Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Cora Bouchard-Taylor
Keresem :
my only hope for happiness
James Madsen Ac175eb70cfd08fed11773123e0bbb82

Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
⊂ the emerald sity
Hobbi & foglalkozás :
⊂ mayor of seattle, leader of the Council



A poszt írója Cora Bouchard-Taylor
Elküldésének ideje Vas. Márc. 27, 2016 8:29 pm
Ugrás egy másik oldalra


Gratulálunk, elfogadva!
üdvözlünk a diaries frpg oldalán

Nos, Mr. Madsen,
azt kell, hogy mondjam, még nem igazán láttam olyan karaktert kikerülni a kezeid alól, amely nem lett volna tökéletesen élethű, pedig olvastam már egy pár lapodat. Persze én mindig is azt vallottam, hogy a karaktereink egy része mi magunk vagyunk, megspékelve némi plusszal néhány esetben, de hátborzongató, hogy egy katonát tényleg katonává tudtál tenni. Mintha tényleg láttad volna már azt, amit egy katona lát. Ez pedig úgy gondolom, mindig is valami kis pluszt adott egy-egy játékhoz. 31
Az arcod... hát, valamiért éreztem, hogy előbb-utóbb jön majd egy Ben, de őt szeretjük. :033:
A lapod alapján van még mit elrendezned magadban... ugyan beszélsz arról, ami történt, de mintha mégsem lenne a legjobb partner az a pszichiáter mindenben. De azt hiszem, lesz lehetőséged ismét tenni előre is pár lépést. Nem is tartalak fel tovább, így is sokára érkeztem, hát látogass meg egy pár foglalót, aztán mehet a játék! Smile Jó szórakozást!   

Vissza az elejére Go down

Vadász
James Madsen
James Madsen Tumblr_o9hdha4RNd1r9eokgo4_250
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
✗ where the work is
Hobbi & foglalkozás :
✗ personal bodyguard



A poszt írója James Madsen
Elküldésének ideje Pént. Márc. 25, 2016 11:56 pm
Ugrás egy másik oldalra

James Madsen

35 év
Ben Affleck
Mystic Falls
vadász

csak fecseg a felszín, hallgat a mély...
Huszonegy éves vagy, a forró homokban állsz, égeti a lábad, a nap pedig olyan erősen süt, hogy patakban folyik rólad az izzadság. Körülötted zaj, robbanások, fegyverropogás, nem tudod, hogy ki lő rád, csak abban vagy biztos, hogy eltalál, ha hagyod neki. Ilyenkor, sok minden megváltozik. Ha addig azt hitted, hogy nem tudnál lelőni senkit, bebizonyítod, hogy tévedtél. Ha azt hiszed, hogy tétováznál… tévedsz. Egyből meghúznád a ravaszt. Az apám úgy nevelt, hogy ne hezitáljak, cselekedjek, amilyen gyorsan csak tudok, ösztönből, mert a gondolkodással, csak az idő megy. Azt mondta az a legjobb, ha dühöt érzek. Akkor erősebb vagyok, keményebb. Erre játszott mindig. Már fiatalon belém verte az engedelmességet. „Kövesd a parancsot, ez a kötelességed”, mindig ezt szajkózta. Én pedig tettem, amit mondtak a feletteseim. Nem értettem máshoz, ebben nőttem fel. Bizonytalan gyerekkorom volt, nem könnyítette meg a dolgomat az apám. Gyakran költöztünk, esélyem sem volt barátságok kialakítására, így egy idő után nem is próbálkoztam. Zárkózott lettem, nem beszéltem sokat, csak tettem, amit mondtak. Ahogy apám is akarta. Nem hezitáltam, nem gondolkodtam, mindig odafigyeltem. Precíz voltam, mindig, minden helyzetben. Keménynek mutattam magamat, felhúztam egy falat, ami felfogott mindent. Mikor viszont ott álltam a homokban, változtak a dolgok. Gondolkodtam. Járt az agyam, hibáztam, véreztem, ordítottam. A legtöbb dolog, amit apámtól tanultam, nem segített rajtam. Beszélnem kellett, megnyílnom, átgondolnom mindent, amíg rutinná nem váltak ezek a dolgok. Ez pedig azóta nem változott, még mindig a kölyök vagy a forró homokban állva.
Kis híján 190 centi vagyok, ennek megfelelően az alkatom is elég robusztus. Több heg és zúzódás is borítja a testemet, többször is törtek már el a csontjaim, de szerencsésnek mondhatom magam, a munkám miatt általában öltönyben vagyok, így nem kell magyarázkodnom és a kíváncsi pillantásokat sem elviselni. Korábban kezdtem el őszülni, mint kellett volna, a koromból nem hiszem, hogy le tudnék tagadni, az emberek általában pár évvel idősebben is látnak. A járásomon és tartásomon már örökre meg fog látszódni a katonaságnál eltöltött idő, az öltözködésemnek viszont nem használt, továbbra sincsen stílus érzékem, csak azért öltözöm elegánsabban, mert a munka megköveteli. Megszoktam az egyenruhát, nem megy könnyen az átállás.

Becenév
Jimmy, de nem kell erőltetni
User neve
Robin
Titulus
ex-katona
Foglalkozás
személyi testőr
Születési hely
Boston
Születési idő
1980. június 2.
Család
Mi az, amit családnak nevezhetsz? Rokonok? Emberek, akik szeretnek és felnevelnek? Mi van, ha egyik sem adatott meg? Nem volt szép gyerekkorom, nem vettek körül szerető emberek, és apámat kivéve minden rokonomtól távol éltem.  Talán épp ez az, ami miatt vágyom erre. A húgomat egyszer láttam, fogalmam sincsen, hogy milyen, mégis, ő áll legközelebb ahhoz, amit családnak hívok.

nincs olyan történet, mit ne lenne érdemes meghallgatni...
-Találkozott valakivel a legutolsó találkozásunk óta? – pillantott rám szolid mosollyal Dr. Mullins.
Miután leszereltem, a parancsnokom utasítására járnom kellett pszichiáterhez. Hiába mondtam, hogy jól vagyok, hallani sem akart arról, hogy nem jövök el. Amúgy is, a hadsereg állja az egész terápiát, sokat amúgy sem veszíthetek, igaz?
-Nem, nem igazán, a munkám miatt a szabadidőm korlátolt. – ez még igaz is volt. Személyi testőrként dolgoztam, így nem tehettem meg, hogy csak úgy lemegyek egy bárba azzal a céllal, hogy a legszebb nőt felszedjem. Amúgy sem vagyok ilyen, a fényűző bulikat pedig már elég jól ismerem amiatt, akinek a védelméért fizetnek. Eleget láttam már ezekből, hogy tudjam: csak az csillog ennyire, ami el akar rejteni valamit. Ezek a partik pedig ilyenek.
-Legközelebb próbálkozzon meg. Higgye el, segítene, ha keresné mások társaságát. Főleg, ha vonzódik is hozzájuk. – néhány pillanatra néma csend állt be, Dr. Mullins arra várt, hogy mondjak valamit, de eszem ágában sem volt szóra nyitni a számat. Nem különösebben értettem, hogy miért játszik kerítőnőt. – Na és, megszokta már az új életét? A múltkor azt mondta, hogy idegennek érzi.
Igazság szerint, m ég mindig annak éreztem. Egy év sem telt el azóta, hogy leszereltem. Annyit volt rajtam egyenruha, és golyóálló mellény, hogy meztelennek érzem magamat nélkülük. Gondolom csak megszokás. Tudom milyen az, egy-két év múlva talán már nem fogom kényelmetlenül érezni magam öltönyben. – Tudja, hogy megy ez. Idő kell.
Dr.Mullins szája megértő mosolyra görbült, majd az ölében heverő papírokra nézett. – Az aktájában az áll, hogy két éve vesztette el az édesapját. Gondolom, ez megviselte önt.
- Számítottam rá. Nyughatatlan természet volt. – sok ellenséggel. Nagyon sokkal. Egy sörösüveget nem tudott úgy kivenni a hűtőből, hogy ne akarták volna megölni. Kiállhatatlan természete és erőszakossága miatt pedig, aki nem akarta megölni, ugyanúgy nem kedvelte, mint azok, akik a fejére hajtottak. Nem könnyítette meg a dolgát annak, akivel jóban volt.
 -Mesélne róla? A gyerekkoráról?
Legszívesebben rávágtam volna, hogy nem, de tudtam, itt csak egyetlen választ adhatok. – Az apám… soha nem tudta befogni a száját. Folyton beszélt, elég sajátos stílusa volt. Ez nem igazán segítette a barátkozásban. Tudja, texasi volt. Keményebbnek hitte magát, mint amilyen volt. – folyton kötözködött mindenkivel, mindenre az volt a válasza, hogy: „hé, kölyök, texasi vagyok…”. Nagy volt a szája, de volt is mire. Jól lőtt, és bár bunyózni nem igazán tudott, de úgy állta az ütéseket, mint valami bokszzsák. Újra és újra felállt, amíg eszméletét nem vesztette. – A gyerekkorom átlagos volt, nem igazán van róla mit mesélni. – francokat. De erről nem beszélhettem neki, mert nem értette volna meg. Ráadásul nem is akartam, nem tartozott rá. Apám születésemtől fogva annak nevelt, ami ő is volt. – Sokat jártunk vadászni. – tettem hozzá egy vállvonás kíséretében. Folyton jártuk az országot, ha hallott valami pletykát, már ment és kész volt levadászni a rohadékot. Én pedig ott voltam mellette és segítettem.
-Mire lőttek? Szarvasra?
-Ja, néha nagyobb vadakra is. – bólintottam mosolyogva. Apámnak megszállottsága volt a vadászat. Utált mindent, ami természetfeletti. Hülyének néztem volna, ha nem ebben növök fel. Főleg a boszorkányokat rühellte. Én sem kedvelem őket túlzottan, sok bajunk volt miattuk.
-Miért lépett be a seregbe ezek után? – kíváncsian nézett rám, ahogy hátra dőlt a székében. – Azok alapján, amit most, és az előző alkalmakkor mondott, nem látom az okát.
-Kibuktam az iskolából. De ez az aktámban is benne van. Tenni akartam…valamit, ami számít, tudja? – ezért persze apám nem volt oda. Ő neki csak megkönnyebbülés volt az, hogy már nem kellett iskolába járnom, így többet segíthettem neki. Csakhogy kamasz voltam, majdnem minden jobban érdekelt, mint az, hogy vele vadásszak. Veszekedtünk, elküldött a francba, én pedig összepakoltam és leléptem.
-Megbánta?
-Nem. – ráztam meg a fejemet. Meg kellett történnie. Amúgy is, mit segítene az, ha azon rágódnék, hogy nem ért szart se az egész? Attól még ugyanúgy lenne.
-Maradt volna még? Mit gondolt, mikor leszerelték? – az elmúlt két alkalomkor összesen négyszer tette fel ezt a kérdést, de egyszer sem válaszoltam rá. Éreztem, hogy előbb-utóbb muszáj, különben örökre hallgathatom.
-Hölgyem, katona vagyok tizenhét éves korom óta. Azt kérdezi, hogy kész lettem volna otthagyni mindent, amit tanultam és tettem, hogy beálljak autószerelőnek valami istenháta mögötti műhelyben? A válaszom az, hogy nem. Maga sem szívesen váltana szakmát.
-Azért ez kicsit más. Az ön hivatása… több áldozattal járt, mint az enyém. – éreztem, hogy nagyon óvatosan akart fogalmazni, de így sem sikerült neki.
-Ja, több áldozattal.
-Kérem, ne értse félre! Csupán csak… azoknak, köztük nekem is, akik nem élték át azt, mint maga, nehéz megérteni, hogy miként tudják ezt… feldolgozni.
-Megszokja. Az első sokk… a robbanások, és ordítások közepette hamar elmúlik. Rájön, hogy kétfajta ember van a harctéren. Aki meghalt, és aki meg fog. Aztán rájön, hogy gyorsan el kéne húzni a francba. Ez pedig csak úgy megy, ha használja a fegyverét.
-Értem. Köszönöm, hogy elmondta. – mosolyodott el zavartan a nő, miközben a papírjai között kutakodott. Lopva pillantottam csak az órára. Mindjárt lejár az időnk. Akármit kérdezett, nem tudtam nem elvesztegetett időként gondolni ezekre a terápiákra. – Mi volt az utolsó bevetésekor? Ezért vagyunk most itt elvégre.
-A bevetés legtöbb része titkosítva van. Mire kíváncsi?
-Arra, ami nincsen.
Sóhajtottam egy nagyot. Sejtettem, hogy végül ide fogunk kilyukadni. – Egyszerűnek ígérkezett, rutin feladat volt. Likvidálni egy lázadócsoportot, minél kevesebb emberáldozattal. Szóval… feltűnésmentesen. Számítottak ránk, biztos volt egy téglájuk. Mikor földet értünk, már számítottak ránk. A levegőben voltunk, mikor lőni kezdtek.
-Miért nem vonultak vissza?
-Vissza kellett volna. De a felettesem nem hallgatott rám, folytatni akarta a műveletet. Szóval… harcoltunk. – pokoli volt. Körül voltunk véve, minden irányból lőttek ránk, nem tudtunk légierősítést sem kérni, mert veszélyeztettük volna a közeli civil települést. - Kitörtünk, kénytelenek voltunk egy közeli faluba hátrálni. Sok volt ott a civil. – Dr. Mullins mélyen hallgatott, nem úgy tűnt, mintha lenne bármi megjegyzése, úgyhogy pár pillanat múlva folytattam. – De, mikor megláttak minket, nem segítettek, nem futottak el. Úton volt egy helikopter, hogy elvigyen minket, a faluban le tudott volna szállni, de az ott lakók nem engedték.
-Mit csináltak akkor?
-A lázadók sokan voltak, de… nem voltak túlzottan képzettek. A faluban könnyű célpontnak bizonyultak, minket hasonló hadviselésre tanítottak. Kitörtünk, a harcban likvidáltuk a célpontot és… megtisztítottuk a terepet.
-Az mit jelent? – nem tudtam eldönteni, hogy tényleg nem értette meg, vagy csak azt akarja elérni, hogy ki is mondjam. Végül úgy döntöttem megadom a választ, akár ez volt a célja, akár nem.
-A civilek közé lőttünk. Nem tehettünk mást. A lázadók erősítése úton volt, sok volt a sérültünk, a civileknél pedig fegyverek voltak. Ha nem tesszük… hiába lett volna minden.
-És meghaltak volna.
Ja. – bólintottam kelletlenül. – Ennyi volt.
-Ezért döntöttek úgy, hogy a leszerelés a legjobb megoldás az ön számára? – nem kellett nyomozónak lennem, hogy tudjam: nem hisz nekem. Nem is hibáztattam érte. Nem mondtam el mindent.
-Nem. – ingattam a fejemet, majd néhány másodperc tétovázás után szóra nyitottam a számat. – Hárman hátra maradtak, én pedig visszamentem értük. Családjuk van, jó emberek. Nem hagyhattam őket ott. Ők se tették volna ezt velem.
-Mi történt? – az órára pillantottam a kérdését hallva. Lejárt az időnk.
-A megmaradt lázadók, az erősítésük egy része, ami megérkezett, illetve a civilek, akik segítettek nekik… meghaltak. Nők, férfiak… gyerekek. – nem számoltam, hogy hány embert öltem meg aznap. Tettem, amit kellett, megvédtem azokat, akik meg kellett. Csak a helikopterben ülve tudatosult bennem, hogy mi is történt. A pillanat hevében nem gondolkodtam, csak cselekedtem.   -Négy óra tűzharc kellett hozzá, hogy eltüntessünk egy falut a térképekről.
Dr. Mullins nem szólalt meg, hosszú másodperceken át csak nézett maga elé. Nem szólaltam meg, úgy éreztem, hogy eleget beszéltem. Amúgy is elfogyott az időnk.
-Köszönöm, hogy minderről beszélt nekem. – szólalt meg végül, ahogy felpillantott rám. – Így már legközelebb tudom, hogy merre érdemes tovább mennünk. Most pedig… az időnk lejárt, úgyhogy találkozunk legközelebb, rendben?
Bólintottam, miközben felálltam a székből. Nem éreztem magam jobban, mert beszéltem a történekről. Ugyanúgy éreztem magam, mint mikor huszonegy voltam. Csak… idősebb voltam. De azon kívül minden ugyanaz volt. Zaj, robbanás, fegyverropogás. A bajtársam üvölt, mert gránát robbant mellette. Csak egy dolgot tudtam: ellenség vesz körbe, és végezni akarnak velem. Akkor pedig bevillant: kötelességem van. Parancsot kaptam. Nem halhatok meg pont itt. Szóval leküzdöm, végigcsinálom, használom a fegyverem.
-James, nyisson mások felé, rendben? Találkozzon valakivel. – szólt még utánam Dr. Mullins, mikor már az ajtót nyitottam.
-Úgy lesz. – bólintottam. Amúgy is így tettem volna. Van, akit szívesen megismernék. A családomat. Pontosabban, azt, aki maradt belőle. A húgomat. – Viszlát, doktornő!

Vissza az elejére Go down
 

James Madsen

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» James ---
» Theo James
» Maggie James
» James Miles
» James Nazare

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Halhatatlan évek :: Vadászok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •