[Gilbert ház.]

Kivettem egy szobát nem tudtam ott maradni bár Jeremy nagy lelkűen fel ajánlotta én meg sem bírtam még mindig nem tudtam a gondolattól elszakadni, hogy elé vetem magam egy vámpírnak.
Talán unalmas voltam nem tudom, de tudom Jeremy nem engem szeret és el kell fogadnom a tényt. Viszont rettegtem a gondolattól, hogy valaki megtámad. Ide fele jövet is magamhoz szorítottam a táskámat és siettem. Hogy ki tudjam fizetni a lakást párhónapra eladtam apám arany óráját. Beraktam a bőröndöm és az összes cuccomat bepakoltam a szekrénybe. Leültem a kanapéra és az összes eddigi dolgot körmölni kezdtem ami mostanában történt velem. Egyedül vagyok jobb, ha ezt megszokom minél hamarabb. Munkát kell keresnem és persze iskolába is kell járnom. Mivel,hogy ne kerüljek nevelő szülőkhöz nagykorúsítottam magam. Volt pénzem apám halála után, de nem tudtam meddig lesz elég az. Csak ültem és mélyedtem a gondolataimba.

[Kórház]

Szédülten jöttem ki a kórházból, olyan lehettem akár egy részeg. Bedugtam a zárat a kulcsba és besétáltam. Ide nem jöhetnek be, vigasztaltam magam. Megittam egy pohár vizet és halkan potyogtak a könnyeim. Egyedül vagyok, nincs senkim. Se lakásom, se barátaim, senkim nem maradt. Naplómba kezdtem firkantani. Ki írtam magamból a sok fájdalmat. És vártam a csodára.

(Iskola)

Kisebb nehézségek árán kibökte a portás, hogy merre van April szobája és mintha puskából lőttek volna ki viharzottam fel a hosszú lépcsőkön. Csoda, hogy nem fáradtam el. Amint a szobához értem határozottan bekopogtam..Muszáj lesz ezt megbeszélnem vele. Szörnyen érzem magam emiatt. Szeretem őt, de azt hiszem ezt elcsesztem.
Türelmetlenül vártam, hogy ajtót nyisson már ha egyáltalán itthon van.

Valaki kopogott az ajtón, nagyon remélem nem egy újabb vámpír az. A kifaragott ceruzámért nyúltam, hiszen más nem volt itthon és ajtót nyitottam. A sebem le volt tapasztva, de még rettentően fájt. Mikor kinyitottam az ajtót Jeremyt pillantottam meg és egy pillanatra mosolyogni kezdtem, mert el se hittem, hogy újra láthatom őt. Eszembe jutott mennyire fájt mind az ami történt és a mosoly lefagyott.
-Szia-Köszöntöttem őt még az ajtót fogva bal kezemmel amiben a ceruza is lapult.

Pár perc után ajtót nyitott nekem, de amit láttam eléggé meglepett. A nyaka elég nagy részen le volt tapasztva. Te jó ég, minek hagytam magára? ....Remek ez még a bűntudatomat is jobban növeli.
-April, mi....-nyeltem egyet hirtelen- ..mi történt? -kérdeztem aggodalommal a hangomban. Bár a választ tudtam.. Biztosan egy vámpír keze van a dologban...
Tekintetem egy pillanatra a kezére összpontosult amiben egy igencsak kihegyezett ceruzát fogdosott.. Na remélem nem hiszi azt, hogy én is vámpír vagyok..
Próbálva oldani a feszültséget közelebb lépve hozzá átöleltem.
-Sajnálom...-nyögtem ki csak ennyit..A szó is belém fagyott..

Láttam a döbbenetet az arcán és reméltem nem veszi magára a dolgokat, de ahogy ismertem biztosan.
-Nem érdekes-Mondtam lesütve a szemeimet és hirtelen átölelt. Annyira jól esett, vissza öleltem minden erőmből és éreztem, hogy kicsit izmosabb lett, de nem tettem szóvá. El engedtem és a pultra tettem a ceruzát.
-Gyere be.-Mondtam neki, majd becsuktam az ajtót. Tudtam, hogy ő nem vámpír, ha az lenne már rég halott lennék.
-Mi szél hozott erre Jer?-Kérdeztem, majd leültem a kanapéra.

-Ezt ne mond...-néztem rá szúrós szemekkel, majd amint elengedtük egymást és persze beinvitált kissé bizonytalanul, de belépdeltem és amint leült megálltam vele szemben.
-Gondolom nem mondanék újat azzal amiért jöttem..-sóhajtottam- Átgondoltam amit múltkor mondtam és baromi nagy hülyeség volt. Miért lennék szerelmes egy olyan lányba aki már nem is él? Nem, hogy röhejes hanem még hülyén is hangzik. -vágtam egy fintort, és tartottam egy pár másodpercnyi szünetet, hogy összeszedjem a gondolataimat. -Azt hiszem múltkor saját magamat hazudtoltam meg mert igenis érzek irántad valamit, és kimondhatatlanul nagy bűntudat gyötör mióta otthagytalak.. April én.....-léptem hozzá közelebb, hogy tényleg őszintén hasson amit mondok- ....azt hiszem szeretlek, és nem csak úgy mondom hanem tényleg. -mondtam ki, és mintha egy hatalmas nagy kő, sőt szikla esett volna le a szívemről.

Megrántottam a vállam. Én hibám nem ittam elég vasfüvet és a kórházban nem kértem segítségét Carolinának ezért támadott meg az a férfi is.
Aztán Jeremy beszélni kezdett. Figyelmesen hallgattam, őt. Közelebb jött hozzám én pedig felálltam. Némi mosoly csillant meg az arcomon és lesütöttem a szemeim, mert ha rá néztem volna vörös lettem volna, mint a rák.
-Én is szeretlek.-Néztem fel rá megsimítva az arcát.
-Nagyon is.-Tettem még hozzá és elmerültem a csodálatos szemeibe. Istenem köszönöm. Úgy éreztem fel lélegezhettem. Azt hittem azért jön, hogy elmondja, hogy költözzek vissza vagy azért, hogy megnézze élek-e még, de semmiképpen nem gondoltam erre. Ha nem lennék ura magamnak rég az asztalon toporzékolnék és sikongatnék az örömtől.

Elmosolyodtam válaszára és elég bátorságom lett ahhoz, hogy egy lágy csókot nyomjak az ajkaira, majd elszakadva tőle néztem ismét csillogó szemeibe.
-Örülök, hogy ezt tisztáztuk... -fújtam ki a levegőt megkönnyebbülten.
- De még van itt valami...-vontam fel a szemöldökömet és a nyaka és a szeme között cikázott a tekintetem.
-Mi történt veled? Ki tette ezt? -böktem a nyakára és eléggé komoly tekintettel nézve rá. Úgy néz ki ezek szerint a karkötő amit adtam az sem használt. Rohadt vérszívók. Komolyan minden elismerésem a vadászoké akik ezeket az undormány lényeket irtják.
-Kérlek mondd el! Mert nem lényegtelen. -mélyedtem el szemeibe már már kérlelően nézve rá.

Csókjától a hideg is kirázott. Örülten szerettem.
-Többé nem veszíthetlek el-Suttogtam megsimítva arcát. Persze nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy mi is lett velem.
-Megtámadtak az utcán és a kórházban is-Sütöttem le a szemeimet.
-Még a vasfű sem állította le amit ittam az nap. Aztán Caroline be vitt a kórházba, kérdezte adjon e vért, de nemet mondtam neki. Éjjel pedig egy másik vámpír támadott meg beledöftem 2 ceruzát, de a szeme se rebbent azt mondta nem igéz meg, hogy örökre emlékezzek rá-Mondtam szomorúan még mindig a földet nézve.
-Nem akartak el engedni a kórházból se, de el kellett onnan jönnöm Jer-Mondtam most már szemeit kémlelve. Elég rosszul is voltam a sok vérveszteségtől nem akartam ott maradni ahova bárki be mehet.
-Félek..-Néztem rá. Azt hittem egyedül kell megbirkóznom mindezzel és már kezdtem megbarátkozni a tudattal is, de vissza kaptam őt. Nem akarok több ember elveszteni az életemben és tudom, hogy ebben hasonlítok is rá.

-Nem is fogsz. Ezt garantálom. Így görbüljek meg. -mutattam fel viccelődve az ujjamat.
A következő mondatai viszont lesokkoltak. Éreztem, hogy ez lesz... Ebben a városban semmi sem megy átlagosan...Néha kezd elegem lenni ebből.
-A lényeg az, hogy nem ölt meg az egyik rohadék vérszívó sem. -mondtam kissé indulatosan. Eléggé kiakasztott, hogy ilyen történt annak ellenére, hogy próbáltam vigyázni rá..
Láttam rajta, hogy eléggé sápadt és ködös a tekintete is. Ami csak egy valamire utalhatott, mégpedig arra, hogy nincs jól. Bár ezt a vak is látja.
-Szerzek neked vámpírvért. Nem nézhetem tétlenül ahogy kimegy belőled minden erő. Mert nem úgy nézel ki mint aki egy csapásra meggyógyul. -mértem végig a tekintetemmel.

-Ezt már szeretem!-Nevettem fel viccesen, majd végig simítottam az arcát és ajkon csókoltam. Életemnél is jobban szeretem őt.
-Már nem lesz baj itt vagy velem!-Mondtam neki. Még mindig szédültem és ez látszott is rajtam.
-Ne kérlek jobban leszek..-Nem akartam vért inni féltem tőle, hiszen apám emsélte, hogy a vértől én is azzá válhatok, mint ők.
-Jeremy ígérj meg nekem valamit.-Mondtam neki.
-Nincs és nem is lesz egy más előtt titkunk rendben?-tettem a kezemet a mellkasára.

Viszonoztam édes csókját és közelebb vontam magamhoz. Hosszú idő után most éreztem úgy, hogy igazán szeretek valakit, mégpedig ŐT.
-De April, látszik rajtad, hogy nem vagy jól.. Nem akarom, hogy bajod essen. -néztem rá komoly és teljesen határozott tekintettel.
-Megértem ha félsz ettől, de nem lesz gond. A lényeg az, hogy jól legyél. -nyomtam egy csókot a homlokára.
-Megígérem! -esküdtem meg rá, és akarva akaratlanul is kibukott belőlem egy sóhaj.

Aggódott értem ami nagyon aranyos volt tőle. Végre valaki aki törődik velem, jól esett és tudom, hogy neki is. Ugyan azokon mentünk át mind a ketten.
-Rendben.. oké... oké.. az íze is aggaszt-Nevettem kicsit próbáltam viccesen felfogni.
Aztán felsóhajtott, tudtam, hogy itt van valami még ami nem stimmel.
-Jer.. nincs semmi más amit el akarsz nekem mondani?-Mondtam rá pillantva aggódóan.

Az egész az én hibám. Nem kellett volna elküldenem hülye kifogásokkal. Nem esett volna semmi baja, ha ott marad velem. De a hülye fejemmel ezt is elcsesztem. De ezentúl másképpen lesz. Nem hagyom egy pillanatra sem magára. Annyira elegem van már a vérszívókból.
- Azt hiszem nincs. - Ráztam meg a fejemet. - De ígérem ha biztosan tudok mindent megosztom veled. De nem akarlak összezavarni semmivel ami nem biztos. - Hajoltam oda hozzá, hogy gyengéd csókot leheljek ajkaira.

Nem akartam túl kombinálni a dolgokat, ha lesz valami csak el mondja nekem. Csókját viszonoztam és átöleltem.
-Olyan jó, hogy itt vagy velem.-Suttogtam. Annyira jó lenne, ha ez a pillanat örökké tartana és az is, ha nem hagynám el őt többé.
-megvolt, hogy én mit csináltam, na és te ez idő alatt?-Kérdeztem felnézve szempilláim alól.

-Az érzés kölcsönös. -jelentettem ki őszintén egy halványabb mosollyal az arcomon. Régóta nem éreztem ilyet. Anna volt az egyetlen akit valaha is szerettem, de most itt van nekem April, és kezdem napról napra egyre jobban megszeretni.
-Ellátogattam az iskolába, de nem volt semmi érdekes. Jött valami új professzor és ennyi. Átlagon is aluli dolgok, ennyi. -vontam egyet a vállamon. Tényleg, ez elég szokatlan, hogy nem történt semmi eddig, de nem is bánom. Ennek mindig így kéne lennie.

Aranyos volt ahogy a szemeit rám vetette, vörös lettem, mint a rák.
-Szeretlek-Suttogtam halkan. Hirtelen valami profról kezdet beszélni. Nem értettem, hogy kiről beszél aztán eszembe jutott, hogy apám halála előtt rengeteget beszélt valami profról.
-Mi volt a neve?-Kérdeztem izgatottan. talán tudhat valamit apám halálának ügyében.
-Mit mondott?-Árasztottam el őt kérdésekkel.

