségeket vagy kifogásokat keresek. Ha valamit megtettem, hát vállalom érte a következményeket és nem vagyok túl büszke ahhoz sem, hogy bocsánatot kérjek vagy belássam, hogy hülyeséget csináltam és a másiknak volt igaza. De persze a megvilágosodás nem azonnal jön…
Imádom a hosszú, természetes vörös hajamat, a szeplőimet az arcomon. 165 cm magas vagyok és 50 kg.

Név » Kira
Kor » 23
Multik » -

Sohasem volt hősöm. Apámat képeltem mindenek urának. Róla hittem azt, hogy bármire képes lenne értem, hogy soha nem kell félnem, ha ő van nekem. De igazából csak reménykedtem nap nap után, hogy egyszer felbukkan és azt mondja: Itt vagyok...
A képzelet a valóság elemeiből építkezik. Tehát csak olyat tudok kitalálni, ami létezik! Mindenkinek vannak álmai, minden gyerek arra vágyik, hogy valami különlegesnek legyen a része. Azt akarja, hogy amit elképzel, amit megálmodik, valóság legyen. Ez velem se volt másként. Amióta az eszemet tudom mindig kitalált világokban játszottam.
Anya mindig azt mondogatta, ha majd eljön az idő, akkor apa felbukkan majd az életünkben. De ez sosem történt meg. Engem, pedig elkapott egy nagyon erős kíváncsiság. Akár hogy is….
Következő hetek, hónapok és még évek is szinte ugyanúgy teltek. Minden napra volt egy újabb meglepetése az életnek, de még így is mondhatni nyugodt életem volt.
Anyának időközben új partnere akadt és nem éppen a legjobból. Hetekig elvoltunk, kerülgettük egymást, aztán az a degenerált őrült, kezet emelt anyára és megverte. Beszóltam neki és azt akartam hogy hagyja abba. Aztán a fiókból egy kést szedett elő…én meg menekültem.
Remegve rohantam fel a fürdőszobába, hogy magamra zárhassam az ajtót. Idegesen vettem elő a telefonom. Nem csak sírtam, remegtem. A segélyhívót tárcsáztam idegesen, a telefon is kiesett a kezemből, ahogy közben a nehéz szekrényt toltam a kulcsra zárt ajtó elé. Nem tudom, honnan szereztem ennyi erőt abban a percben, csak azt, hogy meg kellett védenem magamat előle. A vonal másik oldalán egy hang térített észhez, én pedig nem tudtam egy hangot sem kinyögni.
- Kérem... Kérem, segítsenek, bántani fog... - makogtam össze-vissza, ahogy a hangok egyre zajosabbak lettek odalent.
- Ki fogja bántani?
- Anya udvarlója, bántotta… - eszelősen magyaráztam a nőnek, ahogy az ajtó túloldalán a fickó ordibálni kezdett. Azt akarta, hogy engedjem be, a hangja eltorzult a haragtól, én pedig összerezzentem. - Kérem siessenek, meg fog ölni...
A címet sietve diktáltam le a vonal másik oldalán faggató nőnek, miközben az ajtó elé tolt szekrény kezdte megadni magát, ahogy az ürge rendületlenül be akart jönni.
A rendőrökre várva imádkoztam, hogy ne tudjon bejönni, de az ajtó engedett, a zár kiszakadt, a szekrény pedig hatalmas nyekkenéssel borult fel. Ő pedig ott állt, diadalittas mosollyal, a kezében a késsel. Hatalmas erőt éreztem felszabadulni, és a kezembe vettem a felmosót, mivel csak ez akadt a kezembe, és magamat védelmezve fordultam felé.
- Takarodj innen! - kiabáltam felé, őt pedig meglepte ez a kitörés. Soha nem éreztem akkora erőt, de tudtam, hogy most meg kell tennem.
Legalább kettő fejjel magasabb volt nálam, és sokkal erősebb, mint én. A felmosó nem sokat ért ellene, de meg kellett próbálnom. Legalább addig, ameddig a rendőrök ki nem érnek, életben kellett maradnom. Ezért támadtam, ahol értem, ütöttem, nem érdekelt, hol érem, a fején, az arcán, csak kicsaptam a kezéből a kést. Elborult az agyam, és nem emlékszem minden egyes pillanatára az esetnek, csak akkor eszméltem fel, mikor nekivágott majdnem teljes erejéből a mosdónak, és a fejem a tükrön koppant. Elszédültem, de nem ájulhattam el, pont most. Megráztam a fejem, de a kezét éreztem a hajamba markolni, én pedig felsikoltottam.  
Nem tudom hogyan és miért, de a következő pillanatban már a táskámmal a hátamon rohanok az utcákon és menekülök. Egy ilyen helyen nem maradok….meg kell keresnem apám. Keresek és kutatok, míg meg nem lelem. Ha kell akkor mindenhova becsengetek. Na jó ez erősen túlzás, de meg találom! Hallod Apa!?