Hangos pukkanás, szóródás zaja, majd csend. Aztán egy üvöltés.
- ISAAAACCC!!!!
Úgy teszek, mint aki meg sem hallja a füldugón keresztül a rendező üvöltését, csakhogy a rendezőasszisztens megtalál és kirángatva a füldugót a fülemből, a rendező felé mutogat, kaján, kárörvendő vigyorral. Érzem, hogy a röhögés magában csak félig szól nekem.
- A rendező hívat.
Teljesen ártatlan arccal állok a rendező elé, akivel már jó pár filmet végigvittünk, s nem hiszem el, hogy még most is bekajálja az ajándékdobozokat. Az egyik a kezében van, henger alakú, körülötte azonban kisméretű pókok, és egypár egér, a kezében lévő henger tartalma. Egyik sem élő, merthogy én alkottam, jó pár órán keresztül, még a múlt héten, a megfelelő alkalomra vártam, hogy eljusson hozzá.
- Igen?
- Megmondtam, hogy ezt NE – mutat a földön heverő, apró gumipókokra és a műszőrből készült egérkompániára.
- Én teljesen ártatlan vagyok ebben – nézek rá továbbra is ártatlanul.
- Igen? Akkor ez mi? – hajol le, s két ujja közé csippenti az egyik pókot. Teljesen úgy néz ki, mint aki mindjárt kiadja a taccsot. Maga felé fordítja a műpókot. – „FITO” – tartja felém aztán a pók hasát. „from Isaac to Oliver” általában ezt "vésem" minden művemre, ha ő a célpont.
- Lenyúlták a kedvenc pecsétemet? – kérdő hangsúllyal válaszolok. – Jaj, Oliver, igazán ünneprontó tudsz lenni – ezt nem kellett volna mondanom, az elemi félelme előjön a dühe mögül. Hiiii, bakker, ez gyerekkorában beesett egy pókokkal, egerekkel teli gödörbe, s órákig tartott, míg kihozták onnan.
Régen hallottak tőle olyan ordítozást, mint akkor. Kis híján kidobott a forgatásról, de mivel már így is csúszásban voltunk, nem tudott volna más maszkmestert keríteni. Amúgy sem tudott volna, mert a jobbak közé tartozom, s mert híresen szeret hamar dühös lenni Oliver, ezért is lett a célpontom. Mert miután kiordibálja magát, csodák csodája, mindenkihez kezesebb lesz. Ha ezen múlik, hogy tudjak dolgozni, a forgatások nagyon nagy részén nyugodtan, hol érdekel engem, hogy öt percig minden hajam az égnek áll, úgy ordít? Szerintem az egész stábot nem, engem is beleértve.

Drága fiam!

Nagyapád mondta a hírt, hogy Rosaweta már nincs közöttünk. Jól vagy, hogy vagy? Úgy sajnálom, hogy nem lehetek melletted, úgy szeretnélek most átölelni! Átérzem, milyen lehet elveszíteni azt, akit igazán szeretünk.
Szeretném, ha meglátogatnál, ha csak rövid időre is, úgy szeretnélek látni.

Csókol:
Anyád

Lassan hajtom össze a levelet, aztán a tűzbe dobom, bámulom egy ideig. Hja, persze, majd elmegyek hozzá, hogy aztán megint még jobban a depresszióba zuhanjon. Már az is valami, hogy ilyen értelmes levelet tudott írni. Ha ő írta egyáltalán.
Húgom sem érem el, így a családomat én fogom képviselni a temetésen, az egészet egyedül szerveztem le, miközben az ikertestvéremet is kerestetni kezdtem, már másfél hete nem ad semmilyen jelet magáról. Kétpetéjűek vagyunk, senki meg nem mondaná, hogy ikrek is, de még azt sem, hogy testvérek.
Nézhetem a temetésen Rosaweta szüleinek vádoló pillantásait, szerintük én tehetek arról, hogy meghalt, minek engedte elutazni? Cserébe a kedvességükért kizártam minden ügyintézésből őket, ha már nem akartak lelki támaszt adni nekem.
A temetést nem részletezem. Úgy történt, ahogy előre vártam. A rosszalló pillantásukat farkasszemezéssel söpörtem el,  s nem fogok velük találkozni többet, a végrendelet felolvasására egészen biztosan nem vagyok hajlandó elmenni.
Utolsónak mentem el a helyszínről, s folyton azon járt az agyam, vajon a tömegből kikkel hentereghetett a volt nejem? S hogy mennyire legyen rózsaszínű az a konfetti áradat, amelyet kedves ex-após-anyósék fognak kapni holnapután, mikor a lányuk születésnapja lesz? Mi legyen a pecséten? WLFI vagy FY?

Elköltöztem New Orleansből, nem adtam el a házunkat, nem akarom, hogy a szülők rátegyék a kezüket arra, ahol boldog voltam. Mystic Fallsba költöztem, s vissza csak munka miatt járok (és a tequiláért).
Ami rosszabbul sült el, az a tetőtérben talált sok lim-lom. A szüleim házából csak felpakoltattam a cuccokat, amikor a házba költöztünk, de a mostani költözésnél senkit sem akartam magam körül tudni. Megtaláltam anyám által vezetett fotónaplót, benne a képeinkkel a húgommal, aki a mai napig nem méltóztatik életjelet adni magáról. Megtaláltam azt a képet is, amely éppen azon a napon készült, amikor ráébredtem az erőmre, s hogy ki is vagyok valójában. Ahogy végigsimítottam a képen, kidudorosáokon futottak át ujjaim, mintha írás lenne a hátulján. Kivettem a képet, s megfordítottam. Az írást elmaszatolták filctollal, mára azonban már fakult rajta, s az elemlámpát alátéve olvasható vált a takart írás. Néha jobb a sötétben tapogatózni, mert a felirat, amit a hátlapon olvastam, örökre beleégett a retinámba.

Drága Jamesem!

Kiköpött te vagy, még az erejét is tőled örökölte. Igen, megtörtént.

Helen

Csakhogy az apámat Jacknek hívták. Tündérkeresztapám James, akit sokszor összetévesztettek apámmal, amikor együtt voltunk...

Kedves Isaac,

Végül csak sikerült még ma ideérnem és elolvasnom a lapodat, illetve elnézést, hogy megvárakoztattalak.  Amikor megláttam, hogy ráadásul egy tündért köszönthetünk személyedben, akkor még inkább megörültem, hiszen eléggé ritkaságba mennek pedig szerintem igazán sok lehetőség rejlik bennük. A pb-d illetően pedig egyet kell értenem Vera-val, hiszen

De térjünk is rá a lényegre, hiszen biztosan nem a fentebb említett dolgokra vagy kíváncsi igazán. Remekül fogalmazol, az írásod olvastatja magát, ahogyan kíváncsivá tettél még inkább a karakteredre. Érdekel, hogy mi lesz veled, miben fogsz még keveredni akár annak köszönhetően, ami vagy. Esetleg találkozol-e más tündérekkel is és még megannyi kérdés lappang bennem, de ez sose baj, mert így legalább egy követőd tuti akad. Ugyanakkor köszönöm neked ezt a kellemes későesti kikapcsolódást is.

Nem is szeretnélek feltartani tovább az össze-visszaszövegelésemmel, így hess foglalózni, majd mehet is a játék! Jó szórakozást!