-Én is szeretlek. -simítottam végig arcának puha bőrén, majd amikor kérdésekkel kezdett el bombázni egy pillanatra elgondolkodtam, hogy mi is volt a professzor neve, de aztán bevillant.
-Valami Shane professzor. Eléggé sejtelmesnek tűnt. -vontam vállat egyszerűen- Ha jól emlékszem akkor a misztikumok a szakterülete, boszorkányok meg ilyenek. Szerintem ez nem véletlen. -jegyeztem meg és egy pillanatra megforgattam a szemeimet. Biztos tud valamit a városról, mindenki okkal jön ide, és meglepően sokat tudott rólam is.

Elmosolyodtam érintésétől aztán hirtelen el engedtem és még kezét fogva, de a szememben vissza
tükröződött az, hogy gondolkodóba estem.
-Jézusom Jeremy.-Mondtam a fejemhez kapva. Láttam az arcán a kérdőre vonást ezért válaszoltam.
-Apám halála előtt róla beszélt folyton és őt emlegette és beszéltek telefonon órákig.-Mondtam megrémülve.
-Tudhat valamit apám haláláról?-Mondta rá nézve és még mindig aggódóan.

Amikor meghallottam a "Jézusom" szót már tudtam, hogy valami nem stimmel, ezért igencsak kérdően és értetlenül néztem rá.
-Tudtam, hogy valami nincs rendben vele... Rólam is tudott egy pár dolgot.. Érdekes.. -jegyeztem meg eléggé sejtelmesen. Lehet, hogy köze lenne April apjának a halálához?
-Fogalmam sincs, de ha érdekel akkor megkereshetem majd és megkérdezhetem. Hátha akkor többet is megtudok róla. - Hát igen, biztos vagyok benne, hogy van valami hátsó szándéka, tudatlan emberek nem nagy számban jönnek a városba, sőt szinte alig. Kifogok deríteni mindent ezzel kapcsolatban.

-Nem Jeremy, nem mész egyedül. Veled megyek, ha kell taníts meg engem, hogy hogyan védjem meg magamat, de nem hagyom, hogy el menj-Mondtam neki megfogva az arcát.
lehet köze van apám és a többi 11 ember halálához? Nem apám biztosan nem ment volna bele, hogy
bántson még 11 embert nem az lehetetlen.
-Ebben a városban már semmi sem stimmel.-Mondtam.
-Érdeklődött a családod felőle? Vagy a barátaid felől? -kezdett ez a dolog kissé felhúzni, végre van valami bizonyítékom, valami kézzel fogható dolog ez ügyben.
-Tényleg nem mondtad azt se ki lett Elena férje?-Kérdeztem rá, hátha Elena is tudna segíteni a nyomozásban vagy esetleg befolyásos férje van.

-Az önvédelemben nem nagyon tudok segíteni neked... Nekem se megy százszázalékosan. -jelent meg egy kisebb grimasz az arcomon, majd kezeit lehúzva az arcomról a saját kezembe vettem és gyengéden simogatni kezdtem hátha ettől megnyugszik.
-Csak a családomról. Tudta, hogy a szüleim meghaltak, pedig elvileg csak most jött a városba. -gondolkodtam el ismét egy pillanatra.
-Damon Salvatore...Már gyerekeik is vannak, de mióta együtt vannak Elenát alig látom. -vágtam kissé csalódott tekintetet.

-Jó.. jó, de akkor is veled megyek, ha úgy döntesz megkeressük.- Mondtam neki még mindig idegesen aztán
a kezemet kezdte el simogatni amitől megnyugodtam egy picikét. Rá mosolyogtam egy olyasfajta
köszönöm, hogy vagy nekem mosollyal.
-Ez fura-Mondtam elgondolkodva. Honnan tud ennyit Jeremyről?
-De édes gyerekek, de legalább nem vámpír Damon.-Mondtam aztán valami furát láttam Jeremy arcán.
-Az??-Néztem rá értetlenül.

-Rendben. - nyomtam egy apró csókot ajkaira és a kanapéhoz sétáltam vele még mindig a kezét fogva, majd az ölembe húztam.
Amikor azt hitte, hogy Damon nem vámpír egy eléggé hülye arckifejezést vehettem fel. Jó is lenne ha nem az volna.
-Igen az...Féltem is Elenát tőle. Bár megváltozott, de akkor is. -grimaszoltam egyet. Igaz Elenával nem sokat találkozom és Damon-el sem, és nem is tudom mik zajlanak le náluk, de akkor is féltem Elenát.
-Igazából lehet, hogy csak azért vagyok ilyen pesszimista mert hiányzik Elena...-sóhajtottam feszülten.