Bonyolult arról beszélnem, hogy ki vagyok valójában. Az igazság az, hogy én magam sem igazán tudom. Ami biztos az az, hogy semmiképpen sem az, aki évekkel ezelött voltam. Régebben persze minden annyira tökéletesnek tűnt, sőt talán az is volt. Most azonban, hogy többet tudok a világról, mint amennyit szabadna úgy gondolom, hogy nem szabad naívnak lenni. Nem bízhatsz meg senkiben és tudnod kell, hogy bárki valami jót tesz érted, azért cserében el is vár valamit viszonzásul. Mert ilyenek vagyunk mi, emberek. Elég csendesnek mondhatom magam, ami nem sokat változott az évek alatt, hiszen soha nem voltam az a fajta lány, akinek be nem áll a szája. Úgy vélem, hogy nem a szavak, ahnem a tettek beszélnek. Soha nem voltam az a bosszúálló fajta, ha valaki megbántott valamivel, inkább szembe mosolyogtam vele, minthogy vissza vágjak, hiszen minek a harag? Most azonban semmi más nem lebeg a lelki szemeim elött, minthogy megöljem azt, aki elvette tőlem azt az embert, aki mindennél fontosabb volt számomra. Nem nagyon vagyok az a barátkozós fajta, pedig régen nagyon is az voltam. Most viszont senkit sem merek közel engedni magamhoz. Nem csak azért, mert félek egy újabb személy elvesztésétől, hanem azért is, mert nem tudhatom soha, hogy kivel, vagy mivel állok szóba. Így 6 éve szinte egyedül élem életem, és azzal töltöttem a mindennapjaimat, hogy a lehető legtöbbet megtudjak a természetfeletti lényekről.
Hosszú, szőke, hullámos hajam van, amit szeretek változatosan hordani. A szemem színe világoskék, az egyetlen olyan dolog, amit az anyámtól örököltem. Nem vagyok az a tipikus szöszi, akinek mindene a vásárlás és a divat, én sokkal jobban szeretem az egyszerűséget.

Név » user neve ide
Kor » user kora ide
Multik » multik az oldalon ide

Sokáig hittem a tündérmesékben, és abban, hogy minden ember megérdemli a saját kis boldogságát. De ahogyan telnek az évek, egyre jobban érzem azt, hogy az élet elég nagy szívás. Nincsennek szőke hercegek, akiket soha senki és semmi nem vehet el tőled, és nincsennek boldog happy endek sem. Egy pillanatnyi boldogság után újra és újra egyedül kell maradnod, vagy csak simán jobb, ha egyedül is maradsz amíg csak élsz, hisz akkor nem lehet gyenge pontot. Azt hiszem, hogy egy embernek azzal lehet a leginkább ártani, ha elveszik tőle azt, aki a világot jelenti számára, aki mellett minden probléma ellenére boldog maradhat. Mert szeret és viszont szeretik. És miután minden illuziója elszáll az örökké tartó boldogságról, semmi más nem élteti már, csak a bosszú. Pontosan ezzel a céllal száltam fel erre a vonatra, ami talán a halálba visz, de úgy gondolom, hogy megéri próbálkozni. 6 éve már annak, hogy erre várok, és most, hogy jó úton haladok a célom eléréséhez, nem hátrálhatok meg. Egy kicsit talán félek, de ezzel az érzéssel nem törődhetek. Túl mély bennem a gyűlölet és így, hogy végre össze raktam minden képet a fejemben, meg kell győződnöm arról, hogy mindaz amit olvastam a természetfeletti lényekről, igaz. Tudom, hogyha véghez viszem azt, amit elterveztem nem hozom vissza a 6 éve elhunyt szerelmemet, de mégis meg kell tennem. Muszáj. Hírtelen egy olyan világba csöppentem bele, amiről régen csak filmeket néztem, és amivel az apám ijesztgetett kiskoromban, ha nem fogadtam szót. Minden bizonnyal, ha beszélnék róla valakinek, hülyének nézne, de nem bánom, hogy - bár évekbe telt - tudok róluk. Tudok róla. Arról, aki tönkre tette az életem, így most addig nem nyugszok, amíg én el nem veszem az övét. Azt hiszem, hogy eleget tudok már a vámpírokról és vérfarkasokról ahhoz, hogy meg tudjam védeni magam. Ha meg mégsem sikerülne valami jól... úgy halok meg, hogy megpróbáltam.
A vonat sípolni kezd, nekem meg remegni kezd az egész testem. Megérkeztünk Mystic Fallsba, és már nincs visszaút.