Share | 

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
killpop
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Csüt. Aug. 10, 2017 1:01 am
Ugrás egy másik oldalra

daisy || kol
előzmény Váratlan vendég. Épp úgy, ahogy az életemben is. Váratlan volt, ugyanakkor semmitérő. Alig ismerem a lányt, ráadásul még azok után is idejön.... nem is tudom még elképzelni sem, hogy mit akarhat. Végül is megadtam neki a kárpótlást, akár a csillagos eget is lehoztam volna neki ha azt kérte volna. Nos, mit szeretne még tőlem? Újabb kárpótlások halmazát? Az a helyzet, hogy sokáig én sem lehetek szeretetszolgálat, bármennyire is titkon a szívem akárcsak egy ártatlan bárányé, nos, nem érzem úgy, hogy kötelességem lenne megint csak elhalmozni őt. Ami megtörtént, tudtommal nem csak én élveztem egyedül. Különben nem hagyta volna.
Viccet félretérve; egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki semmiségért jött volna. Egy pillanatra a szívem is abbahagyta a dobogást a helyén, mintha valami rosszat éreznék előre. Miért jött?(..) Egy fekete farmernadrágot segítettem magamra, s háttal állva neki csak némán csatoltam be az övemet. Aztán a kanapé karján pihenő V vágású, szürkés ingemet lekapom onnét és azt is nemes egyszerűséggel segítem magamra. Nem szándékoztam előtte így megjelenni, azonban nem az én hibám, hogy ilyen órákban törte rám az ajtót morcis arculattal. Azt hiszem, hogy a mai világban talán luxus előre szólni, ha megérkezik. Miért is nem lepődöm meg?
Egy szót sem szóltam. Nem tudtam. Különben sem beszéltem feleslegesen, és úgy érzem, hogy nem érnék el vele semmit sem ha kórosan kérdezősködnék az ittlétével kapcsolatban. Én beengedtem, szívesen látom őt a vendégemül. De csak is azért, hogy végre kinyögje mit akar.
A nappali elején volt egy üvegvitrin, amihez odasétáltam, s kinyitva azt tanakodni kezdtem a sok üveg között magam előtt. Mivel az alkoholt akkor sem utasította el, miért utasítaná el most? Különben sem tűnik idillnek, az alkohol meg különben is lazítja az embert.
Közel százéves whisky akadt a kezem ügyében, amit amúgy még fel sem bontottam. Szóval örülhet, mert vagyok annyira kedves, hogy nem az egyik legihatatlanabb löttyel fogom megkínálni. Pedig vagyok annyira gonosz, hogy megtenném.
- Nem tűnsz túl nyugodtnak. - Hosszas hallgatás után szóra bírom a szám. Mindeközben két pohárba töltöttem magunknak, és kényelmesen foglaltam helyet a kanapén, s azt követően megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy ha gondolja akár le is ülhet. Az egyik poharat magamhoz vettem, és nem habozva egy könnyed, talán kiéhezett lendítéssel csúsztattam le a torkomon a maró italt. - Csak nem volt rossz ötlet boszorkányt kreálnom belőled? Megesik, hogy itt a városban újjászületik a boszorkányvadászat. Fogadd el, kedvesem. - Ironikus mosoly feszült ki a képemre, ahogy ráemeltem mélybarna íriszeimet. Egyébként valóban előfordul, ha néha megtalálnak egy ügyetlen boszorkányt és egyszerűen csak kilógatják a mocsárban a bűzlő kutyák közé. A boszorkányok erősek. Ugyanakkor ha valóban veszélyben van, nem lennék rest megóvni őt. Miért is hagynám, hogy bántsák őt? Valamilyen szinten kötődöm hozzá.


Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Ápr. 25, 2017 8:38 pm
Ugrás egy másik oldalra

LEZÁRT JÁTÉK & SZABAD JÁTÉKTÉR!
Vissza az elejére Go down

avatar
Vendég



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 26, 2017 11:48 pm
Ugrás egy másik oldalra


family isn't always blood
Úgy tartották egykoron, hogy a felmenők bűneit egyszer a gyermekek fizetik meg és talán most jött el ennek a tartozásnak a megfizetése. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen bűnt követhettem el azért, hogy gyilkossá válljak. Nem én voltam azokban a pillanatokban, mintha csak egy üvegfal mögül szemléltem volna a világot és valaki dróton rángatott volna, elmémet megmérgezte volna téves gondolatokkal, amiket valójában nem is hallottam. Egyszerűen csak nem értettem, hogy miért történik ez velem. Eleinte nem is tudtam, hogy én vagyok, majd az akaraterőm idővel felébresztett, de sose időbe, ahogyan ma se. Ma megint meghalt egy fiatal lány, meg talán még többen. Idővel minden gyilkos megbékél a tetteivel, de én képtelen voltam rá. Nem tudtam elfogadni azt, hogy ismeretlenek életére török és az okot nem ismerem, pedig biztosan van. Mintha csak az, aki olyankor irányít, az akarna ezeken az embereken bosszút állni.
Éreztem, hogy idővel gyengülök, hogy nem fogom bírni. Mintha csak valaki ismét felszínre akarna törni, mintha csak el akarná lopni az akaratomat, hogy olyat tegyen, amivel még több fájdalmat okozhat. Idővel pedig könnyedén adta meg védtelen és gyenge testem a küzdelemnek, míg végül már nem csak menni nem bírtam teljesen, hanem a képszakadás is bekövetkezett. Nem akartam tovább küzdeni, mintha hirtelen nem láttam volna semmilyen fényt, kiutat ebből és még inkább rosszabb volt, hogy most már a „testvéremet” is belerángattam a dologba.
Az idő megszűnt létezni és egy ismerős réten találtam magam. Jól ismertem ezt a helyet, hiszen egykoron itt éltünk a testvéremmel, apánk… Nos, ő néha volt, néha nem, de sose volt valódi. Édesanyánk életének köszönhetően idővel mi kerültünk volna a képben, de sose engedtem, hogy a testemet bármelyik férfi kihasználja. Egyszerűen képtelen lettem volna rá, még akkor se, ha emiatt mihaszna és más szebbnél szebb jelzőkkel illetett édesanyám. De most ott minden békés volt. Gyerekek voltunk még, a mosoly könnyedén szökött az arcomra, de aztán valami nedveset éreztem és riadtam rezdültem össze, de a szemeim továbbra se engedelmeskedtek…. nem bírtam kinyitni.
A csend könnyedén telepedett rám, ahogyan a sötétség ölelt körbe. Hiába futottam, hiába kerestem többé nem leltem azt a békét, amit egy korábbi álomkép szolgált, mintha csak utoljára meg akarta volna magát mutatni, hogy utána örökre eltűnjön, ahogyan a testvéremhez köthető összes emlék, de egy sose tűnt el… Már kezdett bekúszni a legborzalmasabb kép, ami még hozzákötött, de aztán hirtelen meghallom a nevemet.
Szemeim lassan nyílnak ki, a szobában lévő fények elvakítottak eleinte, így kisebb időre volt szükségem, mire sikerült megszoknom világosságot. Kíváncsian pillantottam körbe, majd riadtam ültem fel, amikor is megláttam Kol-t.
- Hol vagyok? – csak ennyi csúszott ki ajkaim között kissé remegve, majd vöröslő tincseimbe túrtam. – Mi történt? – mintha csak attól tartottam volna, hogy amíg kiütve feküdtem addig is bántottam valamit. Ezernyi kérdés özönlött elmémbe, de még se bírtam őket szavakba önteni, kimondani, mintha csak attól félnék, hogy ez se a valóság és valakinek az ügyes trükkje, semmi több.

Bocsánat a késés miatt! 27


©
Vissza az elejére Go down

avatar
Vámpírboszorkány •• a világ egyik legfurcsább teremtménye vagyok, tele meglepetéssel
Chatkép :

Kedvenc dal :
killpop
Tartózkodási hely :
lost inside my insane mind ●●
Hobbi & foglalkozás :
troublemaker ●●



A poszt írója Kol Mikaelson
Elküldésének ideje Vas. Nov. 27, 2016 12:23 am
Ugrás egy másik oldalra

>> előzmény

Elijah az erkölcsös, Nik a nagy, csúnya király, Rebekah a kis barbie baba, nem beszélve aztán még a kis Mikaelson porontyról akkor még. A testvéreim szemében csak egy jó nagy görcs vagyok. Kéne vagy százszor ennyi ujj számomra mint ami van, hogy megtudjam számlálni minden egyes hibámat, amiket nyilván nem fogok elismerni. Elijah volt mindvégig az, aki hozzám csapta az összes botlásaimat mint egy üres tejes zacskót, de azt soha nem hordozta figyelmén egyszer sem, hogy amikor emberek voltunk, mennyire másabbak voltunk. Azt állítja, hogy nem mi vagyunk a hibásak a tettünkért, hanem azok, akik ezzé tettek minket. Az a helyzet, hogy már pár éve táncol a lelkem a testemben, és láttam egyet s mást. Voltak vámpírok, akik sokkalta szentimentálisabbak voltak még az embereknél is. Akik küzdöttek az ellen, hogy még ne váljanak teljesen szörnyeteggé, akárcsak mi. Szinte minden vámpír belőlünk táplálkozik mint az élet nagy tanulságaiból, és valamelyik beleesik abba a körbe amibe mi, valamelyik pedig úgy él, mint azelőtt; emberként. Nem különösebben érdekelnek ezek a tények, mindössze ez csak egy igazolás arra, hogy csak is a saját életünk kovácsai lettünk. Elijah is követett el nem egy bűnt, de még is próbálkozik belemártózni abba, hogy ő igen is jó. Mindannyian tudjuk, hogy Elijah is épp akkora szörnyeteg, akárcsak én, vagy Klaus. Nincs kivétel, az a helyzet. Ezek a gondolatsorok sem érdekelnek, mindössze ez csak egy alá támaszték arra, hogy minden amit mondd ellentétes az igazzal. De mit is vártam többet?
Itt tartok egy lányt a karjaimban, aki különben ártatlan, még sem tehet arról, hogy ez történt vele. Mi ősök nem ilyen csapdába estünk, mint most ő. Talán sajnálatnak tűnik mindaz, amit most magamban élesztek, de ne ess bele a tévedésbe. Én nem tudok sajnálni senkit sem. Nem megy, bármennyire is szerettem volna. Kihűlt minden.
Még is foglalkozom vele, és nem hagytam őt magára most már másodszorra. Ellenkeznek gondolataim velem szemben, hiszen mindennek az ellentétét csinálom annak amit gondolok. Az eszem azt mondta, hogy ott kellett volna hagynom, hogy elfogadja Seraphina azt amivé lett, de a nem létező szívem pedig idáig vezetett, vele a karjaimban.
Üres gondolatokkal fektetem le őt a nappaliban lévő kanapéra, hogy még is csak kényelmesen legyen.
Pár pillanatig csak figyeltem őt, és tanakodtam magamban, hogy mivel tehetném magamat hasznossá, míg végül a fürdőszobából egy vizes ronggyal tértem vissza, és letérdelve mellé a földre, nos, elkezdtem letörölni a karjára és arcára rászáradt vérfoltokat. Egészen gyengéden húzom végig bőrén a langyos vízbe mártogatott rongyot, melyből néhány csepp víz kiszalad közben, annyira megszívta magát.
Időközben Bonnie ruhái közül kiszedtem néhányat, bár ígérem neki, hogy majd szerzek be helyettük másikat, de kénytelen vagyok most Seraphinat tiszta ruhával ellátni, hiszen szörnyen néz ki, bárhogyan is nézem.
Nagyjából sikerült kivakarnom őt a koszból és a vérből, de mindenképp ráférne egy kis zuhany, de az már nem az én térfelem. Még hagyom, hogy kipihenje magát, utána pedig majd beszélhetek róla arról, hogy még is miként legyen a továbbiakban. Kezdem úgy érezni, hogy elment az eszem, hogy a velem történtek után képes vagyok más gondjait magamon hordozni, de... igen, képes vagyok.
- Sera? - Szólalok meg hosszas hallgatás után, ám ez sem tűnt túl hangosnak. A hosszas hallgatásom végett a hangszálaim kicsit ellustultak talán, s bár többet szinte mondani sem tudtam. Egyelőre semmi ötlet sem járt a fejemben, hogy miként tudnék a gondjára gyógyírt találni. De mindent megteszek azért, hogy ne kelljen így élnie. Mintha csak magamat látnám. Egy megtört, zavarodott lelket.

©
Vissza az elejére Go down

avatar
Boszorkány •• a mágia hatalom, a hatalomért pedig nagy árat kell fizetni
Kedvenc dal :
The Golden Age
Tartózkodási hely :
❅ Mystic Falls & New Orleans
Humor :
❅ Sweet



A poszt írója Bonnie Bennett
Elküldésének ideje Vas. Nov. 20, 2016 9:51 pm
Ugrás egy másik oldalra

******
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Sponsored content
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra

Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vámpírnaplók Szerepjáték :: Itt élünk mi
- járd körbe városainkat -
 :: New Orleans :: Lakónegyed :: Kol lakása
-

Friss reagok
- lelked hangjai -






Álarc nélkül
- itt vagyunk -





Jelenleg 36 felhasználó van itt :: 10 regisztrált, 0 rejtett és 26 vendég :: 2 Bots
A legtöbb felhasználó (77 fő) Kedd Jún. 23, 2015 10:38 pm-kor volt itt.

Fajaink aránya
● ● számokban a valóság ● ●

csoportok ●
Ffi
Ember •
27
18
vámpír •
26
19
ősi vámpírok •
5
7
Vadászok •
8
9
Boszi / mágus
31
16
Farkas •
17
20
hibrid •
3
3
vámpírboszi •
14
6
Animágus •
3
2
dhámpír •
4
2
tündér •
2
2
Farkasboszi •
6
2
druida •
2
3