Share | 

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Márc. 25, 2018 5:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

folytatás itt: raktárak
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Feb. 04, 2018 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

A pillanat csodája, ahogy áhítattal néz rám szertefoszlik, ahogy kikapcsolok és mintha kezdene rájönni az igazságra. Helyes, épp ezt akartam. Felnyitni a szemét, hogy a nő, akit üldöz nem létezik. Nem az az igazi énje, az csak egy álca, ami mögött elrejti az igazi vadat. a végletek embere voltam és maradtam is, és bár látom a szemében a pillanatnyi tétovázást, hamarosan nem látok már semmit.
A körülölelő feketeség ismerős. Aztán mintha világosabb lenne. Mindenem fáj, a fejem szétrobban, ajkam széle mégis megremeg, erőtlen mosollyal díjazva a hangokat. Hát eljött ez is. Ha azt hiszi, hogy prédaként fogok viselkedni, rossz nőre tett. Az ujjamon nem érzem gyűrűm súlyát, ellenben azt érzékelem, hogy mozogni a fejemen kívül más testrészemmel képtelen leszek. Kiláncolt és a hangokból ítélve nem lehet tőlem messze. Az tuti, hogy a szemeim karikásak és bár nem nyitom még ki szemem, érzem, hogy testem verejtéktől nedvesen csillog. A tegnap esti fekete ruha pedig még inkább testemhez simul ennek hála.
-Sajnálod?-szólalok meg, minden bizonyára kócos fejem felemelve és felé nézve. Egy széken ül, mint valami király. Megvető, rideg pillantással mérem végig, arcom megremeg a mozdulattól. Hát persze...-Verbéna? Ennyire futja? Miért nem ölsz meg egyszerűen?-mozgatom meg fejem, két oldalamra, szárnyként kifeszített kezeim látva úgy nézhetek ki, mint bármelyik unalmas prédája, akit a kutyaszagból ítélve jó sokáig itt tarthatott.
Felülkerekedik bennem az örök dacos, és bár fintorom elég kifejező, nem adom meg neki azt az örömöt, hogy a testem átjáró fájdalmat láthassa. Ellenben azt nem rejtegetem, hogy elégedett vagyok vele. A legjobbtól tanult, hiába.
-Tudod, ha erre vágytál mindig is, előbb is mondhattad volna.-mormogom, de hamar köhögni kezdek és egy adag vért köpök a földre. Gyenge vagyok, igaz ennek beismerése még inkább kiszolgáltatottá tenne vele szemben, azt pedig nem hagyhatom. Viszont valami égetni kezdi bőröm. Nem a lánc, ami már húsomig mart, inkább a kinyújtott ujjaim hegyét. Egy ideig állom a fájdalmat, de végül mégis összecsukom tenyerem. Ideje korán nem akarok meghalni miatta, de jelenleg más opcióm nagyon nincs. És akármit is akar elérni nálam, velem, semmi haszna nem lesz. Nem engedhettem meg azt a gyengeséget, hogy miatta mindent egy lapra tegyek fel.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Jan. 17, 2018 7:55 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


-A legtöbbhöz igen. – feleltem, hallgatva a szarkazmustól átitatott szavait. Habár, azt nehéz lenne elvitatni attól, hogy miatta vagyok az, ami vagyok, viszont az, aki vagyok … nos, az részben tőle független, amit a jelen állapotában aligha érthetne meg. – Nos … ezzel akkor már ketten vagyunk. – Lzzy-től az önbizalom sosem volt idegen, azonban azokban az esetekben indokolt volt és egyértelmű, amit azonban most csinál az … más, olyan önigazolást vár, amit nem adhatok meg neki, és nem is szeretném megadni. – Nélküled is sikerült életben maradnom. – sőt, nélküle is igen szép eredményeket értem el és én voltam az, aki végül … mindezt felajánlotta neki, nem ő. A kettőnk gondolatát, a … társulást.
-Nem is festesz túl jól. – halovány mosolyra rándult ugyan a szám széle, de nem volt benne semmi öröm. Gyönyörű volt, mint mindig, azonban én sokkal többet látok benne, mikor ránézek. Vagyis … láttam. Az a nő, aki most előttem áll, aki a szemembe néz, nem az a Lzzy, akit választottam. Nem az a nő, akivel nemrég együtt voltam. Ez a nő, aki most itt áll, lehet bármilyen szép, belül üres. Ez a gondolat pedig … egy kicsit segít ezt elviselni.
-Gyűjtögettem … miattad pedig kidobtam őket. – feleltem halkan. Így volt. Lzzy előtt, mielőtt újra láttam volna, egy meglehetősen … hedonista életmódot folytattam, bizonyos értelemben véve. A Lzzy-vel való újra találkozás azonban megváltoztatott néhány dolgot, azok a nők, akik addig vonzottak, Lzzy árnyékában már nem ragyogtak olyan fényesen. Azon kaptam magam, hogy a nők helyett csupán egyetlen nő köti le a figyelmem, egyetlen nőt akarok. Lzzy akarva-akaratlanul, de … mondhatni, maga mögé utasított mindenkit. – Te pedig …  - nem fejezem be a mondatot, mert nem tudom, hogyan kéne. Nem igazán tudok dűlőre jutni azzal, amit látok és amit látni szeretnék. Ha lehet egyszerre szeretni és gyűlölni valakit, az … talán most igaz. Gyűlölöm ugyanis azt, amit Lzzy magával tett és velem, ennek ellenére viszont … nos, nem tudnám csak úgy elengedni.
-Francba! – mérgelődöm, mikor Lzzy a földre bukik, majd mérgesen ütök bele az ajtófélfába, ahogy a kezemben lévő nőt figyelem. Erre mondhatják azt, hogy a nők … nem változnak, igaz? Kár, hogy nem hiszek ebben, legalábbis … Lzzy esetében nem hihetek ebben.
Egy raktárházban ébredhett Lzzy, a falhoz láncolva, verbénával telenyomva. Nem messze ülők tőle egy széken, mellettem az asztalon igen hosszan sorakoznak a verbénával teli injekciók. A raktárházat ilyenkor reggel átjárja a fény, Lzzy gyűrűje pedig, ami megóvta őt eddig a fénytől, most az én ujjamon pihen.
-Jó reggelt. – köszöntöttem Lzzy-t habár korántsem olyan rajongással, mint pár napja. – Sajnálom a körülményeket, de bizonyára megérted. – beszélek hozzá, miközben magához tér. Ezt a helyet még igen régen vettem, vámpírok és vérfarkasok fékentartására és kínzására … egy ideig minden bizonnyal Lzzy-t is elbírja. Valahogy kénytelen leszek Lzzy-t … visszabillenteni, muszáj megtennem mindent.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Kedd Dec. 19, 2017 7:49 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

-Hát persze.-forgatom meg szemeim. Bár ezt gondolta, kizárt, hogy tényleg nem érdekelték a kapcsolataim. Hisz részben nekem köszönhette, hogy valakivé vált és tagadhatja, hogy ebbe pár emberem nem segített neki, de én nem fogom ebbe az álomvilágba kergetni. Sem pedig segíteni abban, hogy elhiggye, egyedül lett valaki.-Mindez nem számít. Nem erre vágytál. Ehhez sem én segítettelek hozzá, igaz? Csakis az eszed.-mutatok körbe a lakásban.-Biztosan magadnak köszönheted, hogy vámpír vagy, szinte végtelen hatalommal.-rántom meg egyik szemöldököm, majd felnevetek és körmeimmel az asztalon kopogtatok párat, majd rájuk nézve ismét Luke-ra emelem a tekintetem.-Fogalmam sincs milyen álomvilágban élsz, de ez a naivitás... elképesztő, milyen sokat gondolsz a képességeidről.-rázom meg fejem, mintha legalábbis érdekelne, hogy érdekli-e, amit mondok vagy sem.
-Eddig nem éppen érdekelt a véleményem. Minek mondjam meg, mit tegyél? Hisz te vagy Mr. Tökély, aki mindent elért.-nevetek fel merő gúnnyal hangomban. A ruha könnyen simul testemre és ha nem ő állna előttem, minden bizonnyal már jobb hatást is el tudtam volna érni azzal, hogy egy egyszerű mozdulatnak hála kis híján a köldökömig húzom a ruha dekoltázsát.-És elhitted, aminek megismertél? Akkor sem éreztem mást, mint most. Sosem ismertél igazán, ideje lenne ezt beismerned. A tagadás árt az egészségnek.-mintha utóbbi esetünkben olyan sokat számítana. Szándékosan beszélek úgy, ahogy. Azt akarom, hogy érezze, nincs itt a nő, akit keresett vagy elhitte, hogy itt van. Szórakozni akarok vele, rángatni kicsit, kihasználni, a földbe tiporni. Mert gyűlöltem és ez a tűz a szememben égett. Ő tette ezt velem. Miatta tartottam megint itt. De ez többé nem fordulhat elő, ennek ideje, hogy véget vessek. Előbb vagy utóbb úgyis ütött az órája, a sors úgy hozza, szívesen leszek én az a tőr, aki végez vele. Régen biztos valami piti árulással próbálkoztam volna. Méreggel vagy hasonlóval... most egyszerűen kihasználom a helyzetelőnyöm, hogy a puszta lényem, jelenlétem képes a szívét darabokra zúzni. Onnan pedig már csak egy lépés a sötét mély.
-Nem akarsz? Abban igazad van, hogy nem tudsz, csak egyféleképpen. De, hogy ne akarnál... mindig is engem akartál. Megkapni újra meg újra, nem igaz? Ne csináld úgy, mintha nem lennél olyan, mint a többi férfi. Gyűjtögeted te is a trófeáid.-hangom még csak nem is ellenséges, inkább valami negédes kárörömszerűség van benne. Ártani nekem? Ha kitöri a nyakam vagy éppen kitépi a szívem, talán. De máshogy aligha tudna ártani nekem. A kérdés csak az, hogy képes-e bebizonyítani, hogy nem csak mondja, valóban képes erős lenni. Képes átlépni határokat vagy sem.-Jó, hogy azt hiszed így van.-mosolyodom el, bár ez a mosoly nem tart soká. Államon pihenő keze hirtelen mozdul, ujjai olyan erővel siklanak alsó állkapcsom köré, hogy a csont is beleroppan, de a nyakamé is. Magamban nevetek a döntésen, amit meghozott. Pedig eszméletlen borulok a földre. Micsoda fordulat, hát képes volt erre is?
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 14, 2017 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Rosszalló sóhaj tört fel a torkomból, mikor ismét ott állt velem szemben. Nem sok kedvem volt ehhez, nem szívesen ártottam volna neki még így se, ez pedig a jelen helyzetben több, mint … ostobaság a részemről. Az elfogultság, ami visszaüt ilyenkor, azt hiszem. Amit érzünk az ellenünk is fordítható, Lzzy pedig … önként meg is tette mindezt.
- Nem kell erősebbnek lennem. – elég okosabbnak lennem, de … nos, sajnos az sem túl könnyű. Lzzy-t sokan nézték már ostobának, és sokan rá is fáztak. Pontosan tudom, hogy milyen, azonban ezt az énjét én nem ismertem akkoriban, csak futólag találkoztunk és … nos, gyorsan is véget is vetett az ismeretségünknek. Az, hogy kikapcsolt, nem tette őt ostobává, csak érzéketlenné. – Az  ügyfeleid az utolsók, akik érdekelnek. – feleltem a szavaira. Ebben a helyzetben nem különösebben érdekelt az, hogy mennyi profit esik ki és kiknek nem tetszik az, hogy az én arcomat kapják Lzzy-jé helyett. Nem örülnének a változásnak, de ez nem fontos most. A pénz elveszthető, és ily módon vissza is szerezhető, az emberek másként működnek, sajnos ők nem ilyen egyszerűek, Lzzy esetében pedig ez hatványozottan igaz. – Mint te? – kérdeztem kissé gúnyosan, elhúzva a szám, ahogy a ruhája felé nyúlt. Ő nem keresett valami fontosat, ő egyszerűen csak .. elfutott előle, menekült, mintha csak vereséget szenvedett volna. Veszteni azonban nehéz, ha nem volt csata, amit elveszthetett volna. Gyáva volt.
- Erősen kétlem. Nem gyávának ismertelek meg. – ráztam meg a fejemet, ahogy a vonásait figyeltem. Lzzy egyébként sem volt egy … túlontúl közvetlen és sugárzó személyiség. Legalábbis, nem abban az értelemben, ahogyan arra sokan gondolnak. Máshogy tette, különleges volt, és most ugyanazt az arcot elnézve nem találtam abból a nőből semmit. Mintha csak egy szellem lett volna, egy szép álom, amibe az ember a valóság elől menekül.
A szavait hallva nagyot nyelek, miközben hallgatom őt. Igaza van. Ki kéne törnöm a nyakát, bántani őt azért, amiért … ilyen önző volt. Azonban nem tudnám megölni őt, kitépni a szívét és csak úgy eldobni. Nem menne. Nem esik jól az, amit mond, ahogy rám néz, és ez látszik is rajtam, de … ő nem Lzzy. Legalábbis nem az, akit én ismerek.
- Igazad van. Hibáztam. – bólintok, közelebb lépve hozzá. – Jól mondod, gyenge vagyok. – pillantottam a mellkasa felé, majd fel a szemébe. Nem tudnám csak úgy kitépni a szívét. – Nem tudlak itt tartani, nem is akarlak. Sajnálom, Lzzy. – csóváltam meg a fejemet, ahogy végigsimítottam az álla vonalán. – De ez nem csak rólad szól. – ráztam meg a fejem, és ha csak nem előzött meg, az állánál pihenő kézfejemmel erősen csavartam egyet a fején, a nyakát törve.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Nov. 19, 2017 3:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nem érdekeltek a másfajta megoldások. És végképp nem érdekelt a jelen. Szabadulni akartam a mellkasom szorító érzéstől, a puszta érzéstől, hogy valaki valóban képes szeretni. Mert felemésztett az. A falhoz préselve, olyan hévvel nyomom oda, hogy ha nagyon szabadulni akarna, nyakát törném. De ahogy méregetem, kíváncsian és kérdőn, várakozva, hogy mit lép, meglepetten állom a felém lendülő lábak lökését. A falnak zuhanok, torkomból
-Nem vagy erősebb nálam Lucas.-tápászkodom fel a fal mellől, de olyan kecses gyorsasággal teszem mindezt, hogy következő pillanatban már előtte állok. -Ha nem hagyod, akkor ez kevés lesz. Minimum ki kell törnöd a nyakam. De itt nincs hová bezárnod. És nem hiszem, hogy az ügyfeleim sokáig tűrnék, hogy épp te tartasz fogva.-nem érzem magam nagyjából sehogy. Nem rémít meg az a lehetőség, hogy valóban megpróbál itt tartani. -Szóval azt hiszem ideje lenne mérlegelni a saját makacsságod és a ... hm, nem is tudom, találj valamit, ami fontos neked.-rántok vállat hajamba túrva, ujjaim negédes mosollyom kíséretében húzom végig arcán. -De felőlem szórakozhatunk is, mint régen, emlékszel?-döntöm kérdőn oldalra fejem, és lejjebb húzom testemhez simuló ruhám, ezzel kicsit nagyobb rálátást adva domborulataimra. Ajkamon vöröslő mosollyal illegetem magam ide-oda.
-Lehet, hogy mindig is ezt akartam.-vonok vállat hajamba túrva, mindennemű érzelemtől mentes arcomon csak a gonosz közönségesség látszik. Gondolatok nem bántanak, ellenben arcát fürkészve könnyen rájövök, hogy őt annál több felesleges gondolat molesztálja most. Ha az életét kínálta volna fel valaki azért, hogy kapcsoljak vissza, az sem érdekelt volna. Túl messze voltam attól a nőtől, akit ő mindig is ismert, akit azt hitt, szerethet.
-Gyerünk! Mutasd ki mennyire erősnek hiszed magad? Törd ki a nyakam, vagy én jobbat mondok. A szívem. De ha gyenge vagy, ne hidd, hogy én nem teszem meg és nem fogok távozni innen, mindenféle akaratod ellenére.-vonok vállat, elé lépve, mellkasom felé biccentve.-Gyenge vagy! Mindig is az voltál. Szeretni gyengeség volt tőled. A legnagyobb baklövés, amit életedben elkövethettél.-rázom meg fejem, olyan lenéző tekintettel végigmérve, amivel talán még sosem ajándékoztam meg. De nem érdekelt... azt akartam, hogy elfelejtsen, hogy letegyen rólam. Hogy ne legyen kereszt, amit egész életemben a hátamon cipelhetek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Okt. 29, 2017 4:33 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Habár kétségkívül örültem a vámpírlét okozta előnyöknek, az így való megjelenést közel sem tartottam valami célravezetőnek. A legtöbb ügyfelem pont azért választott engem, mert igyekszem minél inkább elhatárolódni attól, hogy kihasználjam az … adottságaimat. Már, ami a faji adottságokat illeti, természetesen. Sokkal kellemesebb látvány és beszélgetőpartner is vagyok, ha épp nem erek hálózzák be az arcom.
- Dehogynem. Jobban, mint hinnéd. – ráztam meg a fejemet. Csupán csak nem szívesen vallaná be magának. Talán azért, mert még magát sem ismeri elég jól, és ijesztő lenne, ha kiderülne, hogy … ebben valaki más előtte jár, vagy egyszerűen csak tud arról, ami a vonzó külső mögött megbújik.
- Használd a fejed! Nem kell ilyennek lenned, Lzzy. Van más megoldás. – nem ismeri, de van. Nem ismertem őt emberként, sem a korai éveiben utána, leszámítva azt az estét, mikor átváltoztatott. De mióta ismerem már sikerült rájönnöm néhány dologra vele kapcsolatban. Ilyen az is, hogy … nem szereti a változást. A jól bevált megoldások híve, nem újít, nem változtat. Az erejét és a vonzerejét használja ki, ez a kettő pedig … esetemben is épp elégszer sikeresnek bizonyult. Most azonban más a helyzet, de az új helyett ismét a régi felé nyit ajtót. Láttam már hasonlónak egyszer, az az este pedig … nos, nézőpont kérdése, hogy milyen jól ért véget.
- Kénytelen leszek, ha ezt tovább folytatod. – de egyelőre még nem teszek semmit, csupán csak … készen állok. Akármilyen is, nem szívesen támadnék rá és ártanék neki. Ugyanakkor szokása nem hagyni sok választást, és ha ismételten ez következik, kénytelen leszek tenni valamit. Akármit.
Későn kapok a keze felé, így csak a karját szorítom és próbálom elszakítani a nyakamtól, ahogy a falnak présel. A tekintetét keresem, hogy megpróbáljak a fejébe látni, érezni a gondolatait, ráébreszteni arra, hogy mit csinál. Amit azonban látok az … megrémít. Lzzy üres tekintete nézz vissza rám, az általam szeretet nő vonásai pedig elhalványulnak az arcán. Tudom, hogy mi történt, de … nem akarom elhinni.
- Ez rólad inkább elmondható. – szűrtem ki a szavakat, amennyire azt tudtam a fogásában, de a lábamat felhúzva elrúgom magamtól, mielőtt még bármit is tehetne. A nyakamhoz nyúlok és nyelek egy nagyot, ahogy felegyenesedem előtte. – Kapcsold vissza, Lzzy. Valójában te sem akarod ezt. – igyekszem magabiztosan beszélni, de egy részem nem tudja, hogy hirtelen mit gondoljon. Elvégre … véletlen nem lehet kikapcsolni az érzéseinket. Azt akarni kell. – Így, vagy úgy, de … nem szabadulsz meg tőlem. Nem hagyom, hogy csak úgy elmenj. – ezzel egy időben pedig előre lépek és a vállánál megragadva dobom őt neki a falnak, ahova az előbb engem préselt. Ha hallja is a szavaimat, nem érdeklik, azt pedig felesleges várnom, hogy ő támadjon előbb.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 14, 2017 8:48 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Hallom, de nem érdekel, amit mond. Nem figyelek rá, nem akarom, hogy a tudatom rá figyeljen, amíg a vér vonzása mardossa torkom, s gondolataim helyére költözik. Félelem lesz úrrá rajtam, de mikor a falnak csap, ez elmúlik. A félelem helyére makacsság költözik, és gondolataim teljes egészükben semmissé válnak. Nem akarok arra koncentrálni, hogy mi történik, bár ahogy rám néz, egy pillanatra megrémülök. Sosem láttam vámpírként, így nem. De a félelem is elmúlik.
-Nem ismersz Luke.-rázom meg fejem, arcomon furcsa mosoly jelenik meg, kicsit talán érthetetlen is, hisz semmi mosolyogni való nincs a helyzeten.
Önuralom... A fogalom, amit sosem ismertem, kezdetektől fogva az ellenségem volt. Vámpírként ahhoz értettem, hogy romboljak, hogy öljek, hogy az érzéseim elrejtsem a világtól.
-Ne mond meg nekem, hogy mit csináljak!-sziszegem, kicsavart keze szabaddá válik, de mintha meg se kottyanna neki a fájdalom, sziklaként áll velem szemben. Látom, ahogy makacssága szemében csillog, mégsem törődöm vele. Kész vagyok bármire, hogy meneküljek. A múlt elől, a jövőtől, előle... mindazzal, amivel szembe kellene néznem, ha mellette maradok.
-Próbálj meg megállítani.-nem kérés, nem parancs volt. Hangom fenyegető, mosolyom sötét, szememben minden érzelem eltűnik, arcom egy szoboréhoz hasonló, sima és semmitmondó maszkot vesz fel. Kemény, határozott, éles vonásaim vészjóslók, a bennem lévő törést palástoló, legalábbis a külvilággal szemben. De vele szemben... már védtelen vagyok.
-Ég veled, Luke!-lendülök előre, ujjaim torkára szorítva, a falnak préselem, összes erőm bevetve és kihasználva. Ki akarom törni a nyakát. Szorongatom, mégis képtelen vagyok rá. Agyam ködös gondolatokba burkolózik, szép lassan pedig a fájdalom elmúlik... Nem tartozik már semmi másra, csak rám. Minden, aki én vagyok. Elrejtem mélyen, elzárom és elengedem a jelent. A tekintetem sötétsége üressé válik, arcomról a mosoly apró jele is eltűnik, rezzenéstelenül nézek rá. Elengedtem... mindent. Kikapcsoltam...
-Gyerünk, mi lesz? Hol marad a próbálkozás? A küzdelem? Túl könnyen feladtad.-mosolyodom el, ajkam vöröslő íve felfelé görbül, fejem kissé oldalra billentve mérem végig áldozatom. Az üresség édes...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szomb. Okt. 14, 2017 7:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Miért, megölsz? – kérdeztem hitetlenkedve, habár … nem voltam most teljesen biztos semmiben sem. Kifordult önmagából, úgy viselkedik, mint egy sebzett, sarokba szorított vad. Értetlenül kapálózik, talán ő sem tudja, hogy miért, csak minél távolabb akar tudni magától mindenkit. – Próbálj egy kicsit megnyugodni! – mondtam, de tudtam, hogy nem fog. Nem ura önmagának. Ha hallja is, amit mond, nem gondolja át. – Nem hinném, hogy azt akarnál. Csak egyszerűen nem tudod, hogy mit akarsz. – ráztam meg a fejemet. Habár, elfogult vagyok vele szemben, a mostani helyzetben … bőven lenne min változtatnia. Azonban túlzottan is szeszélyes, ismerem őt, épp ezért nem tetszik ez az egész, ahova tart.
Nem szívesen teszem, amit teszek, de … a szavakból nem fog érteni, talán a tettekből. Az éhség miatt tudom, hogy most gyengébb, ezt pedig kitudom használni a meglepetés erejével ötvözve. Ugyanakkor a tapasztalat az ő oldalán van, felmordulok, ahogy kicsavarja a csuklómat és talán most először találkozik a tekintetünk ebben a valónkban. Ő sokkal gyakrabban élt a képeségeivel, mint én, talán még nem is látott így, de az biztos, hogy ilyen állapotban még egyszer sem néztünk egymásra, pedig épp annyira vagyunk ezek is. Problémát megoldani vele azonban nem épp hatásos, ahogy az most is kiderül.
- Tényleg ezt akarod? – pillantottam fel rá, ahogy kiszabadítottam a kezemet a szorításából. – Nem tűnsz túl magabiztosnak. Nyugodj meg és állj le! Több önuralmad van ennél, Lzzy. – legalábbis bízom benne. Most azonban készenállok arra, ha ismét megpróbálna ellökni, vagy rám támadni. Tudom jól, hogy számára a vér nem egyszerűen csak … szükséglet. Annál sokkal több. De ez az egész nem csak a vérről szól, ezt ő is tudja, legfeljebb nem vallja be magának. – Állj le és leállok. Nem foglak hagyni elmenni. Nem így, te is tudod. – ha pedig mégsem, akkor … meg fogja tudni. A gond csak az, hogy túl jól ismerem őt, éppen ezért tartok is tőle, hogy … túlzottan is drasztikus lépésre szánja el magát. Már megfordult a fejében többször is, akkor valami visszatartotta. A kérdés, hogy vissza tudja-e még.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Okt. 01, 2017 7:47 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

