Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 12:00 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Amikor csak rám vetette magát, örültem neki. Ha arra gondolok, hogy pár órával ezelőtt csak barátoknak tekintettük egymást, fura helyzet volt, de szeretem őt, ezért csak belementem. Lehet a bennem lévő farkas miatt, de teljesen bevadultam, elkezdtem vadul csókolgatni a nyakát, majd bevittem a hálóban az ágyra. Letettem, majd fölé hajolva adtam neki egy csókot, kitört belőlem a farkas, elkezdtem letépni a ruháit, csókolgattam az egész testét.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 12:07 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Csókjai bejárták egész testemet. Hirtelen felkapott és ágyra cipelt. Beleharaptam az ajkamba, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy a ruháim már cafatokban voltak. Láttam a szemében nyugvó farkat, meg ragadtam tarkóját és felül kerekedtem rajta. Nadrágját lehúztam, alsó gatyáját eldobtam. Számmal kezdtem őt ingerelni egyre hevesebben. Nem érdekelt mit teszek, csak az, hogy neki jó legyen. Közben simogattam felső testét, majd óvatosan rá ültem és mozgatni kezdtem csípőmet miközben végig szemébe néztem és csókoltam. Egyre hevesebben kezdtem el mozogni rajta, halk nyögésekkel párosult ez amit vad csókok követtek. Szerelmes vagyok belé ezt biztos tudom és azt is, hogy nem akarom őt el hagyni többé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 12:19 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Amikor ő került fölülre, csak feküdtem és élveztem amit csinál. Miközben fel és le mozgott rajtam, nyakát csókolgattam és simogattam az egész testét. Ez után csak fordítottam a felálláson és én kerültem fölülre, egyre vadabbul kezdtem el csinálni, e közben hosszú csókot nyomtam ajkaira. Szeretem Chloe-t ezért, hogy vele lehetek már eleve örömmel tölt el, ezt a vad oldalát eddig viszont nem ismertem, de nagyon bejött.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 12:29 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Csak kifeszítette a kezem és feküdtem ott miközben vadul mozogtunk. Csípője közé fontam a lábam és úgy mozogtunk egy ideig. Karmolásztam a hátát és vállát csókoltam.
nem tudom mi lelt engem, de nyakánál fogva vágtam a falhoz és ölébe pattanva folytattuk tovább bele kapaszkodtam nyakába és halkan nyögdécseltem. Egy percre sem szakadtam el puha ajkaitól öleltem öt és szívem egyre hevesebben vert. Nem akartam, hogy véget ez a pillanat.
Még mindig kulcsoltam lábammal ő pedig falhoz szorított. Vadul mozogtunk és élveztük egymást.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 12:47 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Amikor a falhoz vágott először meglepődtem, de utána csak élveztük egymást. Egyre gyorsabban és vadabbul kezdtem csinálni, halkan nyögdécselve csókolgattam melleit, láttam rajta az élvezetet, ami csak még jobban felizgatott. Csak ledobtam az ágyra újra, a melleivel való játszadozás után, a nyakától lefelé elkezdtem csókolgatni majd orálisan kezdtem izgatni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 12:56 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Melleimmel kezdett játszani, majd felhevült testemet csókoltam és nőiességemhez érve azt kényeztetve.
Teljes izgalomba kerültem és hol a hajárba, hol a paplanba markoltam.
-Szeretlek-Suttogtam halk nyögésbe bele, amit erőteljes sikoly kísért. Lábam megfeszült ujjaim összezáródtak. Magamra húztam és vadul ajkát keresve, mint valami pióca rá akaszkodtam és nyelvem az övét masszírozta. Scott halkan nyögött és forró teste az enyémnek feszült. Fantasztikus élmény volt vele lenni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 1:06 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Újra belé hatoltam, majd elkezdtem közepes tempóba csinálni, közben csókot nyomtam ajkaira. Chloe egy fantasztikus lány akibe, már teljesen biztos voltam, hogy jobban szeretem mint valaha.
-Én is szeretlek. mondtam neki nyögések közben, majd teljesen begyorsítottam és hangos nyögés után, ami szinte már morgásnak hallatszott, elélveztem. Ez után csak lefeküdtem mellé, mosolyogva a szemébe néztem, majd megcsókoltam.
-Ez csodálatos volt. mondtam mosolyogva rá, még kicsit lihegve.


A hozzászólást Scott McCall összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 12, 2012 1:16 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 1:15 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Teste érezhetően megfeszült és ekkor megtörtént. Mellém feküdt és csókot lehet ajkamra amit viszonoztam. Fejemet megtámasztva néztem bele mélyen a szemébe és simogattam.
-Több, mint csodálatos-Mondtam, majd újra ajkára tapadtam és elengedve azt mosolygásba törtem ki.
-Milyen furcsa így hozzád bújni meztelenül-Mosolyogtam ismét és arcomat a mellkasára tettem és csak öleltem.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Furcsa? Hmm... néztem mintha elgondolkoznék rajta. igen tényleg az. mosolyodtam el, majd csak magamhoz szorítottam. Ha arra gondolok, hogy pár órája még arról se tudtam, hogy élsz e és most pedig itt fekszünk. mondtam neki, majd sóhajtottam egyet és a hátamra feküdve néztem a plafont. Elgondolkoztam kicsit, azon, hogy igaz itt van nekem Chloe, aki segít mindenben, de még a vadász csapat lemészárolásához nem vagyunk elegen, szóval találnunk kell még pár farkast.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Dec. 12, 2012 4:42 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Furcsa, de jó-Hagyta el egy mosoly az arcomat. Magához ölelt ami jól esett,de láttam zavarja valami.
-Min gondolkozol?-Néztem rá. Magamra húztam a takarót és ismét könyököltem
Mi lesz ezek után? Szeretem és nem hagyom el viszont amiért jöttem be fogom teljesíteni ebben nem akadályozhat meg senki. Villant fel bennem egy percre a farkas ösztön.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 13, 2012 4:07 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Azon agyaltam, hogy mi minél hamarabb össze kell gyűjtenem a falkát, a bosszúvágy forrott bennem, Chloe kicsit el tudta terelni a figyelmemet róla, de addig nem tudom teljes mértékben neki szentelni a figyelmem még ezt nem hajtom végbe.
-Tudod, én azért jöttem Mystic Fallsba, hogy farkasokat találjak és velük lemészároljam azokat a vadászokat aki megölték anyámat. mondtam neki még mindig a plafont nézve. Viszont eddig nem állok valami jól, de most, hogy itt vagy, hiszem hogy többre fogunk jutni együtt. ekkor ránéztem és adtam neki egy csókot, jó érzés volt, hogy ő legalább itt van nekem.


A hozzászólást Scott McCall összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 13, 2012 6:14 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 13, 2012 4:12 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Hallgattam őt miközben azt mesélte miért jött viszsa.
-Tudod, hogy én is azért vagyok itt és segítek amiben csak kell-Simítottam végig az arcát, majd visszacsókoltam őt.
-Ketten kevesek vagyunk ehhez nem hiszed?-Néztem rá kérdően.
Majd arcát kezdtem simogatni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Dec. 13, 2012 7:24 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-De igen, ketten nem vagyunk elegek, ezért sem vesztegethetjük az időnket, mihamarabb találni kell még pár farkast. mondtam neki, majd felkeltem és elkezdtem öltözködni, már egy ideje itt vagyok, de még alig haladtam ez ügyben valamire.
-Azt gondoltam, ma este elnézhetnénk pár helyre, hátha felbukkan pár a városban. megfogtam a kezét és odahúztam magamhoz és adtam neki egy csókot.
-Most pedig menjünk. mondtam neki mosolyogva, majd ő is elkezdett öltözködni és nekiindultunk a keresésnek, először a parkban jártunk, de nem jártunk sikerrel, majd csak az utcákon sétáltunk, remélve, hogy belefutunk egybe.

[Mystic Falls utcái]
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 22, 2012 7:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
[Erdő]

Magamhoz tértem az ágyon. Körbe körbe néztem a szobában, majd megtaláltam Scott arcát és mosolyra derültem, de Patrickot nem találtam.
-Minden rendben?-Néztem rá magammal nem törődve arcát simogatva.
-Patrick?-Kérdeztem. Nem tudom mi történhetett velem, de majd jobban leszek csak az számít, hogy ő jól van.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Jan. 14, 2013 3:20 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Kicsit felzaklatott ez az egész. A semmiből megjelenik az apám unokatestvére, aki meg akar tanítani életben maradni ebben a veszélyes világban. Egyrészt megnyugvással töltötte el, hogy van egy rokonom aki segíteni akar. Másrészt viszont féltem tőle Chloe-t és Patrick-ez, hiszen felőle meg is halhatnak, nekem fontosak.
-Igen, persze. mondtam neki, ez nem volt teljesen igaz, sok minden járt a fejemben. Patrick hazament a lakására. nem tudom, mi lehet Patrick-el miután elváltunk. Őt is megviselte ez az egész, mivel egész jól alakult a barátságunk, amíg meg nem jelet a nagybátyám.
-Pihenj le, én kicsit kiszellőztetem a fejem. mondtam neki puszit adva a homlokára, majd elhagytam a hotelt.

[Folyt. vhol]


A hozzászólást Scott McCall összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 19, 2013 10:06 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Jan. 17, 2013 8:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Elég rosszul éreztem magam. Fogalmam se volt róla mitől van ez.
Scott elment én pedig ágyhoz voltam szögelve. Egy ideig a plafont bámultam és számoltam életem eddigi legfontosabb részeit. Fogalmam se volt miért teszem csak azt tudom, hogy lassan kezdett el nyomni az állom a szemeim lecsukódtak én pedig el aludtam. Reméltem Scottnak nem fog baja esni.
Vissza az elejére Go down

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Laurel O. Delgado
Scott Lakása - Page 2 Tumblr_inline_nd1r05LRNW1so1xk1
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing



A poszt írója Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 04, 2013 7:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
/Erdő/

A lakása fele tartva még váltottunk pár szót néhány apróságról, persze a lényegesebb témákat gondolom későbbre hagyja. Jobb is így. Legalább időt ad nekem és nem zúdítsa rögtön rám az összes kérdését - illetve, még nem zúdította rám. Amint megérkeztünk, legnagyobb ámultomra a hotel előtt találtam magam. Hm, ez szuper! Legalább közel leszünk egymáshol... így ha akar, se fog tudni elkerülni engem. De remélem annyira azért nem fogom meggyűlöltetni magam vele. Pláne akkor nem, ha ezek lennének életem legutolsó napjai, már ha kinyúlnák pár nem múlva. Na jó, elég a pesszimizmusból, nem akarok még meghalni. Nem álok még készen arra. Főleg nem most, amikor már kezdene rendbe jönni az életem.. Nem engedhetem, hogy így érjem véget. Amikor végre Scott meg Wyett is ismét a közelembe került.
A hotelszobája elé érve hirtelen megálltam és várakozóan néztem rá.
- Ha beszélgetni akarsz velem, be kell hívnod.. - jegyeztem meg ártatlanul nézve. - De, ha nagyon nincs ínyedre, amit megértek, esetleg beszélgethetünk nálam is. Itt lakom pár ajtóval arrébb - ajánlottam fel, már ha eddig megfeledkezett volna arról a nyilvánvaló tényről, hogy engem mint vámpírt be kell hívnia a lakásába. Persze, igyekeztem nem mutatni, mennyire fájna, ha az utóbbit választaná.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Feb. 05, 2013 11:52 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
[Erdő]

Már a hotel folyosóján sétáltunk, amikor hirtelen megállt. Csak néztem rá kérdően, amikor is elmondta, hogy miért. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy vámpír lévén be kell hívnom, hogy átléphesse a küszöböm. Természetesen semmi akadályát nem láttam annak, hogy beengedjem. Hiszen ő az anyám és amit az erdőben tett értem, bizonyítja, hogy megbízhatok benne. Szó nélkül az ajtóm elé sétáltam, majd kinyitottam.
-Fáradj beljebb. mondtam neki mosolyogva rá. Ezek után én is siettem utána. Nem akartam, hogy szembetalálkozzon Chloe-val mielőtt még beszélnék vele. Nem lenne túl jó ha ez miatt még is szerezne egy harapást. Reméltem, hogy már Chloe is jobban van. A nagybátyámmal való találkozáskor ő volt az egyik "csali". Ami miatt szerzett pár sérülést.
Amint a lakásba értünk, Chloe is kijött a hálóból. Ami után úgy reagált, ahogy egy vérfarkas tenné egy vámpír jelenlétében. Hevesen morgott rá, megvillantva aranysárga szemeit. Amire Lucy is már reflex szerűen megvillantotta szemfogait.
-Úgy látszik elfelejtettem még valamit... mondtam közéjük állva. Lucy, bemutatom Chloe-t a barátnőmet. Chloe, bemutatom Lucy-t az igazi anyámat. ezek után hirtelen abbamaradt minden. Chloe furán nézett rám, látszott rajta, hogy meglepődött ezt hallva. Na igen, pár órával ezelőtt még engem is lesokkolt a hír.


A hozzászólást Scott McCall összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 07, 2013 4:15 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Laurel O. Delgado
Scott Lakása - Page 2 Tumblr_inline_nd1r05LRNW1so1xk1
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing



A poszt írója Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje Szer. Feb. 06, 2013 8:28 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Hihetetlenül megkönnyebbültem, amikor mégis behívott a hotelszobájába. Nem létezik megfelelő szó arra, amit akkor éreztem. Annyira boldog voltam, hogy majd' felnevettem örömömben - csak majdnem. - Ugyanakkor a későbbiekben az is eszembe jutott, hogy mi van ha nem kapom meg időben a gyógyírt és véletlenül a behívásnak köszönhetően nem fog tudni elmenekülni előlem, ha arra lenne szükség? És én kárt teszek benne? Elég, erre nem kerülhet sor! Nem engedném!
Jelentőségteljesen átlépve a küszöböt, hamarosan egy újabb farkas lánnyal találtam szembe magam. A csajszi úgy reagált, ahogyan azt elvárná egy vámpír.. ellenségesen rám morgott, közben megvillantva ijesztő, sárga szemeit. Erre én reflexszerüen viszonoztam kedvességét, megvillantva szemfogaimat. Nagyon remélem, hogy ennek is nem bunyó lesz a vége, mert akkor azt hiszem én megbolondulok.. három farkas egy napon? Ráadásul az egykük még hibrid is?Atya ég, ez még nekem is sokk!
De szerencsére Scott közénk állt és bemutatott minket egymásnak... nem is tudom, mi lett volna a vége, ha nem teszi meg. A barátnője.. hm, tényleg? Végülis ha éppen nem az ijesztő sárga szemeivel próbál megfenyíteni engem, egész kedvesnek tűnik.. vagy nem, majd később eldől.
Az igazi anyám bemutatás hallatán furcsa melegséget éreztem odabent a szívem mélyén? Nem tudhatom biztosra, mivel azt a szervemet már nagyon rég óta nem használtam.
- Helló - intettem Chloe felé, egy mosolyfélével kiegészítve az összhatást.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 06, 2013 9:13 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Kicsit jobban lettem, sokat pihentem. Nem sokkal később az ajtó nyikorgására lettem figyelmes.
Kimentem a szobából és hirtelen megcsapott a vámpír bűze. Vicsorogni kezdtem és már támadni akartam,
miközben Scott közénk állt. Észhez kaptam és Scott mellé álltam. Hirtelen ledöbbentem.
-Te..te..tessék?-Mondtam megrázva a fejemet.
Nem értettem mi ez, lehet megigézték vagy valami? Aztán gondoltam elő veszem a jobbik formámat.
-A nevem Chloe Hale-Nyújtottam a kezemet és mosolyogta. Utálom a vámpírokat bennem van a fajtámba, hogy utáljam és azt is teszem.
-Akkor most elmesélné valaki, hogy mi történt?-Kérdeztem rájuk nézve felváltan.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Csüt. Feb. 07, 2013 5:39 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Tudtam, hogy nem lesz semmi baj és Chloe uralkodni fog magán amint megtudja ki is ő valójában. Hiába ezt súgja a farkas ösztöne, attól még a régi Chloe is ott van akit már régóta ismerek. Miután lenyugodtak a kedélyek, elmondtam Chloe-nak, amit én is csak pár órája tudok. Leültük a kanapéra és elmeséltem neki a mai nap történteket.
-Csak ma tudtam meg, hogy az akit te is anyámnak gondoltál, csak felnevelt, apám halál után. mondta neki ekkor kicsit szomorúan nézve. A történtek ellenére az érzéseim anyám iránt nem változtak. Hálás vagyok neki amiért felnevelt és mident megtett, hogy jó életem legyen.
-A vér szerinti anyám egy Lucy nevű vámpír, aki nemrégiben az életemet is megmentette. mondtam tovább, ekkor mosolyogva ránézve Lucy-ra. Eleinte azt hittem csak hazudik, meggyalázva ezzel anyám emlékét, de ez a tette után már nem kételkedek szavaiban. Hiszen melyik vámpír kockáztatná az életét egy hecc miatt..
Ekkor felmerült benne újra az a kérdés, amit már nevelőanyámtól is sokszor megkérdeztem. Bár sosem kaptam tényleges választ rá, nehezére esett beszélnie róla. Akárhányszor kérdeztem rá, után mindig szomorú lett. Szóval bármennyire is szerettem volna többet tudni apámról, hanyagolnom kellett a témát.
-Milyen volt ő?.... Apám, milyen volt amíg még élt. mondtam elkomolyodva nézve rá. Mindig is érdekel ez a dolog. Sajnos nagyon kicsi voltam még amikor elvesztettem. Apa nélkül felnőni nehéz volt, igaz a nevelőanyám mindent megtett, hogy ez ne legyen így. De mégis, egy gyereknek szüksége van az apjára. Amikor kicsi voltam sokszor kívántam azt, hogy bárcsak itt lenne...
Vissza az elejére Go down

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Laurel O. Delgado
Scott Lakása - Page 2 Tumblr_inline_nd1r05LRNW1so1xk1
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing



A poszt írója Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje Pént. Feb. 08, 2013 4:40 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Legnagyobb ámulatomra, egész kedvesen kezdett el viselkedni velem, amint Scott elárulta neki, hogy ki vagyok. Persze a döbbenet csak úgy üvöltött az arcáról.. amit nem is csodálok. Én szó szerint felsikítanék a helyében.
- Lucy Montgomery.. - mutatkoztam be én is, némi habozás után elfogadva a felém nyújtott kezét. Szóval, Chloenak hívják a fiam barátnőjét.. bakker, ez olyan furán hangzik, hogy még mindig nem tudom elhinni, hogy igaz. Mintha egy párhuzamos univerzumba kerültem volna, ahol természetesen hangzik, hogy van egy fiam, aki bemutatja nekem a barátnőjét. De abban az univerzumban én idősebbnek kéne tűnjek.. egy 18 éves lánynál.
Csak némán álltam mellettünk, miközben Scott elmesélte a lánynak a nemrég történteket. Ennyire közel állnának egymáshoz? Mármint csak ez lehet a magyarázat erre, plusz arra, hogy Chloe itt él vele együtt, ebben a szobában.
Viszont a nagy gondolkodás közepette hirtelen éles fájdalmat éreztem a fejemben, muszáj volt megtámaszkodnom a legközelebbi falban, mielőtt elveszíteném az egyensúlyomat. A francba, túl hamar kezdődik.. De szerencsére Scott éppen el volt fordulva és a lány se nézett felém, így mire ismét visszafordult volna hozzám, én már össze is szedtem magam. Már amennyire sikerült. Fú, irtó nagy mázli, hogy nem 100 éves vagyok..
- Öö.. tessék? - bambultam el egy pillanatra, míg eljutott a tudatomig a kérdése. - Ja, hogy az apád.. hát, ő nagyon kedves volt és figyelmes - legalábbis amig rá nem jött a mivoltomra, tettem hozzá gondolatban.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Feb. 08, 2013 5:00 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
-Szóval vámpír az édesanyád? lehetséges ez?-értetlenül néztem rájuk és meglepett a dolog nagyon is.
Olyan csodaszép volt ez a nő a mosolya elvarázsolt és valahogy, már nem akartam bántani
egész egyszerűen csak vissza mosolyogtam. Vámpírokat nem bírom utálom elviselhetetlen lényeknek tartom,
de ő más....
Csak ültem és hallgattam ahogy mesélni kezdett röviden Scott apjáról. Tudom, hogy minden vágya az volt,
hogy meg ismerhesse őt.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 09, 2013 2:46 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Csak vártam Lucy válaszát, de azzal amennyit mondott nem igazán elégedtem meg. Hiszen eddig is tudtam, hogy jó "ember" volt, másra voltam kíváncsi. Arra gondoltam felteszem a kérdéseket pontosabban, tudni akarom mi történt velük.
-Mi volt az oka, hogy különváltatok... és miért csak most hallok felőled? kérdeztem tőle komoly tekintettel nézve rá. Nem hibáztatom érte, de ha annyira meg akart volna találni biztosan rám talál.
-Tudsz valamit apám haláláról? Anyám.. tartottam kis szünetet majd újra nekifogtam.. mármint nevelőanyám azt mondta, hogy apám autóbalesetben halt meg. Ezek a fura dolgok miatt, már nehezen hiszem el, hogy ez okozta volna a halálát. mondtam neki még mindig komoly tekintettel nézve rá. Tudni akartam mindent, amit eddig eltitkoltak előlem. Az eddigi életem 2 év alatt teljesen a feje tetejére állt. Kiderült, hogy amit eddig tudtam magamról az mind hazugság volt. Végre meg szeretem volna tudni ki is vagyok valójában.
Vissza az elejére Go down

Dhámpír •• enyém az örök ifjúság és szépség
Laurel O. Delgado
Scott Lakása - Page 2 Tumblr_inline_nd1r05LRNW1so1xk1
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
wherever my clients want me to be ❥ being next to Him
Hobbi & foglalkozás :
being a good lawyer ❥ boxing



A poszt írója Laurel O. Delgado
Elküldésének ideje Szomb. Feb. 09, 2013 6:59 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Számítottam rá, hogy Scott nem fog megelégedni egy ennyire rövid, pár szavas válasszal. Nem is kellett sokáig várnom a további kérdéseire.. Hirtelen a hajamba túrtam, majd egy megadó sóhaj kíséretében beszélni kezdtem.
- Különválásunk oka a vámpírok és farkasok közötti elenségeskedésen alapult - magyaráztam égnek emelve a tekintetemet. - Tegyük fel, hogy az elején még minden rendben volt, egészen addig, míg rá nem jött, hogy mi is vagyok. Mondjuk egy darabig még igyekezett eltitkolni a dolgot, pár hónapig, vagyis a születésed pillanatáig... És sikerrel is járt vele, mert én mindebből a színjátékból egy kukkot sem vettem észre - fújtattam picit ingerültebben. Mai napig dühös leszek, ha eszembe jut, hogy ha picivel elővigyázatosabb vagyok, Chrisnek nem sikerült volna elválasztania engem Scottól. - Nem tudom, mi üthetett bele, hogy mi változott meg, mit gondolhatott a fajtámbeliekről, de a születésed után mindenképpen el akart választani tőled.. - Itt hirtelen felnéztem Rá, majd ismét a padlót kezdtem el bámulni. - Állítása szerint veszélyt jelentettem rád nézve.. pedig szerintem ő is tudta, hogy ez nem volt igaz. De mindegy is, a lényeg az, hogy végülis sikerült elrabolnia tőlem és egy olyan helyre vinnie, ahol nem találhatlak meg... - Itt hirtelen elhalkultam, mivel nem tudtam, hogyan folytathatnám. De nem is tudtam, mivel nem sokkal később elkapott egyfajta köhögőroham és sehogy sem tudtam abbahagyni a köhögést. A torkomhoz kaptam, majd az arcomhoz, mert hirtelen iszonyatosan gyengén kezdtem el érezni magamat. Tudtam, hogy már képtelen vagyok tovább titkolni előlük a harapásomat. Mindenesetre igyekeztem nem mutatni a kezemen levő árulkodó jelet, de szerintem ígyis észrevették. A hirtelen támadt rosszullétem elárult engem.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 

Scott Lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

 Similar topics

-
» Scott&Scott Gyorsétterem
» Scott..
» Scott MacCall
» Scott Theler
» Scott Leithold

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •