Éppen tárgyalok, mikor azt a hírt kapom az egyik emberemtől, hogy a lakásomat nemrégiben meglátogatta egy nő. Igen régen esett meg utoljára, hogy valaki hívatlanul betette oda a lábát. Sikerült megértetnem az emberekkel, hogy a lakásom környékén sem túl ajánlatos sátrat verni. Az olyanoknak, mint én, épp elég ellensége volt, nem akartam őket a kelleténél közelebb tudni magamhoz. Egyedül Lzzy volt az, akinek szabadbejárást biztosítottam, de ő épp elég ritkán fordul meg nálam, hogy ez ne okozhasson gondot. Éppen ezért több, mint kíváncsi lettem, mikor meghallottam, hogy mi történt. Mivel a nő még mindig ott volt, úgy döntöttem nem küldöm oda az embereimet, egyszerűbb és célravezetőbb, ha én megyek oda. A házba belépve vettem egy mély lélegzetet. Az emeleten volt. Ráadásul… ember. Hirtelen ezt az információt nem tudtam hova tenni. Az ellenségeim között alig akadt ember, ők sokkal óvatosabbak voltak, ezért nem is néztem ki belőlük ezt. Egy vámpír ide nem tehette volna be a lábát, ha farkas lenne, akkor érezném a bűzét és szellőztethetném ki az egész lakást. A kabátomat a fogasra akasztottam, majd a lépcsőn az emeltre mentem és megtorpantam a szobám ajtaja előtt. Óvatosan nyitottam be, de nem azért, mert tartottam volna attól, ami bent van. Inkább a kíváncsiság, mikor megláttam az illetőt az ágyamban pihenni. Más helyzetben, ezt igen hízelgőnek találnám. – mondtam, ahogy közelebb léptem az ágyhoz és kíváncsian mértem őt végig, habár a takaró miatt nem igazán tudtam, csak az arcát szemügyre venni. Közelebb húztam a szobában lévő széket és kényelmesen dőltem hátra benne, mikor leültem. – Egy fontos tárgyalásom szakadt félbe miattad, Katherine. Úgyhogy adj okot, miért kéne megtűrjelek itt. – nemcsak a lakásban, hanem az ágyamban. Habár, arra minden bizonnyal könnyebben találna okot, mint az előbbire. Igen rég nem láttam, nem tudtam hova tenni a felbukkanását, de, ha eljött ide, biztos vagyok benne, hogy hamarosan meg fogom tudni azt is.
Ha a madarak azt csiripelik, hogy itt megtalálhatom azt a valakit, aki segít nekem újra vámpírrá válnom, hát akkor pontosan tudom, hogy kit kell felkeresnem. Az igazság az, hogy elsősorban Klaus Mikaelson neve ugrott be a fejembe, de most nem szívesen fordulnék hozzá. Azért meg végképp nem, hogy szívességet tegyen nekem. Mert utána az egészből csak én jönnék ki rosszul és épp elég időt töltöttem az életemből azzal, hogy előle menekültem nincs még szükségem arra is, hogy most meg állandóan a nyomában járjak azért, mert úgy kívánná azután, hogy ilyen nagy szívességet tett nekem. Akármennyire is utálnám az igazság az, hogy olyan könnyedén igézné meg a vámpír énemet, mint amilyen könnyedén az emberi énemet. De remélhetőleg ezen hamarosan túl leszek és újra verbénával gazdagított szervezettel szaladgáló vámpír leszek, ahogyan annak lennie kell. Eléggé elkeserítő, hogy a nyamvadt hasonmásom ilyen sorsra hagyott, de talán ki tudja.. Még a végén fellobban benne végre a Petrova tűz és kezd az életével valamit. Eltartott egy darabig, míg idetaláltam és épp elég kíváncsi szemet éreztem magamon ahhoz, hogy már a drága Luke barátom is tudja, hogy én itt fogom őt várni. Mert, ahogyan beléptem a lakásba egy árva lelket nem láttam. Legalábbis egy hahó után, senki nem akart darabokra szaggatni ezért úgy veszem, hogy jelen pillanatban nincs itt senki. Nem mondhatnám, hogy ez a legbiztonságosabb környék egy ember számára, de azt hiszem nem mindenkihez jutott el a szomorú hír, hogy már közel sem érek annyit, amit régen. Brühühü. Lépjünk túl az önsajnálaton és lendüljünk akcióba, hogy újra visszaállíthassam a régi hírnevem. Mert jelen pillanatban semmi más nem érdekel. Csak, hogy újra ugyanaz lehessek, akinek finoman szólva is születtem. Hát nem is háziasszonynak jöttem a világra az is biztos. Unalmamban ahelyett, hogy leültem volna az előtérben, hogy megvárjam míg hazaér saját magamnak szerveztem egy körutat a házban, ami végül a szobájában ért véget. Ó, én semmit nem akarok ám tőle. De az ágy.. Sokkal puhább, mint az enyém. Az valahogy rettenetesen nyomja a hátam. Erre pedig egészen eddig nem jöttem rá. Pár perc alatt már a takaró alá fészkeltem be magam és szinte az öntudatlanság szigetére eveztem. Annyira kényelmes volt, hogy menten el tudtam volna benne aludni.
Kezdőlap
|| 
