Nem először fordult elő, hogy megakartak sérteni. Még akkor is, ha ő ezt nem szándékosan akarta. Az ember hozzászokik ehhez, ha évek óta közutálat tárgya a munkája miatt. Minden ügyész azzal jön, hogy míg ők eltakarítják a mocskot az utcáról, én visszaengedem azt. Bevallom, igazuk van, nem túl erkölcsös amit csinálok, de én soha nem hittem a törvény erejében. Nem azért lettem ügyvéd, mert védeni akartam a jót és elítélni a rosszat. Nem. Én sikeres akartam lenni, ezt pedig elértem. Olyan ügyfélköröm van, akik visszajárnak, védtem már rossz embereket, védtem már jókat, akik rosszat tettek. Olyat még soha, aki nem bírt megfizetni. Nem angyal vagyok, csak ügyvéd.
A szavait hallva megugrottak a szemöldökeim, de aztán egy mosollyal le is tudtam a pillanatnyi meglepettségemet. – Mire gondol? Barátságra? Szerelemre? Tudja… adok egy jó tanácsot önnek a továbbiakban, amit én is a saját bőrömön tanultam meg. – fiatalnak tűnik még, úgyhogy bizonyára hasznára lesz, aztán vagy megfogadja, vagy nem. – Egyrészt, a barátok száma nem attól függ, hogy mennyi pénze van az embernek. Másrészt pedig… a szegény ember is halhat meg magányosan. A gazdag ember is, csak a gazdag ember kényelmes ágyban alszik. – tehát, jobb körülmények közt él. Az ember olyan, amilyen, ettől sok minden függ, ez tény, de attól is, hogy miként él. – Igaza van.  A pénz nem boldogít, csak az, amire költi. Üres fejjel elélhet, üres gyomorral már nem. Az emberek pedig csak egy dolgot utálnak jobban a pénznél. Mikor nincsen. – én szerettem az életemet. Elértem mindent, amit akartam, sőt, annál is többet. Sikeres vagyok, és megdolgoztam a pénzemért, persze, sajnálom a szegényeket, de nem fogom azt mondani, hogy cserélnék velük, csak mert van, amit nem vehetsz meg. Nem veheted meg, de a pénz hozzá segít, hogy jó helyen keresd. – Tehát, kérem, ne jöjjön ezekkel az erkölcsi példabeszédekkel, mert hiába hangzanak jól, nem életképesek. – kereshet magának szegény ügyvédet is, de nyilvánvalóan nem fogja tudni majd megvédeni őt. Nem véletlen az, hogy egy gazdag, sikeres férfi nincs egyedül soha. Ez a kettő mind vonzó tulajdonság, és aki megteheti és kívánja, éljen olyan agglegény életet, amilyent csak akar! – Meglátjuk. – tudtam le egy bólintással a dolgot. Nem igazán érdekeltek a szülei, így hát muszáj lesz, hogy bedobják magukat. Sokan megvádoltak már azzal, hogy érzéktelen vagyok. Való igaz, és ennek oka van: az érzelmek befolyásolják az embert. Ezért használom őket, de nem élek velük. Érzéketlenül végzem a munkám, mert így tudom a legjobb eredményeket produkálni. Az, amit elértem, pedig engem igazol.
Nem rossz elképzelés, nagyjából helytálló. – bólintok. A szituáció igazából tényleg ez, nem sok választást fognak neki hagyni, kínos válaszokat akarnak majd kicsikarni, amit eskü alatt vallva nos… maradjunk annyiban, hogy nem túl szerencsés visszatartani. – Nos, nekem viszont sok a munkám, a szabadidőmben pedig nem dolgozom, csak kivételes esetekben. – nem véletlenül hívják szabadidőnek. Szeretek dolgozni, de kikapcsolódni is, ha nincsen elképesztően nagy baj, amin sokkal többet kell dolgozni, akkor nem fordítok extra energiát egy ügyre, csak amennyit mindig is szoktam. Az is többszöröse annak, amit mások dolgoznak. – Tessék, itt a névjegykártyám! – nyújtottam át neki. – Holnap hívjon fel, vagy jöjjön be az irodámba, és megbeszéljük a részleteket. – nem csak ez az egy ügyem van, így nem tehetem meg, hogy a többivel nem foglalkozom, ezt minden bizonnyal megérti. Ha nem, akkor sem fog változni a helyzet. – További szép estét! – köszöntem el, nem kell kikísérnie, nem ragaszkodom hozzá.
Visszamegyek az autómhoz, majd egyből indulok is hazafelé. Tovább maradtam, mint terveztem, de megszoktam már, hogy nem érek haza időben. Ilyen az, ha az ember elfoglalt.  

A szavait hallva elmosolyodtam. Nem tudom, hogy hívtak-e valaha is érzelmi terroristának, de jó érzés volt, akármit is sugallt ez másoknak. Az én szakmámban az érzelmek fegyverek, eszközök, hogy kiszúrjuk mással. Olyan ez, mint az igazság. Nem létezik, legalábbis nem úgy, ahogy hinnénk. Igazság az, ami olyan jó hazugság, hogy senki nem kérdezz többet, miután végeztél a mondandóddal. – Az apák már csak ilyenek. – vontam meg a vállamat mosolyogva. Az enyém is hasonló volt, csak ő nem egyszerűen érzelmi szinteken hasznosította ezt a képességét. – Ne aggódjon, ez a munkám. A bíróság leginkább csak megtévesztés, felsőfokon. – olyan, mint egy színdarab. Csak van egy idegesítő alak, aki a másik asztalnál ül, és minden jó ötletedet szarral dobálja meg. Azt kell elérni, hogy lehurrogja őt a közönség. Vagyis hát, ezen esetben az esküdtek.
Sokféle szegénység létezik. A gazdagok szegénysége olyanféle, amilyet úgy gondolom a legtöbben szívesen elviselnének. – én magam is gazdag vagyok, nem érzem magam szegénynek. Persze, ilyenkor sok mindenbe bele lehetne menni, nem hinném, hogy az anyagi oldaláról közelíti meg az egészet. Sokkal inkább az érzelmi részét veszi Gillian nagyító alá. Azonban, számomra az nem hiányzik. Volt, sok pénzem bánta és életem egyik legnagyobb hibája volt. – Az remek lenne, a szülei sok mindent megoldhatnának, már csak azzal, ha csendben maradnak. Ha nem állnak szóba magával, értesítsen és elintézem, hogy érdekük legyen beszélni önnel. – csak pár telefonhívás, és máris ott lehetnek egy újság címlapján. Nem hinném, hogy sok szülő örülne annak, ha ott virítana az arca egy gyilkossági per mellett, amiben ők is érintettek lehetnek. –Semmi gond, nem vettem magamra! – csóváltam meg a fejemet. Az ügyvédi karrier egyik nagy előnye az, hogy az ember egy idő után már immunis a sértegetésekre, akár neki szánják, akár nem. – Csak jólétbe születtek. Nem más ez, mint egy állatkertben született vad. Vannak jó és rossz oldalai. Maga a rosszat látja. – az én szüleim nem voltak gazdagok, magam jutottam el idáig. Sok gazdag emberrel találkoztam  már, tudom, hogy milyen az, mikor valaki csak azért gazdag, mert annak született. Az olyan embereket nem gonosznak hívom, egyszerűen csak idegesítőnek. A világ azonban igazságtalan, éppen ezért van az, hogy a jó emberek nem tudnak elég magasra jutni.
Nos, normális esetben több hónapig tarthat. Telefonálok majd párat, hogy előrébb hozzam a tárgyalás időpontját. Ott meglátjuk mit tudunk tenni, pontosabbat csak azután tudok mondani. De szerintem elég kétszer besétálnunk a bíróságra, ha jól szerepelünk. Azért vagyok, hogy gyorsan felmentsék. – minden ügyfelem azért fizet, hogy a lehető leggyorsabban felmentsék a bűnei alól. Vagy, hogy a lehető legenyhébb körülményeket harcoljam ki neki. – Fel fogunk rá készülni. Olyan lesz, mint.. a filmekben. Keresztkérdéseket fognak feltenni önnek, próbálják összezavarni, elfognak térni a tárgytól, kiakarják majd hozni a sodrából. Fel akarják mérni először majd, hogy hol vannak a határai. Aztán jövök én. – az én dolgom az, hogy szimpatikussá tegyem őt az esküdtek szemében, hogy szánalmat ébresszek iránta, Gillian dolga pedig az, hogy ezt meg is tartsa. – Mikor ér rá? Tekintve, hogy egyszer sem volt még hasonló helyzetben, úgy gondolom használna, ha gyakorolnánk, mielőtt szembe kerül az ügyésszel. – felőlem ez most is lehet, ha nem fáradt, vagy összezavart, úgy ezt nem lehet, tiszta fej kell ehhez.

Összevontam a szemöldökömet a szavai hallatán. Apám engem is próbált így nevelni, hogy becsületes és korrekt legyek mindig, mert amit adok, azt kapom vissza. Majdnem szó szerint ezt mondta. Soha nem lettem az a gyerek, akit akart. Nem voltam becsületes és korrekt sem, a hasznot mindig az önzetlenség elé tettem, mikor rangsorolnom kellett.
Remek, megkönnyebbültség, hogy tisztáztuk. – bólintottam mosolyogva. Egy ilyen kijelentés azt is jelentené, hogy az ügynek vége, vesztettünk. A bűnösöknél egyetlen egy fajta embert utál jobban az esküdtszék: a bűnös bolondot. Volt már szerencsém ilyet védeni, nagy nehezen sikerült, de… nehéz olyan embert megóvni a börtöntől, aki már-már odavágyik. Szerencsémre Gillian nem ilyen, legalábbis nem bizonyult eddig még olyannak. A családja minden bizonnyal jó neveltetést adott neki, akkor is, ha kissé túlzottan… naivnak tartom az elképzeléseiket, amit a gyerekükre erőltettek. Sokszor megfordul a fejemben, hogy egy kemény szülő miben más, mint mondjuk egy mezei zsarnok. A közös pont már meg van: mindkettőnek lehet gyereke.
Jó, ez jól fog jönni. A női esküdtek legalábbis biztosan együtt fognak majd érezni önnel. A továbbiakban pedig meggyőzzük őket, hogy jogosan is érzik ezt. – az ilyen ügyekben ez a jó. Elfogultság. Hiába mondják, hogy logikusak lesznek és nem hallgatnak az érzéseikre, ezt nem kell elhinni. Mindenki azokra hallgat.
De, ki lehet őket hagyni, ha azt akarja, azonban szerintem ez nem lenne okos döntés. – ráztam meg a fejemet. Persze, csakis ő tudhatja, hogy mit akar, én csak segítek azt valóra is váltani a tárgyalóteremben. – Mivel gazdagok, biztosan lesz min csámcsogniuk majd, ha felhozzák őket. Szóba jöhet az is, sőt, biztosan szóba fog jönni, hogy kitették magát a végrendeletből. Felteszik majd a kérdést, hogy miért? Összeszednek magáról mindent, amit tudnak, azok alapján pedig összeraknak majd egy mesét. Mindegy, hogy ez közelít-e az igazsághoz, vagy teljes mértékben kitaláció, cáfolnia kell majd, ha az esküdtek nekik hisznek. – ez így működik, sok baromságot mondunk és ebből általában egyik sem igaz, de lejáratni a másikat mindig egyszerűbb, mint bizonyítani az igazunkat. – Tehát, ha nem is akarja őket bevonni, talán érdemes lenne egyeztetni pár dolgot, hogy azt mondják, ami magán segít. – nem tudom, hogy milyen kapcsolatot ápol velük, az eddig megtudottakból nem hinném, hogy túlzottan kedvelik egymást, ez pedig jelenthet még némi gondot, ha behívják őket.
Gillian, ügyvéd vagyok. Ebből élek. – bólintottam mosolyogva. – Mindenki tudni fogja, hogy maga ölte meg. Azt kell bizonyítani, hogy nem maga tehet róla. Ezt nagyban megkönnyíti, hogy a férfi már nem tud semmit sem mondani, de akik a nevében beszélnek, igen. A lényeg tehát az, hogy magát állítsuk be áldozatként. –lehet, hogy nem lesz ínyére, de így a legegyszerűbb. Akit megölt, jó eséllyel egy senki, ha mellé vesszük, hogy korábban meggyűlhetett a baja már a törvényekkel, akkor mindenképp jó helyzetben vagyunk.

Úgy valahogy. –értek egyet. Nem különösebben van kedvem erkölcsi vitákba bonyolódni. Az én szememben az igazán jó emberek olyanok, mint egy rég kihalt állatfaj. Vagy inkább haldokló állatfaj. Szép dolog az erkölcs és a segítőkészség, meg a miegymás, de… nem célravezető. Nem véletlen, hogy az önző és arrogáns emberek tudnak a leginkább érvényesülni a világban. Az erkölcs egy lánc, amit minél előbb le kell vetnie magáról az embernek.
Sajnálom. – inkább kérdeztem, mint kijelentettem ezt, de… nem igazán tudom, hogy mégis mit kéne erre mondanom. Nekem sem volt túlzottan könnyű gyerekkorom, bár nem szenvedtem. Legalábbis fizikailag semmiképpen sem. Ez viszont a múlt, egyáltalán nem számít, ellenben az ő gyerekkorával. – Bűn megszegni az ígéreteket? Alighanem a Paradicsomból érkezett akkor. –húztam keserű mosolyra a számat. Istenem, hány ígéretet tettem már… és hányat szegtem meg. Nem tartom magam megbízható embernek, legalábbis akkor nem, ha nincs okom annak lenni. Ok. Ez az, ami motiválja az embert. Engem nem különösebben érdekel az, ha valakiből hiányzik a szavahihetőség. Csak tenni kell róla, hogy legyen oka tartani magát az adott szavához.
Látva a csalódott reakcióját, felsóhajtottam. – Nézze, felőlem annak hiszi magát, aminek csak akarja, de egy racionalistára épülő világban élünk. Az ember azt hiszi el, amit lát, a legendákban kételkedni fog. A bíróságon még inkább. Ha lehet, erről ne beszéljen ott. A börtön még az elmegyógyintézetnél is jobb. – márpedig, ha nagyon szeretné azt hangoztatni, hogy ő vérfarkas, akkor előbb-utóbb szinte biztosan oda fog kerülni. De inkább előbb. Az én dolgom pedig az, hogy ezt megakadályozzam, de ehhez kell az ő segítsége is.
Sikerült. Aligha fog már magához érni. – jegyeztem meg kissé szárazon, majd elnézést kérő pillantást vetettem felé. Nem különösebben hat már meg a gyilkosság. Több gyilkost védtem már, mint ahány áldozatot szedtek. – Tehát jól láthatólag erőszakos ember volt… a nőkkel is, igaz? Esetleg a pultossal, vagy pincérnővel…  ez lenne a legjobb. Mindenki utálja az erőszakos férfiakat, amit meg is lehet érteni. A halott erőszakos férfiakban pedig az a legjobb, hogy már nem hozhatnak fel semmit sem a mentségükre. – Értem. Akkor arra már most készüljön fel, hogy a szüleit fogják elővenni. A bíróságon előszeretettel sértegetjük a másikat és a családját. Főleg, ha azok gazdagok. Nekik mindig több titkuk van. – vontam meg a vállamat. – A szülei sem sikáltak el semmit? – tényszerű volt a hangom. Én is kerültem már hasonló helyzetben. A szülők sok mindent megtesznek a gyermekükért, mindegy mekkora őrültség az. Még inkább, ha meg van hozzá a hatalmuk. – Igen, ha kiderülne, hogy a fickó egy erőszakos, nőgyűlölő, undorító senki, az sokat segítene. Ha nem volt az, majd azzá tesszük. – egy halottat bemocskolni nem valami nehéz. A gyászolókhoz mindenki úgy viszonyul, hogy csak a szépet látják az elhunyt szerettükben. Ez teljesen jogos is, bár nem örökérvényű igazság. Még szerencse, hogy az senkit nem érdekel. – Őszinte leszek magával, Gillian. Igen jó esélye van annak, hogy felmentik, maximum kirónak magára kötelező közmunkát. A nyomozó hatóság, a jogász, aki viszi az ügyet, illetve a rokonok az ellenfeleink. Már, ha vannak. Ha nincsenek, rövid ügy lesz, ha vannak, akkor az időtartam csak attól függ, hogy mennyi pénzt szeretnének erre pazarolni. – nem hinném, hogy egy ilyen fickó gazdag körökből érkezett volna. – Azt nem tudjuk mondani, hogy nem maga ölte meg, mert minden a kezükben van, hogy ezt bebizonyítsák. Felesleges tehát tényszerűnek lenni. Az esküdtek nézeteire és érzéseire kell hatnunk. Ami röviden annyit jelent, hogy a halotta be kell mocskolni, mindegy mennyire igaz, amit mondunk. Remélem ezzel kapcsolatban nincsenek erkölcsi aggályai. – nem lenne szerencsés, ha kiderülne, hogy kifogtam az egyetlen lelkiismeretes gyilkost. Mert, ha igen, akkor nem fogom tudni védeni. Megölt egy embert, nem hidegvérrel tette, hanem önvédelemből. Ettől persze gyilkos marad, de mások szemében ő lehet az áldozat.

Kapcsolja be a tévét, ha emberi értékekre vágyik. – rántottam meg a vállamat. – Az viszont aligha segít magán. Egy igazán jó ember nem mocskolja be a kezét, hogy segítsen magán. – így pedig azt hiszem én maradtam az egyetlen olyan opció, amivel élhet. Persze, fogadhat mást, az ő dolga. Én onnantól fogva nem foglalkoznék sem vele, sem az ügyével. Ismerem magamat, pontosan tudom a sikerem receptjét. Nem csak romlott erkölcs és igen kevés lelkiismeret szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ezt a munkát végezni tudja. Kell egy megfelelő munkamorál, na meg persze a munkánk jelentőségének értelmezése. Azért vagyok,hogy kihúzzak embereket a bajból, nem azért, hogy igazságot tegyek. A magam igazát megteszem, az mindig elég. – Annyi pénze aligha van. Kapjam meg, ez a lényeg. Az előteremtése már a maga dolga. – minden ügyfelem eszerint járt el. Az, hogy miből fizet ki az ő dolga, én csak a pénzemet akarom, elvégre milyen ember csinálja ingyen azt, amiben a legjobb? Pálya kezdőként sem toleráltam azt, ha valaki nem fizetett, most pedig még kevésbé. Az áram persze az idő folyamán jócskán csak felment, de már rendelkezem egy bizonyos ügyfélkörrel, így nem áll fent olyan gond, hogy esetleg nem tudnának fizetni. A hölgy ügyét elvállalhatom valamivel a szokásos ár alatt, de muszáj megtalálnom benne azt, ami miatt érdemes nekem ezzel foglalkoznom.
Ami azt illeti távolabb már nem is állhatna. – jegyzem meg közömbösen. – Ilyen meséken nőttem fel, semmi több. – még a nagyszüleim voltak azok, akik vérfarkasokról, vámpírokról és boszorkányokról meséltek nekem. Azóta viszont felnőttem és a világot olyannak látom, amilyen, nem pedig olyannak, amilyennek mesélik. – Mindkettőnk érdekében remélem, hogy így lesz. – ha mégsem lenne rá képes, azzal ő húzná a rövidebbet, de bízom benne, hogy nem a szerencséjével játszik. Megmenthetem őt attól a sorstól, amit elkíván kerülni, ehhez viszont nem elég néhány kedves szó. Ösztönző erő kell, a pénz pedig erre a célra tökéletes.
Ez gondot jelenthet. – húztam el a számat. – Gondolom nem kesztyűben volt. – a gyilkos fegyver már önmagában is döntő bizonyíték lehet. Azt mondta néhány napja történt ez, tehát minden bizonnyal már elkezdődtek a minta vételek a csőről, ami kimutatja majd, hogy ő tette. – Nem ismerte a férfit, nem is látta ezelőtt, igaz? A nevét esetleg tudja? – utána is járhatok persze, de valamivel gyorsabban menne majd a munka, ha egyből kapok egy nevet. Utána kell néznem az áldozatnak, alaposan átvilágítom majd az életét, ami sejtem, hogy nem volt letartóztatásokban mentes. – Valószínűleg a bíróságra ez el fog jutni. Onnan viszont nem fogom tovább engedni. Ehhez elengedhetetlen, hogy tudjak magáról minden olyan kellemetlen dolgot, amit elővéve kínos helyzetbe hozhatják magát és ez által engem is. Volt korábban összetűzése a hatóságokkal? Esetleg a szüleinek? Tartozások, elmaradt számlák…bármi, ami fontos lehet.

A börtön az börtön, nyilván vannak rosszabb és kevésbé rosszabb helyek, de… utóbbiba általában azok kerülnek, akik fizetik is a ”lakbért” ott. Amúgy meg, egy kalap alá vesznek mindenkit és reménykedhetnek, hogy nem fogják naponta látogatni őket a szappan imádók. Nincs tapasztalatom, soha nem voltam börtönben, csak hallok ezt-azt, ha élménybeszámolót akarna, hozzám hiába fordulna.
Remélem is, senki nem szeret hiába dolgozni. – én még annyira sem. Pályakezdőként megesett már, hogy nem fizettek ki, tanultam az esetből, azóta pedig bármennyire is bántsa a lelkemet egy ügy, nem vállalom el,  míg meg nem fizetnek érte. Ha az ember jó valamiben, akkor azt pénzre kell váltani. – Szívességre? Nos, ha nem dolgozik magasabb körökben, vagy nem ismer olyat, akinek a kapcsolatai révén előnyösebb helyzetbe kerülhetek én is, akkor attól tartok, hogy a szívesség aligha jöhet szóba. – de ettől függetlenül még kíváncsian pislogok rá, hátha mégis tud valami olyat mondani, ami megéri, hogy elgondolkodjak rajta. Elvégre, olyan elképesztően sokat nem tudok róla, talán mégiscsak van valami, amiben hasznát vehetem.  Na persze, ez maradjon egyelőre csak egy hatalmas kérdőjel, nem szoktam szívességekért dolgozni, csak ha azok tényleg megérik a munkát. Ez pedig igen ritka, kevesen tudnak olyat ajánlani, amit ne vehetnék meg, vagy ne érhetnék el.  
Eleinte csak némán bólogatva hallgattam őt végig. Nincs abban semmi meglepő, ha kiderül, hogy akit védeni készülök az bűnös. Az viszont kissé meggondolatlanság, hogy ezt elmondta, fel is vehettem volna, akkor pedig az már terhelő lenne rá nézve. Szerencsére abból élek meg, hogy bűnösöket mentek meg a törvény karmaitól, úgyhogy ettől nem kell félnie. – Remélem nem arra akar célozni, hogy ön… vérfarkas. – mert akkor tényleg megkérdőjelezem az épelméjűségét. Talán csak egy rossz tréfa volt, esetleg félreérthetően mondta, de valójában másra gondolt. Nem hiszek ezekben a dolgokban, de talán érthető. Ki hinne azokban a mesékben, amiken felnőtt, igaz? Szerintem igen kevesen. – Nézze, szerencsés helyzetben van, mondhatni. Szemtanuk nélkül jóval nehezebb önre bizonyítani ezt, általában pedig az esküdtek szimpatizálni szoktak az erőszakos tetteket elszenvedőkkel. – főleg a női esküdtek, ők nem tudnak, vagy csak nagyon nehezen képesek elvonatkoztatni attól, hogy milyen trauma érte, vagy érhette volna egy nő társukat. Férfiak esetében pedig inkább a tettes iránti megvetés motiválja az áldozat iránti szimpátiát. – Ha tényleg képes megfizetni a munkámat, akkor kérem írja ezt itt alá. – az aktatáskámból előhúzott papírt oda is adom neki. Ez csak amolyan… előszerződés, egyeztetni kell a pontos feltételekről persze, az a papír csak azt hivatott rögzíteni, hogy nem a semmiért vagyok itt. Mert, ha mégis, akkor hazamegyek. – A gyilkos fegyver egész pontosan mi is volt? Illetve hol van most? – remélhetőleg nem a rendőrségnél, mert akkor kicsit nehezebb lesz a dolog, mivel közvetlen bizonyítékuk van, azok pedig mindig többet nyomnak a latba.

Bólintok egyet. Nem mondom, hogy valami jó kezdet az, hogy nem emlékszik a nevemre, és egy kicsit sértő is…lehetne, ha fennakadnék rajta, de nem tulajdonítok különösebb jelentőséget a dolognak. Könnyen lehet rossz a név memóriája, az ilyen megesik, az egyik titkárnőmnek két hetente kellett bemutatkoznom. Persze kirúgtam. Minek jelentkezik titkárnőnek, ha nem tud egy nevet megjegyezni?
- Rendben, akkor Gillian. – mosolygok rá, ahogy belépek. Semmi bajom nincsen a tegezéssel, igazából túléltem volna azt is, ha magáznom kell, nem ezen fog múlni az, hogy elvállalom-e az ügyét. Mert gondolom ezért hívott ide. Szó szerint drága az időm, hogy pazaroljam,  de most megkockáztattam a dolgot.
Pár pillanatnyi habozás után - ami nagyjából kimerül annyiban, hogy felmértem a kanapét – kényelembe is helyezem magamat és most, hogy kint van a konyhában, kissé alaposabban megnézem magamnak a szobát. Lakást. Végül is mindegy, hogy miként hívom. Olyan, mint minden másik hotel szoba, első pillantásra. Nagyon remélem, hogy ez nem valami csapda akar lenni.
Szótlanul hallgatom végig azt, amit mondd, miközben töltök az egyik pohárba kávét. Ilyenkor ugyan nem szoktam már kávézni, de inkább iszom azt, mint gyümölcslevet. Azt valahogy soha nem szerettem. Csak egyszer kortyolok bele, miközben beszél, majd pár pillanatig a hallgatásommal jeleztem felé, hogy gondolkodom.  – A segítségem két dolgon múlik, Gillian. Először is: hogy megfizessen. Jobb szeretem, ha az ügyfeleim megtudnak fizetni, de… ki is egyezhetünk, ha van valamije, amit feltud ajánlani a segítségemért. – legjobban a szívességeknek örülök, bár ő nem tudom, hogy mit is dolgozik, a lényeg, hogy abból én hasznot tudjak húzni, ha éppen akarok és érdekemet szolgálja a dolog.  – Másrészt őszintének kell lennie velem. Minden tekintetben. Nem írom a törvényt, csak manipulálom azt. – így hát tudnom kell minden nagyobb és kisebb részletet, hogy azokat megfelelően tudjam felhasználni.  – A rendőrség őrizetbe vette magát? Ha igen mit mondott nekik? Van előre kitűzött dátum a tárgyalás időpontjáról? – teszek fel néhány egyszerűbbet a kérdéseim közül. Nem mondtam, hogy elvállalom az ügyet. Még nem. De meghallgatom és mérlegelek. Egy biztos: nem fogok ingyen dolgozni. Nem vagyok sem önzetlen, sem hülye. Ha jó vagy valamiben, azt soha nem szabad ingyen csinálnod, ez egy arany szabály az életben.

Általában előbb megszoktam hallgatni azt, hogy mire is akarnak felbérelni, de jelen pillanatban kevés az ügyem, ami van ott nem tehetek semmit sem, mert már nincs mit. Utánajártam minden egyes nyomnak, végigpörgettem a fejemben mindent, és már összeállt a kép. Így alakult, hogy kérdezés nélkül mondtam, hogy várjon rám, indulok. Az nem csoda, hogy sokaknak meg van a számom, elvégre nem nehéz megszerezni, internet kell hozzá és onnantól már csak pénz, vagy bármi hasznos egyéb, amit ajánlani tudnak nekem. Munkamániás vagyok, nem szeretem, ha van szabadidőm, mert nem tudok benne mit csinálni. Az exfeleségemet nem akarom látni, a lányom nem áll velem szóban, egyedül ülni otthon, vagy az irodámban a tévét bámulni pedig nincs kedvem, akkor már inkább teszek valami hasznosat.
Így alakul az, hogy az irodából kijövet nem hazafelé, hanem a megadott cím felé megyek. Már kissé kezdem itt magamat kiismerni, de még így is használatba kell vennem a GPS-t, hogy biztosan jó helyre menjek, nem sok kedvem van éjszaka zsákutcáról zsákutcára járni a várost. Az autómat nem féltem, elég drága egy darab, de az igazat megvallva van bőven elég pénzem, hogy vegyek egy újat, ha ellopnák. De nem fogják, eddig sem tették, és amilyen hangos a riasztó, nem csak a várost, de az országot is felverné.
Egy-két perc keresgélés után megtalálom az ajtót is, amit keresek, és már csak kopognom kell. Szerencsére az ajtó gyorsan nyílik és már meg is pillantom az ügyfelemet. Legalábbis ha minden igaz, akkor az ügyfelem lesz.  – Carson. Galen Robert Carson. – segítem ki őt a nevemmel. Ha megengedi és félreáll az ajtóból, akkor belépek a szobába, gyorsan körülnézek, majd a nő felé fordulok mikor már becsukta az ajtót. – A telefonban azt mondta, hogy ajánlata van. Hallgatom. – mert amíg ebben nem állapodunk meg, addig nem fogom elvállalni a védelmét. Amiben jó vagy, azt soha ne ingyen csináld.