A falhoz préselem, nem gondolkodom, cselekszem. Egy lépés, majd még egy. Könnyű lenne kisétálni innen, eltűnni. Két mély levegő. Becsukhatnám a szemem, és kikapcsolhatnék, hátat fordíthatnék neki. A kaszást ismét a hátam mögött érzem, hogy ott liheg és én nem menekülhetek suttogó szavai elől. Félek, de élek. Mindig ez volt, de mindig el tudta rejteni. Most mégis, ahogy rá nézek és leginkább, ahogy ő néz rám, a puszta keserűség fog el. Se előre, se hátra. Megfeneklett hajóként, döntésképtelen vagyok, félek megmutatni mit érzek, mégis képtelen vagyok mindazt elrejteni, ami zavar.
-Ne merj gyengének nevezni...-sziszegem fogaim között, nem éppen a lényeget kiragadva szavai közül.-Nem változok. Sem miattad, sem más miatt. Nincs min változtatnom. Az vagyok, aki, ha ez nem tetszik, minek harcolsz? miért nem törődsz bele. Csalódást akarok okozni? És ha igen?-vonok vállat, saját magam ellen beszélve, zavarosan, összefüggéstelenül, éppen, ahogy a gondolatok át-át futnak agyamon. A félelem a magánytól egyenlő lesz a félelemmel, hogy nem kell többé egyedül lennem. Igaza van, de ennek semmi jelét nem adom. Arcom közömbös, szemem fekete és dühtől csillogó.
Lesüti a szemét, mire felhúzódik ajkam és előugró fogakkal nézek rá. A dühöm és az éhségem karöltve fogadja, ahogy előre nyúl, de váratlanul ér, ahogy a falnak taszít. A falnak csapódva nyekken egyet hátam, nyakam, amit ropogtatva mozgatok meg, de mire előre nyúlnék, lesújt. Gyenge voltam ehhez, a vértől megvonva, éhesen semmi esélyem sem volt, pedig a korom nekem kellett volna, hogy kedvezzen. Erősebbnek kellett volna lennem. Elkapom kezét, és kicsavarom csuklóját. Tekintete feketén izzik, erekkel tarkított arca ismerős, de mégis ismeretlen. Szinte sosem láttam még így.
-Eressz Luke, amíg szépen kérem.-válaszra sem méltatom, kezét nem eresztem, bár még így is közé és a fal közé szorulva állok.-Tűnj az utamból!-remeg a hangom, de fogaim továbbra sem húzódnak vissza, éhesen nyalom le az előbbi lökésnek hála ajkamon keletkező sebemből előcsorduló vérem, bár a seb csak lassan húzódik össze.... tagadhatatlan jelét mutatom annak, hogy igaza volt. Gyenge vagyok. És azon kapom magam, hogy lehunyom a szemem. Lassan szívom be a levegőt, mit sem törődve a külvilággal. Ha kikapcsolok, képes leszek hátat fordítani neki és megóvni mindentől. Magamtól is...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Szept. 29, 2017 7:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hazudnék, ha azt mondanám, hogy számítok erre. Sejtettem, hogy nem fogja jól viselni ezt az egészet, és, hogy hadilábon áll majd még saját magával is, de … azt hiszem mindezt alábecsültem. Ez pedig nem szokott rám jellemző lenni, általában számolok mindennel, felkészülök a legrosszabbra, de … elfogult voltam, vagyok. Ez pedig most mind meg is bosszulja önmagát, a maga sajátos módján.
-Mégis megtörtént. Te pedig még itt vagy, nem? Nem én kényszerítelek rá, épp az előbb mutattad meg, hogy azt nem tűrőd valami jól. – nyúltam a hátamhoz, ami még egy kicsit mindig fájt, ahogy kihúztam magamat. Azt hiszem jó döntést hoztam, mikor úgy határoztam, hogy felesleges csupa drága holmival tele pakolni a lakásomat.
A szavait ugyan némán hallgatom végig, de az arcomra kiül a rosszallásom, hogy nem értek egyet a szavaival. – Igazad van. Nem felel meg. – ráztam meg a fejemet. – Az tesz téged gyengévé, hogy nem akarsz változni. Mintha csak betegesen bizonyítani akarnád, hogy tévedek veled kapcsolatban. Ezt akarod? Csalódást okozni, csak mert … gyenge vagy, hogy megmerj lépni valami mást? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal, komolyan. Ez többről szól, mint ez a reggel, az összetört bútor. Ez arról szól, hogy Lzzy mintha … megragadt volna annál, aki volt és ahelyett, hogy előrelépne, inkább hátrál, csak mert az könnyebb, ismerős már. – Szóval ezt akarod? – pillantok az arcán megjelenő erekre. Nem tudom, hogy mindez szándékos-e tőle, vagy elvesztette az önkontrollt és csak ösztönösen cselekszik, de ... nem ismer, ha azt hiszi, hogy csak úgy hagyom mindezt. – Megmutathatom, hogy milyen erőssé tettél … -  halkan beszéltem, ahogy egy pillanatra lesütöttem a tekintetem, de szinte azonnal nyúltam is előre, és a karjánál megragadva dobtam vissza a nappaliba, el az ajtótól. Ezt akarta, akkor minél távolabb legyen a kijárattól. – Nincs semmi sem rendben. Ezt akartad hallani? – kérdezem, ahogy közelebb lépek, és ha csak nem támad rám, újra nagyot lökök rajta. – Ez erősebbé tesz? Jobban érzed tőle magad? – megjelennek az erek a szemem alatt, miközben beszélek és a tekintetemről már korántsem olvasható le az, ami még néhány perce tisztán kivehető volt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Kedd Szept. 19, 2017 6:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Leszámítva, hogy az éhség mennyire fojtogatott, tűrtem. Szerettem volna az a nő lenni, aki képes szeretni, akinek saját maga és az élete kevésbé fontos, ellenben van valaki mellette, akinek bármit megadna. Luke mellettem volt, évek, évtizedek óta, most mégis egyszerre próbálom ismét gyűlölni, mint ahogy régen tettem és szeretni, mint ahogy azt beismerem neki. Mert ezt éreztem. Szerettem. Őszintén és a kezdetektől. Akkor is azért gyűlöltem, és nem is igazából őt, inkább magam, mert a szívembe látott. Mert valamiért képes volt az évtizedek által vastaggá váló páncélom alá látni.
Kiskoromban anyám mindig azt mondta, erős, független nő lesz belőlem, és, hogy az ő makacsságát hatványozottan örököltem. Sosem leszek olyan, aki hagyja, hogy a tenyerén hordozzák, aki hagyja, hogy befolyásolják, hogy hagyja… valaki egyszerűen szeresse. Nem láttam mindent feketén vagy fehéren, képes voltam a változásra, a kompromisszumra, de mégis nehezemre esett nem a saját ügyeim előtérbe helyezni. Ennek pedig Luke az egyik legnagyobb elszenvedője volt. Mégis itt volt, de képtelen voltam ezt valóban megbecsülni…
Szavait szinte meg sem hallom. Úgy lököm el magamtól, mint bárki mást. Figyelem, ahogy a falnak zuhan, és pánik szerűen menekülni akarok. Ez voltam én, a nő, akit ő képes volt megtörni, és akit emiatt gyűlöltem is, hisz a makacs ragaszkodásom a szabadságomhoz, képes volt elvenni az eszem. Elengedem a kilincset, ahogy meghallom hangját, s vele szembe fordulok, arcom kétségbeesésemről árulkodhat. Vonásaim nem tudom uralni, hevesen és gyorsan szaladnak át arcomon érzéseim.
-Nem tarthatsz itt. nem lehetek itt. Ez az egész meg sem történhetett volna.-rázom meg fejem, hajamba túrva. A leginkább az kezdett bosszantani, hogy még mindig úgy tűnt, nem is akar a véleményén változtatni. Szeretett… tényleg szeretett. -Elég Luke!-hangom mély, szinte parancsoló, kihúzom magam, és minden nemű kedvesség eltűnik rólam. Úgy állok vele szembe, mint a legnagyobb ellenségemmel. -Hát tényleg nem érted? Te vagy az, aki ezt váltja ki belőlem. Nem más. Te! A makacs ragaszkodásod, a szerelmed. Nem akarsz megváltoztatni, de ne merészeld nekem azt mondani, hogy ez így neked megfelel. Ez az őrület, ami én vagyok. Szerinted nem tudom, hogy milyen vagyok? Hogy borzalmas vámpír vagyok, hogy nem akarok megváltozni. Hogy gyengévé tesz ahogy viselkedsz. Hogy képtelen vagy úgy rám nézni, mint aki összetörte az életed. Azt hajtogatod, hogy erőssé tettelek.-azon kapom magam, hogy szemem alatt erek futkosnak, hogy fogaim előugranak ismét, hogy a tükörkép, ami a mögötte lévő kép üvegéből néz rám vissza, még köszönőviszonyban sincs azzal az énemmel, akit ő ismerhetett vagy láthatott. -Nincs szükségem valakire, aki azt hajtogatja, hogy minden rendben, mikor semmi sincs.-megállok előtte és ökölbe szoruló kezeim testem mellé szorítom.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 16, 2017 6:23 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Kissé csalódottan pillantok rá, ahogy elkezd öltözni. Nem mintha meglepne, vagy nem számítottam volna rá, mert … mert számítottam, csupán nem tölt el örömmel a látvány, de az talán érthető. Ki örülne annak, mikor éppen kisétálni készül valaki az ajtaján, aki fontos számára? Hiába vagyok több, mint ember, az emberi dolgok ugyanúgy fájnak és örömmel töltenek el, mint mindenki mást. Az érmének két oldala van, ahogy ennek is. Az, hogy gyűrűt kell viselnem a napon, a legkevésbé sem tartozik ezek közé. Az már annál inkább, hogy a végtelen idő hiába hangzik eleinte mámorítónak, valójában inkább csak gondot okot, semmint hasznot.
-Hát … nem mondanám, hogy ezt akartam a leginkább hallani. – húzom el a szám a szavaira. Nem mintha nem tudtam volna eddig is, hogy Lzzy-n nem olyan egyszerű kiigazodni. Már a megismerkedésünkkor is éreztem, hogy … nem olyan könnyű vele, a fejében pedig hiába próbálok meg olvasni, aligha érteném meg, hogy mi van benne. Vagy, hogy mi lesz. Vannak, akik kiszámíthatók, Lzzy nem tartozott soha sem ezen emberek közé. Ez pedig tetszett, épp annyira, ahogy olykor az idegeimre ment. Azonban, általában az ember így érez minden iránt, amit igazán szeret, nem igaz? Legalábbis, a szeret szó így nyerne igazi, érezhető értéket.
Bármilyen kiszámíthatatlan is azonban Lzzy, nem számítok arra, hogy eltaszít magától. Nem tudok ellene védekezni, nem számítok rá, így tehetetlenül esek neki a falnak, majd esek a földre, a berendezés egy részével együtt. Dühösen fújom ki a levegőt, félresöpörve magam elől a könyveket és képeket, amik velem együtt a földre estek, és most szanaszét hevernek. Felálltam, de ekkor már Lzzy nem volt a szobában, hanem a bejárati ajtónál hallottam meg a hangját.
Ahogy kilépek az ajtóra vezető folyosóra és szembe találom magam vele, felsóhajtok. – Jó erőben vagy. – mondtam, de nem léptem közelebb. – Na és most? Az ajtó be van zárva, de … nekünk nem kell hozzá kulcs. – könnyedén kitépheti a helyéről, mégsem tette még meg. – Nem , mintha nem akarnám felújítani majd a lakást, de … ha minden áron menni akarsz, adhatok kulcsot is. – vontam meg a vállam. Vagy nem akarja, hogy segítsek, vagy … csak ennyire rosszul reagál arra, ha valaki segíteni akar neki. – Ha megmondod, hogy hol keresselek majd. Ha el is akarsz menni, legalább ne eltűnj. – finoman szólva sem éreztem jól magam. Tanácstalan voltam, ez pedig … igencsak fájt, főként a jelen pillanatban. Azonban itt tartani nem akarom és aligha tudnám, egyébként is értelmetlen lenne. Ha menni akar, akkor menni is fog, a kérdés inkább az, hogy …. vissza is jön-e majd.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szomb. Szept. 09, 2017 6:04 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Próbáltam áltatni magam a reggel szépségéről, hogy a kellemes ébredés kitart, de felesleges játék, küzdelem volt ez a vámpír ellen, aki bennem élt. Nem lehetettem egyszerű nő, nem kellett sosem szembesülnöm az ősz hajszálakkal, a szarkalábakkal, a reggeli karikákkal, vagy azzal, hogy hogyan reagál a bőröm arra, amit eszek. Bármit tettem, sosem érezhettem ezeket, vonásaim viszont valamiben mégis változtak. A naiv kislány felnőtt, és ahogy elhúzódom tőle, az ágy szélére kuporodva, egy pillanatra azt érzem, hogy még mindig bennem él az a lány. Mintha nem tudnék tőle szabadulni. Azt hittem hogy egyszerűen felkelek és minden rendben lesz, ám a torkom maró éhség túl erőssé vált, pár perc leforgása alatt.
-Csak... ne legyél ilyen.-próbálok megfelelő választ adni arra, hogy miben segíthet. Érzem, hogy egyre kevésbé uralom azt, aki bennem él, az éhségem, és ezen az sem segít, ahogy a szavakat kiejti. Féltő és gondoskodó hangon, amitől gyengének és sebezhetőnek kezdem érezni magam. Felállok, magamra kapom a ruháim, de mielőtt szavak nélkül távozhatnék, elém lép, elkapja kezem, s amit addig mondott a sofőrről és bárról meg arról, hogy ő mennyire nem siet sehová, csak valami visszhang szerű duruzsolásnak tűnik a háttérből. Szédülni kezdek, és érintése végül elködösülő agyamnak utolsó löketet ad. Tekintetem megváltozik, ajkaim felemelkednek megnyúló fogaimról, szemem feketén csillog, erekkel körülvéve.
-Nincs szükségem rád!-sziszegem, és a falnak lököm, ezzel része rontok a lakás és a szoba berendezésén is. Viszont ez a lendület valahol meg is állít. Szám elé kapom kezeim, kétségbeesetten kezdek hátrálni, az ajtóig jutok, a kulcs viszont nincs a zárban, az ajtót pedig tegnap este Luke kulcsra zárta.
-Sajnálom...-dadogom halkan, remegő kezekkel, egész testemmel az ajtónak préselődve. Valamiért úgy éreztem, ha elém lép, és nem ereszt, segíthet. Ellenben ha kedvesen szól, ismét az éhségem és a makacsságom győz. De talán ha végre valaki elém merne állni megint, minden gyengeséget mellőzve...
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Szept. 08, 2017 7:53 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Úgy is éreztem. Nem gondolnám, hogy egoista lennék, vagy túlzottan is önimádó, de nem okozott különösebb gondot soha sem az, hogy … találjak valakit. Valaki mindig volt, ahogy utána is jött valaki. Egy ideig elég volt, hogy csillapítsa a magány érzetét, azonban egy idő után mindenbe beleun az ember, és a vámpír is. Tartalmasabb dolgok után vágyunk, olyan emberek után, akiket nem lehet csak úgy helyettesíteni, akik előtt talán vannak valakik, de utánuk már nincsenek. Így voltam én Lzzy-vel is. Hirtelen ragadott magával minden, már ami akkor is volt, és ilyen hirtelen is ért véget miniden aznap este. Egy kisebb csoda, hogy a nyomára bukkantam végül.
-Részben ez mindig is te voltál. – vontam meg a vállamat. Miután végzett velem és feltámadtam, sokáig kerestem őt. Miután megleltem, nem engedtem el, inkább … lehorgonyoztam mellette. Eleinte messzebb, tisztes távolságban, ahogy azonban az idő telt, én is egyre közelebb kerültem hozzá. Hol akaratlanul, hol akarva, de közelebb vitt hozzá az ár, én pedig nem ellenkeztem, nem próbáltam messzebb kerülni. – Miért ne maradhatnál az? – pillantottam rá kíváncsian. Mindig is nagyravágyó ember voltam. Mindig többet akartam, mint amim volt. Hatalom, pénz … eleinte semmim volt, ahogy lett valamim, csak még többet akartam. Messze jutottam attól a lyuktól, ahonnét elindultam, és már nem vagyok teljesen ugyanaz az ember.
Csalódott pillantással illettem, ahogy az ágy szélére ül és öltözködni kezd. Nem tartom, vagy húzom vissza, és csak egy halk sóhaj hagyja el a szám, mikor rám pillant.
-Megpróbálhatnám. – vontam meg a vállamat, kissé feljebb tornászva magam az ágyon. Megpróbálhatnám, csak … értelme nem volna. – Igen, fontos ember vagyok, de azért még nem annyira, hogy már reggel összedőljön nélkülem a világ, amit felépítettem. – húztam el a szám, ahogy az óra felé pillantottam. Korán van még ahhoz, hogy megérezzék a hiányom.
Ahogy megpillantom a szeme alatt az ereket, csak bólintottam a szavaira és én is felültem az ágyon.
-Jól van. – biccentettem, végigsimítottam az arcomon, mintha csak így elűzhetném az álmosságot, ami az ébredéssel jár. – Mondd, hogy miben segíthetek akkor. Azon kívül, hogy … hagylak elmenni. – tudom, hogy milyen fajta életmódot él, azonban nem értek hozzá annyira, hogy … tudjam milyen is. Én nekem nem voltak olyan gondjaim a vérrel, mint neki. – Hívom a sofőrömet, hogy vigyen a bárba, rendben? – pillantottam rá, majd a földről összehalászott nadrágomat felvéve a telefonom után nyúltam, hacsak Lzzy az ajánlatomat el nem utasítja. – Addig maradhatsz, nem foglak kirúgni. – rándult mosolyra a szám, közelebb lépve hozzá. – Csak mondd, hogy … mire van szükséged! Kerítek neked valahonnan olyat. – mondtam, a remegő keze után nyúlva. – Engedd, hogy segítsek! – a vértől lehet. Vagy épp annak a hiányától. Legalábbis ez az első gondolatom. Lzzy megvonja magától, nem mártottam magam soha sem igazán bele abba, hogy miként is helyettesíti a vért, vagy miként adagolja, hogy ne legyen belőle probléma, de … itt vagyok, hogy segítsek neki.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Vas. Szept. 03, 2017 8:57 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Sosem ébredtem mellette úgy, hogy bevárjam őt is. Most viszont beelőzött és nem is igazán bántam ezt. Sok dolgot hagytam ki az életből, sok megtörtént dologra máig nem emlékszem. Nem akartam, hogy ez is olyan legyen, s bár mosolyom minden mást leplez, a gyomromban egyre nő az a bizonyos gombóc. Nem attól félek, hogy valamit elrontok, inkább attól, hogy túl messzire megyek. Nem voltunk egyformák. Bármit is éreztem, nem engedtem át magam annak az érzésnek teljesen, tartottam a távolságot, erről neki semmit sem mondva. Bár vonásai kisimultak, s szemét a felkelő nap sugarai igazán áthatóvá és szinte aranybarnává teszik, felhőtlenül nem merülök el az érzésben. Sosem értheti ezt a gátat meg bennem... Én sem fogom tudni megérteni.
-Érezd is.-szegem fel kicsit fejem, bár ezzel is csak a látszatnak adok. Érzem, hogy valami nincs velem rendben, hogy lassan a feszélyezettségem a felszínre kerül és nem fogok tudni tenni ellene.
-Ha egyszer elégedett vagy, nincs miért tovább lépni. Mindig kell valami, ami tovább visz és ez nem én vagyok. Sem az idő. Csakis te és az időd.-nem akartam sosem az lenni, aki megmondja, mit tegyen vagy mit ne, viszont az sem akartam lenni, aki mindig az oldalán van. Nem függhettem tőle, nem bírtam volna. Mégis egyre inkább ez történt. Már kételkedtem benne, hogy ha magam kell védenem, képes lennék-e ellene tenni vagy sem. Abban is kételkedtem, hogy egyáltalán el tudnám-e úgy képzelni az életem, hogy ő nem volt ott velem. Hogy nem egy város különbség volt köztünk, hanem áthidalhatatlannak tűnő mérföldek...
Gondolataim elterelve csókolom meg, de az érzésbe jobban elfeledkezem, mint hiszem. Hiányzott az az érintés, ahogy ő érintett, de emlékeztetett is. A zavaromon pedig csak rontok.
Felülök és az ágy szélére ülök, magamra kapva a fekete csipkét, ami tegnap a földön végezte, majd ingét kapom fel, s belebújva pillantok rá vállam felett.
-Tudod jól, hogy nem állíthatsz meg.-nézek rá, bár tudom, hogy mosoly nem siklik arcomra, ezennel lebuktatom magam, s éhségem is, ami egyre marja torkom.-És nem töltheted az egész napod az ágyban sem. Van egy vállalkozásod, egy éttermed, jó pár embered, aki rád vár. Rám pedig egy bár, egy várossal odébb, ahová még el kellene jutnom.-állok fel, de az óvatlan mozdulatnak hála megvillan szemem, s alatta az erek.-Kérlek Luke, értsd meg. Nekem ez nem megy.-túrok hajamba idegesen, szinte pánikroham szerű jelek mutatva, ahogy remegő kezekkel próbálom összeszedni magam. És igazából ez is történik. Már, ha egy vámpír képes ilyesmire. Végérvényesen meggyengülök és elgyengülök előtte, ami nem sokat javít a helyzet iránt tanúsított viselkedésemen, sőt.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Szept. 03, 2017 8:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nehéz lenne rezzenéstelen arccal figyelni, ahogy elmosolyodik, nem is próbálkozom meg vele. Volt egyfajta távolságtartás bennem mindig is, amit az övé generált. Annyira engedett közel, hogy az ágyába kerüljek, de annyira már nem, hogy láthassam őt másnap reggel. Így ment ez, nem tagadtam, hogy vonzódom hozzá, de nem ismertem be ennél többet. Talán nem is tettem volna még meg egy darabig, de a Benedict-nél töltött idő ráébresztett néhány dologra. Közhely, de igaz, hogy az ember csak akkor látja teljesnek és valóságosnak a helyzetét, ha megfosztják mindenétől. Én pedig így tettem, felismertem, hogy Lzzy sokkal fontosabb a számomra, mint az beismerem magamnak, vagy épp neki.
-Semmi ránc, vagy őszhajszál … kezdem úgy érezni, hogy nagyon jól választottam. – széles mosoly ült ki az arcomra, ahogy a szavak elhagyták a szám. Vicceltem persze, ennyire nem vagyok felszínes, de igaz, ami igaz, meg voltak a vámpírlétnek is a maga előnyei. – És az olyan rossz? – kérdeztem a vonásait figyelve. – Az idő nekünk is múlik, mi pedig vele múlunk, csak … valami egészen másként. Jelen pillanatban pedig nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogy múlt az idő. – esetünkben nem években kell gondolkodni, inkább évtizedekben, évszázadokban. Ha azt nézem, hogy honnan indultam, és hol vagyok most, igazán szerencsésnek mondhatom magam szinte minden tekintetben. – Egy újabb életcél kihúzva … -  mosolyodtam el, ahogy fölém hajolt. Kis túlzás, de belefér. Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna őt zavarba jönni. Azt jól tudom, hogy ő remekül ért hozzá, másokat, sokszor engem is könnyen zavarba ejtett. Kellemetlen érzés volt, de ugyanakkor nagyon is jó. Ahogy megcsókol, már érzem, hogy ez igen hiányzott az eddigi közös éjszakáinkból. A folytatás. Mi folyton csak tagadtunk, de nem ismertünk be, ez most megváltozott, és azzal, hogy az enyémen éreztem az ajkait, ez a reggel már is teljesen másként festett, mint az összes többi.
Felsóhajtok, mikor elhúzódik és megszólal. – Miért kéne? – pillantottam rá. – Ez az én lakásom, én vagyok az úr itt, mondhatni. – vontam meg a vállam mosolyogva. – A ház ura pedig nem akarja, hogy elmenj. Nem túl szerencsés dacolni az akaratával … -  csóváltam meg a fejemet, halovány mosolyra húzva a szám. Nem, mintha akarata ellenére itt tartanám, de nem szeretném, ha elmenne.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szer. Aug. 30, 2017 8:36 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Az ébredés édes, érintését még most is érzem, s mintha nem is vámpír lennék, mintha jobban élőnek érezném magam, mint eddig bármikor. A napsütés beszűrődő halvány fénye sokszor ért már mellette, mindig korábban, mint őt, s mindig távozásra bírt. Most más volt minden. Nem hívtam a sofőröm, nem ültem én magam a volán mögé, inkább a magam köré csavart lepedőt feljebb húzva próbálok okot találni arra, miért jobb ez, mint bármikor máskor.
-Ne túlozz!-kérem, a párnán megrázva fejem és olyan a mosolyom, minden ellenkezésem ellenére is, amilyen egy mai szóval élve tini lánynak nevezett fiatal nőé lehetett, aki életében először ébredt férfi mellett.
-Tudod, vámpír vagyok. Akár fáradtságot érzek, akár kipihentséget, nem leszek ráncos, nem lesznek ősz hajszálaim. Ellenben kiszáradhatok és elsorvadhatok. Fair vagy sem, a végzet csúnya, szóval fair, hogy máskor nem vagyunk öregek.-emelem a plafonra tekintetem, végigvezetve egy gyors gondolatmenetet.-Igaz, az idő sok mindenen változtathat így is.-rántok vállat, s alsó ajkamba harapva élvezem, ahogy ujjai végigszántják kezem, vállamtól egészen a könyökömön át a csuklómig. Tagadhatatlanul jó érzés járta át testem, ahogy az ébredés ért. De a torkom maró éhség is egyre erősebb lett. A zavartság gondolataimban is megjelenik, de nem engedem, hogy vonásaim változzanak.
-Nem, ez nem ig...-ellenkeznék, de jobban elmerülve vonásaiban, végül kénytelen lennék igazat adni neki. Emlékeztetett rá, hogy hogy nézett először, s a mosthoz képest az a szempár sem volt más. A birtoklási vágy és a csodálat épp úgy ült tekintetében, mint akkor este, s hangja sem sokban változott. Határozottabbnak tűnt, olyannak, aki tudja a következő lépést. Ellenben velem, akit ez végtelenül zavarba hozott. Még akkor is, ha ennek minden jelét kétségbeesetten el akartam rejteni.-Közel jársz hozzá...-suttogom, feljebb tornázva magam és fölé hajolva folytatom.-De egy nő sem szereti, ha sok kérdést tesznek neki fel.-terelem el a szót, viszont ahogy megcsókolom, érezni kezdem a torkom maró éhség egyre erősebb jelenlétét. Elhúzódom tőle, mellkasán megtámasztva magam kezemmel.-Mennem kellene.-tudom jól, ezzel nem oldok meg semmit, nem teszek előre lépést, sőt, inkább vissza lépek egyet. Mégsem érdekel. Nem láthat úgy még egyszer, s én nem adhatom át magam a vérnek. De érzem a fémes ízt számban, érzem az ő vérét számban, s tudom, hogy ha nem vigyázok, szemem alatt meg fognak jelenni az apró ráncok, tekintetem feketévé változik, fogaim megnyúlnak és fenyegetni kezd ismét a múlt. A torkomon így is érzem szorítását, így próbálok zavarom minden jelét leplezve felülni az ágyban, továbbra is magam körül tartva a takarót.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Aug. 30, 2017 6:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Más nap ez, mint az eddigiek. Érzem, ahogy kinyitom a szemem, és még inkább, ahogy megpillantom őt magam mellett. Voltunk már hasonló helyzetben, töltöttünk együtt éjszakát, azonban mire kinyitottam a szememet, nem találtam. Másnap sem, gyakran még a következő nap sem mutatkozott, míg nem egyszer csak megjelent. Gyönyörű volt, mint mindig, de … láttam rajta, hogy nem akar beszélni róla. Én pedig nem beszéltem róla. Ezt eljátszottuk párszor, de soha nem hittem el hogy ez normális lenne. Hogy valami nincs, csak mert nem beszélünk róla. Mégis, elég sokáig ment ez így, kitudja miért. Talán, féltem én is. Ki ne félne?
Mosoly kúszik az arcomra, ahogy ébredni látom, a szavait hallva pedig csak lassan felsóhajtok. – Kissé félve nyitottam ki a szemem, nem tagadom. – bólintottam mosolyogva. Egy álomszerű nap és éjszaka után egy rémálomszerű reggel következett volna, hacsak hűlt helyét találom magam mellett. – Évszázadok óta az egyik legjobb! – nevettem fel halkan, felé fordulva a testemmel. Érdekes, hogy … annyiféleképpen láttam már őt, de így még soha. Magam mellett, hogy az övé az első arc, amit meglátok reggel. – Mindig úgy képzeltem, hogy … sok időt töltesz azzal reggel, hogy tökéletes legyél. Nem túl fair, hogy tenned sem kell érte. – halovány mosolyra húztam a szám, ahogy végigsimítottam az arcvonalán, majd a vállától végig az egész karján. Gyönyörű volt, most is, ahogy azt szinte … megszoktam. Fura ilyet mondani, és mégis, esetében egyáltalán nem túlzás. Az irigy tekintetek, amiket más nőktől kapott, érthetőek, ahogy az összes többi is. Több, mint jóleső érzés volt az, hogy most mégis én vagyok az egyetlen, aki ránézhet. Aki így nézhet rá. – Azt hitem nem zavar. Így néztem rád egész életemben. – kis túlzás nélkül. Már az első találkozásunkkor is megigézett, ha kényszerítettem volna magam, akkor is nehezen tudtam volna levenni róla a szemem. Akárcsak mikor újra találkoztunk sok-sok évvel később. Nem hinném, hogy valaha is eltudtam volna titkolni előle azt, ahogy ránéztem. – Vagy megértem volna ezt is? Zavarba hozni … téged? Azt hittem ez csak legenda …   suttogtam halkan, a mosolyom pedig egyre inkább kiszélesedett. Igaz, ami igaz, egy kezemen megtudnám számolni, hogy hányszor hozhattam őt zavarba. Nálam ő ennél sokkan jobban értett hozzá.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Hétf. Aug. 28, 2017 7:15 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

A helységbe úgy lépek be, mint a kislány, akit el akart adni az apja egy magasabb rangú úrnak. Minden lépésem egyre távolabb vitt a külvilágtól, az ajtó mögött rejtőző borzalmaktól, a valóságtól, és egyre közelebb kerültem múltam egy részéhez, hozzá, az érzelmeimhez, a vágyaimhoz. Bár nem tudtam mi, azon az estén éreztem először, évtizedek óta valamit, ami emberi volt. Nem a kíváncsiságot, inkább vágyakozást valami olyasmi felé, amiről tudtam nem lehet enyém. Féltem beismerni, hogy ez az igazság, de ahogy velem szemben állt, egyre közeledve felém, kissé lesütött szemmel, úgy pillantok rá fel, mint aki attól tart, ha egyet pislog, minden eltűnik, s csak egy sivár cella marad, hideg kővel, semmi más. Túl sok mindent veszthette, de ez a kockázat édes volt és minden porcikám vágyott rá.
-Bolond vagy. Akárcsak én.-mosolyodom el, hisz kétszáz év csak most tűnik hosszú időnek. Mennyi minden történt. Szerettem, de beismerni sosem ismertem volna ezt. A kölcsönös vonzalom a levegőben volt mindig is. De a titkos légyottok ideje leáldozott. Egy-két hotelben eltöltött éjszaka után szinte mindig eltűntem. Én voltam, aki kisétált az ajtón, magára hagyva őt. Túl sok mindent éreztem ahhoz, hogy megosszam vele, s túl sok minden miatt hittem azt, hogy mindez nem lehet igaz, nem válhat valóra. Ő nem tette szóvá, én napokra eltűntem, majd mintha mi sem történt volna, éltünk tovább. Ő egy városban, ahová sosem költöztem volna, én egy másikban, ahol minden probléma ellenére viszonylagos nyugalom uralkodott.
Ölelésében megfeledkezem mindenről, nem foglalkoztat a bosszú, a múlt, a jövő, csak a jelen. Éltem. Évek, évtizedek óta először éreztem azt, hogy képes vagyok valóban érezni, hogy valóban vagyok valaki, hogy valóban lehet fontos valaki számomra, s én valakinek. Választás elé ugyan nem álltam volna. Ha közte és más között kellett volna választanom, it választottam volna? Képes lettem volna becsukni a szemem és hátat fordítani? Magam sem tudtam rá a választ. De karjaiban, viszonozva csókját, gyengéd érintését, s osztozni vele a vágyak tengerén most mindezt elfeledtette.
A hosszú éjszaka után, amolyan hatodik érzékkel de arra ébredek, hogy engem néz. Nem mozdulok, egy idő után mégis elmosolyodom.
-Azt hitted, nem leszek itt, igaz?-nyitom ki szemeim, de ahogy tekintetem találkozik övével, ismét alsó ajkamba harapok, feljebb húzva magamon a puha takarót. -Jó reggelt!-fordulok oldalamra, hajam vállam fölött átsöpörve, ami most kócosan omlik így a párnára. Ajkamról eltűnik a mosoly és zavarodottan pislogok párat. Sosem ébredtem valaki mellett így. Illetve mikor igen… gyomrom egy pillanatra görcsbe rándul és a boldogság érzete szertefoszlik, bár magamra parancsolva próbálom gondolataim visszaterelni és nem a múlttal foglalkozni. Arcom rezdüléstelen, maximum szememben csillan meg a kétely olyan rövid időre, hogy azt alighanem más észre sem venné, de még talán ő sem fogja. A szoba félhomályában könnyedén érzem ismét bőrömön érintését, a tegnapi nap emlékét, és az éjszakáét.-Ne nézz így rám!-próbálom összeszedni a hangom, de nem megy, a szavakat inkább suttogom, mint mondom. Vérének ízét még most is érzem számban, és ettől csak még jobban elpirulok, ami tőlem szokatlan reakció volt. Nem most éreztem ezt az ízt számban, ezúttal mégis más volt. Mint minden, ami körülöttünk volt, ami a pillanatokat alkotta.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Vas. Aug. 27, 2017 10:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Lzzy olyan tudott lenni, mint a szél. A hangulata gyakran változott, ingadozott. Ez épp úgy tetszett, amennyire olykor bosszantott. Minden csak az adott pillanat kérdése, mindent másként él meg az ember egy perccel később is akár. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Lzzy soha nem okozott fejtörést, bosszankodást, de … anélkül nem is lehetnék itt. Szeszélyes nő, és bár olykor ez nem a legjobb tulajdonsága, szerettem ezt benne. Tetszett, hogy érzelmektől fűtött, hogy bár ridegnek és számítónak mutatja magát, valójában pillanatnyi érzések képesek volták az egész hangulatát megváltoztatni. Elakart rejteni valamit, de nem tudta teljesen jól, mert a lényéhez tartozik.
-Nem tagadom. – feleltem mosolyogva, mikor elindultam az ajtó felé. Izgultam. Tagadhattam volna saját magam előtt, de csak ártottam volna vele. Nem akartam, hogy kiütközzön rajtam, mert tudtam, hogy Lzzy sem érezheti magát nagyon másként. Ő sem mutatta ugyan ki, de éreztem. Ismerem őt már elég rég, hogy megérezzem az ilyet. Nem akartam magabiztosnak mutatkozni, mint, aki előre tud mindent, de … nem kellett megjátszanom a mosolyt, amire a szám görbült, mikor rá néztem. Ha izgultam is, jól éreztem magamat mellette, ez pedig jóleső érzéssel töltött el.
-Szerencsére. Nem kívánnám neked New Orleans-t. Jobbat érdemelsz. – mosolyogtam rá, a kezem pedig az övére csúszott. New Orleans egy … kígyófészek. Mindenki átakar gázolni a másikon, manipuláljuk és kihasználjuk egymást, elvesszük azt, ami fontos a másiknak és felhasználjuk azt a saját céljainkra. Nem szerettem volna, ha Lzzy egy ilyen helyen él, sokkal nagyobb veszélynek kitéve a velem való kapcsolata miatt. Leginkább most. Engem csak az tart itt, hogy … ebben a városban kezdtem meg a felemelkedésem, egyébként már én is rég elmentem volna.
Más ez a hely most. Lzzy-től, tőlünk … az otthon egész más értelmet nyer, ha hirtelen meg is szeretnéd valakivel osztani. Ha nem egyedül vagy benne, hanem valaki olyannal, aki fontos is a számodra.
A kérdését hallva csak elmosolyodtam, mielőtt magamhoz húztam volna. Más volt ez a hely vele, ahogy ez a csók is. Csókoltam már, soha nem tagadtam, hogy vonzódom hozzá, de … valami sokkal többről volt most szó. Minden pillanattal csak jobban akartam, minden érintése hatványozta, azt amit érzek. – Majdnem kétszáz éve várok erre. Türelmes voltam. – akadozva beszéltem, ahogy a levegőt vettem, de a tekintetem egy pillanatra sem veszem le az övéről, és ugyanazzal a hévvel csókolom, mikor ismét találkoznak az ajkaink. A dereka felé nyúlva emeltem meg és kaptam fel, nem szakadva el az ajkaitól. Nem kellett, könnyen oda találtam a szobámhoz. Félredobtam a kigombolt inget, és fokozatosan kezdtem el megszabadítani a ruhájától, ahogy végigfeküdt az ágyon. Közben elszakadtam a szájától, a nyakát csókoltam és haladtam egyre lejjebb a testén. Nem siettem el, kiélveztem minden egyes porcikáját, amit érinthettem. Jobban akartam őt, mint valaha, egy ilyen egyszerű ok miatt: ez több volt most, mint egyszerű élvezet.
Óvatosan nyitottam fel a szemem. A redőnyön átszűrődő fény ébresztett, bár a szoba így is sötét volt eltekintve néhány fénysugártól, ami áttört a redők közt. Lassan fordítottam oldalra a fejem, hogy lássam Lzzy-t. Talán volt egy olyan … rémképzetem, hogy nem lesz itt mellettem a reggel. Ez azonban hamar szertefoszlik szerencsére, mikor megpillantom. Nem szólok hozzá, nem akarom felkelteni, ha őt még nem bírta ébredésre a beszűrődő fény. Csak megigézve figyeltem őt. Talán emberként sem éreztem még magam soha ilyen élőnek.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Keresem :
Tartózkodási hely :
▲ I'm on to you ▲
Hobbi & foglalkozás :
▲ machine genius and bar owner ▲
Humor :
▲ bloody ▲



A poszt írója Lzzy R. Morrow
Elküldésének ideje Szer. Aug. 23, 2017 7:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

A reakciója megmosolyogtat. Sosem voltam könnyű eset, ha más nem is, ő ezt tudhatta. Túl sokszor látta már a hangulatváltozásaim, hogy olykor milyen heves tudtam lenni, majd pár másodpercen belül hűvös és távolságtartó, de nyugodt. Ez voltam én, és meg sem próbált megváltoztatni, inkább lassan beletanult és megtanulta kezelni a helyzetet.
-Ez az egyik erősségem.-vonok vállat, mikor már az ajtóban állok és vállam felett visszapillantok rá. Nem tudtam mi volt a jó döntés, de szerettem volna megtudni, így mikor taxit rendel, kicsit mintha azt érezném, hogy halott szívem hevesebben verne. Emberként alighanem kipirult arccal várakoztam volna, mist viszont vonásaim rendezettek, és olyan semlegesek, hogy mikor a tükörképemmel szembetalálom magam a taxi ablakában, még magam is meglepettséget érzek. A torkomban viszont gombóc nő, ahogy kinyitja előttem a kocsi ajtaját, majd a másik oldalra sétálva beszáll.
Csendben ülök mellette, de ahelyett, hogy beszélgetéssel múlatnám az időt, néha rá-rá pillantok, s a város fényeit vizslatom.
-El is felejtettem, hogy nem egy városban élünk...-New Orleans kicsit távolabb esett a komfortzónámtól, amit nem feltétlenül annak történelme okozott, sőt még csak nem is emlékek. Egyszerűen visszahúzódva egy kisebb városba, a turistáktól nyüzsgő utcák feszélyezni kezdtek. Pláne így este.
Kiszállok, s mikor kinyitja előttem az ajtót, elmosolyodva lépek be. Jártam már itt, egészen pontosan az irodájában, de az más volt. Kabátom az egyik fotelre terítem, kicsit körbenézek, majd felé fordulok, mikor a szobája közelébe érek. Figyelem a mozdulatot, ahogy nyakkendőjét meglazítja, s elindul felém.
-És már tudod?-érdeklődöm, de a válasz túl egyértelmű lett, csókja hirtelen ér, ahogy határozottan von magához, mégis lágyan csókol. Ujjai arcom érintik, tarkóm, vállam, végül derekamra siklik egyik tenyere, s eddig zavaros gondolataim egyszerűen eloszlanak. Ujjaim nyakkendőjére siklanak, és a félig kibontott csomót könnyed mozdulattal oldom ki, s földre dobom az egyszerű anyagdarabot. Ujjaim mellkasánál ingébe kapaszkodnak, úgy húzom őt közelebb magamhoz. Csókolt már meg. Voltam már vele, de ez most más volt. Most nem az a hév, nem az a pillanat hajtott, ami akkor. Elhúzódom tőle, levegőért kapkodva harapok alsó ajkamba.-Kezdek kételkedni benne, hogy a türelem valaha erősséged volt-e.-nézek rá mosolyogva, ujjaim végigvezetve vállán, majd nyakán.-De örülök, hogy rácáfolsz mindenre, amit eddig hittem.-javítom ki magam, mielőtt azt hihetné közelsége ellenszenves, ellenben életemben először érzem azt, hogy szememben nem csak a vágy apró lángjai kezdenek el égni, hanem valamiféle félelem is. Kilépek a magassarkúmból, így valamivel alacsonyabb leszek nála,s lábujjhegyre kell állnom, de nem zavar. Újra csókolni kezdem, ujjaim pedig az ing gombjaival kezdenek babrálni.

Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Szer. Aug. 23, 2017 4:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


előzmény

Nem válaszolok a szavaira, csak némán bólintok. Én nem ismerem ezt az érzést, ellenben vele. Mondhatok róla bármit, kissé … képmutatónak tűnhetek, hiszen nem ismerem az előnyét, a hátrányát … de amennyiben Lzzy arra vetemedett volna, hogy kikapcsol, abból semmi előnyöm nem származott volna, csak hátrányom. Mégpedig ő. Elvesztettem volna, kitudja mennyi időre. Ezt pedig nem akartam. Épp ellenkezőleg, nehezen viseltem volna, hogy eltűnik, miután én kiszabadulok. Elvesztem, miután rájövök, hogy valójában mennyire is akarom. Épp ezért mindennél többet jelent az, hogy most itt van, hogy nem ment el, nem választotta a könnyebbik utat.
-Nem számít. Egyébként sem hagynám, hogy egyedül légy célkeresztben. – ráztam meg a fejemet. Ahogy eddig sem hagytam magára, mióta rátaláltam, úgy ezután sem fogom. Ha valaki ellene volt, az ellenem is volt. Segítettem neki, ahogy tudtam, óvtam é védtem, ha szüksége volt rá. Szerinte persze nem volt, de … meg kell védeni azt, aki fontos nekünk, akkor is, ha ő nem akarja. – És egyébként sem tudnám magam távol tartani tőled. Soha nem ment valami jól. – halovány mosolyra húztam a szám. Aznap este is, egyből elvarázsolt. Később sem tudtam csak úgy távol tartani magam tőle. Ha látni akartam, hát látnom is kellett, egyre többször, egyre többet.
-Ráhibáztál. Egyébként … szerencsés fickó is. – tettem még hozzá mosolyogva, ahogy Lzzy-re pillantottam. Gyönyörű volt, mint mindig, de most valahogy egészen máshogy érintett meg mindez. – Az én első bálom ehhez képest … kész őrültek háza volt. – halkan nevettem fel. Az első bálom, és abban az életben az utolsó is volt. – Nehéz lehetett. Bárhova is mentél, mindenki téged akart. – kis túlzással talán, de … így volt. Tudom, mert én is így éreztem. Mikor megláttam őt, egyből megfogott, akartam őt, ahogy majdnem mindenki más is aznap. Persze, tudtam, hogy kevés vagyok hozzá, de aznap este igyekeztem … többnek tűnni, mint ami valójában voltam.
A szavait hallva elmosolyodok, a kérdését hallva pedig a telefonomért nyúlok, és már hívom is a taxit. Szerencsére itt a környéken nem olyan nehéz fogni egyet, ami gyorsan ki is ér. – Veled aztán tényleg nem egyszerű …  - eresztettem le a telefont tartó kezem, mikor végighúzza a kezét az államon. – De ködösen azt … azt szeretsz fogalmazni. – mosolyra görbült a szám, ahogy rápillantottam, és csak nagy nehezen tudtam elszakítani róla a tekintetem, mikor láttam megállni a taxit az ablakokon át. Néhány pillanat alatt sötétbe borult az étterem, én pedig az ajtónál termettem, kinyitva azt Lzzy-nek, majd bezárva utána. – Hölgyem. – hajoltam meg kissé, ahogy mosolyogva nyitottam ki neki a taxi ajtaját, majd, amint beszállt, megkerülve az autót követtem őt a másik oldalról.
Gyorsan megérkezünk a lakásomhoz, plusz borravalóval bíztattam gyorsabb tempóra a sofőrt. Az ajtóhoz érve előre engedtem Lzzy-t, majd kulcsra zártam azt mögöttünk.
-Jól áll neked a lakásom. – mosolyodtam el, miközben kioldottam a nyakkendőmet, közelebb lépve hozzá. – Már tudom mi hiányzott eddig innen. – suttogtam csak a szavakat, mielőtt megcsókoltam. Lassan, óvatosan. A kezem az arcára siklott, ahogy mohón csókoltam tovább. A kezem a nyakára, majd a vállára siklott, majd végig az egész testén. A kezem a fenekére siklott, közben tovább csókolva őt. Ebben a pillanatban … levegőt se nagyon akartam venni.
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpír •• a legrosszabb rémálmod vagyok egy sötét utcasarkon...
Chatkép :

Tartózkodási hely :
nola Δ
Hobbi & foglalkozás :
businessman Δ
Humor :
unsolicited Δ



A poszt írója Luke Meyers
Elküldésének ideje Pént. Szept. 02, 2016 6:56 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Katherine && Luke


A biztonság az élet egyik alappillére. Főleg, ha az ember szert tett ellenségekre. Nem paranoia az, ha tudom, hogy van, aki megakar ölni. Vámpírok már csak a létükből adódóan sem tudnák átlépni a küszöbömet, a többi lény pedig… nos, megvannak az eszközeim, hogy távol tartsam őket. Ne nevezzük őket barátnak, inkább csak… adósoknak és fizetett munkaerőnek. Igen kevés barátom van, és úgy gondolom, több nem is kell. Az ember ragaszkodik emlékekhez, tárgyakhoz, emberekhez, barátnak hívja az ellenséget, ha attól jobban érzi magát. Ha az idő már nem tényező, sok mindenre fény derül, az ember nyitottabbá válik és rájön, hogy tévhitben élt. Én is így tettem, mikor átváltoztam.
Meglep, hogy itt találom, ő lenne az egyik utolsó, akire számítottam volna. Mikor azonban látom és érzem, hogy halandó, kezdem megérteni a dolgot. Nem nehéz felismerni azt, mikor valaki akar tőled valamit. Az egyik legalapvetőbb lépés ilyenkor az, hogy felkeresnek. Ami ebben az esetben is megtörtént ugyebár.
A másik viszont inkább csak kíváncsi. – nem tudom, hogy mit remél tőlem. Bármelyik vámpírral újra halhatatlanná teheti magát, nem egészen értem, hogy ehhez miért én kellek. Habár az sem tiszta előttem, hogy tulajdonképpen miként is vált halandóvá. Minden bizonnyal tette, amihez ért: rosszkor volt még rossz helyen.
A kérdését meghallva nem válaszolok egyből, néhány pillanatig még merengek magamban. – Tulajdonképpen miként is váltál halandóvá?   pillantottam rá kérdőn. Elég ellensége van, kitudja melyik akarta megölni, vagy épp egy annál is rosszabbal sújtani őt. Egy halhatatlan számára a halandóság rosszabb, mint bármi más. Hirtelen minden visszatér, amit elfelejteni kívánunk. – Úgy emlékszem, hogy mikor vámpír voltál, akkor sem vettem túl sok hasznodat. Mégis mi garantálja, hogy ezúttal nem így lesz? Bocsáss meg nekem, de ismerve téged, az adott szavad nem túl megbízható. – Katherine-t én sem úgy ismerem, mint a hűség és a bizalom élőszobra. Nem hibáztatom érte, ezen dolgok rám sem igazak, habár igazabbak, mint rá. Kevés dolog van, amit olyan sokra tartok, hogy meghatározzon engem és a környezetem. – Pontosan… mi is a terved? – nem egyeztem bele, hogy segítek, de kíváncsi lehetek még, igaz? Remélhetőleg kitudunk valamit találni, hogy legalább közel legyek ahhoz, hogy megbízzak benne. Már, ha ilyen lehetséges.



||music:Sweet Child O' Mine|| én bocs, hogy csak most  27  || ® || Inspirate by ®


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Aug. 24, 2016 6:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

luke & katherine
you could be my solution
Őszintén mondhatom, hogy rendkívül kényelmes itt heverészni, miközben várom, hogy Luke megjelenjen. Az igazság az, hogy emberi létemet már annyira unom, hogy legszívesebben az egészet egy rémálomnak tudnám be és végigaludnám. De amennyire fáradt is vagyok emberként azt hiszem még képes is lennék rá. Milyen szomorú dolog ez. Azonban közelről sem vagyok az a típus, aki túlzottan sajnáltatná magát, akár egy pillanatra is, úgyhogy igyekszem visszafogni magam ezen a téren is. Meg amúgy is nem hiszem, hogy olyan sokat kellene várnom Luke megjelenésére, hiszen kétlem, hogy tényleg olyan üres lenne ez a ház, mint azt én gondolom. Nem hiszem, hogy a kis birodalmát mindenféle őrző szemek nélkül hagyná. Még akkor is, ha csak egy ember vagyok. Bárki, bármikor betörhetne hozzá. Na, azért nem bármi. Mert biztos vagyok benne, hogy megvan a védelme a hívatlan vámpírokkal szemben.
Nagyot nyújtózkodok, amikor meghallom a hangját, hiszen olyan kényelmesen pihentem az ágyában. Szinte teljes mértékben otthon éreztem magam. Na, nem mintha nem lenne meg kettőnknek a magunk kacifántos múltja.
- Egy részed még most is annak tartja. - Motyogom, miközben a felszínre törve bújok elő a takaró fogságából és felülök az ágyban, hogy egy kicsivel talán kényelmesebb legyen kettőnk között a kommunikáció.
- Találtam egy módot arra, hogy újra vámpír lehessek. De közel sem egyszerű. Szükségem van áldozatokra. Különleges hozzávalókra, amiket könnyedén megszerezhetnél nekem és valljuk be, hogy sokkal nagyobb hasznodra lehetnék vámpírként, mint ilyen törékeny emberként. Szóval.. Benne vagy, vagy benne vagy? - Nincs kedvem egyedül fejest ugrani a kis akcióba. Meg, ami azt illeti nem igazán hosszú most jelen pillanatban az a listám, ami alapján elindulhatnék, hogy bárkitől is segítséget kérhessek a végrehajtásában. Sokkal hosszabb a lista azok között, akik szívesebben tennének el engem láb alól. Szükségem van arra, hogy visszaszerezzem a tekintélyemet, de ez emberként egyáltalán nem fog menni. Nincs ki megállítson a célom elérése érdekében. Nem adom fel olyan könnyen, mint azt szeretnék. Eszem ágában nem áll elfogadni ezt a sorsot, amit a drága hasonmásom ajándékozott nekem.
38   ●● because we can ●●  by lena
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Vissza az elejére Go down
 

Luke szobája

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed
-

Friss reagok
- lelked hangjai -


Vas. Okt. 14, 2018 8:53 am




Álarc nélkül
- itt vagyunk -



Nincs


Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
4
8
vámpír •
7
12
ősi vámpírok •
2
4
Vadászok •
1
4
Boszi / mágus
10
3
Vérfarkas •
5
9
hibrid •
2
1
vámpírboszi •
6
4
Animágus •
0
3
dhámpír •
4
2
tündér •
2
1
Farkasboszi •
2
1
druida •
1
3