Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Kihallgató szoba

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 19, 2017 8:10 pm
Ugrás egy másik oldalra
Zorya && Bethany

you are the  worst mom in the universe

A borzalmas hetek egymást követték és még a gyűrű sem esett le az ujjamról, máris jött a következő gödör. Amit elvesztettem, majd amit felépítettem, és ami most a baj tetején lévő hab cseresznyéje lesz, az anyám. Pontosan tudta, hogy mikor kell megterveznie a nagy belépőt és ezek az alkalmak az esetek többségében elkeserítően rosszkor jöttek. Nem volt időm azt mondani magamnak, hogy ideje felkészülni a következő csapásra, azelőtt odaért az hozzám, hogy bármit tettem volna. De azt, hogy ezt mivel érdemeltem ki tőle... talán sosem fogom megtudni. Ha valakit okolhatok a történtek miatt, az ő. Senki más. Okkal nem ő nevelt, de a próbálkozással is gyorsan alábbhagyott, hogy megváltozzon egyáltalán. Hogy ne a férfiak, az éneklés és a pia legyen az első... miben is különbözök én? Két napja másnaposan ébredtem egy bártulajdonos szobájában, meglehetősen kevés ruhával karöltve. A jelek szerint az a bizonyos alma nem esett elég messze attól a fától, sőt. Épp ugyan abba a gödörbe próbál éppen beleesni, amibe ő esett a születésem előtt.
-Inkább ne mondj semmit, azzal segítenél a legtöbbet.-túrok hajamba, mikor előtte állok és hirtelen túl kicsinek érzem a kihallgatót, ami máskor még túl nagynak is tűnik. Tudom, hogy a tükörablak másik oldalán épp ketten hallgatóznak, pusztán azért, mert egy vádlottal vagyok bent és nem alkalmazhatok semmiféle durva fellépést. Még jó, hogy a szavakat nem adják a számba és legalább azokat használhatom ellene.
-Valóban? Kérlek, mikor is volt utoljára az ilyen alkalom?-vonom fel szemöldököm valóban komolyan nekiszegezve ezt a kérdést, bár komoly választ nem is várok, ezért szavába is vágok, szinte azonnal.-Ne nézz hülyének, ahogy eddig is, most is azért találkoztunk, mert az őrsön kötöttél ki. Tudod egyáltalán hány éves vagyok, vagy, hogy mikor születtem? Esetleg az apám... ja igen, erről sosem lehet veled beszélni. Hisz engem a gólyák hoztak, csak elbaltázták a házszámot.-dühös vagyok rá, ideges, és a fáradtságnak hála, amit alapjáraton nem kellene éreznem, hisz farkas vagyok, most hatványozottan érzek és cseppet sem esik jól.
-Ha rajtam múlna, nem két napot töltenél a sitten, ez remélem tiszta sor.-nem kívántam neki rosszat, de azt kívántam bárcsak elfelejtené ennek a városnak a puszta létezését is és vissza se jönne ide. Valóban, nem az én ügyem volt és szerencséjére tényleg nem is lehetett az, hála a puszta biológiai kapcsolatunknak.-Az a Faszfej az egyik legjobb járőrünk. Aki pont azon van, hogy megóvjon pár ártatlant a haláltól. Tudod, attól mert rád az nem hat olyan könnyen, másokra igen.-ezt a tükör túloldalán kétlem, hogy értették volna, de ő felfoghatta, amit mondtam neki.
-Tudom, hogy nem érdekel. De még egyszer meglátlak a városban, az őrsön, esküszöm, hogy teszek róla, soha többet ne jöhess ide.-hajolok hozzá közel, ellenségesen szűrve a hangokat fogaim között.-Ez az életem. Az enyém. Nem a tiéd. És nem akarom, hogy egy hónap múlva a részese légy. Se egy évezred múlva. Egyszerűen felejts el. Biztos menni fog, hisz mindig is te voltál a gondoskodó anyák mintaképe, nem igaz?-jól esik-e kiadni a felesleges gőzt? Nem kifejezés. Bár lehet átlépek bizonyos határokat, hidegen hagy ennek a ténynek a létezése. Mindkettőnk érdekében reménykedtem benne, hogy egy ideig nem jön vissza. Különben tényleg nem állok jót magamért...
38 ● ● coded by Elena
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Hétf. Nov. 20, 2017 5:18 pm
Ugrás egy másik oldalra




Én komolyan nem akartam balhét. Soha nem akarok, de az a nagy igazság – hangozzék bármennyire is klisének -, hogy a baj mindig megtalál. Mintha minden idegszálammal, lélegzetemmel, szívdobbanásommal, rebbenő pillámmal – tehát úgy nagyjából-egészéből a puszta létezésemmel! – bevonzanám a bajt.
Vagy az is meglehet, hogy én, maga vagyok a probléma élő megtestesítője.
De nem akarok rosszat. Soha nem is akartam rosszat. Sem a bandának, sem a családomnak – a szüleimnek, a bátyámnak, Bethnek és az apjának sem -, sem senki másnak. Főleg nem Bethnek. A lányomnak, az egyetlen, csodálatos lányomnak, aki olyan sikeres, és, akire olyan büszke anyai szívem. Csak és kizárólag miatta tettem mindent, amit tettem. A nagyszülei – az én drágalátos szüleim – kérték a távoltartási végzést, én pedig egyszerűen... elmenekültem. Nem harcoltam érte. Azt akartam, hogy nyugodt, békés, kiegyensúlyozott és boldog gyerekkora legyen, egy szerető családban, amit én, nyilvánvalóan nem tudtam megadni neki. Ez persze az én hibám, soha nem állítottam ennek az ellenkezőjét. Túlságosan önző voltam, hogy feladjam a cigány életet, a zenekart azért, hogy a lányomat neveljem. Azt hittem, hogy ez az egész anyaság-dolog nem egyéb, csak móka és kacagás.
Aztán jól a képemre is fagyott a mosolyom, amikor a szüleim egy hivatalos papírt meglengetve az arcom előtt, eltiltottak Bethtől. Annak örültek volna a legjobban, ha soha vissza sem térek az életébe, de néha azért mégis csak meglátogathattam. Évente pár alkalommal.
Gondolom, ez volt a szüleim bosszúja, amiért tönkretettem az életemet, amit megálmodtak nekem, amiért inkább zenésznek álltam, és az Államokat jártam, ahelyett, hogy azt az életet élem, amit ők akartak, hogy éljem. Azt persze soha nem értettem meg, mind a mai napig sem, hogy ezért miért kellett elvenniük tőlem Betht? Nem is kellett semmit mondaniuk, idővel magától elzárkózott-, elfordult tőlem, és nem kért belőlem, a társaságomból, a pénzemből, az ajándékaimból.
Megtehettem volna, hogy, amikor meglátogatom, a nagyszülei ellen hangolom őt, de az olyan gerinctelen megoldásnak tűnt. Belegondoltam abba is, hogy az ő élete is éppúgy darabjaira törhet, mint az enyém, ha beleköpök a szüleim levesébe. Nem. Ezt nem akartam. Én csak Beth boldogságára vágytam.
- Mit mondhatnék...? – kérdezek vissza, finoman megvonva vállamat, ajkam szegletében kaján vigyorral. Az volt. Rohadtul jól szórakoztam. Nem úgy, mint most, mert ez cseppet sem mókás.
Állom a pillantását és kissé jobbra biccentem a fejemet, úgy nézek fel rá és végighallgatom. Illetve... igyekszem végighallgatni, de persze eléggé nagy a pofám ahhoz, hogy olykor-olykor közbeszóljak.
- Nem minden rólad szól, Beth – ingatom meg a fejemet. – Ez az egész nem ellened irányult. Ha látni akarlak, meglátogatlak, vagy elhívlak magamhoz, és nem csak így beszambázok az őrsre – újabb hanyag vállrándítás, csak a rend kedvéért. Kezdem kicsit úgy érezni magamat, mintha egy groteszk, kifordított, eldeformált, fordított univerzumban lennénk, ahol a lányom valójában az anyám. Ki érti ezt?
- De, hát nem is a tiéd az ügyem! – kaján nevetésem hangja még pár pillanatig kedélyesen csordogál le a falakról. Faszfej Törzsőrmesteré, és Morgóé – célzok a két fakabátra, akik behoztak engem ide. – Gondolom, csak arról van szó, hogy látni akartál – pillogok, és mosolygok rá Bethre.
Az ítéletet hallva elhúzom a számat.
- Senkinek sem esett baja, Beth, hiszen tudod, hogy milyen ördögien jó sofőr vagyok, és, hogy én vagyok a legjobb buli sofőr – dőlök előre ültemben, és ragadom meg az asztal túl szélét. – Ne már... nem hallasz felőlem még legalább... egy hónapig – megnyerő rókavigyort villantok a lányomra, és még rá is kacsintok, abban bízva, hogy tudok hatni a lelkére.


GRRRls ▲ 558
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 01, 2017 6:19 pm
Ugrás egy másik oldalra
Zorya && Bethany

you are the  worst mom in the universe


Az egymást követő hosszú éjszakák után nem ér meglepetésként a fejfájás, és amilyen szerencsém van a szemem alatt lévő karikák is eltűnnek, ahogy a vérrel teli tasakba kortyolok. Megszokás? Meglehet. A mellkasom szorító érzés egyre gyengébb, bár még mindig erőteljesen hatalmába kerít, ha hagyom neki. A múltat múltként kellene kezelni... az a baj, hogy a "kellene" és a "valóban úgy kezelem" között jó nagy különbség van.
Ahogy belépek a kapitányságra próbálok nem az ismerős szagra koncentrálni. Az este és az éjszaka másnak is hosszú volt, de ha az a más a tulajdon anyám, kicsit más szemmel nézek a világra. Veszek két mély levegőt, és a kávé reményében sétálok be a konyhába. Két korty között hallom a közeledő lépteket.
-Jó napod lesz, itt az anyád!-ezzel a lendülettel fordulok meg, mordulok fel nem túl nőiesen.
-Menj a jó büdös francba!-nyomom kezébe bögrém és a fegyverem a széfbe rakva indulok a kihallgatószobák felé.-Intézem.-nézek a két őrre, akik úgy állnak az ajtóban, mintha legalább egy sorozatgyilkossal lenne dolguk. Túl sok mindent akartam egyszerre a fejéhez vágni, de lett volna értelme? Bármi változott volna? Vagy a múlt vagy a jövő? Kétlem. Sosem lesz igazán az anyám. Hasonlítok rá, jobban, mint hinném, de arról szó sem lehetett, hogy ezt be is ismerjem. Sem neki, sem magamnak...
-Szerinted ez vicces, ugye?-csapom be magam mögött az ajtót, ahogy megállok előtte az asztal túlsó oldalán. A kezein lévő bilincs láttán mosoly húzódik ajkamra, ami kicsit talán övön aluli tőlem, de nem érdekel. Megérdemli. A pohár víz és ez a felhozatal tipikus... megsajnálni pedig nem igazán tudom. Mielőtt beléptem az ajtón, elolvastam az éppen aktuális vádakat. Gyorshajtás és némi felesleges alkohol a vérben. Szerencsére nincs telihold... akkor kezdenék tartani tőle, hogy mivel ütött el az elmúlt órákat.
-Kezd kicsit unalmas lenni. És rohadtul elegem van abból, hogy ilyen helyzetbe hozol. Még akkor is, ha nem vagyok közvetlenül a közeledben, van fülem. És saját életem is. Egy munkám, ami valószínűleg rohadtul zavar, de én rohadtul örülnék, ha nem kellene havonta az anyámmal szemben ülni egy kihallgatóban. És nem, ezúttal kapsz egy szép kis cellát, egy párnával, és leülöd azt az egy napot a többi utcáról behordott szeméttel együtt.-a hangnemem talán indokolatlan, hisz ő az anyám... de nem, mégsem az. Sosem nevelt, nem neki köszönhetem, hogy itt vagyok, és a hálától messze távol áll az, amit jelenleg felé érzek. Bár amilyen napokon túl vagyok, a legkisebb bajom az lesz, hogy az anyám seggét kihúzzam a szarból, amibe ismét sikerült olyan szépen beleülnie. Még jó, hogy Lucifer nem veri nagy dobra a bárban töltött éjszakáim, a társam nincs a közelemben és a magányom a saját nyomorom, a gyászommal egyetemben...


38 ● ● coded by Elena
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szer. Nov. 01, 2017 2:24 pm
Ugrás egy másik oldalra




- Ugye szopat? – kérdezem, megütközve pillantva a férfire, akinek az imént még szinte a szerszámával szemeztem, a helyett, hogy a szemeibe néztem volna, és ilyen-olyan mocskos ajánlatokat tettem neki, azért cserébe, hogy ne vigyen be a helyi őrsre. A banda tagjai ki fognak nyírni, ha a mai bevétel egy részét el kell basznunk arra, hogy kijussak a hűvösről, csak azért, mert egy kicsivel-, de tényleg csak egy egészen aprócskával gyorsabban mentem a megengedettnél. Most meg nem is a rendőr úrral-, vagy a farkával szemezek, hanem egy szondával. Romantikusan. – Nem lehetne esetleg... nem is tudom...? Hogy itt és most kifizessen az óvadékot, magamért cserébe, és fülem-farkam behúzva hazasunnyogjak, uram?
- Nem – feleli az egyenruhás fakabát. – Fújjon a szondába. Mintha élne – még a kezével is jelez, hogy pörgősen kellene cselekednem, mert a végén még elfogy a türelme, és a béketűrése.
- Nincs jogom nemet mondani? – kérdezem én. Ő meg komoran megingatja a fejét.
- Ha nem hajtott volna százhússzal, lakott övezetben, akkor nem állítom meg, és, ha most nem beszélne össze-vissza, akkor még csak fel sem merült volna bennem a gyanú, hogy esetleg nem is olyan régen alkoholt fogyasztott – oh, ugyan, kérem! Van annak vagy fél órája, hogy utoljára ittam... előtte meg pár óráig, szinte folyamatosan, de ezt megtartom magamnak, és kussolok.
Kussolunk.
Kezd kínos lenni a ránk telepedett csend.
- Na, jó, szálljon ki szépen, és fújja meg a szondát – és kinyitja baszki az ajtót előttem! A freakin’ gentleman, fuck me!
- Nem beszélhetnénk meg? – kérdezem, valami olyasmi üzenetet közölve pillantásommal, hogy ’hé, gyere, haver, van egy fél üveg whiskey a csomagtartóban, igyunk a békére!’.
Érzi. Hát, nyilvánvalóan érzi, hogy ittam! Még én is érzem magamon a csapolt sör, meg a vodka páráját, a cigarettafüsttel keveredve, melyek keserédesen keverednek a parfümöm markáns illatával.
- Ha így akarja... – vállat von. Szinte elhiszem, hogy tényleg végeztünk, és tényleg elenged, és minden a helyére kerül az univerzumban.
De nagyobbat aligha tévedhettem volna.
Hirtelen, lendületes és erélyes mozdulattal ragadja meg a csuklómat, és fordít meg tengelyem körül. Testem az autómnak préselődik, és egy szempillantás alatt kattan a bilincs a csuklóimon.
- ... játszhatunk így is – folytatja a mondatot, amit az imént befejezett. – Adja át a kulcsokat a társamnak, Roth rendőrtisztnek, aki leparkolja a közelben az autót, és, ha majd kijózanodott, visszajöhet érte, de a mai estét a fogdában tölti – úgy beszél, mint egy őrnagy, vagy hadvezér, pedig tutira nem valami nagykutya, máskülönben nem járőrözne péntek este. Vagy az irodájában üldögélne, és papírmunkával foglalkozna, vagy egy gyilkosság helyszínén gyűjtené a nyomokat, esetleg a barátaival vacsorázna egy nagyon puccos, nagyon drága, nagyon elit helyen.
- Nem – mondom én. – Ezt nem gondolhatja komolyan – mármint, természetesen nem fogom itt hagyni az autómat a természet lágy ölén, messze a moteltől, ahol megszálltunk, messze tőlem, itt, ezüst tálcán felkínálva az enyészetnek. Nem. Kizárt. A-a. – Ennek az autónak lelke van! – közlöm dacosan a nevetségesnek cseppet sem nevezhető-, ám annál is igazabb állítást. – Esélytelen, hogy itt hagyjam – ingatom meg a fejemet -, biztos úr – izmaim megfeszülnek a bőröm alatt, ellent tartva a férfinek.
- Roth – morran a másiknak. – Üljön be, az őrsön találkozunk – tudtam én, hogy a mosolyom sokat ér!
Persze, annyit azért nem, hogy ne vigyenek be. Nem úsztam meg. Itt vagyok. Csak tudnám, mit keresek a kihallgatóban. Arról volt szó, hogy a fogdába megyek, és kipihenem az éjszaka fáradalmait... ehhez képest itt ülök, egy asztalnál, egy pohár vízzel, mintha valamiféle tömeggyilkos pszichopata lennék. (Aki, of course, nem vagyok, csak éppen rosszkor száguldoztam, rossz helyen, rossz állapotban. Better luck next time!)
Szóval várok.
És várok...
És még tovább várok.
Mígnem nyílik az ajtó. És kit látnak szemeim?
- Beth – szélesen rávigyorgok a lányomra.


GRRRls ▲ 601
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Jún. 30, 2017 7:20 pm
Ugrás egy másik oldalra
***
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra
Vissza az elejére Go down
 

Kihallgató szoba

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Kihallgató
» Kihallgató
» 212-es szoba
» 17. szoba
» 27-es szoba

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Belváros :: Rendőrség-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •