Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 7:44 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Abba inkább ne menjünk bele szívem, hogy ki, miért, és hogyan terelt az utadba - vágok ijedt fejet. Végeredményben Gwennek kellene köszönetet mondani érte, és jobb, ha őt kihagyjuk a történetből. Az egyetlen találkozásunk nem igazán végződött túl jól, egyikünk számára sem.
Egy fejrázással elhessegetem magamtól a gondolatot, és élvezem, ahogy a hajamat turkálja. Tudja jól, hogy ezt mennyire imádom, ahogy én is tudom, hogy az egyik szexepilem a kócos hajam, amit ő is kedvel bennem. Kár, hogy ez csak addig tart, amíg vissza nem térünk az asztalhoz, ott viszont a következő mondata nyomán jókorát nyelek.
- Jaj - pislogok kissé félve - kérlek, csak óvatosan adagold az információkat. Nehogy most jöjjön az, hogy háromszor elvált vagy, és két tucat gyereket rejtegetsz különféle helyeken - vigyorgom el magam aztán szélesen. - Kíváncsi vagyok rád, mert mindent, de tényleg mindent tudni akarok rólad. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy egy nőnek mindig vannak titkai, és elvileg kellenek is, hogy legyenek. Szóval ha nem kötsz mindent az orromra, hidd el, nem lesz belőle sem háború, sem válás - szögezem le már most, aztán követem a tekintetét, ahogy kinéz az immár sötétbe burkolózó városra.
- Igen, igazad van - bólintok. - Csak nehogy visszájára forduljon a dolog, és a kaszinó fosszon ki bennünket - mormolom már halkabban, mintegy lábjegyzetként, majd felemelve az ujjamat jelzem a pincérnek, hogy fizetnék.
A főúr szinte azonnal ott is terem, lerakja elém a két vacsora számláját, majd közli, hogy a friss esküvőre való tekintettel a pezsgőre a ház vendégei voltunk. Leesik az állam, beletelik némi időbe, míg képes vagyok felfogni az információt, és megköszönni a nagyvonalú és nemes gesztust. Ennek kompenzálásaképp elég tisztességes borravalót rakok le az asztalra, aztán kezem nyújtom Les-nek, miközben nem tudom nem észrevenni, hogy jó pár tekintet fordul felénk. Egész pontosan, a feleségem felé, és elönt a határtalan büszkeség, hogy milyen gyönyörű nő is a feleségem.
- Nem engedlek egyedül az éjszakába. Egy testőr rendel. Egy több, mint testőr - nevetek fel. - Menjünk, szívem. Talán Fortuna ma éjjel mellénk áll.

(kaszinó)
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 6:58 pm
Ugrás egy másik oldalra
Chriest & Leslie

A megnyugtató dallamú szívverést hallgatva átjárt a melegség, összefonódó ujjaink nézve a két gyűrűn játszó fényeket néztem. A mázsás súly, aminek eleinte gondoltam őket, nem ért el. Nem éreztem tehernek, nem éreztem mást, csak a nyugalmat, s azt kívántam, bárcsak minden itt és így maradna. Ha nem változna semmi, de a régi félelmem most mintha enyhült volna. Talán igaza volt...
Telnek a percek, a zene ritmusára ringatózva gondolataim lecsillapodnak, s mikor megszólalok, valóban úgy érzem, hogy minden erőmmel azon kell lennem, hogy bebizonyítsam, nem hiába nem hagyott el. Be kellett bizonyítanom neki is és magamnak is, hogy képes vagyok úgy magam mögött hagyni a dacos lányt, aki mindentől fél, még a félelmének beismerésétől is, hogy mégis meg tudjon maradni annak, aki, s ne változtassa ez az egész meg. Szemének borostyán színében elveszve mosolyodom el szavain és az elmorzsolt könnycsepptől elhatározásra jutok: ma este nincs több pityergés, és ezt az énem ideje parkolópályára tenni.
Bárki is terelt az utamba, örökké hálás lehetek neki.–állapítom meg, mikor még szorosabban magához von, s csókja ízétől megborzongok egész testemben. Míg más párok hirtelen repülnek szét, ő még szorosabban von magához, amin csak mosolyogni tudok, derekáról tarkójára csúsznak ujjaim, s az apró fürtökkel játszva állom tekintetét, míg végül le nem vezet a parkettről, vissza asztalunkhoz.
Szavainak hála mosolyom kiszélesedik, szerelmes pillantásom pedig tagadhatatlanul uralja arcom minden vonását.
-Nagyon tetszik ez az ötlet. De azt akarom, hogy te is tudj meg rólam mindent, többet, mint amit eddig megismertél. Bár kaliforniai prériket nem ígérhetek.-vonok vállat, majd megiszom a poharamba töltött pezsgőt és előrébb hajolok.-De tudtommal a mai terveid között még szerepel egy kaszinó kifosztása. És bár egy hetet nem lehetsz nászúton, a ma és a holnap tökéletes lesz. Csak holnapig legyél ennyire üde és fitt, mint most.-csipkedem, és felállok a székből, megigazítva ruhám.-Csak nem engeded, hogy egyedül menjek ki az éjszakába.-mosolyodom el angyalian, és nézek ki az ablakon, megállapítva, hogy kint már javában sötét van.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Feb. 15, 2017 6:33 pm
Ugrás egy másik oldalra
Ahogy a parkettre érünk, összefűzzük az ujjainkat, aztán Les hozzám bújik. Fejét a vállamra hajtja, míg én lágyan cirógatom a hátát, miközben a zene ütemére mozgunk. Ez azon ritka pillanatok egyike, mikor egyikünk sem beszél, még ő sem. Csak átéljük a pillanatot, a másik közelségét, a meghittséget, a békés pillanatokat, amik oly ritkák a mi életünkben - nem magunknak, hanem a sorsunknak köszönhetően. Csak akkor mozdulok meg, és nézek rá Les-re, amikor megszólal, akkor elmosolyodom gyengéden és kedvesen.
- Nem - rázom meg a fejem. - Én köszönöm neked, hogy szembeszálltál a félelmeiddel értem. Tudom, hogy nem leszek tökéletes férjed, de azt ígérem, hogy olyan leszek, aki majd mindent megpróbál. És soha nem lettem volna képes elengedni téged. Ahhoz már túlságosan is itt élsz bennem. És ami azt illeti - fordulok vele egyet - hagy mondjak még valamit. A lakás, ahol élünk nem szegény, mert te is benne vagy, és nem kicsiny, mert én elférek a szívedben is - hajolok le, hogy egy apró, szinte érintésnyi csókot nyomjak az ajkára, aztán ahogy elhallgat a zene, a többiekkel ellentétben, kik elengedik a partnerüket, én magamhoz szorítom Lest.
Újabb dal jön, aztán újabb, és újabb... elég jól eltelik az idő, csak akkor veszek róla tudomást, mikor az előtérben lévő óra ütni kezd. Akkor visszavezetem Les-t az asztalhoz, és nagy sóhajjal én is leülök.
- Kár, hogy ilyen rövidre szabott az időnk - motyogom. - Bár egy hetet tölthetnék most veled egy nászúton. Figyelj rám - hajolok előre, és kitöltöm a pezsgő maradékát a poharainkba - meggyőztél. Nem adom el a lakókocsit, egy okból kifolyólag. Nem fogok tudni soha míg élünk aranyat, és gyémántot letenni eléd, vagy éppen rád. De tudok adni talán olyat, amit mást nem. El akarlak vinni oda, ahol gyerek voltam, és megmutatni mindazt, amit akkor láttam. Azt akarom, hogy lásd az óceánt, és érezd az illatát. Azt akarom, hogy tudd, milyen édes tud lenni a kaliforniai vörösfák aromája, mikor leszáll az alkony. Azt akarom, hogy leülj a tűz mellett a végtelen prérin, és nézd a fejed felett ragyogó csillagok ezreit, és a Tejutat. Az egész világot le akarom tenni a lábad elé - mosolygok Les-re szerelmesen.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Feb. 14, 2017 3:25 pm
Ugrás egy másik oldalra
Chriest & Leslie

Nem a házról volt szó. Nem elsősorban arról. Egyszerűen elkezdtem előre tekinteni, s talán kicsit jobban is beleéltem magam a közös jövő tervezgetésébe, mint kellett volna. De még így is volt bennem egy olyan indok, amiről ő nem tudhatott. Egyszerűen magam mögött akartam hagyni mindent, ami lekötött, ami a múltamra emlékeztetett. Szokásom lehetett volna az ilyesmi, hisz már harmadjára lépném ezt meg. Viszont azt hiszem, hogy ez lenne az utolsó, s most először valóban valami szebb jövő reményében tenném meg, amiben már nem vagyok magányos és távolról sem vagyok annyira kirekesztett, mint előző költözésemkor. Akkor jó okom volt, most is az van. Ennyi volt az egész. Értékeltem az ötleteit, elmosolyodtam és inkább a falatozásra kezdtem koncentrálni, amikor az „igazából” után elhallgat, kíváncsian pillantok fel, de mikor mégis úgy dönt, hogy nem osztja meg a gondolatait velem, nem firtatom tovább a dolgot. Nem sok kedvem volt sem vitatkozni, sem pedig olyasmiről dönteni, aminek nem ez volt a legjobb pillanata. Bár érdekelt, hogy mit akart mondani, láttam arcán, hogy nem biztos, hogy tetszene az ötlet, s pont ezért engedtem ezt el a fülem mellett.
-Holnapra nekem jobb ötletem van.-harapok alsó ajkamba, rá emelve kék szemeim. ugyan ezzel semmi biztosat nem mondok, csupán elejtek egy morzsát, amit aztán bárhogy továbbgondolhat, ezt rábízom.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, az ölembe terített szalvétát összehajtva, megtörlöm szám, és Chriest-el oldalamon, elindulok a táncparkett felé. A dal hallatán elmosolyodom és felcsillanó kék szemekkel fordulok táncpartnerem, s immár férjem felé.
-Furcsa véletlenekbe botlok melletted.-suttogom miközben ujjaink összefonódik, vállára csúsztatom kezem, és úgy kezdek el lépkedni a zene ritmusára, s idővel nyugtázom, hogy mások is csatlakoznak hozzánk. -Köszönöm a mai napot. És azt, hogy nem engedtél el.-hajtom fejem vállára és szívom be a megnyugtató, ismerős illatot, élvezve, ahogy testünk összeforr. Emlékezni akartam erre a pillanatra, s szívverését hallgatva szuszogok nyakába, ahogy próbálom visszafogni magam, hogy a mai napon sokadjára már ne engedjem elszabadulni könnyeim. Valahogy egy fél éve még nem gondoltam, hogy el fog jönni ez a pillanat. Sőt, azt se, hogy valaha az életemben megállapodok egy férfi mellett, akiért képes lennék bármit feláldozni. Igaza volt, ennek a napnak rólunk kellett szólnia, nem az anyagiakról, a tervezésről... csak a pillanatokról, amikre emlékezni akarunk, mikor a gyerekeink kérdezősködni kezdenek arról, hogyan is alakult így az életünk, hogyan találkoztunk, s osztoztunk minden pillanaton, ami megadatott.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Feb. 13, 2017 6:08 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Minden házban laktak már emberek előttünk - vonok vállat. - Úgy értem, ha veszünk egy házat, nem mi leszünk az első lakók ott sem. Ki tudja, milyen történelme van már előttünk. Lehet, hogy egy kísértettel fogjuk megosztani majd a padlásunkat - mosolygok, aztán mikor lenyelem az utolsó falat steaket és spárgát is, elgondolkodva nézek Les-re. - Ha zavarnak a fehér falak, kifesthetem. Rakhatunk fel képeket... vannak megoldások. És veszünk egy új mikrót. Nem ezen fog múlni a boldogságunk - törölgetem a számat. - Értelek én, pontosan értelek, miért akarsz költözni, és osztom a véleményed. De én azért nem szaladnék ennyire előre. A saját házhoz pénz kell. Na, ennek vagyunk híján - dünnyögöm. - Igazából... - kezdek bele, de el is hallgatok. Ha most kibökném, hogy megfordult a fejemben, hogy Dominic-tól kérjek kölcsön, Les azonnali hatállyal lebeszélne erről, vagy egyenesen megtiltaná. Méghozzá fővesztés terhe mellett. Persze, én sem önként és dalolva tennék ilyet, de csupán kölcsönről lenne szó. Visszafizetném, vagy akár le is dolgoznám nála. Az egyetlen bátyámnak annyi a vagyona, hogy belefulladhatna, még ha nem is ismerjük igazán egymást, talán kisegítené a saját testvérét.
- Nem számít - mondom aztán végül, és még mielőtt Les kérdezősködni kezdene, megrázom a fejem. - Nem akarok pénzről beszélni, legalábbis nem most. Ma ünnepelni akarok, és nem a nyavalyás anyagiakkal foglalkozni. Azt tegyük félre holnapra - nézek oldalra, ahol - az asztalok oldalán, a fal mellett - egy kisebb dobogó van, és lágy zene tölti be az éttermet. A nő, aki énekel, meglepően jónak tűnik.
- Táncolj velem - kelek fel, a kezem nyújtva Les-nek. - Legyen ez az első táncunk, mint férj, és feleség - segítem fel a székből, miközben a zenekar új dalba kezd.

https://www.youtube.com/watch?v=ua2k52n_Bvw
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 6:39 pm
Ugrás egy másik oldalra
Chriest & Leslie

Bár a testvére még ennyitől is ellenszenves volt, ez nem azt jelentette, hogy nem találkoztam volna vele szívesen. Igaz, még Chriest sem találkozott Hays-el. Nem mondom, hogy ha ezt szóba hoznám, nem lenne vita. Így inkább hallgatok csendben és nem reagálok a steril életet élő öltönyös fazon bemutatására.
Elengedi a lakókocsi kérdését, és győzködésem így révbe ér. Komolyan azt akartam, hogy megfontolja a döntését, és nem akartam, hogy csak miattam vagy a pénz miatt váljon meg tőle. Hiába mondta, hogy csak egy tárgy, kicsit én többnek éreztem, de nem bántam, hogy az életünk része az is. Végül is, volt, hogy volt. Nem csak azért, hogy kitegyem a szűrét, ha kiborít. annak viszont örültem, hogy ő is otthonának érezte a lakásom, de én ennek ellenére sem tudtam még mindig teljesen otthonomnak érezni azt a lyukat. Tudtam, hogy az ember addig nyújtózzon, míg elér a takarója, de most kockáztattam volna, hogy kicsit kilógjon a lábam ujja az alól a takaró alól, s merjek nagyobbat álmodni.
-Nem a méretével vagy az emlékekkel van a bajom. Néha elképzelem, hogy kik lakhattak ott előttem... Egyszerűen nyomaszt. Az üres fehér falak, a folyton elromló mikró, és a többiek. Csak tudod, életemben először érzem azt, hogy többet akarok, mint amim van. Nekünk. Magamnak és neked is. Valami ami valóban a miénk.-próbálom megmagyarázni a megmagyarázhatatlan érzést, ami magába kerít, miközben erről beszélek, s tudom, hogy szemeim csillognak a tervektől, amik időközben fejemben felsínylenek.
Mikor azonban a motorok eladására tereli a szót, a villa és a kés egyszerre áll meg kezemben, s a húst nem szeletem tovább, csak dacosan fújok egyet. Viszont mikor megfogja kezem, és hatalmas vigyorral az arcán közli, hogy csak tréfál, erőteljesen bokán rúgom.
-Nem vagy vicces. A motorom nem adom. Az nem egy tárgy, felőlem a tieddel azt csinálsz, amit szeretnél.-rázom meg fejem, ahogy a viccből, ami számomra cseppet sem volt vicces, feleszmélek, és elhúzva kezem, elkezdem a húst falatokra vágni, s közben a salátámból is a villámra veszem az első falatra valót.-Nem azt mondtam, hogy nem lehet szerencsénk, sőt. Ha nagyon akarod, még be is vetek ezt-azt. Senkinek sem tűnne fel.-bújik belém a kisördög és rákacsintok. Ezzel jelét adva, hogy az a Les, akit reggelente kócosan lát, nem tűnt ám el, csak kicsit pihen, hogy ha ismét hazaérünk, újult erővel vághasson bele a jövőbe.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 5:30 pm
Ugrás egy másik oldalra
- Ami azt illeti, én is örülök, hogy nem vagyok olyan, mint a bátyám - bólintok. - Van pénze, olyan vagyona, hogy számát se tudja. Vannak kapcsolatai, befolyása, de nincs szíve. Legalábbis nem osztja meg senkivel. Én képtelen lennék azt a kiszámítható, steril életet élni, amit ő - csóválom a fejem. - És amúgy is... akkor nem lennél nekem te. Úgy hiszem, én mégis gazdagabb vagyok, mint ő. Az én életem már nem magányos - pislogok Les-re, aztán jókat derülök azon, hogy két szóval sikerült felhúznom kissé, és morcosan sziszeg felém. Imádom húzni az agyát, ez talán a kedvenc hobbim. Ha pedig megsértődik, mindig van tökéletes ok rá, hogy kiengeszteljem, és lássam, ahogy a dühödt sárgás tekintetet felváltja a kék csillogás, ahogy csak ő tud nézni rám.
- A csalhatatlan női logika - sóhajtok aztán, mikor felhozza a lakókocsi előnyeit, szemben a motoréval. - Jól van, egyelőre akkor parkolópályára teszem az ötletet. A közeljövőben elválik, mi legyen a régi otthonommal - tárom szét a kezeimet. - Ami a költözést illeti: megértelek. Bár én szeretem azt a kis lakást. Épp kettőnknek való. A rossz emlékekkel egyetemben is. Végülis, nekem lett a második otthonom. De ha találunk egy kis házat, ami mindkettőnknek megfelel - vágok apró falatot a steakből - akkor nem kell pisztolyt tartanod a fejemhez a költözés érdekében, ezt már most megígérem. Egyébként - ráncolom össze a szemöldökömet - ha már annyira a pártját fogod annak a lakókocsinak, van más megoldás. Adjuk el a motorokat - iszom bele a pezsgőbe, hogy ne nevessem el magam, mert már most tudom, milyen képet fog erre vágni Les. Mielőtt viszont még zsémbelni kezdene, vagy a fejemen landolna a leves maradéka némi csirkével kiegészítve, átnyúlok az asztalon, és megfogom a kezét.
- Ugyan már, tudod, hogy csak tréfálok - vigyorgok. - De azért imádkozz, hogy Fortuna ma éjjel mellénk álljon a kaszinóban. Jó lenne egy kisebb vagyonnal kisétálni onnan - ábrándozom el.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 4:38 pm
Ugrás egy másik oldalra
Chriest & Leslie

-Én örülök neki a leginkább, hogy nem vagy olyan, mint ő. Különben valószínűleg nem lennénk itt. Akkor biztos elhajtottalak volna, bár valószínű be se tévedtél volna arra a helyre.-hiába volt az a bár a farkasok második otthona, akinek öltönybe burkolózott pénzköteg a külseje, se perc alatt kellett volna kifordulnia, a pultig pedig szinte kizárt, hogy eljutott volna.-Minden esetre lenyűgöz, hogy úriemberként is ugyan olyan vonzó vagy.-válogatott szavaim nem megszokottak, de a ruhára és a helyre adva én is úgy kezdek viselkedni, mint a kislány, akinek templomba kellett járnia és általánosban viselnie kellett a kötelező egyenruhát. Régi, fakó emlék, de az enyém.
Meglep, nem is kicsit. az időközben megérkező levesbe kanalazok, miután minden aggályomnak hangot adtam, és tudom, azzal én is megleptem, hogy így ellenkeztem a terve hallatán. A leves melege jól esik, ugyan a kinti levegőt sem nevezném hidegnek, de az egy kabát és a miniruha nem a legmelegebb öltözet, ami ilyenkor a legjobb.
-Nem foglak kidobni.-sziszegem, immár valóban rosszallóan és ezt most nem tudom nem komolyan venni.-Csak tudom mit jelent neked az a kocsi. És lássuk be, praktikus is, ugyanis egy nagybevásárlás a motorral igen nehézkes. Még kettővel is.-próbálok magyarázkodni, és valóban attól is meg akarom védeni, hogy megbánja. Nem akarom, hogy miattam feláldozzon bármit, ami a része, amitől nem válna meg egykönnyen. Értem én, hogy az csak tárgy, s az igazi emlékeknek nincs hozzá köze, de akkor is tartok attól, hogy a jövőben megbánná-e, s ha igen, én lennék a kiváltó ok.
Bekanalazom a levest, miközben hallgatom tervét és nagyot sóhajtok.
-Nem idővel akarok elköltözni, s pláne nem azért, mert időközben kibővül a család. Épp ugyan az az indok, mint neked. Bármennyi szép emlék köt ahhoz az egérlyukhoz, túl sok a rossz köztük, amiket magam és magunk mögött akarok hagyni. Nem elfelejteni.-hangsúlyozom ki, hogy nem, nem tért vissza a régi énem, vagyis inkább az a lány, aki félt még az esküvőbe is belevágni.
Meghallgatom a mondókáját arról, hogy ő hogyan is képzeli el, s mivel látom, hogy hajthatatlan, megemelem kezem magam előtt, hogy nem ellenkezek többet. Befejezem a levest és meg is érkezik a második, én viszont mielőtt hozzálátnék vagy újra megszólalnék, megiszom inkább a maradék pezsgőm.
-Nekem megfelel így is. De miattam komolyan nem kell megválnod tőle.-kezdek bele a vacsora további részébe, kimérten felvágva a húst, és hasonló komolysággal kezdek el falatozni.-De én is komolyan mondtam, amit mondtam. Tovább szeretnék lépni. Előre. Nem hátra.-mondom komolyan, függetlenül a helytől, valóban szeretném, ha mi is változnánk, és tényleg lehetne egy hely, ami tágasabb, világosabb és egy kissé használt ágyon kívül más ülőalkalmatosság is van benne, amin elférünk ketten is.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 2:52 pm
Ugrás egy másik oldalra
Látom, ahogy Les elfojt egy mosolyt, mikor egy olyan bőrben lát engem, ahogy eddig még sosem. A pincér hallótávolságon kívül van, így hát megosztok vele egy információt.
- Mimikri - somolygok. - A tökéletes álcázás mestersége. Vagy hívd színészkedésnek, egyre megy. Sokszor oldottuk meg az étkezést a nagybátyámmal úgy, hogy fogadásokra és partikra jártunk, kihasználtuk, hogy az ilyen helyeken nem mindenki ismer mindenkit. Muszáj volt valamiféle stílust magunkra venni, és ami azt illeti, én mindig is gyorsan tanultam. Meg talán... - kortyolok bele a pezsgőbe, és kissé elgondolkodom - ott van az ikertestvérem. Úriember, tökéletes modorral, aranykanállal a szájában nőtt fel. Alighanem ő viselkedne ezen a helyen így, ahogy én. Talán kissé a génekben is benne van a dolog. Ha az én élem is olyan mázlis, mint az övé, ma talán én is pont olyan lennék - vonok vállat, de időközben megérkezik a leves. Hogy ne zökkenjek ki a szerepemből, tökéletes mozdulattal terítem az asztalkendőt az ölembe, mint aki a kisujjából szopja épp az illemet, és mikor ismét kettesben maradunk, kimért mozdulatokkal kanalazni kezdek.
- Értem én, mire gondolsz, vagy mit magyarázol - fűzöm a szót. - De az a lakókocsi csak egy tárgy. Igen, van számomra eszmei értéke, de azt hiszem, most már van az életemben olyan is, ami ezt az eszmét felülírja - kevergetem a sűrű, illatozó lét kissé elmerengve. - Most már csak az érdekel, miért igyekszem meggyőzni az ellenkezőjéről. Azért, mert tényleg az én lelkemet tartod szem előtt, vagy mert számításba veszed, hogy ha valaha kidobnál, legyen hová mennem? - szélesedik ki mosolyom, kissé pimaszul. - Nézd... nem örömmel tenném, de kettőnkért áldoznám fel. Hármunkért, majd idővel persze... És ha nagyobb házat akarsz, kelleni fog a pénz. Mindenképp kelleni fog a pénz az új, közös jövőnkhöz. Mondjuk úgy, hogy azt az összeget, amit ma a városban elköltünk, abból a pénzből visszatömködjük. De hogy ne mondd, hogy máris olyan férj vagyok, aki nem fogadja el a véleményedet, alkut ajánlok. Ha ma nem nyerünk a kaszinóban, eladjuk a kocsit, és az árát befektetjük abba, amire a legjobban szükség van. Ha nyernénk... nos, akkor abban az esetben más a dolgok állása. Akkor megfontolás tárgyává teszem az eladást. Mit szólsz ehhez? - kérdezem, és végzek a levessel. Jókor, ugyanis megjelenik a második fogás, és elégedetten legeltetem a szemem a steak puszta látványán is.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 1:02 pm
Ugrás egy másik oldalra
Chriest & Leslie

Próbálok felülemelkedni a csodálaton, s a megérkező pincérnek természetesen adom le a rendelést, elrejtve a mosolyom, amit Chriest kimért megjegyzése váltott ki belőlem a "megfelel" szóval. Mégis mihez képest felel meg? Sosem voltunk ilyen helyen, sem én, s tudtommal ő sem kagylót evett kagylóval egész héten. Mégis, megmosolyogtat, ahogy felveszi az úriember szerepét, aki szinte bármit megkaphat. Arcára pedig ugyan ez az elégedettség ül ki, mikor leadja a rendelését ő is, s boldogan konstatálom, hogy a desszert felőle nem nyitunk vitát.
Figyelem, ahogy kitölti az italt, szememben szinte csodálat tüze ég, ahogy mosolyogva, és szerelmesen figyelem mozdulatait, és elveszem a pezsgővel töltött poharam.
-A jövőnkre.-suttogom remegő ajkakkal, és kortyolok a pezsgőbe, minek zamatos ízétől egy pillanatra lehunyom a szemem és élvezem a kellemes bizsergést, amit az ital kivált belőlem. Nem tagadás, sose ittam még ilyen finomat. De ettől még minden aggályom él azzal kapcsolatban, hogy mennyit is akar itt költeni.
Kihúzom magam, és mikor közelebb hajol, diszkréten az asztalra könyökölve, előrébb dőlök és újdonsült gyűrűmmel díszelgő kezem kecsesen támasztom le, s fektetem tenyerembe állam, kíváncsian várva, hogy mit is akar mondani.
-Hogy mondod?-szalad szemöldököm a homlokom közepére, leplezni ugyan nem tudom a meglepettségem, de hangom és stílusom merőben más, mint azé a lányé, aki az otthona négy fala között hőköl hátra a hirtelen jövő információáradat hallatán.
Felvont szemöldököm összevonom, majd kisimulnak vonásaim, s aztán ismét a kíváncsi és meglepő mimika győz. Arcom a rám törő érzelmek hada által kiváltott izommozgások csapdájába esik, s magam sem tudom, hogy épp milyen arckifejezéssel szólalok meg. Minden esetre előtte még kortyolok egyet a pezsgőbe és sűrűn pislogva próbálok a jelenben maradni.
-Az a te életed része. A miénk is lehet. Engem nem zavar. Sőt. éppenséggel igen jó első emlékem van róla.-vigyorodom el, majd komolyra fordítva a szót, asztalon pihenő kezére csúsztatom ujjaim.-Komolyan, miattam ne add el. Megvagyunk az ára nélkül is. És még a jövőben jól jöhet. Csak két motorunk van, csak nem akarsz egy autót venni helyette. És a lakásom...-próbálom lebeszélni arról, amire készül, még akkor is, ha szinte lehetetlen vállalkozásba kezdek ezzel-a lakásunk-helyesbítek gondolkodás nélkül-kicsi. Egyszerűen kicsi. Oké, hogy kettőnknek elég, de... Nem akarom egy bérelt lakás falai között leélni az életem. És erre téged sem kényszerítenélek. Őszintén én elgondolkodtam rajta, hogy mi lenne, ha vennénk egy közös helyet. Ami igazán a miénk. De ezzel tudnék váni. Se emiatt, se az esküvő, se más miatt... tudom mennyit jelent neked az a lakókocsi.-fejezem végül be, mikor a pincér megérkezik a két levessel, ami nyilván, hogy csúcsidőben egy melegítéssel megvan, ellenben a vacsora további része teljesen frissen készül el.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 10:52 am
Ugrás egy másik oldalra
A pincér elsiet a pezsgőért, így kettesben maradunk, és Les szavaira felnevetek.
- Elárulom édesem, hogy sosem volt józan eszem, csak eddig jó volt a marketingem, és remekül titkoltam. Mellesleg, ha tényleg elment, arról meg te tehetsz. Az elmúlt egy évben az őrületbe kergettél - vigyorgok, aztán bólintok egyet. Megértem az aggodalmát, ami a pénz illeti, főképp akkor, amikor majd bemegyünk egy kaszinóba. Igyekszem eloszlatni az aggályait, de ekkor megjelenik a pincér, kezében a pezsgővel. Kiönt egy kortyot a pohárba, és úgy kóstolom meg, olyan természetesen, mintha minden héten legalábbis Michelin-csillagos étteremben étkeznénk, arany étkészlettel, gyémánt tányérról.
- Megfelel - közlöm kurtán, aztán az üvegre intek. - Hagyja csak, majd én elintézem - teszem hozzá, és miután Les leadja a rendelést, én is gyorsan döntök. Már csak azért is, mert a korgó gyomor követeli a magáét. Az esküvői izgalmak forgatagában valahogy nem volt sok időm enni, és igazából az ott szálldosó pillangók kitöltötték az űrt, most viszont egy hatalmas fekete lyukat érzek magamban.
- New England-i kagylólevest kérek, steaket, félig átsütve, kissé véresen, spárgakörettel. És ahogy a feleségem mondta - villan fel a mosolyom önfeledten - a desszertválogatást bízzuk rá - nyújtom át az étlapot, és ahogy a pincér elsiet, kitöltöm a pezsgőt Les poharába is. Az ital színe rózsaszín, mint egy Valentin-napi képeslap, és buborékok százai szállnak szigorú oszlopban a pohár teteje felé.
- A csodálatos és gyönyörű feleségemre - koccan a pohár finoman az övéhez. - A közös életre. A jövőnkre - emelem a kezem az ajkamhoz, aztán beleiszom az édes italba. Az íz, amit érzek, egyszerűen leírhatatlan. Soha, de soha nem ittam még ehhez fogható finomságot.
Látom, ahogy Lesnek is legalább annyira ízlik, ahogy nekem, de megvárom, míg leteszi a poharat, aztán finoman az asztalra könyökölök, igyekezvén nem elfelejteni, hol is vagyunk, és nem úgy viselkedni, mint abban a bárban, ahol először találkoztunk.
- Tudom, hogy ez az egész - tekintek körbe - nem a mi világunk. De ha aggódsz a pénz miatt, legalább kis időre feledd el. Nemsokára dolgozó emberekké válunk, és tudom, hogy nincs sok kiszórni való pénzünk, de egyszer van esküvőnk. Azt akarom, hogy ez a nap, vagy este legalább egy kissé emlékezetes legyen. Másrészt... igazából már tegnap eszembe ötlött valami. Eladom a lakókocsit - szalad ki a számon. - Tudom, hogy végülis ez az egyetlen örökségem a nagybátyámtól, és gyerekkorom óta ez volt az otthonom. De a nagybátyám és a családom bennem él, nem tárgyakban. Ami pedig azt illeti, már van otthonom. Van, ahová hazatérhetek, és van, aki vár. Nincs szükségem másikra - mondom határozottan. - Régi darab, és nyilván nem látni, de többet ér, mint ahogy te képzeled. Jó pénzt kapok érte, meglátod. Szóval, legalább ma estére engedd el az aggódást, asszony - vigyorgok szélesen.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 10:31 am
Ugrás egy másik oldalra
Chriest & Leslie

A nagyváros pompájáról szinte el is feledkeztem. Bár azért New Orleans sem volt épp kicsit, a szűk utcácskák és a folyton terjengő zene után a dudaszó és a fénypompás, már inkább szemet is zavaró fényár szinte elkápráztatott. A kiválasztott étterembe lépve pedig egyenesen bennem akad a szó, mikor valóban szóvá tenném, hogy ez a hely kisebb vagyonba fog nekünk ma este kerülni. A kilátás azonban megbabonáz, s nem tudom, hogy ezért vagy Chriest szavainak hála, de a pincér azonnal az ablakos rész felé vezet minket és kihúzva a széket nekem, majd a férjemnek, kíváncsi tekintettel várja a rendelésünk. Én szinte fel sem fogom, hogy mi zajlik körülöttem, megbabonáz a kilátás, és csak akkor eszmélek fel igazából, amikor Chriest megszólal.
-Elment az eszed...-jelentem ki, mikor ránézek végre, de ez a mondat sokkal inkább a helyválasztásnak szól, mintsem a ténynek, hogy olyan pezsgőt rendel, ami korántsem az egyszerű emberek szórakozásának való. Nem tűnünk ki a tömegből. Vannak ugyan olyanok, akikről süt, hogy a cipője többet ér, mint a rajtam lévő összes ruha, a ruhái pedig alighanem kiteszik a cipő árának kétszeresét, mégsem érzem úgy, hogy alul öltözött lennék.
-Komolyan, mikor kimondtam az igent, elvesztetted a józan eszed? Ez egy vagyon lesz...-bár próbálom tagadni, olyan elánnal úszom a hely szépségében, hogy tagadni sem tudnám. Gyengéden simítok végig vádlián lábfejemmel, és csak ez után veszem kezembe az étlapot. Az árakat látva egy pillanatra valóban káprázni kezd a szemem, de a pincér mikor visszatér a pezsgővel, próbálok természetes arcot vágva mosolyogni. Tölt mindkettőnknek, majd várakozással teli forgatja ujjai között a tollat.
-Khm, igen...-köhintek és kezdem el bújni gyorsan az étlapot, hogy válasszak valamit.-Én spárgakrémlevest kérnék, mozzarellás-paradicsomos csirkemellet friss salátával, és kettőnk nevében kipróbálnánk a desszertválogatást.-végén Chriestre nézek olyan határozottsággal, hogy a desszertválasztást hagyja meg nekem, és mivel hasonlót ettem már, ugyan nem hasonló helyen, de tudom jól, hogy legalább tízféle sütemény fog előttünk landolni, még akkor is, ha csak kis, egy falatos kosárkák formájában.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 12, 2017 10:08 am
Ugrás egy másik oldalra
(kápolna)

Nem tudom, hogy a többi étterem vajon milyen lehet, mi mindenesetre nem keresgélünk sokáig. Az egyik legnagyobb kaszinó előtt álldogáló impozáns épület alighanem megteszi, már csak azért is, mert még a kisebb pompához és csillogáshoz sem vagyunk hozzászokva. Kissé drukkolok is, hogy ne legyen dress-code egy ilyen helyen, de mázlink van. Mivel a város a kaszinókban szórakozókra épül, és oda a legritkább esetben járnak frakkban meg cilinderben, ezért alighanem egy melegítős alakot is beengednének, maximum kissé elítélő pillantások kísérnék.
Így hát még jól öltözöttnek is mondhatom hát magunkat, főképp ami Les-t illeti. Nem kapunk elítélő fintorokat, sőt. Már ahogy belépünk elénk siet egy pincér, udvariasan az egyik asztalhoz vezet bennünket. Alighanem busás borravalót vár majd... nos, ebben az esetben csalódni fog. Ő még nem tudja, hogy nem újgazdagék lépték ma este át a küszöböt.
- Csak egy vacsorát szeretnénk. Kettesben, lehetőleg olyan asztalnál, ahol némileg magunk lehetünk. Most házasodtunk össze. Ünnepelni szeretnénk - szorítom meg Leslie kezét, és egy pillanatra rámosolygok. A pincér bólogat, és elvezet bennünket attól az asztaltól, ahová először ültetni akart. A csendes sarkot kapunk, közvetlenül az ablaknál, és ahogy kitekintve meglátom az alattunk elterülő panorámát, önkéntelenül is elakad a lélegzetem egy pillanatra. Teljes elragadtatással bámulom az épületek látványát, a szökőkutat, és az lassan leszálló alkony millió színét az égbolton. Aztán észbe kapok, elfogadom az alám igazított széket, és kézbe veszem az étlapot.
- Kezdetnek először is Armand de Brignac Brut Gold pezsgőt kérnénk. Addig választunk - nyitom fel a kis füzetet, és míg a pincér elsiet, kaján kis mosollyal ötvözött szemöldökvonogatással nézek Les-re.
- Lehet, hogy csak egy csóró vérfarkas a férjed, de azért tudok egy-két dolgot - vonok vállat, majd elnevetem magam. - Na jó, ezt igazából egy filmben láttam meg hallottam. Fogalmam nincs, milyen pezsgőt fogunk kapni, de ezt mindig is ki akartam próbálni.
Vissza az elejére Go down

Vámpírboszorkány
Ebony Tate-Smith
Étterem Tumblr_ol8bpmGda01sasfc6o1_250
Tartózkodási hely :
mystic falls, whitmore ✤ ✤
Hobbi & foglalkozás :
i'm trying to be okay ✤ ✤



A poszt írója Ebony Tate-Smith
Elküldésének ideje Vas. Jan. 29, 2017 9:55 am
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Étterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» ART étterem
» Étterem
» Étterem
» Étterem
» Los Chavelos étterem

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Helyszínek :: A határokon túl :: Las Vegas-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •