Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Norman Chester

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 10, 2017 2:14 pm
Ugrás egy másik oldalra
Norman Chester
nomen est omen

18 (38)

slug

new orleans

skeet ulrich

vámpír

norman?

naplopó

a karakterem keresett


Születési idő, hely   Ponchatoula, 1978. 04. 17.
Első átváltozás   1996. 03. 18. Én megakartam halni, de a Sors, vagyis a legjobb barátom nem így gondolta, tudta, hogy mennyire padlón vagyok, így a whiskey-be, amit a halálom előtt akartam elfogyasztani, belekeverte a vérét, azt hiszem ennek köszönhetem, hogy élek. Ki gondolta volna, hogy úgy éltem mellette, hogy nem is tudtam róla ilyet, nem láttam a jeleket. De nem is hittem a vámpírokban, csak neki köszönhetem azt is, hogy nem vagyok egy dühöngő vadállat.
Család   Micsoda szép szó, csak sajnos olykor nem azt kapjuk vissza tőlük, amit szeretnénk. Vajon milyen család az, ahol a gyerek arra kényszerül, hogy igyon, és más tudatmódosító szereket adagoljon a testébe, csak azért, hogy elviselhetőbb legyen az élet számára? Milyen család az, ahol ha hónapokra eltűnik a gyerek, fel se tűnik nekik, vagy épp nem érdekli őket? És az milyen, ha megölöd magad, és beadják a világnak, hogy baleset volt, az ő fiúk olyat sosem tenne, mert jó élete van? Na ilyen az én családom. Még mindig élnek a szüleim, a fene eshetne beléjük, hogy még nem patkoltak el, de a mai napig, játsszák a szerencsétlen áldozatokat, akik elvesztették a fiúkat egy szörnyűséges balesetben. Egyetlen egy dologra voltak képesek, amit a búcsúlevelemben kértem, csak egyre, még az utolsó kívánságaimra is tettek magasról. Én ezt nem nevezném családnak.

 

Drága Szüleim!
Kedves Szüleim!
Egyetlen Szüleim!
Szüleim!

Ezt a levelet most azért kapjátok, hogy elmondhassam mennyire rühellek elment a kedvem az egésztől. Mindentől. És tudjátok miért? Miattatok!

Elképzelem anyám arcát, ahogy ezt a levelet olvassa, én még meg sem írtam, de már tudom, hogy ezt sem fogják érteni, mindent hárítanak majd másra, valószínűleg Wisia-ra, mert részben az ő hibája is ez, elhagyott, de nem tudom miért. Rosszat nem tettem, lehet, hogy sokat ittam, és füveztem, de az én családom máshogy lehetetlen kibírni. Mindig mindenért mást okolnak, nem tűnik fel nekik, hogyha ők rontanak el valamit, és mondjuk nem én. Mindenért a mai fiatalok a hibásak, mert ha az ő idejükben lennénk, ezt nem engedhetnénk meg magunknak, nem lehetnénk ennyire szemtelenek, mert már jó rég szíjat hasítottak volna a hátunkból. Mindig ezt mondják, de ma se tiltja senki sem, hogy ezt tegyék, megtehetnék, csak tudják, hogy annak hatalmas visszhangja lenne,  kisváros a miénk, mindenki ismeri a másikat, tudja ki és mit mikor tesz, szinte ismerek még a három utcával messzebb lakó néni esti rutinjait is.
Igen anyám, ne add az ártatlant, és ne kezd el azonnal másra hárítani a dolgot. Ez a ti saratok, miattatok kezdtem olyan életbe, ami mellett nem tarthattam meg azt a nőt, aki szerettem, vagyis miattatok van ez az egész. Lehet nem akarattal csináltátok, tudom, hogy nem, nem szándékosan tettétek tönkre az életemet, és szoktattatok rá az alkohol és minden másra. Tudom, de ezzel mégis ezt értétek el. Igen, jól gondoljátok, ez egy búcsúlevél, számotokra. Most arról kellene mesélnem mennyire jó volt veletek mindig, mennyire szeretlek titeket, de nem, ez nem fog bekövetkezni.
Elgondolkozom, hogy ezek után mit írjak. Talán mégsem kellene haraggal írnom az utolsó levelemet, talán nem kellett volna meginnom azt a fél üveg vodkát, amit az ágy alatt találtam. Túl sok a talán, és én ezt utálom. Nem mindig utálom a bizonytalanságot, sőt, olykor szeretem, hogy nem vagyok beavatva mindenbe, mert amiről nem tudok, az nem is fáj nekem. Mindig ezt mondták, most mégis utálom a  tudatlanságot amiben vergődök. Annyi talán van már az életemben, amennyivel nem bírok el. Wisia elment, elhagyott, és nem értem miért, nem hagyott hátra semmit, a szülei sem mondanak semmit, csak azt, hogy miattam ment el, elkergettem tőlük a lányukat, és remélik boldog leszek. Ezt persze szarkasztikusan közölték. Sohasem tettem semmit ellenük, csak nem voltam az a mintagyerek, akit a lányuk mellé szerettek volna. Ha pedig emiatt ment el, akkor nem tudok tenni ellene.
Sosem volt felhőtlen a viszonyunk, se veled anya, se veled apa, de egy ideig próbálkoztam, hátha megoldható, hogy ne haraggal váljunk el, hogy ne legyen olyan rossz a helyzet. De sosem volt nektek semmi sem jó. Tegnap, emlékeztek, hogy próbáltam beszélgetni veletek, érdeklődtem, és meséltem?! Mi volt a válaszotok? Evés közben ne beszélgessünk. Vagyis ti nem akartatok velem beszélgetni, mert egymással kezdtetek, és engem kiszorítottatok. Az volt az utolsó próbálkozásom, hogy normális emberi kapcsolatot létesítsek bárkivel is. TI voltatok az utolsó reményeim, de elbasztátok. Mondjuk valószínűleg megsiratni nem fogtok.
Ők engem megsiratni... Utoljára akkor láttam anyámat sírni, amikor a kedvenc arany karkötője eltűnt, és azt hitte, hogy elhagyta, vagy ellopták, aztán kiderült, hogy csak a fürdőben hagyta. Nem szeretnek ezek senkit egymáson kívül, azt sem tudom elhinni, hogy anyám nem akart elvetetni, mikor megtudta, hogy terhes. Pedig lehet kellett volna, én megértettem volna.
A kutyát, ha lehet ne öljétek meg, amint én elmentem, szeretném, ha eljuttatnátok Wisiahoz, egy kis információval. Neki is hagytam levelet, ha érdekli a közös helyünkön van. Nektek nem kell tudni hol van az, csak ezt tegyétek meg nekem. Még egy utolsó kérésem lenne. Amikor elföldeltek, a gyűrűt, amit neki szántam, rakjátok be a zakóm zsebébe, mert biztos megint nagyon adni fogtok a külsőségekre, és a legjobb zakómban temettek el. Ennyit tegyetek meg értem, ha eddig úgysem érdekeltelek titeket.
Meg akartam kérni a kezét, senki sem tudta, csak ő, elmondtam neki, de annyira be voltam tépve, hogy valószínűleg nem hitte el. Pedig annyit emlegette, hogy azt szeretné, ha az Eiffel-torony tetején kérném meg a kezét. Én meg is szerveztem, csak miatta, de hát nem jutottunk el oda, én mégis szeretnék ezzel az utolsó emlékkel elmenni. Az pedig, hogy pontos helyet nem mondtam a szüleimnek nem baj. Nem kell nekik mindenről tudniuk, Wisia pedig tudni fogja miről beszélek. Sokszor mentünk el a szüleinktől, az erdőbe szöktünk, ott is egy kis faházba, ami csak a miénk volt. Valószínűleg az utolsó lakója már nem él, de mi befoglaltuk, otthonossá tettük, vittünk matracot, ágyneműt, és magunkat. Más nem kellett, ez pont elég volt a számunkra. Nem volt szükségünk áramra sem, begyújtottunk a kandallóba, a kéményen kiment a füst, és csak mi voltunk. Soha senki sem ment oda, így tényleg a mi helyünk volt, a levelet ezért vittem oda. A szüleim nem olvashatják el, senki sem, az csak neki szól.
Remélem boldog, és teljes életet fogtok élni nélkülem. Sose kívánnék nektek rosszat, hiszen nektek köszönhetem, hogy élek, - de azért éghetnétek a Pokolban - de jót sem fogok mondani, azon kívül, hogy éljetek boldogan kettesben.

Norman


Ezzel én a levelet meg is fogom, és egy hűtőmágnessel a hűtőre aggasztom. Nem gondoltam meg magam, nem is fogom, így egy üveg whiskeyt felkapok az asztalról, még korábban tettem oda, és azzal indulok útnak. Nem megyek messze, van egy víztorony a város szélén, elég magas, én pedig azt tervezem, hogy leugrom onnan. Nem most találtam ki, hogy ezt fogom tenni, már egy ideje érlelődik bennem, csak nem tettem meg, visszafogtam magam, de már vége. Nem akarok próbálkozni, soha többé.
A városon úgy sétálok át, mint egy zombi, köszönnek, én visszaköszönök, de semmi élet nincs abban, amit teszek, az üveg pia a kabátomban el van rejtve, így senki sem láthatja, és elő sem veszem, amíg el nem érek a víztorony lépcsőjéhez. Ott ki kell vennem, de csakis addig, amíg felmászok, fent pedig kinyitom. Nem fogy el az egész, hiába iszom, csak döntöm magamba, amíg figyelem a lenyugvó nap narancssárgás fényét. Mindig Wisia-val néztem ilyen állapotban a naplementét, de a napfelkeltét is, mert általában nem sokat aludtunk, mindig volt jobb elfoglaltságunk. Most is lenne, ha vele lennék, de csak bámulok lefelé a mélységbe. Ahogy eltűnik a nap, a sötétség ellepi alattam a talajt, nem látom, pedig nem is olyan magas, a csillagok gyér fénye mégsem elegendő ahhoz, hogy bevilágítsa nekem ezt a helyet. Nem is kell, nem kell látnom, hogy mi történik, még akkor sem, amikor előredőlök, és hagyom, hogy a testem zuhanjon egyre mélyebbre, míg végett nem ér az egész, és el nem tűnik minden.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Május 10, 2017 4:04 pm
Ugrás egy másik oldalra
Gratulálunk, elfogadva!  
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!

Kedves Norman!

Az utóbbi hetekben nem sok időm jutott arra, hogy a fórumon garázdálkodjak, de ma reggel pont a te karaktered jött velem szembe, mikor felléptem az oldalra. Jelnek vettem, szóval egyből le is csaptam a lapodra. Razz

Ráadásul az ET-dben olyan témát boncolgatsz, ami az utóbbi időben kezdett el érdekelni. Na nem úúúúgy... Very Happy Inkább a szuicid hajlam morális vonulata. Azt hiszem, itt elég szép bemutatót kaptunk abból, mi vezetett téged az út végére, mindezt mégsem érfelvágósan. Ezért külön köszönet.

És ugyebár ott van az is, hogy a vámpírrá válásod óta eltelt 20 év. Bizony. Szívesen olvastam volna tovább a lapod, hogy még nagyobb rálátást kaphassak a karakter életére és annak viszontagságaira, na meg Wisia-val való kapcsolatodra, de ami késik az nem múlik. Very Happy

Ezennel üdvözöllek a fórumon, jó játékot kívánok neked, és remélem Wisia is hamarosan csatlakozik hozzád a játéktéren. 40

Nincs más hátra, kérlek mielőtt bármihez fognál, ejts meg egy gyors kitérőt az alábbi foglalókban:



Vissza az elejére Go down
 

Norman Chester

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Norman Raynor
» Norman Raynor
» norman raynor
» Norman Reedus
» Norman viskója

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Vámpírok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •